Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)

1960-11-10 / 265. szám

VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Somogyi Néplap AZ MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 265. szám. ______ ÄRA 50 FILLÉR Csütörtök, 1960. november 10. M AI SZAMUNK TARTALMÁRÓL: A gazda fejével gondolkoznak 13. o.) Olvasóink írják Érdeklődés a mérlegen (5. o.) (6. o.) Szocialista szerződést kötött a Balatonűjfielyi Adatni Gazdaság KISZ-alapszervezete három fővárosi KISZ-aiapszervezettel Kennedy a% Egyesült új elnöke Államok Pénteken Balatonújhelyen, vasárnap és hétfőn pedig Bu­dapesten írták alá azt a szocia­lista szerződést, melyet a Ba- latonújhelyi Állami Gazdaság, az Ady Endre 12 évfolyamos iskola, a Vízvezeték- és Fűtés­szerelő Vállalat, valamint a Néphadsereg 5566 sz. alakula­tának KISZ-szervezete kötött egymással a KISZ kongresszu­sa tiszteletére: Az alapszerve­zetek fiatalsága előtt taggyű­léseken ismertették a szerző­dést, majd a megjelentek a ba­rátság zálogaként mind a négy helyen elültették a barátság fáját. * * * Megint valami új dolog, ami­ről még nem hallott az ember. Ez az első ilyen — az ifjúság négy rétegét átfogó — kezde­ményezés, s minden bizonnyal több is követi majd. Az Ady Endre iskola kisze- sei még 1958-ban felvették a kapcsolatot a honvédséggel, ezt követte a barátsági szerződés a Vízvezeték- és Fűtésszerelő Vállalat fiataljaival, ez év márciusában pedig összekötte­tést kerestek az állami gazda­sággal. A diákok a nyáron két hetet a gazdaságban töltöttek, segéd­keztek a munkában, s igen jó viszony alakiét ki a paraszt- és diákfiatalok között. S hogy ne szakadjon meg ez a kap­csolat, úgy határoztak: vala­milyen formába öntik egymás segítését. Ezért került sor a szocialista szerződés megköté­sére, ezért fogadták lelkesedés­sel a fiatalok ,mind a négy he­lyen a tervezetet, ezért hang­súlyozták az alapszervezeti taggyűléseken felszólalók, hogy igen jelentős ez a lépés a vá­ros és a falu közötti különb­ség eltüntetésében. Ha megnézzük a szocialista szerződés pontjait, azt látjuk, hogy a diákok az iskola párt- szervezetének segítségével el­vállalták a Budapestre járó esti és levelező egyetemisták segítését és ellenőrzését, a gaz­daság fiataljai viszont az isko­la nyári táborában — mely Balatonújhelyen lesz — folyó mezőgazdasági munka szaksze­rű segítését és irányítását tűz­ték ki célul. Az iskola és a Vízvezeték- és Fűtésszerelő Vállalat kiszesei egy hétre vendégül látják a gazdaság húsz fiatalját, megmutatják nekik a főváros nevezetessé­geit. A gazdaság ugyancsak vendégül látja nyáron a buda­pesti alapszervezetek legjobb­jait. A középiskolások törté­nelmi szakkörének egy cso­portja az állami gazdaság ki- szeseivel együtt felkutatja és megírja a gazdaság történetét. És így tovább. Most, hogy elültették a ba­rátság fáit, valaki azt mond­ta: A fa mellett levő tábla, melyen a négy alapszervezet neve olvasható, ötven évig is eltart, a platánlevelű hars 150 évig is elél, a barátság viszont örökké tart. Ez így igaz, erre biztosíték az ifjú kommunisták őszinte akarása. 140 politikai iskola Kaposvárott — / Űj ifjúsági klub épül Karádon — Napirenden a fonyódi nőtanácsok munkája A Kaposvári Városi Pártbi­zottságon a minap összegezték a pártoktatás megindulása óta szerzett tapasztalatokat. A kép nagyon biztató: a tavalyi 96 politikai iskolával szemben az idén — negyvennéggyel több — 140 különböző szintű tan­folyam kezdte meg munkáját. Ezeken csaknem háromezer kommunista és pártonkívüli ismerkedik a marxizmus—le- ninizmussal. Az egész város­ban szinte zökkenő nélkül in­dult meg a pártoktatás. (Kivé­tel csak az Épületszerelő Vál­lalat és a városi tanács, az it­teni pártszervezetek vezetői ré­széről több mulasztás történt az előkészítést illetően.) Az eddig megtartott foglal­kozások- nagyon látogatottak voltak, alig-alig akadt távol­maradó. A pártbizottság mun­kába állította az oktatási bi­zottságot és az ellenőröket. Nagy részük megjelent az első foglalkozáson, és folyamatosan segítik munkájukban a tanuló kollektívákat. Jó t módszert honosítottak meg a Közúti Üzemi Vállalat­nál: egy-egy téma tárgyalásá­nál megkérik a vállalat illeté­kes osztályvezetőjét, mondja el, hogyan érvényesül az elv náluk a gyakorlati munkában. * * * A karádi pártszervezet és a tanács ismét bebizonyította, hogy magáénak érzi a KISZ-t. A vezetők javaslatára húszezer forintot szavazott meg ifjúsági klub létesítésére a legutóbbi tanácsülés. Az összeg felhasz­nálására szabad kezet adtak a fiataloknak. A kiszesek tag­gyűlésen döntötték el, hogy olyan berendezési tárgyakra költik a pénzt, amelyekkel ba­rátságosabbá, otthonosabbá va­rázsolhatják a klubhelyiséget. A fiatalok a művelődési ház udvarának parkosítására vál­lalkoztak. Mátyás Mihály trak­toros felszántotta az udvart, a többl.k msg elrendezték, vi­rágágyakkal díszítették és be­kerítették. A lányok asztalterí­tőket és függönyöket készíte­nek. Krizsai József a festést, Pavlek Ferenc a csillárok, a lemezjátszó és a rádió besze­relését vállalta magára. • * * Érdemes felfigyelni a fonyó­di pártszervezet kezdeménye­zésére: vezetőségi ülésükre meghívtak több párton kívüli dolgozót is, s velük együtt be­szélték meg a teendőket. Leg­utóbb például a három — a fo- nyódfürdői, a bélatelepd és a ligeti — nőtanács munkájá­nak vizsgálatát tűzték napi­rendre. A pártvezetőség a li­getiek helyzetével foglalkozott bővebben. Az itteni lelkes asz- szonyok egy éve mozgalmat in­Nagy a mi szövetkezetünk, a memyei- Március 15 Tsz. Szán­tóterületünket öt növényter­mesztési brigád között osztot­tuk el. A brigádvezetők tavaly, a közös gazdálkodás első esz­tendejében sok gyakorlati ta­pasztalatra tettek szert. Közü­lük négyen szeptemberben el­mentek Mohácsra a mezőgaz­dasági szakiskolára. Helyettük tehát új emberekre kellett bíz­ni a brigádok vezetését. A gya­korlatlan brigádvezetők kez­detben nagy nehézségekkel küzdöttek, most már azonban, amikor a rendkívüli időjárás nagy erőfeszítéseket követel, mindjobban ellátják tennivalói­kat. A mezőgazdasági munkákkal az időjárás okozta késlekedés ellenére jól haladunk. Része van ebben annak is, hogy bri­gádjaink versenyeznek egymás­sal. Különösen a Lenin- és a Latinka-brigád párosversenyé­nek vannak szép eredményei. Mindegyik brigádra 32 hold cu­korrépa felszedése várt. A Le­li r'-brigád három csapatveze­tője. Rácz Ferencné, özv. Sze- csődi Istvánná és Horváth Lászlóné déli szünetben elláto­gattak a versenytársakhoz. Jó ‘apasztalatokat gyűjtöttek ott. A Latinka-brigádban ugyanis személyekre osztották a terü­dítottak kultúrterem építésé­re. Már eddig tízezer forintot érő társadalmi munkát szer­veztek. Most a notanács veze­tői a pártszervezet támogatá­sát kérték, mert bár az építési engedély a kezükben van, a BIB leállította az építkezést A vitában részt vevők meg­állapították, hogy a nőtanácsok igen hasznos tevékenységet fej­tenek ki, politikailag nevelik az asszonyokat, figyelemmel kísérik a családok szociális vi­szonyait, figyelmeztetik a ré­szeges apákat. Az asszonyok több ismeretterjesztő előadást kértek, s javasolták, vonjanak be közülük többet a pártbkta- tásba. letet, s így mindenki igyeke­zett, hogy mielőbbb végezzen a répa kiszedésével, A munkák jó megszervezésében nagy ér­deme van Lakatos Vince bri­gádvezetőnek. A fogatosok kö­zül Gelencsér Ferenc, Gálosi Ferenc és Varga Lajos regge­lenként már hét óraikor a me­zőre érkeztek. hogy kellő mennyiségű répát szánthassa­nak ki. Horváth Rozália, Voltai Istvánná, Palancsa Jánosné, Dávid Istvánná és a brigádban dolgozó többi asszony is nagy igyekezettel vesz részt a közös munkában. Módot találnak ar­ra is, hogy felvilágosító szóval buzdítsák a többieket. Nemcsak a szántóföldeken, hanem az istállóknál, a ma­jorban is jobban halad a mun­ka, mint az elmúlt évben. Ma­jor József né fejőnő több mint egy év óta van ebben a be­osztásában. ' Tóth Ferenc és Valkó József állatgondozók a tsz megalakulása óta e munka­körben dolgoznak. Molnár Ist- ván fogatos, Bonevácz György takarmányos ugyancsak azon fáradozik, hogy mindennap kellően ellássák a jószágálla- mányt, hogy ezáltal is gyara­podjék a termelős»övetkezet. Hárságyi János tsz-elnök. A brigádok versenye letadüeite a munkál a menyei Március 13. Tsz-lien A demokrata párt elsöprő arányú előretörése az amerikai elnökválasztáson New Yorki (MTI). Nyugati hírügynökségek jelentik, hogy Kennedy, a demokrata párt el- nökjelöltje biztosította a ma­ga számára a Fehér Ház elnöki székét. A tegnap délelőtt 11 óráig beérkezett jelentések a következő képet mutatják: Kennedy 27 378 469 szavazat (50,8 százalék), Nixon 26 554 902 szavazat (49,2 százalék), Elektori szavazatok megosz­lása: Kennedy 335, Nixon 188. A demokraták szilárdan tart­ják pozíciójukat a képviselő­házban és a szenátusban is. A szenátus 34 mandátumának be­töltéséről folyt szavazás. Ezek közül 18-at a demokraták már megszerezitek, öt mandátum sorsáról még nem érkezett je­lentés, mivel azonban az idén csupán a szenátus mandátu­mainak egyharmadáról dó- le­nek, és a szavazásra nem ke­rülő mandátumok közül 43 a demokraták kezében van, most 8 mandátum megszerzése is elég lett volna ahhoz, hogy megszerezzék a töbiiséget. A demokrata párt 1954 óta tart­ja kezében a szenátus vezeté­sét. A képviselőház 437 mandátu­mának megoszlása a jelenlegi választásig 233 demokrata, 154 republikánus képviselő. Há­rom-három mandátum még betöltetlen. A legfrissebb je­lentések szerint a demokraták többségéi semmi sem veszé­lyezteti. A jelenlegi választáson 27 kormányzói helyet töltenek be. A demokraták 11:8 arányban vezetnek, 5 volt. köztársasági párti kormányzót buktattak ki. A demokrata párt elnökje­löltjének előretörése akkor vált bizonyossá, amikor döntő több­séget szerzett New York, Pennsylvania és Texas álla­mokban. A beérkező szavaza­tokat számláló és analizáló elektronikus számológépek et­től kezdve Kennedy sorozatos győzelmeiről adtak hírt. A köz- társasági párti vezető politiku­sok is kénytelenek voltak be­ismerni, hogy Nixon megválasz­tására nem. sók esély van. A végső döfést Kalifornia, Nixon »szülőföldje« adta meg a köz- társasági párt élnökjeiöltjének. Ebben az államban — az i AP jelentése szerint — még soha­sem járultak ilyen sokan a szavazóurnákhoz. 4 leadott szavazatok aránya nagy megle­petésre azt mutatta, hogy Kennedy olyan nagyvárosok­ban is, mint Los Angeles és Sán Francisco, jelentős ' több­séggel vezet. Az 1952-es és 1956-os választásokon Eissnho- wer itt biztosan győzött. Nixon lényegében elismerte Kennedy győzelmét, és gyu­láit az új elnöknek. Megkö­szönte hívei támogatását és közölte: lefekszik aludni. Ezzel — mint a Reuter írja — pontot tett a Fehér Ház köztársasági párti irányításának nyolc évé­re. Újabb Jelentések esz amerikai választásokról A választások első nyugati visszhangja Ezek az eredmények tehát arra mutatnak, hogy az 1961. januárban megnyíló 87, kong­resszus mindkét Íjázában szi­lárdan a demokrata párt ke­zében lesz a többség. Újraválasztanak 27 kor­mányzót is. A magyar idő sze­rint 15.00 óráig beérkezett eredmények szerint a demok­rata párt 14, a köztársasági párt 9 állam kormányzói tiszt­ségét szerezte meg eddig. A Reuter tudósítója a vá­lasztások eddigi eredményét kommentálva úgy véli,, hogy Kennedy elsősorban az erősen iparosított központokban, va­lamint a hagyományosan de­mokrata párti déli államokban aratott jelentős győzelmet. Az AP hírmagyarázója po­litikai megfigyelők véleményét idézve hangoztatja, hogy Ken­nedy elnökké választásától »nem kell látványos változáso­kat várni az Európa irányába folytatott amerikai politiká­ban«. Politikai megfigyelők külö­nösen azt emelik ki, hogy Ken­nedy szorosabban együttmű­ködhet a demokrata párti többségű kongresszussal, mint megválasztása esetén Nixon tehetné. Űj Delhi. Az AFP jelentése szerinti indiai politikai körök­ben nem titkolják, hogy Ken­nedy elnökké választása »meg­felel óhajtásuknak«. Tokió. Ikeda japán minisz­terelnök örömmel üdvözölte a választások eredményét, és Kennedyt »új, erőteljes egyé­niségnek« nevezte — jelenti az AFP. Megnyílt Az imperialisták kémtevékenysége és aknamunkája c. kiállítás Washington (MTI). Mint nyugati hírügynökségek jelen­tik, magyar idő szerint 17.00 óráig a 166 095 választókerület közül 143 818 kerületben szám­lálták össze a leadott szavaza­tokat. Ezek szerint a szavaza­tok megoszlása a következő: Kennedy: 30 364 660 (50,4 szá­zalék), Nixon: 29 895 366 (49,6 szá­zalék). E szavazatok alapján Ken­nedy 24 államban vezet (ösz- szesen 334 elektori szavazatot képviselnek), Nixon pedig 25 államban vezet, amelyek ősz- szesen 189 elektori szavazatot jelentenek. Az elektori szava­zatok aránya még módosulhat, mert a legtöbb államban nem fejezték még be a szavazatok összeszámlálását, és az is elő­fordult, hogy újraszámlálás eredményeként más jelölt szer­zett meg egy államot (legutóbb például Hawaiit), mint azt előzőleg jelentették. Hírügynökségi jelentések szerint a mérleg a 32 elektort jelentő California államban billent Kennedy javára. A reg­geli órákban (helyi idő szerint) a demokrata párt kampány­vezetői közölték ‘ Kennedyvel, hogy megszerezte a többséget California államban, és ezzel az elnökké választáshoz szük­séges 269 elektori szavazat bir­tokába jutott. Ezzel Kennedyt hivatalosan megilleti a »meg­választott elnök« elnevezés. Mint az UPI jelentette, az amerikai titkosszolgálat ügynö­keinek egy csoportja szerdán délelőtt hivatalosan átvette Kennedy »személyes védel­mét«. A kongresszusi választások magyar idő szerint 15.00 óráig beérkezett eredményei szerint a szenátus újraválasztásra ke­rülő 34 mandátuma közül ed­dig a demokraták 20, a köz- társasági pártiak 13 mandátu­mot szereztek. A 34. mandátu­mért folyó harcban a demok­rata párti jelölt vezet. Mint ismeretes, újraválaszt­ják az egész képviselőházat. Az eddigi eredmények szerint a demokraták 245, a köztársa­sági pártiak 152 mandátumot szereztek. A még eldöntetlen 40 mandátum feltehetően egyenlő arányban oszlik meg a két párt között. ‘ Tegnap délután öt órakor nyitotta meg a Somogy megyei Rendőrfőkapitányság meghí­vott közönség előtt Az impe­rialisták kémtevékenysége és aknamunkája c. kiállítást. A Béke Szálló nagytermében megrendezett kiállítást Só­lyom Gábor, a megyei rendőr- kapitányság vezetője nyitotta meg. Felhívta a megjelentek figyelmét az imperialisták Szovjetunió és a népi demok­ráciák elleni aknamunkájára. Majd ezeket mondotta:’ »A ki­állítás célja a lakosság figyel­mét ráirányítani az imperia­listák kémtevékenységére. A Somogy megyei Rendőrfőkapi­tányság azt szeretné, ha fel­világosíthatná a lakosságot, hogy ilyen tevékenység . nem­csak hazánk, hanem megyénk ellen is irányul. Csak a be­csületes dolgozók támogatásá­val tudjuk hazánkat a kémke- dők sötét tevékenységétől meg­védeni. Ha ez a kiállítás fel­nyitja a dolgozók szemét, el­érte a célját.« A Belügyminisztérium ván­dorkiállítása Szekszárcíról ke­rült városunkba, s málól e hó 27-ig tekinthető meg. Ha az érdeklődés megkívánja, a ki­állítást meghosszabbítják. A Béke Szálló nagytermében el­helyezett tizenegy tabló és öt vitrin bepillantást nyújt áz im­perialisták ügynökeinek gálád üzelmeibe, s ugyanakkor az ál­lambiztonsági szervek munká­jába is. Itt látható például Szi­lárd Sándor amerikai kém te­vékenységét képekben ábrá­zoló tabló. Huszonnyolc nap­ra érkezett Magyarországra, a tizenharmadik napon elfogták. H. J. a Fertő tavon keresztül búvár öltözékben jött át ha­zánk területére. Tóth Károly rádió adó-vevővel felszerelve igyekezett gazdái parancsát teljesíteni. Mindaddig, míg el nem érte őket az igazságszol­gáltat ás keze. Ruha alá rejthető minifon, karórának álcázott felvevő- készülék, ultrarövidhullámú mikro- adóberendezés, parányi fényképezőgép, vegyi felszere­lések láthatók a kiállításon. A kiállítással egy időben na­ponta többször dokumentum-' filmeken mutatják be a Ma­gyarországra küldött kémek tevékenységét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom