Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-17 / 194. szám

Szerda, 1960. augusztus 17. 3 SOMOGYI NÉPLAP Mindig tovább... SZABADI MOZAIK Ű PÜL A FIAZTATÓ. A-*-i halomban lévő tégla szabályos alakot ölt, s ahogy múlnak az órák, úgy magaso­dik a fal, a sűrű habarcs ösz- szeforrasztja a téglákat. Két különálló egységet al­kottak a szabadi szövetkeze­tek. Győzködtek, küszködtek, eredmények és sikertelenségek váltották egymást. A közös cél, a felemelkedés akarása az idén összekovácsolta őket: egyesül­tek. S ahogy az épületen a ta­tarozás eltünteti a hajdan kü- lön-külön lévő téglák nyomait, a közösen végzett szorgalmas munka úgy feledteti el a két egység emlékét. Kisgáti-tanya és Szabadi község — ma már egy fogalom, s csak így emle­getik: Kossuth Termelőszövet­kezet. Kisgát az állattenyész­tés központja lett. Itt épül az említett sertésfiaztató. * * * M ÁRADJUNK hát egy ki- csit a kisgáti majorban. Kísérőm, Solymosi János bri­gádvezető segít abban, hogy mindent meglássak és megért­sek. A volt grófi birtok gazda­sági épületeit megviselte az idő. Az elsőrendű teendők kö­zött tehát az átalakítások sze­repeltek. Nagy részét már el is végezték — tennészetesen saját erőből. Azért mondom, hogy természetesen, mert a Kossuthban elsőrendű szem­pont a gazdaságosság. Az épületekben ott van a szarvasmarha-hízóállomány meg a fejősállomány. Amott a másik istállóban a szelíd te­kintetű »kisborjak«, a jövő évi tenyész- és hízóalapanyag. Egynéhányat saját maguk ne­veltek, de legtöbbjét úgy vá­sárolták. Állatot, minél több állatot — Szabadiban jelszó­nak is lehetne nevezni ezt a gondolatot, mert annyira esze­rint gazdálkodnak. Itt, a ma­jorban 85 sertésük hízik, Mo.- yer Lujza egyedül gondozza őket. A többéves gyakorlattal rendelkező szakembert ismer­ve el lehet mondani: nagyon jó kezekben vannak a serté­sek. Az anyakocák nemsokára újabb szaporulattal gyarapít­ják a Kossuth állatállományát. A napsütötte domboldalban baromfiak kaparásznak. Jól kifizetődött a velük való fog­lalkozás: csak a selejtből 11 ezer forint bevétele lett a szö­vetkezetnek. S míg fejlesztik, növelik ál­latállományukat, akad az épü­leteken is munka. Alakítanak, javítanak, építenek. A holnap kiváló állományának így biz­tosítanak megfelelő férőhelyet. B EGÖRDÜL a teherautó a majorba. — Ez már a sajátunk — mondja a brigádvezető —, sőt van két erőgépünk is. — No, mit szól a gazdasá­gunkhoz? — szinte egyszerre kérdi az autóról leszálló elnök és a mezőgazdász. — Kaposvárra vittük a ga­bonát, visszafelé meg cemen­tet hoztunk az építéshez. Ki kell használni a kocsi minden útját. — Először az állam iránti kötelezettségnek teszünk ele­get, három és fél vagon gabo­nát már elszállítottunk, és még négyet fogunk. De valószínű, ezenfelül is adunk még, hi­szen nagyon jól fizet a gabo­nánk. Igen, erről már meggyőződ­tem. Mikor az imént a brigád­vezetővel a magtárt nézeget­tük, megtudtam, hogy búzából meglesz a 14 mázsás átlag, de van olyan terület, amely meg­adja a 16 mázsát is. A tavaszi gondos műtrágyázásnak sok köszönhető. — Azon van az ember, hogy állja a szavát — mondja a me­zőgazdász —, ezért pedig min­dennap szívósan dolgozni kell. Különben is szeretem a sza­badi népet s természetesen az itteni jó földeket is. — Kapos­vári ember a hivatásának élő Laki Béla. Mert nála hivatás ez a munka. Csillog a szeme, örömtől sugárzik az arca, mi­kor arról beszél, hogy öt má­zsát adott a mák holdja, hogy szépen sikerült a sárgarépa, a petrezselyem — 30 ezer cso­mót szállítottak, ebből 12 ezer exportra ment. Korán volt szép zöldségük, s ezért jóval a tervezett felett jövedelmezett. Száz sertést már elszállítottak. A fehér here 52 ezer forintot hozott a közös kasszába. Mind­ezt mosolyogva, halkan mondja el, látszik rajta, eszébe sem jut bánni, hogy a nyugalmat biztosító otthont fölcserélte ez­zel a legényes élettel, s heten­ként csak egyszer látogat haza családjához, mert úgy érzi, hajnaltól későig itt a helye. S ott van mellette Herczeg Jó­zsef elnök, aki — mint mond­ja az egyik tag — kitenné a szívét is embereiért... — Sokat küszködtünk azért — mondja az elnök —, hogy ilyen eredményeink legyenek, de most, hogy már lassan a cséplés befejezésénél tartunk, csak azt tudom mondani, min­den fáradságot megérdemelt. — Meg bizony — bólint a mezőgazdász —, hiszen min­dennek a kulcsa a türelem, a megértés, az emberekkel való helyes bánásmód, no és termé­szetesen az ésszerű gazdálko­dás. * * * A JÓ VEZETÉS, a helyes gazdálkodás tükrében nézzük most az embereket. Be­széljünk először Vidus József­ről, erről a 72 éves, munka szíttá emberről. Mindennap ott van a közösben, és kaszálja a friss takarmányt. Csendesen, lankadatlan szorgalommal dol­gozik, csak néha kérdez. — »Agronómus úr-«, hány munkaegységem van ebben a hónapban? Az eredményt meghallva bó­lint, s ha kérdik tőle, annyit mond: »Én, kérem, meg va­gyok elégedve.« Ott van Baranyai Pál foga- tos, a szövetkezet elnökhelyet­tese. Mekkora munkaszeretet, dolgozni akarás kellett ahhoz, hogy betegen is, gyomorfekély- lyel az utolsó pillanatig a tar­lón legyen, míg egyszer aztán nem a majorba vezetett visz- szafelé az útja, hanem a kór­ház műtőasztalára ... S lehet­ne sorolni a többieket: Budai Pál fejőt, Burcsi Rózsa csapat- vezetőt, Tarr Józsefnét, Benkő Ferencnét és még sokakat, akik mind, mind építői a szö­vetkezet felfelé ívelő útjának. * * * A JELEN BIZTATÓ. Va­^ jón a holnap mit ígér nekik? Először is jobb eredményt szeretnének elérni, mint a cso­rnaiak, s akkor visszakapják a határban lévő, sokat vitatott földterületet, amire nagy szük­ségük volna. Jó talajelőkészí­téssel kiváló magágyakat akar­nak teremteni a jövő évi ter­ményeknek. A saját téglaége- tőt, amely az idén háromszor 85 ezer téglát adott, tovább üzemeltetik, mert igen jövedel­mező. No és az állattenyész­tés: minden vonatkozásban a továbbfejlesztése a cél, de akarnak libatenyészetet, és ha sikerül, halastavat is létesíte­ni. Távolabbi tervük, hogy ha­lászcsárdát nyitnak... De addig lankadatlan erővel dolgozni, dolgozni kell. Csak így tudják elérni a végső célt, a teljesen berendezett, élen járó szövetkezet megteremté­sét. Vörös Márta Egy lemondás — és a háttere Somogyaracson már a tavasz óta gyűlt a panasz a párttitkár munkájára. Amikor a kezdeti nehézségekkel küszködő ter­melőszövetkezet a pártszerve­zethez fordult segítségért, több­nyire üres kézzel volt kényte­len visszafordulni, pedig hány­szor elkelt volna az összefogás! De Szrés József párttitkár nem állt a tsz-elnök mellé, nem nyújtotta a kommunisták segí­tő jobbját — saját ügyeivel volt elfoglalva. Minden pártszervezet meg­érzi, ha valamelyik tagja nem vesz részt szíwel-lélekkél a munkában. S ha ez az ember épp a párttitkár, akinek" össze kellene fogni az embereket, irányítani, feladatokat adni — a pártmunka ellanyhul. Így történt Somogyaracson is. Szrés József elhatározta, hogy házat épít. Szándéka helyes volt, hisz eddig egyetlen szo­bában lakott családjával. Az azonban egy cseppet sem he­lyeselhető, hogy emiatt elha­nyagolta párttitkári teendőit, cserbenhagyta a termelőszövet­kezetet. — Amióta megalakult a tsz, egy vagy két alkalommal volt csak taggyűlés, a pártvezetőség elvétve ülésezett — panaszko­dik Szeijert József v. b.-elnök. — Tetézte a bajt, hogy a párt­titkár nem tartotta az embe­rekkel a kapcsolatot, hétszám be sem nézett az irodába, néni kérdezte meg, mi a gondjá­ba ja a szövetkezetnek. Szrés József először brigád­vezető volt, de nem tudott megbirkózni ezzel a munka­körrel. Kérte leváltását azzal, hogy beosztása miatt nem tud­ja ellátni titkári teendőit. Be­leegyeztek annak reményében, hogy fellendül a pártszervezet tevékenysége. Azonban egy cseppet sem javult a pártmun­ka. A baj ott volt, hogy Szrés elvtárs elvesztette tekintélyét. S goromba magatartásával csak elriasztotta a többieket. A neve­lést hatalmi szóval helyettesítet­te. Aki nem tetszett neki, hamar megkapta: »Menjen Jugoszlá­viába, ha itt nem jó!« Pusztába kiáltott szó volt csak, ami az egyik párttaggyűlésen Raczkó Lajos elvtárs tsz-elnök szájá­ból elhangzott: »Segítse jobban a pártszervezet a termelőszö­vetkezetet.« Szrés Józseef nemcsak a ház­építés miatt húzódott vissza a közélettől. Ok nélküli sértő­döttsége is erre serkentette. Darálós szeretett volna lenni, de a tsz nem helyezte oda, mert a heti kétszeri darálás nem biztosította volna megél­hetését. A másik: a járási párt­bizottsághoz fordult, támogassa építésikölcsön-kérelmét. Az építési engedélyt azonban olyan későn szerezte be, hogy az OTP akkor már nem tudott kölcsönt biztosítani. S Szrés József úton-utfélen a pártbi­zottságot okolta, fel volt hábo­rodva, mondván, hogy nem in­tézték el soron kívül az ügyét. Emiatt úgy megorrolt, hogy jó ideig felé sem nézett a párt­szervezetnék. Amikor megkezdődött az aratás, Szrés József nem ment aratni, sőt egy sereg embert is kivont a legnagyobb dologidő­ben. A falut bosszantotta, hogy a párttitkár nem mutat példát, aratás idején otthon marad Előfordult, hogy se nem épít­kezett, se nem aratott, hanem a hűs fa alatt szundikált. A tsz vezetői azt javasolták ne­ki, hagyja abba egy időre az építkezést, menjen, arasson és csépeljen, hisz mindig azt haj­togatja, hogy nincs biztosítva a megélhetése. Ez a jó tanács se sokat használt. Szrés József nagyon nehezen vágta le a sa­ját gabonáját. Az utóbbi időben az embe­rek egyre gyakrabban mondták a párttitkár szemébe, amikor »egzeciroztatni« próbálta őket: »Te ne beszélj, magad sem mutatsz példát!« Szrés József elhatározta, hogy lemond. A házépítésre, sértettségére hivatkozott, de az igazi ok ott keresendő, hogy maga is érezte: nem felel meg ezen a poszton. Amikor Simon elvtársnak, a Barcsi Járási Pártbizottság instruktorának megemlítették, hogy taggyűlést hívnak össze, úgy vélekedett, nem helyes most megtartani, várjanak az őszig. Szrés József mégis ösz- szehívta a párttagokat anélkül, hogy a pártvezetőséggel ezt megbeszélte volna. A szűkszavú jegyzőkönyv így örökíti meg a július 24-én tör­ténteket: »Szrés József párttit­kár bejelenti, lemond a párt­titkárságról. Ezt azzal indokol­ja: jelenleg házat épít, s ez minden idejét leköti. Ezenkívül sérelmezi, hogy a pártbizottság nem támogatta építkezési se­gélykérelmét. Bejelenti még, hogy az ősszel el kíván menni vállalathoz dolgozni, mert a tsz-ben nem látja biztosított­nak megélhetését..« A hozzászólók rendre megcá­folták Szrés József állításait, bebizonyították, milyen hami­sak az indokok. A lemondást mégis elfogadták, mert nem segítette a tsz munkáját, a szervezést, az emberek mozgó­sítását is eHianVagoilta. He­lyére Szeifert József v. b.-el- nököt választották meg. Raczkó Lajos így vélekedik a titkárcseréről: »Bár a legna­gyobb dologidőben történt ff változás, hasznára lesz a tsz- nek, mert olyan ember került a pártszervezet élére, aiki való- ban tvd és akar segíteni.« Szrés József egyéni érdekeit mindenekfölé emelte, s ahe­lyett, hogy segítette volna a tsz-t, búcsút mond neki. Egy percig sem állhat a tsz párt­szervezete élén olyan ember, akinek nem hisznek az embe­rek, aki eljátszotta tekintélyéi A járási pártbizottság is így vélekedik, s Szrés Józsefet tet­teiért fegyelmi elé állítja. Lajos Géza Meddig »gyönyörködhetünk" benne? A prépost nem volt dohá­nyos, de most szórakozottan kinyitotta az előtte fekvő ezüstszelencét, kivett egy illa­tos cigarettát, amivel előke­lőbb vendégeit szokta kínálni, és rágyújtott. Dublac látta, hogy reszket a gyufaszál a pré­post kezében. Mosolygott: si­került átköltöztetnie a maga gonosz madarát a prépost úr kiegyensúlyozott leikébe. És va­lóban, mintha kicserélték vol­na a prépost urat: már nem tekintett olyan felsőbbséges biztonsággal maga elé, ahogy szokott. Fel is pattant a helyé­ről, és idegesen járt fel, s alá a szobában. De Dublac rosszul ítélte meg ezt a szikár, jól ápolt papot, ha azt hitte, hogy átadhatja neki a maga félel­mét és bizonytalanságát. A prépost más fából volt farag­va, meg aztán jobban ismerte annak a társadalomnak a tör­vényeit, amelyben élt, s amely­nek maga is egyik oszlopa volt. — Ki tud még erről a dolog­ról? — kérdezte váratlanul, és szorosan odaállt Dublac elé. Dublac úgy nézett fel rá, mint aki nem érti a kérdést. A prépost megismételte: — Beszélt valakinek rajtam kívül a limoges-i kihallgatás­ról? Dublac végre megértette: — Nem, soha senkinek... még a feleségemnek sem... Több mint egy éve hordom magamban ezt a szörnyűséget. Már majdnem belepusztultam... — Nahát, hordja továbbra is magában! — csapott le rá a prépost hideg parancsoló hang­ja. Majd kis szünet után, hal­kabban hozzátette: — Nem fog belepusztulni... A prépost egyenesen állt, Dublac előtte kuporgott a fo­telben, de már nyugodtabban, mint az előbb. Dublac igazán riem tartozott az erős jellemek közé, s nem is volt túlságosan ckos, de ravasz volt. Az egy­szerű telkeknek azzal a ra­vaszságával, amely néha ki­számíthatatlanabb és vakme­rőbb minden agyafúrt okos­ságnál. Gyorsan tájékozódott. Megérezte, hogy sorsa erősen összefonódott a prépostéval, talán már abban a pillanatban, amikor egy évvel ezelőtt eb­ben a szobában azt a tanácsot kapta, hogy menjen a nácik főhadiszállására... Vagy ta­lán már korábban, amikor el­vétették vele a prépost úr sze­retőjét. Talán ... talán ahhoz a szerencsétlen gyerekhez is több köze volt a prépost úr­nak, mint az ember gondolná. Hiszen a gyerek annyira más volt, mint ő, érzékenyebb és mégis keményebb természet. Tulajdonképpen soha nem volt igazi mély kapcsolat kö­zöttük ... Ezek a gondolatok nem elő­ször fordultak meg Dublac fe­jében, de olyan ember volt, aki nem szívesen foglalkozik kellemetlen gondolatokkal. Olyannak vette az életet, ami­lyen. Most azonban valahogy biztonságérzéssel töltötték el ezek a gondolatok. Mint aki előtt váratlanul megnyílik egy ajtó, amely előtt mindig szo­rongva ment el és soha nem merte lenyomni a kilincsét. A prépost lehajolt Dublac- hoz, vállára tette a kezét, de nem azzal a betanult papi gyengédséggel, ahogy szokta, hanem súlyosan és keményen: — Soha, senkinek, semmi­lyen körülmények között... Megértette? — súgta egészen az arcába hajolva. Dublac engedelmesen, de minden meghatottság nélkül ismételte: — Soha, senkinek, semmilyen körülmények kö­zött ... Isten engem úgy se- géljen. A prépost egy percig még gondolkodott, majd intett Dub- lacnak, hogy kövesse. Bemen­tek a hálószobába, ott letér- deltette Dublacot a feszület elé, és megeskette Krisztus öt sebére, ho°y egész életén át hallgatni fog. III. Dublac az esküt meg is tar­totta volna, ha minden marad a régiben és visszatérhet eddi­gi élete szerény keretei közé. Csakhogy Dublac már elindult azon a mozgólépcsőn, mely fel­felé vitte, egyre feljebb, egyre szédítőbb kanyarokon át Ű maga nem is tehetett róla,i hogy felfelé emelkedik. Ráái-! lították egy lépcsőfokra, amely! kezdetben csak alkalmi emalke-: dőnek látszott, de valami ti­tokzatos mechanizmus mozgat­ta alatta a lépcsőt és vitte elő-! re. Szinte észre sem vette, sí az 1946-os választások után be­vonult a Bourbon-palotába aj tábornok képviselői között,! gomblyukában az ellenállási: harcosok jelvényével, amelyet! a lotaringiai kettőskereszt kü-i lönböztetett meg a baloldaliak: jelvényétől. Tulajdonképpen minden si-! mán ment, egészen addigi amíg 1947 vége felé betaszigál-: ták a kormányba, igaz, hogy* csak a második sorba: az ál-' lamtitkárok közé. A szó szó-« ros értelmében betaszigál ták,i mert igazán nem kívánkozott; ennyire exponált helyre. A! képviselőséget egyszerű, gya-1 korlatias eszével úgy fogta fel,« ahogy a többi hozzá hasonlói kispolgár: gyarapodási lehelő-^ ségnek. A kis szatócsboltot^ nem szívesen adta fel ugyan,^ de nem volt nehéz megértetni^ vele, hogy közéleti rangjához^ előkelőbb üzletág is kínálko-5 zik. Betársult egy szeszfinomí-J tóba, tagja tett a helyi bank! igazgatóságának, a parcellázá­si bizottság sem bizonyult! rossz vásárnak, nem is szólva) az alkalmi üzletekről. Hamar) megtanulta a be-, sőt a »kijá-j rást« a párizsi minisztériu-! mokba. — Folytatjuk — A volt Útfenntartó irodájának átalakításra váró helyisé«; gelben már harmadik éve »gyönyörködnek« a Május 1. utcá- \ ban járók. Meddig? Ugyan ki lát a jövőbe? A Tervező Iroda megígérte, hogy július végére elkészül az átalakítás tervé­vel. Már augusztus közepénél tartunk, de hogy mikor lesz kész a terv, még ma sem tudják, úgyhogy az Elelmiszerkiskeri Vállalat kénytelen lesz őket kötbérezni. Pedig az új tejivó, reggeliző részére az automaták már megérkeztek, akár hol­nap beszerelhetnék őket. A kivitelező vállalat meg is kezde­né a munkát, ha megvolna a terv. De így, ki tudja, mikor kerül rá a sor.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom