Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)
1960-06-15 / 140. szám
Szerda, 1960. június 15. 5 SOMOGYI NÉPLAP TUDOMÁNY - TECHNIKA Tízéves a magyar véradó-mozgalom A vérátömlesztés gondolata nem újkeletű az orvostudományban. Már Hyppokrates, az ókor nagy görög orvosa a pszichés betegségek okát a rossz testnedvekben kereste, és e betegségek gyógyítására egészséges emberek vérével történő vérátömlesztést javasolt. A vérnek egyébként egészen különleges erőt tulajdonítottak. Az ebből a korból fennmaradt irodalmi emlékekben minduntalan találkozunk olyan leírásokkal, melyekben a vér különleges fiatalító hatását írják le. Általában ebben az időben a vérrel a fiatalság, az erő és a bátorság fogalmát kapcsolták össze. Ma már nevetségesnek tűnnek azok az elgondolások, melyek veszekedő házastársaknál a gyakori vércserével akarták a súrlódásokat csökkenteni, szangvinikus vérmérsékletű embereknél bárány- és borjúvér átömlesztést ajánlottak. Mindezek természetesen csak elgondolások voltak; az első írásos emlékek a vérátömlesztés kivitelének elgondolására 1615 tájáról maradtak ránk. Akkoriban a transzfúziót ezüstcsöveken, tölcsérek segítségével akarták elvégezni. Ahhoz, hogy a mai értelemben vett vérátömlesztés (transzfúzió) kifejlődhessen, alapvető ismereteket kellett tisztázni. Harvey angol tudós 1628-ban felfedezte a vérkeringést, melynek nyomán most már egzakt formában kezdtek foglalkozni a transzfúzió gondolatával. 1657-ben végzik el az első állatkísérleteket, egy évszázaddal később pedig Denys már végrehajt néhány allatvér-transzfúziót emberbe, kis adagokkal. Legnagyobb sikerét az az eset jelentette, amikor egy legyengült, vérszegény betegbe 260 ml bárányvért ömlesztett át szerinte igen jó eredménnyel. Később Denyst egy sikertelen transzfúziója után perbefogták, ennek eredményeként a transzfúziót büntetés terhe mellett megtiltották. Ez a rendelet a vérátömlesztés fejlődését mintegy száz évre vetette vissza. Ezek a kezdeti sikertelenségek azonban már nem akadályozhatták meg a vérátömlesztés fejlődését. 1814-ben Blundell elvégzi az első, emberből emberbe adott átömlesztést, kimondja azt az elvet, hogy csak embervért szabad transzfun- dálni. Az ezt követő években már világszerte sokan foglalkoznak a transzfúzió gondolatával és technikai kivitelezésével, s számos fontos felfedezés egyengeti a fejlődés útját. Mégis a XIX. század kutatói nem tudtak három alapvető kérdést megoldani: Nem ismerték fel az emberi vér csoporttulajdonságait, nem tudták megoldani a vér alvadásának meggátlását, és mindezek következtében nem tudták kialakítani a vérátömlesztés pontos módszertanát. A XX. század rendkívül nagy jélentőségű felfedezéssel kezdődik. 1901-ben iMndsteiner felfedezi a kiegészítésekkel ma is érvényes OAB vércsoportrendszert. Kimondja, hogy sz emberek vére három csoportra osztható, melyeket 0-ás, A-s és B-s véreknek keresztelt el. Egy évvel később felfedezik e rendszer negyédik tagját, melyet ma AB-s vércsoportnak nevezünk. Már ugyanebben az évben, 1902-ben megoldódik a véralvadás meggátlásának problémája is, ugyanis kiderül, hogy a citrátvegyületek megakadályozzák a vér megalva dását, és így a vér bizonyos ideig folyékony állapotban tárolható. A vér csoporttulajdonságainak ismeretében érthetővé válik az is, hogy mi volt az oka, hogy a vérátömlesztéseknek csak egy része végződött sikeresen (amikor a beadott vér csoporttulajdonságai megegyeztek a beteg vérének tulajdonságaival), más részük katasztrófával Írellett végződjön (a kapott vér károsította a beteg vérsejtjeit). Ezeknek a nagy jelentőségű felfedezéseknek a birtokában a kutatók hozzáláthattak a éveikben vidéken is sorban szervezik meg a vérellátó alközpontokat. Kaposvárott 1951- ben indult meg a szervezetszerű vérellátás, három évvel később pedig külön épületben megkezdi munkáját a kaposvári Vérellátó Alközpont. Vérátömlesztésnek nevezzük azt az eljárást, amikor egy beteg ember keringésébe egy egészséges embertől juttatunk be vért. Technikai szempontBaksa Lászlóné vérsejteket számol a mikroszkópnál, részletkérdések kidolgozásához. Természetesen a mai biztonságos vérátömlesztés pontos módszertanának kialakításához még sóik nehézséget kellett áthidalni. A szervezett, tervszerű vérellátás megteremtésében rendkívül nagy jelentőségű eredményeket ért el a Moszkvában 1926-ban, majd a Le- ningrádban 1927-ben felállított kutatóintézet, mely már a harmincas években utolérte és túlszárnyalta az angolszász kutatóintézetek eredményeit A Szovjetunióban létesültek az első decentralizált vérkonzerváló állomások, melyek biztosították a tervszerű, szervezett vérellátást. Magyarországon a vértransz- fúzióról szóló első feljegyzéseket az Orvosi Hetilap 1861. évi 50. számában találjuk, és 1871- ben írják le az első sikeres vérátömlesztést, melyet Klem- pa Simon katonaorvos végzett állatvérrel, öt évvel később találunk utalást az első embervérrel végzett transzfúzióra. A századforduló hagy tudományos felfedezései nyomán htezánkban is elkezdődött a vérátömlesztés alkalmazása az orvosi gyakorlatban, és egyre töbh tudományos dolgozat jelent meg ebben a tárgykörben. Ezek közül úttörő jelentőségű volt Kubányi sebésztanámak az az 1926-ban megjelent tanulmánya, melyben a transz- fúzió elméleti és gyakorlati alapjait fektette le. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik az első kórházi véradó-szolgálat megszervezése hazánkban. Egységes szervezés és vezetés hiányában azonban szükségszerűen el kellett maradnunk a küJjföld hatalmas haladásától. Lényegében csak 1947-ben látott hozzá a, kormányzat lemaradásunk és súlyos hiányosságaink felszámolásához, megalkotva az Országos Vérellátó Szolgálat életrehívását elrendelő kormányrendeletet, melynek központi kutatóintézete 1949-ben Budapesten meg is alakult. A munka megszervezésében olyan neves szakértők adták segítségüket, mint Pet- rovszkij szovjet sebészprofesz- szor és mások. Az ezt követő után nagy fokban gyorsul, és a külső és belső vérzések, vérzé- sd hajlamok csökkennek, illetve megszűnnek. A vérátömlesztés méregtelenítő szerepét kedvezően használhatjuk ki bizonyos mérgezéseknél, amikor a beteg vörösvértestei méreg következtében oxigént szállítani nem vagy csak igen kis mértékben tudnak. Ilyenkor alkalmazzuk az úgynevezett cseretranszfúziót. Ennek lényege, hogy a vérátömlesztéssel egy időben bizonyos mennyiségű vért lebocsátunk. Ezt az eljárást alkalmazzuk súlyos újszülöttkori sárgaságnál, a fertőző májgyulladásnál fellépő nagyfokú májkárosodásnál, ipari mérgezéseknél. Fertőkő betegségben szenvedő egyénbe ajánlatos olyan egészséges ember vérét átömleszte- ni, aki a szóban forgó betegségen már átesett, így savója tartalmazza mindazokat az ellenanyagokat, melyekben a beteg savója szűkölködik. Így a vérátömlesztés közvetlenül a betegség lefolyását könnyíti meg. Az ápolónőképző ben előadást tartanak a vérátömlesztésről* bál megkülönböztetünk direkt és indirekt vérátömlesztés! eljárásokat. Közvetlen (direkt) vérátömlesztésnél a véradó és a vért kapó egymás mellett fekszenek, és az adó vérét közvetlenül adjuk a kapónak. Ezt a legtermészetesebbnek látszó eljárást valójában ma már igen ritkán alkalmazzuk, mert a konaervvér minder tekintetben megfelelő, a direkt transzfúzió pedig bizonyos veszélyeket rejt magában a beadott vér pontos vizsgálata nélkül. Közvetett, indirekt eljárásnál a vért előzőleg megfelelő edényekbe, zárt rendszerben fogjuk fel, a vér alvadását meggátoljuk, és az így nyert kon- zervvér pár héten belül bármikor felhasználható. Most már, hogy a vérátömlesztés megkapta a tudományos alapot, és túl van a kezdeti kísérletezésen, több évtizedes tapasztalattal rendelkezünk, jelentőségét szinte fel sem tudjuk mérni. Azok a beavatkozások, melyek eddig el sem voltak végezhetők — műtétek a tüdőn, nagyereken, szíven, nyelőcsövön —, ma már elvégezhetők a gyógyulás reményében. A szervezett vérellátás megteremtése előtt hány és hány szülőnőnek kellett egy-egy komplikáltabb szülés (nagy vérveszteség) következtében meghalnia csak amiatt, mert nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségű vér. Ma már a kórházak szülészeti osztályai, sőt még a szülőotthonok is megfelelő rneny- nyiségű vérrel él vannak látva. És ha megnézzük a tizenöt évvel ezelőtti halálozási statisztikákat a baleseti osztályokon, láthatjuk, hogy igen sokan a nagyfokú vérveszteség miatt haltak meg — vér hiányában. Mindezek azt bizonyítják, hogy a vérátömlesztésnek egyik legfontosabb szerepe a vérpótlás. A beteg keringésébe juttatott vörösvértestek kb. két- három hónapig életképesek maradnak — így javul az oxigén anyagcseréje, de a ^szétesett vörösvértestek is hasznosak a bennük lévő vas miatt. A vérpótló hatáson kívül a vérátömlesztésnek másik fontos hatása a serkentő hatás, amely főként a vérképző rendszerre, de más szervekre, sőt még az anyagcserére is hat A véralvadás a vérátömlesztés Vérkészítményeket rendeznek a E példákból láthatjuk, hogy a vérátömlesztés hatása milyen sok területre terjed ki. Ma már hazánkban naponta sok száz palack vért használnak fel a betegek gyógyítására. É vérigénynek a kielégítése el sem képzelhető szervezett vérellátó-szolgálat és megfelelő létszámú önkéntes donorállomány nélkül. Nézzük meg most a kaposvári Vérellátó Alközpont munkáját. A véradó-állomás elsőrendű feladata megfelelő mennyiségű vérrel ellátni a hatáskörébe tartozó területet Ennek első feltétele, hogy nagylétszámú, aktív, önfeláldozó véradógárdával rendelkezzék. Ez elsősorban a Vöröskereszt és a többi tömegszervezet hathatós segítségével érhető el. Ma már csak széleskörű társadalmi alapokon nyugvó donorszervezéssel képzelhető el a vérigények kielégítése. Ebben a munkában nem csupán a vérellátással foglalkozóknak van szerepük — csak a társadalom , egésze tudja ezt a feladatot megoldani. Magyar- országon a donorszervezés önkéntes alapokon történik a Szovjetunió mintájára. Vérádó lehet mindenki, aki 18. életévét betöltötte, és 60. évét még nem haladta meg, és teljesen egészséges. A vérvételt megelőző kivizsgálás a legkorszerűbb elvek szerint, a beteg és a donor érdekeit ■ egyaránt szem előtt tartva történik. A vizsgáló orvos' munkáját röntgen- és teljes laboratóriumi vizsgálat előzi meg, és a leletek birtokában meghatározza, hogy a véradó alkal- mas-e véradásra, és ha igen, mihűtőkamrában. lyen mennyiségű vért adhat. Természetesen a vér levételéhez igen sok előkészítő munkára van szükség: a palackok és szerelékek sterilizálása, a konzerváló oldatok elkészítése, tökéletes tisztaság megteremtése a műtőben, nem utolsósorban pontos vércsoport-meghatározás, illetve ezeknek többszöri ellenőrzése. Ez utóbbira azért van szükség, mert egy esetleges vércsoport-csere súlyos szövődményt okozhatna. A lebocsátótt, palackokban tárolt vért hűtőkamrákban fisggwjggsj: tartjuk felhasználásáig, illetőleg elszállításáig. Természetesen mindezt a munkát pontos és lelkiismeretes adminisztráció egészíti ki. Az állomás a vér levételének és tárolásának munkáján kívül a kórházban elvégzi azokat a laboratóriumi vizsgálatokat is, amelyek az osztályok munkáját segítik elő: vércsoport- meghatározásőkat, véralvadászavarok korszerű vizsgálatát* ellenanyag-kimutatást stb. Fontos munkája az állomásnak az ambuláns transzfúziós kezelés. Csak a korszerű vérát- ömlesztési módszerek kialakulása tette lehetővé, hogy a transzfúziót biztonsággal alkalmazhatjuk ma már járóbetegeken is, tehermentesítve ezáltal az amúgy is túlzsúfolt osztályokat. (Sebészet, szülészet, gyerekosztály.) Lényegében mindez a munka és fejlődés az utolsó tíz év eredménye. Ez alatt a tíz év alatt a szervezett vérellátás megteremtésével sok ezer olyan beteg életét sikerült megmenteni, akinek meggyógyítása azelőtt reménytelennek látszott. Az Országos Vérellátó Szolgálat ma már olyan tudományos eredményeikkel rendelkezik* melyek nemcsak a nyugati államoktól való nagyfokú lemaradás behozását jelenti a vérrel foglalkozó tudomány — a haematológia — területén, hanem azt is, hogy országunk a vérellátás és kutatás munkájában az elsők között áll. Mindezt csak népi kormányzatunk nagyfokú anyagi és erkölcsi támogatásával, a pártós tömegszervezetek — elsősorban a Vöröskereszt — hathatós segítségével, az egész társadalom összefogásával valósíthattuk meg. A véradó-mozgalom tízéves fennállása alkalmából a betegek ezrei köszönik meg a vér- adóknak és az egész vérellátószolgálatnak életük megmentését. Dr. Sándor József orvos* Jakó András vegyész* Járóbetegek transzfúziós kezelése a vér ad (-állomáson.
