Somogyi Néplap, 1960. július (17. évfolyam, 154-180. szám)

1960-07-03 / 156. szám

SOMOGYI NÉPLAP

2

Vasárnap, 1960. július S.

Hruscsov találkozott az osztrák szakszervezeti vezetőkkel

(Folytatás az 1. oldalról.)

értékelnek: ez a munkások és alkalmazottak adójának eltörléséről, és a valamennyi szovjet dolgozónak már az 1960-as év végére hét és hat órás munkanapra, 1964 végére pedig hat és ötórás munkanapra történő

mány és vezetői — Raab kancellár és Pittermann al- kancellár Ausztria nemzeti érdekeit felismerve, helyesen fogta fel, hogy a »közös piachoz« való csatlakozás korlátozná Ausztria gazdasági önállóságát és komolyan fenyegetné semlegességét«..

Hruscsov befejezésül a legjobb sikereket kívánta az osztrák szakszervezeti vezetők munkásságához. Kifejezte azt az óhaját, hogy tovább erősödjenek s fejlődjenek a szovjet- osztrák szakszervezeti kapcsolatok. (MTI)

nemzetközi Szemle

Egy utazás vége — egy másik kezdete

átállí táréról szóló törvény. Emellett a nehézipar egyes ágaiban a dolgozók milliói, már most is hat órát dolgoznak'

vidítése és az adók eltörlése munkabérek csökkentése nélkül történik, sőt több esetben a íizetés még emelkedik. Határo. zatot hoztunk arról, hogy a terv kiegészítéseként 25—90 milliárd rubelt irányozunk elő a közszükségleti cikkeket előállító ipar fejlesztésére.

Hruscsov ezután utalt arra, hogy a teremben természetesen vannak olyanok, akik több kérdésben nem értenek vele egyet. De van egy igen fontos kérdés, amely mindenkit egyaránt érint. A háborús veszély, nek, valamint a béke megőrzéséért folyó harc szükségességének kérdése. Hangsúlyozta. a Szovjetunió minden erejével arra törekszik, hogy enyhítse a nemzetközi feszültséget, szüntelen,ül a béke és a népek közötti

a \

„Örülünk, hogy meglátogattak bennünket

Egyszerű bécsi polgárok üdvözlik Hruscsov látogatását

(f

folytatta, és folytatja. Ennek ékes példája a szovjet—osztrák viszony, amelynek alapja a különböző társadalmi

Bécs (MTI). A bécsi vá- rosnézési körút minden állomásán sok ember gyűlt ősz- sze, hogy üdvözölje Hruscso- vot. A látogatás e harmadik napján Hruscsov minden találkozása a bécsiekkel a közvetlen és szívélyes, sőt helyenként lelkes és forró hangulatú ünneplések jellegét öltötte magára.

Hruscsov látogatásának hírére különösen sok ember — a meidlingi munkáskerület több ezer lakosa — sereglett össze az új There- síenbad előtti téren, s legalább kétezren várták a

barátság politikáját'[ szovjet kormányfőt a Linzer-Strasse~i Hugo Breitner lakótelep utcáin. „

A nyugati lapok BécSbe . küldött különtudósítói, akik rend- ^ az osztrák lakosság hangulatú államok békés együtt- í és érzelmeit illetően edS dig csakis a legélesebben élésének elve, az egymás bel- 5 szovjetellenes osztrák lapok- íigyeibe való be nem avatko- 2 nak, az amerikai hideghábo- zás és az egvenjogúság elve. 5 rú$ körök közismert ausztriai

A továbbiakban JdJelmtOtK, J 'ÍSiMM‘-"‘‘rlZuM az osztrák államszerződés 1955 ■

májusában történt aláírása fontos hozzájárulás volt az európai béke megszilárdításá. hoz és megteremtette a szükséges alapot a független osztrák állam békés fejlődéséhez.

Méltatta az osztrák semlegesség! politikát, amelyet az osztrák lakosság nagy tömegei támogatnak. Vázolta, milyen veszélyekkel járt volna, ha Ausztria belépett volna a »közös piacba", amelyben Nyugat- Nómetországé a vezető szerep. Közismert tény, hogy bizonyos nyugat-németországi körök a »közös piacot" a NATO függvényének tekintik, ennek minden következményével együtt, s nem titkolják a csoportosulás politikai jellegét.

Ügy véljük — jelentette ki Hruscsov — az osztrák korcsodálkoztak a Hruscsovval rokonszenvező tömeghangulat láttán, és nem akartak hinni a szemüknek.

A Theresienbad előtt az egyik nyugati újságíró odalépett egy jólöltözött középkorú férfihez, aki kis papírzászlót tartott a kezében.

— ön az Osztrák Kommunista Párt tagja?

— Nem kérem, dehogy vagyok én kommunista — válaszolt az illető.

— Hát akkor miért van itt, és miért készül vörös és piros-fehér-piros színű zászlóval integetni a Szovjet Kommunista Párt főtitkárának.

El kell ismerni, hogy a kérdezett először meglehetősen zavarba jött és csak néhány pillanatnyi habozás után válaszolt a kérdésre — válaszát a nyugati újságíró szóról szóra feljegyezte.

— Itt lakom a szomszéd

tegállományban vagyok és ide jöttem, mert a házból sokan itt vannak, hogy lássák Hruscsovot. A zászlót meg itt osztogatták a téren. Én nem a kommunistát üdvözlöm Hruscsovban, hanem azt a külföldi politikust, aki mint tegnap az újságban olvastam, barátja Ausztriának és a mi semlegességünknek.

Schaffer néni, a 77 éves Johann Schaffer nyugdíjas vasmunkás felesége, akit a Hugo Breitner telepi kis lakásukban pénteken Hruscsov és Nyina Hruscsova meglátogatott, még egyszerűbben fejezi ki érzéseit.

— Soha nem hittem, hogy ilyen örömben és megtiszteltetésben lesz részem. Milyen kedves és barátságos házaspár. Igazán nem látszik rajtuk, hogy olyan magasan vannak. Első kérdésük az volt, hogy mennyi a nyugdijunk és hogyan élünk. Ezt még soha senki sem kérdezte meg tőlünk.

Margarete Főit, egy bécsi kertész felesége pedig, akinek hároméves kisfiát, a kis Christiant a Hruscsov- házaspár megölelte, így vélekedett:

— örülünk, hogy meglátogattak bennünket. Amíg ilyen látogatások vannak, addig biztosak lehetünk, hogy nem lesz háború. Most pedig, miután megismertem, hogy milyen rendes, hoz- zánkvaló ember »Herr Hruscsov- és a »Frau Hruscsov«, esküt teszek rá, hogy ők soha nem engedik meg a háborút.

Ezeket az egyszerű szavakat és gondolatokat feljegyezve és a péntek esti schönbrunni meleg hangulatú fogadásra gondolva sok újságíró állapította meg az osztrák fővárosban: Becsben e látogatás napjaiban a kunyhóktól a palotákig diadalmaskodik a békés együttélés gondolata.

A hét világpolitikai egyvelegében

tgy utazás záróakkordja s egy másik nyitánya hangzott el. Mindkettő visszhangja még sokáig fog gyűrűzni a nemzetközi aréna felett,

de már most minden különösebb »zeneértés« nélkül is meg lehet jósolni, melyiknek a dal- ir lama lesz maradandó értékű, melyik tölti be [i diadalmasan a tért, s nyeri meg az emberek 5 szívét-lelkét.

Eisenhower elnök ma egy hete érkezett haza Washirígtonba távol-keleti körútjáról, pontosabban — »félkörútjáról«. Hiszen óriási félkörívben kellett elkerülnie igazi úticéiját, legfontosabb távol-keleti szövetségesének fővárosát — Tokiót.

Amikor Eisenhower hétfőn a televízió képernyőjén beszámolt az amerikai népnek izgalmas fordulatokban bővelkedő útjáról, irigylésre méltó önbizalommal — vagy sajnálni való önáltatással? — »sikeresnek« mondta távol-keleti küldetését. Mindazonáltal bejelentette, hogy elnökségének hátralévő ideje alatt több utazást már nem tervez.

James Hagerty, az elnök személyi titkára alighanem megkönnyebbülten felsóhajtott. Elvégre mégsem lehet megkívánni a Fehér Ház szóvivőjétől, hogy az elnök »sikeres« utazásainak előkészítésében fáradozván minduntalan egy-egy helikopter kötélhágcsóján kelljen visszavonulnia a tömegek túlzott lelkesedése elől.

Nos, az egész ügynek erre a tragjkomikus oldalára nem érdemes sok szót vesztegetni. Ma már talán csak az elnök az egyetlen ember, aki ilyen elismerően nyilatkozik erről az utazásról, s ez bizonyos fokig érthető, hiszen ő személyében szenvedte el az Egyesült Államok történelmének legsúlyosabb megaláztatását. Az első döbbenetből felocsúdva ma már valamennyi józan vagy kijózanodott nyugati politikai megfigyelő bevallja, hogy az amerikai elnöknek ajtót mutató japán nép megsemmisítő1 és beláthatatlan következményekkel járó csapást mért Washingtonra. Ebben a diplomáciai katasztrófában odaveszett Eisenhower elnök tekintélyének a párizsi »csúcskudarcból« még megmentett csekély maradéka is. Az amerikai elnök végképp megszűnt a »szabad világ« bírálatokon felül álló bajnoka lenni, s a jelek szerint immár a hazai sajtótól sem számíthat kíméletre. A legtekintélyesebb amerikai napilap, a New York Times szemleírója, James Reston az elnök bizonyítvány-magyarázatának másnapján keserűen panaszolta:

»Eisenhower elnök tudomást sem vesz a bírálatokról, és azt állítja, hogy győzelmeket aratott. Ezt tette az elnök az U—2 kémrepülése, a párizsi csúcsértekezlet meghiúsulása, legutóbb pedig a japáni események értékelésében. Egyszerűen letagadta az amerikai kormánynak azokat a tévedéseit, amelyeket vezető amerikai személyiségek már beismertek. Az elnöknek ez a magatartása zűrzavart okoz a közvéleményben, és feldühíti politikai ellenzékét.«

utcában — mondta —, beÚJ NÉV AFRIKA TÉRKÉPÉN:

I960, június 30-tól Afrika térképén egy új nagy állam, a Kongói Köztársaság, a fekete kontinens területileg legnagyobb államának neve jelent meg. A 2 344 000 kma nagyságú, 14 millió lakosú, eddig Belga Kongó néven ismert gyarmat hosz- szú küzdelem után kivívta függetlenségét.

Az új állam hat tartományra oszlik, melyeknek területe külön-külön is egy- egy nagyobb európai ország területének felel meg. A jelentős autonómiával rendelkező tartományok a Leopoldville-ben — az ország fővárosában — székelő központi kormánynak vannak alárendelve.

Az elnöki tekintély leplének lehull- tával a király most meztelen, s az amerikai szemleíróknak nem tetszik a látvány. De vajon miért csak az elnök személyét és a hivatalos amerikai külpolitika többi végrehajtójának személyi gyengéit, alkalmatlanságát boncolgatják? Hiszen csak a vak — vagy aki annak tetteti magát — nem látja, hogy nem egyes elszigetelt tévedésekről, holmi szerencsétlen baklövésekről van szó, hanem a vég- elgyengülésben szenvedő hidegháborús »erőpolitika« logikus következményeiről!

Az amerikai külügyminisztérium vezetői, akik az elnököt a baljós előjelek ellenére is rábeszélték távol-keleti kőrútjára, most sebeiket nyalogatva azon tűnődnek, mi Is történt voltaképpen. Hiszen Eisenhower elnök tavaly téli körútja során még bőven aratott tapsokat, és latin-amerikai utazása, ha nem volt is zavartalan, mindenesetre Nixon alel- nök 1958-as vesszőfutásához képest szinte sikernek számított. Hová lett az elnök személyi

vonzereje? És éppen most, amikor az U—2ügy és a csúcskudarc után igazán ráfért volna az amerikai külpolitikára egy kis népszerűsítés!

De hát éppen ez a dolog nyitja! Fél évvel ezelőtt Eisenhower elnök még a Camp Da- vid-i nimbusztól övezve utazta körül a világot, s a tapsok ennek a dicsfénynek, a békés együttélés eszméjének szóltak. Ez a magyarázat — mint minden igazság — olyan egyszerű, hogy még Joseph Alsop, a New'York Herald Tribune szélsőségesen reakciós szemleírója is megérti. »Az igazság az — vallja be Alsop —, hogy az elnök által meglátogatott országok legtöbbjében N. Sz. Hruscsov jóindulatának köszönheti ragyogó fogadtatását. Most már világos az is, hogy majdnem teljes mértékben Hruscsovnak tulajdonítható, hogy olyan örvendetes ellentét volt Eisenhower dél-amerikai útja és Nixon alelnök hasonló körutazása között. Az a varázslat, amellyel sikerült elérni ezt a nagy különbséget az éljenzés és a gyűlölet kiáltásai között, nem Eisenhower varázslata. volt.« Alsop a továbbiakban a kommunistákat okolja ugyan a hangulat msgváltoíásá- ért, de azért bevallja, hogy Eisenhower korábbi sikereiben »Camp David szelleme« játszotta a főszerepet.

Nos, a váltOZOS nem a tömegek és nem is a szovjet kormány álláspontjában következett be. A csúcsértekezlet hitszegő mert :rredo zása volt az, ami megfosztotta Eisenhower elnököt a Camp David-i nimbusztól, s mindenekelőtt ez az oka annak, hogy az amerikai erőpolitika pőrére vetkőztetett képviselőit ma taps helyett ismét a gyűlölet kiáltásai fogadják.

És hogy nem a békés együttélés eszméjében volt a hiba, azt mi sem bizonyítja fényesebben, mint hogy Camp David szovjet főszereplőjét, Nyikita Szergejevics Hruscsovot továbbra is meleg szeretettel fogadják a meglátogatott országok népei.

Párizs—Bukarest—Bécs. A békés együttélés gyakorlatának teljes diadaláért vívott küzdelem e fontos állomásai világosan mutatják a békeharc most kibontakozó új szakaszának fő irányát. Párizsba a szovjet kormány képviselője megfelelő visszautasításban részesítette a hidegháborús bajkeverők provokációit, és felejthetetlen leckét adott nekik arról, hogy merre is vannak a Szovjetunió és a szocialista országok határai. Bukarestben Hruscsov nagy meggyőző erővel tett hitet a békés együttélés politikája mellett. Bukarest új bizonysága volt a világközvélemény színe előtt, hogy a szocialista országok nem taktikáznak, hanem az emberiség egyedüli járható útjának tekintik a különböző társadalmi rendszerű államok békés együttélését, és immár Bécsből érkeznek a hírek a Szovjetunió világjárt békenagykövetének ausztriai látogatásáról, a békés együttélés politikájának realitásáról, megállíthatatlan térhódításáról.

Hruscsov szívélyes ausztriai fogadtatása perdöntőén bizonyítja, hogy a néptömegek a párizsi csúcsértekezlet meghiúsulásában nem a békés együttélés politikájának kudarcát, hanem a hidegháborús erők olyan pyrrhusi győzelmét látják, amely már magában hordozza a tárgyalások eszméjének eljövendő győzelmeit. A bécsiek szívélyes vendégszeretetében benne van a tiszteletadás és a meleg elismerés az* iránt a hatalom iránt, amely a hideg- háborús provokációk ellenére sem hagyta magát eltéríteni következetes békepolitikájától.

Amikor a szovjet miniszterelnök

tegnapelőtt minden rendőrkíséret nélkül a bécsi utca forgatagában szóba elegyedett az egyszerű emberekkel, Hruscsovot a béke embereként üdvözölték. Kiáltó tanulság ez az amerikai vezető körök számára. Kiváltképp azután, hogy Eisenhower elnöknek Tokiéba vivő útját még a 7. amerikai flotta és Japán valamennyi rendőre sem volt képes biztosítani. Vajon levonja-e újra Washington a párizsi csúcskudarc tanulságait? Amint a két utazás összevetése is szemléletesen bizonyítja — a népek már levonták a tanulságokat.

Rakétakísérletek az Egyesült Államokban

Cape Canaveral (MTI). Közvetlenül a kilövés után felrobbant a »Titan« interkontinentális rakéta első »hadműveleti« példánya a Cape Canaveral-! kísérleti telepen. A légierő hivatalos nyilatkozata szerint »a rakéta szerkezete rosszul működött, és ezért felrobbantották«.

Ugyanakkor sikerrel kilőttek egy »Atlas« Interkontinentális rakétát.

Washington. A »Tiros—1« amerikai »időjárásjelző műhold« nem küld többé felvételeket a Föld felhőtakarójáról ,— közölték Washingtonban.

A Wallops-szigeti kísérleti telepen pénteken kipróbáltak egy négylépcsős, szilárd üzemanyagú rakétát.

Washingtonban pénteken közleményben jelentették be, a hadügyminisztérium átvette az atomenergia bizottságtól az Enlwetok-szigetet, hogy ott rakétakísérleteket hajtson végre. A közlemény hangsúlyozza, hogy szükség esetén (vagyis az amerikai nukleáris kísérletek felújításakor) az atomenergia bizottság felhasználhatja a szigetet. (MTI)

Szócsata az amerikai szenátusban

Washington (MTI). Az amerikai szenátus pénteki ülésén Alexander Wiley köztársasági párti szenátor helyeselte Ei- senhowernek a kémrépülőgép kérdésében elfoglalt álláspontját, és élesen kikelt Fulbright nyilatkozata ellen, amely elítélte az elnök magatartását.

Morse köztársasági párti szenátor felháborodással utasította vissza Wiley felszólalását. Rámutatott, hogy az Egyesült Államok agressziót követett el. A szenátor hangoztatta, hogy minden olyan elnököt bírósági úton felelősségre kell vonni, aki a jövőben hasonló repülésekre ad felhatalmazást.