Somogyi Néplap, 1960. október (17. évfolyam, 232-257. szám)
1960-10-11 / 240. szám
Kedd, 1960. október «. 3 SOMOGYI NÉPLAP NEMZETKÖZI SzEMLE Szabálytalan csúcstalálkozó az East River partján Diplomáciai eseményekben gazdag esztendőnk az Egyesült Nemzetek Szervezetének történetében is új 'szakaszt nyitott. A szovjet miniszterelnök kezdeményezése következtében rendkívül nagy érdeklődé^ és főként fokozott várakozás előzte meg az ENSZ 15.' közgyűlését. Mint tudjuk, az amerikai diplomácia minden erejét latba vetette, hogy rábírják a kormányokat, hogy a kormányfők és az államfők boj- kottálják a közgyűlést. Az East River partján épült pompás üvegpalotában a világból össze- sereglett kétezer tudósító mégis történelmi ülések tanúja lett. A Szovjetunió kezdeményezésére egymásután foglalták el helyüket a közgyűlési teremben a kormányfők, az államfők és a többi delegáció vezetői legalább külügyminiszteri rangban. Aki távol maradt, az önmagát rekesztette ki a nagyok gyülekezetéből. Mindez az amerikai kormány erőfeszítése ellenére! Sikerült kivívni, hogy az emberiséget érintő nagy kérdésekről olyan színvonalas vitára kerüljön sor, amely felülmúlja az előzőket. Hruscsov, Eisenhower, Macmillan, Nehru, Castro, Sukarno, Novotny, Gomulka, Kádár, Dej, Zsivkov, Shehu, Nkrwmah, Nasszer, Sekou Túré — de soroljuk-e tovább, hogy igazolva lássuk: csúcsértekezlet ez a javából! Igaz, nem kerek asztal körül és csak a nagyhatalmak részvételével, amelyet protokollszokás szerint a külügyminiszterek hosszas üléseken készítenek elő. Afféle szabálytalan csúcstalálkozó az ENSZ 15. közgyűlése, s ez rendkívül megnövelte a világszervezet tekintélyét. A korábbi közgyűlésekre oly jellemző szócséplés helyett heteken át színvonalas vita zajlott, termékeny javaslatok egész sora hangzott el; a szünetekben is élénk diplomáciai tevékenység, kétoldalú eszmecserék, találkozók követik egymást, s újabb javaslatokat dolgoznak ki a különböző, vagy ellentétes álláspontok áthidalására. Még az ellenséges sajtókommentárok is beismerik, hogy a szocialista országok javaslatai találnak a legnagyobb visszhangra a közgyűlésben és a világközvéleményben is. Hruscsov miniszterelnök ítélete a gyarmati rendszer felett, javaslata az általános és teljes leszerelésre és az ENSZ főtitkári tiszte helyett három személyből álló kollektív vezetőtestületre, azaz szervesen a valósághoz idomítva a főtitkári állást. De akármelyik szocialista fődelegátus beszédét viszgáljuk, megállapítható, hogy valamennyi értékes hozzájárulás a nagy kérdések megoldásához. Így Wladyslaw Gomulka javaslata, hogy világszerte tartsanak népszavazást leszerelésről, hozzanak létre Európában atommentes övezetet és ENSZ-határozat alapján tiltsák be az atomfegyver-kísérleteket. Gheorghiu-Dej és Todor Zsivkov többek között azt javasolták, hogy kössenek kollektív biztonsági szerződést a Balkán országai. Kádár János, a magyar küldöttség vezetője beszédében az emberiség e legegyetemesebb fóruma előtt példát mutatott, egy kis nép mivel j árulhat hozzá a feszültség csökkentéséhez és a béke megszilárdításához. Emeljük ki egyik javaslatát, amely a főtitkári tisztség átszervezésére vonatkozik. A nyugaA szerződéses szőlő- és borértékesítés új feltételeiről __ Felemelték az átvételi árakat — Fajtatisztasági és nagyüzemi felár — Bor vagy must helyett szőlőt adhatnak a termelők tiak részéről igen vitatott kércés, miként oszlana meg majd az intézkedési jog a három titkárból álló titkárság tagjai között. Kádár János azt javasolta, havonta felváltva elnököljön a szocialista, a semleges és a kapitalista országokat képviselő ENSZ-titkár. A 15. közgyűlésen megjelentek az új afrikai országok fekete vezetői, a világtörténelem e késői szereplői is. Igen érdekes, hogy ebben az esztendőben éppen megkétszereződik már az ENSZ-tagországok száma, ugyanis az 1945. évi San Francisco-i alakuló közgyűlésen ötven volt a tagországok száma. Most pedig már 99-nél tartunk. Az afrikai és ázsiai országok jelentős része semleges politikát követ, s most itt, az ENSZ- közgyűlésban is megmutatták politikai arculatukat. Mindenáron Hruscsov—Eisenhower., találkozót sürgető határozati javaslatuk egyik leglátványosabb megnyilvánulása annak a szerepnek, amelyet a semleges államok kívánnak játszani a nemzetközi életben, jelen esetben mint a Kelet és a Nyugat közti közvetítő. Mint ismeretes, éles összecsapásra került sor a találkozót sürgető ötös javaslat vitájában, mert az amerikai küldöttség sugalmazására beterjesztett ausztrál és argentin módosítás — mint Nehru mondta — meg akarta fosztani értelmétől az eredeti javaslatot. Az első kísérlet kudarcba fulladt, a közgyűlés nagy többséggel leszavazta az ausztrál módosítást, és az argentin javaslatot is csak durva szavazási manőverrel tudták végighajszolni. Ennek aztán az lett a következménye, hogy a semlegesek visszavonták javaslatukat Az amerikai politikát az jellemzi az ENSZ- közgyűlésben, hogy üres szpcséplésbe, ügyrendi vitákba akarja fullasztani a közgyűlés munkáját. Egyetlen javaslatot tudtak a közgyűlés elé vinni — a nem éppen eredeti ötletről tanúskodó úgynevezett magyar kérdést. Így akarják elterelni a figyelmet a döntő kérdésekről, a leszerelésről, a német kérdésről, és a többi, halasztást nem tűrő nemzetközi problémáról. Az amerikai kormány képviselőinek vagy nem futja többre, vagy s ez látszik valószínűbbnek — passzív magatartásukkal akartak irányító hatást gyakorolni a közgyűlésre, hogy megbénítsák a világszervezet munkáját. - Hajójuk azonban zátonyra futott. Az ENSZ-ben még soha nem volt ilyen tartalmas közgyűlési vita, ilyen prominens politikusok még nem vettek részt a sorsdöntő kérdések megtárgyalásában. És mindez a szovjet kormány kezdeményezésének eredménye. Pedig éppen az amerikai politikusok és elkötelezetteik azzal vádolják a Szovjetuniót, hogy szét akarja rombolni a világszervezetet, íme, a vád visszahull a vádló fejére. Bár sok a biztató jel, hogy a világszervezet, be is kezd behatolni az élet, hogy a világban végbemenő változásoknak szükségszerű változásokat kell hoartiuk az ENSZ-ben is — még sok harcot kell megvívni ott, az Bast River partján épült üvegpalotában — vagy akár másutt —, hogy a béke erői diadalmaskodhassanak. A fogyasztói borárak emelése után kormányzatunk szeptember 16-i hatállyal felemelte a termelőktől felvásárolt borok árát is. Az új ár általában 25 százalékkal magasabb az előző évinél, és elsősorban azoknak a termelőszövetkezeteknek és egyéni termelőknek biztosít nagyobb bevételt, akik termésüket szülőben és must formájában —lelcesítik az állami pincegazdaságnál. Az átlagosnál nagyobb méir- tékben emelkedett a fajtán- kénti szüretelésből származó szőlő és bor ára, valamint az értékesítési szerződéssel lekötött szőlő, must és bor ára. Például a II. árterületi csoportba tartozó Kőröshegy és Szólád környéki fajtatiszta riz- ling szőlőért, ha az a 17,1 cukorfokot eléri vagy meghaladja, 2—2,40 forinttal, a mustért literenként kb. 1,50 forinttal fizet többet a pincegazdaság, mint tavaly. A szerződéses alapáron felül a szabad ár figyelembevételével további 10 százalék felárat kapnak a termelők az egy tételben átadott legalább 10 mázsa vagy ezt megh’.- ladó mennyiségű szőlő után, ha a szőlő cukortartalma a II. területi csoportban a 19, a III. területi csoportban a 18 cukorfokot eléri vagy meghaladja. A korábbi évektől eltérően a pincegazdaság az idén Somogybán is vásárol fel otelló- és oltványszőlőt. Teljesíthetik szerződésüket szőlővel azok a termelőszövetkezetek és egyéni termelők, akik az új árak megjelenése előtt egy későbbi határidőre kötöttek must- vagy borértékesítési szerződést. A múlt évi gyakorláttól eltérően tehát minden külön megállapodás nélkül borra vagy mustra kötött szerződést szőlő átadásával is lehet teljesíteni. Ez esetben 100 liter bor vagy must helyett 135 kiló szőlőt kell átadni. Az elmúlt évi árakhoz viszonyítva emelkedett a seprős, A somogyszili pártszékházat szívesen keresik fel a dolgozók, mert esténként jól elszórakozhatnak itt. Rádió, zenegép, televízió, könyv, sakk és egyéb társasjátékok állnak rendelkezésükre. egyszer és kétszer fejtett borok felvásárlási ára is. Ezekért 10 százalék felárat fizet a pincegazdaság, ha a II. területi csoportban a 12, a III.-ban a 11,5 Malligand fokot eléri vagy meghaladja a bor. 10 százalék felár fizethető a fajtatiszta szüretelésből származó és az árrendeletben meghatározott bor után. A termelőszövetkezetek e felárakon felül további 10 százalék nagyüzemi felárban is részesülnek, ha legalább 70 mázsa szőlőt, illetve 50 hl mustot vagy bort adnak át az állami pincegazdaság pincészeteinek. Minden szőlőtermeléssel foglalkozó termelőszövetkezetnek és egyéni termelőnek érd .kéj hogy terméséért magas.mb árat kapjon. Ezt úgy érhetik el, hogy csak teljes érésb ~n lévő szőlőt szüretelnek, és megszervezik az egyes fajták külön szünetelését. Feltétlenül külön kell szüretelni az oltványszölSt az otellótól és az egyéb di- rekttermő fajtától, valamint ezen belül a fehér és vörös bort adó szőlőfajtákat, mert ezeknek az ára magasabb* mint a direkttermővel fertőzött és fuxos színű borok ára. Érdemes a fölösleges termésre értékesítési szerződést kötni, mert a szerződés a múlt évitől eltérően 10 százalékkal na- • gyobb árat biztosít a szabad árral szemben. Október 31-ig lehet szerződni a pincészeteknél. Szerződés köthető az 1960. évi termésből származó borféleségeken kívül az előző évekből megmaradt borokra is. A szőlőt a szerződéskötés után 10 nappal, a bort pedig a lekötés után 30 nappal lehet szállítani. lét és fél milliárd zloty Varsó újjáépítésére U háború után Lengyeországban gyűjtés indult a porig rombolt Varsó újjáépítésére. A lengyel dolgozók két és félmilliárd zlotyt gyűjtöttek össze erre a célra. Varsón kívül még más városok újjáépítésére is jutott ebből az összegből. Kevés társadalmi munkát végeznek a nagyatádi járásban A községi könyvtárakat sem fejlesztik kellőképpen (Tudósítónktól.) A Nagyatádi Járási Tanács a^X<^tN^XNNVVV%VVVNVNNXVXNVVtVVVVVVVNVVVVVNV%VVWNNVVVVVVVVVV^ieVS^^VVVVVVVvvv»,vvv^vvvvS^ VB legutóbbi ülésén József Istközségfejlesztési SEJNYIN A SIRIUS AKCIÓ ták, hogy a kedélyes öreg bá-? esi Kraschke ügynöke volt, s) ő fényképezte le a Leontyev? páncélszekrényében őrzött ira-) tokát. Mindezeknek a tényeknek j (30) Grigorij Jefremovics, mint tapasztalt bűnügyi nyomozó, már régen jól tudta, hogy egy mesélte az öregasszony. Még a reggeli mosdásról vatásos fényképészek sem jutottak hozzá ilyesmihez. Az elhunyt ember iratai közt Grigorij Jefremovics tizennyolcezer rubelt és eg - takarékkönyvet talált, amelyen ___ _ _________ h uszonhétezer rubel szerepelt, megvilágításában Larcev most Ebből huszonegyezret viszony- már világosan látta, hogyan lag nemrégen tett takarékba került Golubcovhoz az állító- Golubcov, három összegben, lag utcán talált ötezer rubel, másfél hónap leforgása alatt, melyet' átadott az igazgatónak, amely körülmény ugyancsak S mosolyogva csatolta a bűnÜ0V ir*a+ai'hr»’r o ■?+ -> cédulát KKSflÄiiÄS’tÄ összetép«t figyelmet érdemelt. S végül a kamrában álló szerégi ember környezete, holmijai, éneklést is. Pedig azelőtt foly- fényképek darabkái kerü tek lzömrimi ÍtIÓco álA+mÁrlio moff +0« ocolr rr-í 4-A Ac J r “ dUKal K6nillcK könyvei, ízlése, életmódja, még öltözködése is mind jellemzően mutatja meg lelki összetételét és erkölcsi arculatát, ezért indult oly érdeklődéssel Golubcov lakásárnak részletes és gondos megvizsgálására, az Izmajlov-vadaskerti faházba. Amilyen mértékben megiston csak gitározott es enekelt, T , __.... . .. „ * .__„ el°- Larcev a darabkákat őszm ost meg abbahagyta ... Larcev alaposan kikérdezte a nénit, hogy mióta élt Golubcov ilyen nyomott hangulatban, s a válaszokból megállapította, hogy mindez röviddel az után a baleset után következett be, amely Kraschkét érszesziedte, s hivatalába visz- szatérve odaadta, hogy állítsák össze a képet. A fénykép Golubcovot ábrázolta néhány akadt. ügy irataihoz azt a amellyel a kutatóintézet szak-? szervezeti bizottságának elnö-í ke a faliújságon mondott kö-jj szönetet Golubcov -nemes ma-) ga tartásáért«. Eszébe jutott egy hasonlód eset, amellyel egyszer dolga? merkedett a lakás berendezd- te a Belorusz-pályaucvaron. sével, tárgyaival, gondolataiban egyre erősebben vert gyökeret a meggyőződés, hogy egy odúba került! Igen, egy odúban, egy vadállat búvóhelyén járt: a környező világ elől ide rejtőzött el egy gyáva vadállat, mely ellensége volt ennek a világnak, és készen állt, hogy az első kínálkozó alkalommal fájdalmasan belemarjon. Golubcov lakása elhanyagolt volt, régóta nem takarították, a bútorokon és egyéb tárgyakon vastag porréteg feküdt. Minek utána a szomszéd helyiségben lakó ájtatos öreg A házkutatás ugyancsak érdekes eredménnyel járt. Golubcov ládájából előkerült egy -Leica« fényképezőgép, ennek szokatlan fényerejű lenNéhány esztendővel azelőtt? egy gyanús tűzeset ügyét kel-j lett kivizsgálnia. A tűz az egyik? nagy honvédelmi üzemben tört? ki, mégpedig váratlanul, s ép-? más személy társaságában. Valamennyien a cári hadsereg egyenruháját viselték. Larcev figyelmét különösen az a fénykép keltette fel, amelyen Golubcov egy tábornok mellett állt. A tábornok kilé- pen az üzem -szívében«: tét csakhamar sikerült is egyik legfontosabb műhelyben, megállapítani a levéltári ada- s bár a láng rendkívül hevesen cséje főként iratok fényképe- tok alapján. Gyenyikin fehér- lobbant fel (utóbb kiderült, zésére voit alkalmas. Larcev- gárdista hadseregének egyik hogy a gonosztevő petróleumkezé^ üyenakülönl?ges Tncse, ‘áb°r”°ka Volt> Golubcovnak mai átitatott kócot csempészett mind a kettőt letartóztatott né- hívtak. a műhelybe), a közelben lakó met kémeknél találták. Golub- Fokozatosan fény derült az munkásoknak sikerült a mű- cov azonban a jelek szerint ügyre. A levéltárakból szerzett hely „ részét megmenteniük ezt nem tudhatta, különben értesülésekből kiderült, hogy " y . megmenteniük félve a leleplezéstől, nem tar- -Csapajev öreg harcosa« való- de a tuz mes iev ls orlasi irtotta volna házában ezt a ké- jában nagybirtokos-család fia, rókát okozott. 5 szüléket. s a Gyenyikin-féle elhárító A tűz ellen önfeláldozóan £ Ugyanott, a ládában néhány szerv tisztje volt, édes unoka- küzdő munkások közt különö-X doboz Agfa-filmtekercset is öccse annak a Golubcov tábor- ____g v an községlej lesztesi előadó mondott beszámolót. Ismertette, hogy a tervezett 6 millió 676150 forint községfejlesztési hozzájárulásból eddig 3 millió 507 173 forintot fizettek be a községi tanácsok számláira. Az éves kiadási tervhez viszonyítva a teljesítés mértéke 56 százalékos. A tervezett 814 ezer forint értékű társadalmi munkából eddig mindössze 282 ezer forintnyit végeztek el. Fontos, hogy a községi tanácsok a tömegszervezetekkel együtt a hátralevő időben az eddiginél sokkal több gondot fordítsanak a társadalmi munkák megszervezésére, elvégzésére. A járásban a tervezett 49 500 forintból csupán 13 206 forintot fordítottak a könyvtárak fejlesztésére. Bolháson az előirányzott 4 ezer forintból, Háromfán az 1500 forintból eddig még egyetlen fillért sem költöttek a könyvtárra. Nem sokkal jobb a helyzet másutt sem. Pedig minden községben szükség van a könyvtárak állományának gyarapítására. ítéletidő Angliában A több nap óta tartó angliai felhőszakadás és szélvihar következtében nyolc megye területén küzd a katonaság a medrükből kilépett folyók árjával. Az árvíz a családok százait űzte ki otthonaikból. A legújabb jelentések szerint vasárnap az országutat elöntő árvízbe fulladt két gépkocsi hat utasa, amikor az áthatolhatatlan esőben az autók egymásnak futottak. A víz alatt álló országúton lelte halálát egy kerékpározó fiatalember is. Romsey hampshirei városka két és fél méteres árvíz alatt áll. A La Manche csatornán dühöngő .ítéletidő Franciaország atlantióceáni partjain is pusztít. X1CJ.J iűCgUCU XCIIYLJ CZ J bel UiCg UUUUÓ n5ia-J.ua: u uuuuik a. viuiuuwv UCIUU1 - ...... , , __ , , „, nénit kikérdezte, Larcev meg- talált Larcev, mégpedig rend- noknak, aki a cár, majd pedig f n Kltunte“e magat a muneiytudta, hogy Golubcov azelőtt mindig gondosan takarította a kívül érzékeny, aprószemcsés Gyenyikin hadseregében szol- iroda vezetője, egy bizonyos filmeket, amelyeket kétségkí- gált, most meg a rendelkezés- Izmajlov, aki csak nemrég ke-? szobáját, csak az utóbbi idő- vül ugyancsak különleges fel- re álló adatok szerint Berlin- j-ujt abba a városba és abba? ben hanyagolta él ennyire. vételekre szántak. Abban az ben élt és kapcsolatban volt a — A legutóbbi napokban időben Moszkvában ilyen fii- német hírszerző szolgálattal. Részen magán kívül volt — met nem árusítottak, még hí- így hát végleg megállapítotaz üzembe. — Folytatjuk — A homokszentgyörgyi Zöldmező Tsz 430 holdas tábláján géppel szedik a burgonyát. Holdanként 130 mázsa átlagtermésre számítanak. A szedést október 15-re befejezik. Képünkön: Búza István traktoros a tsz UE—28-as gépével forgatja ki a földből a termést.