Somogyi Néplap, 1961. január (18. évfolyam, 1-26. szám)
1961-01-27 / 23. szám
Péntek, 1961. január 2*7. 4 SOMOGYI NÉPLAP ^ SPORT „ Belelendült a téli spartakiádok gépezete Eléggé vontatottan indultak az idei téli spartakiádok. Mikorra azonban beköszöntőit a tél, mozgásba jött a spartakiádok gépezete. Naponta folynak a versenyek. Szombaton, vasárnap különösen népesek a falusi művelődési házak, az isis Vontatottan kezdődtek a versenyek. Bokor Antal JTST-el- nök azonban boldogan újságolja, hogy 14 községben már be is fejeződtek a küzdelmek. A tavalyi félezerrel szemben ez évben eddig 743-an vettek részt a községi versenyeken. Elsőként Bolháson rendezték meg a spartakiádot. Jól sikerült a segesdi, a felsőbogáti és a lá- bodi spartakiád is. A jövő vasárnap már elkezdődnek a körzeti versenyek. Ügy fest, hogy a körzetesítés tetszik a csapatoknak. Így valóban a legjobbak jutnak majd el a jások jól sikerült spartakiádot tartanak nyilván. Kisgyura Károly, a JTST elnöke sóira veszi a legjobbakat: Marcali, Böhönye, Somogyszentpál. kólák tornatermei. Sportol a falu. Az asztaliteniszezöké, a sakkozóké most a szó Siófoktól Barcsig, Gyékényestől Attaláig. A nagyatádi és a marcali járásba látogattunk el, hány lássuk, hol mi újság. rási döntőre, s ott nem 16—18 csapat, hanem a legjobb 4—5 fog versengeni az elsőségért. Az első körzeti spartakiádot január 29-én Kutason tartják. A kutasa fiatalok mellett Beleg, Szabás, Kisbajom és Csö- köly asztaliteniszezői, sakkozói adnak itt egymásnak találkozót. A következő hetekben megrendezik a többi körzeti döntőt is. Igen érdekesnek ígérkezik a somogyszobi körzeti verseny, ahol Segesd, Felsőbogát, Bolhás és Ötvöskónyi csapata vesz részt a döntőbe jutásért folyó küzdelemben. ürömmel állapítja meg, hogy az új csapatok hosszú sora jelent meg a spartaMádokon, mint például Bize, Kelevíz, Sávoly és Szőcsénypuszta. Ez utóbbi helyen első ízben volt téli spartakiád. — Ügy látszik, jól sikerült az idei mozgósítás. Valószínűleg húsz községben lesz (nagyobb részükben már volt) téli spartakiád, és ez jelentős emelkedést mutat — mondotta Kisgyura Károly. Böhönyén Németh Gabriella, a KISZ alapszervezet titkára szervezte meg a versenyeket. Eddig a tevékeny KISZ-titkár inkább csak kulturális munkát végzett, ma azonban már ő és az ifjúsági vezetők egyaránt segítik Máté Sándor, Zóka József és Fábos Jani bácsi sport- szervező munkáját. Bár az utóbbi időben nincs minden rendjén a sportéletben Böhönyén, a spartakiádok mégis a legnagyobb rendben folynak. Az asztalitenisz-versenyeken huszonötén lépteik asztalhoz. Az első forduló után Bagó József állt veretlenül az élen. Elsőségét Zóka és Máté veszélyezteti. A sakkozásban tizenhatan mérik össze tudásukat, hogy eldöntsék, ki lesz az a négy, aki Böhönye színeit képviseli majd a járási döntőn. A nagyatádi járásban A marcali járásban Készülődnek az ökölvívó megyebajnokságra Barcson és Kaposvárott Megkezdik az ökölvívók is. Az év első versenyén a megyei bajnokság szólítja kötelek közé a kemény öklű somogyi fiatalokat. A serdülő, az ifjúsági és a felnőtt korcsoport megyei bajnokai szereznek jogot a területi döntőn való részvételre. Az elmúlt esztendőkben eléggé színtelen volt a megyei bajnokság. A Dózsa NB I-es csapata után nagy űr következett. Most egy kicsit változik a helyzet Az ifi sorból egyre-másra jönnek fel a fiatalok, s bizony nem engedik Tóbiékat elpuhulni. örvendetes a barcsi ökölvívók megjelenése is a színen. Lehetséges, hogy az idei megyei bajnokságon már néhány érdekes mérkőzést láthatunk. Folyik a készülődés. Barcson az alig három hónapja alakult ökölvívó-szakosztály edzésein rendszerint 20—25 javarészt fiatal vesz részt. Ladányi Ferenc szakosztályvezető Koszler Józseffel egyetemben elégedett fiaival. Ügy tervezik, hogy hat legjobb versenyzőjük — három ifjúsági és három felnőtt — részt vesz a Somogy megyei bajnokság küzdelmeiben is. — Eredményt elérnünk a jónevű kaposvári ökölvívókkal szemben bizony nem könnyű, de Nagy Gyula (váltósúly), Pássá József (nagyváltósúly) és Orsós László (légsúly) esetleg okozhat kellemetlen meglepetést a kaposváriaknak — mondották a barcsi vezetők. Bizonyos, hogy Barcson nagyon készülődnek az első hivatalos bemutatkozásra. Hetenként háromszor edzenek a fiúk. Arra is számítanak a barcsi szakvezetők, hogy az idén tavasszal és nyáron már néhány barátságos mérkőzés keretében is ízelítőt adhatnak tudásukról Barcs ökölvívói. Kaposvárott a K. Dózsa edzései népesebbek, mint bármikor. Annyi fiatal nyüzsög, hogy Dóri András edző és Hergert Jenő segédedző megér rendet teremteni fiai között. — örülünk, hogy ennyi serdülőkorú jelentkezőnk akadt. Néhány gyerek igen ügyesnek mutatkozik, s a legjobbakat, akik rendszeresen dolgoznak, kötelek közé engedjük a vasárnapi megyei bajnokság keretében — mondotta Dóri András. Az edzésen egyébként együtt van a teljes Dózsa-gárda (csak a tatai táborban levő Dunajetz hiányzik). Dorogi, Tóbi nagyon szorgalmas. Ügy fest, a magyar bajnokságon szeretnének bizonyítani. Szorgalmasan dolgozik az újból sorompóba állt Sülé is. Riba most volt felülvizsgálaton, törött karja helyrejött. Ebben az esztendőben már rendszeresen dolgozik Papp Béla, s az idei egyéni és csapatversenyeken is ott lesz a kötelek között. Füzesyre csak a csapatversenyeken számítanak a Dózsánál, egyéni versenyein a népszerű Zoli nem indul. A megyei bajnokság küzdelmed során a felnőtteknél érdekes lesz az Illés—Rákos, az Nem töltik tétlenül a telet a K. Dózsa vezetői. Mihelyt befejeződött a labdarúgó-idény, hozzáláttak a Dózsa-pálya korszerűsítéséhez. A tél folyamán rendbe hozták az ülőhelyeket. (Milyen kár, hogy a közönség egy része már a múlt vasárnap is lábbal taposta az új ülőpadokat.) A kerítést is megcsinálták. A munkálatok egy része nem látszik. Űj öltözőt kaptak a labdarúgók, s egy pompás kis medencével ellátott fürdőt is létesítettek. Ez az öltöző már igazán minden igényt kielégít. Mindez csak kisebb része annak a nagyszabású tervnek, amelyet a K. Dózsa vezetői erre az évre előirányoztak. Most már végleges, hogy az idén füvesítik a Dózsa sporttelepének labdarúgó-pályáját. Mintegy 350 ezer forintos költséggel meg is rendelték már a füvesítést annál a vállalatnál, amelyik a Kinizsi-pályát is gyeptéglázta. A Dózsa-pályán is gyeptéglák kerülnek majd a Asztalitenisz tizekbajnokság Siófokon A tízekbajnokság végeredménye: 1. Balázs n. László (Siófok) 9 győzelem. 2. Szilágyi Sándor (Siófok) 8 győzelem. 3. Balázs I. László (Siófok) 7 győzelem. 4. Bihari Gyula (Balatonszemes) 6 győzelem. 5. Peresztegi János (Siófok) 5 győzelem. 6. Fekete Rudolf (Siófoki Gimn.) 4 győzelem. 7. Nánai Lajos (Balatonszemer) 4 győzelem. 8. Samu József (Zamárdi) 9. Vass Imre (Siófok) 10. Farkas János (Siófoki Gimn.) Oláh—Varga, a Riba—Jávor, az Aczél—Kalmár, valamint a Vadas—Beretzky L. találkozó. Maguk a kaposvári fiúk is kíváncsian várják barcsi kollégáikat. Az ifi mérkőzéseken is lesz néhány jó összecsapás. A pehelysúlyban három versenyző is van: Ságvári, Deák és Vörös. A légsúlyban Babai és Csiszár, a könnyűsúlyban Beretzky 1. és Süveges küzd majd, hogy eljusson a szekszárdi területi döntőre. ... Nem kétséges, hogy Kaposvár ökölvívó-sportjának jó híre van. A jövőben minden bizonnyal nemcsak minőség, de mennyiség tekintetében is ott lesz Somogy a legjobbak között. kikopott fű helyére. Előreláthatólag július—augusztusban kezdődik meg a füvesítés. Gondot okozott a korábbi füvesítés után a fű locsolása. Ügy látszik, most ez a probléma is megoldódik. Még az atlétikai idény megkezdése előtt újra salakozzák a futópályát. A Szabadság parki sportlétesítményeknél leválasztják a kézilabda-pályát, s a teniszpályák helyén röplabda-pálya épül. Nem maradnak azonban pálya nélkül a teniszezők sem, a Dózsa edzőpályája mellett kapnak korszerű pályákat. Mint ismeretes, a Dózsa edzőpályája az- Arany utcai téglagyárnál épül fel a tavasszal. Az itteni labdarúgó-pályát úgy készíttetik el a Dózsa vezetői, hogy alkalmas legyen bajnoki mérkőzések lejátszására is. Az 1961—62. évi labdarúgó-bajnokság őszi idényében— minthogy a füves pályát kímélni kell — itt játssza majd bajnoki mérkőzéseit a K. Dózsa labdarúgó-csapata. Volentik Béla Kaposvárott Nagyszabású olctatásl tervet dolgozott ki a Somogy megyei Labdarúgó Edzők Tanácsa. Neves előadók szólnak majd a megye labdarúgó-edzőihez. Mint dr. Zádori László, az ET elnöke közölte, hétfőn Kaposvárra látogat Volentik Béla, a magyar -labdarúgóválogatott edzője, s a formábaho- zásról tart előadást. Az ET ülésére meghívják a vidéken működő labdarúgó-edzőket Is, sőt számítanak arra, hogy nemcsak a megyei bajnokságban szereplő csapatok, hanem az alsóbb osztályú együttesek edzői is meghallgatják Volentik Béla előadását. A megyei tanács kistermében hétfő délután 2 órakor kezdődő előadásra érdeklődőket is szívesen látnak. Korszerűsítik a K. Dózsa sporttelepét Füvesítik a Dózsa labdarúgópályáját HÍREK ^Sílűve Jődés rVzórakozás Almásfüzitőn sorsolják a lottót A hónap utolsó lottóhúzását is vidéken rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A lottó 4, játékheti nyerőszámainak a sorsolását ma, pénteken délelőtt 10 órai kezdettel Almásfüzitőn a timföldgyár művelődési házában tartják. Ugyancsak sorsolással döntik el azt is, hogy a januári jáitékhetek közül melyik hét szelvényei vesznek részt a következő tárgynyeremény- húzáson. (MTI) — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Bóli Attila fia, Attila, Pintér József leánya. Mária, futó Ferenc fia, Zoltán, Eitner László leánya, Erika, Szennai István fia, Zoltán, Istvánovics György fia, Zoltán, Iker Sándor fia, Zoltán, Francéi Tibor fia, Tibor, Bende Ferenc fia, Attila, Morgós Zoltán fia, Zoltán, Fülöp Mihály fia. Árpád, Horváth Sándor fia, Sándor, Arany József fia, János, Gulyás József leánya, - Anikó, Hársházi István fia, István, Papp Géza fia, Zsolt. Halálozás: Tóth Lajosné 10, Gárdonyi Jánosné 57, Kiss Ferenc- né 67, Böröcz József 63, Markóczi József 59, Papp János 59, Vadász Mária 39, Kiss Pál 70 éves. — 289 HALLGATÓJA VAN a dolgozók esti iskolájának a fonyódi járás 12 községében. — 160 ezer forintot fizetnek föld- járadékra a patosfai Búzakalász Termelőszövetkezetben. Aranykoronánként 5 kg búza pénzértékét szavazta meg a közgyűlés erre a célra. — 375 EZER HÚSVÉTI CSOKOLÁDÉFIGURÁT kap az idén a kereskedelem, 105 ezerrel többet, mint az elmúlt évben. A Budapesti Csokoládégyár ezenkívül mintegy 50 féle porcelánozott csokoládét is forgalomba hoz. — Áprilisban Budapesten nyílik meg a negyedik nemzetközi fotókiállítás. A kiállításra eddig több mint negyven ország 821 fotóművésze .küldte el legjobb képeit. A zsűri megkezdte a kiállításra kerülő mintegy 500 felvétel kiválogatását. — HÁROM MAGYAR FILM: a Kölyök, a Fel a fejjel és a Csempészek vetítési jogát vásárolta meg az egyik japán televíziós társaság. A filmeket hamarosan műsorra tűzik. Megkerült as Harák Lajosné Kaposvár, Kertész utca 6. szám alatti lakost 1936 óta tízszer tartóztatták le. és 116 hónapot töltött fegy házban. A meglopott és becsapott asszonyok általában csak eny- nyit tudnak mondani róla a rendőrségen: »Közepes termetű, ismeretlen barna asszony ült mellettem.-« Páran még hozzátették: »Olyan becsületes arca volt.« Pedig Harákné esküdt ellensége a becsületes életnek. Utolsó működési területe az SZTK és a gyermekániház volt. Mindössze pár napig járt az említett helyekre, és máris tíz családnak okozott keserűséget. Kistóth Gézáné vidékről jött felülvizsgálatra. Mielőtt a rendelőintézetbe ment, bevásárolt. A folyosón várakozva beszélgetni kezdett Ha- ráknéval. Hairákné »udvariasan« megengedte, hogy őelőtte menjen be felülvizsgálatra. Kistóthné megkérte a »kedves ismeretlent«, hogy amíg bent lesz, vigyázzon a csomagjaira. S Harákné »vigyázott«. A szatyorban levő pénztárcából kiszedte a pénzt, aztán hóna aló vette a csomagot, s mint aki jól végezte dolgát, hazament. Másnap a kis gyermekruhát a cukomyuszikkal együtt postára adta égjük rokona kisfiának. Ez után az eset után került először az aktára a megjegyzés: »A tettes ismeretlen barna asszony.« De még talán a tinta sem száradt meg Kistóthné panaszán, máris új áldozat: Kiss József né jelentkezett. Neki is a csomagjára »vigyázott« az ismeretlen asz- szony. S jöttek sorban a többiek. Makai Lajosné táskájából 970. Komái Györgyné táskájából 100, Kurtács Istvánné táskájából 1000, Császár Józsefné táskájából ugyancsak 1000 íorin— TANULNAK NAGYTOL- DIPUSZTAN. Huszonnyolcán politikai, huszonötén állat- tenyésztési tanfolyamra járnak. Az állami gazdaság szak- szervezeti bizottsága hathetes sütő-főző tanfolyamot szervezett. melyen 38 asszony vesz részt. — ÚJ IFJÚSÁGI BRIGÁD alakult a Csurgói Napsugár KTsz-ben hét taggal. A fiatalok a szabóműhelyben dolgoznak — A FONYÖDI JÁRÁS KÖZSÉGI TANÁCSAI 170 680 forintot fordítanak az idén könyvtáraik fejlesztésére, az állomány bővítésére és a könyvtárak berendezésének felújítására, vásárlására. — TÍZ ELŐADÁSBÓL AL- IÚ politikai előadássorozatot indítanak február elején a Gyékényesi Kavicsbányában. Az előadásokon az időszerű politikai kérdésekről lesz szó. — 800 köbméter bútorlapot készít az idén a Csurgói Faipari Vállalat. A vállalat ez évben összesen 21 millió' forint értékű terméket állít elő. — Belorussziában Harun al Ra- sld kalifa Idejéből származó drachmákat ástak ki. A vékony ezüstpénzeken óarab írással van feltüntetve a pénz kibocsátási ideje és az uralkodó neve. — 170 ezer forintos költséggel alakíttatott át könyvtárhelyiséggé egy régi épületet Ordacsehiben a községi tanács. — 170 előadást rendezett 1960-ban az Építők Szaíkszer- vezetének Somogy megyei Bizottsága a TIT-tel közösen. Az előadásoknak 7573 látogatója volt. — 180 ezer forintot költenek gépjavításra az idén a Csókonyavisontai Gépállomás körzetébe tartozó termelőszövetkezetek. A múlt évben 82 ezer forintért végzett tsz-eknek gépjavítást a gépállomás. — 233 általános iskolai vöröskeresztes szervezet működik a megyében. Az általános iskolai szervezeteknek 12 ezer tagja van. — MEZŐGAZDASÁGI KÖNYVHŐNAPOT rendeznek februárban. KönyvkiálUtáso- kat, szakelőadásokat, tapasztalatcserét, író-olvasó találkozókat, könyvvásárokat »házról- házra« árusítást tartanak majd. „ismeretlen66 tot vitt el az »ismeretlen«. Károly Jánosnénak a szatyrát lopta el. Fodor Jánosné a gyermekruházati boltban vásárolt. Amíg egy gyermekruhát nézegetett, eltűnt a pultról a táskája. S kénytelen volt visszaadni a ruhát, mert minden pénze a táskában volt. Pár nap múlva egy borítékban megküldték az igazolványait. A kör egyre szűkült Harákné körül. S másnap Király Jánosné csomagjának »őrzése« közben az SZTK kijáratánál a nyomozók leleplezték. Egy ideig tagadott mindent, de aztán megtört. A tárgyaláson újra visszatért cinizmusa, de az ítélet lehűtötte. A Kaposvári Járásbíróság ugyanis négyévi börtönbüntetésre és ötévi jogvesztésre ítélte. Csiky Gergely Színház: Ma este 7 órakor: Három a kislány. (Jászai-berlet.) Somogysánison Kilóg a lóláb. Január 30-án délután 6 és este fél 9 órakor a színházban vendégszerepei a Magyar Rádió és Televízió tánczenekara Zsoldos Imre vezetésével. Vörös Csillag. 29-ig 5, 7, 9 órakor: Zápor. (14 éven alul nem ajánlott.) Szabad Ifjúság. 29-ig 4, 6, 8 órakor: Napkelte előtt. Rlppl-Rónai Múzeum: »Barátság hídja« fényképkiállítás. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—19-ig, olvasótermi szolgálat 9—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könjrv- kölcsönzés 9—11-ig és 13—13 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás péntek es** tig: a hideg fokozódik. Mérsékelt, helyenként élénk északkeleti szél. Az egész országban derült, száraz idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet mínusz 3, mínusz 7 fok között. Távolabbi kilátások: a hét végén is hideg idő. (MTI) — 180 ezer látogatója volt a múlt esztendőben a Nagyatádi Járási Művelődési Háznak. Különösen nagy népszerűségnek örvendtek a műsoros-estek, a színházi előadások és a televíziós adások. — A városi Ifjú Gárda és a TRANSZVILL KISZ alapszervezetének munkáját értékelte a megyei KISZ végrehajtó bizottság a meghívott ifjú gárdisták és alapszervi titkárok részvételével. HIRDETMÉNY A Kaposvári Városi Tanács VB Ipari és Műszaki Osztálya a Kaposvári Városi Tanácsnak a közterületek tisztántartásáról szóló 2/ 1958. sz. rendelete alapján felszólítja az ingatlanok tulajdonosait- kezelőit, felügyelőit, továbbá az üzletek és elárusítóhelyek tulajdonosait és bérlőit, hogy a, járdákat és a gyalogutakat állandóan tartsák tisztán. Havazás éá-eljegesedés esetén gondoskodjanak a hó eltakarításáról, illetve a síkosság megszüntetéséről. Szükség esetén a síkos gyalogjárdákat naponta többször is hintsék föl olyan anyagokkal, amelyek a célnak megfelelnek, de egyáltalán nem vagy csak kismértékben okoznak szennyeződést, mint pl. a só, illetve a homok és a hamu. E felhívás az üres, illetve parlagon levő Ingatlanok tulajdonosaira is vonatkozik. A szóban levő területek tisztítását állandóan és szigorúan ellenőrizzük, s a mulasztókkal szemben az idézett rendeletek alapján szabálysértési eljárást indíttatunk. A város belterületén a közutakon ródlizás a gyermekek testi épségének megóvása végett szigorúan tilos. Ródlizásra kijelölt helyek: Jedlik Ányos utca, a Zrínyi utcától a Micsurin utcáig (Nyár utca). Mikszáth Kálmán utca, a tetőtől a Kertész /Jutcáig, valamint a Liszt Ferenc utcáig. Hegyi, Vorosilov, Damjanich utca, mind a három a Virág utcától az Aranyosi patakig, és a Liszt Ferenc utca a Domb utcától. Nyomatékosan felhívjuk a szülők figyelmét, hogy gyermekeiket csak a kijelölt utcaszakaszokon engedjék ródlizni az esetleges balesetek elkerülése végett. Takács György osztályvezető. '3396) Hűtő- és motorkerékpár- tulajdonosok figyelmébe! Ügyfelei kényelmére az Állami Biztosító 1961. február 10-ig munkanapokon 20 óráig (szombaton 18 óráig) ügyeletet tart fiókjainál. Saját érdekében mielőbb keresse fel a lakhely szerinti illetékes Állami Biztosító- fiókot. A kötelező gépjármű-szavatossági biztosítás 1961. évi díjának befizetésére KÉRJEN CSEKKLAPOT. FIGYELEM! Az ügyintézés gyorsítása végett kérjük, hogy az 1960, évi befizetést igazoló csekklapot hozza magával. Állami Biztosító