Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-02 / 181. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Kedd, I960, auguestus % SPORT Nagy somogyi siker a spartakiád területi döntőn A felsóbogáti női, a fonyódi férfi röplabda- és Nagyatád férfi kézilabda-csapata ott lesz az egri országos sparta- kiád-döntőn. Somogy—Tolna—Baranya spartakiád-győztes férfi és női röplabdázói, kézilabda-csapa­tai adtak találkozót egymás­nak Kaposvárott. Ez a verseny volt hivatva eldönteni, hogy a három megye győztes csapa­tai közül melyik együttes utaz­hat majd Egerbe az országos spartakiád-döntőre. Hivatalosan lejátszották már az utolsó fordulót is a járási bajnokok osztály ózó ján, még­sem kaptunk feleletet a hetek óta nyitva álló kérdésre. Nem dőlt el, hogy Fonyód, a Nápo­lyi Honvéd és Balatonújhely mellett melyik csapat jut fel negyediknek a megyei I. osz­tályba. Erre a kérdésre a Mar­cali Honvéd—Memye mérkő­zés ad majd szerdán feleletet. A Kaposvárott sorra kerülő találkozó győztese lesz a ne­gyedik feljutó, döntetlen ese­tén a marcaliak kerülnek be. Balatonújhely-Gyékényes 6:2 (3:1) Balatonboglár: 200 néző. V.: Hor­váth Z. Balatonújhely: Martzy — Dénes, Hári H., T. Kálecz - Hart I., Böl- cslk — Sallai, Kasza, Lázár, Kele, Tóth. Gyékényes: Kollár — Ba­logh, Vida, Korcsmár — Horváth I., OS vei — Sárecz, Miklós, Hor­váth II., Pálíi, Horváth m. A mér­kőzésre rányomta bélyegét az, hogy az eredmény már egyik csa­pat számára sem volt különöseb­ben érdekes. Az igen magabizto­san játszó újhelyiek 3:0, majd 6:1 után könnyelműsködni kezdtek, ennek »eredménye« egy-egy ka­pott gól lett. A 75. percben Hor­váth I.-et a játékvezető — mert megütötte Kelét — kiirtotta. G.: Kasza, Kele 2—2, Lázai, Sallai, il­letve Horváth I. és Horváth III. Jók: Dénes, Kálecz, Kele, illetve Korcsmár, Gável, Pálfl. Memye—Babócsa 6:3 (1:1) Kutas: 500 néző. V.: Csizi. Memye: Rózsa - Cser, Kovács, Fáncsi — Blczó, Rácz — Törőcsik, Jankó, Juhász, Szűcs, Boros. Ba­bócsa: Belső — Gyurán, Karosl, Bo- da — Kovács, Szuhanyik — Paksi­ra, Daka, Vidák, Berki, Miláko­Kaposvárott szombat—va­sárnap bonyolították le a te- kézők Balaton Kupa-küzdel­meinek döntőjét. A várakozás­nak megfelelően igen színvo­nalas mérkőzéseket hozott a döntőbe jutott négy csapat versengése. De nemcsak a csa­patok, hanem az egyéni ver­senyzők küzdelme is nagy ér­deklődésre tartott számot. Mind a Spartacus-, mind az Építők-pálya kicsinek bizo­nyult, s bizony itt is, ott is csak Icukucskáltak a szurko­lók. A Balaton Kupa-döntő is felkelti a gondolatot: ma már Kaposvárott a tekézés is meg­érdemelne egy korszerűbb sportpályát, olyat, ahol nem­csak a versenyzők, hanem a szurkolók is helyet kapnak. Bizakodással indítottuk út­nak a nagyatádi kézilabdázó­kat, a sok próbát kiállt felső- bogáti női és fonyódi férfi röplabdacsapatokat, s bizako­dásunk nem is volt alaptalan. A jól megrendezett területi spartakiád-döntőn szép somo­gyi siker született. A négy to­vábbjutó csapat közül három somogyi együttes, csupán a nagyatádi kézilabdázó nőknek kellett meghajolniuk Baranya és Tolna csapatai előtt. Igaz, hogy mindkét mérkőzésén mi­vics. Érdekes, izgalmas mérkőzés volt. A memyeiek vezettek 1:0 ra, majd Babócsa 2:l-re. 2:2-nél Mer- nye 11-est hibázott. A hajrában a mernyei csapat felülkerekedett, s megérdemelten nyert. G.: Boros 2, Kovács il-esből, Jankó, Juhász, Rácz, illetve Karosi, Paksjca 11- esböl, és Kovács öngól. Jók: Ko­vács, Biczó, Törőcsik, Boros, il­letve Karosi, Paksica. A 78. perc­ben Gyuránt a játékvezető kiállí­totta. Fonyód-Kapolyi Honvéd 4:3 (0:2) Balatonszemes: 400 néző. V.: Dobszai. • Fonyód: Horváth — Farkas, Llsz- kai. Molnár n. — Gelencsér, Sza­bó — Gadányi, Vlda, Molnár I., Nagy, Szántó. Kapoly: Böcskei - Elek, Herr, Diószegi — Éveli, Flä­misch - Ohács, Rab, Oberszt, Kál­mán. T'inya. Két ellentétes fél­időt '■zott ki az izgalmakban bő­velkedő rangadó. Kezdés után a Honvéd kapott jobban lábra, s már biztos győztesnek látszott. 2:0-ra, majd fonyódi egyenlítés után 3:2-re vezetett a kapolyi csa­pat. A hajrá nagyon jól sikerült a fonyódiaknak. Erejükből nem­csak újabb egyenlítésre futotta, hanem megszerezték a győztes gólt is. G.: Gadányi 2, Molnár I., Szántó, illetve Ohács 2, Óberszt. Jók: Liszkal, Gadányi, Molnár I., illetve Ohács, Oberszt, Rab. Az osztályozok állása: 1. Fonyód 8 6 0 2 27:11 12 2. B.-újhely 8 5 z 1 22:16 12 3. Kapolyi H. 7 5 1 1 23:11 11 4. Marcali H. 7 4 1 2 33:15 9 5. Memye 7 4 0 3 25:15 8 6. Nagybaráti 8 2 1 5 16:30 5 7. Babócsa 7 1 2 4 15:21 4 8. Gyékényes 7 1 1 5 8:41 3 9. Téglagyár 7 0 2 5 7:16 2 Megjegyzés: A még hátralévő mérkőzések közül szerdán Kapos­várott játsszák le a Marcali Hon­véd—Memye találkozót. A többi mérkőzést, minthogy az a feljutás szempontjából már nem döntő je­lentőségű, nem játsszák le. Részletes eredmények: Csapatverseny: 1. Győri Vasas ETO 4803 fa 2. Kaposvári Építők 4743 fa 3. Újpesti Dózsa 4735 fa 4. Szombathelyi Cipőgyár 4617 fa Egyéni verseny: 1. Antal (FTC) 838 fa 2. Ötvös (Köb. Lombik) 831 fa 3. Fenekes (K. Spartacus) 829 fa 4. Révész (Ü. Dózsa) 822 fa 5. Németh L. (K. Épitők) 819 fa 6. Sárdi (Győri V. ETO) 819 fa 7. Simonsich (Gy. V. ETO) 818 fa 8. Ládonyi A. (K. Építők) 812 fa 9. Szép (Szombathely) 811 fa 10. Friss (KMTE) 807 fa Vigaszverseny: Legjobb teliző: Illyés (K. Lendület) 565 fa. Leg­jobb taroló: Juhász (Győri V. ETO) 268 fa. nimális vereséget szenvedett a még kellő tapasztalatokkal nem rendelkező atádi együt­tes. Köszöntjük a győztes nagy­atádi kézilabdázókat, a felső- bogáti és a fonyódi röplabdá- zókat. Feladatuk a hátralévő alig több mint két hetet úgy hasznosítani a felkészülésre, hogy Egerben is folytatódjék a sikersorozat. RÉSZLETES EREDMÉNYEK: KÉZILABDA Férfiak: Somogy—Baranya: 20:11. Somogy —Tolna 16:4. Tolna—Baranya 20:11. A torna végeredménye: 1. Somogy 4 pont. 2. Tolna 2 pont. 3. Baranya 0 pont. Nők: Baranya—Tolna 3:3. Baranya— Somogy 4:3. Tolna—Somogy 5:4. A torna végeredménye: 1. Baranya 3 pont. 2. Tolna 3 pont. 3. Somogy 0 pont. RÖPLABDA Férfiak: Somogy—Baranya 3:0. Somogy— Tolna 3:0. Tolna-Baranya 3:1. A torna végeredménye: 1. Somogy 4 pont. 2. Tolna 2 pont. 3. Baranya 0 pont. Nők: Somogy-Baranya 3:0. Somogy- Tolna 3:0. Tqlna-Baranya 3:0. A torna végeredménye: 1. Somogy 4 pont. 2. Tolna 2 pont. 3. Baranya 0 pont. Meglepetésekkel kezdődött a labdarúgó NB I. Megkezdődött... Az első bajnoki fordulóban több mint 130 ezer néző előtt játszották le a labdarúgó NB I. idény­nyitó mérkőzéseit. Igaz, hogy rövid volt az idei nyári szü­net a labdarúgásban, de az őszi bajnoki rajtot kísérő nagy érdeklődés mégis azt bizonyít­ja, hogy már nagyon kiéhez­tek egy kis igazi labdarúgásra a kerek bőrlabda szerelmesei. És nem hiányzott a megle­petés már a bajnoki rajtnál sem. Szombaton az MTK alig- alig tudta legyőzni az újonc Győri Vasas ETO-t Vasárnap a másik újonc, az előre elpa- rentált Debrecen két vállra fektette a sokszoros bajnok Budapesti Honvédőt. És még lehetne folytatni. Nem tesz- szük, hisz beszélnek majd a számok. Annyit azonban meg­állapíthattunk már a rajtnál, hogy igen érdekes és izgalmas lesz a labdarúgó NB I. és ál­talában a bajnokság, amely a jövő vasárnap már az NB II.- ben és az NB III.-ban is meg­kezdődik. A forduló eredményei: MTK—Győr 1:0. Csepel—Vasas 1:1. Ferencváros—Dorog 5:2. Pécs—Diósgyőr 5:2. Ű. Dózsa—Salgótarján 1:0. Debrecen—Bp. Honvéd 2:1. Szeged—Tatabánya 3:1. Pécsi VSK-K. Kinizsi 2:2 (1:0) Csak szerdán dől el, hogy a Marcali Honvéd vagy a Mernyei SK kerül fel a megyei I. osztályba A Győri Vasas ETO a Balaton Teke Kupa győztese A csapatbajnoki döntő a Győri Vasas ETO győzelmével végződött. A K. Építők meg­fiatalított csapata derekasan küzdött, végül is az övék lett a második hely. Az, hogy az ifikkel telitűzdelt Építők ma­ga mögött tudta hagyni az Üjpesti Dózsa csa.patát, maga fielyett beszél. Az egyéni versenyzők nagy küzdelméből az FTC váloga­tott versenyzője, Antal József került ki győztesként. A so­mogyi versenyzők közül a K. Spartacus sportolója, Fenekes János szerepelt legjobban. Az első tíz között (42 induló volt) négy kaposvári tekézöt talá­lunk. Pécs: 500 néző. V.: Pap. PVSK: Bugyai (Hámori I.) ­Lendvai, Mohácsi, Bárány — Ilos- fai, Szőke — Nyári (Freppán II.), Hornung, Bali (Petz), Janda, Kar­dos. Kinizsi: Mezőfi — Tóth, Szi­geti, Sütő — Acs, Márkus - Ta- lián, Simon (Bene), Laczkovics, Herber, Stadler. Vasárnap dél­előtt a PVSK kitűnő talajú pályá­ján került sor a visszavágó jel­legű edzőmérkőzésre. A találkozó azzal kezdődött, hogy a 14. perc­ben Janda az elcsúszó Szigeti mel­lett kiugrott, és a hálóba lőtt. 1:0. Időnként igen "jó és szép volt a játék, de újabb gól a játékidőnek ebben a szakaszában már nem esett. A második félidő első percében Laczkovics megszerezte az egyen­lítő gólt. Ezután kissé esett a já­ték irama. Csak akkor élénkült ismét a küzdelem, amikor a 24. percben a pécsi csatárok által szorongatott Acs estében rosszul találta el a labdát, s az Mezőfi há­lójába jutott. öngóL 2:1. Most rá­kapcsolt a Kinizsi, és a 38. perc­ben a kitörő Bene elegánsan lőtt a hálóba. 2:2. Mindkét csapat főpróbának szán­ta ezt az edzőmérkőzést. A talál­kozó időnként jó játékot és mind­végig sportszerű küzdelmeit ho­zott. Mindkét oldalon van javí­tanivaló. A pécsi csapatnak elég lyukas a védelme. A Kinizsinél elsősorban a támadósor játékán kell javítani. Egyénileg Mohácsi, Szőke és Janda, illetve Acs, Már­kus, Tallián és Herbei elégített ki. A totó 12 találatos szelvénye: x, 1, 2, 1, 1, 1, 2, 1, 1, 1, 1, 1. A 12 találatos szelvény 4 746 fo­rintot, a 11 találatos 155 forintot, a 10 talalatos szelvény 21 forintot fizet.-HÍREK­Kéttantermes iskola épült Somogymeggyesen. Az Építő és Tatarozó Vállalat Gyöngyösi-brigádja az utolsó simítá­sokat végzi az épületen. Most már csak a parkettásokat várják. A két nagy, világos tanterem mellett nevelői szoba és kétszobás összkomfortos pedagóguslakás épült. — Kaposvár anyakönyvi hírei: Születés: Mószely István fia, Jó­zsef, Németh János fia, János, Csiga László leánya, Ilona, Bajna József leánya, Mária, Árok János fia, József, Czakó Ferenc leánya, Gizella, Szarka János fia, János, Pulai János fia, László, Keresztú­ri Ferenc fia, Ferenc, Győri Jó­zsef fia, József. Halálozás: Vitéz György 60, Bajor György 83, Bu­dai Jánosné 79 éves. — ERKEL FERENC születé­sének 150. évfordulójáról ün­nepségek hosszú sorával emlé­kezik meg a magyar zenei élet. Ezek közül kiemelltedik a Nemzetközi Zenetudományi Konferencia, amelyet szeptem­ber 23-tól 30-ig rendez a Fé­szek-klubban a Magyar Zene­művészek Szövetsége. A ta­nácskozások témája Erkel je­lentősége és a nemzeti opera kialakulása Kelet-Európábán. — Alig negyedéve közleke­dik a MÁVAUT helyi járata Gyékényesen. A helyi járat ha­vi forgalma 21 ezer forint, — BALATONMARIAN a csurgói járás úttörőinek tábo­rozásához társadalmi munkái­ban készítették el a sátortábort a csurgói munkásőrszázad tag­jai. — Kerékpárt és női esernyőt találtak. Az igazolt tulajdono­sok átvehetik a Kaposvári Vá­rosi Rendőrkapitányságom. — Nyugat-Németországban katonai célokra eddig több mint 400 ezer hektár szántóföl­det koboztak el a parasztoktól. A jelentések szerint az idén további 120 ezer hektár szántó­földet sajátítanak ki, — KÉT FÖLDRÉSZEN VE­HETŐ a Mongol Népköztársa­ságban szovjet segítséggel épült nagy teljesítményű rá­dió-adóállomás műsora. Az adóállomást arra is felhasznál­ják, hogy közvetlen távíró- és telefonösszeköttetést létesítse­nek a szocialista országokkal. Lepenye István panasszal fordult a Tabi Téglagyár egyeztető bizottságához. Így adta elő ügyét: A gyár igazga­tója őt azonnali hatállyal el­bocsátotta, de nem fizették ki neki a felmondással járó két­heti illetményét. Az egyeztető bizottság meg­állapította (a szembesítések után, valamint a munkavi­szony megszüntetésekor je­lenlevő Hajdú Jenő vallomá­sából), hogy nem úgy küldték el Lepenye Istvánt, hanem ő mondta fel munkaviszonyát, mivel — szerinte — könnyebb munkát nem tudtak neki biz­tosítani. Betegségére hivatko­zott. A gyár igazgatója és a központi szakemberek véle­ménye szerint azonban sok­kal nehezebb munkája lett volna, ha teljesítik kérését. (Tény, hogy ott többet kere­sett volna.) Lepenye kijelentette, hogy ha nem helyezik át a másik munkakörbe, akkor adják ki munkakönyvét. A gyár igaz­gatója ezt — jogosan — fel­mondásnak vette, és »Hozzá­— VOLTAIRE CAND1DE- JÁT és Victor Hugó Marion de Larme című színművét filmre viszik Franciaországban. — 100 méter hosszú beton­járdát építették az idén Por- rogszentkirályon a 42 000 fo­rintos községfej lesztési hozzá­járulásból. A járda építése so­rán a község lakói 12 000 forint értékű társadalmi munkát vé­geztek. — TŰZ PUSZTÍTOTT va- sárnap délelőtt Somogyjád és Oszlopán között. Egy tehervo- nat mozdonyából kipattant szikra felgyújtotta a somogy- jádi Augusztus 20 Tsz 25 hol­das zabos bü kköny-tábláját. A tűzoltóság és a tsz tagjai meg­akadályozták a tűz tovaterje­dését. Két hold takarmányke­verék égett le. A kár összege 1520 forint. — Czmerk Ferenc csurgói lakost a Csurgói Járásbíróság bűnösnek mondta ki a társa­dalmi tulajdon sérelmére el­követett kisebb sikkasztás bűntettében, és ezért 700 forint pénzbüntetésre ítélte. A vád­lott ez év március 5-én az fmsz tulajdonát képező húsból 20 kg sertéshúst és 10 kg mar­hahúst sikkasztott eL Az ítélet nem jogerős. — 1500 forint értékű köny­vet vásároltak ebben az évben Kányán a községfejlesztési alapból a népkönyvtár részére. — A Bőripari KTsz mértékutáni cipőrészlege a Május 1. utca 9. sz. alól elköltözött a Május 1. u. 23. sz. alá. Kitűnő bőrökből elegáns és kényelmes cipők készülnek. Üj címünk: Május 1. u. 23. itt te­kintse meg mintakollekciónkat. (3414) — Orvosi hír: Dr. Koppány Tibor siófoki főorvos magángyakorlatát augusztus 1-től beszüntette. (13639) járulással kilépett« bejegyzés­sel kiadták a munkakönyvét. A Somogy megyei Egyezte­tő Bizottságon megkísérelték összeegyeztetni a dolgozó és a gyár érdekét. Az igazgató fel­ajánlotta, hogy Lepenye Ist­vánt ismét visszaveszik, ha hajlandó dolgozni eredeti munkakörében. Lepenye ezt nem vállalta. Ismét betegsé­gére hivatkozott, s mutatott egy orvosi igazolást, melyet azonban nem betegségekor (május 23.), sem a felgyógyu­lása után néhány nappal kért, hanem betegsége után majd két hónappal (július 19-én). A TEB az előző tárgyalás irataiból és a felek vallomásá­ból megállapította, hogy a pa­naszos kérése jogtalan volt, a két érdekelt közt megállapo­dás jött létre a munkakönyv kiadására vonatkozólag (Lepe­nye kérte, az igazgató pedig ki­adta a munkakönyvét). Tehát nem történt felmondás a vál­lalat részéről, s így nem jogos a kétheti illetmény kifizetése sem. w_^£űvelődés Szórakozás Vörös Csilla«. Augusztus 3-ig 5, 7, 9 órakor: Fatima, (Korhatár nélkül.) Szabad Ifjúság. Augusztus 3-ig 4, 6, 8 órakor: Nyomorul­tak II. (10 éven ailul nem aján­lott.) Dózsa Kertmozi. Augusztus 3-ig este 8 órakor: Felfelé a lejtőn. (14 éven alul nem aján­lott.) Rippl-Rónai Múzeum: Mar. tyn Ferenc: 60 rajz Cervantes Don Quijotejához. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 9—11-ig és 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—18 óráig. BALATONI MÜSORKALAUZ Filmszínházak műsora : BALATONBOGLAR Mesterdetektív. BALATONFÖLDVAR Fedett kertmozi: Ilyen nagy sze** relem. BALATONFENYVES Szent Johanna. BALATONLELLE Szélesvásznú kertmozi: Mester» detektív. Kertmozi: Égre nyíló ablak. BALATONSZEMES Kertmozi: Fehér vér. BALATONSZÁRSZÓ Két emelet boldogság. FONYÖD Kertmozi: 13-as kedvenc. Teremmozi: A dzsungel könyvei, SIÖFOK Kertmozi: A szultán fogságában. Május 1. Filmszínház: A spes« sarti fogadó. ZAMARDI A spessarti fogadó. Színházak műsora: BALATONFÖLDVAR Ma este 9 órakor: Jazz-pressó. Fellépnek: lengyel szólisták, Kabos László, Kovács Erzsi, a Körmendi-együttes. Kon­ferál: Brachfeld Siegfried. SIÓFOK Augusztus 3-án este 9 órakor: a Jazz-pressó a fenti szereplőkkel. Augusztus 4-én este 8 órakor a járási tanács kultúrtermében a Csiky Gergely Színház vendégjá­téka. Darvas: Kormos ég. BALATONLELLE Augusztus 5-én este 9 órakor a Csiky Gergely Színház vendégjá­téka. Bágya András: Elveszem a feleségem. Zenés vígjáték 3 felv. Időjárás jelentés Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés néhány helyen zivatarral. Mérsékelt szél. A meleg idő tovább tart. V árható legmagasabb nappali hőmérséklet 26—30 fok között. Tűzesetek a marcali járásban A marcali járásban gondatlanság és hanyagság miatt két tűz pusz- tított a közelmúltban. Július 20-án délután a vései Üj Elet Tsz árpatarlóján gyűjtötte a szalmát Vörös József segédvezető Hofherr-vontatójával. Közben lángra gyúlt a kombájn által ősz« szegyűjtött szalma. Látva a tüzet megijedt, és vontatóját elhagyva tűzjelzés adására a faluba sie­tett. Az otthagyott vontató és a vontató által összegyűjtött szalma megégett, és a tsz-nek 200, a Tap- sonyi Gépállomásnak pedig 1988 forint kára keletkezett. A vizsgá­lat megállapította, hogy a tüzet a vontató kipuffogójából kipat­tant szikra idézte elő. A kipuffo- gón ugyanis nem volt megfelelő szikrafogó. Július 22-én délután Horvátkú- ton az Erdőalja utcában Merő György portáján kigyulladt és el­égett az istálló, egy széna- és szal­makazal. A falu tűzoltói, elsősor­ban a nők derekas helytállásának köszönhető, hogy a tűz nem ter­jedt tovább. A tüzet a károsult Borbála nevű kislánya okozta. Testvéreivel a szalmakazalnál ját­szott gyufával. A gyermekeknek szerencsére semmi bajuk nem tör­tént. Nem történt jogtalanság

Next

/
Oldalképek
Tartalom