Somogyi Néplap, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)

1960-10-11 / 240. szám

Kedd, 1960. október 11. 5 SOMOGYI NÉPLAP cA £z£ßkj^zt&££jg, ixöSltájcíbéL Miért állt a traktor ? Lapunk október 5-i számában tudósítást közöltünk a já­rási főmezőea-dászok megyei értekezletéről. Az ott elhang­zottak alapján írt cikkünkben a többi között ez olvasható: »A Lengyeltóti Gépállomás műhelyében állami gazdasági erőgépet javítottak ugyanakkor eavik lánctalpas saját trak­toruk heteket állt műszaki hiba miatt az öreglaki mezőn.« Németh Béla, a gépállomás főmérnöke levelet küldött szerkesztőségünknek. Azt írja, hogv nem értenek egyet a cikk bíráló megállapításává!. Az idegen gép javítása nem me«'? saját traktoraik karbantartásának rovására. A DT- traktor javításával azért kistek meg, mert ner. kaptak ide­jében csapágyat a Földművelésügyi Minisztérium Anyagellá­tó Vállalatától — ez a levél tartalma. Van igazság a lengyeltótiak érvelésében, ezért továbbít­juk a bírálatot a FÖMAV címére: igyekezzenek javítani az alkatrészellátást. Ám az ügy szempontjából az a döntő: dol­gozik-e vagy áll-e a gép akkor, amikor dolgoznia '-eile*'“... Nyugdíjas tsz-tag levelét hozta Kürtöspusztáról a posta. Horváth Károly arról ír, hogy nem kapott háztáji földet a tavasszal. Most meg hiába kér kenyérgabonát a termelőszö­vetkezettől. Felkértük a marcali járás mezőgazdasági osztályának ve­zetőjét, hogy vizsgáltassa meg olvasónk panaszát. A válasz­ból kiderül, hogy a pusztako­vácsi tanács végrehajtó bizott­sága felhívta a tsz vezetőinek figyelmét: gondoskodjanak a munkaképtelenek ellátásáról.- A szövetkezet elnöke a helyszí­ni vizsgálat alkalmával ígérte, hogy a vezetőség elé tárja ol­vasónk sérelmét. Jogos kérés­ről van ugyanis szó. Ke­nyérgabona is — térítés elle­nében, föld járadék címén vagy a szociális alapból — és háztá­ji föld is megilleti a munkából kiöregedett tsz-tagokat. Ki rendezte a számlát? Mintegy másfél hónappal ez­előtt történt Zicsen. Az isko­lában szűkebb körű összejöve­telt tartottak. Megjelent azon a Búzakalász Tsz néhány ve­zetője, a tanács képviselője, az állatorvos, a gépállomás sze­relője és még egy-két meghí­vott. Ette1:, ittak, s hallgatták a zenét. Azóta folyik a találgatás faluban: vajon kinek a költsé­gén rendezték a vacsorát? Ezért fogott t "at a szövetke­zet egyik tagja. Levelét így fe­jezi be: »-Csak azt szeretném tudni, hogy saját zsebből fizet­ték-e az enni- és innivalót, vagy a szövetkezet terhére könyvelték el a kiadást.« A Tabi Járási Tanács VB Mezőgazdasági Osztálya meg­vizsgálta a zicsi mulatság kö­rülményeit. A vizsgálatról szó­ló értesítés ismeretében kö­zölhetjük levélírónkkal, hogy nem a tsz, hanem a részvevők fizették ki a vacsora költsé­geit. Késve indult a busz Menetrend szerint 17 óra 5 perckor indul a Kaposvár— Felsőmocsolád között közleke­dő autóbusz. Október 4-én a járat álmák rendje, módja szerint bent állt az autóbusz­állomáson, s az utasok egy ré­sze elfoglalta a helyét. Az in­dulás előtt öt perccel a kalauz közölte, hogy az autóbusznak máshova kell mennie, az utaz­ni kívánók szánjanak ki. Ele­get tettünk a felszólításnak, és vártuk a következő járatot. Sajnos azonban, csak két óra múlva indulhattunk el. Vára­kozás közben elment a simon- fai, a zimámd és a töröcskei járat mindössze 8—10 utassal. Semmi jel sem mutatott arra, hogy mi is indulunk. Pedig jócs­kán voltak közöttünk az ott­honukba hazatérő munkásokon kívül betegek és gyerekek is. Egyre türelmetlenebbé váló sürgetésünkre a szolgálattevő végre megoldotta a már-már reménytelennek látszó helyze­tet, és útnak indított egy — már jó ideje bent álló — ko­csit. Eddig a panasz, s most lenne két kérdésünk: Ha egy busz elromlik, akkor a járat­nak feltétlenül szükséges-e kétórás késéssel indulni, külö­nösen most, amikor a Hűvös időjárás is megnehezíti a vá­rakozást? A másik: Nem tud- na-e a szolgálattevő körülte­kintőbben intézkedni a kieső járat pótlásároí! Az utazók nevében: Koletá* János Kaposvár, FJK \an telefon, de nem használható A berzencei Jobb Élet Termelőszövetkezet megrendelte a telefont, befizette, meg is kapta. Ügy látszik azonban, hogy a helyi körzeti szerelő azt gondolta, túlságosan szép lenne, ha a telefon használatához szükséges utolsó lépést is megtenné, azaz ha bekötné a hálózatba. Így három hónap óta félben van ez a munka. Miért? Mert 60 méter drót kellene, de nincs. Hiába áll az asztalon a készülék. Ha a termelőszövetke­zet elnöke vagy bárki sürgős ügyben szeretne intézkedni, akkor el kell mennie az 500 méterre levő ktsz-hez vagy földművesszövetkezethez. A szövetkezet vezetősége három hónap óta hiába folyamodik a körzetszerelőhöz, az nem mu­tat hajlandóságot a kérés meghallgatására. Jó lenne, ha az illetékesek megnéznék, mi akadályozza a telefonszerelés be- * fejezését. Azért kérte a szövetkezet a telefont, mert r ' sé- ge van rá, s nem azért, hogy egy tárggyal több legyen az iro­dában. Egy kis akarattal talán meg lehetne szerezni azt a 60 méter drótot. . Pósa György szervező Kongresszusi taggyűléseket tartottak a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetében Szeptember 10-e és október 10-e között mindenütt kong­resszusi taggyűléseket tartot­tak. A tennivalókról és a tag­gyűlések tapasztalatairól Hor­váth Zoltán, a MEdOSZ me­gyei bizottságának titkára tá­jékoztatta munkatársunkat. — Mi a fő feladat a jelenlegi időszakban? — A taggyűlések beszámolói három gondolat köré csoporto­sultak. Ezek a következők: a termelőmunka segítésé, a téli terv — politikai, szakmai okta­tás — előkészítése, valamint a vezetés színvonalának javítá­sa. Csak úgy tudunk méltó módon felkészülni a XX. kong­resszusra, ha a szakszervezet tagjai példás szorgalommal, a szervezet erősítéséért érzett felelősséggel dolgoznak. A me­zőgazdasági üzemekben a leg­fontosabb feladat most az őszi mezőgazdasági munkák idejé­ben való jó elvégzése, az erdő- gazdaságokban a fakihozatali százalék maximális fokozása. — Milyen eredményeket ér­tek el eddig? — A dolgozók öntudatának gyarapodását bizonyítja pél­dául a Közé«-="mogyi Erdő- gazdaság kaposvári erdészeté­nek megmozdulása. Elhatároz­ták. hogv szeotember 22-től október 23-ig kongresszusi hó­napot tartanak, s e-alatt egy főre eső termelékenységet 2 százalékkal növelik a múlt év hasonló időszakához visz >- nyitva. Vállalták, hogv bizton- ■ftgos munkafeltételeket terem­tenek, a balesete., és a kieső munkanapok számát 3 száli­lákkal csökkentik, a szakszer­vezeti élet erősítése során 95 százalékra emelik a szervezett­séget. — Mik a taggyűlések tapasz­talatai? — A termelési feladatok megbeszélésén kívül az jelle­mezte általában a taggyűlése­ket, hogy a dolgozók egyé i problémákat vetettek fel. Ezek részben a fizetésre, részben a munkaruha-ellátásra vonatkoz­tak. Hiba, hogy a munka­ruha kihordási idejének lejárta után nem kapnak a dolgozók újat. Hiába van meg a fedezet és az igénylés, az ipar nem tudja leszállítani kívánt mennyiséget. Kitűnt az is, hogy a dolgozók nagy része még mindig nem érzi teljesen sajátjának az üzemet, nem vi­seltetik kellő felelősségérzettel a szakszervezeti munka iránt. Ennek okát abban látjuk, hogy nincsenek megfelelő gonddal előkészítve a szakszervezeti taggyűlések és az egyéb ren dezvények. A bizalmiak révén előre ismertetni kellene a na­pirendi pontokat. Szakszerve zeti bizottságainknak olyan szervezeti életet kell kialakít-i niuk, hogy minden munkás érezze a szakszervezet gondos­kodását — fejezte be táj ác íz tatóját Horváth Zoltán elvtár t millió 600 ezer forintos nyereséggel zárta gazdasági évét a Daránypusztai illóolajkutató Kísérleti Gazdaság HÍREK Megkezdték a szüretelést a balatonszentgyörgyi Csillag­vár Tsz 27 holdas szőlőjében. 40 hektoliter fehér és 300 hektoliter vörös borra számítanak. Képünkön: Tamás Je­nő jól meghúzza a prést, hogy minél több lé folyjék ki belőle. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Csongrádi Lajos leánya, Márta, dr. Kiss Pál leánya, And­rea, Tolnai Sándor leánya, Ildikó, Dankos Gyula leánya, Erika, Bog­dán Imre leánya, Mária, Benyó erenc leánya, Erzsébet, Orsós Já­nos fia, József, Szűcs Mihály fia, Mihály, Baksa János leánya, Györ­gyi, Patak Ferenc leánya, Márta, Lóki Béla leánya,- Magdolna, He­rold Ferenc leánya, Mária, Pintér István leánya, Gyöngyi. Halálozás: Ari Lukácsné 74 éves. ■— Az őszi munkák jő meg­szervezésére hívta fel a terme­lőszövetkezetek figyelmét együttes levélben a megyei pártbizottság első titkára és a megyei tanács v. b.-elnöke. A levelet minden tsz-elnoknek megküldték. — OLASZ BŰZ AT vetéste­rületének mintegy 20 százalé­kán, 78 holdon termeszt a ná- gocsi Szabadság Tsz. Pillangós takarmány után kerül a föld­be a mag. A talajba bemun­káltak holdanként 300 kg mű­trágyát. ■— 90 ezren keresték fel az idén a csokonyavisontai gyógyfürdőt. A földművesszö­vetkezet vendéglátóipar! egy­sége a fürcőtelepen 600 ezer forintos forgalmat bonyolított le. — TANFOLYAMOT SZER­VEZETT A KISZÖV a ktsz-ek ellenőrző bizottságai részére. A 40 hallgató az ellenőrzéshez szükséges , pénzügyi ismerete két sajátítja el. — Ülést tartott a Tabi Járási Né­pi Ellenőrzési Bizottság. Az ülésen az fmsz-ek vagyonvédelméről, dolgozók beadványairól tárgyaltak, majd a bölcsődékkel, óvodákkal kapcsolatos vizsgálatok tapasztala­tait és a következő feladatokat be­szélték meg. — A csurgói járás 38 ideoló­giai tanfolyama közül 23-ban indult meg a pártoktatás. E hé­ten tartják a 15 szakosított tanfolyam megnyitóit. — VASÁRNAP A BÉKE­MŰSZAKBAN 120 holdat szán­tott fel 25 univerzál-gépével a Kaposvári Gépállomás a so- mogyjádi Augusztus 20. Ter­melőszövetkezetben. Osztopán- ban 12 gép 60 holdat szántott fel. — Az Iskolareformmal kap­csolatos teendőikről tárgyaltak szombaton délután a marcali járás kommunista nevelői Mar­caliban. Beszámolót a járási művelődésügyi felügyelő mon­dott. — NÉPKÖNYVTÁRAT SZERVEZNEK Zimányban és Somogygesztiben. Ezzel a ka­posvári járásban 27-re emelke­dik azoknak a községeknek a száma, ahol a könyvtárat meg­felelően helyezték el. — Megszűnik a fárasztó, lábbal hajtott korongozö munka a Ka­posvári Agyagiparosok Háziipari Szövetkezetében. Három darab vnl- tósebessggű gépkorong érkezett tegnap a szövetkezetbe. Az idén még három ilyen gépet fognak vá­sárolni. — Öt népi demokratikus or­szág vasúti alépítményről szóló filmjeit mutatta be a dolgozók előtt tegnap este a kaposvári MÁV székházban a - as szakszervezet. Az előadást ma megismétlik. — ÉRTEKEZLETET TAR TOTTAK a Somogy megyei Építőipari Vállalat műszaki dolgozói Kaposvárott a válla­lat központi munkásszállásán. Az értekezleten a munkavé­delmi helyzetről és az építke­zések határidőre való befejezd sér öl tárgyaltak. _yftűveiődés «Szórakozás Csiky Gergely Színház: 12- én 7 órakor: Bécsi diákok, (Rátkai-bérlet.) 13- án 7 órakor: Bécsi diákok, (Odry-bérlet.) 14- én 7 órakor: Bécsi diákok, (Bérletszünet.) 15- én 7 órakor: Bécsi diákok, (Bérletszünet.) 16- án 3 órakor: Bécsi diákok, (Bérletszünet.) 16-án 7 órakor: Bécsi diákok, (Bérletszünet.) Vörös Csillag. 5, 7, 9 órakora Fűre lépni szabad. (Korhatár nélkül.) Szabad Ifjúság. 4 órakora Sombrero. (Korhatár nélkül.) 6, 8 órakor: Csigalépcső. (14 éven alul nem ajánlott.) Rippl-Rónai Múzuem: Bala­ton a festészetben. II. Megyei Könyvtár: Könyv-* kölcsönzés 9—11 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv* kölcsönzés 9—12 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások többfelé eső­vel, helyenként záporesővel, zi­vatarral. Megélénkülő, helyen­ként erős nyugatira, északnyu­gatira forduló szél. Várható legmagasabb nappali hőmér­séklet 14—18 fok között.-— A megye első földműves­szövetkezeti virágüzletét Csur­gón létesítették. Az üzletet a Nagykanizsai Kertészeti Válla­lat látja el áruval. — Továbbképzést tartottak Mar­caliban a járás kultúrház-igazga- tói és népművelési ügyvezetői részvételével. A rendezők felada­tairól Hortobágyi Margit, a Csiky Gergely Színház rendezője beszélt; mezőgazdasági témákkal foglal­kozó előadásokhoz Szabó Gábor; a Kaposvári Járási Tanács mező­gazdásza adott útmutatást. — 42. TANFOLYAMOT IN­DÍTANAK a kaposvári járás nőtanácsai. 16—16 tanfolyamon a sütés-főzést, illetve a sza­bás-varrást, tíz helyen pedig a kézimunkázást tanulják meg az asszonyok. — Három 500 férőhelyes ba­romfiólat épít a zicsi Űj Élet Termelőszövetkezet részére a Tabi Műszaki KTsz építőrész­lege. — Az Iparcikk Kiskereskedelmi Vállalat kaposvári bútorüzlete a harmadik negyedév 4 millió 600 ezer forintos tervét 700 ezer fo­rinttal teljesítette túl. Az elmúlt hónapokba^! a legnagyobb érdek­lődés a háromajtós szekrények iránt nyilvánult meg. — SZTÁLINVÁROSBAN SZEREPEL ma a Csiky Ger­gely Színház társulata. A Bé­csi diákok című Strauss-ope- rettet mutatják be. — Egy kilométerrel bővítik % villanyhálózatot Alsóbélatele­- -pen a jövő évben. Ezzel újabb 12 család kap villanyvilágítás^ — Országos állat- és kirakodó- vásár lesz október 13-án Kötésén. (3186) APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetését ára: hétköznap szavanként 1,— Ft, vasár- és Ünnepnap 2,— Ft. Az első szó két szónak számít. Legkisebb hirdetés 10 - Ft. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lap- Kiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. sz. Telefon 15-16. A hirdető felek postán is feladhatják és telefonon is be­mondhatják hirdetéseiket. ADÁS-VÉTEL Egy darab kifogástalan állapot­ban lévő Sík-kötőgép eladó. Cím a kiadóban. (802) Pár száz holdon gazdálkod­tok a Daránypusztai Illóolaj- kutató Kísérleti Gazdaságban. Ebben az évben már 75 hold termést hozó francia levendu­la és mintegy 400 hold egy-két éves illóolaj tartalmú növény szolgáltatott alapanyagot a te­lep számára. A további kultú­rák telepítéséhez szükséges 6 millió palántát már a telepen nevelték elő. Jövőre 25—30 nö­vényfajtát termelnek. Az idén jelentősen bővült a telep. A beruházási alapból csaknem félmillió forintot for­dítottak a lepárló üstök, a víz­tartályok, a Vízellátás és a vil­lamos berendezés korszerűsíté­sére; felújítására. Így lehetővé válik, hogy a télen már az il­lóolajos növények magvait is a telepen dolgozzák fel. A szükséges gépi berendezéseket már felszerelték. A gazdasági év szeptember 30-án ó- véget a teleoen. Az előzetes számítások szerint 1 millió 600 ezer forint nyereség­gel zárult az elmúlt gazdasági év. Béke u. 93. sz. alatt. szoba-kony- bából álló ház nagy kertel, be- költözhetőséggel eladó, ugyanott egy piros Pannónia motorkerék­pár jó állapotban eladó. (801) LJUBITEL tükörreflexes fényké- pezőgép — 1:4,5/7,5 — eladó. Kiss József, Látrány. ________(2727) K öltözködés miatt szoba- és konyhabútor, tűzifa és szén eladó. Gyár u. 4.____________________(24759) 2 50-es Triumpi príma állapotban eladó tizenegyezerért. Joó, Zamár- dl. (3239) Hársrnaszobás összkomfortos ház­rész ialsSscserével beköltözhetően igényesnek eladó. Érdeklődni: 36183-as számon a Magyar Hirde­tőben. ______________(36183) V ennék Siófok környékén szoba- konyhás házat kerttel nyugodt he­lyen. 29155 jeligére a szegedi hir­detőbe. __________(29155) K étszoba-konyhás, rész beköltözhetően Honvéd uca 83. délután 2—5-ig. speizos ház­eladó. Cím: Megtekinthető (24753) Kaposvárott két- vagy háromázo- bás összkomfortos magányos há­zat, prímát, beköltözhetőséggel vennék 120 000 Ft készpénzfizetés­sel. Cím 36199-es számon hirdető­ben. (36199) Simson Sport 1960-as, bőmadrág, bőrkabát, nagyító eladó. Szatu- csek, Komárváros. . ' (14257) Házhely .eladó. Érdeklődni lehet Április 4. utca 26. alatt, első ajtó­nál. . (24763) Kétszobás családi ház nagy kert­tel azonnal elfoglalhatóan eladó. Katona József utca 31. (24766) ÁLLÁS A Meraye és Vidéke Körzeti I öldművesszövetkezet megfelelő jártassággal rendelkező kiskeres­kedelmi üzemágvezetőt felvesz. Erkölcsi bizonyítvány szükséges. Bővebb felvilágosítást FJK, Kapos­vár, Fmsz Memye ad. (3208) Érettségivel rendelkező gyors- és gépírónőt felveszünk. Cím 24757-es számon a Magyar Hirdetőben. (24757) Magános nőt vagy idős házaspárt keresek betegápolásra. Cím a 36184-es számon Magyar Hird«tő* ben. Képesített könyvelő tízéves gya­korlattal állást keres. Cím 24765-ös számon Magyar Hirdetőben. (24765) VEGYFS Varrógépek garanciális javítása Szabó műszerészmestemél. Kapos­vár, Berzsenyi u. 30. _________(20615) K eresek Kaposvárott szabadren- delkezésű szoba-konyhás lakást vagy leválasztható lakrészt vagy bútorozott szobát konyhahaszná­lattal. Ajánlatokat »Fiatal bank- tisztviselő házaspár« jeligére 36192-es számra Magyar Hirdetőbe* Kossuth Bajos u. (36192) «an: Az ádándí Petőfi Termelőszövet­kezet mérlegképes könyvelőt azon­nali belépésre felvesz. Bérezés munkaegység szerint. Útiköltséget felvétel esetén térítünk. Jelentke­zés személyesem___________ (3203) E ladó Fonyódon háromszobás villa állomás mellett. Vétel esetén beköltözhető. Fonyód, Ady Endre I u. 8« (24760) Siófokon elhelyezkedne fiatal gyors-gépírónő, adminisztratív is­meretekkel. »Perfekt« jeligére kis­pesti hirdetőbe. (4133) KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetünket fejezzük ki | mindazoknak, akik Varga Ist­ván temetésén részt vettek. I és részvétükkel fájdalmunkat j enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család.

Next

/
Oldalképek
Tartalom