Somogyi Néplap, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-18 / 246. szám
Kedd, 1960. október 18. s SOMOGYI NÉPLAP Kilós ■e a kilós fehérkenyér? A vevőt, az eladót vagy a készítőt terheli-e a súlyveszteség ? A Május 1. utca 5. szám alatti kenyérboltban hallottuk, amikor az egyik vevő egy fél fehér kenyeret kért: — Egy kicsit kevesebb, de azért egy forint nyolcvan fillér — közölte a kiszolgáló, miután az előzőleg kettévágott kenyeret lemérte, s az alig nyomott 45 dekát. Vajon a nagyobbik darabot elvivő vásárló is csak 1,80-at fizetett? Nem kívánható, hogy akár a kenyér- és csemegeboltok, akár a sütőipar alkalmazottai mértani, dekányi pontossággal dolgozzanak, de azért a kilós fehér kenyér körül nincs minden rendben. Ezért tettük fel Szőnyi Ferencnek^ a megyei tanács munkatársának a kérdést: — Kilós-e a kilós fehér kenyér? A vevőt, az eladót vagy a készítőt terheli-e a súlyveszteség? — Pontosan így lehetne megfogalmazni: Az egykilós fehér kenyérnek a darabja 3,60 forint. A belkereskedelmi miniszter rendelete értelmében ennél a kenyérnél megengedett a 2 százalékos súlyeltérés. Lehet tehát 98 deka, de előfordulhat az is, hogy 102 deka. A vevő így mindkét esetben 3,60-at fizet. Sokat „késnek“ a javítás céljából Budapestre küldött órák Megyénk iparcikk szaküzleteiben 25 áruféleséget árusítanak hathónapos vagy egyéves szavatossággal. Ha az árú a szavatossági id* alatt meghibásodik, akkor garanciális javításra kerül sor. A rádió és a televíziós készülékek javítását a RAVEL, a porszívóét és a magyar gyártmányú mosógépet a Finom- mechanikai Vállalat végzi. Az órákat és a hőelektronikus árukat a gyártó üzem saját szervize javítja. A helyi javítóvállalatok munkáival nincs semmi baj. Minden esetben gyorsan és kiválóan végzik el e^.t a munkát. A Budapestre küldött órák javításával kapcsolatban annál több probléma merül fel. A szeptember 26-án felküldött órákat például még mindig nem juttatták vissza. E hibát ki lehetne küszöbölni a többi megye példájára. A Finommechanikai Vállalat elvégezhetné a hőelektronikus áruk és az órák javítását itt helyben is. Időt és pénzt takaríthatnának meg ezzel. A RAVEL raktárhiánnyal küzd. Nem tudja nagy számEmelkedik az óceánok szintje Nyikalaj Butaril leningrádi tudós az Atlanti-, az Indiai- és a Csendes-óceán kikötőiben végzett vizsgálatok alapján megállapította, hogy az óceánok átlagos szintje az wtóbbi ötven évben 6,1 cm-rel emelkedett. ban fogadni az üzletbe hibásan érkező készülékeket. A Május 1. utcai villamossági és rádió szaküzletben pl. egész halom javításra szoruló rádió és televízió vár elszállításra. A kenyeret a kereskedelem darabonként, mérve veszi át a sütőipartól. Háromszor tíz darab kenyérnél azonban átlagsúlyt is mérni kell, s ha nagyobb az eltérés a megengedettnél, akkor a sütőipart kötbérezni kell, s a súlyveszteség őt terheli. Ha azonban a kereskedelem ezt elmulasztja, a súlyveszteség a kereskedelem rovására megy. A vevő semmiképpen sem károsodhat. A rendelet értelmében az egykilós fehér kenyeret is mérve kell kiadni, s ha az eltér akár lefelé, akár felfelé a megengedett 2 százaléktól, akkor csökkenteni, illetve növelni kell az árát. Az elvágást ugyanúgy mérve kell végezni, s ha 2 százalék eltérésnél nagyobb mutatkozik, a vevővel közölni kell, hogy kevesebbet, illetve többet fizet a kenyérért. Tehát ezt írja elő a rendelet. Ha egy kicsit kevesebb az egykilós vagy a kettévágott fehér kenyér, akkor a jövőben nem ugyanannyit, hanem egy kicsit kevesebbet fogunk fizetni érte. Tanácskozás a szocialista brigádmozgalom helyzetéről A Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szakszervezete közgazdasági bizottságának kezdeményezésére a múlt hét péntekén a megyei állami kiskereskedelmi vállalatok, a Vendéglátóipari Vállalat és a TÜZÉP Vállalat igazgatója, párttitkára, sz. b.- titkára, közgazdasági felelőse és a kiváló boltok, egységek vezetői tanácskozásra ültek össze, hogy megbeszéljék a szocialista brigádmozgalom helyzetét és feladatait. Farkas György, a közgazdasági bizottság elnöke nyere£e^' ismertette a belkereskedelmi miniszter és a KPVDSZ elnöksége együttes határozatát a szocialista brigád cím elnyeréséért folyó munkaversenyről. Megállapította, hogy az állami kereskedelemben is adva vannak a lehetőségek a szocialista brigádmozgalom továbbfejlesztésére. Fontos feladat, hogy a vezetők, a párt- és a szakszervezetek a brigádoknak állandó és konkrét segítséget adjanak. A hozzászólók elmondták vállalatuk munkaversenyének eredményeit, hibáit. Pap p Sándomé, a szakszervezet megyei bizottságának titkára zárszavában arra kérte a jelenlevőket, hogy a brigádmozgalom továbbfejlesztése céljából mind a brigád tagjai, mind a vezetők cseréljék ki tapasztalataikat. Hangsúlyozta, hogy igen fontos a brigádtagok oktatása,. mert csak müveit, politikailag és szakmailag képzett dolgozók munkája segítheti elő a szocialista cím elCsak a legvégső esetben Ma már nem csupán elméleti tétel, hanem a gyakorlatban bebizonyosodott igazság is, hogy az a szövetkezet erősödik, gyarapszik a kívánt mértékben, amelynek gazdái jó kezekbe adták a közös gazdaság vezetését. Köztudomású, hogy a tsz irányításában elsődleges szerepe van az elnöknek. Leginkább tőle — munkájától, szervezőkészségétől, rátermettségétől — függ, hogy mi lesz a tagság közgyűlési határozatainak sorsa, mennyiben és hogyan valósulnak meg a közös gazdaság tervei. Nagy megtiszteltetés tehát szövetkezetben elnöknek lenni, s nagy felelősséggel is jár e tisztség viselése. S ki-ki minél hosszabb Ideje tölti be ezt a funkciót, annál jobban beletanul a vezetésbe. Ezért van az, hogy rendelkezések intik a tagságot: óvakodjék a gyakori elnökcserétől. Indokolt esetben természetesen szükséges új vezetőt választani. Magyaratádon a tanácselnök volt a tsz-elnök is. A legutóbbi közgyűlés megvonta tőle a bizalmat. Helyette Pintér Lajos párttitkárt választották meg tsz-elnöknek. Takarmá- nyos fogatos volt eddig. Havonta átlagosan több mint ötven munkaegységet teljesített. Gazdasági és politikai munkája — ez volt az ajánlólevele, amiből «olvashatott« az elnökválasztó közgyűlés. Magyaregresen nemi egiben mentették fel elnöki tiszte alól betegsége miatt Balogh Józsefet. Utóda Horváth István lett, aki az ellenőrző bizottság elnökeként szolgált rá a nagyobb bizalomra. A somogy- aracsi és a bélavári elnök az alakulás után nyomban lemondott, meid nem érzett magában megfelelő képességet a közös gazdaság vezetésére. Volt olyan idő, amikor a falun idegenkedtek a máshonnan jött emberek megválasztásától. Ez az idő általában már a múlté. Az előítéleteket derekas munkájukkal oszlatták szét a «nem falusi« elnökök. A segesdiek az Új Élet Tsz vezetőjévé a helybeli Egyed Istvánt tették meg. Csakhamar belátták, hogy rosszul választottak. Amint az elnök elfecsérelte a bizalmat, könyvelőjük, Tóth Tibor szerezte meg azt. Tóth elvtárs az Alsóbogáti Állami Gazdaságból jelentkezett szövetkezeti munkára. A kaposkeresztúriak a tavasszal Rántás Mihály mezőgazdászt hívták meg elnöknek. Azóta jelentős és előnyös fordulat játszódott le a szövetkezetben. Baromfitenyésztési tanfolyam termelőszövetkezeti mezőgazdászok és állatorvosok részére A megyei tanács végrehajtó rendeznek Balatonbogláron a bizottsága mind nagyobb erőfe szitéseket tesz a nagyüzemi baromfitenyésztés elterjesztésére és fellendítésére. Ezt a célt szolgálja az a kétszer 3 napos tanfolyam is, amelyet e héten Ülést tartott az MSZBT Intéző Bizottsága A múlt hét péntekén ülést tartott a Magyar-Szovjet Baráti Társaság Intéző Bizottsága a megyei pártbizottság, a KISZ, a nőtanács, a Hazafias Népfront, a megyei tanács és a MÉSZÖV képviselőjének részvételével. Kiss Józsefné, az MSZBT megyei titkára ismertette a november 1-től április 30-ig terjedő időre szóló munkaterv-javaslatot, s azt az intéző bizottság néhány kiegészítéssel jóváhagyta. A felszólalók hangsúlyozták, hogy a munkaterv megvalósítása során életképesebbé kell tenni a szakosztályokat, még szorosabban együtt kell működni a tömegszervezetekkel. Javasolták az aktívák számának növelését. Helyesléssel fogadták a mezőgazdasági szakosztály vezetőjének felszólalását, aki elmondta, hogy a megye 80 ezüstkalászos tanfolyamán 16—16 órát fordítanak a szovjet mezőgazdaság tapasztalatainak elterjesztésére. ÚJ KULTÍRCIKKBOLT BARCSON Néhány napja nyílt meg Barcson a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kultur cikk-boltja. A 20 ezer forintos költséggel átalakított üzletben nagy választékban kapható sportszer- és játékárú, óra, ékszer és bizsu. A barcsiak és a járásbeliek máris megszerették az új üzletet. Képünkön: Csepregi Gyuláné órát mutat Molnár Júliának. Munkaügyi Minisztérium üdülőjében. Egy-egy csoportba 50—50 tsz-mezőgazdásat é:f 60— 60 állatorvost osztottak be. A tematika szerint a baromfitenyésztés szakkérdéseiről Lacza Béla, a Gödöllői Kisál laittenyésztési Kutató Intézet tudományos kutatója tart előadást, a baramfimegbetegedé- sek elleni védekezést dr. Madaras Tamás, a Baranya megyei Görösgali Állami Gazdaság szakállatorvosa ismerteti. Az első tanfolyam tegnap, október 17-én kezdődött, a második pedig szombaton fejeződik be. Egészséges, természetes kiválasztódás megy végije a szövetkezeti községekben. Az elnökök zöme megedződik a mindennapi munkában, és fel- ’ •nő az egyre nagyobb feladatokhoz. Az ilyen vezető mandátumát megújítja, meghosz- szabbítja a tagság. Akik pedig — bármilyen ok miatt — alkalmatlannak bizonyulnak, azok helyett másra bízza a tagság a vezetést. Ehhez joga van — így írja elő a szövetkezeti törvény. De tanúsítson a tagság nagy körültekintést és megfontoltságot az elnökcsere végrehajtásában. Nem helyes az és nem válik hasznára a közösségnek, ha szinte havonta vagy negyedévenként másra ruházzák az elnöki tisztséget. Akit a szövetkezet vezetőjévé választottak, az az ember egyéni gazda korában nem készülhetett fel a nagyüzem Irányítására. Világos, hogy az új közös gazdaságokban a kezdet nehézségeinek leküzdése próbára teszi a vezetőket. Ha nincs gyors siker — mert szinte lépésről lépésre haladva erősödhetnek meg a fiatal szövetkezetek —, akkor nem csupán az elnökben keresendő a hiba. A tsz-elnök csak akkor képes megoldani feladatait, ha a szövetkezeti gazdák is, a felsőbb szervek képviselői is megadnak neki minden megadható támogatást. Mindezeket vegye figyelembe a közgyűlés, mielőtt megszavazná az elnök leváltását. Előtte tehát becsületesen mérlegelje: az átmeneti kudarcokból mi írható az elnök és mi a tagság számlájára. Mert így születhet igazságos döntés: ha számításba vesszük, hogy kit miben, milyen mértékben terhel a felelősség a mulasztásokért, ha nyagságért. Tudásuk legjavával, szorgalmas munkájukkal támogassák, segítsék a tsz-ta- gok az elnököt. Ök mindnyájan hasznát látják ennek. A közös gazdaság erősítése ugyanis nem csupán az elnök* hanem az egész tagság kötelessége és jól felfogott érdeke. Kutas József Hamarosan megkezdődik az őszi halászat a Balatonon Lehűlt a levegő, a víz hőmérséklete is egyre csökken. Ennek örülnek a balatoni halászok. Minél hidegebb a víz, annál több hal akad a hálóba. A Balatoni Halászati Vállalat központjában statisztikai adatok mutatják, hogy az előző években melyik hónap mely napján hány fokos hőmérséklet mellett mennyi halat fogtak ki. Noha az idei ősz hűvösebbnek tűnik a múlt évinél, a Balaton mégis lassabban hűl le. Tavaly október elején 1,5 fokot mértek, az idén pedig október 12-én még 15 fokos vízben halásztak. Így nem valószínű, hogy megismétlődik az elmúlt október második felében mért 10—11 fokos átlaghőmérséklet. Pedig erre vádnak a halászok, ugyanis ekkor kezdődik a nagy fogások ideje. Ha a higanyszál 10 fok alá süllyed a vízben, még a napi 100—140 mázsás fogás sem ritka. Egyelőre naponta 60 mázsa körüli halmennyiség kerül ki a Balatonból. Már közelednek az év hátralévő idő-» szakában szükséges napi 88 mázsás átlaghoz. A vállalat felkészült a nagy halászatra. Helyrehozták a hajókat, s két tartalékhajó áll készenlétben, hogy kisegítse valamelyik, esetleg üzemzavar- ral_küszködő halászhajót. A tavaly vett és hamar tönkrement hálókötelek helyett újakat vásárolnak. Tájékoztató a bortermés bejelentéséről A szüretet követő hat napon belül minden bortermelőnek be kell jelentenie a termelt és szűrt must mennyiségét. A bejelentést a községi tanácsnál vagy a pénzügyi szakaszon kapható bejelentőlapon, vagy levélben kell megtenni. A bejelentőlapra a saját termésen kívül rá kell vezetni a bárkitől kapott bor vagy must, valamint a torkölybor, az erjesztett gyümölcslé és az előző évről megmaradt ó-, illetve seprőbor mennyiségét is. Bortermelőnek számít a szőlőtermeléssel foglalkozó állami gazdaság részesművelője, a háztáji szőlővel rendelkező termelőszövetkezeti tag és végül az, aki szőlőlugasban termett szőlőből mustot állít elő. A részszüretek eredményét is be kell jelenteni az előbb említett módon hat napon belül. Adókedvezményben csak az részesül; aki ennek a kötelezettségének eleget tesz, és szabálysértésért nem indítottak ellene eljárást. Haszon-, illetve felesbérlet esetén a bérlőt csak akikor illeti meg az adó- kedvezmény, ha községi tanács által érvényesített és nyilvántartásba vett bérleti szerződést kötöttek. Be kell jelenteni azt is, ha valaki ó- és újbort akar összekeverni, mert ezt csak a pénzügyőrség képviselőjének jelenléteben lehet elvegezni. Keresse fel a csurgói fftldmüvesszttvetkezet maridékbolljáll A csurgói járás összes üzleteinek leértékelt árujából válogathat, amelyet a maradékbolt gyűjtött össze, 2960. október 15-től 31-ig ŐSZI VÁSÁR a maradékboltban. Rendkívül olcsón tetőtől talpig felöltözhet! Néhány forintért szép árukat vásárolhat! 20—50 %-os árengedmény ! (2724) 111 APRÓHIRDETÉSEK Siófokon eladó beköltözhető kertes családi ház. Kele u. 38., Lódi. (3231) iiiilj ADÁS-VÉTEL iiíjjí Opel Olympia személygépkocsi kifogástalan állapotban sürgősen eladó. Megtekinthető vasárnap Kaposvár, Jókai u. 45. sz. alatt. (24815) Felsőmocsoládon családi ház 800 n-öl telekkel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: özv. Müllern énéi. (24825) Választási malacok eladók. Kaposvár, Dimitrov u. 121. (820) Balatonmarian házhelynek 900 n-öl - társvevők esetén részben is - sürgősen eladó. Müút mellett, Balatonhoz közel. Légrádi László, Balatonfenyves. (24826) 125-ös lemezvillás Csepel jó állapotban eladó. Balint Lehel tanár, Fonyód, általános iskola. (3220) Kis családi ház, Kaposvárhoz közel, 25 000-ért eladó. Naponta hatszor buszjárat. Zó ka Mihály, Pat- ca. (826) A L L A S ijíiij 20 éves gyakorlattal rendelkező cukrász házaspár szövetkezeti suk- rászda vezetését vállalná vidéken is. Pataki Elemér, Siófok, 36. postafiók. (824) Balatonfenyvesen Fő u. 156. sz. ház 250 n-öl felekkel olcsón eladó. Borók Antalné. (825) Béke u. 45. sz. nagykertes, disznótar la^os. összkomfortos családi ház beköllözhetőséggel eladó. Érdeklődni 24807-es számon a Magyar Hirdetőben. (24807) Szakképzett vasáru-eladókat felvesz a Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat. Jelentkezes: Kaposvár, Ady E. u. 8. sz. (24823) Lábbal hajtó eszterga és vonyó- szék eladó. Zrínyi u. 26^ (24806) A Segesdi Szociális Otthon két szakképzett ápolónőt keres felvételre november 1-re. Lakást biztosítani nem tudunk. (24796) Madár u. 7-es számú háromszobás, nagykertes családi ház be- költözhetőséggel eladó. (24809) Szövetkezeti tagnak felvételre keresünk iparengedéllyel rendelkező bognár kisiparosi. Jelentkezés: Mezőgazdasági KTsz, Kaposvár, Áchim András u. 2. sz. alatt. (24824) V E G y F s Gács István Kanizsai utca 23. sz. alatti cipésztől három fiatalember csütörtök’ délután egy pár fekete félcipőt és ugyancsak a múlt héten egy fiatal hölgy egy pár csau színű körömcipőt tévedésből sajátja helyett elvitt. Kérem, hogy minél előbb hozzák vissza, és sajáfcj ukat vegyék át. _______________(827) V arrógépek garanciális javítása Szabó müszerészmesternél. Kaposvár, Berzsenyi u. 30. (20615) gyászjelentés Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, ÖZV. ADELMANN GUSZTAVNÉ életének 78. évében, rövid szenvedés után elhunyt. Temetése okt. 18-án du. fél 3 órakor lesz a Nyugati temető ravatalozójából. Gyászoló család. (829)____________________________