Somogyi Néplap, 1960. november (17. évfolyam, 258-282. szám)
1960-11-06 / 263. szám
VILÁG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK! Mai számunk 12 oldal, ára 80 fillér a megyei pártbizottságon A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulója alkalmából szombaton délelőtt a megyei pártbizottságon ünnepséget rendeztek, melyen Szirmai Jenő, a megyei pártbizottság első titkára kormányki- tüntetéseket adott át. Szocialista Munkáért Érdemérmet kapott Tarr Gyula, a Kaposvári Járási Pártbizottság instruktora, Szabó József a Marcali Járási Pártbizottság munkatársa, Vass Lajos, a Csurgói Járási Pártbizottság osztályvezetője, Paska Ferenc, a nágocsd Szabadság Tsz elnöke és Tóth József, a karádi Búzakalász Tsz parttitkára. Munka Érdemérmet megyénkben hét elvtárs kapott. Ebben a kitüntetésben részesült: Molnár József, a somogy- jádi Augusztus 20. Tsz párttitkára, Vörös József, a Kaposvári Faipari Vállalat igazgatója, Alágy István, a varászlói Aranykalász Termelőszövetkezet párttitkára, Csuma Gyula, a Nagyatádi Járási Pártbizottság aktívája. Somogyi József, az istvándi Üj Élet Termelő- szövetkezet párttitkára, Szőke György balatonszabadi községi párttitkár és Kovács János, a balatonőszödi Vörös Csillag Tsz párttitkára. A megyei pártbizottság emléktárgyakkal jutalmazott meg tízéves pártmunkájáént kilenc elvtársat. Jutalmat kapott: Suri Károly, a Marxista—leninista Esti Egyetem igazgatója, Suri Károlyné, a megyei párt- bizottság adminisztrátora, Varga István, Varga Istvánná és Szabó Sándor, a megyei párt- bizottság munkatársai, Szőke Pál, az SZMT vezető titkára, Takács István, a megyei pártbizottság osztályvezetője, Fokt Gyula, a Mancaji Járási Párt- bizottság osztályvezetője és Jóna Istvánná, a Barcsi Járási Pártbizottság nyilvántartója. Túlteljesítették vállalásukat a Kutast Állami Gazdaság KlSZ-sxervexetének tagjai A Kutasi Állami Gazdaság KISZ-szervezetének 11 tagú fiúcsapata és 7 tagú leánycsapata már az év elején vállalást tett öt-öt hold cukorrépa területének megművelésére. A gazdaság 145 mázsás átlagtervével szemben elhatározták, hogy jó minőségű munkával és a kapálások idejében való elvégzésével holdanként átlag 190 mázsa termést takarítanak be. A tíz hold területről a cukorrépát már felszedték a KISZ-togok. Vállalásukat túlteljesítették, ugyanis a lányok 201, a fiúk pedig 244 mázsa átlagtermést értek el. Megérkezett Moszkvába a magyar párt- és kormányküldöttség Moszkva (MTI). A Magyar Szocialista Munkáspárt és a magyar forradalmi munkásparaszt kormány küldöttsége, amely részt vesz a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulójának ünnepségein, szombaton reggel a menetrendszerű Budapest—Moszkva gyorsvonattal megérkezett a szovjet fővárosba. „Szövetségünk 3 és fél éves fennállása sorén bebizonyította, hogy képes alkotó tettekre serkenteni a fiatalok tömegeit66 Megtartották a KISZ siófoki járási küldöttértekezletét Somogyi Néplap MSZMP MEGYEI BIZOTTSÁGA ÉSA MEGYEI TANÁCS LAPJA XVII. évfolyam, 263. szám. ARA 80 FILLÉR Vasárnap, 1960. november 6. Díixünnep<ié« a színházban Ünnepi pártnapok az üzemekben, koszorúzás november 7-e tiszteletére Kaposvár üzemeiben pénteken és szombaton ünnepi pártnapokon, ünnepségeken emlékeztek meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43. évfordulójáról. Szombaton este 7 órakor a Tanítóképző Intézetben gazdag ünnepi műsort adtak a hallgatók és a tanárok november 7-e tiszteletére. Ma este 6 órakor a Csiky Gergely Színházban az MSZMP megyei és városi bizottsága ünnepi nagygyűlést tart. Dr. Nezvál Ferenc elvtárs, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, igazságügyminiszter mond beszédet. A nagygyűlés után a Munkáskórus és a Csiky Gergely Színház művészei adnak műsort. Majakovszkij költeménye, Du- najevszkij, Erkel, Kodály, Lisz művei, Lavrenyov Leszámolás című színművének egyik részlete szerepel az ünnepi műsorban. Hétfőn reggel zenés ébresztővel folytatódnak az ünnepségek. Az általános iskolák és gimnáziumok növendékei délelőtt emlékeznek meg november 7-ről. 10 órakor a Keleti temetőben és a Szabadság parkban a párt-, a tömegszervezetek, üzemek, iskolák képviselői megkoszorúzzák a szovjet hősök sírját és emlékművét. Kitüntetéseket és jutalmakat adtak át 330 mázsa kenyér — 70 ezer péksütemény, 20 mázsa virsli az ünnepre A Kaposvári Sütőipari Vállalat dolgozóit nehéz feladat elé állította a kettes ünnep. Péntek estétől szombat délig a város három napi kenyér- és péksütemény-szükségletét kellett fedezni. Pénteken már este 6 órakor megkezdődött a munka, s szombat délig 330 mázsa kenyér került ki a kemencékből. Nemcsak kenyérrel, hanem péksüteménnyel is bőségesen ellátták a várost. 70 ezer darab kiflit és zsemlét készítettek tegnap reggelre a sütödék. A Somogy megyei Húsipari Vállalatnál úgy emlékeznek az elmúlt két hétre, mint a húsüzem fennállásának legmeg- erőltetőbb időszakára. Az elmúlt héten a vásár, most pedig november 7-i ünnepségek tették próbára a dolgozókat. Még a műszakiak is odaálltak a töltőgépek mellé. 350 mázsa különböző hentesáru készült a héten, ezenkívül 10 mázsa debreceni és 20 mázsa virsli. A 20 mázsából körülbelül 35 ezer pár kerül ki. Ha ezt egybetolte- nék, mintegy 7 kilométer hosz- szú virslisort adna. Új képesíts tanfolyam indul a Barcsi Fűrészüzemben Néhány hete zárult a Fűrészüzem első szakmunkás- képző tanfolyama. Most újabb képesítő-tanfolyam kezdődik az üzem gépmunkásainak részére. Az 1961. január 5-ig tartó 50 órás tanfolyamon a többi között maitematikai, gép- és anyagismereti, technológiai és munkavédelmi ismereteket szerezhetnek a hallgatók. Az előadásokat az üzem mérnökei és egyéb vezető beosztású dolgozói tartják. A november 8-án kezdődő tanfolyamon 25—30 üzemi dolgozó vesz részt Kormányintézkedés a hús- és tojástermelés növelésére A kormány az aszály sújtot- I ta területeken levő termelőszövetkezetek állatállományának átteleltetéséhez, valamint a sertés-, baromfi- és tojástermelés növelésére jelentős mértékű takarmánytámogatást biztosít. A takarmány juttatási akció a termelőszövetkezeteken kívül kiterjed azokra a háztáji és egyéni gazdaságokra is, amelyek sertés vagy baromfi hizlalására, illetőleg tojásértékesítésre a felvásárló vállalatokkal szerződést kötnek. Az állattartók saját szemestakarmányainak, illetve a háztáji és egyéni gazdaságban található házi mosléknak és hulladéknak minél nagyobb mértékű felhasználására kell törekedni, mert az állam csak ennek kiegészítésére juttat takarmányt. Az akció keretében- sertésenként 1,5—2,5 mázsa takarmányt ad az állam. A takarmányt a termelőszövetkezetek — szabad választásuk szerint — állami eladási áron (mázsánként 215 Ft) vagy pedig kölcsönképp kapják. A háztáji és egyéni gazdaságok részére a takarmányt állami áron adják el. A takarmányjuttatási akció részletes feltételeit az Élelmezésügyi, illetve a Földművelésügyi Minisztérium közös utasításban szabályozza. Az előző esztendőkben jól bevált gyakorlatoknak megfelelően az éllatforgalmi vállalatok ebben az évben is adnak el élő hízott sertést a főváros és az iparvidékek dolgozói részére. A sertéseket a hideg idő beálltával (december közepétől) az elmúlt években kialakult rendszer szerint kilogrammonként 14,50—15,50 forintos áron lehet megvásárolni a vállalatok forgalmi telepein. A sertésfelvásárláshoz szükséges igénylő lapokat november második felében osztják ki. Tegnap a siófoki járás KISZ alapszervezeteinek 100 küldötte és a meghívott vendégek jelenlétében megtartották a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség járási küldöttértekezletét Részt vett a küldöttértekezleten Czirják István, a KISZ KB munkatársa, Szabó Béla, a KISZ KB Intéző Bizottságának tagja, Nagy Antal, a járási pártbizottság titkára, Virovecz József, a járási tanács v. b.-elnöke, Homyák Mihály, a megyei tanács v. b.-el- nökhelyettese és Szabó György, a megyei KISZ-bizottság agitprop. osztályának vezetője is. Gerő József, a községi pártAz 1961 szeptemberében megnyíló 64. Országos Mező- gazdasági Kiállítás és Vásár rendezéséről tanácskozott szombaton Keserű János miniszterhelyettes elnökletével az Országos Mezőgazdasági Kiállítás főbizottsága. A jövő évi mezőgazdasági kiállítás 22 ezer négyzetméterrel meggyarapodott területen nemcsak a legújabb termelési, tenyésztési és üzemszervezési módszerekről ad számot, hanem bemutatja, milyen változások történtek az ország mezőgazdaságában, milyen lebizottság titkára, a küldöttértekezlet elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd Pál János, a járási KISZ-bizottság titkára tartotta meg beszámolóját a KISZ L országos értekezlete óta végzett munkáról. Bevezetőjében elmondotta: most decemberben összeül a KISZ kongresszusa, melynek az a legfőbb feladata, hogy hosszú időre programot adjon a szervezeteknek az ifjúság körében végzendő nevelő munkához, ahhoz, hogy a Idszesek és az egész magyar ifjúság miként vegyen részt legsikeresebben a második ötéves terv megvalósításában. hetőségek állnak a termelőszövetkezeti községek előtt és milyen célokat tűz ki a második ötéves terv. Az eddiginél jóval nagyobb mértékben foglalkoznak a kiállításon a gépesítés, a kérni zálás és a nagyüzemek szakosodásának időszerű kérdéseivel. Növelni kívánják a kiállítás tapasztalat- csere jellegét. A baráti országok részvételével nagy gépbemutatót rendeznek, amelyen a hasonló céllal készült erő- és munkagépeket együtt mutatják be. Bejelentette, hogy a vállalatok hivatalos kimutatásai alapján a járás területén a takarékossági mozgalom eredménye pénzben kifejezve 1 353 736 forint, emellett a társadalmi munka és az önkéntes segítő brigádmozgalom eredményeként az alapszervezetek az idei évben mintegy 110 ezer forint értékű munkát végeztek el. A járási KISZ Bizottság titkára tényekkel támasztotta alá* hogy a termelőszövetkezetekben dolgozó fiatalok életszínvonala egyre emelkedik. Elmondotta: vizsgálatot tartottak: a balatonkiliti Dózsa és az ádéndi Petőfi Termelőszövetkezetben, és arra a megállapításra jutottak, hogy a tsz-ben dolgozó fiatalok keresete egy év alatt 25—30 százalékkal emelkedett. A beszámoló foglalkozott a járás alapszervezeteinek szervező munkájával, kulturális és sporttevékenységével, az Ifjú Gárda és a középiskolás fiatalok munkájával is. A titkári beszámoló után megkezdődött a vita. Számosán szóltak hozzá a beszámolóhoz és a határozati javaslathoz, majd megválasztották az új járási KISZ Bizottság tagjait és a megyei küldöttértekezlet résztvevőit. Ülést tartott az Országos Mezőgazdasági Kiállítás főbizottsága Éljen a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 43• évfordulója!