Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-02 / 259. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szerda,, 1960, november % A Szovjet unió elengedte a,Koreai Népi Demokratikus Köztársaságnak 760 millió rubel hitel megfizetését Moszkva (TASZSZ). A Szovjetunió és a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság kormánya jegyzőkönyvet írt alá, amelynek értelmében a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság mentesül egy korábban kapott 760 millió rubeles szovjet hitel megfizetésétől. A jegyzőkönyv elhalasztja egy 140 millió rubeles hitel törlesztését is. Az említett összegeket a Koreai Népi Demokratikus Köztársaság legfontosabb nép- gazdasági ágainak további újjáépítésére és fejlesztésére használják fel. (MTI) Nagy letartóztatási hullám Nyugat-Németországban Majna-Frankfurt (ADN). A bonni hadügyminisztériumból és a CDU parlamenti csoportjától származó értesülések arra mutatnak, hogy Nyugat-Németországban nagy letartózta- tási hullámot indítottak el — ennek keretében történt Fren- zel szociáldemokrata képviselő letartóztatása is — az úgynevezett »szükségtörvény« lélektani előkészítése gyanánt. Ennek a szervezett kampánynak az a célja, hogy megfélemlítsék a nyugatnémet lakosságot és a »szükségtörvén yére« támaszkodva kiépítsék a besúgók hálózatát. Ezzel egyidejűleg az Adenauer kormány még az új törvény kiadása előtt meg akarja nyirbálni a parlamentnek és a parlamenti bizottságoknak a jogait. Közvetlenül azután, hogy Frenzelt, a szövetségi gyűlés katonái bizottságának tagját letartóztatták, Bonnban közölték, Strauss ezt az esetet arra használja majd fel, hogy az eddigi hiányos tájékozitatást is megtagadja a képviselőktől minisztériumának terveiről. (MTI) Csőmbe rendőruralmat és terrort vezetett be Dél-Katangában Belgrad. A TASZSZ különböző Tanjug-jelentésekre hivatkozva részleteket közöl a kongói helyzetről. Katanga tartományban a hatalom tulajdonképpen a belgák kezében van. Az úgynevezett Csombe-kormány csak spanyolfal, amely mögött a külföldi monopóliumok — mindenekelőtt az Union Miniére részvénytársaság — tevékenykednek. A csendőrség, amely Csőmbe uralmának ütőerejét alkotja, teljesen a belga tisztek vezetése alatt áll. Ezek a tisztek azelőtt a belga hadseregben szolgáltak és most »magánjellegű szerződések« alapján szolgálják Csombét. Minden hivatalos ígéret ellenére a belga csapatokat nVég mindig nem vonták ki a ka- minál volt belga katonai támaszpontról. Csőmbe rendőruralmat és terrort vezetett be Katanga déli részében. A börtönök tele vannak, a közelmúltban körülbelül háromszázötven embert börtönöztek be Elisabeth- ville-ben. Angliában kínos feltűnést keltett a brit—német légiincidenssel kapcsolatos jelentés közzétételének elhalasztása London (MTI). Kinos feltűnést keltett Angliában a királynő repülőgépével., kapcsolatos légi incidensről szóló jelentés közzétételének elhalasztása. Számos jel mutat arra, hogy a nyugatnémeteknek sikerült a szerecsenmosdatás, kibújtak a felelősség alól, sőt a felelősség egy részét az angol légi haderőre hárították át A Daily Worker tudósítója emlékeztet rá, hogy az ügyben érintett Luftwaffe kiképző állomás parancsnokai részt vettek a második világháború idején a náci légierő Anglia-elleni bombatámadásaiban, s Hitler magas kitüntetésekben részesítette őket. Angol - amerikai egyezmény tengeralattjáró-támaszpontok építéséről Nagy-Briíanniában London (MTI). A Daily Mail értesülése szerint hosz- szabb ideje tartó tárgyalások után Anglia és az Egyesült Államok között egyezmény jött létre, amelynek értelmében Amerika támaszpontokat építhet Angliában »Polaris« rakétákkal felszerelt tengeralattjárók részére. Az első ilyen amerikai támaszpontot Skóciában létesítik, majd sor kerülne hasonló támaszpont építésére a Dorset grófságban levő Portlandban és Málta szigetén. Csehszlovákiában letartóztattak egy nyugatnémet kémet Prága (MTI). A csehszlovák államvédelmi szervek a napokban letartóztatták az 53 éves Vaclav Stanekot, aki Nyugat-Németország számára kémkedett. A nála talált dokumentumok alapján Stanek terjedelmes vallomást tett. Beszámolt a Német Szövetségi Köztársaságból a Csehszlovák Szocialista Köztársaságba irányított és szervezett ellenséges tevékenység módszereiről és formáiról. Több személyt megnevezeti, akikkel kapcsolatban állott. Az akcióba bekapcsolt további személyek letartóztatása folyik. Eisenhower mindjobban bekapcsolódik a választási kampányba A két elnökjelölt utolsó erőfeszítései a Fehér Ház meghódítására Emelkedett-e a szovjet emberek életszínvonala az elmúlt években? A Komszomolszkaja Pravda tanluságos közvélemény kutatása Az elmúlt években még a burzsoa sajtó legelfogultabb képviselői is arról írtak a Szovjetunióval foglalkozó cikkeikben, hogy jelentős mértékben emelkedett a szovjet nép életszínvonala. A Komszomol- szkaja Pravda szerkesztőségének egy rögtönzött közvéle- ménykutatása most rendkívül érdekes és tanulságos képet nyújt az elmúlt évek változásairól, különösen pedig a szovjet emberek ezzel kapcsolatos véleményéről, javaslatairól. A lap szerkesztősége viszonylag szűk körben, de ötletes módon oldotta meg a közvélemény kutatást: a Moszkvából induló távolsági vonatok utus-.i között 1600 kérdőívet osztott'ki. Az utasoktól választ kértek arra, hogy változott-e — akár pozitív, akár negatív értelemben — életszínvonaluk, ha igen, minek következtében, s milyen probléma megoldását tartják a legfontosabbnak, milyen javaslatuk van ezzel kapcsolatban. Az 1C00 kérdőívből 1399 pontosan ki öltve érkezett vissza a lap ' f esz tőségéhez. Az ivek -.zása megmutatta, hog- ;• »nzött megoldás ellenire : eL: Usztika nagyjában- egé.z ■) megfelel a szovjet társzó :m összetételének. A válasz: p:: többsége a munkások, mérnökök és alkalmazottak. a katonák és a tanulók közül került ugyan ki, de szép számít*'! vcUek kolhoztagok, nyui ' és nem dolgozó szem.: lóként háziasszonyok is. Területi megoszlás szempontjából a válaszadók a Szovjetunió szinte minden vidékét képviselték, így a statisztika lényegében az egész szovjet életről adott pontos képet. Ezerhuszonnégy válaszadó (73 százalék) életszínvonalának javulásáról számolt be. Az okok között elsőnek a termésbőséget, illetve a bérek és a fizetések rendezését jelölték meg a legtöbben. Igen sok válaszadónak az elmúlt évek során a fizetésrendezések következtében növekedett abszolút értelemben véve a bére, ugyanakkor az árcsökkentés és a termékek választékának növelése következtében jelentősen emelkedett reálbére. Igen sokan szóltak a munkaidő csökkentéséről. Sok dolgozó élet- színvonala pedig annak következtében emelkedett, hogy magasabb szakmai képesítést szerzett. Az életszínvonal emelkedésének okai között igen sokan feltüntetik a fogyasztói árak részleges csökkentését. A válasz adó kolhozparasztok többsége az adóterhek csökkentésével, illetve teljes megszüntetésével magyarázta életszínvonalának emelkedését. Kétszázhetvenhét megkérdezett életszínvonala nem változott az elmúlt években lényegesen. Ezeknek nagy része elsősorban a magasabb fizetési kategóriákban dolgozók közül kerüli ki. de vannak olyanok is. akiknek családi helyzete .változott met bar keresetük emelkedett, de gyermek született a családban, s így a jövedelem nem változott lényegesen. Mindössze 98 megkérdezett jelölte meg válaszában azt, hogy életszínvonala csökkent. A többségnél ennek a ténynek magyarázata ugyancsak a családi helyzetben beállott változás. Néhány válaszadó élet- színvonala azért csökkent, mert elérte a nyugdíjas kort. Mindössze 24 olyan megkérdezett volt, akinek a fizetések rendezése következtében csökkent az életszínvonala. Ezeknek jelentős része azonban eddig az átlagosnál aránytalanul magasabb fizetési kategóriában dolgozott, illetve képzettségénél magasabb kvalifikációt igénylő munkakört töltött be. Igen tanulságosak azok a válaszok, amelyek megmutatják, mit tartanak a szovjet emberek a szovjet társadalom legfontosabb problémáinak. A megkérdezettek több mint a fele, 739 ember a lakásépítkezés fejlesztését jelölte meg első számú feladatként, 383-an fizetési és jövedelmi problémákat jelöltek meg elsőnek. A válaszok azonban itt megoszlanak. A megkérdezettek egy része a fizetések bizonyos növelését, másik része pedig az árak csökkentését javasolja. A harmadik legfontosabb probléma a válaszok szerint a gyermekintézmények, a bölcsődék, Washington (MTI). Utolsó hetébe lépett az amerikai elnökválasztási kampány és az elnökjelöltek fokozott erőfeszítésekkel törekednek a Fehér Ház meghódítására. Mint az AFP jelenti, Kennedy szenátor, a demokrata párt és Nixon alelnök, a köztársasági párt elnökjelöltje az utolsó héten különösen a legfontosabb államok — mint New York, New Jersey, Pennsylvania és California — elektorainak megnyeréséért versengenek. Se szeri, se száma a választási gyűléseknek, a beszédeknek és a nyilatkozatoknak. A két vetélytárs a szó szoros értelmében egymás nyomában jár, nem ritka ugyanis az olyan jelenség, hogy ugyanabban a városban egy órán belül de- mokratapárti és köztársaságipárti választói gyűlést is tartanak. Mint nyugati hírügynökségek rámutatnak, a köztársasági pánt Eisenhower elnök egyre nagyobb arányú bekapcsolásával próbálja ellensúlyozni Kennedy előnyét. Eisenhower és Nixon hétfőn a Fehér Házban több mint két óra hosszat tanácskozott az utolsó hét választási taktikájáról. A köztársasági párt választási kampánya szerdán éri el tetőfokát, amikor Eisenhower és Nixon együtt jelenik meg a kulcsfontosságú New York államban. Az elnök, az alelnök, valamint Rockefeller New York-i kormányzó és Cabot Lodge, a köztársasági párt alelnökjelölt- je látványos »menetben« vonul végig szerdán a New York-i Brodway-n. Eisenhower helikopteren felkeres több New York-i szavazókerületet is, hogy Nixon megválasztása mellett korteskedjék. Mint a DPA tudósítója rámutat, ez több, mint amit az elnök 1956- ban saját újraválasztása érdekében tett. Szerdán este Eisenhower, Nixon, Rockefeller és Cabot Lödge közösen szerepel a New York-i televízióban. Természetesen Kennedy nem hagyja válasz nélkül Eisenhower fokozott bekapcsolódását. A szenátor már hétfőn este kérdést intézett Nixanhoz, vajon fél-e egyedül New Yorkba menni? Felszólította továbbá az alelnököt, hogy vegyen részt vele együtt újabb televíziós vitában és félreérthetetlen gúnnyal hozzáfűzte »nincs kifogása ellene, ha magával hozza Eisenhower elnököt is«. A demokrata párt elnökjelöltje egyébként hétfőn este egy vacsorán mondott beszédében ismét kedvenc témájával, az Egyesült Államok tekintélyének hanyatlásával foglalkozott és hangsúlyozta, véleménye szerint »az Egyesült Államok nem engedheti meg magának, hogy négy éven át Nixon elnökségével a köztársasági párt vezesse ...« Kennedy nem fukarkodott a szokásos szól amoral sem és hangoztatta, meggyőződése, hogy »Amerika felébredt a tespcdésből... « Hozzáfűzte, olyan Amerikát akar, »amely erős a békében és amelyet barátok és ellenségek egyaránt tisztelnek«. Nixon ismét azzal hozakodott elő, hogy az amerikai nép egyrészről az ő (Nixon) - és Cabot Lodge áltál képviselt »tapasztalt« vezetés, másrészről pedig a demokraták között választhat akik — Nixon szavai szerint — járatlanok a külpolitikában és vissza akarnak térni ahhoz a gazdaságpolitikához, amelyet az amerikai nép 1953-ban elvetett.« Cabot Lodge beszédében a köztársasági párt »hatalmas győzelmét« jósolta. Az alelnök jelölt — szokása szerint -— támadta a népi Kínát és rágalmakat szórt a Szovjetunióra. Hírek Kongóból Leopoldville (MTI). Mint ismeretes, az ENSZ kongói képviseletének szóvivője vasárnap este bejelentette, hogy letartóztatták a szakadár Kalondzsi három belga »tanácsadóját«, valamint a Roberts kapitány néven ismert titokzatos kalandort, akik a Kaszai-tartományban garázdálkodó Kalondzsi- féle bandákat vezették. Mint az MTI washingtoni tudósítója New York-i keltezésű jelentésében rámutat, az ENSZ kongói parancsnoksága közölte, hogy a négy letartóztatott »tanácsadó« (mint ismeretes, valójában belga üzletemberek, akik belga fegyvergyárak, .fegyvereit és lőszerét közvetítették a lázadó Kalondzsi számára) vezetésevéi a fegyveres bandák véres veszteségeket okoztak a polgári lakosságnak. A harcokban több ENSZ-katona is megsebesült. ENSZ-csapatok Kalondzsi fegyveres bandáitól többek közt belga gyártmányú puskáikat zsákmányoltak, amelyek a { NATO-haderő részére készül- óvodák, internátusok hálózatá- ♦ tek. Roberts »kapitány« álnak fejlesztése, mivel az utób- í lampolgárságát még nem sike- bi években gyors ütemben |rait megállapítani, az ENSZ- emelkedett a Szovjetunióban a »parancsnokság egyik szakértőtermészetes szaporulat. Ugyan- X je szerint azonban feltehetően csak fontos problémaként je- tangói, dél-afrikai vagy rhodé- lölik meg a válaszadók — bár fziai nemzetiségű, a többihez képest jóval kisebb { Ismeretes továbbá, hogy arányban — a közszolgáitatá- iHammarskjöld ENSZ-főtitkár sok további fejlesztését, a köz- Jkongói tanácskozó bizottsága szükségleti, illetve az élelmi- {elhatározta, a bizottság 15 szercikkek gyártásának bővíté- íázsiai és afrikai tagjából ösz- sét. tszetevődö missziót küld KonJellemzően mutatja a szov- Jgóba. Mint az MTI washingto- jet társadalom nagyfokú akti-{ni tudósítója rámutat, ennek a vitását, hogy a válaszadók nem jmissziónak az lenne a felada- elégedtek meg csupán az álta- xta, hogy kibékítse egymással luk legfontosabbnak tartott IKaszavubu elnököt és Lumum- probléma megjelölésével, ha- jbo miniszterelnököt és valaminem mindjárt konkrét javasla- {lyen formában ismét helyreáll tokát is tettek e problémák {litsa a törvényes állapotokat megoldására. 1359 kérdőíven {Kongóban 1340 javaslat érkezett. Túlnyo-f f ^n* ?z . |VITI washingtoni , , _ , ttudositoja jelenti, ENSZ-korokmoreszt olyan, amelyet a szer- |ben rámutatnak: az a tény, kesztőség megfontolásra érdé- {hogy az ENSZ kongói parancs- mesnek tart. így például a la- {noksága végre erélyesebb eszkáskérdés rendezésének meg-1közökhöz folyamodik, a Biz- , . , . ♦tonsagi Tanacs határozatait kigyorsítására igen sokan java- {^ívóan semmibevevő belga solták, hogy tegyék lehetővé az | tisztek és más zavartkeltő ele- önkéntes részvételt a lakásépí- írnek ellen, főként annak kötésben, a a munka részvevőit ^zönhető, hogy néhány küldöttreszesitsek előnyben. Sokan |unió küldöttsége - rendkívül hoz« javasolnak társadalmi megöl- {erőteljesen követelte a főtitkár--------d ásokat a gyermekintézmények { kemény fellépését, hálózatának fejlesztésére is. { Kongóból érkező legújabb . , , . _ {nyugati hírügynökségi jelenteA Komszomolszkaja Pravda |sek is arra mutatnak, hogy az a rögtönzött közvéleménykuta- {ENSZ-parancsnokság — felte- tás adatait kommentálva meg- thetően a belső és a külső nyo- állapítja: A statisztikai adatok |másnak engedve — látszólag . . . ..... , _ . , {igyekszik erélyesebb magataris bizonyítják, hogy a Szovjet- a Kongói Közunió Kommunista Pártja és, a {társaság egységét megbontó szovjet kormány politikájának {szakadár politikusokkal szemkövetkeztében az elmúlt évek- {ben. Az AP jelentette, hogy hetje. Mint ismeretes, az ENSZ- parancsnokság közölte, hogy »pacifikálás! küldetéssel« —• vagyis a balubák lecsendesíté- se céljából — Katangába küldi Sendwét. Csőmbe tiltakozott az ENSZ elhatározása ellen és azzal fenyegetőzött, hogy »fegyveres erőszakkal« akadályozza meg Sendwe visszatérését. Hétfőn Dayal, Hammarskjöld főtitkár személyes kongói képviselője nyilatkozatban jelentette be az ENSZ-parancsnok- ságnak »azt a szilárd eltökéltségét, hogy fenntartja a rendet Katangában« és elutasította Csombénak azt a követelését, hogy az ENSZ hívja vissza Elisa bethvilie-bő] két ' megbízottját, Berendsent és Byme ezredest. Nyugati hírügynökség jelentései szerint Katangában * továbbra is feszült a helyzet. Mint az AFP közölte, Csőmbe, aki hétfőn és kedden körutat akart tenni a tartomány déli részében, a rhodéziai határral szomszédos területeken, lemondta útját. Különösen súlyosnak ítélik meg a helyzetet a Kaminá- tól 200 kilométerre, Katanga északi részében levő Kabongó térségében. * * * Mint a Reuter jelenti, a Ka- londzsi-féle szakadár »bányászállam« (Kaszai-tartomány déli része) »miniszterelnökhelyettese« hétfőn Elisabethvil- le-ben felkereste Berendsent, az ENSZ katangai megbízottját, és »követelte, hogy haladéktalanul vonják Hi az ENSZ kötelékébe tartozó ghanai csapatokat a bányászállam területéről«. Kalondzsi megbízottja »felszólította« az ENSZ képviselőjét, hogy »haladéktalanul bocsássák szabadon Roberts kapitányt és a Lulua- bourgban fogva tartott három belga tanácsadót is«. A katangai »tájékoztatásügyi minisztérium« közleménye szerint Berendsen »biztosította Kalondzsi képviselőjét arról, hogy követeléseit továbbítja Dayalhoz, Hammarskjöld főtitkár kongói megbízottjáBonn fél a leleplezéstől ben emelkedett a szovjet doljfön egy ENSZ-repülőgépen a gőzök életszínvonala. A dolgo- {Katangában levő kaminai zók egyetértenek a párt és a {ENSZ- (volt belga) támaszkormány politikájával, s a {pontra érkezett Sendwe, a Ka- ... ,, , , ítanga-tartományban az áruló kérdőívekre adott válaszokból ÍCsombe rendszere ellen harcovilágosan kiderül, hogy szív- |ió Baluba-törzs vezére, az el- vel-lélekkel támogatják azt. {lenzeki Balubakat párt vezetőre! Aviv (TASZSZ). Az A1 Hamismar című izraeli lap »Bonn meg akarja akadályozni, hogy Eichmann leleplezze cinkostársait« című cikkében írja: A hivatalos nyugatnémet személyek sürgős tárgyalásokat folytatnak az izraeli hatóságokkal azzal a céllal. hogy Eichmann ügyének bírósági tárgyalásán ne kerüljenek nyilvánosságra olyan vallomások és beismerések, amelyek kompromittálhatnának nyugatnémet vezetőket és ipal*- mágnásokat. (MTI)