Somogyi Néplap, 1960. május (17. évfolyam, 102-127. szám)
1960-05-01 / 102. szám
SOMOGYI NfiPLAP 12 Vasárnap, 1960. májas L SPORT Az egyik pontra rászolgált az MTE Kaposvári MTE—Győri Vasas ETO 2:2 (Q:Q) Csiky Gergely azmhás ______ M ájus 1-én, vasárnap dé után 3 és este 7 órakor Hu«zka Jenő BOB HERCEG Nagyoperett (11643) Kaposvár, 3000 néző. V: Major II. KMTE: Kovács - Szili, Darvas, Takács - Gál, Pammer - Jutási, Tiszagáti, Egres, Zsoldos, Papp. Edző: Zádori László dr. Győr: Pesti - Kalmár, Orbán, Horváth - Palotai, Eaífai - Eadics, Koós. Pió, Morvái, Pálfi. Edző: OrcziTal- vi István. Az első eseményt Pió kitörése jelentette, a középcsatár az 5. percben Pálfihcz játszott, s a szélső csúnyán fölé lőtt. A győri csapat nehezen találta fel magát a si- kos, csúszós talajon. Annál jobban belelendültek a kaposváriak, s Jutási két ízben is veszélyeden futott el a jobboldalon, de belül nem akadt befejező csatár. Három kaposvári szöglet jelezte a hazaiak fölényét. Mindháromszor veszélyesen is pörgött a labda Pesti kapuja előtt, de ha üggyel-ba/jil is, mindenkor felszabadult a győri kapu. A bajnok elölt győri csapat csak nem talált magára. Ké- nyelmeskedtek a győriek, akik csak időnként veszélyeztettek. Főként az utolsó 10 percben, amikor a kaposvári csapat visszaesett, DÖNTETLENEK NAPJA AZ NB H-BEN Szállítók—Székesfehérvár 1:0. Láng-gyár—B. Spartacus 2:1. Budafok-Zalaegerszeg 0:0. Pécsi VSK-Vác 0:0. EVTK—Sztálinváros 1:1. NB I-ES EREDMÉNYEK: Ferencváros—Bp. Honvéd 2:2. Csepel—BVSC 0:0. Diósgyőr—MTK 1:0. mert nem bírta a maga diktálta tempót. A 40. percben Pió lőtt érvénytelen gólt. a második félidő rögtön győri góllal kezdődött. Még csak a 20. másodpercben jártunk, amikor Gál a felezővonal táján elvesztette a labdát, Páli! megszerezte azt, lefutott, s beadása az őrizetlenül Koós elé szállt, s Koós nem hibázott, 0:L Most belelendültek a győriek, s több veszélyes helyzetet teremtettek, annál inkább, mert a KMTE teljesen megzavarodott. Az 52. percben majdnem abból szüle'ett győri gól, hogy Tiszagáti akadályozta a menteni próbáló Gált. Ne’ye óra után higgadt le a KMTE, s ekkor Zsoldos lőtt két esetben is lesgólt. A kaposvári csapat támadga- tott, de a győri lestakti’rán minden támadás elakadt. A 75. percben váratlan góllal egyenlített a KMTE. Mintegy 40 méterről Pammer lőtt szabadot, s a ravasz, csavart lövés nyomán a labda a kapufa élére vágódott, ott termett Zsoldos, aki esve fejjel a hálóba továbbította azt, 1:1. Csak 2 percig tartott a kaposváriak öröme, mert a belelendült ETO a 77. percben újra vezetést szerzett. Gál 18 méterre a kaposvári kapu előtt kézzel érintette a labdát, a megítélt szabadrúgást Koós éles lövéssel küldte a sorfal mellett a hálóba, 1:2. A győri csapat megelégelte a góllövé't. s engedett az iramból. A KMTE viszont lelkesen küzdött az egyenlítésért. Ez a 85. percben sikerült is. Ekkor született meg a mérkőzés, de nyugodtan állíthatjuk, az 1959—G0. évi labdarúgó-bajnokság legszebb NB Il-es gólja. Ismét az elemében lévő Jutási indított. Majdnem a felezővonalnál kapta a labdát, elfutott az őt kísérő Horváth mellett, bár akadályozták, mégis szépen ívelt középre, s a jó ütemben érkező Zsoldos pompás csukaíeT-essel küldte védhetetlen"1 a hálóba a KMTE kiegyenlítő gólját, 2:2. Még egy-egy sikertelen próbálkozás mindkét oldalon, s véget ért az izgalmakban bővelkedő mérkőzés, amely végeredményben igazságos döntetlent hozott. Kétségkívül a Nyugati csoport listavezetője, mint az várható volt, kulturáltabban játszott. De az is igaz, hogy a KMTE nagy akarása és a csapat időnként jó és ötletes játéka ellensúlyozta a győri pluszt. Az ETO kissé könnyen is vette a mérkőzést. Az első félidőben 30 percig alig láttunk valamit a győriektől, ekkor ha a belsők kihasználják, hogy Jutási formába lendült, előnyt szerezhetett volna a KMTE. A KMTE-t dicséri, hogy a győriek kétszeri vezető gólját mindkét esetben volt ereje egyenlíteni. Egyénileg Kovács a második gólnál elmélázott, egyébként jól védett. A hátvédhármas tagjai közül Szili jól semlegesítette Pálfit. Darvas szünet után el-elhagyta Piót. Takácsnak Radics lefogása nem télén tett különösebb nehézséget. A hét fedezet közül Gál a védekezésben, Pammer a támadásban nyúj ott többet. A támadósor legjobbja, s a csapat legjobbja Jutási volt, aki ezen a találkozón ellenállhatatlannak bizonyult. Zsoldost néhány szép kitörése, főként két remek gólja dicséri. A többiek elöl szürkén játszottak. A győri csapatban Pesti az első gólért hi- t báztatható. A hátvédhármas leg-' jobbja Grbán volt, de jól játszott az öreg Kalmár is. A fedezetek közül Palotai tetszett jobban. Elöl időnként a gyors Pió, de még- inkább a mindvégig 'ól ját:zó Koós tűnt ki. Morvái, akinek játékát nagy figyelemmel kísérték Kapos- . várott, alig-alig nyújtott valamit. , Major II. játékvezető vélemé- , nyünk szerint túl sokat fütyült, oly- ' kor feleslegesen, s ezzel nem engedte kibontakozni a szép játékot. Néhány téves les megítélésében viszont partjelzői is ludasak. Kovács Sándor II Somogy megyei Labdarúgó Szövetség életéből »-Nagy üzem^ van a labdarúgó-bajnokságban, s md sem természetesebb, hogy ezzel egyidejűleg a Somogy megyei Labdarúgó Szövetségnél is. Különösen, eseménydús volt az elmúlt hét. A megszokott fegyelmi ügyeken kívül egy egész sor új esemény játszódott le a SLASZ-nál. Még néhány fontos személyi változás is, GAVORA ZOLTÁN az üj főtitkár Sturm Lajos, aki hosszúidon át látta el a főtitkári tisztet a SLASZ-nál, egészségi állapotára hivatkozva újólag lemondott. Az elnökség tudomásul vette Sturm Lajos lemondását. Nem formai okokból, köszönetét mondott a SLASZ- elnökség Sturm Lajos eddigi munkájáért. Egyúttal felkérte a régi sportvezetőt, hogy ne szakítsa meg teljesen kapcsolatait a SLASZ-szal, hamem a Fellebbviteli Bizottságnál működve segítse annak munkáját. Határozott az elnökség a főtitkári poszt betöltéséről is. Főtitkárnak Cavora Zoltánt, az eddigi titkárt választották meg. Gavora továbbra is ellátja az Ifjúsági Bizottságban betöltött tisztéit. SPORTKÖRT VÁLTOZTATNAK Az elnökség négy labdarúgó bejelentését vizsgálta felül. Tudomásul vette, hogy Bene Ferenc (Marcali MEDOSZ), Szíjártó Ferenc (K. Kinizsi), Szerecz János (K. Kinizsi) és Giesz Gyula (Nagyhajóim SK) nem kíván továbbra régi sportkörében sportolni. ŰJ ELNÖKSÉG A JT-NÉL A Labdarúgó-Játékvezetők Tanácsánál is változás történt a vezetésben. A Somogy megyei TST javaslatára felmentették a régi vezetőséget, s kinevezték az új elnökséget. Ez a következő: Elnök: Dobszai Dezső. Tagok: Görög Ernő, Végvári Dénes, Fenyvesi István, Kovács László. SPORTSZERÜSÉGI VERSENY A tavaszi labdarúgó bajnoki forduló megkezdése előtt sportszerűségi versenyt hirdetett a SLASZ. A hetedik forduló után értékelték ezt a versenyt, melynek állása a következő: Büntetőpont nélküli csapatok: K. Dózsa, K. Kin’zsi, K. Vasutas, Marcali MEDOSZ, Taszári Honvéd. 7 büntetőpontja van a KMTE-nek, 9 a K. Honvédnek, 11 Siófoknak, 14 a K. V. Lobogónak, 15 Zamárdinak, 16 Balatonlellének, 18 Nagyatádnak, 29 Lengyeltótinak, 31 So- mogyszobnak, 35 Tabnak, 37 Barcsnak, 52 Gyékényesnek és 79 a Csurgói SK-nak. FELLEBBVITELI BIZOTTSÁGI HATÁROZATOK A Somogyszobi VSK fellebbezését a Marcali—Somogyszob mérkőzés ügyében hozott 1. fokú határozat ellen eluta- . sítják, a pályán elért eredmény maradt érvényben. Vanya László balatonboglári labdarúgót hat bajnoki mérkőzésre tiltotta él a fonyódi fegyelmi bizottság. Minthogy Vanya korábban kiállítva nem volt, ezt a büntetést három hétre mérsékelték. Elutasították Kaposmérő fellebbezését Fonó-Gázló eilen. Itt is érvényben maradt a pályán született 2:l-es eredmény. Tájékoztató l a lottó-nyereményekről A lottó 18. játékhetén ismét két öttalálatos — az 5 225 216.1 számú az 5 743 727. számú — szelvény van. Ezekre egyenként 880 764 forint nyeremény jut. Négyes találatot 81 fogadó ért el, nyereményük egyenként 21 747 forint. A háromtalálatos szelvények száma 5 140, nyereményük egyenként 342 forint,1 a kéttalálatos szelvényekre egyenként 15,10 forintot fizetnek. (MTI) GYÁSZJELENTÉS Fájdalommal közöljük, hogy j kislányunk, BENCZE KATALIN ÁGI tragikus körülmények között, rövid szenvedés után I meghalt. Temetése május 2-án fél 4 órakor a Keleti- temetőben. Gyászoló szülei, testvére és rokonsága. | (5231) FELHÍVJUK kedves vevőink figyelmét ismételten, hogy a forgalomba hozó leértékelt árukai BOLTUNK Ady Endre u. 12. szám alá helyeztük, ahol gazdag áruválasztékkal áll rendelkezésre Somogy megyei Iparcikk Kiskereskedelmi V. S229 Gépkocsivezetőket 23. sz. AKÖV ____________________(5227) FigY@lem! Szeretettel várja kedves vendégeit a május 1-én megnyíló KINIZSI SÖRÖZŐ Kaposszent Jakabon Frissen csapolt és pa'ackozott sörök, minőségi borok, kitűnő konyha. Halász’é állandóan kapható! A hangulatos kerthelyiségben Babai Jenő és zenekara játszik (11630) Menetrendszerinti autóbusz-jár at! Most válogathat ! minden színben es típusban kapható az OF ÖTÉRT szaküzletekben. (5275) iüiiü APRÓHIRDETÉSEK iiiiiíi Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,— Ft, vasárnap 2,— Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S u. 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Árát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. 1|Í ^PÁS-VETEL ijjjl VESSEN TÖKÖT! Fővetésként vagy köztesként. Érdemes termelni, mert jó takarmány. TÖKMAGÉRT magas árat fizet a Terményforgalmi Vállalat. Olajgyári tökmagért mázsánként 450 Ff-ol. Étkezési tökmagért „ 500 Ft-ot. Mg. termelőszövetkezetek VETŐMAGOT is kaphatnak ugyanezen áron a vállalat raktárainál. (5228) Kutasi Állami Gazdaság beruházási elszámolásokban, építkezések vezetésében jártas építésvezetőt keres azonnali belépésre. Jelentkezés levélben, vagy személyesen a gazdaság központjában. Kutasi Állami Gazdaság (11642) 2—3 szobás, kertes, összkomfortos, magános házat vennék a belvárosban. Ajánlatokat kérem az Ingatlanközvetítő Vállalatnak le- adnl, Ady E. u. 15. ___________(5142) M áriafürdőn központi fekvésű, száraz, tavaly épült 1 szobás, komfortos, beköltözhető ingatlanomat 200 n-öles konyhakerttel 75 000-ért eladom. Balatonkeresztúr, Arany János u. 11. (11620) A Domb u. 81. sz. családi ház beköltözhetőséggel eladó._____(5148) A z ÉM. Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat szakképzett szobafestő, mázoló szakmunkásokat felvesz Jelentkezés Kaposvár, Május 1. utca 57. szám alatt. (5131) Nagy Singer varrógép jó álla- potban eladó. Sétatér u. 65/A. (5221) 2 szobás, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Beköltözhető. Cím: Balatonlelle, Rákóczi út 115. _________________________ (13627) B eköltözhetően eladó 2 szobás, ; kertes családi ház. Megtekinthető I szombat, vasárnap egész nap, j más napokon 5 után. Puskin u. 8/A._____________________________(174) A Petőfi u. 17. sz. ház beköltözhetőséggel eladó. Érdeklődni ugyanott. _______________________ (172) A Kassa u. 3. sz. alatt orvosi vizsgálóasztal eladó. ___________(166) Beköltözhetőséggel eladó a Füredi u. 38. sz. 3 szobás, speizos ház nagy kerttel. (170) Eladó a Zalka Máté u. 33. számú ház nagy kerttel, gyümölcsössel, őszre 2 szobás lakás elfoglalható. Érdeklődni: Nyár u. 13. _____ (161) Kétújfalun a Kossuth L. u. 3. sz. alatti ház gazdasági épületekkel és 440 öl telekkel olcsó áron eladó, azonnal beköltözhető. Érdeklődni lehet ugyanott. _______________(11613) N agy virágú francia Schabaud szegfűpalánta több színben kapható, darabja 50 fillér. Toronyi János kertésznél, Békéscsaba, Sztraka U. 27,________________(12758) E gy köbméter stukatúr deszka eladó. Hunyadi János u. 8. (5223) Házhelyet vagy kétszobás házst — olyan részen, ahol disznóbaná" van — vennék. Kaposvár. Hunyadi u. 3., második emelet tizenöt. Telefon 26-64. CŐ225) | CSERE :::::: ______________________. :::ü| K étszobás, összkomfortos lakásomat elcserélném kisebb budapestire. Cím a Kiadóban.________ (173) A Sétatér u. 34. szí kétszoba- konyhából, kamrából álló keres házamat elcserélném szoba, konyha, kamrából álló házért megegyezéssel. (5211) ÁLLAS Szakképzett férfi munkaerőt felvesz a Kaposvári Ruhaüzem. (5110) V E G y F s Somogyváron lakó öreg szüleim gondozására egyedül álló nőt keresek, esetleg gondozásba adnám őket. Ajánlatokat 5204-es számra a Magyar Hirdetőbe. (5204) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács lapja. Felelős szerkesztő: KISDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon- 15-10, 15-U4 Kiadja a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 1772 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. E16- i'izethető a helyi postahivatal3.mái és postáskézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 11,- F#»