Somogyi Néplap, 1961. március (18. évfolyam, 51-77. szám)

1961-03-28 / 74. szám

»"■'I' A VASARNAP SPORTJA Tömörült ax élmezőny a% 1XB fll-ban Siófok veresége utón újra nyílt a megyei bajnokság Minden esztendőben Igen érde­kes és izgalmas volt a délnyugati NB III. hajrája. Az idei esztendő -'em lesz kivétel. Sőt! Most, ami­kor elérkeztünk a bajnokság utol­só harmadához, előreveti árnyékát, hogy az idei finis még az előző esztendők hasonló szakaszánál is különb lesz. Ki hitte volna, hogy a áo. forduló után nem kevesebb, mint hét bajnokesélyes lesz az NB III. délnyugati csoportjában! Pedig így van. A vasárnapi ered­mények után ugyanis még az ed­diginél is jobban tömörült az él­mezőny. a K. Kinizsi e héten újra felváltotta a vezető helyen a Ba­jai Bácskát. Székesfehérvár ma már nem is titkos esélyes, hanem belépett az elsősorban számításba Jövő csapatok sorába. A KMTE az­zal, hogy Baján is győzni tudott — annak ellenére, hogy eggyel lej­jebb csúszott a bajnoki táblázaton- úgyszintén. No és a PVSK? A volt NB Il-es vasutas csapat hát­ránya mindössze 2 pont. A P. Va­sas Szekszárdon folytatta tavaszi sikersorozatát, s ma már szintén bajnokesélyes. Ilyen körülmények között, amikor a vezető csapatok keresztbeverik egymást, még esé­lyesnek számit a jelenleg 4 pon­tos hátrányban levő Csepel Autó is. A kiesési zóna képe is alaposan megváltozott. A K. Honvéd győ­zelme újra megcsillantotta a re­ményt a kaposvári csapat előtt a megmenekülésre. A Honvéd, de még a hátsóbb csapatok is beér­hetik a gyengélkedő Kiskunhalast. Pécsi Bányászt, sőt még a Bajai Építőket is. A megyei labdarúgó-bajnokság^ ban lassan lekopik a Siófoki MÁV Olajbányász SE előnye. A siófo­kiak a tavaszi négy döntetlen után alapos vereséget szenvedtek Bar­cson. Itt is érdekes képet mutat az élmezőny. Siófok mögött ug­rásra készen áll Tab és Nagyatád! A megyeieknél Is egyszeriben hat­ra nőtt a bajnqkaspiránsok száma. Ide tartozik a vesztett pontokat tekintve - nem kis meglepetésre Somogyszob csapata is. A forduló csonka volt, mert a K. H. vasutas -Marcali mérkőzés elmaradt. Kaposvári MTE—Bajai Építők 2:1 (1:1) Baja. 2000 néző. KMTE: Kovács - Szili, Darvas, Takács — Egres, Pados — Jutási, Horváth, Magyar, Zsoldos, Vajda. Edző: Kadnai István. Bajai Építők: Disztl — Ulakitv, Páncsics, Varga - Poszlancsek, Heringer — Krcisz, Czeglédi, PJzsányi, Boros, Ézsi. Edző: Onódi Béla. Széllel szemben a KMTE ve­zette az első támadást, érméik végén Vajda érvénytelen gólt lőtt. A Ö. percben az Építők szerzett vezetést. Egy ártatlan­nak látszó támadás végén Dar­vas lába alatt elcsúszott a lab­da, melyet Czeglédi a kifutó kapus mellett a bal sarokba lőtt,. 0:1. Nem sokáig váratott magár az egyenlítő gól. A 10. percben Takács elöreadott lab­dáját Zsoldos éles szögből lőt­te a hálóba, 1:1. A 35. percben Darvas összefejelt Rizsányival, felrepedt a szemöldöke, s or­vosi ápolásra Szorult. A tíz emberrel játszó MTE ellen fö­lénybe került a hazai csapat, a kaposvári védelem azonban Kováccsal az élén minden esetben tisztázott. A II. FÉLIDŐBEN Darvas is pályára lépett, de sé­rülése miatt a balszélen ját­szott. A KM Te harcolt ki fö­lényt és egyre-másra vezette támadásait. A 12. percben Zsol­dos 20 méterről lőtt, a kapus azonban mentett. A bajaiak csak ritkán jutottak át a felező vonalon, de ezeket a próbálko­zásokat sikerrel hárították a kaposvári védők. A 25. perc­ben megszületett a győzelmet jelentő gól. Jutási beadását Zsoldos fejjel maga elé tette, és senkitől sem zavarva a bal alsó sarokba lőtt, 2:1, A hátra­levő időf is kaposvári fölény jellemezte. Elénk iramú, igen sportszerű mérkőzést láthatott a közönség. Az első íélldőt enyhe bajai föléfty jellemezte, ekkor a kaposvári vé­delem sok meleg helyzetben tisztá­zott, Szünet után az MTE átvette a játék irányítását és gólratörőbb játékával megérdemelten győzött. A KMTE együttesében Kovács, Egres, Pados, Zsoldos és Horváth játéka érdemel fokozott elismer rést. A babaiaknál Páncsics, var­ga, Kreisz és Czeglédi tűnt ki. K. Kinizsi—PEÄC 3:1 (1:1) Kaposvár, 4500 néző. V: Nikolé- nyi. K. Kinizsi: őri - Szatyin, Szi­geti, Gergely — Tóth, Pálfalvai — Bíró, Laczkovics, Acs, Herbei, Stadler. Edző: dr. Zádori László. PEAC: Fábián - Szabó,, Balló, Schiszlcr — Kresz, Zboraí — Koz­ma, Györkő, Eklics, Gyánő, Kol­ler. Edző: Bárdos! László. A lendületes Kinizsi-támadá­sok a 15. percben gólt eredmé­nyeztek. Stadler bal oldalról ívelt keresztbe, Bíró visszafe­jelte a labdát a kapu elé, Lacz­kovics pedig ugyancsak fejjel a hálóba továbbította, 1:0. To­vábbra is a Kinizsi volt a töb­bet támadó, a PEAC villám­gyors lefutásokkal veszélyezte­tett. A 23. percben Szatyin fö­löslegesen szögletre rúgott egy amúgy is kifelé tartó labdát. Beívelés után a szabadon álló Györkő kapásból szép gólt lőtt, 1:1. A váratlan gól fel­lelkesítette az egyetemistákat, gyors, pontos ossz játékkal ro­hamoztak. Kozma éles szögből leadott közeli lövése Őriről a kapufára, onnan szögletre pat­tant. Nagy1 iramú, élvezetes volt a játék. Stadler három vé­dőn is átment, lövésébe azon­ban beleléptek. Aztán ismét az igen veszélyes Györkő bom­bázott kapura. Őri parádés ve­tődéssel mentett. A másik ol­dalon Fábián, majd Stadler is elvétett egy labdát, aztán ismét Őri remekéit: Koller nagy lö­vését ütötte ki. SZÜNET UTÁN sem csökkent az iram. A közé­pen erőltetett Kinizsi-támadá­sok nem vezettek eredményre. A lelkesen küzdő hazaiak fo­kozatosan fölényt harcoltak ki, ehhez hozzájárult az is, hogy Györkőnek kiújult a húzódá­sa, s előbb a jobbszélen sta­tisztált, majd elhagyta a pá­lyát. Á 24. percben Szigeti lab­dájával Bíró futott el, éles be­adását Szabó Laczkovicsba rúgta, s róla a hálóba pattant a labda, 2:1. Nagy munkában volt a pécsi kapus, szinte ál­landóan a PEAC térfelén folyt a játék. A 40. percben Laczko­vics lövése Ballóról Biró elé pattant, a fiatal szélső a ki­vetődő kapus mellett okosan helyezte a kapuba a labdát, 3:1. Az utolsó öt perc esemény nél­kül telt el. Végig nagy iramú, érdekes .játé­kot hozott a két csapat találkozó­ja. Az egyetemisták gyors és Igen technikás játékát sikeresen ellen­súlyozta a tartalékos kaposvári csapat tagjainak lelkesedése és kü/dőképessége. A nehezen és meglehetősen szerencsés gólokkal született kaposvári győzelem a já­ték képe alapján megérdemelt. A változatos első félidő után a Ki­nizsi sokszor nyomasztó fölénybe került, bár kétségtelen, hogy a pécsiek sorait erősen megzavarta kulcsemberük, Györkő kiválása. A Kinizsinél őri sok nehéz hely­zetben tisztázott. Rajta kívül Tóth, Szigeti, Gergely és Laczkovics já­téka érdemelt dicséretet. Várako­záson felüli jó teljesítményt nyúj­tott Pálfalvai és Stadler. Az egye­temistáknál Fábián, Ballő, Koz­ma, Györkő és Gyánő emelkedett az átlag fölé. 1 Pécsi VSK K. Dózsa 2:0 (1:0) Pécs, 800 néző. V: Schmierer. PVSK: Hámori l. - Bárány, Mo­hácsi, Baka — Pecze, Szőke — Nyá­ri, Bcsnyák, Honiung, Vincze, SzentannaL Edző: Túra Emii. K. Dózsa: Molnár II. - Güth, Illés, Deák - Bódis, Csima - Veverán 1., Veverán II., Kecskeméti. Nagy­réti, Molnár III. Edző: Záborszky Jenő. Rögtön a pécsiek lendültek támadásba. A 8. percben Mol­nár II. csak bravúr árán tudta hárítani Hornung nagy lövését, aztán három veszélyes haza­adásnál bizonyította Molnár 11., hogy rendben vannak az idegei. Szinte állandóan a ka­posvári térfélen folyt a. játék. A 22. percben Szőke nagy bom­báját ismét bravúros vetődés­sel védte a kaposvári kapus. A Dózsa-csatárok alig-alig jelen­tettek veszélyt Hámori I. ka­pujára. A 27. percben góllá érett a PVSK fölénye. Szabad­rúgáshoz jutott a pécsi csapat. Vincze 18 méterről a sorfal fe­lett célozta meg a felső sar­kot, s mire Molnár II. meg­mozdult, már a hálóban volt a labda, 1:0. A gól után egy kicsit szóhoz jutottak a kapos­váriak is. Veszélyt . azonban csak Veverán II. lövése jelen­tett, de Hámori I. tisztázott. Még egy Molnár III. lövés és Hámori védés volt az esemény, s véget ért az első félidő. SZÜNET UTÁN egy újabb remek Molnár vé­dés és egy Kecskeméti bomba vplt a bevezetés, majd az 5. percben Hornung fordulásból kapásból a hálóba bombázott, 2:0. Aztán ellaposodott a já­ték. Többször szóhoz jutott a Dózsa, de a jó helyzetbe ke­rült Bódis lövés helyett felad­ta a labdát Hámorinak. Aztán ismét a PVSK vette át az irá­nyítást. A pécsi fölény azon­ban meddőnek bizonyult. A hajrában ismét fellángolt a Dózsa. Molnár III. biztatóan kitört, amikor azonban mór _ __ c sak a kapussal állt szemben, /ma, Veverán II. és Kecskeméti já­a kapusba vágta a labdát. Alacsony színvonalú mérkőzést láthatott az első tavaszi vasárna­pon eléggé gyér számban össze­gyűlt pécsi nézőközönség ezen a találkozón. Csaknem mindvégig a PVSK irányított. Igaz, a mezőny­ben elég szépen adogatott a Dó­zsa is, de a csatárok tudománya csak a 16-osig terjedt. A minden részében jobb PVSK feltétlenül rászolgált a győzelemre, amely csak percekig volt vitás. Egyénileg a pécsi csapatban Há­mori, Mohácsi, Pecze, Szőke, Hor­nung és Vincze játszott jól. A Dó­zsánál Molnár II., Güth, Illés, Csi­Az utóbbi évek legsikeresebb versenye volt a kaposvári mezei bajnokság 114 induló — bizony nem is tudjuk, mikor gyűlt össze Ka­posvárott a mezei futóbajnok­ság rajtjánál ennyi versenyző. Idén végre ily sok volt az in­dulók száma, s a száznál több induló valóban szép remények­re jogosít. Jó volt látni, ami­kor az egyes számokban 30—40 Induló szorgoskodott, helyezke­dett a rajtnál. Máris bizonyít­ható, hogy az atlétikai szövet­ség vezetői nem töltötték tét­lenül a telet. Egyetlen árnyék, hogy csak a férfiak jelesked­tek. A női mezőnyök változat­lanul néptelenek voltak. No, de ne akadjunk egyszerre sokat markolni. Legyünk elégedet­tek azzal, amit a Buzsákr dű­lőben láttunk a kaposvári at­létikai idénynyitón. Feltűnően jól szerepeltek az év első versenyén egyébként a K. Dózsa atlétái Pamukival az élen. A Dózsánál máris látszik az igen komoly alapozás ered­ménye. örvendetes, hogy a sportkörnél egyre inkább iz­mosodik az atlétikai szakosz­tály. Jeleskedtek a Táncsics Meglepetések az NB l-ben E héten főként az idegenben ját­szó csapatok tüntették ki magu­kat. Folytatta kitűnő szereplését a Bp. Honvéd, s ellene csak az utolsó percben tudott egyenlíteni a listavezető Ü. Dózsa. A lila-fe­hérek pontvesztése után a csapat előnye 5 pontra csökkent. A forduló eredményei: Bp. Honvéd—Ü. Dózsa 1:1. Tatabánya—Ferencváros 2:2. Csepel-Pécs 1:0. MTK—Dorog 2:1. Szeged—Debrecen 2:2. Győr—Diósgyőr 2:0. Vasas—Salgótarján 6:0. A bajnoki táblázaton most ez a helyzet az NB l-ben: 1. Ü. Dózsa 31 pont, 2. Vasas 26, 3. MTK 23, 4. Ferencváros, 5. Salgótarján, 6. Szeged 22—22 pont, 7. Győr 18, 8. Bp. Honvéd 17, 9. Csepel 16, 10. Tatabánya 14, 11. Pécs 13, 12. Deb­recen 11, 13. Dorog 10, 14. Diós­győr 7 ponttal. Gimnázium és a Közgazdasági Technikum csapatai is —nem­csak nagy létszámukkal. A K. Honvéd idén is erősíti a so­mogyi atlétikát. Új színfolt az 503. 1TSK atléta csapatának megjelenése. Részletes eredmények: Nők: Serdülők, táv kb. 350 méter (14 Induló): 1. Komáromi Erzsébet (Közgaz­dasági Technikum) 58.2. 2. Kereső Rózsa (Közg. Techn.) 58.7. 3. Kassai Mária (Közg. Techn.) 60.5. Csapatban: 1. Közg. Techn. I. 6 pont, 2. Közg. Techn. II. 15 pont, 3. Közg. Techn. ÍIJ. 24 pont. ifjúságiak, táv kb. 600 m (3 in­duló): 1. Walter Rózsa (K. Dózsa) 1:4^. 2. Máthé Júlia (K. Dózsa) 1:55.5. 3. Balogh Anna (K. Dózsa) 1:50.1. Csapatban: 1. K. Dózsa 6 pont. Felnőttek, táv kb. 600 m (3 in­duló): 1. Baráth Éva (K. Petőfi) 1:47.2. 2. Strasszer Margit (Tanítóképző) 1:37. 3. Jónás Edit (Tanítóképző) 2:Q9.4. Férfiak: Serdülők, táv kb. 1000 m (39 In­duló): 1. Vargha László (K. Dózsa) 2. király János (503. 1TSK) 2:59,6. 3. Dobosi Gyula (K. Dózsa) 3:02.6. Csapatban: 1. K. Dózsa 10 pont, 2. 503. ITSK 20 pont, 3. Táncsics 24 pont. Ifjúságiak, táv kb 1600 m (41 induló): 1. Pamuki József (K. - Dózsa) 4:51.8. 2. Decsl Gyula (R, Dózsa) 5:24.2. 3. Szabados György \ (Táncsics) 5:32.8. Csapatban: X. K. Dózsa 12 pont, 2. Táncsics I. 16 pont, 3. Cukor­ipari Technikum 29 pont. Felnőttek, táv kb. 3200 m (14 in­duló): 1. Lakatos ■ Dezső (K. Honvéd) 11:27. 2. Háttá János (K. Dózsa) 11:32.6. 3. Molnár István (K. Honvéd) 11:46.8. Csapatban'. 1. R. Honvéd I.-10 pont, 2. K. Honvéd II. 19 pont. Baksa Ferenc ÖKÖLVÍVÁS Beretzky István magyar ifi-bajnokságot nyert A fővárosom bonyolították le vasárnap délután az orszá­gos egyéni ifjúsági ökölvívó­ba jnokság döntőit. A színvona­las, jóiramú mérkőzéseken a vidéki fiatalok nemcsak erőn­létben, hanem technikai felké­szültségben is egyenrangú el­lenfelei voltak a budapesti if­júsági öklözőknek. Az országos döntőn kaposvá­ri siker is született. Beretzky István, a K. Dózsa versenyző­je könnyűsúlyban a vidéki baj­nokság után az országos baj­nokságot is megnyerte. Döntő­beli ellenfele Szántó (Bp. Hon­véd) volt. Beretzky okosan ök­lözött, messziről bevitt egye­neseivel és felütéseivel tetemes előnyt szerzett Később a pesti fiú beugró támadásaival és sorozásaival valamit ledolgo­zott hátrányából, de Beretzky' pontozásos győzelmét nem ve­szélyeztette. Az egyes súlycsoportok or­szágos bajnokai: Papírsúly: Harangozó •(Szé­kesfehérvár). Légsúly: Baranyai (Nagyka­nizsai Bányász). Harmatsúly: Cserge I. (MPSC), Pehelysúly: Nagy S. (ISK). Könnyűsúly: Beretzky István (Kaposvári Dózsa). Kisváltósúly: Kovács B. (Bp. Honvéd). Váltósúly: Rauer (EMAG). Nagy váltósúly: Kutik (ME- DOSZ). / Középsúly: Körösi (Vasas). Félnehézsúly: Dobó (Szolno­ki MÁV). Nehézsúly: Antal (Székesfe­hérvár). Ez történt a megyei bajnokságban Barcs—Siófok 4:1 (2:0) Barcs, 800 néző. V: Lukács. Barcs: Jobbágy — András, Bednyák, Papp — Hegelsbcr- ger, Filiszár — Rózsavölgyi, Marton, Csór, Sinkó, Szili. Ed­ző: Szóvári György. Siófok: Sós — Horváth, Balogh, Far­kas — Győrfi, Egyed — Pe- resztegi, Szabó, Tóth, Keszthe­lyi, Búza. Edző: Haragh Tibor. A rangadó jellegű mérkőzé­sen, a hazaiak léptek fel tá­madólag, s már a 2. percben vezetést is szereztek Szili ré­vén. A fölényben játszó Barcs a 12. percben Rózsavölgyi ól­jával már kétgólos előnyhöz jutott. A 46. percben m­völgyi háromra növelte a bar­csi gólok számát. Erre óiig Egyed a 65. percben válaszolt, de egy perc múlva az elemé­ben levő Rózsavölgyi beállífvt- ta a végeredményt, 4:1. Elénk iramú, helyenként színvonalas mérkőzést hozott a találkozó, ahol a minden ré­szében jobb barcsi csapot aránylag könnyű szerrel arat­ta szép győzelmét. Kitűnt az egész barcsi csapat, de különö­sen Papp. Hegelsberger, Rózsa­völgyi és Sinkó, illeve Gjörfi *és Egyed. . Vjöndöcs Jenő tékát lehet kiemelni Schmierer játékvezetőnek volt néhány tévedése, de ez az ered­mény alakulását nem befolyásolta. FONYÖD—ZAMARDI 2:0 (1:0) Fonyód, 300 néző. V: Horváth Géza. Fonyód: Járfás — Gelencsér, Liszkai, Farkas II. — Szabó, Csapó — Nagy, Vida, Farkas I., Molnár, Hajba, Edző: Hajba József. Za- márdi: Mányoki — Jánosi, Lőrin- ezi I., Lőrinczi II. - Papp, György — Török, Kertész, Kriszbai, Nagy, Tóth. Edző: Béday Ferenc. Váltó­IC. Honvéd-Kiskunhalasi Dóssá 2:0 (1:0) Kaposvár, 800 nézS. V: Rajnai, K. Honvéd: Vaku - V.iraitl, Vörös, Gőröliázi - Zsámbök, Várnagy - Turáni, Simon, Bartulov, Paczai, Borcsik. Edző: Tóth József. Kis­kunhalasi Dózsa: Nagy 1. — Nagy II., Malvinkó. Mészáros - Csellei, Sallai - Szabó, Néró, Markó, Fenyvesi, Jáger. Edző: Király Ist­ván. Csapkodó, eseménytelen já­tékkal, enyhe Honvéd-fölény­ben telt el húsz perc. Ekkor Borcsik lesről kiugrott, lövését Nagy I. védte. Később ugyanő a hálóba lőtt — ismét lesről. A 30. percben Váradi magasan előre ívelt labdájára ugrott Nagy I. és Bartulov, a kapus csak kiütni tudta a labdát, és Simon kapásból a hálóba lőtt, 1:0. Egy perc múlva a halasi kapuvédő rosszul esett, a válla kificamodott, levitték a pályá­ról. Helyére Jáger állt. A fél­idő hátralevő idejében tíz em­berrel is a Dózsa támadott töb- , bet. A II. FÉLIDŐ elején a Honvéd irányított, a vendégek csak szórványosan jutottak Vakli kapuja közelé­be. Egy ilyen alkalommal a 20. percben Markó hatalmas bombáját Vakli ujjheggyel tol­ta szögletre. Azután feljött az nagyolrfb iramot diktáló Dózsa, hullámzó lett a játék. Több Honvéd-támadás lesen akadt el. A 36. percben Turáni ke­resztlabdáját ismét Simon vág­ta a kapuba, 2:0. Az utolsó percekben a kiskunhalasiak jutottak három szabadrúgás­hoz a Honvéd 16-osa közelé­ben, de mindhármat elhibáz­ták. Az alacsony színvonalú, közepes iramú mérkőzésen nehezen szüle­tett meg a hazai győzelem. A ma­gas labdákkal középen kísérletező Honvéd-Játékosok fejelésben rend­re alul maradtak a halasi védők­kel szemben- Azonkívül a csatár­sor két tagja, Turáni és Paezai ezen a mérkőzésen árnyéka volt önmagának. Az eredmény kiala­sajnálatos sérülésének. Ha a leg­jobb halasi csatár, Jáger nem kényszerül a kapuba állni, kérdé­ses lehetett volna a két pont sor­sa. Átlagon felüli teljesítményt egyik játékos sem nyújtott. A ha­zaiaknál Vörös, Gerőházi és Simon, a vendégeknél Malvinkó, Fenyvesi és Jáger játéka volt megfelelő. Az NB III. további eredményei: Bonyhád—Máza 2:0. Székesíehérvár-P. Bányász 3:0. Csepel Autó—Bajai Bácska 2:1. P. Vasas—Szekszárd 3:2. A bajnoki táblázat forduló után: állása a 20. 1. K. Kinizsi 20 12 3 5 55:24 27 2. Bajai Bácska 20 10 6 4 42:24 26 3. Sz.-fehérvár 20 10 6 4 44:27 26 4. KMTE-0 11 4 5 42:26 26 5. PVSK 20 10 5 5 37:22 25 • 6. P. Vasas 20 10 4 6 29:27 24 7. Csepel Autó 20 11 1 8 34:36 23 8. Szekszárd 20 8 5 7 41:41 2Í 9. IC Dózsa 20 8 4 8 34:33 20 10. Bajai Építők 20 7 4 9 21:28 18 11. P. Bányász 20 6 5 9 28:32 17 12. Kiskunhalas 20 4 4 10 21:38 16 13. K. Honvéd 20 5 4 11 28:43 14 14. PEAC >0 4 5 11 37:45 13 15. Máza 20 5 3 12 27:46 13 16. Bonyhád 20 3 5 12 22:51 10 zatos mérkőzés. A hazai csapat végig többet támadott és megér­demelten nyert. G: Hajba, Farkas I. ll-esből. Jók: Liszkai, a me­zőny legjobbja. Farkas II., Mol­nár, ill. Mányoki, Jánosi, György. Gimesi László ✓ TAB-BALATONLELLE 1:0 (1:0) Tab, 600 néző. V: Kovács Gy. Tab: Weisz — Györke I., Fritz, Krutek — Lőrincz, Czabula II. — Rá ez, Puha I., Györke II., Gara- bon. Szabó. Edző: Fritz János. Balatonlelle: Hartmann — Kriska, Szabó II., Petrus — Szabó I., Cser — Mátyás, Kindler, Gréczi, Ko­vács, Baluka. Edző: Pesti János. Jó iramú mérkőzés, amelven hazaiak fölényét a vendégek óriá­si lelkesedése ellensúlyozta. Cza­bula II. gólja eldöntötte a mérkő­zés sorsát a hazaiak javára. Jók: Krutek, Czabula II., Rácz, Györ­ke II., ill. Szabó II., Szabó I. Cser. Dietzel Ede SOMOGYSZOB- BALATONÜJHELY 4:1 (1:0) Somogyszob, 300 néző. V: Nárai. Somogyszob: Earbina — Mayer, Hosszú, Németh — Kovács I., Ko­vács II. — Dombi, Gőbölös, Szabó. Bálint, Takács. Edző: Hosszú László. Balatonújhely: Demeter — Kocsis, Hári II., Tóth - Hári I., Kasza — Szalai. Pálfi, Lázár. Keie, Kálecz. Edző: Molnár József. Kö­zepes iramú és színvonalú mérkő­zésen a helyzeteit jobban kihasz­náló hazai csapat ilyen arányban is megérdemelten győzött. G: Ga- bölös, Szalai 2—2, ill. Lázár. Jók: Németh, Kovács II.. Gőbölös, ill Kocsis, Hári H.. Lázár. Rózsavölgyi István A K. H. VASUTAS-MARCALI Kaposvárra kitűzött mérkőzése el­maradt. A találkozót délelőtt 10 órakor kellett volna kezdeni. Ek­kor azonban a vendég marcali csapat nem. volt Jelen. A hh'a’a’os várakozási idő — 30 perc — után Csizi játékvezető igazolta a vas­utas játékosokat, öt perccel r óra előtt befutott a marcaliak a5 ' bu­sza, ekkor azonban a vasutas já­tékosok egy része már eltávozott, s a kaposvári csapat uiem volt hajlandó kiállni. TASZARI HONVÉD-MERNYE 10:0 (4:0) Memye, 150 néző. V: Kosaras. Taszár: Fekete I. — Rácz, Rigó, Péter — Dobos, Kruzslift — ^arkas, Überherr, Faluai, Fekete II., Vel- lai. Edző: Jobban Ferenc. Mernye: Rózsa — Horváth, Táskái, Jankó - Várnagy. Strébi — Zóka, Kocza, Juhász, Szűcs, Tánczos. Edző: Tö­rök Károly. Az egész játékot a taszáriak nagy technikai fölénye jellemezte. A memyei védelem tel­jesen tehetetlen volt a taszár» csa­tárokkal szemben. G: Faludi 6, Überherr 3, Vellai. Jóki Feke!e I., Farkas, Überherr, Faludi, ill. Vár­nagy. Herencsár András NAGVATAD-R. V. LOBOGD 2:0 (1:0) Nagyatád. 800 néző. V: Juhász. Nagyatád: Köves — Izsák, JBo'?d”n, Vojkovics — Krafcsik, Sasvári — Makkos, Selmec-zi I., Selmecz'; TI., Simon. Posta. Edző: Selmeczi Ist­ván. K. V. Lobogó: Németh — Lu­kács* Jusits, Borda — Végh. Szil­vás! — Mecseki, Zimonyi, Tirier, Kovács U., ^Tolnár. Ed«ő: Horváth Lajos. Változatos küzdelemben a helyzeteit jobban kihasználó ha­zai csapat megérdemelten győzött. G; Makkos 2. Jók: Izsák, Selme­czi I., Bogdán, ill. Jusits, Szilvás!. Horváth Miklós A megyei bajnokság állása: 1. Siófok 21 12 6 3 55:28 30 2. Tab 21 13 2 6 53:24 28 3. Nagyatád 21 13 2 6 44:36 28 4. Taszár 21 12 3 6 67:43 27 5. Barcs 21 12 2 7 63:39 26 6. Somogyszob 20 11 3 6 41:25 25 7. K. V. Dobogó 21 10 3 8 39:25 23 8. K. H. Vasutas 20 LU 3 7 34:39 23 9. Zamárdi 20 il 1 8 33:40 23 10. Marcali 20 9 4 7 37:37 22 11. Csurgó 20 9 3 8 43:34 21 12. Balatonlelle 21 7 6 8 40:39 20 13. Balatonújhely 20 6 3 11 37:47 15 14. Fonyód 20 4 4 12 22:55 12 15. Mernye 2i 2 2 17 22:94 6 16. Kapoly* 30 4 1 25 28:39 9 * visszalépett. — K. Kinizsi—K. Dózsa labdarúgó edzőmérkőzés lesz 29-én (szerdán) du. fél 5 órakor a Kinizsi-pályán. (3530)-> A totó 12 találatos szelvénye: x x 2 x 2 2 1 x x 1 1 2, A 12 talá­latos szelvényre (egy de rab. volt) 371 233,75 forintot, a 11 t Jálulosra 26 516.25 foHntot, a ío találatos szelvényre pedig 3322,50 forintót fi«» zetnek. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom