Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-14 / 113. szám
SOMOGYI NÉPLAP 2 Szombat, 1960. május 14. & Kádár János, Kállai Gyula és Sándor József látogatása Debrecenben Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára, Kállai Gyula, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Minisztertanács első elnökhelyettese és Sándor József, az MSZMP Központi Bizottságának tagja pénteken Debrecenbe látogatott. A vendégeket Gádor Ferenc, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei bizottságának első titkára és Ambrus István, a megyei tanács v. b.-elnöke fogadta. A pályaudvaron ott voltak a megye és' a város vezetői, köztük Jávor Nándor, a városi tanács v b.-elnöke. Az úttörők virágcsokrokkal köszöntötték a vendégeket. A megye és a város dolgozói üdvözletét Stozicski Ferenc, a megyei pártbizottság titkára tolmácsolta. Ezután Kádár János, Kállai Gyula és Sándor József a megyei pártbizottság épületében a Hajdú-Bihar megyei pártbizottság, valamint a városi és járási pártbizottságok vezetőivel találkozott. A megbeszélés után városnézésre indultak. Először a Tanácsköztársaság útján épülő új városnegyedet tekintették meg. A város vezetői ismertették a nagyszabású munkát: a Kossuth Lajos^ Tudományegyetemtől a város központjáig új sugárút létesül, amelynek két oldalán parkoktól övezett bérházak épülnek. A közel két kilométernyire tervezett új sugárút első szakaszán a bérházak már elkészültek, a lakók beköltöztek, a második szakasz pedig most épül. Innen a debreceni Nagyerdőbe látogattak a vendégek, és érdeklődéssel szemlélték a város dolgozóinak társadalmi munkájával létesült vidámparkot és állatkertet. Bartha Károly, a Debreceni Városi Tanács VB-elnökhelyettese, Illés Tibor, a debreceni állatkert igazgatója és Nemes Sándor, az új vidámpark igazgató-, ja elmondotta a-.vendégeknek, hcígy a város üzemei, intézményei és a lakosság több millió forint értékű társadalmi munkával építették meg a debreceniek szórakozó parkját, ahol úttörővasút, körhinta, rakétahajó. hullámvasút és sok más szórakozási alkalom várja a dolgozókat s a fiatalokat. Csupán a vidámpark építésénél félmillió társadalmi munkaórát végzett a lakosság. A munka még nem fejeződött be. A látogatás idején is igen sok fiatal dolgozott a vidámparkban. Az Építőipari Technikum fiataljai például a politechnikai oktatás keretében éppen az egyik gépház falait építették. Az úttörővasút fiataljainak nevében Rátonyi Edit állomásfőnök, Kecskés László, a forgalmista szolgálattevő és Klein Rozi jegykezelő — debreceni általános iskolások — köszöntötték a vendégeket és meghívták, tegyenek egy utazást a közel egy kilométeres pályán. Az utazás után Kádár János, Kállai Gyula és Sándor József a megyei és városi vezetők társaságában rövid sétát tettek az egykori katonai lődomb helyén létesült 27 hold- nyi festői parkban, elbeszélgettek az építőkkel, a vidámpark dolgozóival és elismerésüket fejezték ki. látva a debreceni dolgozók összefogásának e szép eredményét. Ezután a Kossuth Lajos Tudományegyetemre látogattak. Az egyetem előtt sok fiatal várt, s köszöntötte a vendégeket. Az egyetem tanácsának nevében dr. Sulán Béla, a tudományegyetem rektora üdvözölte a vendégeket, a fiatalok nevében pedig Székely Katalin harmadéves magyar—történelem szakos hallgató. A diákok sorfala között érkeztek az egyetemi tanácsterembe, ahol a vendégek a város felsőoktatási intézményeinek képviselőivel folytattak hosszabb, szívélyes hangú beszélgetést. Az egyetem munkájáról, várható fejlődéséről dr. Sulán Béla tájékoztatta a vendégeket. Kádár János, Kállai Gyula és Sándor József ezután megtekintette a város főterén — szintén társadalmi munkával létesült ’ — zenélő szökőkutat, amelyet esténként színes reflektorok világítanak meg. A tavaszi napfényben fürdő főtéren sétálók szeretettel köszöntötték a város kedves vendégeit, akik végigsétáltak a Vörös Hadsereg útján a megyei tanácsházáig. Az úton sok helyütt felcsattant a taps, s rhiMoszkva (TASZSZ). Nyvkita Hruscsov, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságának eJső titkára, a Minisztertanács elnöke és Leo- nyid Brezsnyev, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke csütörtökön táviratban mondott köszönetét Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának, Dobi Istvánnak, a Magyar Népköz- társaság Elnöki Tanácsa elnökének és dr. Münnich Ferencnek, a forradalmi munkásre a vendégek a tanácsházáig értek, már nagy számban vették őket körül a város dolgozói és a tanácsháza előtt is igen sokan várták, s köszöntötték az érkezőket. Délután a vendégek látogatást tettek a Tiszántúl legnagyobb üzemében, a Debreceni Járóműjavítóban. Az üzem bejáratánál Bíró Béla igazgató, Balogh Mihály, a pártbizottság titkára, Gellért László, a szak- szervezeti bizottság elnöke, Palotai János KISZ-titkár és több száz dolgozó köszöntötte a vendégeket, akik megtekintettek több üzemrészt. Ezután nagygyűlést tartottak az üzem szerelőcsarnokában. Több mint huszonötezer dolgozó köszöntötte forró szeretettel, hosszan tartó tapssal Kádár Jánost, Kállai Gyulát, Sándor Józsefet. A nagygyűlést Gádor Ferenc, a megyei pártbizottság első titkára nyitotta meg, majd Kádár János mondott beszédet. Elismeréssel szólt Debrecen város és Hajdú-Bihar megye dolgozóinak eredményeiről, külön kiemelve a debreceni dolgozók társadalmi munkájának újabb szép sikereit. Részletesen beszélt időszerű belpolitikai és nemzetközi kérdésekről. Az MSZMP Központi Bizottsága és a forradalmi munkás-paraszt kormány nevében további eredményes munkát, boldogulást kívánt Hajdú-Bihar megye és Debrecen népének. A lelkes hangulatú gyűlés végén Bíró Béla, az üzem igazgatója a jórómüjavító dolgozóinak nevében, Szabó István, a nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet Kossuth-díjas elnöke a termelőszövetkezeti dolgozó parasztok nevében, Szatmári Sándorné pedig az üzemi nyugdíjasok nevében ajándékot adott át Kádár Jánosnak. A nagygyűlés után a vendégek hosszan, szívélyesen elbeszélgettek az üzem dolgozóival. paraszt kormány elnökének a győzelem napján küldött jó- k ívámságai ké rt. A szovjet vezetők táviratukban megállapítják, hogy a fasiszta Németország legyőzése döntő fontosságú volt sok nép, így a magyar nép számára is. Magyarországon a győzelem lehetővé tette, hogy létrejöjjön a magyar munkások és parasztok független állama. Hruscsov és Brezsnyev a szovjet—magyar barátság éltetésével fejezte be táviratát. (MTI) Hruscsov és Brezsnyev távirata a magyar állami és pártvezetökhSz FeMetően igen sokan lógnak tartózkodni a szavazástól az algériai járási választásokon Herter megérkezett Párizsba Párizs (AP—Reuter). Herter amerikai külügyminiszter pénteken magyar idő szerint 11,10 órakcr Washingtonból Párizsba érkezett, hogy nyugati kollégáival tanácskozásokat kezdjen a hétfői csúcsértekezlet előtt. Pénteken amerikai szakértőkkel tárgyalt és szombaton kezdi megbeszéléseit Couve de Murville francia és Selwyn Lloyd angol külügyminiszterre! Genf (MTI). Az AP közlése szerint a genfi atomértekezlet csütörtöki ülésén Wadsworth amerikai küldött tervet nyújtott be a nukleáris robbantások tilalmának ellenőrzésére. Az amerikai indítványt Anglia is támogatja. Carapkin szov.“'' küldött közölte, hogy gondosan tanulmányozni fogja az amerikai javaslatot. A terv három szakaszra oszlik, megvalósítására hat évet irányoztak elő. Az első szakaszban a Szovjetunióban 21, az Egyesült ÁlPárizs (MTI). A csütörtök esti párizsi sajtó idézi Ferhat Abbasznak az algériai néphez intézett rádióbeszédét, amelyben felszólítja az algériakat, tartózkodjanak a szavazástól a május 29-re kitűzött járási választásokon. Az algériai ideiglenes kormány elnöke szomorú maskarádénak minősítette a francia kormány által szervezett választási komédiát. lamokban, valamint Angliában és Anglia tengeren túli területein 12—12 ellenőrző állomást létesítenének. A második szakaszban az egész északi féltekén ellenőrző állomásokat állítanának fel, a déli féltekére pedig a harmadik szakaszban kerülne sor. Hat év alatt összesen 180 ellenőrző állomás létesülne a világ különböző pontjain. A szerződés akkor lépne életbe, ha az Egyesült Államok, Anglia és a Szovjetunió hivatalosan ratifikálná. Párizsban felhívják a figyelmet arra, hogy a korábbi algériai választások előtt is a szavazástól való tartózkodásra szólította fel az FLN (Algériai Nemzeti Felszabadítási Front) az algériaiakat, de nem ilyen ünnepélyes formában, s nem az algériai kormány, hanem csak az FLN vilajáinak (körzeteinek) vezetői útján közvetve ismertette állásfoglalását. Most, hogy Ferhat Ab- basz maga rádióbeszédeién szólt az algériai néphez, valószínűnek tartják, hogy a szavazástól tartózkodók száma igen jelentős lesz. Spanyolország nem hajlandó kivonni csapatait Marokkóból Rabot (AP). A rabati rádió csütörtökön este bejelentette, hogy holtpontra jutottak a Marokkó és Spanyolország között több hete folyó tárgyalások a marokkói területen állomásozó spanyol katonai egységek kivonásáról. A spanyol kormány, amely a tárgyalások megindulásakor késznek mutatkozott a megegyezésre, váratlanul merev álláspontra helyezkedett, (MTI) Az Egyesült Államok terve az otomrobbantási tilalom ellenőrzésére Hz angol parlament külpolitina! vitája London. Csütörtökön megkezdődött az angol parlament külpolitikai vitája — jelenti a Reuter és az AP. — A vitában elsőnek Gaitskell, a Munkáspárt vezetője szólalt fel. Az amerikai légiprovokációval összefüggésben követelte, hogy a jövőben az amerikai »felderítő repüléseket csak a NATO valamennyi tagállamának egyetértése alapján engedélyezzékMegállapította, «képtelen és ostoba dolog volt az Egyesült Államoktól, hogy éppen a csúcsértekezlet előtt küldött felderítő repülőgépet a Szovjetunió fölé«. Rámutatott arra, hogy ez a »váratlan vihar« az Utolsó pillanatban csaknem elsöpörte a csúcsértekezletet. A légiincidens »világszerte nagy nyugtalanságot keltett«. Gaitskell örömmel állapította meg, hogy a kormányfői tárgyalásokat mégis megtartják, de a légi- incidensnek a jövőben is figyelmeztetőül kell szolgálnia, mert »a kémkedésnek ez a formája könnyen nukleáris háború kirobbanását vonhatja maga után«. A munkáspárti vezető elítélte az amerikai külügyminisztérium szóvivőjének azt a bejelentését, hogy a jövőben is feljogosítva érzik magukat kémrepülőgépek kiküldésére, és folytatni is kívánják a kémkedést. »Remélem, hogy kormányunk jobb megoldásra készteti majd az amerikai kormányt.« A továbbiakban kifejezte azt a reményét, hogy a csúcsértekezleten mindent elkövetnek a nukleáris kísérletekét megtiltó egyezmény tető alá hozásáért. Felszólította az angol kormányt, vegye fontolóra, nem kellene-e indítványoznia, hogy a leszerelési intézkedések ellenőrzésére semleges országot kérjenek fel. Végül arra kérte a kormányt, bírja rá az Egyesült Államokat arra is, hogy változtassa meg magatartását a Kínai Népköztársasággal szemben, és járuljon hozzá a közép-európai demilitarizált övezet megteremtéséhez. Ezután Selwyn Lloyd angol külügyminiszter szólalt fel. Megállapította, hogy a békés együttélés bizonyos kötelezettségeket ró mindkét fél kormányaira, ezért helyes lenne, ha a Kelet és a Nyugat a jövőben tartózkodnék »az ellenséges propagandától«. A nagyhatalmak vezetőinek elvül kellene elfogadniuk, hogy nem avatkoznak be más országok belügyeibe. Ezenkívül meg kellene teremteniük az őszinte véleménycserét, ki kellene építeniük személyes kapcsolataikat. A továbbiakban a külügyminiszter javasolta, hogy állítsanak fel nemzetközi ellenőrzés alatt álló nemzetköri fegyveres erőt, a leszerelést figyelembe véve teremtsék meg a London (AP). Az angol alsóház külpolitikai vitájában felszólaló Macmillan miniszter- elnök foglalkozott az amerikai kémrepülés ügyével. A miniszterelnök — az amerikai hivatalos megnyilatkozásokhoz hasonlóan — azt állította, hogy »a kémkedés nem oka, hanem következménye a nemzetközi feszültségnek és a kölcsönös gyanakvásnak«. Hangoztatta, úgy véli, nem változott meg az esélye annak, nukleáris és a hagyományos erők egyensúlyát. Sélwyn Lloyd védelmébe vette a nyugati leszerelési tervet, s hangoztatta »reméli, hogy a csúcs- értekezlet majd úiabb útmutatásokat ad a genfi értekezlet résztvevőinek«. Ezután utalt rá, hogy a közelmúltban bizonyos incidensek ártottak a nemzetközi légkörnek, de hozzátette — nyilvánvalóan az amerikai légiprovokációra célozva —, hogy ehhez az ügyhöz nem óhajt érdemben hozzászólni. Hangoztatta, reméli, hogy a kormányfői találkozó hasznós lesz, megjavítja a nemzetközi kapcsolatokat. Kifejtette, hogy az angol kormánynak a csúcsértekezle-. ten három célja van: hozzá akar járulni a feszültség csökkentéséhez, törekedni kíván az általános leszerelésről kötendő megegyezésre és az atomkísérleteket megszüntető egyezmény nyélbeütésére, továbbá biztosítani kívánja azt az elvet, hogy a nagyhatalmak nézeteltéréseit ne háborúval vagy háborús fenyegetésekkel oldják meg, hanem tárgyalásokkal. (MTI) . hogy a hétfőn kezdődő csúcs- értekezleten megoldhatók ] r*- nek a súlyos problémák. Mint megjegyezte, az angol kormány bizonyos sikert vár a párizsi megbeszélésen. Megismételte korábbi kijelentését: a megvitatandó és megoldandó kérdések közül a legfontosabbnak a nukleáris fegyverekkel végzétt kísérletek betiltását tartja, és ennek megoldásához fűzi a legtöbb reményét. (MTI) Macmillan nyilatkozata a kémrepülésekről és a csúcsértekezletről Washington válaszjegyzéke Moszkvához A Biztonsági Tanács elnöke elítélte az amerikai provokációt Washington (MTI). Az Egyesült Államok kormánya csütörtökön válaszolt a repülőgépincidens tárgyában Washingtonhoz intézett május 10-i szovjet jegyzékre. Az amerikai válaszjegyzéket Moszkvában nyújtották át. Mint a hírügynökségi jelentésekből kitűnik, az amerikai jegyzék lényegében megismétli a felderítő tevékenységet folytató berepülések kérdéséről elhangzott május 9-i külügyminiszteri nyilatkozatot és Eisenhower elnök szerdai nyilatkozatának főbb pontjait. Mentegetőző szándékkal azt állítja, hogy a május 1-én kémfeladatta! szovjet területre behatolt amerikai gépnek »nem volt agresszív szándéka«, és a vállalkozás »nem a május 16-án kezdődő csúcsértekezlet esélyeinek csökkentését célozta«. A jegyzék ugyanakkor cinikus módon »visszataszítónak, de a kettéosztott világban lét- fontosságúnak nevezi a kérnHavanna (UPI). A Havannában szerdán lezajlott hatalmas tömegtüntetést követően a kubai szakszervezetekbe tömörült munkások elhatározták, csütörtökön ötperces sztrájkkal tiltakoznak a Kuba ellen tervezett imperialista agresszió ellen. A sztrájk időpontjában minden kubai munkás megszakította a munkát. Havanna utcáin a forgalom öt percre leállt. A sztrájk ideje alatt a rádió- és télevírió-adások a nemzeti himnuszt sugározták. A rádió- és televíziós műsorokban a nap folyamán többször elhangzott a kubai főiskolai hallgatók szövetsége által közzétett, az Egyesült Államok Kuba ellen tervezett agresz- szióját leleplező levél szövege. Az éjjeli órákban ötezer fonja fáklyás menet jelképesen eltemette a Diario de La Marepüléseket, s a józan ész ar- culcsapásával úgy igyekszik feltüntetni, mintha azok kizárólag »Védelmi célokat« szolgálnának, majd — mintha mi sem történt volna — kijelenti: »Az Egyesült Államok kormánya kész részt venni a párizsi csúcsértekezleten, és a legteljesebb mértékben együttműködni a feszültség enyhítését célzó megállapodás előmozdításában«. New York. Mint az AP jelenti, Sir Claude Corea, Ceylon állandó ENSZ-küldötte, a Biztonsági Tanács e havi el-, nőké csütörtökön — félreérthetetlenül utalva Herter amerikai küűügymániszer nyilatkozatára — hangoztatta, hogy az a politika, amely figyelmen kívü] hagyja más országok területének szuverenitását, kihívás az ENSZ alapokmányával szemben. Az AP tudósítója amarika- ellenes támadásnak minősíti a Biztonsági Tanács elnökének szavait. * rína című havannai napilapot. A lap nyomdai és szerkesztőségi dolgozói szerdán saját kezükbe vették a lap kiadását, mert annak főszerkesztője tollával az ellenforradalmárokat szolgálta. A főszerkesztő fivérével együtt a perui nagykövetségen kért menedéket. (MTI; Róma (Reuter). Négy olasz szocialista képviselő írásbeli interpellációt intézett a miniszterelnökhöz, a külügyminiszterhez és a hadügyminiszterhez, mit tettek vagy mit szándékoznak tenni avégett, hogy az Egyesült Államok olaszországi támaszpontjait Hammarskjöld Londonba érkezett London (Reuter). Hammarskjöld Londonban elsősorban Eric Louw-val, a Dél-Afrikai Uniónak, a brit nemzetközösségi értekezleten részt vevő külügyminiszterével kíván tárgyalni, mielőtt megkezdené dél-afrikai Utazását, hogy a helyszínen ismerkedjék meg a Dél-Afrikai Unió kormányának fajüldöző politikájával. Hammarskjöld találkozik Selwyn Lloyd angol külügyminiszterrel is, aki a nemzetközi politikai helyzetről tájékoztatja az ENSZ-főtitkárt. (MTI) Tüntetés Tokióban Tokió (MTI). Reuter-jelen- tés szerint csütörtökön ötezer tüntető vonult fel a japán parlament elé, hogy átnyújtsa a japán—amerikai »biztonsági szerződés« ellen tiltakozó petíciót. A Kisi-kormány tudvalevőleg abban reménykedik, hogy a parlament még ebben a hónapban ratiukálja a szerződést. Csütörtökön országszerte megkezdődött a szerződés ratifikálása ellen irányuló kéthetes mozgalom. Ennek keretében a dél-japáni szénbányászok egyórás tiltakozó sztrájkot tartottak; hasonló akció színhelye volt több más ipari központ is. Egy később érkezett Reuter-tudósítás kiemeli, hogy a dél-japáni szénmedence tüntető bányászai és a rendőrség között történt ösz- szetűzésnek száz sebes”'* áldozata van. ne használják fel kémkedésre. Az interpelláció rámutat, hogy erre nézve Olaszországnak biztosítékokat kell kapnia az Egyesült Államoktól, miután Washington bejelentette, hogy folytatja légi hírszerző tevékenységét. (MTI) Kuba munkásai figyelmeztető sztrájkkal tiltakoztak a tervezett amerikai agresszió ellen Olasz szocialisták interpellációja az Egyesült Államok olaszországi támaszpontjai! kapcsolatban