Somogyi Néplap, 1960. szeptember (17. évfolyam, 206-231. szám)

1960-09-21 / 223. szám

•zerda, I960, szeptember 2L

3

SOMOGYI NÉPLAP

BAROMFIKELTETŐ ÁLLOMÁS ÉPOL KAPOSVÁROTT

Hárommillió forintos beruházással új, korszerű baromfikeltető állomás épül a Kanizsai utcában. Az új keltetőt előreláthatólag a jövő év márciusában adják át rendeltetésének. Képünkön: A vasbetonszerelő brigád a gépferem fölé kerülő vasbeton áthidaló oszlopokat készíti.

A kőműves

keltetőterem előregyártott ablakait falazza.

Megtárgyalta őszi-téli leiadatait a Fonyódi Járási Leánytanács

A közelmúltban — két hónap óta először — ülésezett a Fonyódi Járási Leánytanács Az őszi-téli terveket beszélték meg. Kovács László, a járási KISZ-bizottság titkára ismertette a KISZ-kongresszusra való felkészülés feladatait. Elmondotta, hogy a lányokra hárul a termek feldíszítése, a klubestek megszervezése. Komoly munka vár rájuk új KISZ-tagok szervezésében is.

Varga Terézia, a leánytanács vezetője elmondotta, hogy a nőtanáccsal karöltve sütő-főző, szabó-varró tanfolyamokat rendeznek. A kézimunka-szakkörök foglalkozásain politikai ismertetőket tartanak. Tervbe vették a női sport fellendítését. A Keszthelyi Járási Leány tanáccsal tapasztalatcserét bonyolítanak le októberben. A közeljövőben összehívják a községi leánytanácsok tagjait, s ismertetik velük a feladatokat. A leánytanács felmérte a falvakban: hány fiatal van, közülük mennyi a KISZ-tag, a fiatalasszony, a középiskolás, a paraszt- és munkásfiatal. Ennek alapján állítják össze a téli munka tervet. Az idén kézimunka-kiállításon mutatták be a lányok munkáját. Ugyanezt jövőre is megteszik.

A leánytanács ülésének részvevői végezetül énekeket tanultak. A következő ülésen társasjátékokat tanulnak. Ezekkel a játékokkal a községi leánytanácsok tagjait is megismertetik.

A szövetkezeteknek Is vnnnstk

kötelezeti ség’eik

Államunk évente millió és millió forintot ad a termelő- szövetkezeteknek, hatalmas összegeket fordít arra, hogy nagyüzemi gazdaságainkban minél jobb, minél szebb legyen parasztságunk élete. Az anyagi támogatáson kívül számtalan intézkedés, rendelet segíti olyan élet megteremtését, amilyen még sohasem jutott osztályrészül a földet művelőknek, a mezőgazdasággal foglalkozóknak.

Ez a segítés szinte már fel sem tűnik, mert az eltelt évek során természetessé vált. Talán helyes ez így, de megfeled- kezni róla nem szabad. Hiszen ez a nagymérvű támogatás — ha nincs is kimondva — bizonyos mértékig kötelez, emberileg kötelez. Szomorú, hogy néhány termelőszövetkezet, méghozzá olyan, melyet ez a támogatás segített ahhoz, hogy az élenjárók között emlegetik, elfeledkezik erről.

Miről van szó? Az idén a gabona szinte megyeszerte magasan jól fizetett. Nem egy termelőszövetkezetben csaknem a tervezett dupláját takarították be. Ez a szép eredmény magában rejti annak feltételét, hogy állami raktáraink is jobban megtelnek, azaz kevesebb gondot okoz az államnak az ország kenyérgabonaszükségletének kielégítése. Hangsúlyozzuk, sok helyen jól tudják, hogy tartoznak a népgazdaságnak annyival, hogy állami felvásárlás útján értékesítsék felesleges gabonájukat

Sok helyen, de nem mindenütt. Sajnálatos, hogy éppen a

ráksi Új Élet Termelőszövetkezetről kell beszélni, melyet példaként emlegetnek mindenütt. E téren azonban korántsem követendő a példájuk. Nem tudni, hogy a szövetkezet elnöke, Walter Imre elvtárs és a vezetőség hogyan feledkezhetett meg arról a támogatásról, amelynek eredményeképoen az idén olyan szép gabonatermést takarítottak be, amilyet egyénileg sosem tudott a falu felmutatni?! A nagyobb baj az, hogy akkor estek gondolkodóba, amikor már kiosztották a kellőnél nagyobb meny- nyiségű gabonaelőleget, és akadtak olyanok, akik bizony a szükségesnél jóval többet szállítottak haza. Mikor fogyasztott el egy négytagú család — ahol kétéves gyermek is van — 24 mázsa búzát? Ne legyen félreértés, mindegyiknek megjárt ez a mennyiség a ledolgozott munkaegységek után. tehát nem jogtalan osztásról beszélünk. Hanem arról, hogy mi történik azzal a sok, szükséglet feletti gabonával, miért nem kerül állami raktárba az, amit képtelen felélni egy család? Az állam jó árat fizet a gabonáért, s a ráksiaknak nyújtott segítés viszonzása az, ha a szövetkezet a Terményforgalmi Vállalatnak adja el feleslegét. Ez az a bizonyos emberi kötelesség. Nem szép. hor-< Ráksiban megfeledkeznek erről, s egészen furcsa módon spekulálgatnak. Nem illik ez az Ű.i Élet Tsz-hez. Korábban kellett volna erről beszélgetni a szövetkezeti gazdákkal. Korábban meg kellett volna velük egyezni, hogy feleslegüket hogyan értékesítsék, s elsősorban természetesen a népgazdaság érdekeit is ismerőknek kellett volna példát mutatniuk — gondolunk itt a könyvelőre, aki öttagú családjára 28 mázsa gabonát vitt haza —, s akkor elkerülték volna, hogy itt is, ott is elítélően nyilatkoznak róluk. De még mindig nem késő!

Somogyszilban és Mernyén hasonló a helyzet, bár itt egy fokkal jobb, ugyanis még nem osztották ki az összes előleget. Ügy is lehetne mondani, hogy itt még gondolkodnak. Somogyszilban — igen helyesen — azt akarják csinálni, hogy az osztás előtt beszélnek azokkal, akiknek a szükséglet felett lesz gabonájuk, megmagyarázzák, ha a szövetkezet egyben értékesíti, akkor a felárral együtt kapja meg a pénzt a tagság. Nem egy tag akadt, aki máris bejelentette, hogy az államnak adja el feleslegét. A mer- nyeieknek az volt a szándékuk: minél több gabonát tartani a szövetkezet raktárában. Miért? Kellő indokot nem tudtak említeni. A meggyőzés segített, mint ahogy szintén meggyőző szóval kell azokhoz fordulni, akik feleslegesen sok gabonához jutnak.

Olyan esetet említettünk, ahol sajnálatos módon megfeledkeztek az állam segítségadásáról és két olyant, ahol talán kellő időben gondolkodni kezdtek. Mindhárom helyen még lehet és kell is tenni azért, hogy megszűnjék ez a visszásság. Emberi kötelesség ez.

Vörös Márta

Mit tapasztaltak a népi ellenőrök a Nagybaráti Állami Gazdaságban

A KERÍTÉS ÜRÜGYÉN

(Tudósítónktól.)

A Nagyatádi Járási Népi Ellenőrzési Bizottság a közelmúltban megvitatta a Nagybaráti Állami Gazdaságban tartott vizsgálatról szóló jelentést. A vizsgálat — melyben 11 népi ellenőr vett részt — kiterjedt a gazdálkodásra, a társadalmi tulajdon védelmére és a dolgozók munkakörülményeire. A NEB ülésén részt vett Sasvári Ferenc, a járási tanács v. b.-elnöke, Suri György, a járási pártbizottság osztályvezetője és Tarr János, az Állami Gazdaságok Megyei Igazgatóságának főkönyvelője is.

Mit tapasztaltak a népi ellenőrök?

A géppark vizsgálatánál megállapították, hogy a munkagépeket nem minden esetben javítják ki szakszerűen és kellő időben. A mihályfai

üzemegységben a műtrágyaszórót a tavasszal azért nem használhatták, mert nem volt üzemképes.

A növénytermesztésben azt tapasztalták, hogy a terméshozam a tervezettől lényegesen nem tér el. Az állattartáshoz szükséges alomszalmát megtermelték. A szálas- és sze- mestakarmány-szükségletet saját termésből tudják fedezni. Megállapították, hogy reálisan tervezték meg a munkaerőlétszámot, azonban az időközben bekövetkezett termelési változásokat nem vették figyelembe (a kukoricatermesztésnél a vegyszeres gyomirtást, a részbeni kézi aratás helyett a teljes gépi aratást stb.). A kézi munkaerőt az első félévben nem csökkentették. Ez természetesen béralaptúllépést idézett elő.

A társadalmi tulajdon vé-‘ delmévei kaDcsolatban több* kisebb szabálytalanságot találtak. A bizonylati és okmány-' fegyelem terén is akadt hiba.' Az építkezési anyagraktárnál! ugyanaz az utalványozó, aki az! anyagot átveszi. Az üzemegy-] ségekben nem mindenütt vezetik naprakészen a takar-, mányfelhasználási naplót. Az] igazgatói alapot a vizsgált idő-, szakban főleg a szakszervezet] támogatására és sportcélokra ^ használták fel. Jutalmazásra, mindössze 1200 forintot költőt-( tek belőle.

Az ülés részvevői a vita] alapján a hibák kijavítását, célzó határozati javaslatot fo-< gadtak el, s azt eljuttatták a* gazdaság vezetőjének és a] megyei igazgatóságnak.

A polányi tanácsházzal szemközti ház Czárt Józsefé. A kerítés vasból van, remek kézműves munka. No, ez bizonyára szép pénzbe kerülhetett — jegyzi meg egyikünk csak úgy mellékesen. Az udvaron őgyelgő házigazdának úgy látszik, tetszik a dicséret, mert sarkon fordul, és néhány perc múlva sárguló papírhalmazzal tér vissza. Kibontja az összehajtogatott papírtekercset, és leteríti vele a ház előtti kis padot.

Nézzük, mit mutathat. Látjuk, hogy a kerítés tervrajza több változatban is. A rajz szélén néhány sor írás: >*1929. XII. 18-án unalmában készítette Czárt József.«

Úgy ám, Czárt bácsi rajzoló és ritka kézügyességű ember. De nemcsak a keze ügyes, az észjárása is fürge és éles, mint a borotva. Hat elemit járt valamikor régen, vagy 53 évvel ezelőtt, s mint

■%XSSSSSS!SSSSSSSniSÍSSSSSSSSXXSSSXS!eSSSXSSX%SeSÍSSSSeSSXSSSSSStSSS9SXS!%SSSSSÍ9i!‘**

SEJ NY IN A SIRIUS

AKCIÓ

(14)

— Nem. Ilyesmi nincs benne, ezredes. Feltételezem, hogy a Kraschke-üggyel kapcsolatos kérdésekről lehet szó, de nem értem, hogy mi közöm lehet ehhez énnekem? Annál is inkább, mert az egész ügyről, mint ön is jól tudja, én csak utólag értesültem.

Waitzel, míg gondolatban a pokolba kívánta Schulenbur- got, fennhangon így felelt:

— Azt hiszem, hogy egész más ügyben hivatnak minket. Egyébként nem vagyok híve a jóslásnak. Remélem, együtt utazunk?

— Természetesen — felelte Schulenburg — Már utasítottam is az irodavezetőt, hogy foglaljon két helyet a nemzetközi kocsiban. Remélem, ezredes, nem lesz ellenére, hogy közös fülkében utazunk. így mindenesetre nyugodtabbak leszünk.

— Csak boldog lehetek, nagykövet uram — mondta Waitzel, összecsapva bokáját és miután elbúcsúzott a nagykövettől,

sietett csomagolni és rendbehozni a dolgait.

« * *

A nemzetközi kocsi fülkéjében szivarfüst kék gyűrűi úsztak. Schulenburg és Waitzel Berlin felé robogott. A nyugatra száguldó vonat minden zökkenésénél összeverődött az asztalkán a két kiürült borospalack, melyben Schulenburg úr kedvenc itala, rajnai bor volt. A fényezett mahagónival borított kényelmes fülkében egymással szemben ülve, az utazástól, az elfogyasztott bortól és a szivar, füsttől elpilledve, a nagykövet és a katonai attasé a szokásos ellenszenv nélkül pillantottak egymásra. Egyébként nem is annyira az utazás hozta őket közel egymáshoz, mint inkább az utazás céljának és esetleges következményeinek kínzó bizonytalansága, a közös veszély tudata.

Ezenkívül mindegyikük hasznosnak érezte, hogy mindenesetre hangsúlyozza útipartne- rével való kapcsolatát. Waitzel

azért tette ezt, nehogy Schulen- burg majd Berlinben túlságosan kiemelhesse a szerencsétlen Kraschke-ügyet; Schulenburg viszont azért igyekezett magához édesgetni Waitzelt, hogy az »saját hivatalában« ne nagyon feszegesse a nagykövetnek a német—szovjet kapcsolatokra vonatkozó álláspontját.

A vonat robogott, odakint gyönyörű május volt. A frissen szántott földek szinte gőzölögtek, valahol mint óriási méhek, traktorok zúgtak: az első még bátortalanul feltörő zöld csodálatosan sima és lágy volt. A vasúti pályamesterek és váltókezelők apró 'kis házikói, a kis állomások téglaépületei és az útkereszteződések sávos sorompói úgy villantak el előttük, mint a mozivásznon. A ke. rekek zakatolása, a szél süvöl- tése azzá a sajátos vasúti szimfóniává olvadt össze, amely meg is nyugtatja az embert, álomba is ringatja, de fel is kelti zavaros gondolatait.

— Különös ország — kezdte óvatosan Schulenburg, az odakint végigsuhanó tájra mutatva — végtelen távlatok, a föld kincseinek kimeríthetetlen gazdagsága és a mi világunkban a legfanatikusabb nép. El kell ismernünk, drága ezredesem, hogy Berlinben csak nagyon is hozzávetőleges elképzelésünk van a Szovjetunióról és annak lehetőségeiről...

— Milyen lehetőségekre gondol a nagykövet úr? — kérdezte Waitzel.

— Mindenekelőtt az ipari és katonai potenciájukra — felelte Schulenburg.

— Nekem nincs nagy véleményem a szovjet haderőről — vetette ellene lassan, tagoltan Waitzel, mert rögtön a kijevi hadgyakorlatról tett jelentése jutott az eszébe. — Ami viszont az ipari potenciájukat illeti, a légi bombázók jól előkészített támadásainak sorozata minden különösebb nehézség nélkül megsemmisítheti azt.

Schulenburg elgondolkozott.

— Hajjaj, ezredes úr — mondta hosszabb szünet után. — Az oroszoknál mindig fel kell készülni váratlan dolgokra! Nekünk, akik egy civilizált ország képviselői vagyunk, még elképzelnünk is alig lehet, hogy mi mindenre képesek ezek az ázsiaiak ... s ennek kapcsán lehetetlen nem idéznünk Bismarckot, aki, mint ön is tudja, határozottan azt tanácsolta Németországnak, hogy sohase harcoljon Oroszország ellen.

— Ugyan, mit idézzük Bismarckot, amikor Németország nagy szerencséjére Adolf Hitle. rünk van! — jelentette ki ünnepélyes hangon Waitzel, egyenesen Schulenburg szeme közé nézve, s örömmel állapította meg, hoov utitársa kissé zavarba jött.

— Folytatjuk —

mondja, a mester is nagyon büszke volt rá. Ezt abból tudta meg, hogy a mester minden iskolát járt gyereket tegezett, csak az akkori Czárt Józsit, a mezítlábos parasztgyereket nem. Még a kérlelés ellenére sem.

Egyszer meg is könnyezte a hajdani tanító. »Az úgy volt — mondja Józsi bácsi —, hogy 15 éves koromban elmentem a tanítóhoz, s mondom neki: Mester úr — így szólítottuk akkor a tanítót —, tanítson meg engem már magasabb tudományra. A mester rátette kezét a vállamra. és könnyezve azt mondta: Hála isten, akadt egy tanítványom, aki nem mondja: hej, nekem már nem parancsol a mester.« (Nem tudom, mit szólnak ehhez, akik csak rosz- szat tudnak mondani a mai ifjúságra.)

Szóval Józsi bácsi különös tehetség. Bár magasabb iskolába nem járhatott, de olvas és ír németül, tud gyököt vonni meg különféle algebrai műveleteket végezni, mint mondja, »nincs olyan ember, aki rajtam számolásban kifogna«.

Feltérképezte papíron magának az egész határt. Nélküle ma sem igen boldogul a földmérnök, ha valamiben el akar igazodni.

»Ha nem untatom az urakat — így szólít bennünket —, elmondom, hogyan lett belőlem kis híján mérnök.«

Hallgatjuk, és máris beszélni kezd:

»Még régen dolgozott itt egy mérnök. Hogyan, hogyan sem, eltörött egyik m/űszeré- nek az esztergált része. Kétségbe volt esve, hogy emiatt nem tudja a munkát folytatni, el kell utaznia a városba megreparáltatni a hibás műszert. Az iskolaigazgató jön hozzám, hogy ez és ez a baj, meg tudnám-e csinálni? Ránézek, s rögtön rávágom: meg én, még kumszemmel is, délre meglesz. Ez volt úgy délelőtt tíz órakor. A mérnök csak néz rám értetlenül, nem akar hinni a fülének. Hanem az igazgató hamar felmérte a helyzetet, s azt mondta a mérnöknek: különben bemutatom a bácsit mint kontár földmérnököt is. A városból jött úriember hamiskásan elhúzta a száját, s csak annyit mondott: Majd most megbukik. Felmérem a határt, elkészítem a pontos térképeket és a rajzokat, s már meg is bukott a bácsi. Én csak nevettem a bajuszom alatt, és azt feleltein kihívóan: Majd méglátjuk. És elkezdtem az én ismereteimet magyarázni, ö kérdéseket tett fel nekem, de mindenre megfeleltem, nem tudott kifogni rajtam. Ennyit mondott: Bácsi, maga vagy idáig volt zsivány, vagy ezután lesz az. Hát én nem voltam zsivány, csak jó fejjel áldott meg a teremtő. Végül a mérnök is elismerte ezt, és azt mondta: ha akar, jöjjön velem, 140 pengő fizetést adok magának..«

— És nem ment?

— Nem, mert annyira szerettem a földet, hogy nem tudtam megválni tőle. A nősülésem jól sikerült, a feleségem is hozott az enyémhez vagy 12 ezer négyszögöl földet, nem volt szívem elhagyni.

Bár válójában szerette az öreg a földet, több falubeli azonban megsúgta, hiába vágott az esze Józsi bácsinak, ennek ellenére sohasem volt híres gazda, tehát jobban tette volna, ha elfogad.ja a mérnök ajánlatát. No de ezt csak úgy zárójelben mondtuk.

Sok mindenhez ért Czárt Józsi bácsi. Hogy csak néhány dolgot említsünk: kötelet font répavágót, szecskavágót és más ötletes szerszámokat szerkesztett fából a maga elképzelése szerint. Ha üzemben dolgozna, talán újító hírében is állhatna.

Varga József