Somogyi Néplap, 1960. augusztus (17. évfolyam, 181-205. szám)

1960-08-20 / 197. szám

Szombat, 1960. augusztus 20.

3

SOMOGYI NÉPLAP

Ok előbb kezdték

11 rohanó idő sodrában

szinte alig vesszük észre azokat az apró eseményeket, amikből összeáll a nagy egész: a történelmi változás. Mert történelmi az a folyamat, ami a mi nemzedékünk szeme láttára, többségük cselekvő részvételével a mezőgazdaságban, á falun végbemegy.

Ügy adódott, hogy a minap Visz községen utaztam át. A tanácsházán érdeklődésemre ezit felelte a titkárnő: »-Menjen az állami gazdaságba, ott sok szépet láthat, hallhat.« Estefelé ugyanitt időztem néhány órát. Beszélgettünk erről is, arról is. Egyszer csak a házigazda — poharazgatás közben

— szóba hozta: »Le a kalappal az állami gazdaság előtt. Ha maga látná, mit műveltek azok — szép a kukoricájuk, a jószágállományuk — akkor csodálkozna . Megmondom, egyéni gazda létemre a legjobb véleménnyel vagyok munkájukról.«

Igen, hát végre eljutottunk idáig. Régente — vagy talán nem is olyan régen — még ujjal mutogattak az egyéni parasztok egyik-másik (vagy számos) állami gazdaságra: »Nézzétek, így nem szabad gazdálkodni.« Ma pedig már nemcsak a mezőgazdaság nagyüzemeihez közel állók, hanem magángazdák is azt mondják — és kérdés nélkül is mondják, mert annyira meglepi őket, hogy nem fojthatják magukba az elismerő szót —, hogy: »Ez igen, ezt nevezem példás munkának. Az állami gazdaság kitett magáért.«

Persze, hogy kitett. Máról holnapra ugyan nincs érzékelhető előbbre ugrás, de hosszú évek kemény, kitartó és céltudatos erőfeszítése egyszer csak megérleli gyümölcsét. így már igen, az évtized kezdetét és végét egybevetve már látszik

— mi több: szembeötlik —, hogy fölötte van, jóval fölötte a kisparcellásnak a nagyüzemi gazdálkodás. Kérdezzük csak meg, vagy emlékezzünk visz- sza: hitte volna-e ezt a nagy változást tíz-tizenkét esztendővel ezelőtt a parasztember? Egyikük-másikuk talán hitte, de ma már egészük — az egész parasztság

— látja, még az is, aki nem hajlandó ezt megváltani.

Vagy vegyük a szövetkezetek tapasztalatait. És nem is csak azokat, amiket a termelésben gyűjtöttek, hanem a másféléket is.

Barcs különvonatot indított vasárnap a Balatonra. Nem megyei szerv kezdeményezte a kirándulást, nem több szövetkezet fogott össze, hogy együttesen kifizesse az utazás költségeit! Egy szövetkezet

csinálta ezt meg, a barcsi Vörös Csillag, amelyik az év eleje óta egyesíti az egész falu dolgozó parasztságát. Teherautós, buszos kirándulásról már hallottam, olvastam, de különvonatos balatoni utazást eddig önállóan egyetlen szövetkezet sem produkált Somogybán. Most a barcsi Vörös Csillag megtette ezt is. Ötszáz utasa volt a különvanatnak — ötszáz parasztember, akinek egy része eddig még csak képről, térképről vagy mások elmondásából tudta, hol az a Fonyód vagy a Badacsony. Ma már személyes ismerői ennek a vidéknek.

Régi szokások, megkövült

nézetek hullanak a semmibe, ha társra talál az ember az emberben, s megérzi, kitapasztalja, miben és mennyiben új ez a mi világunk. Megint friss élményemet idézem Gamáson kedden azon kesergett a pártvezetőség egyik tagja, Tölli Zoltán edvtárs, hogy augusztus 15-én — nagyaszszony napján — bizony nem akadt egyetlen vállalkozó sem a faluban, aki a cséplőgéphez ment volna dolgozni. Sőt az elcsépelt gabona elszállítását sem tudta megoldani a vezetőség — jelentkező hiányában. Erre azt kérdeztem tőle: »Próbáltak-e beszélni erről —

előzetesen a pártgyűlésen?« Nemmel felelt.

Pár órával később, Felso- mocsoládon mondom egyik ismerősömnek, amit Gamáson hallottam. Mire ő:

— Nálunk meg estig senki sem beszélt arról, hogy katolikus ünnep van. Este is csak arról tudtuk meg a dolgot, hogy nyitva volt a kocsma. Hétfőn pedig szünnapjának kellene lenni. Ott mondták az emberek, akik a napi nehéz munka után tértek be egy-egy pohár sörre, hogy nagyasz- szonynap van.

Nem tudnám pontosan megmondani, mikor történt a fordulat Mocsoládon: tavaly-e, vagy két esztendeje De valamikor akadt valaki, aki augusztus 14-én oda állt a nép elé: »Holnap nagyasszony napja lesz. Ezt eddig minden esztendőben meg szoktuk ünnepelni. De most azt javaslom, ne ünnepeljünk, hanem dolgozzunk. Asztagokban a gabonánk, csépeljünk.« S mi lett utána? Csépeltek másnap hajnaltól késő estig.

Ezt is el kell kezdeni egyszer. Lerázni a múltból a jelenbe magunkkal cipelt terheket S aki előbb kezdi, az gyorsabban és könnyebben jut előbbre.

Kutas József

Túlteljesítették második negyedévi tervüket a fonyódi járás földművesszövetkezetei

(Tudósítónktól.)

Elkészült a második negyedévi mérleg a fonyódi járás földművesszövetkezeteinél. A számok, adatok eredményekben gazdag három hónapot tükröznek.

A kiskereskedelem 29 millió 100 ezer forint forgalmat bonyolított le, ez a terv 4 százalékos túlteljesítését jelenti. A vendéglátó-ipar 4 800 000 forint forgalmával 106,5 százalékra teljesítette előirányzatát. A jó eredmény elérését jelentősen segítette, hogy az egész járásban bevezették a cukrászipari termékek árusítását. A második negyedévre kitűzött 716 600 forintos nyereségtervüket 158 400 forinttal túlszárnyalták. A legjobb eredményt a lengyeltóti fmsz érte el 233 százalékos teljesítéssel. Nem messze jár tőle a somogyvári fmsz, ahol 216 százalékban valósították meg a nyereségtervet. Az igen jó szövetkezetek mellett akad hátul kullogó is. Balatonfenyvesen 67, Balaton- szentgyörgyön 62, Fonyódon 81

százalékra teljesítették a nyereségtervet.

Említésre méltóan javult a vagyonvédelem. Ebben a járásban volt a legkevesebb leltárhiány az elmúlt időszakban. Egyedül a balatonboglári fmsz zárta veszteséggel a második negyedévet (a vendéglátó-ipar hibájából).

' Gondot fordítanak az fmsz- ek saját vagyonuk gyarapítására is. E téren a lengyeltótiakat illeti az elsőség, összes vagyonuk 45 százaléka — 3

millió forint — a szövetkezet saját vagyona.

Egyedülálló úszódaru

A leningrádi Kirov szállító- és emelőgépgyár szerkesztői óriási úszódarut terveztek kas- pi-tengeri fúrótornyok felállításához. Az úszódarut kétfe- délzetű hajóra szerelik majd, s teherbíró képessége 250 tonna lesz. Segítségével megoldódik a mélytengeri olajkutak fúrásának problémája. A hajó annyira stabil lesz, hogy a daru még 5 csomó sebességet elérő vihar esetén is dolgozhat.

— Ügy érzem, nem vagyok alkalmas erre a megtiszteltetésre. .. — susogta alig hallhatóan.

A miniszterelnök megköny- nyebbülten lélegzett fel, előrehajolt a széles íróasztal fölött, s megragadta Dublac kezét:

— Kedves barátom, csak ne szerénykedjék. Mi mindany- nyian becsüljük önt, ismerjük a képességeit, és megbízunk magában. Egyébként pedig közös barátunk, hiszen tudja, kire gondolok... ó, bocsánat...

Közben ugyanis újból türelmetlenül berregett a telefon. Ez egy hosszabb beszélgetés volt, mégpedig angolul. Dublac nem értett belőle egy szót sem. Mindössze annyit tudott, hogy az Egyesült Államok követe van a vonal túlsó végén. A miniszterelnök elnézést esdeklő gesztus kíséretében odasúgta neki: — Az amerikai követ...

Közben a titkár is benyitott, és egy cédulát tett a miniszterelnök elé, amire az megismételte az előbbi »ezer bocsánat, de mit tegyek« mozdulatot. Végül is befejezte a beszélgetést, és látszott, hogy a legszívesebben kilökné Dublacot, aki azonban újra csak beszélni kezdett.

— Egy vallomással tartozom önnek... önnek, miniszterelnök úr — kezdte most már határozottabb hangon, de olyan ünnepélyességgel, hogy a miniszterelnök megértette: ez órákon át fog tartani. Vallomás. .. még csak ez hiányzik neki. Ha nem lett volna ennyire lepomádézva a haja, az égnek állt volna. Nem, vallomást, azt nem. Idegesen felpattant, oldalépett Dublachoz, megragadta mind a két kezét:

— Majd beszélgetünk, kedves barátom. Hívjon fel a jövő héten, vagy még inkább a hó vége felé... Addigra talán lélegzethez jutok. De látja, hogy most milyen hajszában vagyok. Na, isten áldja, és sok sikert...

S már nyomkodta kifelé az ajtón az elképedt Dublacot, akiben bentrekedt a vallomás.

Lassú léptekkel ballagott le a miniszterelnöki palota piros szőnyeges lépcsőjén, és arra gondolt, hogy milyen erős, biztos falak veszik körül. Ezekén nem hatol át semmiféle önvád, lelkiismereti riasztó szó, semmi, ami ellentmond az

Vallomások egy évtizedről

T íz esztendő — röpke percnek tűnik a történeti, lapjain. Es mégis, a mi elmúlt tíz évünk szí:., majd minden napjára jut valami olyan jelentős eseméni amire joggal lesz büszke az utókor.

Tíz éve szólította pártunk az államhatalom alsó és fe. sö fokainak birtokbavételére dolgozó népünket. S an. tíz- és tízezer számra választotta ki maga közül legjobbja és küldte őket a tanácsokba. Addig tanulatlan és tapasr lattan, de forradalmi elszántsággal fűtött munkások, dől zó parasztok és néphez hű régi tisztviselők foglalták el I lyüket az irányításban. Nem volt másuk, csak nary-n akarásuk és eltökéltségük, hogy megtanulják a burzsoázi tói végképp elhódítani és megtartani a hadimat. Hogy I lyes volt-e ez a célkitűzés, hogy mennyiből sikerült vég', vinni, valljanak erről azok, akik tíz éve az elsők közt

álltak a csatasorba, és azóta sitik küldetésüket.

is állják a vártát, híven telj..

* •

olyan kevés tudással és tapasztalattal. Hát látja, ez az egyik legszebb élményem az elmúlt évtizedről: beletanultunk a vezetésbe.

— Hogy mit tartok az elmúlt tíz esztendő legnagyobb eredményének? Azt, hogy községünk tavaly már másodszor és véglegesen termelőszövetkezeti község lett. (A falu népe Filebics elvtársat választotta meg tsz-elnöknek is. Így most két funkciót is ellát, nem lehet valami könnyű a dolga.)

Ezek után érthető a kívánsága az elkövetkező évekre:

— Azt szeretném, hogy falum népe ugyanolyan hittel nézzen a jövőbe, mint én. Mert ha van hit, magabiztosság, akkor tettrekészség is lesz, és anyagiakban sem éreznek hiányt az emberek.

Nincs okunk kételkedni, hogy a somogysimonyiak úgy, mint eddig, ebben is szót értenek tanácselnökükkel, és még többet tesznek a falu felvirágoztatásáért

e falakon belül kialakult élet

törvényeinek.

Az utcát latyakos hó borította, mégis gyalog bandukolt hazafelé. Közben betért egy kis bárba. Alacsony, szűk helyiség volt. Még sohasem járt itt. Keskeny bárpult előtte magas székek és néhány apró asztalka a falnak támasztott párnázott pamlag előtt. A sarokban zongora, rózsaszín er- nycs állólámpával; faburkolatú falak rézkarcokkal és apró lámpákkal. Egyetlen vendég sem volt a bárban. Dublac zavartan állt meg az ajtóban. A bárpult mögött magas, szőke nő állott s kedvesen rá- mosolygott a belépőre: — Tessék, csak tessék... Még korán van nálunk ilyenkor.

Kellemes, mély hangja volt a nőnek, de a kiejtésén valami idegenség érzett. Dublac beljebb került, és letelepedett az egyik kis asztalhoz.

A szőke nő előjött a pult mögül, jó alakú, ruganyos járású nő volt, nem egészen fiatal már, de az a fajta, aki harmincon felül mutat a legjobban. Amikor letette a konyakot Dublac elé, újból rávillantotta mosolyát. Ápolt, szép fogai voltak, s a mosolyában volt valami megnyerő. Nem hatott üzleties mosolynak, aki kapta, úgy érezhette: csak neki sábl. Dublacot jobban átmelegítette, mint a konyak, amit egy hajtásra felhörpintett.

— Nem inna velem egy pohárral? — kérdezte a kedves mosolyú szőkétől.

— Sajnos, most nem lehet

Filebics Géza elvtárs tíz esztendeje került a Somogysimo- nyi Községi Tanács elnöki székébe. Honnan vette a képességét a vezetéshez?

— Bizony megborsozott a hátam, amikor meghallottam, hogy a falu népe engem szemelt ki a tanácselnöki tisztségre. A felszabadulás előtt cselédember voltam, elhiheti, hogy akkor különösképpen nem volt közöm a közigazgatáshoz. Nem mondom, a fel- szabadulás után leszerelt partizánharcosként és kommunistaként kerültem haza, s érdekeltek is a közügyek, de arra azért nem mertem volna gondolni, hogy belőlem valahr közigazgatási ember lesz.

Azonban miután megválasztottak, rájöttem, hogy ezt is meg lehet tanulni, sőt, ha azt akarjuk, hogy a proletárdiktatúra fennmaradjon, nekünk, munkásoknak, parasztoknak kötelességünk is beletanulni a vezetésbe. Ó, ha most egy-egy gyűlésen magamban összehasonlítom az ötvenes évek elejei és a mai tanácsvezetők tudásbeli színvonalát, azt mondhatom, J»ogy ég és föld a különbség. Nem is ertem, ho- __ Soha nem hallottam még

g

yan irányíthattunk akkor a papától sem> hogy a régi

képviselőtestületnek valamikor Is asszony tagja lett volna. — felelte a nő, egy árnyalattal £Talán ezért is fogott el öröm,

amikor tíz éve az én nevemet

még melegebb mosollyal. — Tiltja az üzleti szabályzat...

— Rossz szabályzat — jegyezte meg Dublac, és alaposan végigmustrálta az előtte) álló nőt. — Szabad kérdezni magától valamit?

— Ó, tessék csak, kérdezni szabad... — és összes f éhét fogait rávillantotta.

— Maga, ugye, nem francia? A kiejtése miatt gondolom.. .; kissé idegenül hangzik.

A nő elkomolyodott, s egy árnyalattal merevebben felelte:

— Igaza van, nem vagyok francia... Magyar vagyok.

V

így kezdődött Dublac barátsága a magyar bárónővel.

Szekerczey Elvira nem született bárónőnek, csupán báróné volt, ami nagy különbség, legalábbis az volt a régi Magyarországon. Franciaországban nem sokat adnak az ilyen árnyalatokra, meg aztán Elvirában minden megvolt, ami a francia kispolgárban egy magyar arisztokrata asszony varázsát kelthette. Elvira művelt volt, legalábbis megvolt benne J az a társasági rutin, amivel a) műveltség látszatát tudta kél-J teni. öt nyelven beszélt, mind

; is ott láttam az első tanácstagjelöltek között — mondja a nagyberki Vörös Ferencné.

— Mire emlékszem még' Bár tíz év alatt sok mindent elfelejt az ember, de az első tanácsülés emléke mindig szembe jut. Akkora vihar

; volt ott, hogy olyat azóta sem hallottam. Sokan a mostani :lnök, Kontra elvtárs megválasztása mellett kardoskod ltunk, de mégis más lett.

— A legnagyobb élmény err

: Talán az a harc, amit megvívjunk a rendes utcai világításért, az óvodáért, a betonjár- idáért.

— S férje mit szólt a köziéleti szerepléséhez, nem ellenezte?

— Dehogy, inkább örült ’megválasztásomnak. Ha ő nem jbiztat, talán nem is mertem Ivolna vállalni a tagságot sem la tanácsban, sem a tsz intéző

tapp Jenő, a gálosld uanacs titkára azok közé a régi tisztviselők közé tartozik, akik bár dolgoztak a régi közigazgatásban, de hűek tudtak maradni a néphez, és odaálltak a proletárdiktatúra mellé. Segédjegyzőből lett községi közigazgatási megbízott, majd megválasztották tanácstitkárrá.

Tízéves tanácstitkári működéséről, a községben szerzett élményeiről így beszél:

— Én, aki a régi közigazgatásban is dolgoztam, fájón tapasztaltam, hogy az emberek félve jöttéje' a községházára. Annál jólesőbb érzés látni, hogy most remegés, félelem nélkül, bátran és emelt fővel lépik át a tanácsház küszöbét, és részt vesznek a vezetésben is. A második kellemes érzés, hogy mi nem bürokraták vagyunk, hanem elsősorban alkotók, segítjük újjáalakítani az emberek tudatát. Ehhez persze nekünk is át kell formálódnunk. Sokat kellett és kell még ma is küszködni, hogy fel rázzuk a falut a régi tespedtségből, a lakosságot megnyerjük a cselekvésnek, és elindítsuk itt is a fejlődést. Munkánknak megvannak a kézzel fogható eredményei, ezért amit elkezdtünk, tovább rolytatjuk. Azon leszünk, hogy a mi falunk is a szövetkezés útjára lépjen, és támogass ált

községfejlesztési tervünket is. * * *

Az első tanácsválasztások körüli harcra emlékezik visz- sza legjobban Szabó Gizella elvtársnő is, a Balatonföldvári Községi Tanács elnöke. 1950- ben Balatonszabadiban volt párttitkár, s huszonegy elvtársával együtt meg kellett küzdeni a reakció támadásaival. Azt akarták a reakciósok, hogy senki se vállalja el a tanácstag-jelölést.

— Rendszerváltozásról prédikáltak, s hogy a tanácstagokat felakasztják — így ijesztgették a népet. De mi, kommunisták a sarkunkra álltunk, és lelepleztük a reakciót. A választás rendben folyt le, s engem, a volt ínségmunkást is beválasztottak a tanácsba, s c'-’-rites lettem.

trZ'. a a balatonföldvári nácsnak. Bár rengeteg a dolga, de tud időt szakítani i._, - zésére is. Elvégezte az öthónapos közigazgatási tanfolyamot, most a gimnázium második osztályában tanul levelező hallgatóként. Legfőbb kívánsága, hogy Balatonföldvár tovább fejlődjék, növekedjék idegenforgalma. Ezt nemcsak kívánják, hanem mindent meg is tesznek érte. Az idén kaptak egy öntözőautót, rendbehozták a parkokat, s 1961-ig rendbe szeretnék tenni azösz- szes utat is.

^bizottságában. Különben ő is egyiket német akcentussal, de^jjözéletd ember, és majd min■*-«“ j“-. .

hajló, mégis délceg járással,í

hosszú, nyújtott léptekkel,^ Négyen szóltak tízéves munkájukról. S még mennyit ahogy a magyar dzsentriiá- Yá tudnának mondani ők is és a többiek,. akiket, nem kérdez- nyok jártak egykor, még azok y: tünk meg! Ki kételkedik benne, hogy az eddigi arcot új is, akiknek kissé kurta volt a u évek harcai, eredményei követik majd, s rr. j, g innak a lábuk ehhez az agárlépéshez, a nép hűséges szolgálatában született álmok, vág k. remé- — Folytatjuk — nyék. Varga Józsfll