Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-18 / 116. szám
Szerda, 1960. május 18. 3 SOMOGYI NÉPLAP Megtalálták a helyüket »•Régi szép idők...« Gyakran hallunk efféle szavakat főleg olyan emberek ajkáról, akiknek — úgymond — gondtalan megélhetésük volt a múltban, akiket nem fenyegetett a munkanélküliség réme. Persze ezek a régi »szép« idők, ha egy kicsit alaposabban megnézzük, nem is voltak olyan szépek még azoknak sem, akik látszólag jobban, rendezettebb viszonyok között éltek. Három embert szólaltattunk meg: a múltban kiskereskedők voltak, ma kereskedelmi dolgozók. Véleményük álljon itt minden szépítés nélkül. A bolt rabjai voltunk.. — Éjszaka két órakor csöngettek fel egyszer. Keserűvizet kértek, mert a családban valaki gyomorbántalmakkal kínlódott. Kénytelen voltam adni, mert ha nálam nem kap, elmegy a másik boltba. Márpedig olyan kis szatócsbolt, mint az enyém, még tizenegy volt az utcánkban. Adtam, de reggel alig nyitottam ki, ott állt a vevő, hozta vissza az üveg keserűvizet: nem használták, kérte, vegyem vissza. Mi mást tehettem? Nyugodt ebéd, ünnep- vagy vasárnap, de még csak éjszaka sem volt — mondja Gaál Ferenc egykori kiskereskedő. — Ahhoz képest most nagyságos úr vagyok, rendes munkaidő szerint dolgozom. Igaz, többet kerestem, de több volt a gondom is. Ha egy kicsit jobban ment a bolt, nem mertük a pénzt elkölteni, mert nem tudtuk, mit hoz a következő hét, hónap, vagy ha beteg leszek, s gondoskodni kellett öreg napjainkról is. Az adó? Kénytelen volt csalni az ember, kisebb forgalmat beismerni, hiszen így is elég volt megfizetni. Arról nem is beszélve, hogy sokan nemcsak hogy hitelbe vásároltak, hanem még kölcsönért is nemegyszer hozzám fordultak. Akkor a bolt rabjai voltunk feleségemmel együtt, most a magam gazdája vagyok. Igen, most a maga gazdája, s hogy valójában magáénak érzi az üzletet, ahol dolgozik, azt bizonyítja jó munkája, melyet fölöttesei is elismeréssel nyugtáznak. Kilencedik éve boltvezető, jelenleg a Kisfaludy utcai 306-os fűszerboltban. A jó eladó kollektívával 170—200 ezer forint havi forgalmat bonyolítanak le. Gaál Ferenc két kérése: tágasabb raktár kellene az üzlethez (állítólag átalakítják), s a sört egy kicsit körültekintőbben osszák el. Ha ezt teljesítik, még nagyobb kedvvel dolgozik, mint eddig. Megélek tisztességesen Ahogy reggelenként nyit a piacnál levő gomba, az egyik ablak mögött álló eladótól, Hegyi Mihálytöl mint régi is merőstől kérik a vevők a felvágottat, kenyeret vagy más árut. Ismerik jól, hiszen már három esztendő óta végzi itt munkáját. 1949-ig magán kiskereskedőként dolgozott. — Akkor követtem el a legnagyobb ostobaságot, amikor 1940-ben kiskereskedést nyi tottam a Kisfaludy utcában. Tönkrementem mnyagilag is, idegileg is. Behívtak katonának, s feleségemre maradt az üzlet. A beszerzések, a sok adó, az üzlet bérleti díja, mind-mind kész ráfizetés volt. Most sokkal nyugodtabb az életem. Az árut biztosítja a vállalat, nem kell ezen sem és azon sem törni a fejem, miből fizetem az adót, s hogy miből élek meg. A fizetésemből — beosztással — tisztességesen megélünk feleségemmel. Condtalanabbul élünk Mindennap látják a környéken lakók Wágenbach Antalt, a Schönherz utcai 381-es bolt vezetőjét, amint kerékpárral viszi üzletébe kora reggel a kenyeret. Ugyanis a központilag szállított kenyér csak késő délelőtt ér ld, s ő azt akarja, hogy vevői már reggel is friss kenyeret kapjanak. Valamikor az övé volt ez az üzlet, de most talán még nagyobb odaadással dolgozik, mint akkor. — 67 éves vagyok, 1905 óta dolgozom a szakmában — mondja. — Ezt az üzletet 1926-ban alapítottam, látástól vakulásig kellett dolgoznom. Itt, a város szélén lakók igen kevés keresetű vagy munka nélküli, szegény emberek voltak. Hitelbe vásároltak, s sokszor hónapról hónapra nem fizettek. Akkor szinte én is hónapokig ingyen dolgoztam, s elsején arra gondoltam, miből fizessem az adót, amikor én sem kapom meg a kintlévőségemet. Most feleségemmel együtt dolgozom az üzletben, s tudjuk, hogy elsején mire számíthatunk, mennyi a fizetésünk. Gondtalanabbul élünk nyugodtabban... A bolt, a raktár tiszta, rendes, mintha sajátjuk volna. Szalai László Nagy segítséget adnak a párton kívüli aktívák U j mozgalom bontogatja szárnyait megyeszerte. A pártszervezetek maguk köré tömörítik a termelőszövetkezet legjobb, legtekintélyesebb, legtevékenyebb tagjait, hogy segítségükkel gyorsan és könnyebben oldják meg az előttük álló feladatokat. A marcali járásban is formálódik, alakul a párton kívüli aktívahálózat. Munkája nagyban segíti a termelőszövetkezet megszilárdítását. Szigeti István, a Marcali Járási Pártbizottság titkára így nyilatkozott erről: — Már a múlt év őszén megkezdődött az aktívahálózat kialakulása. Létrejöttét az élet tette szükségessé. A párt- szervezetek meghívták taggyűlésre a legjobb dolgozókat, a tsz-ek vezetőit, a brigád- és munkacsapatvezetőket, a pedagógusokat, szóval mindazokat, akiknek a segítségével előbbre lendíthették a munkát. Minden kérdést apróra megtanácskoztak, s utána az embereket tájékoztatták az elhangzottakról. A járási párt- bizottság felfigyelt erre a bontakozó mozgalomra, és tervszerűvé tette az aktívák munkáját. Az első nagyobb erőkifejtésre az őszi betakarodás előtt volt szükség. Rendre megtárgyalták, hogyan lehetne meggyorsítani, könnyebbé tenni a munkát. A zárszámadást megelőző időben a pártszervezet bevonta az aktívákat a felmérési munkákba. Tapsony- ban negyvenen vettek részt a kibővített párttaggyűlésen. De másutt is népes aktívagárda vitatta meg a gazdasági év tapasztalatait. Mindent számba vettek, a hibákat is, az eredményeket is. Mire a közgyűlést összehívták, az aktívák mindenkivel beszéltek a taggyűlésen hallottak szellemében. Ennek köszönhető, hogy járásukban a zárszámadó közgyűlések előremutatóak voltak. K ésőbb a megyei pártbizottság is szorgalmazni kezdte az aktívahálózat kiépítését. A meglévő aktívákra támaszkodva tovább fejlesztettük a hálózatot, szervezett formát adtunk neki. Az áprilisi taggyűléseken a járás minden községében véglegesen kialakítottuk ezeket. Milyen feladatok várnak az aktívákra? Az utóbbi időben minden termelőszövetkezetben megnőtt a kommunisták száma. Mindenhova azonban nem jut belőlük így sem. Szükség van egy összekötő kapocsra, egy segítőgárdára, hogy mindenkihez eljusson a párt szava. A termelőszövetkezet minden területén szükség van olyan emberekre, akik a legfontosabb határozatokról, tervekről, elképzelésekről, feladatokról tájékoztatják a többi tsz-tagot, kikérik véleményüket, s ezt. megbeszélik a párttagokkal. Ebben az évben több rendkívüli párttaggyűlés volt. Ezeken a premizálást vitatták meg, a párosversenykihívásokat beszélték meg a kommunisták az aktívákkal. Az aktívák nagy segítséget adtak a tsz-ek vezetőinek és a pártszervezetnek abban, hogy minél előbb , dűlőre jussanak ezekben a kérdésekben. A z, hogy a marcali járás nincs elmaradva a mezőgazdasági munkákkal, nagyrészt az aktívák munkájának is köszönhető. A községek nagyságától függően kisebb, illetve nagyobb létszámú aktívahálózat segíti a pártszervezetek munkáját. Az aktívák minden munkában élen járnak, példát mutatnák, s a többi tsz-tagot is arra serkentik, hogy így vegyék ki részüket a termelőszövetkezet előtt álló feladatok megoldásából. Az utóbbi időben tíz százalékkal növekedett a tanácsülések részvevőinek száma, lényegesen meggyorsult a párttagfel- vétel a tsz-ekben. Ügy gondoljuk, ez is az aktívahálózat tevékenységének köszönhető. A jövőben még fokozottabban szeretnénk támaszkodni a párton kívüli aktívákra. Az idén minden községben kívánunk oktatást szervezni. Az az elgondofásunk, hogy a tanfolyamok hallgatóinak zöme az aktívákból kerüljön ki. A szervezett foglalkozást az oktatási év megindulása előtt is biztosítjuk. Arra gondoltunk, hogy kérdezz-f eleiek esteken adunk választ az aktívákat érdeklő kérdésekre. Nagyon hasznosnak tartjuk az ilyenfajta összejöveteleket, mert az itt hallottakat minden aktíva gyorsan értékesíteni tudja. Legfontosabb azonban az állandó tájékoztatás. Ha ezt elmulasztják a pártszervezetek, nem végezhetnek jó munkát az aktívák. Az érdeklődés igen nagy. Példa erre a böhö- nyei gyűlés. Háromszor be akarta fejezni a pártszervezet, de az emberek még mindig azt kérték, beszélgessenek tovább. Nem szabad hagyni, hogy az érdeklődés a mi hibánkból lanyhuljon. A járási pártbizottság figyelembe vette, hogy a párton kívüli aktívahálózat formái most vannak alakulóban. Csak javaslatokat teszünk, tapasztalatokat adtunk át, a tsz-párt- szervezetre bízzuk, hogyan vonja be az aktívákat a munkába. Nem kezelhetjük mereven ezt a kérdést, nem rakhatjuk skatulyába, hiszen még nem kiforrott dolog, meggátolnánk a mozgalom teljes kibontakozását — fejezte be Szigeti elvtárs nyilatkozatát. L. G. Otthont teremtenek A természet mintha felcserélte volna tulajdonságban őket. Az asszony a számító, a számoló, az anyagias, a férfi a lírikus, az ábrándozó. Ez a különös csere — mely mindkettőnél a valóság határain belül mozog — nem zavarja a köztük uralkodó tökéletes összhangot. Mert egyben megegyeznek, ami döntő: mindketten becsületes és igen szorgalmas emberek. E tulajdonságuknak köszönhető, hogy most teljesedik be régi közös álmuk: házat építenek, otthont teremtenek. — Nincs gyerekünk — mondja az asszony —, úgy gondoljuk, öregségünkre jó lesz az, ha lesz egy kis házunk. Ügy fordulhat, meg is gondoznák érté bennünket. — Ne beszélj így, te! — vág közbe a férj, Antal János, nem haraggal, hanem jóindulatú huncutsággal. — Hiszen kapunk nyugdíjat a szövetkezettől, megélünk mi abból, a betyár 'mindenit! Tizenkét év óta vagyok tsz-tag! — és nevetnek mindketten, szinte az az érzése az embernek, hogy ők talán nem is ismerik a bánatot... Ügy járnak-kelnek a házhelyen, mintha az egy csodálatos nagy birodalom volna, pedig zöld fű borít még mindent, s csupán egy-két téglarakás, kőhalom jelzi, hogy építkezés van készülőben itt, Tóközpusztán a mű- út mellett, de azt már kevesen tudják, hogy az Alkotmány Szövetkezet egyik legszorgalmasabb tagja épít. Antálné megigazítja fején a félrecsúszott kendőt, s az asszonyokat jellemző szóbőséggel beszél, beszél... — Tavaly nem vettük ki az előlegeket, s így zárszámadáskor együtt kaptuk meg a pénzt. A télen 15 ezer forintért vettük meg ezt a telket. Azóta beszereztük a faanyagot meg némi téglát. Idei részesedésünkből a cserepet és a tégla többi részét vásároljuk meg. Úgyhogy két kezünk eredménye lesz ez a ház. Szinte egy szuszra mondta el mindezt, de az utolsó maradék levegővel még köszönt a közben odaérkező Ácsbók István elnöknek, aki egyetlen mondattal fejezte be a szóáradatot. — Élelmes emberek, az bizonyos! — Azt akarom, hogy ha valaki elmegy itt a műúton, álljon meg egy pillanatra, aztán azt mondja: »Ni csak, ez az Antal Jancsi micsoda takaros kis házat teremtett magának. Ez igen!« Én már mindent szépen elterveztem. Itt lesz a kétszobás, verandáa ház, még fürdőszoba is les2 benne — fűzi hozzá némi kis büszkeséggel. — A kaputól a bejáratig kétoldalt rózsabokrok, szőlőlugas és dáliák lesznek, mind-mind más, csodaszép színben. Az egészet megkoronázza sok-sok gyümölcsfa. Már kettőt elültettem oda a sarokba, kipróbálom, hogy bírják a talajt. — S mintha csak értenék a szavakat, a szellő sugálmára bólogatnak a kis facsemeték. Antal János megáll a beszédben, körülnéz, tekintetén látszik, úgy néz most végig a telken, mintha már maga körül látná mindazt, amit elmondott. Aztán hirtelen lekapja fejéről a sapkát, a földhöz vágja. — Jól van, ez már az enyém, köszönöm! — ■ mondja nevetve. Az elnökre kacsint, a köszönet egy kicsit neki is szól, s ezt hangosan is kifejezi: — Nem azért mondom, hogy hízelegjek, mert az elnök is épp olyan munkás, mint én, de igen jó ember, becsüljük is mindannyian. Nemcsak rajtam, másokon is sokat segít. Ezek a házak itt körülöttünk mind tsz-tagoké lesznek. Ha felépül az enyém, megisszuk az áldomást! — Csak egyszer már induljon meg az építkezés — sóhajt az asszony —, aztán adj Zk.’ P^L^htez^még™ sok pénz kell, de majd előkerül. BERKESI ANDRÁS (32) H — Az egész ügyet az a Cselei nevű alezredes tisztázta. Megállapította, hogy Kallós helytelenül és szabálytalanul járt el. Azt hiszem, most az a szerencsétlen Kallós fog fegyelmit kapni, mivel félrevezette a feletteseit. És még nekem is azt mondta, hogy látta a rendőrségi jelentést. Érthetetlenek ezek az emberek. Somos nagyon dühös volt. — De érthető — szólt közbe az asszony. — Egy ilyen rosszindulatú cselekedettel nagyon sok kárt lehet okozni. Tönkre lehet tenni egy becsületes embert. — És kellemetlen helyzetbe lehet hozni becsületes vezető embereket — felelte a lány. — Igen — mondta a professzor. — Pontosan ezért volt dühös Somos is. De ha a vége jó, akkor minden jó. Egyet megtudtam. Ha az ember úgy érzi, hogy igaza van, akkor harcoljon. — Ezt mondtam én is Istvánnak — szólt közbe ábrándosán Eszter, és eszébe jutott legutóbbi beszélgetésük a fiúval. — Most pedig, kislányom — mosolyodott el a tudós —, teljes erővel nekifogunk a munkánk utolsó részének. Holnap reggel Istvánt értesítjük, hogy menjen be az egyetemre, és utána a kísérleten dolgozunk. Sajnos, egyes nyugati lapok fantasztikus híreket tettek közzé a kísérletről. Somos szerint jó lenne, ha a héten nyilatkoznék a sajtó képviselői előtt. — Jobb lenne, ha nem nyilatkoznál — mondta aggódva Magda asszony. — Tudod, hogy nem szeretem a feltűnést. — Majd meglátjuk — válaszolta a professzor —, mindent megbeszélek Somossal. — És nem kell átköltöznünk a kutatóintézetbe? — kérdezte a lány. — Nem. Cselei alezredes szerint jobb, ha itt folytatom a munkát. — Én is jobban szeretek itt dolgozni — jegyezte meg Eszter. Az előszobában halkan megszólalt a csengő. A beszélgetők felfigyeltek, de tovább folytatták a megkezdett témát. — Ha becsületesen dolgozunk — mondta Holub — a levelet — felelte Juliska és egy borítékot adott át. — Honnan? — érdeklődött a férfi. — Nem mondta. Már el is ment. Holub felbontotta a borítékot. Felállt, és az írást a lámpafény mellé tartva, olvasni kezdte. Arca egyre sápadtabb lett. Testén enyhe remegés futott végig. — Történt valami? — érdeklődött az asszony. Holub nem felelt. Kezét leejtette, mereven nézett előre, mint a világtalanok, arcát elöntötte valami furcsa vörös szín, szája kinyílt, majd ájul- tan elvágódott. A levél kihullott kezéből, és zizzenve esett a szőnyegre. A két nő az ájult professzorhoz ugrott. — Tamás, édes Tamásom... — rebegte az asszony. Eszter a tudós nyakkendőjét oldotta meg, majd kiszaladt a fürdőszobába, és szivaccsal tért vissza. Magda asszony dörzsölni kezdte az ájult ember mellét, halántékát. — Eszterkém — szólt halkan a lányhoz —, mondja meg Juliskának, hogy ágyazzon meg... Eszter elment. Holub egyenletesebben léegy, maximum két hét alatt legzett, szeme is megrebbent, be is fejezhetjük a kísérte- Az asszony töltött egy po- teket... — És utána jön a pihenés — szólt csendesen az asszony. Juliska jelent meg az ajtóban. A beszélgetők' érdeklődve néztek a lányra. — Ki jött? — kérdezte a professzor. — Egy fiatal lány hozta ezt Az asszony töltött hárka konyakot. — Tamás — suttogta —, idd meg. A férfi engedelmesen kinyitotta száját, és kortyonként ivott. — Fel tudsz állni? Az asszony a férfi karja alá nyúlt — Támaszkodj rám. Jó erősen. Holub még mindig csukott szemmel átölelte feleségét, -,s botorkálva elindult a hálószoba felé. Mikor Eszter visszatért, Ho- lubékat már nem találta ott. Felvette a levelet, és olvasni kezdte. »Professzor úr! Nem volt más választásom. Mire ezeket a sorokat olvassa, én már átléptem az ország határát. Elüldöztek. Elmegyek tehát oda, ahol emberségesen bánnak az emberrel. Semmi bűnöm nincs. Talán csak az, hogy tanulni akarok. Remélem, nem megyek örökre. Remélem, még visszatérhetek hazámba. Professzor úr! Én önnek sok hálával tartozom. Nem tudom mivel viszonozni, talán csak azzal, hogy jó orvos leszek. Szerettem volna személyesen elköszönni, de nem mertem. Eszternek tesssék megmondani, hogy nagyon sokat gondolok rá, és nagyon- nagyon megszerettem őt. Bocsássa meg, professzor úr, ezt a lépésemet. Más választásom nem volt. Üfdöz- tek, menekülnöm kellett. Fiatal éveimet nem akartam ártatlanul börtönben tölteni. Magda asszonynak köszönöm jóságát. Budapest, 1949. október 20-án. Tanítványi tisztelettel Krasznai István.« — Pokoli — suttogta magaj elé a lány. — Pokoli. Letette a levelet. Odament^ az ablakhoz. Félrevonta a füg-<? gönyt. Égő arcát rányomta aj hideg ablaküvegre, és kibá-* mult a sötét estébe. A szél* süvöltött, az esőcseppeket az¥ ablaknak verte. — .. .nagyon? sokat gondolok rá, és nagyoni nagyon megszerettem... lüktettek agyában a szavak. Szeméből egy könnycsepp indult útnak. Mint csillogó gyöngyszem végigpergett a lány szép arcán. És utána a második, harmadik... Hangtalanul sírt. — István, te szerencsétlen... én is nagyon szeretlek, C va taxival ment haza. *- Az volt az érzése, hogy követik, de bármennyire is; figyelt, nem vett észre semmit. Az eső úgy szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Már nagyon kimerült. Céltalannak, kilátástalannak látta életét. A lebukás veszélye állandóan ott ólálkodott körülötte, és tudta, hogy egyszer vége lesz mindennek. Tudta, hogy fizetnie kell, de tehetetlen volt. Nem tudott szabadulni Frédi hálójából. Sokszor^ arra gondolt kétségbeesett; pillanataiban, hogy bemegy a; rendőrségre, és elmond min-i dent, vállalja a büntetést, a börtönt, de eszébe jutott vőle-i génye, Frédi kegyetlenül mo-] solygó szeme, az állandó búr-; költ fenyegetés, és elkergette; Holnap répát egyelsz, angyalkám — lép mellé a férje —, hadd gyűljön csak az a részesedés, szükség van most a sok munkaegységre. Szükség bizony, s Antalék meg is szerzik. Két egyszerű ember, messzi vidékről vetődtek ide Somogyba, és csak titkon mertek arról álmodni, hogy valaha nekik is lesz egy kis házuk, virágos, takaros, csinos... Megfeszítetten, ■ keményen dolgoztak, s a négy, sok munkát lebirkózott kéz most készül a legszebb feladat elvégzésére: a házépítésre. De addig dalolva egyelik a répát, fütyülve etetik a tehenet, jókedvűen kapálják a kukoricát, hiszen most minden erre megy, aminek az alapja már való tény, s ami még hiányzik, azt teljessé teszi, felépíti a képzelet. És boldogok. Ügy tudnak örülni, hogy örömük átragad arra is, aki szót vált velük. Mert ők azt tartják, hogy a legszebb ajándék az, a legnagyobb örömet az adja, amit az ember két kezének munkájával teremt elő. Vörös Márta ERŐMŰ TIBETBEN Lhaszában, Tibet ősi fővárosában üzembe helyezték az ország legnagyobb vízierőművét. Az erőmű építésének munkálataiban a kínai mérnökök és munkások mellett a tibeti volt rabszolgák, parasztok ezrei vettek részt. A 7500 kilowatt ,, , , , ^teljesítményű erőművet, amely vilmagatol ezeket a gondola tO-> lamos energiával látja el Lhaszát kát. ytés a környéken épülő új üzemeket, — Folytatjuk fa tibeti lakosság /Palotája- néven emlegeti. Fényesség
