Somogyi Néplap, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-06 / 158. szám

Szerda, 1960. július 6. 5 SOMOGYI NÉPLAP TUDOMÁNY - TECHNIKA LOUIS PASTEUR, A BAKTERIOLÓGIA MEGTEREMTŐJE éves a veszettség elleni védőoltás 75 Mikor Pasteur elindult lángol°,fafá; ziával ugrált problémáról a bakteriológiához vezető úton, bizony már csaknem teljesen elmosta az idő és az emberi fe­ledés két hatalmas elődje Leeuwenhoek és Spallanzani működésének nyomait. Pasteur egy Jura-hegy ségbe- li parasztcsaládból származott, mely megváltotta jobbágysá­gát, és városba költözött, ősei több nemzedéken át tímárok voltak, anyja egy kertész :eá' nya. Az elmélyedésre hajla­mos, de lassú gondolkodású fiú a jó, de nem kitűnő tanú lókhoz tartozott. Szabad idejé­ben festegetett, rajzolgatott Életfelfogását, melyhez egész életében hű maradt, egy levél tükrözi a leghívebben: »Ked vés Húgaim! Az emberi életet három kell, hogy kitöltse: az akarat, a munka és az ered mény. Az akarat megnyitja az eredmény ajtaját, ez az ajtó murvához vezet, és az ered­mény végezetül kell hogy megj koronázza az ember fáradozá­sait/« Húgai e sorokat sokáig csak »prédikációnak« tartották Tanulmányainak elvégzése után kristálytani kutatásai alapján Strassburgba nevezték ki tanárnak, majd 1854-ben Lille-be került. Itt kezdett el foglalkozni az erjedésekkel Először is megerősítette Cas- niard de la Tour vizsgálatait, melyek szerint az élesztő él és az élesztő változtatja át a cukrot alkohollá. Utána kimu­tatta, hogy amikor nem alko­hol, hanem tejsav keletkezik a répacukorból, akkor a folya­dékból hiányoznak az élesztő sejtek, viszont hemzsegnek benne kis pálcikák fonmájá ban az ún. tej savbaktériu­mok. E vizsgálatai során fe­dezte fel a vaj sav-baktériumo­kat is, és nem ismerve Schwann munkáit, kimutatta, hogy a hús rothadását is bak­tériumok okozzák. Egyben be­bizonyította, hogy e baktériu­mok életműködésük kapcsán oxigént fogyasztanak. E vizs­gálatait javarészben két olyan kis padlásszobában végezte, mely alkalmatlan volt lakás céljaira. Később a hatóságok öt apró szobából álló kísérle­tező laboratóriumot utaltak ki neki. A következő probléma, mellyel Pasteur foglalkozott, az ősnemzés tana volt. Esze­rint a baktériumok a bomló szerves anyagokból keletkez­nek. E felfogásnak alapjai igen régiek, már Aristotelésnél megtalálhatók, mint az élet keletkezésének magyarázata. A mikroszkopikus élőlények keletkezésének megmagyarázá­sára egy Needham nevű angol kutató elevenítette fel, de az említett Spallanzani kísérlete­sen megcáfolta-; az ő kísérleteit Pasteur valószínűleg nem is­merte. Pasteur sorozatos kí­sérletekben bizonyította be, hogy a baktériumoknak is van­nak szülőik, s ezektől és kizá­rólag ezektől származnak. Meg kell említenem, hogy ekkor már azt hirdette Pasteur, hogy a járványokat is ilyen apró élőlények okozzák, pedig még ilyen irányú tapasztalatai nem is voltak. Sőt azt is mondotta »Csak idő kérdése, hogy mikor fogja az emberiség a föld szí­néről eltüntetni az összes fer­tőző betegségeket.« Közben rá­ért arra, hogy a francia bor­gazdák és a selyemhernyó-te­nyésztők gyakorlati kérdéseit is megoldja, leírva pontosan selyemhernyók pébrine nevű betegségét. Pasteur tanaira építette fel a kor legnagyobb sebésze. Lister az asepsisnek a fertőzések meggátlásának gyakorlati módját, mely a csí­rák távoltartásán alapult, eb­ben azonban a m! Semmel- weisünk alaposan megelőzte. Mialatt Pasteur a fertőző be­tegségek baktériumos eredeté­ről szónokolt, Koch már ki is mutatta a lépfene ilyen erede­tét. Kettőjük egyénisége és eb­ből következően vizsgálati módjai is merőben ellentétes volt. Koch logikusan haladt lé­pésről lépésre, Pasteur nedia t problémára. Ezenfelül Koch orvos, Pasteur pedig vegyész volt. Koch kimutatta a bakté­riumok kórokozó voltát, Pas­teur elhatározta, hogy mesgyó- gyítja a baktériumok okozta betegségeket. Vetélkedésükben megnyilvánult a kor francia— német ellentéte. Közbevetőleg jegyzem meg, hogy Pasteur Jouberttel vég­zett kísérleteiben kimutatta, hogy a lépfene csíráit a leve­gőből ráhullott baktériumok elpusztítják. Ebből arra gon­dolt, hogy talán a szervezet­ben is képesek egymást elpusz­títani a baktériumok. Ez irá­nyú kísérletei azonban siker­teleneknek bizonyultak. Mégis ezek az észleletek alkotják a penicillinhez vezető lépcső el­ső fokát. A gyógyításnak arra a kü­lönös módjára — mely magá­val a kórokozó baktériummal akarja meggátolni vagy meg­gyógyítani a betegséget — az ún. vaccinálásra Pasteurt több észlelet vezette. Természete­sen ismerte Jenner eljárását a himlő kapcsán, ö maga égy ízben teheneket oltott lépfene- tenyészettel, s a fertőzést túl­élt két állatnál az újabb fertő­zésre semmiféle reakciót sem észlelt. Rögtön kijelentette: ezek az állatok védettekké, immunisokká váltak. A követ­kezőkben a baromfikolera ba- cilusával oltogatott csirkéket, azok ettől elpusztultak. Egy­szer régi tenyészetekkel vé­gezte el oltásait, és íme, a csir­kék megbetegedtek ugyan, de nem pusztultak el. Később új­ra fertőzte e csirkéket, és azok immunisoknak bizonyultak. A tenyészetek megöregedését a bacilusok megszelídülésével párhuzamos folyamatnak fogta fel. A továbbiakban fokozato­san legyöngített lépfene-baci- lusokkal végezte el oltásait, ezek azután megvédték az ál­latot a virulens lépfenebaci- lussal szemben. Ekkor ellenségei, akiknek sok borsot tört az orra alá, az állatorvosok, akik csak a ve­gyészt látták benne, nyilvános kísérletre szólították fel. Pas­teur felvette a kesztyűt. Roux, Chamberland és Thuillier kí­séretében megjelent a kitű­zött helyen. Az emberek kissé mosolyogva nézték az alacsony férfit, aki egyik lábát csak vonszolta maga után, mert agyvérzése óta béna volt. Hu­szonnégy juhot, egy kecskét és néhány szarvasmarhát két íz­ben beoltottak, ugyanannyi állat ellenőrzésül szolgált. A második oltás után tizenkét napra, május 31-én az összes ne-bacilusadaggal fertőzték 1881. június 2-án volt a döntés napja. Óriási tömeg gyűlt ösz- sze. Amikor Pasteur és kísére­te bevonult, mindenki éljen- zett és ujjongott! A beoltott ál latok békésen legeltek, a be nem oltottak — két dülöngélő és vérző juh kivételéivel mind döglötten hevertek! A diadal hatalmas volt. Az Ulm utcai laboratórium vaccina- gyártó üzemmé alakult. Egész Európát ellátták vele, sőt többnyire személyesen utaz­tak és végezték el az oltáso­kat. Még hazánkba is eljutot­tak. Pakson kétszáz, Kapuvá- rott kb. hatszáz juhot oltottak be. Kétségtelenül voltak gyö­nyörű eredmények, de akad­tak • eredménytelen, sőt káros hatású oltások is; egyesek nem védték meg az állatokat, mások megbetegítették, meg­fertőzték lépfenével vagy egyéb társfertőzéssel. A magyarorszá­gi jelentések is a juhok töme­ges elhullásáról számoltok be. Koch közleményében rámuta­tott á hibákra a vaccina-készí- tésben, a tenyésztésben, a szín­tenyészetek előállításában stb. Pasteur nem tudta a támadá­sokat érdemlegesen kivédeni, csak azt hangoztatta: »Megta­láltuk a bacilusok elleni küz­delem általános alapelveit; a gyönge bacilusokkál védekezni lehet az erőteljes csírákkal szemben.« A franciák nemzeti ügyet csi­náltak e kérdésből, és Pasteurt a francia akadémia tagjává választották meg. Hálván éves már elmúlt Pas­teur, amikor a veszettség prob­lémájával kezdett foglalkozni. Talán azért nyúlt e témához, mert emlékezett arra, hogy milyen borzasztó volt azoknak az ordítása, akiknek veszett állattól származó sebét a ko­vács kiégette. Veszett kutyák nyálát üvegcsővel kiszívta, és más állatokba oltotta. Az eredmény bizonytalan volt. Ekkor — Roux ötletére — a nyálat kutyák és nyulak agy­velejébe fecskendezte be. E módszerrel biztosan ki tudta váltom az állatnál a veszettsé­get. Magát a kórokozót nem látta, de tudta róla, hogy lé­tezik, és a mikroszkopos látha­tóság határán alul van; látha­tatlan kórokozónak nevezte el, ma vírusnak hívjuk. A szá­zakra menő kísérletek közben mindössze egyetlen kutya akadt, mely a fertőzést túlélte, viszont ez immunisnak bizo­nyult a további fertőzéssel szemben. Ekkor csillant meg a kutatók előtt a siker. Végül is az ismeretlen és láthatatlan kórokozót úgy »szelídítették« meg, hogy a veszettségben el­hullott állatok agyvelejét ti­állatot biztosan halálos lépfe- zennégy, tizenkét stb. napon át szárították, és ezekkel a szárított agyvelőkkel, illetve a belőlük készített rázattel fer­tőzték az állatokat. A kezelt állatok az agyukba oltott fer­tőzéssel szemben immunisok­nak bizonyultak, a nem kezelt állatok mind elpusztultak ve­szettségben. Ha pedig először fertőzte az állatokat, és utána végezte el a vaccinálást, az ál­latok mind életben maradtak. Az egész világ fellélegzett, ás megindult a levelek, sür­gönyök áradata a vaécináért emberek számára! Pasteur ha­bozott, és magán akarta ki­próbálni az új kezelési módot. Ékkor egy véletlen eset tör­tént. Egy elzászi fiút, a kilenc éves Meister Jóskát tizennégy helyen megmarto egy veszett kutya. Az anya két nap múl­va ért el Pasteurhöz, és kö- nyörgött: »Mentse meg a fia­mat, Pasteur úr!« Pasteur két sebészt hívott konzíliumba, s megállapították, hogy ha sem­mit se tesznek, a fiú feltétle­nül elpusztul. Aznap — 1885. július 6-án — ma 75 éve — történt meg a veszettség gyön­gített vírusának első beoltása emberbe! Aztán tizennégy na­pon át naponta megkapta a kisfiú a megfelelő oltóanyagot anélkül, hogy bármi szövőd­mény jelentkezett volna. Utá­na hazament, veszettség soha­sem tört ki rajta! Csak még egy esetet emlí­tek meg: Szmolenszkből tizen­kilenc muzsik érkezett egy napon Párizsba. Kb. húsz nap­pal előbb mindnyájukat ve­szett farkas marta meg: öten olyan szörnyű állapotban vol­tak, hogy járni is alig bírtak. A Hotel Dieu nevű kórházban helyezték el őket. Csak egyet­len francia szót ismertek és hangoztattok: Pasteur! Az egész világ feszülten várta az eredményt, mert egyrészt hosz- szú idő telt el a marás óta, másrészt a veszett farkas ma­rása a legveszedelmesebb. Pas­teur naponta két-két oltást adott be a muzsikoknak, s így hét nap alatt végzett a tizen­négy oltással. A beoltottak kö­zül csak hármon tört ki a ve­szettség, tizenhat egészséges maradt! Dicsőségének tetőpontján 1895-ben meghalt a nagy ku­tató, Louis Pasteur. Munkáját befejezte. A minden szenve­délyességében és tökéletlensé­gében is zseniális bacilusva- dászra ráillenek saját szavai: »Boldog, ki megéri azt az időt, amikor azzal a tudattal gon­dol vissza életére, hogy hozzá­járult az emberiség haladásá­hoz és fejlődéséhez.« Dr. Franki József a TIT tagja. Miért dohányzunk annyit? Tíz éven belül megkezdődik a déli sarkvidék betelepülése ? Egy évtized sem kell hozzá, s megindul a déli sarkvi­dék betelepülése — jósolta Paul A. Siple, ennek a terület­nek régi ismerője az amerikai képviselöház belügyi bizott­sága előtt. Siple, aki első alkalommal a Byrd-féle expedí­cióval 1928-ban járt a déli sarkvidéken, arra alapozza meg­állapítását, hogy a közeljövőben nemcsak számos kiváló képzettségű tudósra, hanem egyre több megfigyelőre is szükség lesz a déli sarkvidéken, hogy ott meteorológiai és egyéb adatokat gyűjtsenek. Eddig mindig akadtak ka­landos természetű emberek, akik hajlandók voltak a ma­gányt és a nehéz életkörülményeket Vállalni. Ez azonban nem lesz mindig így. Más területeken is úgy alakult a helyzet, hogy az úttörőket idővel egész családok követték. Ez elöbb-utóbb a déli sarkvidéken is be fog következni. Egész családok vállalják majd a különféle feladatok tel­jesítését, és többé-kevésbé normális életet akarnak majd folytatni. Ennek sem műszaki, sem gazdasági akadályai nincsenek. Atomreaktorok alkalmazásával a világítás és fűtés megoldására például érezhetően könnyebbé válnék az élet a déM sarkvidéken. Lakások futószalagon Le Corbusier világhírű svájci építész a Renault- művek mérnökeivel merész tervet dolgozott ki a párizsi lakáshiány megszüntetésére. A Párizstól 80 km-re fekvő Meaux iparvárosban 2000 négyszobás lakást akarnak felépíteni — futószalagon. A városban lakás-összeszerelő telep létesül és egy óriási fu- tószalag-mű, amelyben 27 percenként egy teljesen fel­szerelt lakás készül ef. A szo­bákat és mellékhelyiségeket ott szerelik össze, a házat pe­dig különleges darukkal a helyszínen állítják fel. Le Corbusier szerint ezzel az újfajta eljárással öt hónap alatt öt 17 emeletes háztöm­böt lehet felépíteni. Szokás-e a dohányzás, avagy káros szenvedély? A dohányzás rendszerint in? kább szokás marad, mint ká ros szenvedély. Mi a különb­ség? Ha egy kábítószer rabjai­vá válunk, kényszert érzünk fogyasztására, és rendszerint testileg és lelkileg egyaránt függünk tőle. Továbbá a káros szenvedély nemcsak magunk­ra káros, hanem a társadalom­ra is. Másfelől, ha csak meg­szoktunk egy kábítószert, de nem olyan mértékben, hogy rabjaivá váljunk, akkor erő­sen kívánhatjuk, de hiányzik a kényszer. Testileg alapjában véve függetlenek maradunk tőle. És bár a szokás árthat nekünk, kevés hatása van társadalomra. A legtöbb embernél a do­hányzás csupán szokás. Né hány szenvedélyes dohányos nál megközelítheti a káros szenvedélyt. Akadnak olyanok is, akiket orvosaik figyelmez­tettek ugyan arra, hogy a do­hányzás folytatása veszélyez­tetheti egészségüket, ám ők inkább a halált választották, mint a dohányzásról való le­mondást. Felhalmozódnak-e a dohányzás hatásai? Ha egészségesek vagyunk, mérsékelt dohányzás közvetlen testi hatásai sem különösen jók sem pedig különösen károsak. Tény, hogy a - nikotin méreg. Egy csepp nikotin — bőre alá fecskendezve — megölné a macskát, és az, aki naponta egy csomag cigarettát elszív, ha napi nikotin adagját egyszerre venné be, légzőrendszerének megbénulása következtében néhány percen belül meghal­na. De a szervezet a kisebb adagokat feldolgozza, és csak­nem az egész méregmennyi séget 24 órán belül a vizelettel kiválasztja. Mértéktelen fo­gyasztás esetén a nikotin felL halmozódik, és nikotinmérge­zés következik be. A tudósok most azt szerel nék megállapítani, hogy a kis mennyiségű nikotin hatása az egészség rovására felhalmozó dik-e az évek folyamán, avagy sem. Két betegségben bizonyítot­ták be, hogy — bizonyos egyé­neknél — történt ilyen felhal­mozódás. Az egyik eset a »do­hányzó asztmája« vagy a »do­hányzó légzési tünetcsoport­ja«. Ezt zihálás, köhögés, re­kedtség, gyakori torokgyulla­dás, nyomás és fájdalmak ér­zése a mellben, hajlam a meg­hűlésre, és néhány esetben a levegő utáni kapkodás jellem­zi. A tünetek megszűnnek, ha a beteg felhagy a dohányzással. A második eset a szemmel függ össze és az dohányzási gyengelátás néven ismeretes. Itt a homályos látást a színlá­tás képességének elvesztése követi. A nikotin hatásmecha­nizmusa még nem tisztázott. Sok szemorvosnak az a véle­ménye, hogy az érzékeny egyénnél a nikotin megtámad­ja a recehártyát. A dohányo­sok szerencséjére a meeiehe- tősen ritka gyengelátás (amblyopia) nem függ össze a szemnek azzal a gyulladásos, könnyező állapotával, amely olykor a dohányfüstnek kö­szönhető. Mit tudunk a rákról és a többi betegségről? Az Egyesült Államok Köz­egészségügyi Hivatala például az jelentette, hogy egy megha­tározott életkoron túl a tüdő­rákban meghalt betegek között kb. tízszer több volt a dohá­nyos — cigarettázó —, mint a nemdohányzó. Ugyanez a hi­vatal azt is jelentette, hogy a szívkoszorú-verőérrel kapcso­latos bántalmak következtében előfordult halálesetek arány­száma a cigarettázóknál csak­nem kétharmaddal magasabb, mint a nemdohányzóknál. Az ilyen megállapítások számos kérdést vetnek fel, többek kö­zött azt is, hogy a legtöbb ci­garettázó miért kapja meg a tüdőrákot. Legutóbb sikerült a dohány­zás és a szívbántolmak közötti összefüggésre némi fényt derí­teni. A nikotin kétségtelenül gyorsabb működésre készteti a szivet. A kérdés az, hogy a szív megkapja-e azt a foko­zott oxigén- és táplálékmeny- hyiséget, amelyre többletmun­kájának megerőltetés nélküli elvégzéséhez szüksége van? Az alabamai állami börtön­ben önkéntes jelentkezőkön végzett kísérletek azzal az eredménnyel jártak — misze­rint — látszólag megkSpja. A dohányzás fokozza a szívko- szorú-verőereken áthaladó vér­áramlást. De ezeknek az ön­kénteseknek egészséges szí­vük volt. Más — nyúlszívekkel végzett — kísérletek azonban arra utalnak, hogy a véráram­lás nem fokozódik, ha a verő­erek már hozzászoktak a do­hányzáshoz. Így lehetséges az is, hogy ha a dohányzó ember koszorú-verőérbántelomban szenved, a dohányzás növeli ugyan a szíve terhelését, de a megterhelés kiegyenlítéséhez szükséges véráramlást nem. Ennek az elgondolásnak tisz­tázására embereken folytatnak kísérleteket. A dohányzásra és a megbe­tegedésekre vonatkozó statisz­tikai megállapítások felvetette kérdések megválaszolásakor gyakran hivatkoznak az egyik elméletre, mely szerint: — némely ember másoknál sokkal érzékenyebben reagál a dohányzás hatásaira; — több éves dohányzás után elérkezhet az az idő, amikor a szervezet már csak csökken­tett mértékben tudja a niko­tint feldolgozni, és — ekkor különböző zavarok jelentkezhetnek. Ez csak elmélet. Jóllehet a tudóspk kimutatták, hogy né­mely dohányos valóban külön­bözik a többi embertől. Pél­dául egy esetben több dohány­zó egyén bőre alá dohánykivo­natot fecskendeztek. 16 száza­lékuk allergiás (túlérzékeny­ségi) reakciót mutatott, és a dohányzásnak tulajdonítható panaszok négyszer gyakorib­bak voltak ebben a csoport­ban, mint azokéban, akiknél nem tapasztaltak ilyen reak­ciót. Továbbá, azoknak az egész­séges fiatal felnőtteknek — orvostanhallgatóknak —, akik­nek apja vagy anyja magas vérnyomásban szenvedett, a dohányzás nagymértékben megváltoztatta szívműködését. (A szív a testgyakorlásra is különbözőképpen reagált.) Azt is bebizonyították, hogy a dohányzási szokások és a jellemvonások között összefüg­gés van. A kutatók hangsú­lyozzák, hogy ez nem jelenti azt, mintha a dohányzás befo­lyásolná a jellemet. Ez az ösz- szefüggés csupán arra utal, hogy a cigarettázóknál valószí­nűbbek egyes sajátos jellem­vonások, mint más emberek­nél. A Harvard-egyetem 250 vég­zett hallgatójának életét kí­sérték figyelemmel. Még egye­temista korukban választották ki őket tanulmányozás céljá­ból, mivel az orvosok vélemé­nye szerint teljesen normáli­sak voltak. Közülük az erősebb dohányosok hajlamosnak mu­tatkoztak a nyugtalanságra, a veszély keresésére, arra, hogy házasságukban zavarok legye­nek. A nemdohányzók viszont inkább voltak megállapodot- ak és megbízhatók, házassá­guk is legtöbbször tartós volt. Egyéb különbségek: — Amikor az egyetemen megvizsgálták őket, a dohá­nyosok gyorsabban lélegeztek, hajlamosak voltak a gyorsabb reflexekre, s azt tapasztalták, hogy meglehetősen sok kávét isznak. — A nemdohányzók tudo­mányos pályákra szándékoz­tak lépni; a dohányosok olyan pályára, amelyek a társadalmi viszonyokkal, a neveléssel és az írással kapcsolatosak. A dohány hatásait már rég­óta kutatják. Az európaiak fel­tételezett gyógyhatása miatt kezdték évszázadokkal ezelőtt a dohányzást. És a francia Jean Nico, akiről ezt a kábító­szert elnevezték, valóban azt hitte, hogy a dohány sok be­tegséget meggyógyít — a rá­kot is ideszámítva.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom