Somogyi Néplap, 1961. február (18. évfolyam, 27-50. szám)

1961-02-12 / 37. szám

Vasárnap, 1961. február 12. e SOMOGYI NÉPLAF f)tt laknak a Katahegy ol- dalában, a cigánysoron. De vigyázzunk ám! Olyan be­csületes emberek ezek a kata- hegyi cigányok, oly becsben tartja őket a falu, hogy leg­utóbb is mi nem derült ki! Megkérdezte Tibi bácsi, a ta­nító, amikor fázósan belépett a bét kis iker; — Csak nem fáztok? — Nem fázunk! — felelte Koke, mert ő a szószóló, s Gyü­kéi a hallgatag. Csúfolják is érte a többiek: »Nem forog a kereke! Nem forog a kereke'« Gyukel próbálja is azóta, de... Nos, a tanító második kér­dése ez volt: — Tízórait hoztatok? — Hoztunk — mondja Koke. — Mit hoztatok? — Hurkát. — Hány disznót vágtatok? • — Kettőt! — ezt már Gyü­kéi mondja, s csillog fekete­cseresznye szeme. — S ki vágta a disznótokat? — Az elnök! — mondják egyszerre, s azzal Koke odahú­zódik a kályhához, hogy fázós hátát nekitámaszthassa, de közben kis védencének is he­lyet csinál, Gyükéit is odahúz­za, mert a világért sem hagyná el a kis gyámoltalant! Nos, valóban, maga az elnök vágta le a disznókat, mert a katahegyi cigányok, a nyurga Kalányos például, akit csak Lingurénak titulálnak egymás közt, a tsz egyik megbecsült állatgondozója. Balog bácsi, akit Draknak neveznek, a tsz érdemes ka­násza, Danec az erdészetnél dolgozik, Szénás József, a Füsznagy, ruhafestő a város­ban, és így tovább. A Katahegy alatt igen **■ jól érzik magukat a gyerekek. A kis Kokeé meg Gyukelé ott az egész nagyvi­lág! Hatalmas gyepűs veszi körül a tizennégy háziból álló ids telepet, lehet nyargalász- ni a Csépi kutyával, amíg csak bírja az ember lába. Ott az erdő, abban annyi a rigó, hogy Komjáthy István; Qktek megszámolni is nehéz volna. No meg ott van az öreg, süket Kata néni, aldt öregkancának nevez az egész telep, s vele akár reggeltől estig elévődhet- nek. Ha hóesés van, tekintve, hogy lejtő alján van az öreg­asszony kunyhója, egyszerűen beszánkáznak a konyhájába. A haszontalan nagyobb fiúk elviszik a söprűjét, elcsalják a macskáját, felkötik a fára egyetlen szem jércéjét. Legin­kább azonban kérni küldenek hozzá valami gyanútlan delik­venst, persze, akit erre köny- nyen rávehetnek. Legutóbb is Gyükéi, a kis maflácska volt az áldozat. A hamis Csángó Pista meg Juszuf vette rá. Pap­rikáért szalasztották a süket öregasszonyhoz. — Piparka, paparika! — or­dította Gyükéi toricaszakadtá- ból, mert hogy az öregnek a fülébe kellett kiáltani. — Nuj sape, nincs borsó! — mondta a nagyot halló asz- szomy, de már nyúlt is a söp­rű után, mert észrevette a ház sarkánál Juszufot meg Csángó Pistát, amint nagy vigyőri képpel lestek, s várták a ha­tást. Kezdte is volna supálni szegény Gyükéit, akinek eszé­be se jutott, hogy elfusson, mikor váratlan dolog történt. Koke ugyanis ekkor érkezett a ház elé, meglátta, a másik pillanatban már ugrott a söp­rű és testvére közé, s Gyükéit hősi elszánással megmentette. P az iskolába — három eggel, amikor indulnak kilométerre van a Katahegy- től az iskola —, Kati mindig az­zal bocsátja el őket: — Egymás kezét el ne en­gedjétek! Nem is engedik el az iskola­kapuig. Fogják egymás kezét. Azaz hogy várjunk csak! A két pöttöm gyerek szép, ren­des ruhában, egyformán van öltöztetve. Kis barna cipő van í'ajtuk, igaz, hogy fűzője mad­zag, de kicsire nem nézünk! Kék overál nadrágjuk, igaz, hogy öt számmal nagyobb a kelleténél, de majd belenőnek! Zöld kabátjuk van, s minde- nik kabátka alatt egy nagymé­retű piros pulóver. Hogy nagy­méretű, azt onnan lehet tudni, hogy kilóg a kabátból az ujja, s betakarja a kezük fejét egé­szen. Tehát a két gyerek nem kezet fog;, hanem a szvetter ujját fogja. így van az iskolában is, a krétát is a szvetter ujján ke­resztül fogják s a tízóraira ho­zott ennivalót is. Különben minden egyforma rajtuk, csak a sapkájuk más-más színű. Kis simlis zsoké sapka van a két ikren, de az egyiké, a Kokeé, kék színű, Gyukelé meg ör­dögbőr, barna. Mivel ezt a sapkát éjjel, nappal fenn, tart­ják, pajtásaik erről ismerik meg őket. Otthon azonban a sapka néha a sutba kerül, ak­kor se esik kétségbe Kati, csak a hóna alá kapja Gyükéit, s megnézi hátul a tarkóját, ott, ahol a haj a< bal füle tövét ta­karja, ott két lencse formájú pont van. Ez hát GyukeL A másik a Koke. A 2 iskolában az első nap a tárgyakkal ismertette meg a gyerekeket a tanító. Fontos ez, de mert a cigányok otthon leginkább a maguk nyelvén beszélnek, meg kell tanulniuk a magyar neveiket, hogy haladhassanak. Tudják is legtöbben, de... Kérdi a tanító az asztalra mutatva. — Mi ez? Gyükéi se szó, se beszéd, fel­áll, s mondja: — Láda. — Otthon azon esz­nek valóban, ládán, tehát jól mondta. A tanító tisztázza, hogy mi az asztal és a láda közti különbség. — Ez mi? — mutat a képre. — Újság! — mondja Gyü­kéi, aki csak újságban látott eddig képet. Koke, a testőr és szószóló ráneigálja Gyükéi zöld kabát­ját, hogy elég már, többet ne beszéljen, a kis iker azonban a csúfolódó társakra gondol, kérdezte, hogy mit csináltak a nyáron. Hol voltak? Mit segí­tettek otthon? Hogy minél in­kább felkeltse az érdeklődésü­ket, amit mondtak, mindjárt fel is rajzolta a táblára. Elsőnek Koke jelentkezett. — Én ostort fontam. Lovacs- káztam a nyáron. A tanító felrajzolt a táblára egy ostort. Aztán kérdezett to­vább. — Még mit csináltatok? — Én szekareztem — mond­ta Csángó Pista, aki már na­gyobb fiú, és segíteni szokott a bátyjának a tsz-ben. A tanító felrajzolta a szeke­ret. — No és? — Én befogtam a lovat — mondta Juszuf. A tanító felrajzolt a szekér elé egy lovat. Már az egész tábla tele volt rajzolva szép színes trónnal. A gyerekek gyö­nyörködve nézték. Gyükéi azonban majd kiesett a pád­ból, úgy jelentkezett. — No, mi az, Gyükéi? — Nem jó! — tiltakozott he­vesen. — Miért, te? — Valami hiányzik. — Mi, te? — A Csépi kutya! Az mindig ugatja a szekeret! Nagy nevetés megint. A tanító bácsi átnézi a házi füzeteket. Feltűnően szép, egyenletes vonalkák vannak Gyükéi füzetében, gyanút fog. — Ezt nem te írtad, Gyükéi. — Nem én írtam, tanító bá­csi! — felel őszintén. — Kicsoda? — Hát a Kati! — vágja ki büszkén. . _ . .. _______ A tanító elneveti magát, az­tán tréfásan megjegyzi. — Te, Gyükéi, ha még egy­szer a Kati írja a leckét, be­teszlek a zsebembe. Hova tesz­lek be? — A zsebedbe teszel, tanító bácsi — felel nagy komolyan. C/J KÖNYVEK A Móra Ferenc Könyvkiadó­nál a tél hónapokban még több érdekes útleírás, fantasz- . tikus regény, mesekönyv és leányregény lát napvilágot. Kiadják Csemai Zoltán Titok a Himalája tetején című mű­vét, amely tulajdonképpen egy fantasztikus történet a jelen­ben. Murányi Kovács Endre A kalóz lánya című történelmi jellegű kalandregénye a fran­cia forradalom előtti időkben játszódik. Lem Magellán-jelhő című fantasztikus regénye tá­voli időkbe és világba vezeti el az ifiú olvasókat. A Búvár-sorozatban megje­lenik dr. Kocsis Ferenc Cso­dálatos élővilág, dr. Komlódi Magda Amiről a lápok beszél­nek című munkája, és újból kiadják Artner Tivadar Is­merkedés a művészettel című könyvét, amely a tavalyi könyvhéten negyvennyolc óra alatt elfogyott. Révay József Az aranygyűrű című történelmi leányregénye a népszerű Pöttyös-sorozat új kötete. Mikszáth Kálmán Ak­ii Miklós című regényének is bizonyára örülnek majd a fia­talok. A történelmi regények közül érdekesnek ígérkezik Fehér Tibor Hold a Tisza felett cí­mű, a Dózsa-parasztfelkelés idején játszódó könyve. _ Hu- nyady József Pepitó című re­génye a spanyol polgárhábo­rúról szól. Ugyancsak még a tavasz előtt 1-H nanvilágot Lukács- Szepesi Római riport című kön. ve a római olimpiáról. Az Akadémiai Kiadó néhány olvan könvvet jelentetett meg, amely jelentősen gyarapítja tudományos irodalmunkat. A Risorgimento századik évfor­dulója ad aktualitást Koltay- Kastner Jenő professzor A Kossu th-emigráció Olaszor­szágban című munkájának, amely a szerző 35 éves kutatá­sainak eredményét summázza. A Bocskai-szabadságharc kato­nai története címmel Nagy László levéltári kutatásaira és irodalmi forráskiadványokra támaszkodva megírta a hajdúk szabadságharcának első mo­nográfiája, amely nyomon köve­ti a hadi eseményeket, és egy­ben szemléltetően mutatja be a szabadságharc részvevőinek társadalmi rétegeződését. Az értekezések a történettudomá­nyok köréből című sorozat új füzeteiben Jemnitz János a 20. századbeli Anglia legjelentő­sebb társadalmi összeütközésé­nek, az 1926. évi általános sztrájknak előzményeit, Her­mann Zsuzsanna pedig a Habs­burg—Jagelló szerződést elem­zi, amely jelentős szerepet ját­szott az ország Habsburg-ura- lom alá kerülésében. A magyar könyvtörténeti és művészettörténeti kutatások ré­gi mulasztását pótolja Soltész Zoltánné A magyarországi könyvdíszítés a XVI. század­ban című nagyszabású munká­ja, amely a Magyarországon nyomtatott legrégebbi könyvek díszeit, fametszésük első emlé­keit tárja az olvasó elé tudo­mányos alapossággal, érdekes előadásmóddal. Maróthy János nyolcszáz ol­dalas munkája, Az európai népdal születése, a zenetudo­mány megállapításai, a törté­nelem, az ideológia története, a klasszika-filológia és az orientalisztika eredményeivel összevetve mutatja be azokat a zenei-társadalmi folyamatokat, amelyek a nemzetiségi társada­lom zenéjéből a rabszolgatartó birodalmakon át a korai feu­dalizmusban jobbágy-paraszti dallamok kialakulásához ve­zettek. (MTI) még hogy neki nem fog a ke­reke! Azért is! — Ez mi? — kérdi a tanító a harmóniumra mutatva. — Rádió! — vágja ki Gyü­kéi diadallal. Nagy nevetés. A tanító látja, hogy rendet kell teremteni, mert a gyere­kek még nem tudják, hogy mikor szólhatnak, mikor nem. Gyükéi is azért beszélt bele unos-untalan. Elmondja hát, hogy itt csak ő beszélhet, vagy aki jelentkezik. Mindjárt pró­bát is tesz, hogy megértet­ték-e. — Kinek szabad- tehát itt beszélni? Gyükéi fürgén válaszol: — Tyak neked! — Otthon ugyanis Gyükéi a felnőtteket is tegezi. — Nem így kell mondani, Gyükéi! — javítja ki a tanító. — Azt kell mondani: csak a tanító bácsinak! Gyükéi arca felderül, aztán kivágja: — Tyak teneked, tanító bá­csi! Hazafelé az úton, ahogy mentek szorosan tartva a szvetteirujjukat, Koke leckéz­tette kis ikertestvérét. Szépen megmagyarázta, mikor szabad szólni, mikor nem. Főleg arra kérte, hogy ne kotyogjoA bele mindig a tanító bácsi beszédé­be. Csak akkor feleljen, ha okosat tud mondani. De akkor is csak úgy, ha jelentkezik. A z egyik órán a tanító nyári élményeik felől faggatta a gyerekeket. Beszed­és értelemgyakoriat óra volt, t abból akart kiindulni. Meg­Koke hazafelé egész úton oktatta az öccsét, hogy nem kell mindent megmondani, s főleg, hogy ne szóljon közbe, mert csak baj lesz belőle. Vé­gül is azt mondta: — Figyelj ide, Gyükéi. Min­dig nézz rám, ha én intek, ak­kor szólj, különben hallgass, mint a csuka. A z egyik órán a b betűt tanulták, a tanító tele­írta a tábla közepét betűkkel, igen szépen, még színest is használt. . bbb bbb bbb bab bab bab boltos boltos boltos A babok kezdőbetűje piros volt, a boltosoké pedig zöld. Igen takarosán festett. Mielőtt beíratta volna a füzetbe, el-, olvastatta. Aztán hogy, hogy nem, talán az első óra kudar­cán okulva, amikor kiderült, hogy a gyerekek a legegysze­rűbb használati tárgyak nevét se ismerik, kérdést tett fel: — Ki tudja, mi az, hogy bab, gyerekek? Gyükéi ránézett Kokéra, s intett, hogy tudja, Koke visz- szaintett, hogy jelentkezhet. Jelentkezett. — No, Gyükéi, mi az? . — A tisztelendő bácsi. Óriási nevetés. A tanító meg­magyarázta, hogy mi a pap és a bab közti különbség-, s a biz­tonság kedvéért más példát írt fel a táblára. Hirtelen eszébe jutott azonban, hogy előző nap Gyükéit nem látta, megkér­dezte hát. — Hol voltál tegnap, Gyü­kéi? — Az ágyban. — Beteg voltál? — Nem voltam beteg. — Akkor? — A Kati kimosta a ruhá­mat, tanító bácsi — kezdte ma­gyarázni —, s kitette száradni, Kokéé az eresz alatt volt, de az enyém kívül volt, éjjel meg­ázott, azért voltam ágyban. Hazafelé, amikor megint szorosan egymás mellett men­tek, fogták a szvetter ujját, Koké megint leckézte a kis Gyükéit — Idefigyelj. Rajtunk nevet az egész iskola. Ezután ne szólj, csak ha súgok. Jó? Egy kislány is nagyon je­lentkezik, a Bugyogós Borka. — No, te is tudsz? — Igen, Stya Náci bátya körtefáját. — Azon mi van? — Sok levél. \7 alamelyik nap nagyon ’ nehéz feladat előtt állt a tanító. A tanterv szerint az elvont fogalmak begyakorlása következett A lecke a sok és a kevés fogalmának ismerteté­sével kezdődött No hiszen! Még a konkrét, valóságos fo­galmakkal is hadilábon állnak! Mi lesz most? Gondolta, hogy a maga módszere szerint rá­vezeti a gyerekeket valahogy. — No, még? Koke jelentkezik. — A csillagos ég, tanító bá­csi. — Jól van, fiam! Hát ott mi van sok? — Sok csillag — mondja Ko­ke. Gyükéi kérdőleg pillant Ko­kéra, ahogy az leül, látszik; Csendet intett. Elkezdődött az óra. — Figyeljetek, gyerekek! — mondta—“, gondoljatok vala-- mire, amiből sok van otthon. No, gondolkozzatok csak! A gyerekek gondolkoztak, de a kis Gyükéi már jelentke­zett is. Koke ugyan húzta a kabátját, de ő csak kibökte. — A Csépi kutya, tanító bá­hogy szólni akar. A kis iker odahajol: — No, mit akarsz? — Én is a csillagot! — súgja. Koké gondolja, itt nem lehet tévedni, bólint hát. Gyükéi jelentkezik. — No, mi az, Gyükéi? — kérdi a tanító. — Nem jól mondta a Koke! — feleli határozottan. esi! — Hiszen az nem sok, az egy — mutatja az ujján a ta­nító. — Nem jól mondta? — cso­dálkozik a tanító. — Hát sze­rinted nincs sok csillag? Gyükéi nem hagyja magát. — Nem, nem — rázza a fe­jét. — A Kati mindig mondja, hogy az már sok, amit a Csépi kutya megeszik. Egy ember megélne azon! A gyerekek nevetnek. Koke oldalba böki Gyükéit, s jelen­tőségteljesen odasúgja: »Te, ezért még számolunk a tíz- percben!« Gyükéi fogadkozik, hogy többet nem szól, csak ha súg Koke, vagy ha engedélyt ad rá Mivel senki sem jelentke­zett, a tanító próbálta rávezet­ni a sok-kevés fogalmára a ta­nulókat. Éppen az ablak alatt ment- Szalacskapusztába a tsz csordája. — Nézzetek csak ki, gyere­kek! — szólt hirtelen —t szá­moljátok meg a teheneket! A gyerekek felágaskodtak. Koke hangosan számolja: — De, de! — bólogat Gyü­kéi. — De valamit elfelejtett. — No, mi van az égen sze­rinted? Gyükéi diadallal kivágja: — Sok csillag meg egy úr­isten! I I ogy hazafelé menet mit mondott Koke Gyükéi­nek, mit nem, azt senki sem tudja. Annyi bizonyos csak, hogy szvetterujjukat fogva in­dultak haza, másnap reggel is úgy érkeztek vissza az iskolá­ba. S a kályhánál, ha már töb­ben nem fértek, a kis Koke ad­dig fészkelődött, izgett, moz­gott, hogy kitúrt akkorácska helyet, ahova Gyükéi odabúj­hatott. Ott aztán az óriási, ma­lomkerék forma, a tsz-elnök által vágott disznó zsírjával kent kenyeret nagy elégedet­ten elmajszolgatta. — Unu, doj, trej, kater, csincs... — aztán hirtelen ab­bahagyja, jelentkezik. — No, mit akarsz? — Nem lehet megszámolni, tanító bácsi! — Tehát? — Sok — mondja Koke. — Jól van! — No, akkor mondjatok még ilyent, ahol sok van valamiből. Csángó Pista jelentkezik. — A szalacskai rét. — Ügy van! — mondja a tanító — ott mi van sok? — Fű van sok! — mondja a gyerek. — Jól van. Aztán? — A szalacskai csibetelep. — Ügy van. Ott mi van? — Sok csibe — mondja Ju­szuf. Egy üzem dramatizált története Norbert Gellmann, a kelet­német Leuna Művek munkás­színházának tagja »A hajtha­tatlanok-« címmel színdarabot írt, melyben feldolgozza, az üzem egész fejlőd'éstörténetét. A színdarab 9 képre oszlik, mindegyikben a Leuna Művek életének egy-egy jelentős moz­zanatát dramatizálja. Az NDK legnagyobb üzeme 1915-ben mint nitrogéngyár kezdte működését, 1921-ben itt volt a központja a középnémet munkásosztály forradalmi márciusi harcainak, 1927-ben itt leplezte le Ernst Thälmann az elsett márciusi hősök em­léktábláit és 1945-ben az egységbe tömörült munkásosz­tály megkezdte az üzemben az új szocialista rend felépítését.

Next

/
Oldalképek
Tartalom