Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-03 / 182. szám

SOMOGYI IVE PL Ar * Szerda, 1980. aofnsatns 8­SPORT Néhány változás lesz a megyei bajnokság rendjében — HÍREK­A Somogy megyei Labdarú­gók Szövetségének versenyki­írása augusztus 7-én útjára in­dítja az I960—61. évi bajnok­ságot. Rajtolnak tehát a me­gyei csapatok. Soraikban négy új névvel is találkozunk. Igaz, Fonyód nem számít új névnek, hiszen sok sikeres és néhány balsikeres esztendő áll mögöt­tük. A Kapolyi Honvéd, a Ba- latonújhelyi MEDOSZ, a Mar­cali Honvéd vagy a Memyei SK azonban új színt jelent a bajnokságban. Nem az új csapatok jelentik azonban az egyetlen változást a múlthoz képest. Üjnak szá­mít a SLASZ több nagy fon­tosságú rendelkezése a bajnoki renddel kapcsolatosan. Első­sorban a feljutás terén szab­tak szigorúbb szankciókat a SLASZ-vezetők. Jövőre a já­Tabon Antal játékvezető sípje­lére mintegy 400 néző előtt tar­tották meg a két örök vctélytárs barátságos és mindvégig igen sportszerű találkozóját. Először az ifjúsági csapatok mérték ősz- sze tudásukat. Mérkőzésükön siófoki együttes győzött 3:0 ( arányban. A felnőtt csapatok já­tékát azért is nagy figyelemmel kisérték a szurkolók, mert Fritz János, a csapat középhátvédje ez alkalommal mutatkozott be mint edző a hazai tábor eiött. Barna Ferenc ugyanis felmondta állását, és megvált a Tabi Sportkör edzői tisztétől is. Fritz a következő csa­patot küldte pályára: Weísz - Gyürke X., Fritz, Krutek - Gara- bon, Simon I. - Puha II., Puha I- Györke II.. Czabula II., Ko­Alíg több mint tízesztendős múltra tekinthet vissza me­gyénkben a tekézés. Korábban csak a fővárosban volt némi mozgolódás. Tíz évvel ezelőtt mozdultak meg szerte az or­szágban a tekézés hívei. A kugliból tekesport lett. Kapos­várott, jórészt azért, mert Prokli György, Zakáll Gyula, Kovács József, Kiss Lajos, Horváth József, Somlyai Jenő és Somlyai László és még né­hány lelkes sportember lerak­ták az alapjait ennek a sport­ágnak. Már az első esztendőben na­gyot, merészet gondoltak Som- lyaiék. Kiírták a tekézők Ba­laton Kupa-küzdelmét. Aligha hinnénk, hogy akkoriban bár­ki is remélhette volna, hogy ebből a versenyből tíz év múl­va egy méreteiben nagy, or­szágos jellegű verseny bonta­kozik majd ki. Pedig így tör­tént. A Balaton Kupa tíz esz­tendejéről hű képet adott az a meghitt és bensőséges ün­nepség, amelyet tekézőink az idei Balaton Kupa-küzdelmek befejezése után tartottak. Ju­biláltak a Kupa részvevői, hisz tizedszer került sor a rási bajnokságok első helye­zettjei csak abban az esetben vehetnek részt az osztólyozó- kon, ha a járás I. osztályában nyolc csapat végígküzdötte a bajnokságot. S hogy ne for­duljon elő többé olyan eset, mint az idén (kaposvári járás bajnoka csak késve tudott be­kapcsolódni uz osztályozókba), határozat született, hogy a já­rási bajnokságok részvevőinek létszáma legfeljebb tíz lehet. Sokkal világosabb az idei versenykiírás a múlt évinél. Kimondja, hogy o megyei 1. osztály bajnoka feljut az NB 111-ba. Kiesik viszont az I. osztályból a 13., 14., 15., 16. helyezett csapat. Csökken a kiesők száma, ha az 1960—61. évi bajnoki év végén az NB III-ból nem esik ki somogyi vács. Siófok csapatát a Jövőben is Haragú Tibor edzi. A volt tabi edző a következő 11-et állította ki: Kiss - Farkas, Tóth, Győrfi - Nagy, Egyed - Németh, Búza, Keszthelyi, Szabó, Sier. A siófoki csapatból tehát hiányzott Varga II., a kiváló kapuvédö - ugyanis sérült - és Balogh István közép­hátvéd, aki állítólag megsértődött. Az egységesebb hazat csapat kezdettől fogva fölényt harcolt ki, s az ügyeskedő csatárok jól hasz­nálták ki azt, hogy Tóth nem érezte magát otthon a középhát­véd poszton. A tabi gólokat Györke II., Si­mon II., Czabula II., Puha I. sze­rezte. Siófok gőllövői Sier és Sza­bó voltak. döntőre, az ünnepélyes ered­ménykihirdetésre. S hogy ez a jubileum maradandót állítson az alapító tagoknak, a So­mogy megyei Teke Szövetség meghívta őket a jubiláns ered­ményhirdetésre. Lehetséges, hogy nem akartak a szerényen dolgozó tekézők nagy dolgot csinálni ezen a díjkiosztón, mégis nagyméretű ünnepség kerekedett. Burucz János a Magyar Teke Szövetség elnök­ségének képviseletében kö­szöntötte a Somogy megyei Teke Szövetséget, s úgy nyi­latkozott, hogy az egyes társ­szövetségek nem hivatalos ver­senyében feltétlenül a somo­gyiakat illeti meg az elsőség. Igen szép tiszteletdíjat kap­tak a Balaton Kupa idei győz­tesei. Az ünnepélyes díjkiosztó után következett a meglepe­tés: a Somogy megyei tekézők értékes tiszteletdíjjal kedves­kedtek a szövetség és a Bala­ton Kupa 10. évfordulója al­kalmából a megyei teke szö­vetség legfáradhatatlanabb harcosának, Somlyai László­nak, aki meghatott szavakkal mondott köszönetét e szép meg­emlékezésért. csapat. Nem tartalmaz viszont a versenykiírás olyan szakaszt (talán a vezetők optimizmusa folytán), amely az esetben in­tézkednék, ha a négy somogyi NB III-as csapat közül egynél több kieső csapat lenne. Az ifjúsági bajnokság pár­huzamosan fut a megyei I. osztályú küzdelmeivel. A baj­noki rend értelmében a hon­védcsapatok kivételével vala­mennyi együttes tartozik ifjú­sági csapatot is kiállítani. Változatlanul érvényben ma­rad az a korábbi MLSZ-hatá- rozat is, hogy a kiállított já­tékos a soron következő baj­noki mérkőzésen nem szere­pelhet. A kiállított labdarúgó ügyét mindenkor a kiállítást követő 10. napon fogja a szö­vetség fegyelmi bizottsága tár­gyalni. RÖVID SPORTHÍREK- A BAJNOKI RAJTBA KÉSZÜ­LŐ K, KINIZSI csütörtökön játsz- sza utolsó előkészületi mérkőzé­sét. Ellenfele a K. V. Lobogó csa­pata lesz. A Kiuizsi-pályán fél 6 órakor sorra kerülő nyilvános mérkőzés előtt a két sportkör ifi- csapatai mérkőznek. (x) Nagy sikere volt a kaposvári labdarügo villámtornának, ame­lyet a K. Dózsa nyert a IC Vas­utas és a K. V. Lobogó előtt. A lila-fehérek csapata a 2x30 perces mérkőzések keretében biztosan győzte le 5:0 arányban a K. Vas­utas együttesét, majd 3:l-re a K. V. Lobogó csapatát. A K. Vasutas lett a torna második helyezettje, mert 2:l-re nyertek a IC. V. Lo­bogó ellenében. * * • SZINTE ~TrcoKBAN* RENDE­ZETT MÉRKŐZÉST Kaposvárott a K. Honvéd csapata vasárnap. Az újonc NB III-as együttes ellenfele a Budapesti Előre NB Il-es csapa­ta volt. A kaposvári honvédcsa­pat tagjai nem nagyon jelesked­tek, végül is a fővárosi együttes könnyű, 8:0 arányú győzelmet aratott. A találkozó azt mutatta, hogy a K. Honvédnak még sokat kell javulnia szombatig, ha siker­rel akar helytállni a bajnoki idénynyitáson a PVSK ellen. * * * Lieber, a K. Kinizsi fiatal labda­rúgója. részt vett a Debrecenben megrendezett országos ifjúsági labdarúgó edzőtáborozáson. Lieber játéka tetszett a szakvezetőknek. A Kinizsinél abban bíznak, hogy a debreceni táborozás jótékonyan hat majd a fiatal Lieberre, aki vasárnap már elfoglalja helyét - remélhetően véglegesen — a Kini­zsi csapatának balszélső posztján. * * * BIRKÓZÓ VERSENYBÍRÓI TAN­FOLYAMOT INDÍT a Somogy me­gyei Birkózó Szövetség. Horváth István, a szövetség titkára elmon­dotta: a sportág fejlődésének gát­ja, hogy kevés a szakképzett ver­senybíró, s ezen a hiány on igye­keznek most segíteni. A tanfo­lyamra augusztus 7-ig lehet je­lentkezni a Somogy megyei Bir­kózó Szövetségnél (Megyei TST). * * * Munkához látott a K. Kinizsi új vezetősége, üjabb személyi válto­zásokra került sor a vezetőségben. Kaiser Ervin bejelentette, hogy nagyarányú hivatali elfoglaltsága miatt az elnöki tisztet nem tudja ellátni, de ha megbízzák, akkor az elnökség munkájában szívesen részt vesz. Ezért a K. Kinizsi el­nöki tisztét Bodó Károlyra bízták. Megalakult a labdarúgó szakosz­tály új vezetősége is. Szakosztály- vezető Magyar József lett, intéző Magyar Péter, gazdasági vezető őri Viktor, ifjúsági titkár Györék Sándor. Fényes István és Horváth József szaktanácsadóként műkö­dik a jövőben a labdarúgó szak­osztálynál. * * «! JMERNYE -LAZBAN* VAN. A kis falusi sportkör labdarúgói el­jutottak ugyanis az -ígéret föld­jének* küszöbére. A mai találko­zón Mernye bizonyítani szeretné, hogy a csapat megérett a megyei I. osztályra. Száznál több szurko­ló kíséri el a hétköznap ellenére is a mernyeieket a kaposvári mérkőzésre. • * * A Marcali Honvéd házafcáján sem töltötték tétlenül az elmúlt heteket. A csapatot a bajnoki rajtnál mindenki biztos feljutónak tippelte, de menetközben kiderült, hogy -nem mind arany, ami fény­lik.* A belső bajok leküzdésére edzőcserét határoztak el a Hon­véd-vezetők. A legutóbbi mérkő­zésen és a mai döntő fontosságú osztályozón is Bene László, a Marcali MEDOSZ ismert nevű lab­darúgója látja el az edzői tisztet. A hírek szerint, függetlenül a mai osztályozó kimenetelétől, a jövő­ben Bene irányítja majd a hon­védcsapat edzését. — Húszezer forintot szava­zott meg a Marcali Községi Tanács a Traktoros Sport­egyesület támogatására. Ebből az összegből téglabástyával ve­szik körül a sportpályát. — JŐ MUNKÁÉRT televí­ziós készüléket kap a kapós- mérői KISZ-szervezet a ter­melőszövetkezet vehetőitől. Szombaton délutánonként és vasárnap délelőttönként 10— 15-en segédkeznek a tsz építke­zéseinél. — Hat somogyi úttörő üdült egy hétig Aggteleken. A gyer­mekeket a Somogy—Zala me­gyei MÉH Vállalat küldte el jutalomüdüléare a szorgalmas és eredményes hulladékgyűj­tésért. — 90 SZEMÉLYES ÓVODA építése kezdődik a közeljövő­ben Lengyeltótiban. — 70 hold pillangós takar­mányt gyűjtöttek be és raktak petrencébe társadalmi munká­ban a Bárdibükki Állami Gaz­daság kiszesei. — IS EV UTÁN VISSZA­NYERTE ÖNTUDATÁT Pjolr Vetrov, a szovjet hadsereg agy- kori harcosa, aki a Moszkva alatti harcokban szerzett sebe­sülése következtében vesztette el eszméletét. Vetrov 29 éves korában került kórházba, és az orvosok fáradhatatlan erő­feszítéseinek eredményeképpen 47 éves korában hagyhatja el a kórházat. — Csaknem húszezer forin­tot költött az óvoda felújításá­ra a Nemesvidi Községi Ta­nács. — OLVASÓTEREMMEL ES KLUBSZOBÁVAL bővül a lengyeltóti művelődési otthon. Megfelelő helyiségbe kerül a községi könyvtár is az átépítés után. (Tudósítónktól.) A siófoki járás legkisebb községei közé tartozik Teleki. A mindössze 500 lelket szám­láló faluban az utóbbi évek­ben eredményesen valósítot­ták meg mindazt az elgondo­lást, ami évtizedek óta csak remény volt. , A község egyik legnagyobb •megmozdulása a négykilomé- teres bekötő út megépítése volt. A lakosság szorgalmát, igazi odaadását jellemzi, hogy több mint 100 ezer forint ér­tékű gyalogos és fogatos mun­kát végeztek el itt társadal­milag. Ugyancsak nagyarányú társadalmi segítséggel épül fel a szolgálati lakással összekö­tött iskola, és most fejezik be a tanácsház-kombinát. építé­sét. Az épület földszintjén lesz a földművesszövetkezet vegyeskereskedése, italboltja és egy fodrászüzlet, az emele­Évente harmincezren vakulnak meg Amerikában Egy statisztikai kimutatás megdöbbentő adatokat közöl az amerikaiak szembajáról: eszerint évente mintegy 30 000 ember vakul meg, és az ame­rikai lakosság felének nem egészséges a szeme. Hasonló jelenséget tapasztalnak né­hány nyugat-európai ország­ban és Japánban is. ■ A statisztikai adatok elem­zése megállapítja, hogy ma már nem a fertőző megbete­gedések okoznak általában va- kulást, hanem főleg üzemi balesetek és olyan öregkori szembajok, mint a szürke- és a zöldhályog. Amerikában egymillió vak ember él, és két­millió azoknak a száma, akik­nek a látása olyan gyenge, hogy alig munkaképesek. Megállapították, hogy egye­lőre kiderítetlen okokból a nők látása százalékosan gyen­gébb, mint a férfiaké. Az üze­mi balesetekkel foglalkozó statisztika szerint az Egyesült Államok területén naponta ezer olyan üzemi baleset for­dul elő, amelynél szemsérülés történik. — 5 km-es szakaszon épül salakjárda V őrsön. A jövő esz­tendőben bitumennel öntik le a járdát. A községi tanács 76 ezer forintot fordít erre a cél­ra. — UTOS—40-ES ROMAN TRAKTORT VÁSÁROLT a marcali Vörös Csillag Termelő- szövetkezet. Az ősszel még egy TZetorral növelik gépparkjukat. — Televíziós készüléket ka­pott a barcsi (öldművesszövet­keze ti kisvendéglő. — LŐSZERRAKTÁRT TA­LÁLTAK a szovjet katonai búvárok a Fekete-tenger egyik öblének fenekén, ötven napos Hdozalos munkával 8500 löve­déket és 16 repülőbombát emeltek ki a tenger mélyéről. — S alakozott röplabda- pályát készítettek társadalmi munkában az ecsenyi KISZ- fiataldk. — PÁROSVERSENYRE hív­ta ki a hedrehelyi KISZ-szer­vez etet a hevesei Latinka Sán. dór KISZ-szervezetet. Mindkét alapszervezet munkaegység­könyvet váltott a termelőszö­vetkezetben. A versenyt az nyeri, aki több munkaegységet szerez. — Állatorvosi lakást építte­tett a nemesdédi tanács. Saját anyaggal tették olcsóbbá, tár­sadalmi munkával gyorsítot­ták meg az építkezést. — A KMTE vasárnap, e hó 7-én autóbuszt indít Balára. Jelentke­zés Varga Viimosnái (Állami Biz­tosító). (4402) — A Bőripari KTsz mértékutáni eipőrészlege a Május 1. utca 9. szám alól elköltözött a Május 1. utca 23. szám alá. Kitűnő bőrök­ből elegáns és kényelmes cipők készülnek, üj címünk: Május 1. utca 23. Itt tekintse meg minta­kollekciónkat. (3414) — E hó 3-án 17 órakor a Kinizsi­pályán a Kaposvári Honvéd-Bu­dapesti Heő. vál. csapatai között hadsereg bajnoki labdarúgó mér­kőzés lesz. (3493) ten pedig a községi tanács, az orvosi rendelő, a pártiroda, a klubhelyiség és egy kultúrte­rem. Teleki büszkesége lesz ez a tanácsház, melynek épí­tését 130 ezer forint értékű társadalmi munkával segíti a falu lakossága. A községben augusztus 20-án akarják megünnepelni a ta­nács fennállásának 10. évfor­dulóját, és ezen a napon adják át rendeltetésének a modern új épületet. Ügy tervezik, hegy az ünnepségen elismerő ok­levéllel tüntetik ki azokat a tanácstagokat, akik tíz év óta egyfolytában ebben a tisztség­ben tevékenykedtek. Jogos a telekiek büszkesége, amikor a község fejlődéséről esik szó. S bizony nagyon vár­ják már azt a pillanatot, mi­kor az új tanácsház klubszobá­jában bekapcsolhatják a teie­Bövül a dolgozók iskoláinak hálózata Az eddigi jelentések alap­ján az 1960—61-es tanévben a dolgozók általános és közép­iskoláiban 150 000—160 000 kö­zött lesz a tanulók száma. To­vább bővül a dolgozók önálló általános iskoláinak hálózata. A következő tanévben a SZOT szeretné jelentősen to­vább bővíteni az üzemi iskolák hálózatát. A dolgozók iskoláinak esti és levelező tagozatán a beirat­kozások szeptember első heté­ben lesznek, a mezőgazdasági vidékeken pedig október ele­jén. (MTI) w^^űvelődés «Szórakozás Vörös Csillag. Augusztus 3-ig 5, 7, 9 órakor: Fatima. (Korha­tár nélkül.) Szabad Ifjúság. Augusztus 3-ig 4, 6, 8 órakor: Nyomorul­tak II. (10 éven alul nem aján­lott.) Dózsa Kertmozi. Augusztus 3-án 8 órakor: Felfelé a lejtőn, (14 éven alul nem ajánlott.) Rippl-Rónai Múzeum: Mar- tyn Ferenc: Hatvan rajz Cer­vantes Don Quijotejához. Megyei Könyvtár: Könyv- kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. BALATONI MŰSORKALAUZ Filmszínházak műsora: BALATONBOGLAR Mesterdetektív. BALATONFÖLDVAR Fedett kertmozi: Nincs előadás. BALATONFENYVES Szent Johanna. BALATONLELLE Szélesvásznú kertmozi: Mester­detektív. Kertmozi: Égre nyíló ablak. BALATONSZEMES Kertmozi: Fehér vér. BALATONSZÁRSZÓ Nincs előadás. FONYÓD Kertmozi: A 13-as kedvenc. Teremmozi: A dzsungel könyve. SIÓFOK Kertrhozi: Nincs előadás. Május 1. Filmszínház: A spea= sarti fogadó. ZAMARDl A spessarti fogadó Színházak műsora: SlOFOK Ma este 9 órakor: Jazz-pressó. Fellépnek: lengyel szólisták, Kabos László, Kovács Erzsi, a Körmendi-együttes. Kon­ferál: Brachfeld Siegfried. Augusztus 4-én este 8 órakor a járási tanács kultúrtermében . a Csiky Gergely Színház vendégjá­téka. Darvas: Kormos ég. Augusztus 6-án este 9 órakor a Csiky Gergely Színház vendégjá­téka. Hervé: Nebáncsvirág. BALATONLELLE Augusztus 5-én este 9 órakor a Csiky Gergely Színház vendégjá­téka. Bágya András: Elveszem a feleségem. Zenés vígjáték 3 felv. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, több helyen eső, zivatar. Mérsékelt, he­lyenként élénk északnyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 20—25 fok között. A lottósorsolás augusztusi menetrendje A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közzétette az e hó­napi lottósorsolások menet­rendjét. A hónap első húzását, a 32. játékhét nyerőszámainak és a júliusi tárgyjutalmaknak a sorsolását augusztus 5-én, pén­teken délelőtt 10 órai kezdettel Budapesten a Magyar Néphad­sereg Központi Tiszti Klubjá­nak nyári helyiségében tartják: Augusztus 12-én a Balatonon a Fonyódról induló Beloian- nisz-hajón, 19-én Keszthelyen a szabadtéri színpadon, 26-án pedig Békésen a községi sport­telepen sorsolják a lottó nyerő­számait. (MTI) A K. Építők tekecsapata a vártnál jobban szerepelt zz idén a Balaton Kupában. Pe­dig az összevont megyei bajnokságban csak mérsékelt sikert értek el a X. Soltok tekézöi s tán épp azt akarták feledtetni a Balaton Kupa küzdelmei során. Több Ízben beszámoltunk már arról, hogv az Építők nyúltak iegbátrabban a fiatalok­hoz. Fényképünk is elárulja, hogy milyen sok az új, a fia- tfg arc a K. Építők tekecsapatában. (A sor elején Somlyai László, a csapat edzője állj Az őrtilosi Szorgalom Termelőszövetkezet korlátlan mennyiségben szállít folyami betonkavicsot, építőhomokot az őrtilosi vasútállomáson vagonba rakva KÉRJEN ÁRAJÁNLATOT! 3ol4 Barátságos alapon Tab—Siófok 4:2 (3:1) D. E. A jubiláló Teke Balaton Kupa Tanácsház-kombinát épül Telekiben víziót.

Next

/
Oldalképek
Tartalom