Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)

1960-05-21 / 119. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1960. május 2L SPORT A KMTE idegenben, a Kinizsi ós a Dózsa itthon küzd a bajnoki pontokért HÍREK A magyar labdarúgó válogatott e héten újabb nemzetközi mérkő­zést vív. Anglia csapata látogat jtt el hazánkba, s a fővárosban a százezer főt befogadó Népstadion minden bizonnyal kicsi lesz erre a nemzetközi találkozóra. A nemzetközi labdarúgó-műsor ellenére sem csökken a jelentősé­ge az NB Il-es és NB III-as for­dulóknak. Ez a hét újabb erőpró­bát jelent a csapatoknak. Szombaton Kaposvárott két NB III-as mérkőzés lesz. A K. Kinizsi a Pécsi Bányász ellen igyekszik gyarapítani bajnoki pontjainak számát. Mint Ba­lázs József, a Kinizsi elnöke mondotta, a csapatot nem teszi sem elbizakodottá, sem ideges­sé, hogy valójában listavezető a bajnoki táblázaton. — Komolyan készülünk a mérkőzésre, s Kiss István ed­zővel történt megállapodásunk értelmében nem heti 3, hanem heti 4 edzést tartanak a fiúk — mondotta Balázs József. Az, hogy a Kinizsinél fokoz­ták a munkát, mutatja, hogy az újra magára talált csapat lelki- ismeretesen készül a bajnok­ságra. Kiss edző nem kíván változtatni a múlt heti csapa­ton, amelynek játéka ugyan még nem volt folyamatos, de javulást mutatott. Ezek szerint a Pécsi Bányász ellen a kö­vetkező tizenegy lép pályára: Mezőfi — Sütő, Szigeti, Ger­gely — Ács, Márkus — Tallinn, Szentgróti, Stadler, Herbei, Horváth. Ez a csapat a győze­lem reményében veheti fel a küzdelmet a kiesójelölt P. Bá­nyász ellen. Az MTK a Kinizsi-pályán játszik, ellentétben a plakátokon hirdetett szöveggel. Pénteken ugyanis megegyezett a Kinizsi és a Vörös Lobogó vezetősége, hogy a sokszoros magyar bajnokcsapat MTK a jó talajú Kinizsi-pályán mutatkozzék be a kaposvári szur­kolótábornak. Mint értesültünk, az MTK válogatottjai kivételével valamennyi élvonalbeli játékosát pályára küldi Kaposvárott. Helyet kap az MTK csapatában a Ka­posvárról elszármazott Máté is. A Vörös Lobogó is legjobb összeállí­tásában igyekszik felvenni a har­cot az MTK ellen. A Dózsa sorsdöntő mérkőzése a Székesfehérvári MÁV Előre ellen a Dózsa-pályán kerül sor­ra szombaton délután. Zá- borszki edző azt hajtogatja, hogy ha a sérültek rendbejön­nek, akkor a legjobb Dózsa- tizenegy a hazai pályán igen értékes két bajnoki pontot sze­rezhet. Nem kétséges, a Dózsa utób­bi időbeli gyengébb szereplésé­Nem minden alap nélkül érte az utóbbi időben több íz­ben is bírálat a Csurgói Járási Testnevelési és Sport Tanács munkáját. Ugyanis meglehető­sen lagymatagon dolgozott. Visszaesett a labdarúgás, csaik- nem teljesen megszűnt a ko­rábban virágzó atlétika. Szó­val nemcsak hogy nem fejlő­dött, hanem hanyatlott a sport a csurgói járásban. Ki más tehetne sokat azért, hogy gátat állítson a vissza­esésnek, ha nem a sporttanács ? A csurgói sporttanács segíteni akar. Ennek szellemében tar­totta meg alakuló ülését az újonnan kinevezett Járási TestnevSlési és Sport Tanacs. A 20 tanácstag közül 18-an voltak jelén. A két távollevő igazolta távolmaradását. Na­gyon helyesen a JTST elnöke még hat nagyobb sportkör kép­viselőjét is meghívta a tanács­kozásra, s megjelent Vermes Imre, a Somogy megyei TST elnöke is. nek legfőbb oka, hogy Bácsal­más óta majd minden héten négy-öt játékosa került a sé­rültek listájára. Minthogy a csapatnak elég kevés tartalék- játékosa van, az edzőt komoly gondok elé állította hétről- hétre a csapatösszeállítás. Még ma sincs meg a székesfehérvá­riak ellen pályára lépő tizen­egy. örvendetes viszont, hogy Nagy Tibi és Gerbely újra egészséges. A múlt vasárnapi csapatban szereplő tizenegy labdarúgó, továbbá Gerbely, Nagy Árpád és Nagy Tibor játéka kerülhet még előtérbe. Ha a KMTE győzne Budafokon, még megmenekülhet a kiesés­től. Ezt hajtogatták egész hé­ten át az MTE berkeiben. Meg­állapították az MTE »mate­matikusai«, hogy a Pápai Tex­tilest könnyen megelőzheti a csapat. A PVSK megelőzésére a kulcs az MTE kezében van, Kaposvárott le kell győzni a pécsi vasutasokat. Nehezebb azonban beérni a Váci Petőfit vagy pláne a 23 pontos csapa­tokat. — Nehéz, de nem lehetetlen. Vasárnap a Vác—EVTK mér­kőzés esetleg olyan helyzetet teremthet, ha mi győznénk Bu­dafokon, akkor már el is ke­rülnénk a váciakat. Gólará­nyunk ugyanis jobb, mint a Vécé, de még a PVSK-nál is — mondotta Androsits Imre, a KMTE elnöke. Nagy tehát a tét a Budafok—KMTE mérkőzé­sen. Az MTE-nél azért tekinte­nek bizakodással a vasárnap délelőtt sorra kerülő budafoki találkozó elé, mert a fegyelmi bizottság hétközi ülésén vissza­adta a Zalaegerszegen kiállított Kovács és Szili játékjogát. A SZOMBAT Sakk: Az országos egyéni elődöntő folytatása délelőtt 9 és délután 3 órakor a DAV kultúrtermében. Teke: K. Fáklya—P. Építők, összevont megyei bajnokság. Spartacus-pá- lya, 14 ó. Labdarúgás: NB in.: K. Dózsa—Székesfehérvári MÁV Előre, Kaposvár, Dózsa-pálya, 15 6 (Magyar J.). K. Kinizsi—P. Bányász, Kapos­vár, Kinizsi-pálya, 17 ó (Gombás). Megyei I. o.: K. Hon véd—Sió fok, Kaposvár, Textiles-pálya, 14.30 ó. VASABNAP Béke és Barátság Sportünnepé­lye Kaposvárott, a Kinizsi sport­telepén, 9.30 ó. Felszínre jöttek a járás sportproblémái a tanácsülésen. Kitűnt, hogy a JTST elnöksége nem ülésezett rendszeresen. Nem kérte számon a munkát sem a sportszövetségektől, sem pedig a sportköröktől. A bizott­ságok a tanácsnál és a sport­szövetségeknél — a labdarú­gást kivéve — csupán egyes feladatok megoldásakor léptek akcióba. 1959 utolsó hónapjai és az idei év jelentett változást. Sor­ra alakultak meg újra a köz­ségi sportkörök, sőt olyan he­lyen is sarjadni kezdett a sport, ahol korábban nem volt szervezett sportélet. A csurgói járásban 13 községben ma már 19 sportkör működik. Sok szó esett a sport-tanács­ülésen a járási svortmunkát ért bírálatról. Ureczky Attila azt javasolta, hogy a sportta­nács tagjai egyenként vállalja­nak védnökséget egy-egy múlt vasárnapi tizenegy és az újból sorompóba, lépő kapuvé- dő Kovács és hátvéd Szili al­kotják a 13-as keretet. Az MTE-mél bizakodnak, s a csa­pat tagjai annál inkább fogad- koznak, mert győzelem esetén az együttes megtekintheti az angol—magyar válogatott mér­kőzést. Egresék ott akarnak lenni a Népstadionban. Ki esik ki a megyei bajnokságból ? Ezt ma még nehéz volna megmondani. Nagy fontosságú lesz a vasárnapi fordulóban sorra kerülő Nagyatád—Barcs, Csurgó—K. Vasút; Zamárdi— K. V. Lobogó (a LobQgó játé­kosainak egy része fáradt lesz az MTK-mérkőzéstŐl, még ha csak egy félidőt játszanak is, a Tab—Balatonlelle és a Ta­szár—Somogyszob mérkőzés. Vasárnap estig tisztázódhat a kérdés, hogy melyik három csapat mond búcsút a megyei I. osztálynak. A járási bajnokságokban viszont sorra dől el az első­ség kérdése. Most már bizo­nyos, hogy a csurgói járásban a Gyékényes! SK, a siófoki já­rásban a Balatonúj helyi MEDOSZ, a fonyódi járásban a Fonyódi Petőfi, a tabi járás­ban a Kapolyi Honvéd, a mar­cali7 járásban a Marcali Hon­véd az első. A kaposvári járás­ban a bajnokság sorsa dőlhet el vasárnap a Nagybajom— Memye rangadón. A kaposvári városi bajnokság is eldől a szombaton délutáni K. Tégla­Sakk: Az országos egyéni elődöntő folytatása délelőtt 9 és délután 2 órakor a DAv kultúrtermében. Teke: K. Spartacus-PBTC. összevont megyei bajnokság. Spartacus-pá- lya, 8.30 ó. K. Petőfi—KMTE. összevont me­gyei bajnokság. Petőfi-páya, 8 ó. Labdarúgás: Megyei L o.: Nagyatád—Barcs, Nagyatád, 15.30 ó (Horváth Z.). Csurgó-K. Vasutas, Csurgó, 16.30 ó (Tolnából). Marcali—Gyékényes, Marcali, 17 ó (Csizi). Zamárdi—K. V. Lobogó, Zamár­di, 14.30 ó (Szabó II.). Tab—Balatonlelle, Tab, 17 ó (Fenyvesi). Taszár—Somogyszob, Taszár, 17 ó (Réczel). sportág vagy egy-egy sportkör felett. Javasolta továbbá, hogy vessenek véget a négy év óta húzódó atlétikai pálya építésé­nek, s épüljön meg végre a csurgói sporttelep. Nyári Jó­zsef, Nagy Árpád, Bartol An­tal egyaránt fontos problémák­ról szóltak. Arról, hogy nincs a JTST-nek megfelelő helyisé­ge, hogy a JTST segítse az újonnan megalakult vagy ala­kulóban levő sportkörök mun­káját, hogy az agitációs és pro­pagandabizottság segítsen föl­rázni a még itt-ott tapasztal­ható tespedést. Fordulópontot jelentett a já­rási sporttanács ülése. Új volt e tanácskozás hangja, bátor a bírálat. A JTST-elnök önbírálatából kitűnt, hogy jól látják a hibák forrását. A sporttanácsülésen tapasztalt lendület megfelelő felhaszná­lása segíthet ezek kiküszöbö­lésében. Halmai Emil tudósító. — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Molnár József leánya, Mária, Sipos József fia, Zoltán, Kacsor István leánya, Gyöngyi, Katalin Andor fia, József, Lukács József leánya, Csilla. — ZÁSZLÓ AVATÓ ÉS NÉV­ADÓ-ÜNNEPSÉGET rendez a kaposvári járás munkásőrsége vasárnap délelőtt 10 órakor a Dózsa sportpályán. — A madarak és fák napja alkalmából tegnap a töröcskei erdőbe kirándultak a május 1. utcai iskola növendékei. A kirándulás során a tanulók műsort rendezték. — JÁZMIN-BÁLT rendez a Nagyatádi Konzervgyár K1SZ- szervezete ma este az üzem kultúrtermében. — A járás fmsz-einek első negyedévi tervteljesítését, a szövetkezetpolitikai munka és a takarékszövetkezeti munka helyzetét tárgyalta legutóbbi ülésén a Marcali FJK igazga­tósága. — KOZMETIKAI RÉSZLE­GET létesített a Balatonlellei Vegyesipari Ktsz. Munkáját fő­városi szakember irányítja. — 12 ezer csirkét nevel a so­mogygeszti Üj Barázda Terme­lőszövetkezet. A baromfiakat mint pecsenyecsirkéket fogják árusítani. — Fertőző gyermekbénulás elleni oltások. Az oltások má­jus 23-tól május 28-ig történ­nek reggel 8 órától délután 4 óráig a Petőfi lér 4. sz. alatti egészségvédelmi szolgálat he­lyiségében. Oltásban kell ré­szesíteni azokat, akik 1959. év szeptember 1-e és 1960. feb­A Somogy megyei Tanács Mezőgazdasági Osztálya és a megyei üzemszervezési szakbi­zottság rendezésében megyei borverseny kezdődött Bala- tonbogláron. A megye borter­melő állami gazdaságainak, termelőszövetkezeteinek több­fajta vörös és fehér bora kö­zül választják ki a legjobba­kat az országos borversenyre. Ma, szombaton a Balaton­A legmodernebb hazai és külföldi háztartási gépek kö­zül mintegy 50 félét állítottak ki az Ifjúsági Ház játékter­mében. A kiállításnak — me­lyet a KISZ rendezett — az a célja, hogy megismertesse a dolgozó asszonyokkal a váro­sunkban is beszerezhető, a há­zimunkát megkönnyítő gépe­ket. Mosógép, szabályozható villanyvasaló, elektromos tűz­hely, padlókefélő és még sok egyéb tárgy került kiállításra. Egy külön vitrinben a háztar­A nemrégiben Csehszlová­kiában járt együttes az el­múlt hét vasárnapján tartotta évadzáró összejövetelét. Az együttes tagjain, vezetőin kí­vül megjelent az ünnepségen a községi tanács elnöke, a rendőrség vezetője, az állami gazdaság vezetőségének több tagja. A gazdaság vezetője ajándékokkal lepte meg az együttes tagjait: fényképalbu­mot adott át mindenkinek a csehszlovákiai út alkalmával készített felvételekkel. A bensőséges hangulatú ösz- szejövetel arra is módot adott, hogy az együttes tagjai rövid visszapillantást vessenek ez évi szereplésükre. Az élmény szülte beszélgetés közben meg­elevenedtek azok a próbák, utazások, melyek a sikerekben gazdag év állomásai voltak. Ezek az epizódok kellemes de­rültségben buggyantak fel a szereplők ajkán. Végigfutott — Berzsenyi Dániel irodalmi emlékestet rendez ma este a Berzsenyi Általános Iskola szülői munkaközössége. — 100 férőhelyes sertésólat és 50 férőhelyes szarvasmarha- istállót épít az őrei Dózsa Ter­melőszövetkezet részére a ka- posmérői Építőipari Ktsz. — A fagylalt llátás zavarta­lansága céljából a siófoki cuk­rászüzem új 200 literes fagy­laltüstöt állított be. — BARÁTSÁG VONATA. A Magyar—Szoi'jet Baráti Társa­ság rendezésében május 20-án százharminc fő indult a Szov­jetunióba a barátság vonatával. — Gyűjteményes kötet a munkásmozgalom mártírjainak életéről. A Párttörténeti Inté­zet és a Kossuth Könyvkiadó gyűjteményt jelentetett meg, amely a magyar forradalmi munkásmozgalom 53 hősi ha­lottjának rövid életrajzát tar­talmazza. — ÉRDEKES KIÁLLÍTÁS NYÍLT Budapesten a Technika Házában május 16-án. A kiállí­tás tájékoztat a moszkvai és leningrádí műszaki tudomá­nyos tanulmány útról és bemutatja a műszaki tudomá­nyos tájékoztató érdekesebb példányait. — Országos állat- és kirakó­dó-vásár lesz május 23-án Igái és Mennye községben. — Labflarúgó-szurkolók, figye­lem! Az MTK—K. V. Lobogó mér­kőzést szombaton negyed 4 órai kezdettel a Kinizsi sporttelepen rendezzük meg.- Vörös Lobogó ve­zetőségei (13670) bogiári Állami Gazdaságban, Közép-Európa egyik legkor­szerűbb nagyüzemi szőlő- és gyümölcstermelési gazdaságá­ban üzemszervezési tapaszta­latcserét tartanak. Az állami gazdaságok és termelőszövet­kezetek képviselői megtekin­tik az öntözőberendezések működését, a telepítési és az egyéb művelési munkákat. tási kérdésekkel foglalkozó könyvek is helyet kaptak. A háztartási gépbemutató csak rövid ideig, vasárnap es­tig tart nyitva. A világ legértékesebb foga ... Anna Seche kisasszony egy­millió Ura kártérítést követel Róma legnagyobb kekszgyárá­tól. A slgnorina ennyire érté- keU kitört fogát. Teázás közben kekszet evett, s közben apró kavicsra harapott. Seche kis­asszonynak azért ilyen -drága- a foga, mert az olasz televízió bemondója. gondolatuk, szinte minden fel­lépésükön, s egy-egy kedve­sebb közös emléknél néhány pillanatig elidőzve tréfálkoz­tak, mókáztak, mintegy újra élték az elmúlt évet... Legtovább természetesen a csehszlovákiai út emlékeinél időztek, hiszen ez jelentette számukra a legizgalmasabb élményt. Nem is csoda! Az a határtalan szeretet, amivel fo­gadták az együttest, örök él­ményt adott a szereplőknek. A kis úttörők arról beszéltek, hogy miként fogják majd jú­niusban viszonozni a szerda­helyi pajtásoknak azt a sok ajándékot, amivel őket elhal­mozták az első találkozáskór: az egyik albumot készít, a másik jelvényeket gyűjt, a harmadik szalvétát. A felnőt­tek is gyermekké válnak egy pillanatra, és játékos pajkos- sággal mondják el egymásnak ötleteiket a várva várt vi­JlLúve lődés őzói okozás Vörös Csillag. Május 22-ig: Hosszú az út hazáig. 5, 7, 9 ' óraikor. Szabad Ifjúság. Május 22-ig: A rab madár. (14 éven alul • nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor Rippl-Rónai Múzeum: Régé­szeti, néprajzi, természettudo­mányi és grafikai kiállítás. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés és olvasótermi szol­gálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kalcsönzés 13—18 óráig. VASÁRNAP: Vörös Csillag. Május 22-ig: Hosszú az út hazáig. 3, 5, 7, 9 órakor. Délelőtt 9-től 13-ig: Híradó­műsor. Szabad Ifjúság. Május 22-ig: A rab madár. (14 éven alul nem ajánlott.) 3, 5, 7, 9 órakor; Matiné fél 11 órakor: A csend világa. IdőjárásjeJentés Várható időjárás szombaton estig: felhőátvonulások, né­hány helyen eső, zivatar. Időnként élénk nyugati szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 22—25 fok között. A lottó nyerőszámai A 21. játékhéten 4 721 208 lottószelvény érkezett a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóság­ra. Egy-egy nyerőosztályra en­nek megfelelően 1 770 456 fo­rint nyeremény jut. A ka­zincbarcikai Béke Filmszín­házban megtartott sorsoláson a következő nyerőszámokat húzták ki: 60, 69, 76, 77, 88. Virágositási és tisztasági verseny Fonyódon (Levelezőnk írja.) A Hazafias Népfront újjá­választott bizottsága Fonyó­don nagy lendülettel kezdte meg munkáját. Első tényke­dése az volt, hogy május 15- től augusztus 31-ig, az üdü­lési idény tartamára virágo- sítási és tisztasági versenyt hirdetett meg a község lakos­sága körében. Ezzel az a célja, hogy társadalmi összefogással — függetlenül az üzemek és egyéb szervek virágositási es csinosítási munkájától — sa­ját erőből szépítse a községet. A verseny során a népfront­bizottság havonta kétszer, először június 5-én reggel vé­gigjárja a község utcáit, és értékeli az egyes porták ud­varának, virágoskertjének, járdájának és a hozzátartozó úttestnek a tisztaságát, virá- gosítását. Június, július és augusztus utolsó hetében pedig az öt legtöbb pontot elért lakost ér­tékes jutalomban részesíti. Görbe Zoltán Fonyód. szontlátás ajándékozásaival kapcsolatban. Egyik a szlovák MEDOSZ vezetőjének a ked­vességét szeretné viszonozni, a másik a színjátszókat akarja megvendégelni, a harmadik — mint ott is történt — útitárs szeretne lenni a vendégek mellett, míg azok hazánkban tartózkodnak. Így ünnepelt a Kutasi Népi Együttes, s így szórakozott emlékezve, hogy újra erőt gyűjtsön a legközelebbi fellé­pésre. Mert ösztönzést jelent minden siker, minden szere­tet, amit kaptak itthon és Csehszlovákiában. Néhány he­ti pihenő után újra megkezdik a próbákat, hiszen nem kisebb megtiszteltetés éri őket, mint a nyáron egy televíziós sze­replés. Együd Árpád, megyei táncreferens, NAGY MŰANYAG-JÁTÉKVÁSÁR május 23-tól májú» 28-íg bezárólag a 132-es számú játékboltban (Ady Endre u. II) mCaNYAG-JATÉKOK NAGY VÁLASZTÉKBAN! Az 5 Ft-on felüli vásárlóknak kedves kis meglepetéssel szolgálunk. (13671) Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi V. sporttanAcsülés csurgón gyár—K. Petőfi mérkőzésen. A hétvége sportműsorából ruár 24 között születtek. Megyei borverseny, üzemszervezési tapasztalatcsere a Balatonboglári Állami Gazdaságban Háztartási gépkiállítás nyílt az Ifjúsági Házban WW» ^WVWVWVWWVWgVWtfWVW/AWV^» A Kutasi Népi Együttes életéből

Next

/
Oldalképek
Tartalom