Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-18 / 272. szám

Péntek, 1960. november 18. SOMOGYI NÉPLAP Csákányi hajrá •Jó érzés ezt hal- ani, de nem elég! átaii kell. S ahogy •Somsa György el- ökhelyettessel bak- itunk a sáros me- ei úton, olyan víg ''iháncolás hallat­szik a keskeny ku­koricatáblák rejle- éből, hogy az em- ker láthatatlanul is accolni tud. Száz­ötven—százhatvanan törik a kukoricát, ”ágják a szárat, ku­pacba - rakják, s mindezt olyan haj­rával, hogy bámul az ember. — Mert hát most esett, aztán megint jón a felhő — ez a •i- magyarázat így nyíl­tan, de mögötte az A csákányi termelés zövetke- is ott van, hogy zet vezetői nem alaptalan elvégre a sajátunk, büszkeséggel, mondják kicsit ^ méx megtermel- huncutkasan, kicsit azzal a Ne kampányszerűenJ Az Ifjúsági Szövetség pártirányításának néhány tapasztalata a barcsi járásban «bryut’i batyanií, nökhelyettes. úgyis tűk, vigyázzunk is hátsó gondolattal, hogy másra számít az idegen: : — Hát bizony, elvtárs. ;; Kilencedikén jár- szóval nálunk igen jól mennek tunk ott, akkor már. a dolgok. Talán most még csak negyven hold jobban, még nagyobb akarás- volt vetetten, s a 150 sál munkálkodnak az emberek, hold kukoricából is mint régen.50 »»lement«, A ré­Stér Istvánné a szárat hordja össze. Tőle száz méterre a csősz magasodik, a férje. A termést avagy őt is vigyázza? pa meg a burgonya már ré­gen kikerült a földből, sebben — no, valljuk meg — annak is. része van, hogy igen jó, kö­rültekintő a munkaszervezés, meg hát az emberek sem na­gyon hagyják buzdítgatni ma­gúikat Szó, ami szó, nem­csak hallottuk, meg is győződ­tünk a csákányiak jó munká­járól. íme néhány kép is, így hitelesebb. A Szeifert-brigád tagjai a keskeny parcella szélén. Jövőre már nagy táblákon terem a kukorica is. :' ősit*»' > t' - -"v Egyszerre öt szekér is hordja a föld aranyát.., Szinte megiepetésszerű vál­tozások mentek végbe a kö­zelmúltban Istvándi ban: hely­reállt és megszilárdult a mun­kafegyelem a tsz-ben, s ami igencsak megörvendeztető: megtalálta helyét a falu ifjú­sága. Íme egy bizonyíték: rö­vid idő alatt öt fiatal tért vissza a faluba, s kért mun­kát a termelőszövetkezet ve­zetőségétől. Rendezte sorait a KISZ-szervezet, s tizennyolc­ról negyvenhatra gyarapodott a termelőszövetkezeti KISZ taglétszáma. Igen, az ifjúság gondolko­dása, állásfoglalása érzékeny jelzője: hogyan vélekedik a máról és a jövőről a falu né­pe. Ki tagadná, hogy a fiata­lokra nagyön fontos szerep vár a szocialista átalakításért folytatott harcban? Nemcsák abban, hogy nekik kell átven­ni majd az építés irányítását — nagy a feladatuk ma is. A fiatalok gondolkodása nem független a felnőttekétől. Sok fiatal azt mondja, azért hagyta el a falut, mert ott nincsenek meg azok a körül-, menyek, amelyeket a város­ban megtalál. Minket már nem elégít ki az, ami apáink­nak jó volt, mi kulturáltabb, jobb körülmények között aka­runk élni és dolgozni — mondják. Való igaz, joguk van erre a más életre — hi­szen a párt is ezt akarja —, de valaki így is felteheti a kérdést: Hát az ifjúságnak nincs kötelessége az óhajtott j Búza terem 4500 méterre a tengerszint lelett A tibeti Phari városka a vi­lág egyik legmagasabban la­kott helysége. A város 4500 méter magasságban fekszik a tengerszint felett. S most a vá­ros történetében először a Pi­ros környékén megkezdték a búza és különböző zöldségfélék termesztését. Ez különösen ne­héz feladat, mivel a legmaga­sabb hőmérséklet Phariban nem haladja meg a 16 fokot, s a legalacsonyabb hőmérséklet mínusz húsz fok. Egész évben mindössze' 70 fagymentes nap Van Phariban. Régebben is megkísérelték egy-két gabona­féle meghonosítását ebben a térségben, de sikertelenül. Most első ízben sikerült olyan búzafajtát találni, amely rövid idő. alatt megérik, és jól bírja az itteni mostoha éghajlatot is. körülmények megteremtésé­ben? Éppen erre válaszoltak igennel az istvándi fiatalok. Persze nem egykönnyen mond­ták ki ők sem az igent. Tet­tekre, okos szavakra volt szükség, míg megértették, hol a helyük, mi a kötelességük. A felnőttek megkönnyítették nekik a válaszadást. A szövet­kezet vezetősége a tagsággal együtt gondoskodott a rend­szeres készpénzelöleg-fizetés anyagi alapjairól. A kommu­nisták pedig a gazdasági in­tézkedésekre és a jövőre apel­lálva igyekeztek a fiatalok szi­véhez közel férni. A kommu­nisták ráébredtek, milyen ki­aknázatlan kincseket kínál számukra a KISZ. A kommu­nista kollektíva egyik fiatal, talpraesett tagját, Heczer Ist­vánt — tartalékos főhadnagy­ként szerelt le a néphadsereg­ből — a KISZ-be küldték. En­nek ' még nem sok ideje, de máris kézzelfogható eredmé­nyek mutatkoznak. fiz istvándi példa nem egye­dülálló a barcsi járásban. Egyre több pártszervezet ta­nulja meg a KISZ pártirányí­tásának helyes módszereit. Takács elvtárs, a járási KISZ- bizottság titkára mondta, hogy különösen a nemrég lezajlott vezetőségválasztások idején érezték a pártszervezetek se­gítő szándékát. A járási párt­végrehajtó bizottság tagjai szinte valamennyien részt vet­tek a KISZ-taggyülések elő­készítésében. A legtöbb he­lyen a párttdtkárok segítettek a KISZ-vezetőségnek a beszá­moló összeállításában, megje­lentek a taggyűléseken, taná­csokat adtak a szervezeti élet megjavításához, a további munkához. Számos pártszer­vezet — mint a barcsi Vörös Csillagé — rendszeresen na­pirendre tűzi és megjavítja a KISZ-ben végzett munka ta­pasztalatait.- A párt járási ve­zető szerve ebben az évben már kétszer tanácskozott az Ifjúsági Szövetség eredmé­nyeiről, gondjairól. A pártbi­zottság vezetői rendszeresen beszámoltatják és' feladatok­iad látják el a KISZ-bizottság titkárát. A megbecsülést mu­tatja, hogy a KISZ-bizottság titkára tagja a párt járási vég­rehajtó bizottságának. A meg­becsülés egy másik jele, hogy a barcsi területi pártbizottság öt elvtársat irányított KISZ- ben végzendő munkára, s Ba- bóesán, Lajosházán és másutt SEJ NY IN a srcius AKCIÓ sssjöösjsMaöösxjöOíXJíjassíxjooexsíxsíxvaíJíxxiíXJíJíxxsexxxsxxxxjíSíSíxsöös^^ megbízott , Spártvezetőségi tagok jól ellás- manapság mondják: beosztá- — Azt hiszem, két óra mul-g,,^ felelősségteljes feladatu- som... va — szólt az asszony. Meg-^kat. " A pártszervezetek sok — Foglalkozása: kémnő — vacsorázom, pihenek...^ ^helyütt munkával látják el a vágott szavába Larcev. — Be- Larcev hivatta az pft “Stószistákat, s ügyelnek arra osztása: magas képesítésű visszavezettette a letartóztatóhogy a KISZ tagjai ápol­kérnnő... ezt már tudjuk. — Nem — felelte az asszony- (61) S^S- — Ez valótlan. Azért sze- ' reztem meg a néhai Zubova személyi adatait, hogy még *ln”‘ egy élelmiszerjegyhez jussak. — De óhajtom — felelte másik pedig önmagáért, saját meS®nsedi, elmondom sor- amaz és rendkívül figyelmesen jövőjéért, talán életéért... jaban. Hadd mondjam sorja- végigolvasta az iratokat, vala- — Nos — szólt Matilda Ka- ban••• mennyit, egyiket a másik után. zimirova, egy sóhajtással tör- — Rögtönzésnek nem rossz Mind a ketten hallgattak, ve meg a sokáig húzódó csen- — szólt a nyomozó. — Sajnos, tat a cellájába, majd Oszenyi-* v nát vezettette elő. 5 Natalja Mihajlovna a telje-^ sen kétségbeesett emberek bi-;'* zonytalan járásával lépett be; a szobába. Kisírt arcában meg­duzzadt a szeme. — Üljön le, Oszenyina pol ják kapcsolatukat a szerveze­ten kívüli fiatalokkal. Homok- szentgyörgyön például egy ideig az volt az ifjúsági veze­tők álláspontja, hogy »»elegen vagyunk, nem hígulunk«, s elzárkóztak a tagfelvételtől. Maguknak a pártvezetőknek kellett fellépni és megmagya­rázni, hogy milyen káros a KISZ tömegkapcsolatára ez a nézet. Kár volna tagadni, hogy még nem minden pártszerve­zetben értik a KISZ pártirá­nyításának módszereit. A kas- télyosdombói párttitkárt pél­dául nem érdekelte, hogyan készül a vezetőségválasztásra a KISZ-szervezet, sőt lerázta magáról a beszámoló elkészí­téséhez tanácsot kérő KISZ- titkárt. Vajon érti-e ez az elvtárs a párt politikáját, tud­ja-e, hogy a KISZ pártunk édesgyermeke, mint mondani szokták: aranytartaléka? Alig­ha hihető. Szili elvtárs, a drá- vaszentesi párttitkár sem csak a kultúrmunkában és a spor­tolásban látná a KlSZ-felada- tát, ha tisztában volna a párt politikájával. Talán nincs mivel megbízni a fiatalokat? Szó sincs róla! Feladat van bőven. Az ifjú­ság számarányához képest el- gondolkoztatóan kevés még a KISZ-tagak száma. A barcsi járásban például a 14—26 éves korú fiataloknak alig egynegyede tartozik a KISZ- be. Érdemes lenne a pártszer­vezeteknek megvizsgálniuk, miért maradnak el az ifjúsági mozgalomból a katonaidejüket letöltőitek, hiszen belőlük ke­rülhetnének ki a tapasztalt KISZ-vezetők, és talán ők is segítenének abban, hogy ne cserélődjenek túl gyakran a vezetők. Kevés a leányok szá­ma, is a KISZ-ben. Vajon nem a politikai munka gyengesé­gére figyelmeztetnek e té­nyek? Az sem megnyugtató, hogy igen kevés az olyan KISZ-tag, aki termelőszövetkezetben dol­gozik, sőt a falusi KlSZ-titká- rok többsége sem tsz-tag! S nem volna tennivaló a fiatal­ság hazafiságra nevelésében? Nem kellene küzdeni — és ép­pen a KISZ-szervezeteknek — a nacionalizmus mételye, a kispolgári ízlés és nézetek el­len? Ezer és ezer feladat altad. Ezeket megoldani csak akkor tudják a fiatalok, ha a párt­szervezetek szerető féltéssel veszik körül őket, ha nem gyámkodnak felettük, hanem segítik, irányítják őket. Nem­csak a választások idején, ha­nem mindennap. Varga József v v.v^w.va' r.\vwwArAv.' ELEMI KÖTELESSÉG gártársnő — szólt Larcev figyelmesen szemügyre — Látom, hoev súlyos Matilda . Sztrizsevszkaja már det — azt hiszem, mindent el azonban kevéssé meggyőző. De lapotban van. pontosan tudta, hogy leleplez- kell mondanom önnek, ték, s most azon járt az esze, — Én is úgy hiszem — fe- hogy vajon mit tudhat róla ez lelte a nyomozó, a nyomozó, azon a kétségtelen — Vitatkozni nem akarok és tényen kívül, hogy egy halott nem js fogok — folytatta az személy nevét vette fel. Vajon asszony. — Tulajdonképpen csak folytassa. Zubova Sztrizsevszkaja meg­kezdte vallomását. Elmondta, belemerülve a részletekbe, egész gyermekkorát, nevelte­tését, hogy az Annenschluléban milyen határok közt játssza nfncs fS rá okom. Igaza van, tanult, ki volt az első vőlegé­— Igen, érzem, hogy elvesz­tem ... « — Én sok esztendeje kozom nyomozói munkával sok bűnöst láttam már. Amint önt nézem, hajlandó vagyok meg a lelki összeomlfst, a engem nem Zubovának hívnak, nye és egyéb hasonló dolgokat. az^ gondolni, hogy bűncselek- megadást, majd a teljes^ elke- s most el kell magyaráznom, A ’ ““ 1 seredést, rettegést, bűnbánatot, bogy történt a dolog... Elha­s legfőképp azt az eltökéltséget, hogy mindent elmond. Larcev is gondolkozott. Most már tisztán látta, hogy tapasz­talt, eszes ellenség ül előtte, aki nem egykönnyen adja meg magát. Vajon milyen lépést fog kitalálni ez a nő, hogy meg­tároztam, hogy mindent el­mondok. Mindent, a szó szoros értelmében. — Tessék — szólt röviden Larcev. A nyomozó többször is figyel­meztette, hogy térjen a tárgy­ra, de az asszonyság kijelentet­te, hogy csak megfelelő sor­rendben tudja közölni gondo­latait és feltétlenül kéri, hogy adják meg neki ezt a lehetősé­.... get. Világos volt: azért visel­Az asszony egy moz" kedik így, hogy időt nyerjen, dulattal feleje fordult és egye­fW ide- nesen a szeme közé nézett. Larcev szobájának falba il­gén nevet’ ’ Mit fog mondani: — Az én tulajdonképpeni lesztett, kerek óráján már tíz mely célból és hogyan rendez- nevem - kezdte a szót - ^^ óréjaía^tott" Egyébként» öszinte te így? Mindjárt megteszi el- vagy azt hiszem, magúknál EkVt^^úsítotthirtelen ső lépését, s akkor megkezdő- úgy mondjak a »»valódi« ne- E1SS*üTu? dik az ő lélektani párbajuk, a vem: Sztrizsevszkaja. Matilda félbeszakította történetet es ki­nyomozó és a bűnös viadala, Kazimirovna Sztrizsevszkaja. jelentette hogy nagyon faradt, az a feszült, izgalmas, könyör- Apám lengyel volt, anyám el- szünetet kér. télén küzdelem, amelyben az oroszosodott német. Tényleg — Rendben van — mondta egyik féí a hazájáért, annak leningrádi születésű vagyok. Larcev. — És mikor óhajtja Javáért, biztonságáért küzd, a Foglalkozásom vagy ahogy folytatni» menye során egy rosszhiszemű személy áldozata lehetett... Nem így van? — Nem, nem — jelentette ki sietve Oszenyina. — Én egyál talán semmit sem... — Éppen ennek tulajdoní­tom megtört lelkiállapotát — vágott szavába Larcev. — vallomás­sal nemcsak a szivén könnyít^ hanem a sorsán is... — Nincs mit megvallanomjj — remegte Oszenyina. — Nemi követtem el semmit. — Folytatjuk — Néhány szövetkezetben, ahol a tagság egy része elhanya­golta a növényápolást, most a betakarításkor keveslik a ter­mést. Termelhettek volna többet is, ha húzódozás és késleke­dés helyett kitartóan, folyamatosan dolgoznak egész évben. A balatonberényi Magyar Tenger Tsz állandó munkaerő­gonddal küzd. A közös földeken Zömben a parasztcsaládok öregei dolgoztak, a fiatalok pedig elhagyták a falut vagy a szőlőhegyen foglalatoskodtak. Az aratást a fonyódi járásban ez a tsz fejezte be legkésőbb, sásos rétjük- 40 holdját nem kaszálták le — pedig áloxnnak is jó lett volna a széna —, kukoricájuk is maradt kapálatlanúl. Babjukat a mezőn érte az októberi esőzés. A nyilvántartott 279 tsz-tag közül 168 dol­gozik a közösben. Egy-egy tag átlagosan alig szá? munkaegy­séget teljesített. S ha csak 20 forintos egységgel zárják. az évet, hibáztassák magukat és azokat, akik a kisujjukat sem mozdították meg azért, hogy jobb eredményt érjen el a közös gazdaság. Azzal, hogy szövetkezetbe tömörült egy-egy falu paraszt­sága, csak a lehetősége teremtődött meg az eredményesebb gazdálkodásnak. Ez a lehetőség elsősorban a -tagok szorgal­mas munkája árán válik valósággá. A dologkerülés, a naplo­pás, a tekergés nem hoz hasznot — csak a jó munka ad jobb életet. Osztozni a közösség erőfeszítésében elemi köteles­sége mindenkinek, aki aláírta a belépési nyilatkozatot. ■ Az egyéni parcella nem nélkülözhette a .munkaképes családtagok erejét — a szövetkezeti táblák sem teremnek a kívánt mér­tékben, ha minden háztól csupán a családfő jár el rendszere­sen a mezőre. Hányán meg hányán igyekeznek megfeledkez­ni erről! Kis János táskái olvasónk meg is kérdezte levélben tőlünk: »>Nem tsz-tag a feleségem, kö*eles-e részt venni a szövetkezet közös munkában?- Ahol ilyen kérdéseken rágód­nak, s nem vonul ki seregestől a falu apra*a-nagyja a földéke re, ott nem lesz, nem lehet gazdag betakarítás. Szívleljék meg ezt a balattmberényiek is, a táskaiak. is, mások is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom