Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-28 / 203. szám

Vasárnap, 1960. augusztus 38.

5

SOMOGYI NÉPLAP

A FONYÓDI STRANDKÖNYVTÁRBAN

Próba van az iskolában

Forrón tűz a nap a fonyódi strandra. A hangszóróból recsegve a Ciao Bambina foszlányai harsognak. A szotyögő hangszóró alatt van a strandkönyvtár. Nem a legkellemesebb Ilyen zajban böngészni az újságokat, könyveket, a strandolok azonban nem zavartatják magukat, körülulik az asztalt, s érdeklődve nézegetik, forgatják a magyar és a külföldi lapokat. Megtalálható itt az orosz nyelvű lapok közül a Pravda, az Ogonyok, a Bolgária, a német Neues Deutschland, a Filmspiegel és az NBI, a francia 1’Humanite, a cseh Kvety című lap.

Dr. Krieger Pál nyugdíjas a I’Humanitét forgatja;

— Hát már benne van a Bel- ka meg a Sztrelka kutya képe! — csodálkozik, majd hozzáteszi:— Sajnálom, hogy nem tanultam meg franciául, most a szöveget is megérteném.

Persze van itt magyar újság és. folyóirat is, sok fiatal szakát magának néhány percet, hogy elolvassa a legfrissebb híreket.

Móricz Belőné könyvtáros elmondja, hogy a kis könyvtár 300 kötetes. \Angol, német, orosz és francia nyelvű könyvecskék elégítik ki a nyelvet tanulókat, illetve a külföldieket. A magyar anyagot úgy válogatta össze a járási könyvtár, hogy mindenki megkaphassa az őt érdeklő műveket. Megtalálható az ifjúsági, szépirodalmi, ismeretterjesztő

könyvek, útleírások legjava.

— Mit visznek leginkább az olvasók?

— A legkeresettebbek a rövidlélegzetű novelláskötetek. Persze, ha az ember el tudja mondani, melyik könyv miről szól, szívesen elviszik a mai magyar írók műveit is. A legszorgalmasabb olvasóm özv. Bíró Sándomé. Legutóbb Szö- vérdy Gyula Pogány tüzek Bnczi Endre Gyógyulás és Tg- nácz Rózsa Toroczkói győzelem című művét kölcsönözte ki.

Nem a legtágasabban van a strandkönyvtár. Egy kis helyiségben kaptak helyet a polcok, tárlók. Viszont a könyvtár mellett üresen áll egy helyiség. Ez sokkal jobban megfelelt volna: a strandolóknak, a községből jövőknek is gyorsabban tudnának ott kölcsönözni. Még így, a kis helyiségben is nagy nevelőereje van a polcra kirakott könyveknek. Egy kisfiú a labdarúgásról keresett valamit, s a végén úgy megtetszett a polcon «•incselkedő« Ismerkedés a művészetekkel című könyv, hogy végül is azt vitte el.

— Milyen a forgalom?

— Az újságok sok ember kezében megfordulnak, könyvet azonban legfeljebb tizenötöt kölcsönzők naponta s átlagban négy-öt új beiratkozó akad. A fiatalok sokszor azért nem kölcsönöznek, mert nincs pénzük betétre. Ugyanis a nyaralóknak, strandolóknak ki kell fizetniük a könyv árát felfelé kerekítve, csak akkor kaphatják meg az olvasnivalót. A betét nagysága égy kissé csökkenti az olvasók számát.

Lapozzunk bele a kölcsönzési naplóba, augusztus 19-től vegyük szemügyre a beírásokat: Noll Ferenc cipőfelsőrészkészítő Budapest — Sienkievitz: Keresztes lovagok, Jókai Mór: Egy az isten; Hegedűs Gyulá- né adminisztrátor, Pécs' — Hugo Viktor: A rab; Varga Jánosáé könyvelő, Szombathely

— Boccaccio: Novellák: Tóth Mihályné sütősegéd, Budapest

— Kosztolányi Dezső: Pacsirta; Varga Zoltánná Budapest — Mikszáth Kálmán: Beszélő köntös; Pálinkás József tanuló, Sopron — Verne Gyula: A világ ura; Petró Anna postasegédtiszt — Hemingway: a Kilimandzsáró hava; Mátyus József műszerészgyakomok — Ráth—Végh: A könyv komédiája. A foglalkozásokat és a műveket figyelve változatos a kép. A strandolok a helynek és időnek megfelelően könnyű és

rövid műveket választanak. De amint a felsorolásból kivehet j ük, azért többnyire a legnemesebbet viszik el.

Egy fiatalasszony közeledik. Megszólítja a könyvtárost: — Olyan sárga könyvet keresek ... Most tudtam meg, hogy könyvtár is van. Egy hét óta nem tudok mit csinálni. Ügy szeretem a könyveket. Ha előbb tudom, hogy innen kölcsönözhetek, rég eljöttem volna — mondja.

Kedvére való olcsó könyvtári könyvet nem talál, így Radeczky Rákóczi indulóját kölcsönzi ki Tóth Jánosné budapesti lakos.

Időnként Jeszenszky Gabriella jegyszedő is bekukkant. Ö a versek kedvelője. Most Shakespeare szonettjeit hozta vissza, helyette a Somogyi írás első számát viszi el. Még nála van a Csendes Don is, azt azonban nem lehet ripsz-ropsz- ra elolvasni, ahhoz több időre van szüksége.

— Ha Ellát keresik, mindig itt van a könyvtárban — mondja nevetve Móriczné. — Nem lehetne innen még bottal sem elkergetni.

Múlik a nyár, s a meleg idő megszűntével a srtrandkönyv- tár átalakul a ’járási könyvtár fiókjává. Eddig az iskolában kapott helyet, de az nem volt megfelelő. Hogy hova költözik a könyvtár a rossz idő beálltával, még nem dőlt el. Pedig végre megfelelő téli otthont kell neki biztosítani.

L. G.

GEOSITS GYÖRGY:

HŐST KERESEK

Hőst keresek, ritka bátrat, hősi életemhez társat, mélyre és magasba látót, nem tétova virág-rágót. Nagyra törő, tüzes lelkűt, nem latolgató kesertyűt, minden igaz jón rajongót: lelket, lelkemhez hasonlót. Nem példás hírű tükörckét, inkább ólmok vad különcét. Nem sajnálót, nem barátot, bámulót sokat találok.

Hőst keresek, ritka bátrat, hősi életemhez társat.

Tíz felé jár az óra, a péter- hidai iskola ablakain fény szűrődik ki, bentről harmonikaszó hallatszik- Próba van odabent, előadásra készül a lelkes gárda. Iff. Marton György és Ale Lőrinc felveszi a tangó- harmónikát, a táncosok felsorakoznak.

Amíg a táncosok próbálnak, megkéredezem Márton Györgyöt, a művelődési otthon igazgatóját: Mindig ilyen han- gos-e az iskola nyáron?

— Nálunk nincs uborkaszezon. Mindig készülünk valamire. Május végén vidám-estet rendeztünk, június 5-én az úttörők előadták Hel-tai Jenő Szépek szépe c. színművét. Külpolitikai tájékoztatók, Hogyan viselkedjünk?-estek tarkították a programot. Augusztus

13-án műsoros estünk volt, augusztus 20-án szintén adtunk műsort.

— Hogyan tudják a fiatalokat nyáron is együtt tartani?

— Kis falu Péterhida, de kedv^_ szív, lelkesedés több van a fiatalokban, mint egynémely nagyobb községben. Mindig számíthatunk rájuk munka után. Amióta termelő- szövetkezet van a faluban, a fiatalok jobban ráérnek esténként, s szívesen járnak szerepet, táncot, dalt tanulni.

— S itt van a határőrség is. A táncosak, férfiszereplők, jó része tőlük kerül ki. Szolgálat után szíves-örömest járnak az iskolába próbálni. Bodó Ferenc, Kovács Ferenc, Kovács János és Győr László határőrök megbeszélik a helyi veBende László Omega c. egyfelvonásosát próbálják a fiatalok.

zetőkkel, hogyan segíthetik elő legjobban a műsoros estek sikerét, s ha szükség van emberre, adnak bőven. A helybeli fiúk azonban megirigyelték őket, s most közülük is többen vállalnak szerepet. Tizenkét lányra, tíz fiúra állandóan számítani lehet.

Három színdarabot szeretnének a télen előadni. A Kormos égre és a Dankó Pistára gondoltak eddig.

Amikor az augusztus 13-i és 20-i műsorra készültek minden második este fél 8-tól fél tizenegyig szorgalmasan ropták a táncot, mondták a szerepet, énekeltek, zenéltek.

Amíg a színdarab-próbára előkészítik a »színpadot«, néhány fiatallal beszélgetek. A tizenkilenc éves Gadánecz György állandó szereplő. A halászatnál dolgozik még fáradtan is eljár szerepelni.

— Ha nem szívesen csinálnám, nem járnék ide munka után — mondja.

— Jó ez a kis szórakozással egybekötött tanulás — mondja Heidinger Mária.

— Néha bizony nem a legkellemesebb kimerültén próbára járni, de kell valamit csinálni — veszi át a szót Szu- hanyik Mária, aki Heresznyén dolgozik.

Már egészen jól megy a tánc is.

Horváth Ferenc, Csizmák Mária, Pfeipfer Julianna, Bo- donovics László, Bukvicz Antal is így vélekedik.

Ne legyen kihalt a művelődési otthon, szórakoztassuk magunkat — vallják a fiatalok, s ezért nem »fékeznek« le nyáron sem. Péterhidán nem húzzák le a rolót, nem mondják, hogy »hja, ilyenkor uborkaszezon van, nem lehet semmit sem kezdeni«, hanem keményen dolgoznak, s újabb ( meg újabb előadásra készülnek.

Most a határőrök kultúr- versenyére készülnek. Nem akarnak lemaradni a tavalyi gárda mögött, hisz azok elhozták az első és a második helyezést.

Lajos Géza

TABÁK ANDRÁS:

A köszörűs

Ilyenkor, ősszel már ferde sugarakban táncol a napsugár. A tető felett nedves orrú szél kerget fürge vinnyogással egy 1-orgombolyagot. Csendes a ház. Fénylik az ég, csillognak az ablakok. Majzikné, a házmester fogja a seprűt, kijön az ejtő elé. Reggel már söpröge- tett a portája előtt, de szereti a tisztaságot meg az asszonyok reggeli pletykáit. Ma azonban teremtett lélek sincs a folyosókon. Szombat van, sietni kell a főzéssel, korán jönnek a férfiak a munkából. A konyhákból könnyű szagok szállnak. Majzikné megkerüli a virágágyat, elindul körbe az udvaron. Terebélyesen elvonul az ablakok alatt, sorra beléjük szagol. Néha megtorpan, a homlokát ráncolja: nem akarja összekeverni a szagokat. Gárdosné például, az orvos felesége serpenyös húst süt, amit vem szabad összezagyválni a Bokáék ablakából szálló lencseillattal. Bokáéknál gyakori a lencse, és gyakori a perpatvar. Talán épp a lencse miatt. Boka nem szereti a lencsét. Ha szöges bakancsával végigdübörög a folyosón, Majzikné már fogja a seprűt, ballag fel az emeletre. Odasettenkedik az ablakhoz, úgy tesz, mintha szorgalmasan söprögetne, holott csupa fül, minden neszre felfigyel, minden szófoszlányt, elcsíp. Néha még leskelődnie se kell, cső,k kiáll az udvarra, és a porolónak dőlve hallgatja a Boka ordítását. Mert ő aztán tud ordítani. Fuvaros. A fuvarosok két dolgot tudnak: ordítani meg inni. Boka is iszik mint a gödény, s amikor részegen jön haza, zeng tőle az

egész ház. Olykor belefárad, elfullad a hangja, és az asz- szony szüppögését is hallani. Majzikné mindig borzasztóan megsajnálja. Szörnyű sora lehet annak az asszonynak. Ha csöpp sütnivalója lenne, rég otthagyta volna az urát.

Majzikné megkerüli az udvart, visszaérkezik az ajtaja elé, nagy sóhajtással már 1or- dulrm is be rajta, amikor jön a köszörűs. Cigánn Amolyan szép szál ember, gyűrött arcú, korom szemű. Karján csomósán feltűrve az ingujj. Zöldre pingált köszörűstaligát himbál maga előtt, zöld a fején a zsi- 7ióros kis kalap is. Illendően odabókol a házmesternének, a kalapját is megemeli. Puha talpon járva gurítja be a kocsit az udvarra.

— Köszörűs! Itt a köszörűŰS-~' c...

Majzikné fellép a küszöbre, sután lóg kezében a seprű. Micsoda köszörűs! Majzikné még sose látott cigányköszörűst, a köszörűs mind tót vagy sváb. A svábokon még mulatni is lehet. Ha azt kérdezik• »Hogy fun, nagysasszony, fan-e falami köszörű-munka?«, akkor muszáj nevetni rajtuk. Hanem, hogy cigányköszörűs ... ez megint valami új dolog. MaJzik- né falhoz támasztja a seprűt, nagy buzgalommal igyekszik néhány rokonszenves vonást felfedezni a cigány képén. Mert náluk aztán garmadával, akadna munka. Az ura mái hetek óta eszi a lelkét, hogy teli az ekszeájg életlen holmival. Majziknében kigyúl a lelkiismeret, csakhogy nem bízik az emberben. Hátha kereket old a sok késsel? Nem strá- zsálhatja el mellette a napot

A köszörűs megtörli a homlokát, másodszor is elordítja magát. A folyosóra kiugrik egy gyerek, kinyújtja a nyelvét, de mellette ott a házmes- terné, és ki tudja, talán még ebből is civódás adódnék. De az emeleten előszállingózik néhány asszony. Összeverődnek a Gárdosné lakása előtt, tanakodnak. Mindegyiknél lavul 't sublótban csorba kés, életlen olló, de cigányra még kést se bízzon az ember. Már csak Gárdosné miatt se. Nem szereti a cigányokat, tavaly a piacon ellopták az erszényét. Gárdos- nét pedia kár lenne megharagítani, jóravaló asszony, pénzszűkében megsegíti az embert.

Gárdosnén vátvolatfehér kötény lián, szemüvegét töröl- geti.

— No hiszen — mondia szájbiggyesztve —, cigánvköszörűs. Erre se bíznék munkáit.

És az asszonyokra néz. Azok bólogatnak, bár szemük sza porán forgolódik az udvaron, liehet ugyan a sarki boltban is köszörültelni, de ott napokig elkóslatnak rajta. Késre meg szükség van, azt már szégyen a szomszédasszonytól elkérni.

A cigány még egyet, utoljára, kiált, aztán szedi a sátorfáját, baktatna kifelé, amikor a földszinten nyílik az ajtó, kiszól a Szabóné:

— Várjon.

És odaad egy ollót meg egy kést. A köszörűs megnyálazza az ujját, szakértelemmel végighúzza a kés élén, majd megpörgeti a masinát, a kő felett felszikrázik az acél. Közben fölveti a tekintetét az emeletre. Az asszonyok izegnek-mozegnak, noszogatja őket valami. Mégiscsak le kéne vinni azokat a késeket! Gárdosné nem szól, fölteszi a pápaszemét, gúnyos mosollyal bemegy a lakásba. Az asszonyok egymásra pillantanak, behúzott nyakkal hallgatnak. így is, itt van ni... máris megsértődött. Igaza van, igaza van, de ha egyszer a késeket meg kell fenni... A kis Sipőczné azt tanácsolja, vigyék csak le a késeket, de tartsák szemmel azt a cigányt. Felváltva. Tíz percet mindnyájan kiszakíthatnak a főzésből. Jó ötlet, tetszik nekik. Sipőczné megy le először, egész csokor kés csillog a kezében. Átadja a köszörűsnek, az kezicsókolomot köszön, elveszi. Sipőczné a porolónak dűl, vizsla szemmel méregeti a férfit. De az rá se hederít, hosszúkat fütyülgetve végzi a munkáját. Göcsörtös újjai közt sivít a kés.

Sipőczné unja meg előbb a hallgatást.

— Sokáig készül el vele? — kérdezi, mert nem olyan fajta, aki sokáig kihúzza szó nélkül.

— Pár perc, kezicsókolom...

A köszörűs ujja közé csípi a

kést, a világosság felé tartja. Szikrázik a kés lapja, gyöngyös fonálban fut róla a fény. Hunyorgó szemmel vizsgálgat- ja, majd megfordul. Éppen Majzikné csoszog ki mogorván a konyhájából.

— Itt van, no. Vegye el ezt is ...

A cigány neki is kezicsókolomot köszön, de már kerekebb kedvvel és a szemében is bujkál valami huncut fény. Gyorsan elfödi a száját, úgy tesz, mintha rájönne a köhögés, pedig a nevetést nyomja el.

Tíz perc múlva megérkezik a váltás. Bokáné siet le az emeletről. Éppen a rántást kapta le a gázról, még csillog kezén a zsír, útközben törülge- ti a kötényében. Sipőczné fel- lélegzik, cinkos tekintetet vet rá, bandukol föl a lépcsőn. A cigány már érti a dolgot. Nyel egyet, az asszonyra pillant, aztán rajta is marad a pillantása. Jóformajú asszony a Bokáné, gömbölyű a karja, párás a szeme. A köszörűs kidugott nyelvvel szorgoskodik, de olykor felpillant, fekete szeme végigsuhan az asszonyon. Bokáné látja ezt, zavarbajön. Ez a fajankó még azt hiszi, hogy miatta ácsorog itt, mikor száz dolga is akadna! Bolondság ez az őrködés, igazán csak a napot lopja az ember, ösz- szekapja a vállán a kendőt, mellére húzza, a kapu felé tekinget. Nem fordul a köszörűs felé, azért se néz rá, de érzi, hogy az egyre többet pislog feléje, és egyre kevesebbet törődik a késeivel. Bosszús, de valami jóleső-félét is érez. Nevetséges volna, ha rászólna. Senkinek se tilthatja meg, hogy nézze. Ez is csak olyan ember, mint a többi.

A cigány leveszi a kerékről a kést, az ujjat közt forgatja.

— Kibomlott a cipője — szól csendesen.

Bokáné elpirul, először azt se tudja, mit tegyen. Lesimítja a szoknyáját, a férfira pillant.

— Köszönöm — mondja ő is csendesen.

Leguggol, bizonytalan ujjal

befűzi.

A cigány abbahagyja a munkát, még a kereket is megállítja, és kerek szemmel csodálja a lehajló asszonyt. A fehér lábszárat nézi, nem tudja elszakítani róla a tekintetét. Elmosolyodik a bajsza alatt, talán gondol is valamire, aztán meglóbálja a kést, csillámló tüzkört húz vele a levegőben, és ismét a pedálra tapos. Fürgén pattogtatja tovább. Most már igazán a késekkel foglalkozik.

Később a kövér Vértané ereszkedik le a lépcsőn. Bokáné félszegen a köszörűsre mosolyog, elsiet. Az megint félbehagyja a köszörülést, lopva utánanéz, a lépcsőig kíséri a s.emével. Csak azután fordul mogorván Vértesnéhez.

— A két fanyelű a magáé?

Vértesné bólint, szusszant is

hozzá egyet. De szólni nem szól. Hasához szorítja a darálót, kávét őröl. Orra hegyére tűz a napsugár.

A köszörűs délre végez a munkával. Körűlhordja a házban a késeket, összeszedi a pénzt. Bokáné ajtaja előtt sokáig időzik. Az asszony kapkodva kotorászik a táskájában, egyesével pengeti a markába a forintosokat. Az asszonyok közben feíben összeadnak, kivonnak. nehogy becsapja őket a cioány. ö is számol, körmével vékony vonalkákat karcol a falra, dünnyög magában. Zsebre vágja a pénzeket, majd meggondolja magát, két forintot kivesz, az ujjal közé csípi.

— Többet adott — mondja Bokáménak. — Maga két fo* rirvttal többet adott.

Nem szól többet. Nekirugaszkodik a kocsinak, nagy csattogással a kapu felé lódítja.

Az asszonyok még egy darabig a folyoséfh ácsorognak. Bokáné marad kinn legtovább. A kétforintost szorongatja a kezében.