Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-04 / 131. szám

Szombat, 1960. június 4. 3 SOMOGYI NÉPLAP Nevetünk az udvaron JÖ LETT VOLNA bekap­csolódni a parázs vitába. De olyan gyorsan követte a szó a szót, hogy nem maradt rés, aihol beugorbattam volna. Azok, akik a TRANSZVILL udvarán velem együtt tanúi voltak az igazgató és három művezetője vitájának, kíván­csian várták, hogyan dől el szópárbaj! Ügy látszott, hogy az igazgató meghátrál, és azt mondja a művezetőknek: rendben van, teljesítem kérés­ieket, s ha akartok reggel hat órára, tehát a műszak kezdé­sére jöttök be, de ha úgy jobb nektek, hogy nyolcra gyertek, akkor ezt is megtehetitek. Döntsétek el mindig magatok. Ám az igazgató csóválni kezdte a fejét, és azt mondta: »Lássátok be, hogy üzemi rend is van, és ehhez minden­kinek tartania kell magát. Nem teljesíthetem kérésete­ket ...« A vita erre hevesebbé vált, és a három művezető hangjá­ból ez csendült ki: De hát, igaz­gató elvtárs, az átszervezés óta olyan jó eredményeket értünk el az üzemben, hogy bámulat­ra méltó. Hol vannak már a hóvégi hajrák, május 30-át írunk, és teljesítettük a tervet. Máskor ilyenkor bolondokhá­za volt a gyár, még éjjel is dolgoztunk, hogy elkészüljünk. Most meg — fordult felém az egyik művezető — május 30-án rend, nyugalom van, és neve­tünk az udvaron..; Már a túlórát is belekever­ték a beszélgetésbe, s elcsodál­koztak azon, hogy az igazgató nem járul hozzá harminc olyan túlórához, amelyet előzőleg nem igényeltek. Nem olyan rég volt itt még 1550 túlóra is — mondták, most alig van 50. Hogy 30-cal több lesz, hát ez igazán csekélység ilyen ered­mények mellett. — NEM ÍROM ALÄ a har­minc engedélyezetten túlórát, tartsátok érte a hátatokat — mondta az igazgató. A műve­zetők paprikásaik voltak a hajtha tatlanság láttán, de azért imponált nekik ez a ha­tározott rendtartás, és fél perc múlva felengedtek. Nagyot nevettek a szakma csínján- bínján, és elújságolták, ki-ki hogyan teremtett rendet a mű­helyében. — Képzelje csalk, elvtárs — mondták nekem —, itt az át­szervezéskor olyan felfordulás keletkezett, hogy, ajaj, nyolc­van gépet kellett megmozgat­nunk. Ä lakatosok átköltöztek a kettes telepre és így tovább. Aztán a munkafegyelem. Ami­kor végignéztük az öltözőket, eleinte még hat óra után öt perccel is öltözködtek néhá- nyan. Jó egypáran fegyelmit is kaptak, mire megteremtettük az üzemi rendet. Hát csak nem nézhettük el Farkas Istvánnak, hogy munkaidőben a kerítésen a legközelebbi kocsmába? Ilyen emberekre fejlődő gyárnak nincs szüksé­ge. A gyártmányok jó része exportra megy, nem lehet itt kukoricázni, ADDIG MONDTAK A MA­GUKÉT, míg látták, hogy meggyőztek arról, amiről ne­kem is ugyanaz a véleményem. De nem érték be ezzel. Végig- fcitáltakl az üzemrészeken, kértek, nézzem meg, micsoda nagy a tisztaság; egy-egy lot- tónyeremémiyel is felérő gé­pet kaptak; hogy a szereidében már alakítják ki a szalagrend­szert. Szóval nézzem és lássam, hogy milyen remek gyárat te­remtenek ők közösen a munká­sokkal. Ez az igyekvés megha­tott. Ha összehasonlítom a ko­rábbi évek munkastílusával és rendjével a mait, akkor már valóban meg lehet állni 30-án és mosolyogni az udvaron, azt mondani, derék munkát vé­geztünk az elmúlt hónapban is hajrá nélkül. Csakhogy mielőtt eljöttem tőlük, az igazgató homloka gondterhelt volt. — Igen, valóban előrelép­tünk — mondta, de azért van itt még tennivaló. Nagy még a felfordulás: három anyagrak­tárt kell áttelepítenünk. Meny- nyiségileg ugyan teljesítjük a tervet, de cikkenkénf még nem mindig. A kis transzformáto­rokat is rövidesen mi gyártjuk. Ezt is elő kell készítenünk. Hogy ne mondjak mást, gond az apró alkatrészek gyártása. Magyar Sándor művezetőnk bár igen lelkesen dolgozik, de a szíve valahogy mégis a na­gyobb munkadarabok esztergá- lásához húz, és kevésbé tartja fontosnak az apró alkatrészek készítését. Pedig ez a legfonto­sabb a gyártáshoz. Általában a műszakiak egy kicsit félnek a revolvereken és automata padokon dolgozni, mert ott az apró és kis alkatrészek gyártá­sához igen sokat kell számol­gatni, állítgatni. Bizony előfor­dul, hogy nem mindig tudnak mindent. Ez nem borúlátás, csak azt akarom mondani, hogy noha van okunk az ud­varon megállni és nevetni 0-án, de .elbizakodottságra nincs. EZT ÍGY NEM MONDTA KI az igazgató az udvari vitán. De azt hiszem, a műszakiak is megérezték, amikor végül neki adtak igazat abban, hogy rendből nem engedhet. Mert melyikük engedne abból a rendtartásból, amit üzemrészé­ben kialakított? Azt mondanák, azért ők felelősek. Nos, az igazgató az egész üzemért fe­lelős; Szegedi Nándor Nagyberényi helyzetkép A múlt évi községfejlesztési alap Használását vizsgálta a Csurgói Járási Népi Ellenőrzési Bizottság (Tudósítónktól.) A Csurgói Járási Népi El­lenőrzési Bizottság a napokban tartott ülésén elsőként az 1959. évi községfejlesztési alap felhasználásának vizsgálatáról szóló jelentést tárgyalta meg. A vizsgálat a többi között a következőket állapította meg: Csurgó, Gyékényes, Somogy- csicsó és Somogyudvarhely ki­vételével a megszavazott ter­vet hajtották végre. Némelyik tanács meg nem engedhető reprezentatív költségeket szá­molt el községfejlesztés cí­mén. A vállalati kivitelezések­nél rendszeresen vezetik az építési és felmérési naplót, ez azonban sok iparosnál és saját rezsis munkánál hiányzik. Egyik-másik tanács — helyte­lenül — a járási műszaki elő­adó jóváhagyása nélkül fizetett ki nagyobb összegű számlákat. Ez történt Gyékényesen, Csur­gón, Zákányban és Berzencén. Lényeges javulás mutatkozik a bizonylati elv szabályainak megtartásánál. Szabálytalan ki­fizetés alig fordult elő, a szám­kimásszék Iák rendre mellékelve vannak. Helyenként hiányzik a bevéte­lek összegének dokumentálása; Több tanácsnál sehogy vagy csak hiányosan vezetik a bon­tási anyagból, faeladásból szár­mazó bevételek nyilvántartá­sát. (Berzencén a Jobb Élet Tsz-nek eladott fűrészáru ösz- szege nem állapítható meg.) 5065 forint az iharosi, porrog- szentkirályi és berzencei tanács — fuvardíj levonásának elmu­lasztásából eredő — kára. De másutt is előfordult, hogy a fuvardíjakból nem vonták le az előírt 30 százalékot, vagy a ré­gi rendelet szerinti 20 százalé­kot vonták csak le. Sok helyen nem elfogadha­tóak az anyagszámadások. Gyakran nem egyezik az anyagutalvány szerint kiadott anyag mennyisége az anyag­számadásból kiadásként fel­jegyzett mennyiséggel. Két községben az SZTK fi­zetési költség elmulasztásából eredő bírságot, késedelmi ka­matot és eljárási költséget fi­zettek (összesen 3007 forintot fizettek ki ezért a gondatlan­ságért). Évekkel ez­előtt még nyo­masztó légkör telepedett a fa­lura, az embe­rek magukba zárkóztak, szót- lanok voltak és bizonytalanok, mintha nem ér­dekelné őket semmi. Ha nyíl­tan nem mond­ták is, de ilyen apró megjegy­zéseket hallha­tott az ember a járásban, hogy: — Ja, Nagy- berény... ? Hát igen... De hagyjuk in­kább ... És most, ami­kor legutóbb ott jártunk, első pillanatra is más volt a be­nyomás. Nem hivatkozhatunk a derűs napsü­tésre, a dombo­Kukoricát ekéz a Séfel-brigád Szentpéteri Vendel, Takács Lajos, Tóth Gyű- ’ var£zsvessz0 la és Huszár László építi a 7‘ Épül a belojarszki atomerőmű Az Igor Kurcsatov akadémi­kusról elnevezett belojarszki atomerőműben megkezdték a reaktor szerelését. Az erőmű 200 ezer kilowatt teljesítményű, ami 40-szeresen meghaladja a néhány éve üzembe helyezett Moszkva környéki első atom­erőmű teljesítményét. A reak­tor 10 méter magas és 9 méter átmérőjű graifithenger. Belse­jében 998 hasadóanyagcsatoma an. Az uránnal megtöltött reaktor két éven át ‘megszakí­tás nélkül termeli az energiát, hasonló teljesítményű kö­zönséges hőerőmű ugyanezen idő alatt több mint 1 millió ton­na szenet használna fel; $ vos sokáig nézte. »Lacikának ügyben nem foglalok állást* szeretettel Feri bácsi« olvasta De megértem őt. az orvos. — De kérem — vágott közbe; — Köszönöm —j visszaadta a százados —, Feri bácsi na- az igazolványt és a fényképet, gyón jól tudta, hogy én miért: Pár pillanatig várt. A száza- lépek be a pártba. És, hogy dós zsebre tette a képet és az úgy mondjam, még Moszkva- igazolványt. ba is az ő unszolására mentem. 1á^ naavbátv^“ “ ^ , “ Nem ***** ^51 ne-; jara nagybátyjával? kém nem _ vette át a 6ERKESI ANDRÁS (47) ki... Erről vitázott a mezőn is a két elnök. Nem volt ne« héz rájönni a dolog nyitjára. Valahogy úgy jön ki a lépés* hogy a fogatosok kevesebbet kereshetnek, ezért nem akar­ják vállalni. De hallottuk, rö­videsen lesz valami intézke­dés, Takács elvtárs már ped- zette is. Az egyik répatáblán három asszonnyal akadtunk össze* nekik is alig volt vissza két- három sor az egyelésbőL Hangjukban volt valami kis szégyenkedő magyarázkodás* pedig érthető, hogy lemarad­tak kissé. — így jár aki építkezik —« vetette oda az elnök ékelőd­ve. — így ám, akinek fogatos a férje, aztáfi nem tud segíteni. Mert másaknál csak kijöttek az emberek is — válaszolt Csizmadia Andrásné, s az el­nök odabólintott, hogy igaza van. Most aztán ráhajtottab Fodor Józsefnével meg Fodor Jánosnéval. Másnap már alig­hanem őket sem lehetett látni a répaföldön ... A tsz-elnök — érdekes* gyors beszédű emiber -— azt mondta: — Hát, élvtár­sak, most senki se várja magu­kat, lépjenek be a malacokhoz* majd meglátják* milyen rend van ott. Beléptünk. Valóban, egy szalmaszál nera sok, annyit sem látni. Ragyogó tisztaság, és gyönyörű szép* jól gondozott j ószágáUomány. A 73 esztendős Kárász Jánosé meg a 62 éves Tóth Sándoré aa érdem. Hiába* rendszerető em­berek az állat­A három asszony is végez a répaföldön: Fo- gondozók. S dór Józsefné, Csizmadia Andrásné és Fodor ahogy az elnök nevüket kon elhelyezke­dő régi és új házak látványá­ra, hisz volta­képpen nem ez ragadott meg elsősorban. In­kább a munka a mezőn s a kö­zelmúlt fárado­zása, amelyet felidézni már nehéz lenne, de azóta kézzelfog­hatóan tapasz­talni gyümöl­csét. A szövetkeze­tét kerestük, de nagyon sok mást észre kel­lett vermi odáig. A zegzugos, gid- res-gödrös ut- _cák, utak mint­betonjárdát. suhint4sára egyenesedtek volna ki. A va­rázsvessző szerepét persze ez­úttal az útgyalu töltötte be, s talán az ottaniak nem is ve­szik úgy észre, mint a ritka vendég — szinte megváltoztat­ta az egész falu képét. Üj há­Jánosné. Az ajtóval szemben egy két- szárnyas ablak volt, előtte sima diófa íróasztal. Jobbra könyv- szekrény és egy ajtó, balra egy sezlon, fehér viaszosvászon­nal leterítve. A sarokban kis kerek asztal, két alacsony fo­tel és két szék. Az íróasztal mellett egy nádfonatú karos­szék, hát- és ülőpámával. — Foglaljon helyet — mu­tatott a székre az orvos. — Köszönöm — hajtotta meg magát a százados. — Mi a panasz, hogy ren­delés előtt jött? — Nem betegként kerestem fel doktor urat, hanem szemé­lyes természetű ügyben — vá­laszolta a százados, miközben leült. Köpenyét kigombolta. — Parancsoljon — mosoly­gott rá a negyven év körüli szőke férfi. A százados nem sokat teketóriázott. Mindjárt a tárgyra tért. — Tegnap tudtam meg, hogy nagybátyámat, Vildmann Fe­rencet ön kezelte. Nagyon meg­rendített szegény Feri bácsi halála, és szeretnék tudni min­dent. — Igen, én kezeltem őt — mondta az orvos. — De sajnos, • halála körülményeiről sem­mit sem tudok mondani. Vala­mi szerencsétlenség áldozata lett. Az is felmerült, hogy ön- gyilkosságot követett el, de nem valószínű, annak ellenére, hogy bizonyos fokú hajlandó- ságot tapasztaltam nála az zaclos- utóbbi időben. Az idegrendsze­rében elváltozás állott elő. — Milyen természetű volt? — érdeklődött a fiatal száza­dos. — Mielőtt felelnék, engedjen meg egy kérdést. — Tessék. — Mivel tudja igazolni, hogy ön valóban rokona Vildmann — Évek óta nem láttam őt. Moszkvában tanultam gyezte meg csendesen szót az orvos. — Pár héttel ez- előtt átadott nekem egy leve- sza" let és egy végrendeletet azzal, ho hogy unokaöccsének csak ak-: , ,Hf. mefen.gedll en most kor adjam át, ha bizonyságot Wanyortelenul őszinte leszek j s tesz becsületességéről; — Nem értem. — Majd mindjárt megma­gyarázom — folytatta az or- vos. — Itt van egy csekk ezer fontsterlingről kiállítva, itt van a végrendelet, ebben a le. — kezdte az orvos, és rá­gyújtott. — Azt is megmondom, hogy ezeket a dolgokat soha senkinek nem mondom meg, mert szegény Feri velem úgy beszélt, mint gyóntató papjá­val. — Kérem doktor úr, mond- zárt borítékban. De ezeket óit Ferencnek. Ne haragudjon, ez jón el mindent. csak akkor adhatom át, ha ön; nem bizalmatlanság, de ben- — Az ön nagybátyját idegi- bizonyos feltételeket végrehajt: nünket, orvosokat bizonyos ér- leg tönkretette a bánat. Azt Vildmann Ferenc kívánsága; telemben köt a titoktartás. tudja, hogy ő harcolt a rend- szerint. — Természetes és jogos kér- szer ellen. Hogy milyen for- — Halljuk a feltételeket —; dés — vágott közbe a százados, mában, én nem tudom. Na­Benyúlt a belső zsebébe. — gyón bántotta őt, hogy egyet­Parancsoljon, itt az igazolvá- len unokaöccse kommunista nyom — átnyújtotta arcképes lett, és így szemben álltak katonai igazolványát. — Ott egymással..: olvashatja, hogy anyámat Vild­mann Máriának hívják. De kérem;: 3 Hagyja, hogy befejezzem Persze, ez még nem bizo- — emelte fel kezét az orvos. nyit semmit — nevetett Szege­di. — És ez a fénykép, a hátán levő Írással? — A százados át­— Én csak azt tudom, amit ő elmondott. Tiszta szívű, be­csületes ember volt, aki elve mellett szilárdan kiállt. Én mondta a százados, és szemét: nem vette le a csekklapról,.. * * * Soós százados másfél óra; múlva elhagyta a villát. Fél három felé járt az idő. Végig-; sétált a Kert utcán, befordult; a Rozmaring utcába, és lassan^jelsőnek emlegették őlTet a ballagott. nyújtotta a fényképet. Az or- nem politizálok, és ebben az — Folytatjuk zak hosszú sora húzódik a te­tőn, s közöttük betonjárdát építenek igen nagy büszkeség­gel. Tavaly 670 méter készült el, az idén nem hagyják abba egy kilométeren alul. Csak­hogy most olcsóbban, saját re­zsiben csinálják... A mezőre igyekeztünk, de már csak elvétve lehetett lát­ni embereket. Az Űj Barázda ’^tagjai túl voltak már az ak­kor legégetőbb munkán. A répatáblák — 67 hold cukorré­pát, 30 hold takarmányrépát vetettek — olyan tiszták, olyan szemet nyugtatóak, hogy Saz ember elcsodálkozik. Pe­dig semmi csodálnivaló nincs ebben, egyszerűen csak dol­goztak az emberek. Ügy, ahogy kell. Ezt mondta az elnök is, Borbély Gyula meg a tanács­elnök, Takács József, aki ma­ga is sokat hajladozott a föl­deken. És annak ellenére, hogy az 1870 lelkes faluból 427-en vidéken dolgoznak, nem volt semmi baj idehaza, mintha nem is lehetne ráismerni az ímberekre. A répaegyelésért já­rásban. a munkafegyelem is Srend.ién való. Csak hát foga­dósnak nem akar menni sen­mond- ta, még hozzá­tette cseppet sem félreérhető* jogos büszkeséggel: — Hát hallja, hanyatt esik* aki látta a tsz-t a múltban meg most... És Nagyberényben nagyon sokan látták. Akkor nem ment a munka, csak immel- ámmal, nem voltak igaz! gazdák az emberek. De mikor volt az már... Igaz, feledni nem lehet, de okulni belőle annál inkább ... Annyi bizonyos, hogy kezdő szövetkezet létére igen szépen indult az esztendő. Sok volt a szántatlan terület, sok a hátra­lévő szárvágás. Saját kezelés­ben voltak még a fogatok, de azért ment minden a maga rendjén. Szépen besegített a Tabi Gépállomás; a közös is­tállót megoldották a pajták befalazásával, most meg el­kezdték a 102 férőhelyes is­tállót építeni. Szeptember 1-re be is fejezik. Igaz tehát, hogy megszűnt a nyomasztó légkör? Igaz, hogy külsőségekben is megváltozott a falu, de az emberek gondol­kodásában is? Nagyon igaz, s íó érzés erről számot adni a megye lakóinak. Jávori Bél«

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom