Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-26 / 201. szám

Péntek, 1960. augusztus 26 4 SOMOGYI NÉPLAP OLIMPIAI HÍRADÓ Az MTI kiküldött munka­társa jelenti: Ismét egy világcsúcsnál jobb eredmény született az olimpiai előkészületek folyamán. Wilma Rudolph amerikai atlótanő a 100 m-es síkfutásban 11,2 má­sodperces eredményt ért el, ami egy tizeddel jobb a hiva­talos világcsúcsnál. * * * Egymást érik Rómában a aagy nemzetközi sporttanács­kozások a különböző sportágak, nemzetközi szövetségek kong­resszusain. A Nemzetközi Bir­kózó Szövetség kongresszusán ötvenhárom ország küldötte vett részt. Elfogadták azt az érdekes bolgár javaslatot, hogy változtassák meg a súlycsopor­tok nevét Eszerint a jövőben számozzák a súlycsoportokat — 1—8-ig —, s emellett feltünte­tik a csoportok »kilogramm súlyát« is. * * * Ülésezett a Nemzetközi Üsző Szövetség kongresszusa is. El­sőnek egy amerikai javaslatot tárgyaltak meg, amely arról szólt, hogy az olimpián a kü­lönböző versenyszámokban or­szágonként ne kettő, hanem három sportoló vehessen részt. Az amerikaiak javaslatát el­utasították. A kongresszus hét országot felvett tagjai sorába Ezek között szerepel az EAK. Rhodézia, Irak és Portorico is. Az olimpiai játékok pénteki, második versenynapjának mü­i sora: Az olasz sportlapok terjedel-J mes cikkekben, hatalmas tudó-. 8 óra: öttusa lovaglószáma sításokban foglalkoznak azj 8.30: 100 m férfi gyors- és olimpiai játékokkal, a külön-i 200 m női mellúszás időfuta- böző sportágak esélyeivel. A imái. Corriere Della Sport egyiki 9 óra: 100 km-es lcerékpá- legutóbbi számában ré'dáuliros országúti csapatverseny arról ír, hogy kik az esálveseki időfutamai, a labdarúgó-tornán. A négyes^ 9 óra: kosárlabda mérkőaé- döntőbe a magyar, olasz; jugo-^sek: Magyarország—Japán, szláv és lengyel válogatottat^ 9 óra: kajak-kenu előfuta- várja. (mok. * * * é 11 óra: kötöttfogású birkó­Nagy riadalmat okozott ^ó-mérkőzések. 15 óra: kajak-kenu előfuta­mok. olimpiai faluban, hogy az egyik] gáztűzhely pontatlan kezelései miatt tűz ütött ki. Szerencsére ( ^ óra: ökölvívó-mérkőzé­repülő- és re­a tüzet sikerült rövidesen el-i 15 óra. kerékpáros oltani, és kár nem keletke-^ verseny időfutamok zett. t ményfutamok. * * * é 15 óra: 100 m női gyorsúszás Az olimpia alatt a kereske-( időfutamok. delem mindent megpróbálj 15 óra: női toronyugrás se­hogy növeljék a bevételt Több# lejtez°' .. rL .... , ,„ i 16 óra: labdarugo-merkőzé­uzletben például engedélyez-' k; Magyarortzá5_IndiSL ték a húsz százalékos áreme-, 2Q óra; kötöttfogású birkoz6- lést. Az egyik római vendéglő- 4 mérkőzések, ben, hogy fokozzák a vendégeké 20.30 óra: 100 m férE gyors­érdeklődését, a pincérek régi' úszás középdöntők és 200 m római ruhákban, tógákban | szolgálják fel az ételeket (MTI)i * * * | (Felhívjuk kedves Olva-1 sóink figyelmét hogy a leg-' ’ férfi mellúszás időfutamok. 20.45 óra: kerékpáros 1000 i m-es időfutam verseny. 21 óra: ökölvívó-mérkőzé­sek. 23.40 óra: vízilabda-mérkő­frissebb olimpiai hírek lapunk Magyarország—Egyesült 2. oldalán találhatók.) Államok. hetti Spßi'tieifijzetek Mozgalmas volt a múlt hét. Atléták, úszók, labdarúgók tették azzá, no meg a falusi dolgozók spartakiádjának or­szágos döntője, amely háromnegyed száz somogyi sportolót mozgósított Egerben, összességében több a pozitívum, mint a negatív vonás. De azért ez utóbbiakról sem árt jegyze­teikben megemlékezni. A SPARTAKLADDAL KEZDJÜK. Most már túl vagyunk az országos döntőkön, s elmondhatjuk, hogy falusi sportolóink kiállták a pró­bát. Igaz, hogy szereplésük köze­pes volt. Egyetlen első helyet sem tudtak szerezni az országos dön­tőn sportolóink, de a versenypá­lyán megszerzett pontokat nem egy-két versenyző gyűjtötte. Hoz­tak pontot a röplabdások, a ke­rékpárosok, a kézilabdázók, az at­léták, a tornászok, egyszóval a teke kivételével valamennyi sport­ág. Ez j6 jel. A versenypályákon kivívott hetedik hellyel Is elége­dettek lehetünk, * * * TALAS ÉS PAMUK2 NEVE Jól ismert atlétaberkekben. Velük kap­csolatban újat mondani szinte nem is lehet. Mindkettő igen nagy te­hetség. Pamuki most mint gátfutó mutatkozott be sikerrel. Tálos pe­dig éppen hogy csak felgyógyult a labdarúgó-edzésen szerzett sérü­léséből, máris megyei csúcsot ja­vított. Pamukit nem féltjük a jö­vőt illetően. Tálosnak azonban is­mét feltesszük a kérdést: válasz­tania kell, hogy élvonalbeli atléta vagy harmadrangú labdarúgó kf- ván-e lenni. * * * PAPP LAJOS NEVÉT csak a spartakiádok során kapta szárnyra a hír. Balatonszemesről jött ez az ügyes középtávfutó a spartakiád^fc- ra. Jött és győzött a községi, já­rási és a megyei versenyeken. Egerben senki sem számolt vele komolyan. Ahogy azonban befutott a célba, egyre többen figyeltek fel rá. Pedig »csak« harmadik lett. A 2:06.8 az igen laza egri pályán azonban figyelemre méltó ered­mény. Hogy mennyire az, azt Pa- mukiék tudják legjobban. Bizony sok munka árán jutottak el ők a 2:06-íg. Ez a balatonszemesi fiú pedig csak úgy egyből kivágta ezt az eredményt. Bizony, ha rend­szeresen dolgozna, egykettőre oda­kerülne nemcsak a megyei élvo­nalba, de a kerület legjobbjai kö­zé is, a falusi sportolók országos mezőnyéről nem is beszélve. Ez utóbbival kapcsolatban hadd mondjuk el: Rövid múltra tekint­het vissza a Kaposvári Honvéd Sport Kör. Ez alatt az idő alatt nagy utat tett meg náluk az at­tika, a röplabda, a kézilabda, de még inkább a legnépszerűbb sport­ág, a labdarúgás. A hadsereg-baj­nokság megnyerése azt bizonyít­ja, hogy a Kaposvári Honvéd Sport Körnél nemcsak azok van­nak sokan, akik szeretik a spor­tot, hanem azok is, akik értenek a sporthoz, akár mint vezetők, akár mint sportolók. * * * HIDEG ZUHANYKÉNT HATOTT a KMTE mázai félsikere, mert ál­talában győzelmet várt mindenki az MTE-től. Maguk a mázaiak is, akik beálltak védekezni, s csak a vége felé próbáltak meg támadni is. Elekor bizony majdnem meg­született a mázai győzelem. Mindezzel kapcsolatban hadd mondjuk el, hogy a KMTE fél­sikere mögött jó néhány tényező játszott közre, olyanok, mint a hétközben elég sokat emlegetett »Laki-ügy«. Hogy történt, hogy nem, a fiatal KMTE-csatár nem utazott el a csapattal. Aztán autó­val Mázára vitték, a végén nem játszott. Véleményünk szerint nem Lakin múlt a mázai két pont. Vi­szont épp ez az eset mutatja, hogy mi játszódik a KMTE-nél a ku­lisszák mögött. Az ilyen tényezők­nek feltétlenül szerepük van az eddigi gyengébb szereplésben. SIÖFOK A ZAT ÉLÉN ­BAJNOKI TABLA- írtuk egy héttel ez­előtt. A siófokiak továbbra la ott vannak a táblázat élén, igen fi­gyelemre méltó, 12:0-ás gólarány- nyal. Azt hihetné valaki, hogy Siófokon ma már nincs is gond. Sajnos, nem mind arany, ami fénylik! A vezetők körében fel­ütötte fejét az egyenetlenség, s olyan hangokat hallottunk, hogy esetleg Haragh Tibor, az edző is megválik az együttestől. Nagy kár, mert az utóbbi Idők siófoki sikereinek titka, hogy a vezetők egy nyelven beszéltek, s hogy zavartalanul és következete­sen dolgozhatott az edző. Éppen Siófokon felejtették el, hogy a ko­rábbi széthúzás, a folytonos edző csere hova vitt? * * * NAGYATÁDON TÖRTÉNT: Pos­ta, az atádlak balszélsője szabály­talanul akadályozta Mohácsit, vendég Kaposvári Vasutas kapu­védőjét. A játékvezető sípolt, sza­badrúgást Ítélt Nagyatád eUen. Mohácsi azonban nem elégedett meg ezzel az elégtétellel, hanem tettleg bántalmazta az őt faultoló Postát. Nyári József Játékvezető — helyesen - kiállította Mohácsit. Aztán rúgták a szabadot. Igaz, hogy 12 perc késéssel, mert alapos kavarodás támadt a pályán. Meg­oszlottak a vélemények. Némelyek szerint 11-est kellett volna rúgni, mások a kiállítást kifogásolták. Pedig Nyári bíró pontosan a sza­bályok szellemében járt el. Amikor Mohácsi a szabálytalanságot elkö­vette, a labda játékon kívül volt. Ilyen esetben a szabálytalanságért ki lehet zárni a játékból a játé­kost, de más szankciót alkalmazni - nevezetesen U-est Ítélni - nem lehet. * * • elkjabaltuk a mült he­ten, hogy a megyei bajnokság­ban úrrá lett a sportszerűség. A harmadik fordulóban bizony ott volt a már említett nagyatádi eset, s aztán a Balatonlelle—Fo­nyód mérkőzésen Is két játékost kiállított a játékvezető. Lesz tehát munkájuk a héten a fegyelmi bí­ráknak. Kár, nagy kár... K. S. Rekordnevezés Kaposvár város labdarúgó-bajnokságában Még nem is olyan régen éppen elég volt összehozni a csapatokat, hogy megindulhasson a küzdelem Kaposvár város labdarúgó bajnok­Előre, K. Petőfi, K. Építők-Tégla- gyár, K. Spartacus, K. Helyiipari SK, továbbá a K. Vasas és a Szö­vetkezeti SK. 9:0! Akik nem voltak ott a Ki­nizsi-pályán, csak hírből hallották ezt az eredményt, nem is akarták elhinni. Ennyi gólt a Nemzeti Baj­nokságban megtett útja során még sosem rúgott a Kinizsi (viszont ka­pott). A nagyarányú győzelem után sincs azonban — helyesen — lako­dalmi hangulat. A vezetők és a já­tékosok — néhány túlbuzgó szur­kolót kivéve — nem értékelik túl i azt a 9 gólt, amelyet a teljesen át- • szervezett, főként ifjúsági labda­rúgókból álló Csepel Autónak rúg­tak a kaposvári csatárok. * * * A HONVÉD-LABDARÜGÖK ket­tős bravúrjáról e héten is sokat beszéltek. Az egyik, hogy a har­madik forduló után is még a ve­retlen csapatok sorában találjuk az együttest. A másik ennél sokkal nagyobb jelentőségű, értékesebb. Ezt a bravúrt szerdán este hajtot­ta végre a K. Honvéd csapata, amikor a hadseregbainokság or­szágos döntőjében megérdemelt győzelmet aratott, és kivívta az elsőséget. ságáért. Nos, az idén nem így van. 12 csapat részvételével kezdődik meg szeptember 4-én a bajnoki vetélkedés Kaposvárott. Igaz ugyan, hogy »hivatalosan« csak tíz résztvevője lesz a városi baj­nokságnak, a Kaposvári VTST és a Labdarúgó Szövetség azonban engedélyt adott két csapatnak ar­ra, hogy versenyen kívül indul­jon. Mint Muráth József, a VTST elnöke mondotta, az a cél, hogy a K. Vasasnak 'és a Szövetkezeti SK-nak módot adjanak a megerő­södésre, hogy jövőre már meg­rendezhessék a bajnoki küzdel­meket úgy, hogy a tartalékcsapa­tok külön csoportot alkossanak. A városi bajnokságban induló csapatok a következők: KMTE n., K. Kinizsi II., K. Honvéd H., K. Dózsa n., K. V. Lobogó II., K. A megyei ifi labdarúgó-bajnok­ság állása a harmadik forduló után: 1. Marcali S3-­19:2 6 2. K. Kinizsi 33-­21:3 6 3. Siófok 3 2 1­8:1 5 4. K. Dózsa 3 2 1­8:3 5 5. K. V. Lobogó 3 2-1 14:5 4 6. Csurgó 3 2-1 12:5 4 7. Balatonlelle 32-1 15:9 4 8. KMTE 3 2-1 6:6 4 9. K. Vasutas 3 111 12:7 3 10-11. Nagyatád 3 1-2 6:9 2 10—11. Somogyszob 3 1-2 8:12 2 12. Barcs 3-21 3:6 2 13. Tab 3-12 3:12 1 14. Fonyód 3 - - 3 3:18­15. Balatonújhely 3 - - 3 2:18 “ 16. Zamárdi 3 - - 3 2:26­HÍREK ^líűvelődés Szórakozás Tatarozzák a Karádi Általános Iskolát. 'A munkák befe­jezésénél tart Halász István, Törzsök József és Kajdi István. Ma Békésen sorsolják a lottót A hónap utolsó lottósorsolá­sát is vidéken rendezi a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság. A 35. nyerőhét nyerőszámai­nak sorsolását ma, pénteken Békésen tartják. Sorsolással döntik el azt is, hogy az au­gusztusi négy játékhét közül melyik hét szelvényei vesznek részt a kivetkező tárgynyere- mény-húzáson. — ötezer forint értékű tár­sadalmi munkát végeztek Ta- bon a község lakói az új mű­velődési ház környékének par­kosítása során. — A SZENTBALÁZSI K1SZ- SZERVEZET tagjai a helyi földmüve sszövetkezet dolgozói­val együtt egynapos kirándu­láson vettek részt a Balatonon. — Most megjelent könyvek: Termelőszövetkezeti ABC (Kossuth Kiadó). Andrejev: Életre születtünk (Zrínyi Ki­adó). Ralidé Jenő: Szputnyik New York feűetrt (Móra Kiadó). Fekete István: Tüsikevár (Mó­ra Kiadó). G. Donáth Blanka: Lányok Könyve (Móra Kiadó). Kernjén István: Csoszáné meg a többiek (Magvető). Albert Male: A tüzes nyíl (Szépirodal­mi Kiadó). — A BÁRDIBÜKKI ÁLLA­MI GAZDASÁG kiszesei 70 hold pillangóst gyűjtöttek be társadalmi munkában. — A Bőripari KTsz közli, hogy cipőjavító részlege Május 1. u. 9. sz. alól Május 1. u. 23. sz. alá köl­tözött. Gyorsjavító részlege meg­kezdte működését. (20552) — Tízezer forintos beruhá­zással új tantermet építenék K arádon a politechnikai okta­tás céljaira. — Betonhíd épül Baranyán 160 ezer forintos költséggel. A hidat a felsőmocsoládi ktsz építi. — A MAGYAR JÉGREVÜ társulata a luzsnyiki sportpalo­tában hatalmas érdeklődés mellett mutatta be a moszkvai közönségnek »És megszületett a szerelem^ című műsorát. — Igáiban a KISZ-szervezet 26 tagja 60 hold gabonát hor­dott be társadalmi munkában. — ŰJ ORVOSLAKÁST ÉPÍ­TENEK Kisbárapátiban a 200 ezer forintos községfejlesztési hozzájárulásból. — Mintegy 5000-en látogat­ták meg eddig a KISZÖV ter­mékbemutató kiállítását. — FINNORSZÁG ÉSZAK­KELETI RÉSZÉBEN tűzvész következtében körülbelül 2200 négyzetkilométer erdő égett el. A tüzet valószínűleg villám­csapás okozta. A tűz elpusztí­totta a rénszarvasleglők 30—35 százalékát. A kormány úgy döntött, hogy ebben az évben mintegy 200 rénszarvast vágat le, hogy a meglevő legelő elég legyen. — 25 százalékkal több extra méretű ruha kerül forgalomba, mint tavaly ilyenkor azokban a szaküzletekben, ahol a nor­mál méretű ruhákon kívül kü­lönleges méretű fehérneműket, öltönyöket és kabátokat is áru­sí tanaik. — A SZOVJETUNIÓBAN 1965-ig 105 különböző típusú üzletház épül. Moszkvában és 140 más városban típustervek alapján érdekes megoldású ke­reskedelmi központokat alakí­tanak. Vörös Csillag. 5, 7, 9 órakor: Rangon alul. (14 éven alul nem ajánlott.) Szabad Ifjúság. 4, 6, 8 óra­kor: A nap mindenkinek vilá­git. (10 éven alul nem ajánlott.) Dózsa Kertmozi. 8 órakor: Dani. (14 éven alul nem aján­lott.) Rippl-Rónai Múzeum: Kínai népi- és iparművészeti kiállítás 10—14 óráig. BALATONI MÜSORKALAUZ Filmszínházak műsora: BALATONBOGLAR Hely a »«tón. BALATONFÖLDV.4R Fedett kertmózi: Háború és be­ké i—n. BALATONLELLE Kertmozi: Hüvelyk Matyi. Szélesvásznú teremmozi: Nagy kék országút. balatonszarszo Szélesvásznú kertmozi: Emberek és farkasok. BALATONSZEMES Kertmozi: Nagy kék országút. FONYOD Teremmozi: Hely a tetőn. Kertmozí: Fehér vér. SIOFOK Május 1. Filmszínház: Montpar­nasse 19. Kertmozi: Fatima. ZAMARDI Kertmozi: Francis. Szabadtéri színpadok műsora: SIÓFOK Ma este fél 9 órakor a Győri Kisfaludy Színház vendégjátéka. Füredi komédiások. Nagyoperett. BALATONFÖLDVAR 27- én este fél 9 órakor a Győri Kisfaludy Színház vendégjátéka. Füredi komédiások. Nagyoperett. BALATONLELLE 28- án este fél 9 órakor a Győri Kisfaludy Színház vendégjátéka. Füredi komédiások. Nagyoperett. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, több helyen eső, zivatar. Mérsékelt déli, délnyugati szél. Meleg idő. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 28—31 fok között. Távolabbi kilátások: a hét vé­gén záporok, zivatarok kisebb lehűléssel. Ismeretlen Pálóczi Horváth fldám- és Berzsenyi OánieMevelek kerültek elő A kaposvári Állami Levél­tárban a feudális kori családi iratok rendezése közben dr. Kanyar József levéltárvezető ismeretlen Pálóczi Horváth Ádám- és Berzsenyi Dániel-le- velekre bukkant. Pálóczi Hor­váth Ádám 1801-ben és 1804- ben peres ügyekben Nagyba­jomból írta leveleit, Berzsenyi Dániel pedig 1830-ban Niklá- ról. — Televíziót vásároltak a községfejlesztési alapból So- mogyacsán. A készüléket a művelődési otthonban helyez­ték el. — A VELENCEI L1DÖ-PA- LOTÁBAN rendezett estéllyel szerdán megnyílt a XXI. ve­lencei filmfesztivál. Az esté­lyen versenyen kívül bemutat­ták az »Egy, kettő, három, négy-* című francia filmet. A fesztivál hivatalosan csütörtö­kön kezdődött a »Fehér ga­lamb* című csehszlovák és »A háború* című jugoszláv film bemutatásával. — Az Idén 450 ezer harcsát keltettek ki és neveltek fel mesterséges tavainkban. A meg­erősödött ivadékok nagy részét az ősszel állami gazdasági és termelőszövetkezeti halasta­vaknak adják át. — Angliában kivonják a pénzforgalomból a farthingot, amely a penny egynegyede. A farthing 650 éves, születésekor ©gy tyúkot lehetett érte kapni A századforduló éveiben már csak egy skatulya gyufát ad­tak érte. — A Bőripari KTsz mértékutáni cipőrészlege Május I. u. 9. sz. alól elköltözött Május 1. u. 23. sz. alá. Kitűnő bőrökből elegáns és ké­nyelmes cipők készülnek. Üj el­münk Május 1. utca 23. Tekintse meg mlntakollekclőnkat. (3414) Ráfizettek a lisztlopásra Tavaly november 10-én Koz­ma Ferenc berzencei pék, üzemegységvezető és Káplár József péksegéd könnyen akar­tak pénzhez jutni: az aznap érkezett 134 kg finomlisztet nem használták fel a kenyér­sütéshez, hanem helyette rozs­lisztet vásároltak, és azt sü­tötték meg. Az árukülönbözet­ként jelentkező több mint 300 forint értékű finomlisztet el­tulajdonították. A Csurgói Járásbíróság Koz­ma Ferencet visszaesésben el­követett csalás bűntette miatt 1500 forint, Káplár Józsefet pedig 700 forint pénzbüntetés­re ítélte. Az ítélet nem jog­erős. 11: Úttörő Szövetség mega'akulása 15. évfordulójának ünnepére készülnek a pajtások Az Üttörő Szövetség 19Gl-ben les* 15 éves. Az országos elnökség ha­tározatot hozott a szövetség meg­alakulása 15. évfordulójának mél­tó megünneplésére. Az Őrsök és csapatok már az oktatási év kez­detén megkezdik a felkészülést az évfordulóra. A feladatok között szerepel: foly­tatni a forradalmi nyomolvasást, tovább ismerkedni a felszabadulás előtti időkkel. Tervük felkutatni, hogy kik voltak a 15 évvel ezelőtt megalakult úttörőcsapatok vezetői, akiket felkérnek, hogy látogassák meg a csapatot, ismertessék a paj­tásokkal jelenlegi munkájukat. Az ÉM Somogy megyei I Állami Építőipari Vállalat | azonnali belépésre keres festő, mázoló és burkoló szakmunkásokat. Munkásszállás ér étkezés biztosítva van. Jelentkezés : Kaposvár. Májas 1. utca 57 t \

Next

/
Oldalképek
Tartalom