Somogyi Néplap, 1960. június (17. évfolyam, 128-153. szám)

1960-06-03 / 130. szám

80MCX3Y1 NÉPLAP 4 Péntek, 1960. júnJu* & _ SPORT Az öreglaki spartakiád községi döntőn Ez alkalommal nem hirdet­ték öles plakátok, még dobszó útján sem tették közzé, mégis fél száznál több sportoló és tekintélyes számú érdeklődő népesítette be május utolsó vasárnapján a festői fekvésű öreglaki sporttelepet. Színes melegítőktől tarkállott az üde- zöld sportpálya. Különösen az ifjúsági otthon lányai vonultak fel nagy számban. De eljöttek a »falubeliek« is. Ismét ott láttuk a sorban azt a Németh Katalint, aki korábban már az országos spartakiád döntőn is képviselte Somogy megye szí­neit a gránátvetésben. ányzott az egyöntetűség. A gúlaépítés sem ment minden zökkenő nélkül, de öreglakon azt mondják: A négy hét múl­va sorra kerülő járási döntőig még van idő kijavítani a hi­bákat! Menetrendszerű pontosság­gal peregtek a különböző at­létikai számok. Különösen nagy harc folyt a női távolug­rásban. Amikor pedig a férfi súlylökök közül Kapitány La­jos kezéből majdnem tíz mé­terre szállt a súlygolyó, fel­élénkült a közönség. öreglakon most már készü­lődnek a kerékpárversenyre, no meg a Balatónbogláron megrendezendő járási sparta­kiád döntőre. Az egyes számok győztesei: Nők: 100 m: Antal Mária 14.8. 400 m: Antal Mária 78.2. Magasugrás: Varga Irén 113. Távolugrás: Varga Irén 421. Gránátdobás: Antal Franciska 43.20. Férfiak: loo ni: Budinszky László 13.2. Sülylökés: Kapitány Lajos 9.92. Gránát: Nagy József 54 m. Riba (K. Dózsa) is indul a tíz nemzet ökölvívó-versenyén Amikor Ignáczi György pe­dagógus, az öreglaki sport lel­kes szószólója számba vette fiait és lányait, ötvenegyig ju­tott el a számolásban. Magával a félszáz indulóval elégedett volt a deresedő hajú sportve­zető. Azzal azonban, hogy a lányok voltak túlsúlyban, s a férfi mezőnyök igen gyérek voltak — már kevésbé. Meg is beszélte azon nyomban a sportkör vezetőivel, hogy a fiúk részére valami »pót-spar- takiádot-x kellene szervezni. Utóvégre akadnak sportra ter­mett ifjak öreglakon, még ha számuk az utóbbi időben né­mileg megfogyatkozott is. Szervezés kérdése csupán, hogy kiegészül-e a férfi me­zőny. A baj ott történt, hogy a falu sportvezetői azt hitték: az immár kilencedszer meg­rendezésre kerülő spartakiád talán magától is megy. Nem számoltak azzal, hogy még a labdarúgó-csapat standard já­tékosai közül is sokan távol­maradnak a spartakiádról. No de térjünk vissza a va­sárnapi községi döntőre, mert a kisebb hiányosságok ellenére is jól sikerült ez a verseny, s mégiscsak ünneppé avatta a gyermeknappal egybekapcsolt spartakiádot. Nagy sikert arattak az első ízben bemutat­kozó tornászlányok, bár mun­kájukból még helyenként hi­Budapesten pénteken kez­dődik az olimpiai előkészüle­tek középpontjában álló tíz nemzet ökölvívó-viadala. Ez a nagyszabású verseny a Ma­gyar Ökölvívó Szövetség meg­alakulásának 35. évfordulója alkalmából kerül sorra, t'ippen ezért «nagy gonddal készítették elő legjobb ökölvívóink és a meghívott külföldi versenyzők várható nagy csatáját. Vala­mennyi súlycsoportban két magyar öklöző és két külföldi versenyző lép a kötelek közé. A versenynek kaposvári részvevője is lesz. Középsúly­ban ugyanis a bajnokságot Marcaliban nagy érdeklődéstől kisérve bonyolították le az immár harmadízben megrendezett Bala­ton Kupa kötöttfogású birkózó- versenyeket. A marcali művelődé­si házban rendezett versenyen a tavalyihoz képest bizony alaposan megcsappant az indulók száma. Akkcr majd száz, az idén pedig csak 52 versenyző lépett szőnyeg­re. Ez a verseny is tükrözte, hogy visszaesett megyénkben a birkó­zás. Az igen jó erőket felvonultató nyert Riba, továbbá Fehér III. az indulásra jogosult magyar versenyzők. Rajtuk kívül Feo- fanov (szovjet) és Takov (bol­gár) ökölvívó alkotják e súly­csoport négyes mezőnyét. Mi­ként a bajnokság döntőjét, itt is körmérkőzés formájában bonyolítják le a versenyeket. Kaposvárott nagy érdeklődés­sel várják, hogy Riba meg tudja-e ismételni a magyar bajnokságon véghez vitt bra­vúrját. A versenyeket pénteken, szombaton és> vasárnap este rendezik meg a Sportcsarnok­ban. fővárosi csapatok foglaltak el a csapatverseny első négy helyét. A Budapesti VSC pedig végleg el­nyerte a Balaton Kupát, minthogy harmadszor egymás után szerezte meg az elsőséget. Eredmények: Lepkesúly: 1. Rábai (Vasas) (Rá­bai korábban a marcaliak birkózó­ja volt). Légsúly: 1. Papp (K. Dó­zsa), 2. Halász (K. Dózsa). Pehely­súly: 1. Nyul (MTK). Cserdi (K. Dózsa) helyezetlen. Könnyűsúly: 1. Decleva (BVSC). Bárdosi (K. Dózsa) nem ért el helyezést. Kis- váltósúly: 1. Steer (BVSC), 3. Márkus (Marcali). Nagyváltó: 1. Pollák (BVSC). Hegedűs (K. Vas­utas) 4., Tombor és Dravecz (Mar­cali) helyezetlen. Kisközép: 1. Sze- csődi (Marcali). Lantos (Marcali) és Lénárt (K. Dózsa) helyezetlen. Nagyközép: 1. Rizmayer (MTK). Kiss (K. Vasutas) helyezetlen. Fél­nehéz: 1. Pintér (BVSC). 2. Vida Egy sor sportág mozgósította híveit az elmúlt vasárnap. Felnőtt, ifjúsági és serdülő atléták küzdöttek a győzelemért, a bajnoki pontokért. Szorítóba léptek az ökölvívók. A baj­nokságért versengtek a kerékpárosok. A vívás felé is sokan fordultak nagy érdeklődéssel. Mindenekelőtt azonban labda­rúgóink szereplését kísérte a legnagyobb figyelem. A Budapesti VSC végleg elnyerte a Balaton Birkózó Kupát BÜC5Ü AZ NB 1I-TÖL. Így ne­vezhetnénk utólag a KMTE lab­darúgó-csapatának mérkőzését a Székesfehérvári Vasas ellenében. Mi volt a baj a vasárnapi mérkő­zésen? Elsősorban az, hogy meg­bomlott a csapat egysége. A bal- szerencse is közbeszólt, hisz a ti­zedik másodpercben nem mind­egyik mérkőzésen esik gól, itt így történt. Az újabb, gyorsan beka­pott g<31 tetézte a bajokat. A mér­kőzésen nem sok keresnivalója volt a KMTE-nek. A csapat bizony nem a legszebben búcsúzott az ^srB II-tŐL * * * A SZÉKESFEHÉRVÁRT PÉLDÁT nem egy ízben említettük már. Fehérvárott annak ideién három vagy négy Vasas sportkör, ezenkí­vül még jó néhány másik szak- szervezeti csapat működött. A fe­hérvári sport vezetői aztán véget vetettek a megosztottságnak és a széthúzásnak. Igaz, hogy ez a ha­tározott intézkedés itt-ott komoly áldozatokat követelt. A Székesfe­hérvári Petőfi csapata például a megyei bajnokság éllovasa volt, amikor kimondta feloszlását, hogy játékosai erősíthessék a Vasast. Akkor ezek az erélyes intézkedé­sek bizonyára fájtak nem egy he­lyen. Most vasárnap azonban Ka­posvárott láttuk, hogy mégis a fe­hérváriak választották a helyes utat. Nem régóta szerepel Székes- fehérvár csapata az NB Il-ben. A majdnem csupa fiatal játékosból álló gárda azonban épp vasárnapi játékával bizonyította be, hogy az NB II. egyik legjobbja. Miért említjük mindezt? Azért, mert ezekben a napokban, amikor vajúdik a kaposvári labdarúgás, nem ártana egy kicsit tanulmó- Äjrozni a »fehérvári példát-«. * * * KORAI VOLNA MÉG A KINI­ZSI BAJNOKSÁGÁRÓL BESZÉL­NI. Ezt maguk a Kinizsi-labdarú­gók hangoztatták Baján, amikor az igen sportszerű ellenfél, a Bajai Bácska labdarúgói gratuláltak Szi­getiéknek azzal, hogy most m.-ír »ti vagytok a bajnokok-«. Jóleső érzés volt hallani a Kinizsi-labda­rúgók szájából, hogy nyoma sincs náluk az elbizakodottságnak. Ez annál inkább örvendetes, mert a szurkolótábor körében már sokan Elkönyvelték a Kinizsi elsőségét. Nem kétséges, hogy a Kinizsi­nek áll a zászló. De az is bizo­nyos, hogy a csapat talán még so­hasem állt olyan nehéz feladat előtt, mint most, a hajrában, ami­kor sikeresen kell vennie az aka­dályokat a PBTC, a K. Dózsa és Szekszárd ellenében, hogy Kapos­várnak mégiscsak legyen NB Il-es csapata. * * * DEÁK SÁNDOR NEVÉT bizo­nyára nem ismerik olyan sokan még a Kinizsi Sportkör házatáján sem, mint a labdarúgó Szentgró- tiét. Pedig érdemes megismerni őt. a vívók népszerű Sanyi »bácsiját-«. Szerény. halk szavú, csendes sportember, aki pár évvel ezelőtt állt oda a sportköri vezetők elé, s javasolta: alakítsanak vívó szak­osztályt. Deák sporttárs felajánlot­ta tudását, és megígérte, hogy se­gít elindítani a vívóéletet a Kini­zsi házatáján.. Deák Sándor neki is lendült ví­vóival, az akkor még még kis vívó- palántákkal. Keze alól máról hol­napra nőttek fel a tehetségek. Olyanok, mint Máy Attila, akinek nevét most már a legjobbak kö­zött is ismerik. Amikor megemlé­kezünk Máy Attila és a többiek sikeréről, lehetetlen szó nélkül el­menni Deák Sándor vívóedző mun­kája mellett. Nem is megyünk el, hanem gratulálunk, Sanyi bácsi! * * * FÉLBESZAKADT EGY LABDA- RÜGO-MERKOZÉS a megyei baj­nokságban. Olyan szomorú jelen­ség ez, amilyenhez hasonló az 1959—60. évi bajnokságban szeren­csére nem fordult elő. Mi történt Gyékényesen? Ma még nem tel­jesen tiszta a kép. Az bizonvos, hogy Hottó II., a kiállított játékos nem ment le a pályáról, aztán, hogy a pécsi játékvezető, Molnár kiengedte kezéből a mérkőzést. Ennek következménye volt egy elég súlyos természetű sérülés, meljet Szabó II., a csurgóiak fia­tal játékosa szenvedett. A SLASZ folytatja a vizsgálatot. Sajnos, a szerdai fegyelmi tárgyaláson Mol­nár játékvezető hibájából nem ér­kezett meg a játékvezetői jelentés, nem kerülhetett sor a gyékényes! mérkőzés tárgyalására. Az azon­ban bizonyos, hogy a botrányén felelős személyek megkapják majd méltó büntetésüket. ;as). Vida korábban a K. H. utas versenyzője volt. Nehéz- : 1. Bordás (BVSC). Csapat pontverseny: 1. BVSC 34 pont 2. MTK 17 pont 3. ITSK 10 pont 4. Vasas 9 pont 5. K. Dózsa 8 pont 6. Marcali 6 pont Kilenc csapat indult. Kerékpár Füzér (K. Kinizsi) futotta a nap legjobb idejét A 100 km-es megyei bajnokság megmozgatta a somogyi kerékpá­rosokat. Szép számú induló volt- valamennyi géposztályban. A nap legjobb idejét az ifjúsági Füzér Ernő futotta: hajrá győzelmet ara­tott Kássa felett. Füzérék ideje 2:51.40 ó. A felnőtt Pákozdié és Kiss Kálmáné 3:07.40 ó. Az egyes géposztályok győztesei: Pákozdi (K. Kinizsi), Füzér (K. Kinizsi), Fenyő (K. Kinizsi), Tur- nár (K. Kinizsi), Ente (K. Kinizsi), Lemer (K. Kinizsi). A területi Béke Kupa senyének állása: ponfcver­1. Pécsi Spartacus 540 pont 2. K. Kinizsi 471 pont 3. Pécsi Bányász 221 pont 4. K. Vasutas 131 pont 5. Szekszárdi Spartacus 126 pont 6. Nagykanizsai VTE 99 pont 7. Nagykanizsai Bányász 86 pont 8. K. V. Lobogó 49 pont a. Siófok 2 pont-HÍREK Aranyélet Szép az óvoda, sok a játék, de a világ összes autója, babája és vonata sem érhet fel egyetlen szál virággal, amit tavaszi napsütésben szedegethetnek a gyermekek. Ez az igazi, kint a szabadban. S a karádi óvodásoknak talán nem is lehetne most nagyobb ajándékot adni, mintha virágkoszorút fűzhet­nek az óvoda tőszomszédságában. Ma Budapesten sorsolják a lottót Több mint ötszáz nyeremény a jutalomsorsoláson Ezen a héten ismét kettős lottó- húzást rendez a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Június 3-án, pénteken Budapesten tartják a 23. heti húzást és a májusi tárgynye- remény-sorsolást. A 20. játékhét szelvényeire a visz- szamaradt tárgyakkal együtt 533 értékes nyereményt sorsolnak ki. Főnyereményként ezúttal Is négy öröklakást, kétszobás, bárhol fel­építhető családi házat és 407 tí­pusú Moszkvics személygépkocsit sorsolnak. Ezenkívül a többi kö­zött 20 motorkerékpár, 6 szobabú­tor, 1 konyhaberendezés, 85 tele­vízió, 53 rádió, 58 padlókefélőgép, porszívó, hűtőszekrény és mosó­gép, 10 négyszemélyes sátor stb. jut a szerencsés lottózóknak. (MTI) — A járás felvásárlásáról tárgyalt a közelmúltban a Fonyódi FJK igazgatósága. Az igazgatóság felvásárlási elő­adói munkakört létesített. — A KÖNYVHÉT KERETE­BEN somogyi írók irodalmi délutánt rendeznek a cukor­gyári dolgozóknak az EDOSZ művelődési házban ma dél­után 4 órakor. — 29 traktor elkészítéséhez ele­gendő vasat gyűjtöttek az 1959— 60-as tanévben megyénk úttörői. Gyűjtési tervüket 218 százalékra teljesítették. Június 7-én délelőtt fél 9 órakor az Ifjúsági Házban a MÉH Vállalat ünnepélyt rendez, és megjutalmazza a legjobb fémgyúj- tő pajtásokat. — A Megyei Könyvtár ol­vasóterme tatarozás: és átala­kítási munkálatok miatt né­hány napig zárva lesz. A könyvkölcsönzés zavartalanul folyik tovább. — PABLO NERUDA a Ma­gyarországon tartózkodó vi­lághírű chilei költő felajánlot­ta most készülő, a Húsvét-szi- getekről szóló könyvének ki­adási jogát a Corviná/nak. Így az új Neruda-kötet Európában először Budapesten lát napvi­lágot. — Háromnapos kirándulást szervezett Budapestre a Tabi Járási KISZ Bizottság. A ki­rándulás során 28 fiatal tekin­tette meg fővárosunk neveze­tességeit. — A tsz-épitkezések meg­gyorsítását és a termelőszövet­kezeti ipari tanulók helyzetét beszélik meg jövő heti érte­kezletükön a csurgói járás tsz-iparosai és az építőbrigá­dok tagjai. — 7X. PEDAGÖGUSNAP alkalmából ünnepélyt rendez a Hazafias Népfront városi bi­zottsága június 5-én délelőtt 10 órakor a megyei tanács nagy­termében. Ünnepi beszédet mond llku Pál, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, művelődésügyi miniszterhe­lyettes. — 22 mázsa cukorborsót adott át a MÉK-nek június 1-én a buzsáki Munka Harcosa Termelőszövetkezet A továb­biakban minden másnap 20— 20 mázsa borsót szállítanak. — 4500 tagja van megyénk takarékszövetkezeteinek. A ta­karékszövetkezetek ez évben 3 millió forint kölcsönt folyósí­tottak tagjaiknak. — Külföldre száll!1 ha'ó 46 hízott marhát adott át az Ál­latforgalmi Vállalatnak a so- mogyszili Petőfi Termelőszö­vetkezet. Az állatokért 334 610 forintot fizetett a vállalat. — Országos állat- és kirakodóvá­sár lesz június 5-én Kaposvárott és Kéthelyen. (11465) Időjárás jelentés Várható időjárás ma estig: nappali felhőképződés, néhány helyen délutáni záporeső, zi­vatar. Mérsékelt, északkeleti szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 23—27 fok között. Távolabbi kilátá­sok: a meleg idő tovább tart. KAPOSVÁRI MÉRTÉKSZABÓSÁG NAGYSZABÁSÚ MŰSOROS cLiixcitJxmuLtcLtát rendez, a LEGÚJABB DIVATÜ nyári ruhákból, folyó hó 4-én, szombaton este 8 órai kezdettel a SZABADSÁGPARKI VENDÉGLŐBEN. Belépődíj 5 Ft (13776) A Kaposvár és Vidéke Körzeti Földmiivesszövetkezet ÉRTÉS ÍTI azokat a gazdákat, akik 1960. május 1. óta szénát adtak el, ellenértékét a földművesszövetkezet felvásárlási iizemágánál (Budai Nagy Antal u. 5. sz. alatt) minden munkanapon 8—Il-ig átvehetik. (2929) ^ííűvelődés ő-zórakozás Vörös Csillag. Június 5-ig: Négyszáz csapás. (18 éven fe­lülieknek.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Június 3—5- ig: A nagy Caruso. (Korhatár nélkül.) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rónai Múzeum: Régé* zeti, néprajzi, természettudo* ..lányi és grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv* kölcsönzés 9—11 és 13—19-igs Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—11 és 13—18 óráig. Balatoni műsorkalauz 1 MOZIK MŰSORA: j BALATONBOGLAR Teremmozi: Hosszú az üt hazáig^ BALATONSZARSZÖ Teremmozi: Gyalog a mennyor* szágba. BALATONFENYVES Terem-kertmczi: Fényes esküvO. BALATONFÖLDVAR Zárt kertmozi: Emberek és far* kasok. BALATONLELLE Kertmozi: Vidéki lány. Széles­vásznú mozi: Nagybácsi. BALATONSZEMES Kertmozi: TéVes kapcsolás. FONYOD Kertmozi: Kölyök. Teremmozi: A béke első napja. SIÓFOK Teremmozi: Meztelen igazság. Kertmozi: Emberek és farkasok. ZAMARD1 Kertmozi: 105 százalékos alibi. SZÓRAKOZÓHELYEK, ÉTTERMEK: BALATONFÖLDVAR MOTEL étterem: Nyitva 2 óráig. Tabányi Mihály és tánczenekara játszik. - GYÖNGYE étterem: El­sőrendű melegkonyha. Cigányzene- kar szórakoztatja a vendégeket. BALATONLELLE VÖRÖS CSILLAG étterem-szál­loda: Választékos étel-, ital-külön­legességek és zene. Nyitva 8-24 óráig. - VÖRÖS CSILLAG bár: Nyitva 23—5 óráig. - ZÖLD LUGAS büfé: Nyitva 8—18 óráig, étterem 18 —24 óráig. Halkülönlegességek. Suki népi zenekara muzsikál. — ROZSAKÉRT bár: Zene: Horváth J. zeneszerző. Nyitva 21-5 óráig. - HANGULAT esznresszó: Nyitva 10 -2 óráig. Zene: 19-2 óráig. - PARK SZÁLLÓ étterem, eszpresszó: Nyit­va 8-22 óráig. - GYÖNGYSZEM kerthelyiség: Nyitva 8-21 óráig. BALATONSZEMES VIGADÓ étterem: Ételkülönle- gességek. halételek, balatoni bor­különlegességek, kitűnő zene. Nyit­va 8-24 óráig. - VIGADÓ bár: Nyitva 23-5 óráig. - FASOR étte­rem, presszó: Nyitva 8-22 óráig.- MÓKUS cukrászda: Állandóan friss sütemények és fagylalt külön­legességek, hűsítő italok. Nyitva 9— 22 óráig. BALATONSZARSZÖ VÉN DIÓFA étterem, kerthelyi- ség (a főút mellett): Kitűnő kony­ha. Halászlé állandóan kapható. Sörkülönlegességek. Zene. Nyitva 6-2 óráig. - STRAND étterem: Közvetlen a parton. Halételek, hi­deg-meleg konyha. Nyitva 24 óráig.- KICSI eszpresszó.' Fagylalt, cuk- rá szsütemény- különlegességek, hű­sítő italok. FONYOD PRÉSHÁZ: 150 éves présház, ro­mantikus kirándulóhely. Az üdü­lők kedvelt kirándulóhelye. Príma cigányzenekar. Halétel-különleges­ségek. Nyitva 8—22 óráig. SlOFOK MOTEL étterem: VI. 4-én nyit. A budapesti Táncpalota zenekara játszik Bán Géza vezetésével. Fel­lép: Tichy Marian táncdal-énekes. Nyitva 2 óráig. - TÜNDE bár: Teljesen újjáalakítva várja kedves vendégeit. Nívós fővárosi tánczene. Nyitva 21-3 óráig. - MATRÓZ ét­terem: A jó konyhájáról híres Matróz étterem június 10-én nvit.- BORHARAPO (a volt Fogas ét­terem helyiségében nyílik): Táj­jellegű borok, hidegkonyha-külön- legességek. Hárfás duó szórakoz­tatja a vendégeket. Nyitás kb. iú- nius 10-én. — BALATON cukrász­da. eszpresszó: A földművesszö­vetkezet kezelésében lévő hangu­latos zenés cukrászda (a vízto­ronnyal szemben). Sütemény-, fagylalt-különlegességek, hűsítő és szeszes italok. Zene: Zsiga Béla és tánczenekara. II. osztályú árak. . SZÁNTOD MACKÓ büfé: Fekete, fagylalt, turmix italok, bor, sör, frissen- sültek. Olcsó árak. Zene. Nyitva 10- 2 óráig. A Dunántúli íertimag- és Gyóaynövénytermelő Gazdaság középbogárdi Ifetűr m.) és tolna-siíotii (Inlna m.) Üzemegységeibe azonnali belépésre vezető könyvelőt keres. Fizetés megegyezés szerint. Lakást családosnak is biz­tosítunk. Jelentkezés sze­mélyesen öreglakon a gaz­daság központjában. Úti­költséget felvétel esetén térítünk. (2921)

Next

/
Oldalképek
Tartalom