Somogyi Néplap, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-24 / 226. szám

Szombat, 1960. szeptember 24.

3

SOMOGYI NÉPLAP

Hruscsov beszéde az ENSZ-közgyűlés 15. ülésszakának

általános vitájában

(Folytatás a 2. oldalról.)

pedig még technikum sem. Ezzel szemben a múlt tanévben ezekben a köztársaságokban a főiskolákon 211 000, a technikumokon és más középfokú szakiskolákban 176 000 volt a tanulók száma. E köztársaságok minden tízezer lakosára átlagosan nyolcvannyolc főiskolai és hetvenhárom technikumi hallgató jut, nem számítva azt a sok fiatalt, akik köztársaságuk határain túl tanulnak Jusson eszünkbe, hogy tízezer lakosra Franciaországban csupán negyven, Olaszországban harmincnégy, Nyugat- Németországban pedig harmincegy főiskolai hallgató jut, vagyis valamivel több, mint a szovjet közép-ázsiai arány- szám egyhanmada.

Hruscsov ezután adatok sorával mutatott rá, hogy az 1926 óta eltelt időszakban a szovjet népgazdaság munkásainak és alkalmazottainak száma a Szovjetunió egészét tekintve hatszorosára, Közép-Ázsiában és Kazahsztánban viszont tízszeresére növekedett. Jóval nagyobb mértékben emelkeEz nem közösség, n»m együttműködés, hanem esryesek uralma mások fölött. amelyben egyesek élvezik mások munkáját és javait, kizsákmányolják és

dett a szakmunkások és a szakemberek száma.

A szovjet hatalom évei alatt az összes köztársaságokban szakképzett kádereket neveltek a munkásosztályból, óriási mértékben megnőtt az értelmiség száma.

A cári kormány Oroszország határvidékein lényegileg gyarmati politikát folytatott, mely alig különbözött attól a politikától, amelyet ma is megfigyelhetünk a gyarmati országokban.

Nos, kárát vallotta-e a mi országunk fejlődése annak, hogy a népek jogot kaptak a függetlenséghez és az önrendelkezéshez? Tapasztalható-e soknemzetiségű országunkban civakodás és ellenségeskedés a népek között, széthull-e az állam? Nem. Ilyesmi nem fordult és nem fordulhat elő — jelentette ki Hruscsov. — A Szovjetunióban közelebb kerültek és jobban összeforrottak a nemzetiségek, mint valaha. Valóban kialakult a népek barátsága, amelyet nem ingathattak meg a második világháború megpróbáltatásai.

De a gyarmati rendszernek egyre kevesebb híve lesz mar gukban a gyarmattartó hatalmakban is. Végeredményben nem az övék az utolsó szó. Ezért fordulunk a nyugati országok népeinek értelméhez és jövőbe látásához, kormányaihoz és az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlésén részt vevő képviselőihez: hangoljuk össze a gyarmati kormányzási rendszer megszüntetésére irányuló lépéseket — ezzel meggyorsítjuk ezt a törvényszerű történelmi folyamatot —, kövessünk el mindent, hogy a gyarmati és függő országok népei egyenjogúakká váljanak és maguk dönthessék el saját sorsukat.

A Szovjetunió segítette és egyre nagyobb arányokban fogja segíteni a gazdaságilag elmaradott országokat, őszintén segítségére vagyunk ez országok népeinek független gazdasági életük kialakításában, hazai iparuk fejlesztésében, ami fő biztosítéka tényleges

Hruscsov ezután emlékeztetett arra, hogy a múlt év szeptemberében, az ENSZ-közgyű- lés 14. ülésszakán a szovjet kormány megbízásából előterjesztette a Szovjetunió általános és teljes leszerelésre vonatkozó javaslatait.

Megelégedéssel nyugtázhatjuk — mondotta —, hogy az általunk ismertetett elgondolásokat egyöntetűen helyeselte az Egyesült Nemzetek Szervezete és támogatták az egész világ népei. A Szovjetunió és más államok az ENSZ-közgyűlés legutóbbi ülésszakán hozott határozatnak megfelelően tevékenyen részt vettek a tízhatalmi leszerelési bizottság munkájában és ott az általános és teljes leszerelésről szőlő szerződés kidolgozásáért harcoltak. A Szovjetunió nem várta meg, míg létrejön a nemzetközé leszerelési egyezmény, hanem egyoldalúan 1 200 000-rel, vagyis állományának egyharmadával csökkenti fegyveres erőit.

A szovjet kormány, amely következetesen és állhatatosan folytatja békeszerető politikáját, ünnepélyesen kijelenti az ENSZ-közgyűlés jelen ülésszakán, hogy a Szovjetunió csakis olyan fegyveres erőkkel rendelkezik, melyek hazánk védelmét, valamint szövetségeseinkkel és barátainkkal szemben fennálló kötelezettségeink teljesítését szolgálják arra az esetre, ha agresszió éri őket. Kizárt még annak lehetősége is, hogy fegyveres erőinket más célokra használják fel, mivel az ellentétes lenne államunk természetével és békeszerető külpolitikájának alapjaival.

Hazánk csak azért kénytelen hadsereget fenntartani, mert az általános és teljes leszerelésről szóló javaslatainkat mind ez ideig nem fogadták el.

Egy év múlt el azóta, hogy a közgyűlés meghozta határozatát. A leszerelés ügye azonban a múlt évben tapodtat sem haladt előre. Mi az oka ennek a helyzetnek, amelyről csak a legnagyobb sajnálattal és komoly aggodalommal lehet beszélni? Ki akadályozza az általános és teljes leszerelésről szóló közgyűlési határozatnak, ennek az ENSZ történetében talán a legfontosabb és a legjelentősebb határozatnak a végrehajtását? Ki nem engedi kimozdítani a leszerelés problémáját a holtpontról?

A tények azt bizonyítják, hogy az Amerikai Egyesült Államok és a NATO alapján vele szövetséges néhány más állam magatartása miatt nincs semmiféle haladás a leszerelés kérdésének megoldásában.

A tízhatalmi leszerelési bizottság egész munkája folyamán a nyugati hatalmak nem voltak hajlandók hozzálátni az általános és teljes leszerelésről szóló szerződés kidolgozásához, mindenképpen kitértek az elől, hogy érdemben megvitassák az általános és teljes leszerelés szovjet programját, amelyet pedig a közgyűlés részletes megvitatás végett a bizottság elé utalt. Ellenőrzést

függetlenségüknek és a nép- íj ólét fokozódásának.

Nem lehet szabad az a nép, amely más népeket elnyom. Minden szabad nép segítsen a még elnyomott népeknek szabadságuk és függetlenségük kivívásában.

Engedjék meg annak a reményemnek a kifejezését, hogy a közgyűlés jelen ülésszaka történelmi mérföldkő lesz a gyarmati rendszer teljes és végérvényes megszüntetésének útján. Nagyszerű, történelmi jelentőségű esemény lesz ez, amely tükrözi a nemzeti függetlenségükért küzdő népek, az egész haladó emberiség vágyait és törekvéseit.

indítványoztak leszerelés nélkül. Ezzel szem,ben lehetetlen nem látni, hogy ellenőrzés bevezetése leszerelés nélkül egyértelmű lenne egy nemzetközi kémkedési rendszer megteremtésével és nem segítené elő a béke megszilárdítását. Sőt, ellenkezőleg, megkönnyíthetné, hogy az esetleges agresszor megvalósítsa a népekre nézve veszedelmes terveit.

Az a veszély fenyeget, hogy ha ellenőrzést létesítenek a fegyverzet fölött és a fegyverek megmaradnak, ez lényegében azt jelenti, hogy a felek ismerik a másik fél birtokában lévő fegyverek mennyiségét, minőségét és elhelyezését. Ennek alapján az agresszív fél a maga fegyverzetét olyan színvonalra emelheti, hogy fölénybe kerüljön abból a célból, hogy általa kiválasztandó alkalmas időpontban támadást hajtson végre.

Mi sohasem fogunk beleegyezni a fegyverzet ellenőrzésébe leszerelés nélkül,

mert ez azt jelentené, hogy

ösztönzést edunk az ag- ress zornak.

A szovjet kormány, mint több más állam kormánya is, kénytelen volt megszüntetni részvételét a tizes bizottság munkájában, mert a bizottság a nyugati hatalmaknak csak a fegyverkezési verseny takarga- tására szolgált.

A szovjet kormány nehezen szánta rá magát erre a lépésre, mivel éppen a Szovjetunió kezdeményezte az általános és teljes leszerelés kérdésének felvetését. A kialakult feltételek között azonban további részvétele a bizottság munkájában azt jelentette volna, hogy segíti a leszerelés ellenségeit. Nem lehetett belenyugodni, hogy visszaéljenek a leszerelés nagy ügyével — az általános béke érdekeivel ösz- szeegyeztethetetlen célokat követve.

A szovjet kormány ezért a leszerelést megvitatás végett az ENSZ közgyűlése elé terjesztette, hiszen a közgyűlés tagjainak jelentős többsége egyáltalán nem érdekelt a fegyverkezési versenyben és őszintén kívánja e verseny mug- szüntetését.

Figyelembe véve a leszerelés problémájának óriási jelentőségét és annak szükségességét, hogy gyökeres fordulatot kell teremteni a tárgyalások menetében, a szovjet kormány állást foglalt amellett, hogy e kérdés közgyűlési vitájában közvetlenül vegyenek részt a kellő meghatalmazással felruházott állam- és kormányfők. Megelégedéssel állapítjuk meg, hogy egész sor állam kormánya kellő megértéssel fogadta a kérdés ilyetén való felvetését; ezeknek az államoknak a küldöttségeit a legfelelősebb államférfiak vezetik a közgyűlésen.

Hogy megkönnyítsük a közgyűlés munkáját és határozott irányba tereljük a leszerelési vitát, a szovjet kormány javaslatot terjeszt a közgyűlés elé »Az általános és teljes leszerelési szerződés alapvető rendelkezései-« címmel. Kérjük a közgyűlés elnökét és az ENSZ titkárságát, hogy a közgyűlés hivatalos dokumentumaképpen osztassa szét a küldöttségek között ezt a javaslatot és hozzáfűzött magyarázó nyilatkozatunkat, amely részletesebben kifejti a Szovjetuniónak a leszerelés kérdésében elfoglalt álláspontját.

Az általános és teljes leszerelésre vonatkozó új szovjet javaslat, amely a szovjet kormány által a világ összes kormányai elé terjesztett, 1960. június 2-án kelt javaslatokra épül, tekintetbe veszi mindazt, ami e kérdésnek a világ különböző országai politikai és társadalmi köreivel történt megvitatása során a múlt esztendőben hasznosnak bizonyult. Ez a javaslat sok tekintetben közeledik a nyugati hatalmak álláspontjához, s ez, reméljük, lehetővé teszi majd, hogy mielőbb megegyezzünk a leszerelés kérdésében.

Mi most a többi között arra gondolunk, hogy az általános és teljes leszerelésnek már az első szakaszában fel kell számolni az atomfegyvernek a célba juttatására szolgáló ösz- szes eszközöket; részletesen ki kell dolgozni minden szakaszban a hatékony nemzetközi ellenőrzést szolgáló intézkedéseket; tekintetbe kell venni egyes nyugati hatalmaknak azt a kívánságát, hogy már a legelejétől fogva irányozzuk elő a fegyveres erők létszámának és a hagyományos fegyverzetnek a csökkentését. Egész sor egyéb változást és pontosabb meghatározást is felvettünk programunkba.

Valamennyiünknek józanul számolnunk kell azzal, hogy semmiféle hajlékonyság nem segíti elő a leszerelés kérdésének megoldását, s minden erőfeszítés és fáradozás az eddigihez hasonlóan eredménytelen marad, ha a tárgyalások összes résztvevőit nem hatja át az az őszinte törekvés, hogy valóra váltsák az emberiség évszázados vágyát, a leszerelést.

A tízhatalmi leszerelési bizottságban hiányzott ez a törekvés az Egyesült Államokból és NATO-beli partnereiből. Egyelőre nem látszik, hogy most megvan-e bennük ez a törekvés. Nem lehet ezzel kapcsolatban figyelmen kívül hagyni, hogy az Egyesült Államok nem sokkal a közgyűlés munkájának megkezdése előtt újabb kísérleteket tett, hogy mellékvágányra terelje az egész ügyet. Ki ne tudná, hogy az Egyesült Államok ezt a célt követte, amikor arra törekedett, hogy a közgyűlés ülésszakának megnyitása előtt néhány héttel hívják össze az ENSZ leszerelési bizottságát.

Amint a tízhatalmi bizottság munkájának tapasztalatai mutatják, a bizottságban a leszerelés gyakorlati problémáinak tárgyalásai során bonyodalmak támadtak, mert a nyugati hatalmak nem kívánták megoldani a leszerelés kérdését. Közismertek a tízhatalmi bizottság elé terjesztett szovjet javaslatok. E javaslatokat a nemzetközi közvélemény úgy értékelte, hogy azok teljesen világosak és megvalósíthatók. Hangsúlyozni kell, hogy e javaslatok számoltak a nyugati hatalmak egyes óhajaival és indítványaival. Mégis Lodge, az Egyesült Államok ENSZ- beli leszerelési megbízottja kijelentette, hogy a Szovjetunió »zsákbamacskát árul". Ebben az esetben meg kell kérdezni, vajon nem történt-e Lodge úrral is ugyanaz, mint a keleti mesék hősével, aki saját maga bújt a zsákba, és ez megakadályozta, hogy lássa, amit mindenki jól lát és világosan ért.

Csodálkozást kelt bennünk Lodge egy másik kijelentése is, amely akkor hangzott el, amikor Lodge ellenezte, hogy a leszerelést a közgyűlés mostani ülésszaka megvitassa. Szó szerint a következőket mondotta: »Ügy gondoljuk, hogy a világ közvéleményének mindezt hallania kell, mégpedig olyan fórumon, mint az adott bizottság, amely csakis a leszereléssel foglalkozik. Erre nem felel meg a közgyűlés, ahol ez csupán egy lesz a több mint nyolcvan kérdés között."

Személyesen ismerem Lodge urat, és csodálkozom, mennyire lebecsüli saját munkáját, hiszen hosszú éveken át ő képviselte az ENSZ-ben az Egyesült Államok érdekeit.

Mi tisztelettel viseltetünk az Egyesült Nemzetek Szervezetének minden bizottsága iránt, de számunkra a népek legma- gassbbrendű, legreprezentatívabb és teljes hatalmú fóruma az Egyesült Nemzetek Szervezetének közgyűlése. Reméljük, hogy a különböző kontinensek különböző államaiból itt ösz- szegyűlt képviselők nem osztják az említett álláspontot és nem a 79. kérdésnek fogják tekinteni a leszerelést. Ez a kérdések kérdése, amely az egész emberiséget foglalkoztatja. Különös, hogy az Egyesült Államok ENSZ-képviselője ezt nem érti meg.

Az ENSZ leszerelési bizottságában még nyíltabb kísérletek is történtek, hogy olyan útra tereljék a leszerelési tárgyalásokat, amelyen nem lehet megoldást találni erre a kérdésre. Nem lehet másként értékelni az Egyesült Államoknak az ENSZ leszerelési bizottságában előterjesztett javaslatát, hogy tudniillik az Egyesült Államok és a Szovjetunió helyezzen nemzetközi ellenőrzés alá fejenként 30 000 kilogramm nukleáris fegyverekhez szánt hasítható anyagot, vagy azt a javaslatot, hogy ezek az országok zárják be egymás után az ilyen anyagokat katonai célokra előállító üzemeket.

Csak az hiheti el, aki tájékozatlan, hogy e javaslatok célja a nukleáris háború veszélyének csökkentése. Az amerikai javaslatok ugyanis sem a nukleáris fegyverek gyártásának megszüntetésére, sem az ilyen fegyverkészletek megsemmisítésére nem irányultak, sőt még e fegyverek használatának eltiltására sem. E javaslatokban arról van szó, hogy kiemeljék , a hasítható anyagok bizonyos részét az ilyen anyagok általános készletének tömegéből, amelyet az államok katonai felhasználásra halmoztak fel. Nem véletlen, hogy az Egyesült Államok, amikor fenti javaslatait előterjesztette, elhallgatta, milyen mennyiségű nukleáris fegyver és hasítható anyag marad birtokában a későbbi nukleáris fegyvergyártáshoz, azután is, hogy kiemel belőle 30 000 kilogrammot. Ha az Egyesült Államok ezt megmondta volna, még világosabbá vált volna, hogy ez a lépés semmiképpen sem csökkentené a nukleáris háború veszélyét.

A szovjet kormány mélységesein meg van győződve, hogy

az emberiséget a nukleáris háború fenyegető veszélyétől csak a leszerelés kérdésének olyan gyökeres megoldásával lehet megszabadítani, amely előirányozza a nukleáris fegyver teljes eltiltását, mégpedig e fegyver előállításának és kipróbálásának megszűntetésével és a felhalmozott készletek megsemmisítésével együtt.

Erre törekszik a Szovjetunió, amikor következetesen és határozottan síkraszáll az általános és teljes leszerelésért.

Nézetünk szerint mindebből levonható egy fontos következtetés:

ahhoz, hogy a leszerelés kérdését végre kimozdítsuk a hcV miről, a közgyűlésnek rendre kell utasítani azokat, akik akadályozzák a leszerelés megoldását c e kérdés érdemleges i -'-í ’ rgyalása helyett csak üres fecsegést akarnak folytatni róla.

(Hruscsov elvtársnak an ENSZ-közgyü!és 15. ülésszakának általános vitájában elmondott beszédét vasárnapi számunkban folytatjuk.)

Elmaradt a gyarmatok gazdasági és kulturális élete

Most pedig engedjék meg, hogy másfajta példákat említsek, amelyek- illusztrálják, hogyan valósítják meg a gyarmatosítók »civilizátori küldetésüket" a gyarmatokon.

Amikor Indonézia, ez a volt gyarmat függetlenné vált, az egy főre eső nemzeti jövedelem az ENSZ hivatalos adatai szerint itt mindössze 25 amerikai dollár volt, Hollandiában viszont 20-szor ennyi. Burmában ez a jövedelem 36 dollárra, Indiában 57 dollárra rúgott, vagyis alig egytizede volt az Angliában egy főre eső nemzeti jövedelemnek. Amikor a kongói nép kivívta függetlenségét, Belgiumban az egy főre eső nemzeti jövedelem 13- szor akkora volt, mint Kongóban. Ezenkívül Kongóban, akárcsak más gyarmati országokban, e rendkívül alacsony jövedelem oroszlánrészét a gyarmattartók sajátították ki.

A gyarmatosítók műveletlen- ségben és sötétségben tartották a leigázott népeket Indonéziában az ími-olvasni tudók arányszáma 1950-ben nem haladta meg a 15—20 százalékot Indiában még néhány évvel a függetlenség kivívása után is, amikor már történtek intézkedések a közoktatási rendszer kibővítésére, a lakosság 16 százaléka. Pakisztánban 14 százaléka tudott ími-olvasni. Amikor Francia-Indokína országai függetlenné váltak, Franciaországban 100 000 lélekre 330 főiskolai hallgató, Kambodzsában viszont mindössze 4 jutott. Indonéziában 1948-ban egy orvosnak 67 000 embert kellett ellátnia. Nem csoda, hogy az alacsony élet- színvonal miatt és kellő orvosi segítség hiányában az összes egykori gyarmatokon megdöbbentően alacsony az átlagos életkor az anyaországokhoz képest. Némelyik ilyen országban az emberek átlagosan csupán 35 évet élnek, vagyis jóformán fele annyit, mint az őket gyarmati igában tartó országokban. Íme, ez a gyarmati rendszer még mindig meglévő öröksége.

Ha a gyarmattartó államok valóban a gyarmati népek érdekeit tartanák szem előtt, ha valóban megadnák nekik azt a segítséget, amelyről oly szívesen beszélnek és nem kirablásukkal, kizsákmányolásukkal volnának elfoglalva, akkor a gyarmatok és az anyaországok népei egyforma ütemben fejlődnének és nem volna olyan meghökkentő különbség a nemzetgazdaság és a kultúra fejlettségében, a nép jólétben. De miféle közösségről tanúskodik, hogy a nyugati országok és a gyarmatok életszínvonala jóformán össze sem hasonlítható?!

rabolják őket, átszivaty- tyuzzák a nemzetgazdaság javait az anyaországokba.

A gyarmati rendszer védelmezői azzal ijesztgetik az anyaország népeit, hogy a gyarmati rendszer felszámolása után állítólag elkerülhetetlenül nagyot esik az iparilag fejlett országok lakosságának életszínvonala. Nyilvánvaló az ilyen állítások tarthatatlansága.

Először is: az ilyen állítások elárulják, hogy szerzőik mit forgatnak agyukban, hiszen akaratlanul is beismerik, hogy az anyaországok kirabolják a gyarmatokat és a függő országokat és ebből mesés profitokat húznak. De az extraprofit nem az anyaországok lakosságának széles rétegedhez jut, hanem főként a monopóliumok zsebébe vándorol. Hiszen nem az anyaországok népei, hanem a milliomosok és a milliárdosok ragaszkodnak a gyarmati rendszerhez.

Másodszor: sok nemzeti függetlenséget elnyert ország fejlődésének tapasztalata meggyőzően bizonyítja, hogy a nemzetgazdaság gyors fejlődésével ezekben az országokban is összehasonlíthatatlanul megnő a belső piac felvevő képessége.

Ezek összehasonlíthatatlanul több iparcikket tudnak átvenni a fejletteb országokból és ugyanakkor termelőerőik fellendülése folytán az iparilag fejlett országok gazdasága számára több nélkülözhetetlen nyersanyagot és különböző termékeket és árukat tudnak rendelkezésre bocsátani. Az államközi kapcsolatok e haladóbb és ésszerűbb rendszere fellendíti a gazdaságilag elmaradott, múltban gyarmati és függő országok és a fejlettebb országok népeinek jólétét egyaránt.

Az élet, a gazdasági és a politikai fejlődés egész menete kimondja a történelem kérlelhetetlen ítéletét a szégyenletes gyarmati rendszerre, amely már túlélte önmagát.

Azoknak, akik megszokták, hogy a gyarmatok elnyomott népeinek rovására teremtsenek jólétet maguknak, mi azt mondjuk:

»gondolkozzanak, vegyék szemügyre, hogy mi történik önök körül. Ha ma nem, akkor hamarosan, de nagyon hamar bekövetkezik a gyarmati rend végső összeomlása, és ha önök idejében nemi tűnnek el az útból, akkor elsöprik önöket«.

Meg kell végre oldani a leszerelés problémáját