Somogyi Néplap, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)
1961-03-02 / 52. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Csütörtök, 1961. március 2. „ SPORT _ Szükiég van a körzeti döntőkre Ezt bizonyította a tabi járási spartakiád Tavaly 12 község sportolói vettek részt a spartakládokon a tabi járásban. Ez a szám az idén több mint kétszeresére emelkedett. A jó szervezés eredményeképpen 25 faluban vólt spartakiád. Ennek megfelelően növekedett a részvevők száfna is. Tavaly 338 versenyző indult, az idén 700-nál több. A jól sikerült községi versenyek után várható volt a járóéi döntő sikere. Majd mindén falu nevezte legjobbjait a február 26-i döntőre. A tabi művelődési házban 17 község 152 fiatalja gyűlt össze, és vetélkedett a járási elsőségért, a helyezésekért. Az egész napon át tartó sakk- és asztalitenisz- verseny sók érdekes tanulsággal szolgált. Bebizonyította, hógy azok a járások cselekedtek helyesén, amelyek körzeti versenyekét rendeztek. Való- bán a legjobbak gyűltek ösz- szé a döntőn, Tabon viszont — ahol nem voltak körzeti versenyek — sok olyan sportolót is láttunk, akinek tudása legfeljebb egy községi versenyen üti meg a mértéket. A sok részvevő miatt elhúzódtak a versenyek, s például az asztalitenisz férfi találkozót sem sikerült befejezni. A férfi sakkozók egyéni küzdelménél is csak a legjobb négyig jutottak el. Mindezek ellenére sikeres volt a tabi járási spartakiád. Külön kiemelhetjük, hogy 19 női sakkozó indult Eredmények: ASZTALITENISZ SAKK Férfi csapat (8 induló): 1. Tab (Jenei, Kátai, Marty, Kazár, Farkas). Férfi egyéni (22 induló): Döntőbe jutottak: Bár' (Ka- rád), dr. Horváth (Tab). T i (Ga- más) és Vodicska A. (Tab). Női csapat (4 induló): 1. Tab (Vodicskáné, Jenemé). 2. Somogymeggyes. Női egyéni (19 induló): 1. Bárdos! Józsefné (Karád). 2. Mihalecz Ilona (Tab). 3. Vodicska Alajosné (Tab). ASZTALITENISZ Tóth (Marcali) nyerte a marcali járási tizekbajnokságot Marcaliban bonyolitották le a járás asztalitenisz tízekbaj- nokságát. Ügy fest, e versenyekről nem maradhat el a meglepetés. Tavaly az első számú esélyes, Ivusza kikapott Ráktól. Ez évben Rák volt az esélyes, most Tóth győzött. A megyei bajnokságon jól szereplő Rák nemcsak Tóthtól, de Turopolitól is vereséget szenvedett. A járási székhely legjobb asztaliteniszezőin kívül a tapsonyi Csizmadia keltett jó benyomást. A tízekbajnokság végeredménye: 1. Tóth (Marcali) 9 gy 2. Rák (Marcali) . 7 gy 3. Bácsics (Marcali) 7 gy 4. Csizmadia (Tapsony) 6 gy 5. Hóka (Marcali) 5 gy 6. Balázsi (Marcali) 4 gy 7. Turopoli (Marcali) 4 gy 8. Bognár (Tapsony) 3 gy 9. Bakó (Csákány) 1 gy 10. Mihalics (Marcali) visszal. A siófoki asztaliteniszezők készülődéséről A megyei bajnokság tavaszi fordulójára készülő siófoki női és férfi asztalitenisz-csapat Nagykanizsán vívott előkészületi mérkőzést. Mint várható volt, az NB II- ben szereplő Nagykanizsai ME- DOSZ női együttese simán legyőzte a siófokiakat. A férficsapatok versenyében azonban másként alakult a helyzet. Balázs II. nagyszerű játékával a MÁV Olajbányász megnyerte a mérkőzést. Eredmények: NAGYKANIZSAI MEDOSZ- SIÓFOK 8:1 (nőt) Gy: Falczióne, Kerekes 3-3, Fillér 2, ill. Bakosné. SIÖFOK—NAGYKANIZSAI MEDOSZ 9:7 (férfi) Gy: Balázs II. 4, Császár, Szilágyi 2-3, Balázs I., ill. Horváth 3, Bay és Cser 2-3. A pécsi birkózók jeleskedtek a területi ifi birkózóbajnoksá«on Férfi csapat: 20 csapat Indult, döntőbe jutott Tab, Karád, Gamás és Zics együttese. Férfi egyén! {32 induló): Döntőbe jutott Porth (Tab), Cze- ne (Karád), Pilótás (Tab), a negyedik részvevő a Huszár (Gamás) és Pr-oksa (Tab) mérkőzés győztese lesz. Női csapat (6 Induló): 1. Tab (Csurgainé, Börőczkiné, Takács). 2. Kapoly. 3. Miklósi. Női egyéni (18 induló): 1. Takács Rózsa (Tab). 2. Mátyás Hona (S.-meggyeS). 3. Csurgai Lászlóné (Tab). Vegyes páros (6 induló): 1. Porth—Takács (Tab). 2. Proksa—Csurgainé (Tab). 3. FilótáS—Fejes (Tab). Kaposvár után a nagyatádi járásban van a legtöbb képzett és működő labdarúgó-játékvezető. A közelmúltban a nagyatádi JT tisztújító közgyűlést tartott Üj vezetőség Kaposvár volt a színhelye Dél-Dunántúl ifjúsági szabadfogású birkózóbajnokságúnak. Mintegy '50 versenyzőt küldött a részvevő 12 sportkör a versenyre. Az erőteljesen fejlődésnek induló pécsi birkózósport fölébe kerekedett a somogyinak. A mi versenyzőink közül csak Virág tudott győzelmet szerezni. A közepes színvonalú versenyen Virág, továbbá a pécsi Vigh, Hantos és Csepregi birkózása tűnt ki. Ök adtak ízelítőt abból, hogy került a JT élére. Titkár Póznái Károly lett. A JT-elnök- ség tagjai: Kiss Lajos, Szabó Pál, Németh Vendel, Simon László és Szabó Vendel. Részletes eredmények': Lepkésúly: i. Rajkó (PVSK), 2. Kiss (P. Kinizsi), 3. Szabó (PVSK). Légsúly: 1. Kispál (P. Dózsa), 2. Tatai (P. Dózsa). Pehelysúly: 1. vigh (P. Kinizsi), 2. Nagy (Marcali), 3. Halász (K. Dózsa). Könny üsúly: 1. Hantos (P. Kinizsi), 2. Molnár (P. Dózsa), 3. Bár- dosi (K. Dózsa). Kisközépsúly: i. Várhelyi (PVSK), 2. Szentkereszti (P. Dózsa), 3. Márkus (Marcali). A mai> cali Tombor térdsérülése miatt kénytelen volt visszalépni. Nagyközépsúly: 1. Iván (P. Kinizsi), 2. Rádoki (P. Kinizsi), 3. Czett (PVSK). Kisváltósúly: 1. Csepregi (P. Kinizsi). 2. Györkös (K. Dózsa), 3. Németh (Szigetvár). Nagyváltósűly: 1. Virág (K. Dózsa), 2. Cseh (P. Kinizsi), 3. Oláh (P. Bányász). Félnehézsúly: i. Nagy (P. Bányász), 2. Balogh (PVSK), 3. Birinyi (P. Dózsa). Nehézsúly: 1. Járányi (P. Dózsa). A csapat pontversenyben 1. P. Kinizsi 29 pont, 2. P. Dózsa 20 p, 3. PVSK 15 p, 4. K. Dózsa 10 p. — Külön autóbusz indul Mázára vasárnap. Részvételi díj 40,- Ft. Jelentkezni lehet péntek du. 16 óráig az IBUSZ-ban. (3475) milyen a szabadfogású birkózás. Üj vezetőség a Nagyatádi Labdarúgó Játékvezető Tanács élén Volt egy sikerrel kecsegtető pró-1 lyen, Fonyódon kezdtek mégis-' sem adják olcsón a babért, és bálkozás Lengyeltótiban. Aztán ki- ! merkedni a fiatalok ezzel a férfias gyors sikerekre nem is lehet szá- derült, hogy ebben a faluban még sporttal. Mint a jelek mutatják, a mitani. Ha azonban a fonyótliak nincs reális alapja annak, hogy harmadik próbálkozás sikerrel továbbra is olyan szorgalmasan birkózó szakosztály működjék. ! járt. Fonyódon igen népesek a dolgoznak, mint az eddigi edzése- Később Balatonbogláron folytak | Garai Imre vezette edzések. A ken, akkor a fonyódi »erős embe- próbálkozárok. Itt sem tudott: legutóbbi bemutató jellegű mérkő- rek«, akiknek egy csoportját mély gyökéreket verni az -erős zés azt bizonyítja, hogy sok bir- fényképfelvételünk is ábrázolja, emberek« sportja, a birkózás. PSr > kózáara termett fiatalember van még sokat fognak hallatni maguk- hónappal ezelőtt a járási székhe-1 Fonyódon. Persze e sportágban I rói. A fonyódi „erős emberek" — HÍREK — Minden traktor kivonult a körzetbe a Karádi Gépállomásról. Az erőgépek közül 89 már munkába állt a tsz-ek földjein. A gépállomás szerelői szerda óta a termelőszövetkezetek traktorait javítják. — ÜNNEPI MŰSORT ADNAK A NEMZETKÖZI NŐNAPON a Tabi Járási Művelődési Ház m.üvészeti csoportjai. Ekkor lép fel először a két hónappal ezelőtt alakult 30 tagú vegyeskórus is — Darvas József Kormos ég című drámáját tanulják a so- mogyudvarhelyi művelődési otthon színjátszói. A darabot hamarosan bemutatják. — 350 EZER FORINT ÉRTÉKŰ MUNKÁVAL és anyaggal segítették! a szülői munka- közösségeik és társadalmi szervek á kaposvári iskolákat és óvodákat az 1960—61-es tanév első felében. — Árokba szaladt a Székes- fehérvári 63-as AKÖV YA 65—69 rendszámú tehergépkocsija a 7-es főútvonalon Bala- tonszabadinál. Sérülés nem történt. — CSAK ELKÉSZÜLTE UTÁN 15 ÉVVEL mutatták be Nyugat-Németországban Ros- selini Róma nyílt Város című filmjét. Annák idején ugyanis németellenesnek. nyilvánították a filmet. — Kányán lesz az első körzeti bemutató a tabi járásban. A március 5-éii megréndezéri- dő körzeti szemlén Tengőd, Bedegkér, Somogy egres és Kártya művészéti csoportjai mérik össze erejüket. — ISMÉT VAN POSTAHIVATAL BEDEGKÉREN. Megfelelő épület hiányában decemberben megszüntették a hivatalt. A posta a tanácsházán kapott két helyiségben tegnap ismét megkezdte működését. — A járási nevelési osztályok munkájának megszervezéséről tárgyal szombaton reggel az MHS megyei nevelési osztálya a járási nevelési osztályok vezetőinek bevonásával. — OPERETT-KARNEVÁL című műsorával szerepel az Országos Rendező Iroda egyik művészegyüttese szombaton a Tabi Járási Művelődési Házban. Műsorukat Offenbach, J. Strauss, Lehár és Kálmán Imre operettjeiből állították össze. — Székesfehérvárra utazott tapasztalatcsere-látogatásra dr. Kerekes Andrásné, a városi tanács v. b. elnökhelyettese és Molnár Ferenc népművelést felügyelő. Az idegenvezetőképzést tanulmányozzák Székesfehérvárott. — KÉT KÖZSÉGBEN BEFEJEZŐDÖTT AZ ANALFABÉTA TANFOLYAM. Babó— VILLON-ESTET RENDEZ a Munkás Színjátszó Stúdió március U-én a Bartók- teremben. A műsorban a zeneiskola növendékei és Szabó András zongoraművész lépnek fel. — Már csíráznak az elvetett növények. A kötcsei Jóreménység Termelőszövetkezet egy hete befejezte húsz holdon a mák, 32 holdon a borsó vetését. — MÓRICZ ZSIGMOND A KISMADÁR c. színművét és még két mai tárgyú egyfelvo- násost tanulnak a szóláii tűzoltó testület ifjúsági csapatának tagjai. A három egyfelvoná- sost még ebben a hónapban bemutatják. — Kaposvárott szerepel az Állami Bábszínház együttese a János vitéz és a Jancsi és Juliska símű bábjátékokkal március 8-án és 23-én. — ÖTVEN TAGÚ VEGYESKÓRUS ALAKULT egy hónappal ezelőtt Kapőlyon. A honvédekből és lányokból álló kórus a kulturális szemle körzeti döntőjén lép fel először. — Műsoros-estet rendezett vasárnap az általános iskola Ecsenyben. Nagy sikere volt az előadott eredeti német táncoknak. — A SOMOGY MEGYEI TANÁCS és a Szakszervezetek Megyei Tanácsának együttes irányításával működik e hónaptól a Somogy megyei Népi Együttes »A Szakszervezetek és a Somogy megyei Tanács Központi Együttese« elnevezéssel. A központi együttes április 29-én cgyhees csehszlovákiai vendégjátékra indul. — Megkezdték a tavaszi munkákat a teponáriak is. A Petőfi Tsz határában tegnap mákot vetettek. A hét végéig elvetik a 60 hold borsót, a 30 hold árpát és a 10 hold zabot is. — Fuvarozás és mentőakció című, február 26-án megjelent cikkünkben elírás történt. Nem a megyei tanács személyzeti osztálya, hanem a pénzügyi osztály személyzeti előadója kérte telefonon Vin- cze János ügyének elhallgatását. Egy nan alatt annyi, mint 1930-ban égési évben A múlt évben nagy lépéssel jutott előbbre a Mongol Nép- köztársaság ipari termelése, amely ivimar csaknem 50 százaiéi a a népi Mongólia teljes termelési értékének. Mongol gazdasági szakemberek becslése szerint ebben az évben a Mongol Népköztársaság ipara egy nap alatt termel annyit, mint 1930-ban az egész év folyamán termelt. Különösen meggyorsult a termelőeszközök előállítása g, népi Mongóliában. ^/Művelődés Csiky Gergely Színház: Ma este 7 órakor: Phaedra. (Déryné-bérlet.l Kéthely: Bekopog a szerelem. Vörös Csillag. 8-ig 5, 7, 9 órakor: Szevillai borbély. (Korhatár nélkül.) Szabad Ifjúság. 8-ig 4, 6, 8 órakor: Hamupipőke. (Korhatár nélkül.) Hippi-Rónai Múzeum: Csiszár Elek festőművész képkiállítása. 3—7-ig Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—19-ig. Olvasótermi szolgálat 13—19-ig. Ifjúsági Könyvtár. Könyvkölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás rra estig: változó felhőzet, többfel'' eső, mérsékelt, helyenként élénk északnyugati, északi szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 6—9 fok között. Országszerte készülnek a Liszl-Bariék jublieumra A magyar zeneművészet két halhatatlanjának, Liszt Ferencnek és Bartók Bélának az emlékezetére hazánk városaiban és falvaiban nagyszabású ünnepségeket, hangversenyeket, előadásokat rendeznek az állami és a társadalmi szer-' vek. A TIT három előadástémát dolgoz ki, egyet-egyet Liszt Ferencről és Bartók Béláról, egyet pedig a magyar zene fejlődéséről Liszt Ferenciéi Bartókig. Ezeket eljuttatja az ország minden részébe, s az előadásokat diafilmmel és hangszalagra vett zeneművekkel illusztrálják majd. Az országos Béketanács kiállítási anyagokat juttat el külföldre, és Sopronban ünnepi hangversennyel egybekötött osztrák— magyar béketalálkozót rendez. A Népművelési Intézet augusztusban nemzetközi kórusversenyt rendez Debrecenben; a dalostalálkozót Bartók' Béla emlékezetének szentelik. Ebben az esztendőben minden öntevékeny zenei együttesünk megemlékezik Liszt Ferencről és Bartók Béláról együttműködve a TIT-tel. A Népművelési Intézet és egyes szakszervezetek hat vidéki városban dalostalálkozót rendeznek. Az Országos Filharmónia a központi nagy koncertsorozaton kívül 200 hangversenyt rendez az ország kisebb településein, jórészt olyan falvakban, ahol koncert ezelőtt még nem volt. Számos hangversenyt adnak az őszi nemzetközi zongoraversenyre készülő fiatal művészeink is. (MTI) csán hatan, Szennán öten tették le a záróvizsgát. i— Megkezdődtek a nép- k\ épiskolák vizsgái. Lábodon és Felsőmocsoládon 28-an számoltak be tanulmányaikról, Mezőcsokonyán, Nagybajomban és Bolháson 55-en tesznek vizsgát ezen és a jövő héten. Szekeret gázolt a személyvonat Február 27-én a szenta—zrínyitelep sorompó nélküli vasúti átjárónál szekeret gázolt el a személyvonat. A szekér a szentai Aranykalász Tsz tulajdona volt. A nyomozás megállapította, hogy Burek János hajtó ittasan lefeküdt a szekér aljába aludni, s a lovak hajtását az ugyancsak ittas, süket Jankovics Györgyre bízta. Jan- kovics nem hallotta a közeledő vonat jelzéseit, s eléje hajtott. A vonat a fogat hátulját kapta el, mintegy száz méteren tolta maga llőtt, s teljesen össszetörte. Az összeütközés pillanatában a két ember kiesett a kocsiból. Súlyos agyrázkódást szenvedtek, s több mint 12 órán át eszméletlenül feküdtek a marcali kórházben. A tsz-t négy és félezer forint kár érte. A vizsgálat folyik. Kitűnő ételek gazdag választékban a balatonboglári, a marcali, a nagyatádi és a lengyeltóti SZÖVETKEZETI ÉTTEREMBEN! (3471)