Somogyi Néplap, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-17 / 41. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1961. február 17. <-HÍREK­MINDENKI AZ ELSŐT SZERET­NE MEGVERNI. AU ez < a tétel a labdarúgó-pályákon éppúgy, mint az ökölvívó szorítóbán. Szekszár- don láttuk, hogy az eléggé tár­gyilagos közönség sem kivétel, ez a tábor is azért szurkolt, hogy akár Dombóvár, Bonyhád, Pécs vagy különösen Szekszárd ököl­vívóinak sikerüljön legyőzni a ke­rület legjobbját, Kaposvárt. Nos, ez a vágy (ma még) nem teljesült, nem árt azonban elgondolkozni a Szekszárdin történteken. ■ Az a tény, hogy a K. Dózsa csapatának mindössze egy ponttal sikerült le­győznie Szekszárd együttesét, fi­gyelmeztető keU legyen. Az em­bernek az volt az érzése a szek­szárdi döntőn, hogy veszélyben a kaposvári ökölvívó hegemónia. Néhány élversenyzőnk ugyan hoz­ta a biztos bajnokságot, de az utánpótlás terén úgy fest, baj van. * * * MI TÖRTÉNT TÖBIVAL? — hangzott hélközben is. Nos, az, hogy Tóbi a selejtező mér­kőzésen észre sem vette, hogy ellenfele belekönyökölt koráb­ban törött kezébe. A könyök épp azt a helyet érintetté', ahol annak idején eltört a kar­ja. Délben dagadni kezdett a kéz, s a Dózsa-vezetők azon­nal kórházba vitték a kiváló pehelysúlyút. A röntgen meg­állapította: törés nincs. Tóbi versenyezni is akart tovább, de Böröcz István, a K. Dózsa ökölvívó szakosztályának ve­zetője— helyesen — nem en­gedte. Másnap, harmadnap fo­kozatosan rendbe jött a ki­sebb zúzódás, amely pillanat­nyilag harcképtelenné tette Tóbit. Nem. kell tehát félni, a nagyatádiak üdvöskéje, Tóbi Jóska ott lesz márciusban az Elmarad az 1961 évi prágai műkorcsolyázó és jégtánc világbajnokság Csütörtökön a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség (ISU) határozatot hozott az 1961. évi prágai műkorcsolyázó és jég- tánfc világbajnokság megren­dezését illetően, Georg Hässler (Svájc), az ISU főtitkára hivatalosan kö­zölte, hogy a végrehajtó bi­zottság döntése értelmében a világbajnoki versenysorozatot az amerikai műkorcsolyázók és kísérők tragikus halálára való tekintettel nem tartják meg. A határozat úgy született, hogy táviratilag megszavaztat­ták a 11 főből álló végrehajtó bizottsági tagságot — elsősor­ban azért, mert a csehszlovák rendező bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy a VB-t a repülő­gépszerencsétlenség ellenére is rendezzék meg. (MTI) Ai UEFA torna fejleményei Szerdán este Románia, Len­gyelország, Jugoszlávia és Ma­gyarország közölte, hogy visz- szavonja nevezését az UEFA tornára abban az esetben, ha az NDK fiataljai nem kapják meg a beutazási engedélyt Portugáliába. Az UEFA végrehajtó bizott­ságának tagja, a lengve] Rylski levélben tiltakozott az UEFA főtitkárságánál a portugálok intézkedése ellen, s kérte, hogy abban az esetben, ha a portu­gálok fenntartják tiltó ren­delkezésüket, más ország kap­ja a torna rendezésének jo­gát: A hírek szerint dr. Peco Bauwens, a nyugatnémet lab­darúgó Szövetség elnöke is’ bekapcsolódik az ügy további vitelébe, lehetőséget keres a nézeteltérés tisztázására. (MTI) meghívott. * * * MAS A SZŰKÍTŐ, ÉS MAS A SZOKÍTÖN KÍVÜL! Ez bizonyoso­dott be egy nem kaposvári ököl­vívó esetében. Mégis papírra vet­jük e sorokat, hogy egy másik vá­ros fiának esetéből tanuljanak a somogyi versenyzők is. V. — nevezzük így a sportolót t, csak a későbbiek során jutott szó­hoz a tornán. Amíg szorítóba nem lépett, addig hangoskodásáva! vonta magára a figyelmet. »Jobb egyenest ütsz! Ellépsz! Ballal fo­gadod!-« — hangzott a sok »jó ta­nács«, ha kellett, ha nem. Olykor az egész termet betöltötte V. han­goskodása. Aztán láttuk V.-t a szch rítóban. Egy ízben pontozói segéd­lettel érdemtelenül nyert. A má­sodik mérkőzésén szánalmasan vergődött, £ megérdemelt veresé­get szenvedett. Azokat az ökölvívó erényeket, amelyeket kívül a szo- rítón csillogtatott, benn a kötelek között nem tudta felmutatni. Hja, szájjal könnyebb ... x * * * ÚGY LÁTSZIK, NEM LESZ BAJ AZ ERŐNLÉTTEL. Ezt tükrözte az elmúlt vasárnap pályára lépő kaposvári NB III-as csapatok szereplése. Már szombaton láttuk, hogy a Dózsa erőnléte is jelentősen javul. Feneketlen sárban ját­szottak a lila-fehérek, mégis A községi és körzeti verse­nyek után elérkeztünk a kö­vetkező állomáshoz. A kapos­vári járás falusi sportolói asz­talitenisz- és sakkversenyei­nek járási döntőjét tartották a Kilián Ifjúsági Házban, amely két ízben is megtelt sporto­lókkal. Mintegy másfél száz versenyző gyűlt össze a lcót versenynapon, hogy eldöntse, kit illet az elsőség, ki jogosult részt venni a megyei sparta- kiádon. Húsz falu küldte el legjobb 'fialt, lányait. Közülük jó néhány első ízben jelent meg ilyen nagyszabású verse­nyen. Őrei, Üj várfalva, Ka- posszerdahely, Zselickislak csapata volt az újonca a ver­senynek. Hosszabb szünet után jelent meg ismét a küzdőtéren Mezőcsokonya, Osztopán, So- mogyszil és Gölle sportcsapa­ta. Hiányoztak viszont a so- mogysárdi, hencsei és hetesi sakkozók. Szép volt, jó volt. Talán egyet­len árnyoldal, hogy igen kevés volt a. női részve­vő. . Még Kiskor­pád, Somogyjád igyekezett meg­menteni a női sport becsületét a járásban. Hol vol­tak a többi község női asztalitenisze­zői, sakkozói? — mérült fel jogosan a kérdés. A tizedik jubi­láns spartakiád téli versenyei az asztali teniszezők­nél meglepett.« nélkül értek vége Mind az egyén számokban, min a csapatküzde mekben a tavai- győztesek szere: ték meg ismét az elsőséget. Sőt a helyezési sorrend is majdnem azonos a tavalyi­val. A sakk csapatverseny vi­szont már nem ment ilyen simán. A kadarkúti együttes, amely két éven át volt járási első (egy ízben megyei első), az első fordulóban simán kikapott Kaposfőtől, és kiesett a továb­bi küzdelemből. A kadarluiüa kát részben menti, hogy első végig bírták az iramot. Jól mutatkozott be Nagyatádon az MTE s az elég nehéz kapos­vári talajon- a Kinizsi is. Re­méljük, hogy az erőnlét to­vább javul, s ha az edzők tech­nikai téren is legalább arra a szintre tudják hozni csapatai­kat, ahol most erőnlét dolgá­ban állnak, akkor aligha lesz hiba. * * * SIKERÜLT A PÁLYAAVA- TÖ, még akkor is, ha a 0:6 nem éppen hízelgő eredmény. Ez a megállapítás a K. Kini­zsire vonatkozik, amely, mint ismeretes, vasárnap pályát avatott, még ha edzőpályát is. Elismerést érdemlő munka szülte a K. Kinizsi várva várt edzőpályáját. Volt közben megtorpanás is, amikor a kis- hitűek úgy vélekedtek, a volt szemétdomb helyén nem lehet máról holnapra sporttelepet létesíteni.- A Kinizsi vezetői azonban megmutatták, hogy nincs lehetetlen. Ma már ké­szen áll a pálya, s talaja mar­is megfelelő. Ezzel a pályával ismét lehetőség nyílt a Cukor­gyár környékének fiataljai szá­mára, hogy ellepjék a sportte­lepet, s most már nem fenye­geti veszély a szép gyepes láb-• darúgó-pályát. Ha olyan lesz az időjárás, akkor bajnpki mérkőzését is az edzőpályán játszhatja a Kinizsi. táblás versenyzőjük, Jóba be­tegsége miatt nem vehetett részt a versenyen. Az igen ér­dekesen alakuló sakkcsatában végül is a nagy tapasztalattal rendelkező Nagybajom csapata győzött. Eredmények: ASZTALITENISZ Férfiak: Egyéni: 1. Szabó István (Kadar­kút), 2. Silt László (Toponár), 3. Bognár, István (Toponár). Páros: 1. Silt—Bognár (Toponár), 2. Koesis-Abrahám (Somogyszil), 3. Molnár—Ács (Kiskorpád). Csapat: 1. Toponár (Silt, Bog­nár, Lapp, Tóth), 2. Kiskorpád (Molnár, Ács, Homan), 3. Gölle (Bencze, Solymosi, Mizerálc). Vegyespáros: 1, Molnár-Ács (Kiskorpád), 2. Sllt-Illés (Toponár), 3. Ács-Hőgye I. (Kiskorpád) Nők: Egyéni: X. Illés Anna (Toponár), 2. Ács Zsuzsanna (Kiskorpád), 3. Hőgye Irén (Kiskorpád). Csapat: 1. Kiskorpád (Ács, Hő­gye), 2. Somogyjád (Kocsis, Las­ka!). illés Anna (Toponár). SAKK Egyéni: A döntőben Vízi (Ka­darkút) és Németh (Memye) dön­tetlenül végzett. A versenybíróság úgy határozott, hogy a két sak­kozó e héten még egy játszma ke­retében dönti el az elsőségeit. Csapat: 1. Nagybajom (Kőszegi), ZöUei, Simon, Beck-Balla), 2. Ka- posfő (Völeséi, Mészáros, Nagy, Kiss), 3. Gölle (Kuminecz, Berta, Blumschein, Szalai). Tiszakéeskén sorsolják a lottót A lottó 7. játékheti nyerőszá­mainak a húzását február 17-én, pénteken délelőtt ' tíz órai kezdettel Tiszakéeskén, a községi művelődési otthonban rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. (MTI) — Másfél millió forintot for­dít az idén a Kaposvári Váro­si Tanács az iskolák és a kol­légiumok felújítására és búto­rozására. — a kaposvári járás­ban 980 tagja van a Vörös- keresztnek. Valamennyien készségesen segítenek az oltá­soknál, a szűrővizsgálatoknál és az egyéb egészségügyi szol­gálatban. 200-an rendszeresen látogatják az állami gémdozott gyermekeket. — Engedély nélkül épített toldaléképületet Tóth Endre Kaposvár, Keszthelyi utca 11. szám alatti lakos. A városi tanács szabálysértési előadója 100 forint pénzbírság 'megfize^ tésére kötelezte. — KILENC TÁRSAS AXJTÓ- BUSZ-KIRÁNDULAST tervez a második negyedévben a So­mogy megyei ldegenforga Imi Hivatal kaposvári kirendeltsé­ge. Egyebek között Harkány­ba, Abaligetre, Nagyvázsony- ba, Sopronba és a Balatonra szerveznek kirándulást. Az útóbbi évek legnagyobb textilipari újdonságai közé tartozik a néhány mosásnál vasalást nem igénylő neva inganyag. A pamütszövetet műgyantával itatják át, ez te­szi gyűrödésmentessé. Üzle­teinkben már kapható a neva ing, s a háziasszonyok tapasz­talhatták hogy húsz-huszonöt mosást is kioir úgy, hogy utá­na csak langyos vasalóval kell kissé átsimítani az elejét. A textilipar szakembereinek vé­leménye szerint a nevát jóval, felülmúlia majd az az úi ing­anyag, amellyel most kísérle­teznek. A szintetikus szálat tartalmazó puplirmal a pamut és a nylon jó tulajdonságait egyesítik. A pamutot, vagy a viszkóz szálat szintetikus szál­lal keverik, s így a nylonnál áleresztőbb, nedvességszívóbb. teljesen gyűrhetetlen, jó ko­pásálló, szinte elnyúhetetlen lesz. Mosása is igen sok fárad­ságtól mentesíti a háziasszo­Érdekes kísérletre került sor a szerda reggeli napfogyatko­zás idején Lakihegyen és Szen­tesen. Az adótornyok közelében dr, Magyari Endre gépészmérnök, Herbert Miklós kutatómérnök, illetve a posta és rádió műsza­ki hivatal szakemberei távcsö­veket rögzítettek a földre, úgy, hogy a két mező közepén az .adótornyok csúcsa látszott. Meg akarták figyelni, bekövetke­zik-e az a meglepő jelenség, amelyet új gravitációs elméle­te alapján dr. Magyari Endre előre kiszámított. Dr. Magyari Endre feltétele­zése az volt, hogy a napfogyat­kozás idején a tornyoknál a Nap és a Hold jelenlegi igen OLCSÓ, ■ KÖNNYEN KEZELHETŐ A Boy golyósiron. Kérje mindenütt. ________________(3440) — A NŐI MUNKACSA- PATVEZETÖK FELADATAI­RÓL beszélgettek tegnap Mar­caliban a járás termelőszövet­kezeteinek asszony- és leány- munkacsapat-vezetői. — Új MILS alapszervezeteU alakultak a kaposvári .járás­ban. Ecseny községben 26, Csombárdon 24 tagja van a napokban szervezett lövész­körnek. — Tartási kötelezettség el­mulasztása miatt 9 hónapi bör­tönbüntetésre ítélte a Kapos­vári Járásbíróság Orsós Lász­ló kaposvári lakost. Az ítélet' nem jogerős. — »A MEHPFMPÖ ÉS A VIRÁGPOR GYÓGY HATÁSA« címmel tart előadást vasárnap délelőtt 9 órakor dr. Marton Aladár pécsi méhész a Tóth lMjos utcái Általános Iskolá­ban. — 500 tonna ruhaneműt tisztított ki az- elmúlt évben a kaposvári Patyolat. Naponta mintegy 200 ruhadarab vegy- tisztítását és mosását végezték el. — A GAZDASÁGOS BA­ROMFITENYÉSZTÉSRŐL dr. Bíró Gyula egyetemi tanár február 20-án KadarViiton, 21- én Nagyberkiben, 22-én pedig Somogyiadon tart előadást. — A húsvéti üdvözlőlapoliból hétféle egységárban és számtalan különböző mintában 300 000 db-ot hoz forgalomba Somogy megyében a PIERT. A képeslapok kiszállítá­sa a boltok részére már megkezdő­dött. (18189) — Országos állat- és kirakodó­vásár lesz február 19-én Nagysza­kácsi községben. (3356) nvokat, mert a nylonhoz ha­sonlóan kell bánni vele, mosór szeres vízbe mártott ingről szinte lepereg a piszok. A tervek szerint szintetikus szálai tartalmazó porőz ing­anyagot már a nyárra készíte­nek. (MTI) Egy felhívás —- és ami mögötte van California kormányzója felhívta a bankokat, áruházakat és háztu­lajdonosokat, hogy legyenek tü­relmesebbek az adósságok behaj­tásánál. Első Ízben történt, hogy a 30-as évek súlyos amerikai vál­sága óta ilyen felhívás hangzott el a California! kormányzó részé­ről. A felhívás a többi között hang­súlyozza:. »Rengeteg ember veszti el mostanábaíi az otthonát, vágy. kénytelen eltűrni, hogy kikapcsol­ják a villany, a gáz- és a vízszol­gáltatást, mivel képtelen megfi­zetni a számiakat.« alacsony állása mellett a kö­vetkező jelenségnek kell bekö­vetkeznie: A napfogyatkozás előtt — niiközben a Nap és a Hold látszólagosan közelednek egymáshoz — egyre inkább azonos irányból kell érkez­niük az . antennatoronyhoz a Nap .és a Hold felől jövő po- tentonokr.ak. Közvetlenül a Nap és a Hold tányérjának látszólagos érintkezése előtt, mivel a külső oldal felől mind­két égitesthez érintetlen ener­giamennyiségnek kell érkeznie, a torony csúcsán ezek az erő­hatások összegeződhetn ík. Amikor azonban a Hold egyre jobban »belemerül« a Nap tá­nyérjába, a Holdnak a térből nem friss, érintetlen, hanem a | ^yfíűvelődés Szórakozás í'siky Gergely Színház: Ma isle 7 órakor: Phaedra. Be­mutató. (Csiky-bérlet.) Vörös Csillag: 22-ig 5, 7, 9 órakor: Kenyér, szerelem, An­dalúzia. Szabad Ifjúság: 22-ig 4, 6. 8 órakor: Serdülő lányom (14 éven aluliaknak nem ajánlott), Rippi-Rónai Múzeum: Ba­ráté, ág hídja- fény .».opkiáJlí tás. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—19-ig, olvasóter­mi szolgálat 9—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—11-ig. és 13—18- ig. . Időjárásjelentée Várhalij időjárás ma estig: párás, ködös idő helyenként ködszitálás^al. Gyenge lég­áramlás. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet plusz 3 plusz 8 fok között. Távolabbi kilátások: a hét végén is csen­des, párás idő, reggeli és dél­előtti ködök. (MTI) Növényi gyógyszeralapanyag — növény nélkül Nagy jelentőségű eljárás el­ső kísérleteit kezdtek meg a Gyógynövény Kutató Intézet­ben. Abból indultak ki, hogy a bonyolult agrotechnikával ter­mesztett sok szállítást és szá­rítást igénylő gyógynövények zöménél csak egy kis növényi rész tartalmazza a szükséges hatóanyagot — célszerűbb len­ne tehát közvetlenül magát a hatóanyagot előállítani. Ezért az intézet laboratóriumaiban — a penicillin-gyártás tapasz­talatait felhasználva — meg­kezdték a magasabbrendű nö­vények szöveteinek tenyészté­sét. Az eddigi kísérletek már meghozták a kezdeti ered­ményt: sikerült üvegedényben, táptalajon olyan alkaloidát előállítani, amelyet bizonyos köztermesztésben levő gyógy­növények tartalmaznak. Ez azonban csak a kutatómunka első lépése; hosszú kísérletek­re van még szükség a többi kö­zött a természetes körülménye­ket legjobban megközelítő táptalaj és hőmérséklet meg- állanításához, s a kísérletbe vett, növények számát is sza­porítani kell. A Gyógynövény Kutató In­tézetnek ezek az újszerű kí­sérletei egyelőre nem gyakor­lati jelentőségűek; eredményei elsősorban az elméleti mikro­biológiát gazdagítják újabb ta­pasztalatokkal. (MTI) , következtében a Hold nem fejthet ki a toronyra olyan erő­hatást, mint az érintkezés előtt, s így a toronynak a kez­deti erős Kelet felé irányuló kihajlásból lassan át kell men­nie egy nyugati kihajlásba. Ugyanennek a jelenségnek az­után fordítva is le kell játszód­nia, amikor a Hold lassan eltá­volodik a Nap tányérja elől. Szerdán reggel ez a különös, de előre kiszámított jelenség — amint dr. Magyari Endre el­mondotta — valóban bekövefc- kefett és a távcsövek vonalke­resztjein tisztán megfigyelhe­tő volt. A mért adatok feldol­gozása még igénybe vesz né­hány napot, de annyi azonnal is megállapítható volt, hogy a Nap által már legyöngített po- tentonokat kell kapnia. Ennek tornyok csúcsa valóban mind­két irányban elmozdult. (MTI) A M ŰSZA KI ANYAG- ÉS GÉPKERESKEDELMI VÁLLALAT Pécsi Kirendeltsége február 20-án, hétfőn műszaki becslési napot tact. Pénz- és páncélszekrényeket veszünk. Kérjük, hogy a bejelentéseket a Magyar Hirdetőiiodéba adják le. - <?8288) _ SPORT _ 'Jőeti. i pjö Etfvcjijzetvk Hiába mutat a naptár telet, olykor az időjárás is, no nieg a benépesülő sportpályák képe is árulkodik, hogy kö­zeledik a tavasz. A téli t'eremsportok nemsokára befejeződ­nek. A szabadtéri sportok a felkészülés utolsó fokozatánál tartanak, és például a kedvenc labdarúgók tíz nap múlva már á bajnoki pontokért küzdenek. Szép ugyan a tél a ma­ga örömeivel, a jól fűtött termekben* szépek az asztalite­nisz- vagy sakkcsaták, de mégis az az igazi, amikor kinn a zöld gyepen elindul a kerek bőrlabda — tartja a szurkoló. * országos vidéki döntőn — mint K. S. Másfél száz falusi sportoló vetélkedése a kaposvári járási spartakiádoo Elnyúhetetlen puplin gyártásával kísérleteznek textilüzemeink A napfogyatkozás kihaj litotta a lakihegyi és a szentesi adótornyokat Érdekes kísérlet az új gravitációs elmélet igazolására

Next

/
Oldalképek
Tartalom