Somogyi Néplap, 1961. január (18. évfolyam, 1-26. szám)

1961-01-08 / 7. szám

SOMOGYI NÉPLAP 6 Vasárnap, 1961. Január S. Hogyan gondolják JNagycsepelyen? pl., amikor január 3-án segítő­Heiligafóság: a fél falu A népkönyvtárak községi ke­zelésbe adásával könyvtár­ügyünk fellendülését vártuk és joggal. Ahol a rendelkezé­seknek megfelelően az átadás­ra sor került, ott a legtöbb he­lyen édesgyermekéül fogadta a községi tanács a könyvtárat, az olvasómozgalmat. Évek óta húzódó problémák oldódtak meg, amennyiben a községesí- tést követően a tanácsok a könyvtárakat méltó helyen he­lyezték el, másutt könyvszek­rényeket, bútorzatot teremtet­tek elő elsőként. S nem utolsó­sorban: a tanácsok jelentős anyagi áldozattal gyarapítot­ták a könyvállományt. Szíve­sen és zokszó nélkül vállalta tehát a megye falvainak nagy részében a tanács azt a gon­dot, amit a könyvtárak közsé- gesítése hozott magával. A legtöbb helyen, de nem mindenütt! Nagycsepelyen készségtől kísérve betoppant a községi tanácshoz a járási könyvtár szervezője, aki tiszte szerint a könyvrendelés mun­kájában ad segítséget, nem valami barátságos fogadtatás­ban részesült. A szervező az Állami Könyvterjesztő Válla­lattal kötendő szerződéssel jött, s csakhamar dolgavége- zetlenül hagyta el a tanácsi hivatalt. Az történt ugyanis, hogy a tanácstitkár kurtán, de annál velősebben hozta a szer­vező tudtára, hogy: »Számom­ra a könyvtár és a könyvtári munka a legutolsó helyen van!« Aztán, hogy nyomatékot sze­rezzen kijelentésének, a kitöl­tött könyvrendelési szerződést elegánsan széttépte... Nem tudom, hogy a titkár elvtárs ielen volt-e Nagycse- pely képviselőjeként azon a megyei szintű kulturális aktí­vaülésen, amelyet az MSZMP megyei bizottsága hívott össze kultúrmunkások, állami, gaz­dasági és pártvezetők részére 1960 decemberének derekán. Kétlem, hiszen ha itt lett volna, nem ragadtatja magát a fenti kijelentésre és cseleke­detre. De tán akkor sem ke­rült volna sor e felelőtlen be­szédre és a szerződés eltépé- sére, ha emlékezetébe idézi egy pillanatra azt, amit a falusi népművelés fontosságáról Ká­dár elvtárs mondott az ország- gyűlés legutóbbi ülésszakán. Néhány ember számára le­het ugyan tized- és huszadran­gú ügy a falu kulturális fel- emelkedése, de nem sokáig! Nem sokáig pedig azért, mert párt- és gazdasági vezetőink közül egyre többen látják, hogy a szocialista átalakulás időszakát élő falunak, a szo­cialista mezőgazdaságnak mű­velt parasztságra van szüksé­ge. Ezért nem gáncsoskodnak, ha a falu kultúrmunkás&i akármiben segítségüket kérik. Nagycsepelyen hogyan képze­lik el a község kulturális éle­tének a felfrissítését, helyes mederbe való terelését a könyvtár nélkül? Jelentőség­ben talán mégsem az »utolsó helyen van« a könyvtár mun­kája! Jó lenne mihamarabb fáty­lat borítani (természetesen kellő önkritikával!) arra, ami január 3-án történt, és kitölte­ni egy új szerződést. Nagycse­pelyen ugyanolyan szükség van a könyvekre, mint a me­gye más falvaiban. Sőt nem ártana, ha a titkár elvtárs is beiratkozna a könyvtárba ol­vasónak. Akkor tán nagyobb szeretettel intézkedik könyv­ügyben is. L. I. Amikor a múltkoriban arról hallottam panaszkodni, hogy Memyén mind ez ideig nem sikerült ismeretterjesztő elő­adást tartani, azonnal eszem­be jutott Komlósd, ez a Barcs melletti apró község. Hívjuk segítségül a számokat annak bizonyítására, milyen csöpp is ez a falu. Mindenkit beleszá­mítva összesen háromszázhat­vanra rúg a lélekszám, s ha leszámítjuk a betegeket, gyere­keket, csecsemőket, marad kétszáznegyven felnőtt ember. Mégis, amikor ismeretterjesz­tő előadást tartanak a műve­lődési otthonban, százan, száz- húszan is összeverődnek »okul­ni«. Nem túlzás tehát azt állí­tani, hogy a fél falu hallgatja az előadásokat. Hogy mi a komiósdi telt ház titka? Egyrészt az, hogy az emberek érdeklődőek, szeretik tudni, mi történik a falu hatá­rain kívül, nem restek elmen­ni a művelődési otthonba, ha feltételezhetően gazdagíthat­ják tudásukat. Szerintük a jó paraszt is holtig tanul. Te­gyük hozzá mindjárt, hogy Komlósdon egytől egyig pa­rasztemberből áll a hallgató­ság. Harminc-negyvenen min­den különösebb hívás nélkül megjelennek a művelődési ott­honban. Akadnak községek, ahol ez a szám csúcsot jelent. A siker titkát abban kell ke­resni, hogy a község vezetői szívvel-lélekkel magukénak vallják az ismeretterjesztés ügyét. Id. Scheffer Ernő v. b.- elnök, Kovács József v. b.-tit- kár lelkes patrónusa az isme­retterjesztésnek. Az ő segítsé­gük igen értékes. Bármerre járnak, akárkivel beszélnek, nem mulasztják el felhívni a figyelmet a következő előadás­ra. A jó előadásnak is kell pro­paganda, tartják a pedagógu­sok. Negyven-ötven személy­nek névre szóló meghívót ír­nak. A papíron pontosan fel­tüntetik az előadások (Címét, időpontját, helyét, az előadó nevét. A kis cédulák megte­szik a magukét — igen keve­sen maradnak otthon a meghí­vottak közül. Most azt forgat­ják fejükben a pedagógusok, hogy a következő előadásra azoknak küldenek meghívót, akik eddig még egyetlen elő­adást sem hallgattak meg. A kiszesek együtt, »testüle­tileg« mennek el egy-egy elő­adásra. Két-három széksort töltenek meg általában. S ami még megemlítendő örvende­tes jelenség, az asszonyok is nagy számban látogatják a mű­velődési otthont (része van eb­ben annak is, hogy nő a párt­titkár). Olyik előadáson 60—70 százalékban asszonyok töltik meg a termet. Ezek után nem csoda, hogy az előadók kivétel nélkül mind jó érzéssel tá­voznak Komlósdról, s örömmel mennek oda is: sok és hálás hallgató figyel szavukra. S az emberek a művelődési otthonban hallottakat töviről hegyire megvitatják. Amikor Kese József, a babócsaiak me­zőgazdásza előadást tartott a korszerű szarvasmarha- és sertéstenyésztésről, mindenki mondogatta előadás után: »Iga­za van ennek a Kese József­nek, de kár, hogy a mi tsz-ünk ben nincs mezőgazdász, meny nyi hasznos tanácsot adna pe­dig nekünk!« Sok-sok kísérletezés, kudari után jutott el ilyen magaslat ra a község. Nagy érdeme vaj ebben Szrés János igazgató-ta nítónak és feleségének. A ké lelkes pedagógus 1958-ban eíő adássorozatot indított A nagy világ mezőgazdasága címmel A szocialista és a kapitálist mezőgazdaság közötti különb ségeket igyekezett megvilágí tani. Szrés János köntörfalazá nélkül, nyíltan beszélt az úgy nevezett kényes kérdésekiöl ií Az első alkalommal még bi zony a kocsmából kellett hall gatóságot toborozni. Az is elő fordult, hogy egv teremtett lé lek sem ment el. Az emberei »fáztak« a mezőgazdaság szc cialista átalakításáról szóló elő adásoktól. Szrés János gondol egvet, s a következő előadás diafilm-vetítéssel kapcsolt egybe. Ezt már több mint har mincan hallgatták meg. Csüg gedés nélkül rendezték a újabbnál újabb előadásoka lassan eljutottak odáig, hog ötven ember is kíváncsi vol arra, miről beszélnek a műve lődési otthonban. A máig vezető utat kisebb nagyobb megtorpanások, visz szaesések tarkítják ugyar mégis egyenes út ez és felfel ívelő. Ennek a kitartó mfinká nak a gyümölcse, hogy Kom lósdot úgy emlegetik a járás ban, mit az ismeretterjesztés ben élen járó falut. Példájuk ból sok község tanulhat. Lajos Géza RAKOVSZKY JÓZSEF VERSEI TÉLI SZONETT Kerestelek, s a szürkeségbe néztem, hogy merre le Oben szőke lenhajad. A nap kihunyt, míg mentem a sötétben a lombjavesztett, téli fák alatt. Kiáltottam a hallgató hegyeknek: — Hahó, mondjátok, lánykám merre jár? De csak a'visszhang úszta át a csendet, s váltamra szállt, mint elfáradt madár. A hwtelenrol, balga száj, te hallgass, hogy meg ne bántsd a múltnak álmait. Szívemben bár orozva dúl a farkas, s ha érzem is kegyetlen karmait, tudom, a múlás százszor ily hatalmas, szerelmet s lányt feledni megtanít. EMLÉKSZEL-E? Emlékszel-e... a kis patak öreg hídján egymást ölelve mint bámultunk a végtelenbe? A perc s az óra hogy szaladt! Tavasz volt akkor, s jött a nyár. A hídon mindig meg-megálltunk, ha arra hajtott csókbatárunk. De táltosunk azóta már kifogva rég, s a kis patak ezüstje titkos, hallgatag, vidám futása jégbe dermedt. S megállók még a vén hídon, hol álmodozva szólítom a fagyba zárt örök szerelmei. MÚLT ÉS JELEN Ma még az árnyak itt tanyáznak, hol úr lesz lassan már a fény, és új irányt szab a világnak az ember lenn a földtekén. S ott fenn, hol csil lagmiriádok még ős-ködökben alszanak, ébreszti már az égvilágot a száguldó rakétahad. Hgil vagy sötétség, hol vagy elme, ki mételyeztél szüntelen? Korunk tehozzád hűtelen! Az ember titkos, nagy szerelme oly réges-rég a végtelen, s a csók már nem reménytelen! (Folytatás az 5. oldalról.) mély volt a szeme. És micsoda gyönyörű fogai vannak! No, szóval vagányok va­gyunk, fölényesek és ciniku­sak a lányokkal szemben, de én annál a mondatnál igazán megsajnáltam. Minek is kell ilyen száraz dolgokkal táplál­ni a lányokat, amikor nem arra valók. November 25. | , Matematika órán meghűlt a vér az ereimben. Kőszegi vá­ratlanul kihívta Klárit felelni. Ügy drukkoltam, hogy a fü­zetlap hallhatóan remegett az ujjaim között. Nem is tartot­tam egészen bajtársias dolog­nak az őszitől, még csak há­rom délután foglalkoztam ve­le, és már felelteti. És csoda történt! Klári hi­bátlanul felelt. Amikor Kőszegi megdicsér­te, és beírta neki az ötöst, a lányok felém fordultak a padban. Az osztályfőnök úr meg rám nézett, és mintha ka­csintott volna rám. De nem szólt. Tudunk mi titkot tartani. Az biztos, hogy vág. .. illet­ve remek férfi. Marhaság, de imádom! Sötétkék ruha volt i'ajta aznap, s barna arcával és hullámos fekete hajával olyan volt, mint egy olasz filmszínész. A lányok is só­hajtva nézték. Csak a nadrágja lehetne szű- kebb és a kabátja divatosabb, így kissé régimódi. November 27. Ma ünnepélyes korrepetálás volt az első ötös emlékére. Klári asztalát szépen feldíszí­tették, és a tálca tele volt há­zilag készített süteménnyel. Nekem legjobban az a minia­tűr kalács ízlett, amely olyan volt, mint valami tortate­kercs. — Ilyet nem lehet a cuk­rászdában enni — mondta For­gács néni. — Csuda kla ... azaz hogy ízletes. Forgács néni remekelt ezzel. — Én sütöttem — mondta Klári, és el is pirult hozzá. — Ugyan, ne viccelj! Értesz is te az ilyesmihez! — Nem hiszed? Énrólam semmi jót se tételezel fel? Aztán lesütötte a szemét, és olyan bájosan szomorú volt az arca. — Dehogynem! Klárika, ne haragudj, de ezt el sem tud­tam volna képzelni rólad. Tu­dod, a mai lányok olyan lé­hák, nem háziasak, némelyik még azt sem tudja, hogy a for­ró vízbe mennyi teát kell be­ledobni. Egyszer egy háznál olyan teát ittunk, mint a fe­ketekávé. Ügy látszik, némelyik szó­nak van valami különleges va­rázsa, mert a feketekávén úgy nevetett, hogy a szeme tele lett könnyel. És ahogy a köny- nyei megcsillantak a villany­fényben, az jutott eszembe, hogy az ő szeme a legszebb gyémántbánya, egy sértés vagy egy tréfa, és pillanatok alatt borsónyi gyémántok teremnek a szemében, és egyébként is érthetetlen, hogy hogyan néz­tem én őt gőgösnek és csúnyá­nak, amikor olyan szép, hogy szinte elvakul tőle az ember. És mostanában mindig attól félek, hogy a másodfokú egyenleteket hamarabb meg­tanulja, mint szeretném, mert olyan okos, hogy néha szinte azt hiszem, tréfát űzött ve­lem, amikor arról volt szó, hogy nem ért hozzá. Mert igaz, hogy lassan gondolkodik, a lányok agya másképpen mű­ködik, mint a fiúké, némelyik dologban azonban sokkal oko­sabb és találékonyabb, mint én. Igaza van Madáchnak, amikor azt írja, hogy a nő sárból és napsugárból van ösz- szegyúrva, bár én a sarat Klá­riban nem tudom felfedezni. Marhaság!... Nem igaz, ez nem szerelem! Itt valami egé­szen másról van szó, a megis­merésnek és megbecsülésnek olyan magas fokáról, amit csak a nagy barátságoknál ol­vas az ember az irodalomban. Hamlet "és Horáció... bár azok mindketten férfiak voltak! És miért érzem azt, hogy amikor elválok tőle, mintha örökre elveszteném, mintha többet sose találkoznánk, és az ember összeszorítja a fogát, mert egy pillanatra úgy fáj... és mintha ott maradnék nála, csak egy zavart, gondolat nél­küli testet viszek haza ma­gammal. Egyszer talán össze­szedem magam, és megkérde­zem az osztályfőnököm, hogy miről is van itt szó. Vele el lehet beszélgetni a legször­nyűbb erkölcsi fertőkről, mint férfi a férfival. December 5­Ma délután, a sportköri óra végén, amikor már mindenki elment a pályáról, a Bende odajött hozzám és félrehúzott. Nagy sápadt kamasz ez a Bende, a bajusza is ütközik máft < — No, mi van — kérdezte nyálasán hunyorogva —, nyúl­tál-e már Klári hóna alá? — Miért? mit akarsz ezzel mondani? Bende rágyújtott égy ciga­rettára, és lenézően mosoly­gott. — Menj, te óvodás, talán azt se tudod, mi van a lányok hóna alatt, kissé belül. Két ruganyos dombocska. Nem is tudom, hogy történt, de hirtelen olyan gyűlölet és düh vett erőt rajtam, hogy öklömmel az orra alá vágtam. Rögtön fölrepedt az ajka, és ahogy a vért lenyalta, nekem esett, és a torkomat kezdte szorongatni. Tudtam, hogy erősebb, mint én, de olyan dilettáns a verekedésben, hogy külön gyönyörűséget éreztem, hogy a fojtogatásért elintézem. Egy jobb horgot kapott alul­ról az állára, és a szeméről láttam, hogy megroggyant. A második ütéstől meg hirtelen lekerült a földre. Nem mon­dom, az én ujjam is kificamo­dott, de amikor két perc múl­va felült, és megrázta a fejét, már igen szelíd legény volt. — Marha! Hát miért nem mondtad, hogy bele vagy pis­iül va? Később láttam, hogy széde- legve hazaindul. December 6. \ Amint várható volt, másnap délelőtt Kőszegi lehivatott a tanári elé. Gondoltam, meg­előzöm, és elmondok neki mindent. — Tanár úr, kérem, én tu­dom, hogy rosszul tettem, de nem tudtam magamon ural­kodni, amikor... Kőszegi a vállamra tette a kezét. — Tudok mindent, de kér­deztem én, hogy mit csináltál? A kezét nyújtotta, — Férfias dolog volt. Én is így tettem volna! Aztán karon fogott, és be­szélni kezdett. — Azt hiszem, szerelmes lettél abba a lányba. Ez nem volt bent a számításban, de sose szégyelld magad. Én is szerelmes vagyok a menyasz- szonyomba. Tudod, fiam, a szocialista haza védelme mel­lett ez a legszebb és legszen­tebb érzés, ami előtt kellő tisztelettel és alázattal fejet kell hajtani. A szerelem a tisz­telet legmagasabb foka, ami­kor az emberi faj legnemesebb érzelmei tesznek látogatást nálunk, és boldog lehet, akit ezek a látogatók felköszönte- nek. De nem célszerűek még a te korodban. Ezért férfiasán félre kell állítani őket. Nerr. kell lemondani róluk, csak meg kell birkózni velük. Tartsd meg ezt a nemes ér­zést, de ne engedd, hogy a céljaidban utadba álljon. Mos már nincs szüksége annak : lánynak a te segítségedre. N menj többet hozzájuk, maj< én velük is megbeszélem. É ha találkoztok, légy hozzá to vábbra is barátságos. Nem a a fontos, hogy ő megtudj« mit érzel, és ezt az érzést erő szakkal ne is pusztítsd el, d el kell viselned, mint egy bal dog terhet, és állni kell a sa rat mindenben, hogy az légj aki szeretnél lenni. Ha aztá: kétségeid lesznek, csak gyér hozzám. — Igenis. — Szóval megegyeztüril Férfi a férfival. — Megegyeztünk, tanár ú: Nem is marhaság, hogy imá dóm Kőszegit! Április 16. 1 Megnyertem a kerületi ii bajnokságot. Klári gratulál Ö is jár már ökölvívó-meccs re. Június 18. | Klárinak négyese lett mate matikábó]. Mikor Klárina gratuláltam, elsírta magát. Később, amikor Kőszegivé egyedül maradtunk, karon fc gott. — Látod, ezt így csináljul Némán, de belül jogosan büs2 kélkedve, mi férfiak! Többet nem veszem fel szűk nadrágot meg a hűli gáti kabátot. Ügy öltözöm, mint ( Olyan leszek, mint ő. Férfi.

Next

/
Oldalképek
Tartalom