Somogyi Néplap, 1960. december (17. évfolyam, 283-308. szám)

1960-12-02 / 284. szám

SOMOGYI NÉPLAP 2 / Péntek, 1960. december í. Az országgyűlés ülése (Folytatás az 1. oldalról.) delmi bizottság behatóan meg­vitatta n napirenden levő tör­vényjavaslatot, és módosítá­sokkal elfogadta. Az ország- gyűlésnek elfogadásra ajánlja. Hozzászólások a honvédelmi törvényjavaslat vitájában A törvényjavaslat vitájában ezután Keleti Ferenc ország- gyűlési képviselő szólalt fel. Az előttünk fekvő törvény — mondotta — világosan kifejezi: hadseregünk a béke hadserege, a honvédelem valóban a haza védelmét jelenti. Tudjuk, egy­szer eljön az az idő, amikor a kardokból valóban ekevasat kovácsolhatnak. Addig népünk minden segítséget és támoga­tást megad katonáinknak, hogy jól teljesíthessék szolgá­latukat, védjék határainkat — teljesítsék kötelességüket. Ka­tonáink pedig szívese^ vállal­ják a szolgálatot. Tudják, hogy ha a hivatásukat teljesí­tették, népi államunk biztosítja elhelyezkedésüket a polgári életben. A honvédelmi tör­vényt a maga nevében elfogad­ta, és az országgyűlésnek elfo­gadásra ajánlotta. Varga Gábomé, a magyar nők, a magyar anyák nevében szólt a törvényjavaslathoz. Hangsúlyozta: a nők becsület­tel helytállnak a munkában, ott vannak a tudomány és a művészet művelői között, részt vesznek a hatalom gyakorlásá­ban, természetes tehát. hogy hallatják szavukat a haza vé­delmével kapcsolatos kérdések­ben is. A magyar asszonyok a béke hívei. Tiltakoznak az im­perialista háborús tervek, a pusztítás, az öldöklés tervei ellen. Népünknek békére van szüksége ahhoz, hogy nyugod­tan építhessük tovább szo­cialista hazánkat, a magunk és az utánunk következő nemze­dékek számára. Helyeseljük te­hát, hogy van, aki vigyáz ha­tárainkra, őrködik munkánk, vívmányaink fedett. A honvé­delmi törvényjavaslat a béke védelmét szolgálja, és azt biz­tosítja, hogy becsülettel véd­jük gyárainkat, földjeinket, is­koláinkat, életünket. A tör­vényjavaslatot elfogadásra ajánlotta. A vita lezárása után az or­szággyűlés a honvédelmi bi­zottság által előterjesztett mó­dosításokkal — egyhangúlag elfogadta a honvédelemről szó­ló törvényj avasd at at Ezután megválasztották a Hazafias Népfront Országos Tanácsának elnöksége által javasolt sze­mélyeket a Legfelsőbb Bíróság népi ülnökeivé. Végül Rónai Sándor elnök javaslatára az országgyűlés úgy határozott, hogy legközelebbi ülését de­cember 2-án délelőtt 11 órai kezdettel tartja, s napirend szerint a nemzetközi helyzetről szóló beszámolót, valamint a mezőgazdaság helyzetéről a soron következő feladatokról szóló beszámolót tárgyalja. A szovjet rakétaépítéi kimagasló diadala A szputnyik-űrhajó felbocsátásának híre Moszkvában 64 küldöttség iratkozott fel a szónokok listájára a gyarmati kérdés vitájában New York (MTI). AzENSZ- közgyűlés szerda délutáni ülé­sén folytatták a gyarmati kér­dés vitáját. Az elnök bejelen­tette, hogy a szónokok listájá­ra 64 küldöttség iratkozott fel. Ez a tény is mutatja, milyen nagy érdeklődéssel fogadja a világszervezet a gyarmatok ha­ladéktalan felszámolására tett szovjet javaslatot. Az ülésen elsőnek Fikíni lí­biai küldött szólalt fel; Őszinte köszönetét fejezte ki a Szovjetunió kezdemé­nyezéséért. majd leleplezte a gyarmatosítók »-civilizá­ciós küldetéséről-« terjesz­tett hazug burzsoá tanítá­sokat. Kijelentette, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezetének in­tézkedéseket kell tennie a Hírek az ENSZ-ből gyarmati rendszer megszünte­tésére. Columbia képviselője elvál­lalta a bűnös . gyarmati rend­szer prókátorának hálátlan szeretjét. Felszólalásában a spanyol és a portugál gyarma­tosítók afrikai és latin-ameri­kai »kulturális küldetéséről" beszélt. Monzsi Szlim tunéziai kül­dött hangsúlyozta, hogy az 1960. esztendőt jogosan nevezik Afrika évének. Egy népnek más nép által való leigázása már a múlté lesz. A történelem menetét sem az Algériában ér­telmetlen háborút folytató Franciaország sem Portugália vagy a faj üldözés- politikájáf folytató Dél-Afrikai Unió nem tarthatja fel. Raffik Asa, az Egyesült Arab Köztársaság képviselője kül­döttsége köszönetét fejezte ki Szovjet államférfiak távirata magyar államférfiakhoz Leonyid Brezsnyev, a Szov­jetunió Legfelső Tanácsa el­nökségének elnöke és N. Sz. Hruscsov, a Szovjetunió Kom­munista Pártja Központi Bi­zottságának első titkára. a Szovjetunió Minisztertanácsá­nak elnöke táviratban mondott köszönetét Dobi Istvánnak, az Elnöki Tanács elnökének. Ká­dár Jánosnak, a Magyar Szo­ciális' a Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának és dr. Münnich Ferencnek, a forradalmi munkás-paraszt kormány elnökének a Nagy Októberi Szocialista Forrada­lom 43. évfordulója alkalmából küldött jókívánságaikért. * * * A. Gromiko, a Szovjetunió külügyminisztere táviratban köszönte meg dr. Sik Endre külügyminiszternek november 7. ünnepe alkalmából küldött üdvözletét. (MTI) Servatius lemond Eichmann védelméről ? Köln (MTI). Dr. Robert Ser­vatius kölni ügyvéd szerdán közölte, lehet, hogy lemond F.ichmannak, az Izraelben le­tartóztatásban levő náci tö- meggyilkos védelméről. A Life című amerikai folyó­irat legutóbbi száma ugyanis nyilvánosságra hozta Eich­mann emlékiratainak egy ré­szét, amelyekben a tömeg­gyilkos kijelenti, hogy »sem­mit sem bánt meg« sőt szük­ségesnek tartotta sok millió zsidó kiirtását a Harmadik Bi­rodalom érdekében. Servatius nyilatkozatában Félmilliárdda! akarják növelni az Egyesült államok hadi költségvetését Washington (MTI). Az Ei- senhowe r-kormanyzat készülő költségvetési tervezete több mint félmilliárd dollárral kí­vánja növelni a hadi költség- vetést. Ezzel « katonai célokra fordított kiadások negyvenkét­milliárd fölé emelkednének. Január 20-a után Kennedynek, az új elnöknek kell eldöntenie, •líogadja-e ezt a költségvetést, bejelentette, hogy Eichmannak ezek a kijelentései nem hami­sítványok, hanem a Life min­den változtatás és eltorzítás nélkül közölte az emlékiratot. Bejelentette továbbá, hogy a jövő hónap elején Izraelbe utazik, hogy ezt a kérdést tisz­tázza Eichmannal. Hruscsov szovjet miniszterel­nöknek a gyarmati rendszer felszámolására vonatkozó kér­dés napirendre tűzéséért. Mélységesen elítélte a nyugati hatalmak gyarmati mesterke­déseit. Követelte, hogy a gyarmattartó hatalmak pontos határidőket tűzze­nek ki a leigázott népek függetlenné nyilvánítására, * * * Monzsi Szlim, Tunézia kép­viselője, a- Biztonsági Tanács novemberi elnöke átadta tiszt­ségét Valerian Zorin külügy- miniszterhelyettesmek, a Szov­jetunió képviselőjének, aki de­cemberben elnöke a Biztonsági Tanácsnak. * ♦ * Az ENSZ-közgyűlés költség- vetési bizottságának szerdai ülésén Anglia küldötte védel­mébe vette Hammarskjöld fő­titkárt azokkal a jogos bírála­tokkal szemben, amelyekkel őt a Szovjetunió és több más ország illette az ENSZ kongói tevékenysége és a felelőtlen kongói költekezések miatt Li­béria küldötte ugyancsak a nyugati gyarmatosítók malmá­ra próbálta hajtani a vizet, és felszólalásában amellett fog­lalt állást, hogy a kongói ki­adásokat az ENSZ évi költség­vetéséből egyenlítsék ki, és ne csak azok a hatalmak fizes­sék, amelyekre felelősség há­rul a kongói eseményekért. Mint ismeretes, a Szovjetunió és több más ország nézete sze­rint a kongói fejleményekért felelős országoknak kell visel­niük a kongói ENSZ-költsége- ket is. * * * Jacques Soustelie, volt algé­riai francia főikormányzó, a hír­hedt francia szélsőjobboldali ellenzéki politikus nyugati hír- ügynökségek jelentése szerint szerdán New Yorkba érkezett, hogy az Aurore című párizsi lap tudósítójaként jelen lehes­sen az ENSZ-közgyűlés hétfőn kezdődő algériai vitáján. Kongói helyzetjelentés LEOPOLDVILLE Hírügynökségi jelentés sze­rint Stanleyville-ben, miután elterjedt annak a híre, hogy Lumumba odaindult, a belga lakosság elhagyta a várost. Mobutu államcsínye után a belgák egy része visszaszivár- gott, most azonban tömegesen távoznak. Stanleyville-ben, mint ismeretes, Lundula, a kongói hadsereg Lumumba ál­tal Sin evezett főparancsnoka vette át a parancsnokságot. Kedden a helyőrség katonái felvonultak Lundula előtt. ELISABETHVILLE Csőmbe katangai »elnök« egy nyilatkozatában ismét két­ségessé tette a kerekasztal-ér- tekezlet megtartását. Kijelen­tette ugyanis, hogy nem vesz részt azon, ha Lumumba is je­len lesz. Azzal fenyegetőzött, hogy minden kapcsolatot meg­szakít a kongói központi ható­ságokkal, »ha nem találnak kiutat a jelenlegi zűrzavarból«. DZSAKARTA Subandrio indonéz külügy­miniszter szerdán kijelentette: Indonézia jelenleg nem szán­dékozik kivonni csapatait Kongóból. Hangsúlyozta, hogy Szukarno elnök szerint a bel­gák felelősek a jelenlegi kon­gói válságért. Moszkva (MTI). A három szovjet szputnyik és a három űrrakéta után útnak indult a harmadik szovjet szputnyik- űrhajó is, fedélzetén négylábú utasaival, Pcselkával és Mus- kával, valamint a kísérlet töb­bi részvevőjével. Az előző, augusztus 19-én végrehajtott sikeres kísérlet után — amelynek során Bei­két és Sztrelkát épségben, egészségben juttatták vissza a Földre — egyesek úgy vélték, hogy a következő lépés már közvetlenül az ember űrutazá­sa lesz. A szovjet tudósok, az űr­hajózás legismertebb szak­emberei azonban már ek­kor figyelmeztettek arra, hogy egyetlen kísérlet ada­tait semmiképpen sem szabad véglegesnek elfo­gadni. A Nemzetközi Űrhajózási Társulat szovjet elnöke, Szedov akadémikus az első • szovjet szputnyik fellövésének évfor­dulóján hangsúlyozta: — Az ember űrutazását hosszas, gondos munkával kell előké­szíteni, s ennek során még újabb állatkísérletekre kerül­het sor. — Parin akadémikus, az egyik legfiatalabb tudo­mányág, az űr-orvostudomány vezető szovjet képviselője hangsúlyozta: — Az állatkísér­letek eredményeit nem sza­bad mechanikusan, közvetle­nül az ember életműködésére is vonatkoztatni. A csütörtökön fellőtt szov­jet űrhajó-szputnyik — a hi­vatalos jelentés adataiból ítél­ve — tehát nagyjából hasonló tudományos kutató programot szolgál, mint elődje. Elsődle­ges feladata nyilvánvalóan az lesz, hogy ellenőrzési lehetősé­get biztosítson az augusztusi kísérlet adataihoz. Ugyanak­kor a programban természete­sen lehetségesek kisebb eltéré­sek is, így például az űrhajó fedélzetére szerelt műszerek feladatában, s a hermetikus kabinba zárt kísérleti állatok, illetve növények válogatásá­ban. A szovjet tudósok első nyilatkozatai szerint korai lenne még azzal foglalkozni, mennyi ideig marad fenn pá­lyáján az új űrhajó-szputnyik — az előre kidolgozott tudo­mányos program pontos ada­tokat tartalmaz erre vonatko­Az első kommentárok te­hát mindenekelőtt ismét a szputnyik nagy súlyát, ala­pos felszerelését húzzák alá. Ez a tény már önma­gában Is a szovjet rakéta- építés kimagasló diadalát jelenti. — a Szovjetunió akkor bocsát fel lényegében szinte tetszés szerinti súlyú rakétát földkö­rüli pályára, amikor azt a tu­dományos kutatások programja előírja. • A szputnyik-űrhajó fellövé­sének híre egyébként villám­gyorsan elterjedt a szovjet fő­városban. A moszkvai rádió helyi idő szerint délután ne­gyed kettőkor olvasta fel elő­ször a hivatalos közleményt, de néhány perc múlva már nehéz volt kapcsolatot terem­teni a rádió és a TASZSZ szerkesztőségével: valameny- nyi telefonvonal foglalt volt. Moszkvában lassan már ha­gyománnyá válik, hogy az ut­cán haladó gépkocsik meg­állnak, a legnagyobb hangerő­re kapcsolják rádiójukat, s a kocsikat gyűrűbe fogó járóke­lőknek közvetítik a legújabb híreket. Így volt ezúttal is — a szovjet főváros legforgalma­sabb utcáján, a Gorkij utcán például néhány percre szinte megállt a forgalom, amíg min­denki legalább egyszer nyu­godtan végig nem hallgatta a közleményt. A moszkvai gyárak egy ré­szében éppen ebédszünetet tartottak. A Vlagyimir Iljics Villamosgépgyár szereldéjénelr munkásai a TASZSZ-közle- mény elhangzása után rögtön­zött gyűlésen juttatták kifeje­zésre örömüket, büszkeségü­ket. Délután két órakor a Kreml­ben kezdődött meg a szovjet— kambodzsai barátsági gyűlés, amelyet Norodom Szihanuk, Kambodzsa államfője látoga­tása alkalmából rendeztek. A gyűlésre érkező vendégek, a moszkvai dolgozók képviselői egymásnak adták az örömhírt az új szputnyik-űrhajó fellö­véséről. Nyikolaj Bobrovnyi- kov, a Moszkvai Városi Tanács Végrehajtó Bizottságának el­nöke a gyűlést megnyitva hangsúlyozta: — A szovjet emberek boldogok és büszkék a kimagasló sikerekre, a szov­jet tudomány, technika új, nagy diadalára. A Time az Egyesült Államok legújabb rakétakudarcáról London (MTI). A Time című amerikai hetilap írja az Egye­sült Államok legújabb rakéta­kudarcáról: A Mercur rakétának az ere­deti tervek szerint az első vi­lágűrutast kellene vinnie 1961- ben. A legutóbbi Cape Cana- veral-i próbalövés során két­száz mérföld magasságba kel­lett volna felrepülnie, ám csak alig néhány hüvelyknyire emelkedett, s tehetetlenül visz- szazuhant a kilövő készülékre. Az utasfülke, amelynek baj esetén le kellett volna válnia, a vadul sistergő rakétán ma­radt. Ez volt gyors egymásután­ban a Mercur harmadik kudarca, és ezzel füstbe­ment annak utolsó remé­nye Is, hogy az Egyesült Szabadszemmel is látható volt a III. szputnyik-űrhajó Tegnap este fél 6 után né­hány perccel szabad szemmel is látható volt Kaposvárott a III. szovjet szputnyik-űrhajó. A járókelők csoportokba ve­rődve szemlélték a nyugatról kelet felé tartó szputnyikot. Az űrhajó lassú, egyenletes moz­gással haladt, és rövid idő múlva eltűnt a látóhatárról. Államok még a Szovjet­unió előtt küldhet emberi utast a világűrbe. Két év óta állandóan halo­gatták az utasfelrepülés idejét, viszont az oroszok augusztus­ban két kutyát lőttek fel, és sértetlenül visszakapták őket, s ezzel bebizc -ították, hogy számukra már nem bonyolult feladat ember felküldése. A Mercur kudarcának alapvető oka, hogy a raké­ták lökőereje nem elég nagy. A szovjet rakéta fülkéje, amely a két kutyát vitte, öt tonna súlyú volt. Az Egyesült Álla­mok legerősebb Atlas rakétá­jának legnagyobb fülkéje csak egy tonna súlyú. Szakemberek szerint itt a legfőbb ideje, hogy az országos űrhajózási hivatal megfontolja, érdemes-e egyáltalán a Mercur-progra- mot tovább folytatni, amely az eddigi felsülésekkel együtt háromszázötven­millió dollárba került. Az eddigieknél erősebb Nova rakéta a legújabb tervek sze­rint csak 1968 végén készül el. Kaszavubu bejelentette, hogy Kongó megszakította a diplomáciai kapcsolatokat az Egyesült Arab Köztársasággal Leopoldville (Reuter). Ka­szavubu csütörtökön bejelen­tette, hogy Kongó megszakí­totta diplomáciai kapcsolatait az Egyesült Arab Köztársaság­gal. Leopoldville-ben nyilvános­ságra hozták azt a levelet, amelyet Kaszavubu Nasszer elnökhöz intézett, és amelyben követelte, hogy haladéktalanul hívják vissza Murad Ghale- vetbet, az. Egyesült Arab Köz­társaság nagykövetét, valamint a nagykövetség teljes személy­zetét, és egyelőre ne is nevez­zenek ki helyettük más diplo­máciai megbízottakat. A Reuter megjegyzi, hogy amikor a kongói hatóságok ki­utasították a ghanai ügyvivőt, célzást tettek más afrikai or­szágok állítólagos kongói be­avatkozására is. Ezt már ak­kor általában úgy értelmezték, hogy ez különösen az Egyesült Arab Köztársaság és Guinea el­len irányult. Az EAK nagykövetsége nem kérte az ENSZ védelmét, en­nek ellenére ENSZ-csapatok őrjáratokat tartanak a nagy- követség épülete és a nagykö­vet lakása körül. Mobutuék letartóztatják Lumumba híveit Mobutu ezredes, aki Lu­mumba, a kongói törvényes miniszterelnök vidéki útjával összefüggésben elérkezettnek látja az időt hatalmi törekvé­seinek megvalósítására, paran­csot adott zsoldosainak, hogy indítsanak hajtóvadászatot Lu­mumba és minden híve ellen. Az ezredes szerdán este ki­jelentette, hogy megbízottai el­fogták Mpolót, Lumumba kor­mányának hadügyminiszterét, amikor az választókerületének székhelye, Inongo felé utazott. Csütörtökön délelőtt Mobutu szóvivője pedig közölte, hogy az ezredes katonái Kikvitben letartóztatták Okitót, a kongói szenátus elnökét, valamint Lu­mumba két másik hívét. A szó­vivő szerint »felforgató irato­kat" találtak náluk. (MTI) A tüntetőkre lőttek Uruguayban Montevideo (TASZSZ). Ked­den Montevideóban nagyará­nyú tüntetések zajlottak le. A rendőrség fegyvert használt. Több személy megsebesült. A munkások és a diákok ez­rei azért vonultak az utcára, hogy követeljék számos ha­laszthatatlan probléma megol­dását. Így az építőipari, a fa­feldolgozó-ipari és több más iparágban dolgozó munkások béremelést követeltek. A diá­kok célja az volt, houy rábír­ják n kormányt a közoktatás céljait szolgáló kiadások nova. lésére. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom