Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-19 / 67. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1960. március 1& , SPORT, IJjabb sorsdöntő forduló a labdarugóknál HÍREK A lottó nyerőszámai A 12. játékhéten 4 425 784 MÉH Vállalat kaposvári telepének két dolgozója, Lovas A negyedik tavaszi bajnoki láb* darúgó-fordulóval kapcsolatban ismét a sorsdöntő jelzőt kell használnunk. Valóban nagy fontosságú dátumnak ígérkezik március 2D, ugyanis eldöntheti a KMTE, de a Kinizsi sorsát is. Nézzük csak: A KMTE a B. Spartacus csapatával játszik Budapesten. Mi függ ettől a találkozótól? Nem kevesebb, mint hogy a KMTE el tud-e rugaszkodni az utolsó helyről vagy sem. A tavaszi idényben még veretlen kaposvári NB N-es csapat tíz körömmel harcol a kiesés elkerüléséért. Ha a kaposváriak meg akarnak menekülni, akkor a Mező utcában legalább egy pontot kell szerezniük. A hazái pálya a Spartacus mellett szól. Hogy mi lesz az eredmény, mégis attól függ, hogy az elég keményen játszó B. Spartacus ellen Zádori edző és fiai megtaiál- ják-e majd a megfelelő ellenszert. Reméljük, hogy igen. Hisz a csapat együtt van, és láttuk a Komlói Bányász, az EVTK, majd az elmúlt vasárnap a Láng ellenében, hogy az együttes nagyobb feladatok megoldására is képes. Remél-1 hetőleg hívei joggal bíznak a Budapestre utazó KMTE-ben, A K. Kinizsi ugyanolyan sorsdöntő mérkőzést vív, mint a KMTE. A Bajai Építők csapata ma a bajnoki táblázat második helyén áll. Ha a Kinizsi győz, helyet cserél a bajaiakkal. De győzniük is kell a cukorgyáriaknak, ha versenyben akarnak maradni a bajnoki címért. A-zok, akik bíznak a Kinizsi sikerében, azt is számíthatják, hogy Pécsre kell utaznia a Bányászhoz,1 s elképzelhető, hogy a P. Bányász legyőzi a listavezetőt. Ebben az esetben a Kinizsi egy pontnyira megközelíthetné a csepelieket. A pécsi helyzet kulcsa nincs a kaposváriak kezében. A Bajai Építők elleni mérkőzésé azonban igen. A Kinizsinek győznie kell a jó képességű Bajai Építők ellenében is. A K. Dózsa ez alkalommal a Pécsi Dózsa II. ellen lép pályára. Minthogy ez a mérkőzés a bajnokság szempontjaAz úgynevezett rügy fakadási találkozót rendezi meg vasárnap a Somogy megyei Természetbarát Szövetség a Nádasdi-erdőben lévő Mártírok emlékművénél. Ezen a találkozón nemcsak az aktív turisták vesznek részt, hanem néhány üzem KISZ-szerve-elének tagjai, sőt a turisták családtagjai is. A program szerint a kora reggeli órákban kilenc csapat indul majd Cserénfa községből, hogy a nehéz terepen különböző versenyfeltételek megoldása után eljusson a célállomáshoz, az emlékműhöz. A ból nem számít, aligha hinnénk, hogy különösebben erőlködni fog akármelyik csapat is. Az eredmény attól is függ, hogy milyen csapattal lépnek a pécsiek pályára. A megyei bajnokságban a K. Honvédnak vásámap Barcson kell majd megizzadnia a két pontért. >*Kis rangadó« lesz a Tab— Csurgó találkozó, amely esetleg a második hely kérdésének eldöntésénél játszik szerepet. Textilesek, a cukorgyáriak, a Vörös Meteor és az ÁllatforgalmJ Vállalat csapatai mellett ifjú turisták is versenyeznek majd. SŐ1 a textilesek női csapatot is indítanak. A beérkezés után értékelik a csapatokat, és délután rövid ünnepségen osztják ki a dijakat. Azok a természetjárók, akik nem vesznek részt a rügyfakadási versenyen, közös, nagy csoportokban csillagtúra beiktatásával különböző utakon közelítik meg az emlékművet. lottószelvény érkezett a Sport- fogadási és Lottó Igazgatóságra. Egy nyerőosztáiyra ennek megfelelően 1 659 669 forint nyeremény jut. Pakson a következő számokat húzták ki: 22, 29, 48, 70, 71 — Kaposvár anyakönyvi hírei. Születés: Balogh József leánya, Erzsébet, Takács Ferenc leánya, Zsuzsanna, Páncvics József fia, Róbert, Gombkötő Géza leánya, Márta, Tóth Gáspár , fia, István, Bala- tincz Imre fia, József, Rúzsa József fia, Zoltán. — 364 vagon burgouyavető- magot, több mint 20 vagon árpát, majd 40 vagon zabot és 40 ezer holdra elegendő kukorica- vetőmagot adtak össze megyénk új termelőszövetkezeteinek tagjai. — RENDEZIK MÁR A PARKOKAT KAPOSVÁROTT. A Kertészeti Vállalat dolgozói máris kicsinosították a Szabadság parkot. Rendbe hozzák a télvíz idején eléggé tönkre ment Színház parkot is. — Nagy sikere volt a Kaposvárott megrendezett cukorka- és édesség: pari kiállításnak. Az j Élelmiszerkiskereskedelmi Vállalat 301-es csemegeboltjában a kiállítás idején megháromszorozódott a forgalom. A nagy sikerre való tekintettel a kiállítás továbbra is nyitva tart. — RENDSZERESEN ÉRTÉKELIK a jelszabadulási munkaverseny eredményeit a szán- tódi erdészetnél.' Az egyéni versenyzők közül Juhász Imre és Fidesz István gépjűrészesek állnak az élen. réssel fordultak ismert amerikai tudósokhoz, mondják el véleményüket a négy szovjet tengerész katona csodálatos útjáról. George Cressey, az. ismert amerikai földrajztudós professzor telefonon többek között a következőket mondta a TASZSZ tudósítójának: — Valamennyien el vagyunk ragadtatva a szovjet emberek bátorságától, lelki erejétől. Az amerikai repülőgépanyahajó személyzetének magatartása pedig ragyogó példát mutat az amerikai és a szovjet nép együttműködésére. Vihljamur Stefansson, a híres sarkkutató kijelentette, hogy a négy szovjet katona bárkájának útja tudományos szempontból is rendkívül érdekes, mert megmutatta, hogy a szélvihar miként sodorta az ősemberek tutajait az ázsiai partoktól az amerikai kontinens nyugati partjáig. Beépíthető típus-konyhabútort mutatnak be az Ipari Vásáron Az országban eddig épületenként, egyedileg tervezett beépíthető bútorok készültek. Most a Lágymányosi Épület- asztalos Ipari Vállalat dolgozói megkezdték a beépíthető típus-konyhabútor és ruhás- szekrény sorozatgyártását. Az idén már 2500—2500 készletet állítanak elő, amelyek a falüreg nagysága és az egyéni ízlés szerint sokféleképpen változtathatók. Az első darabokat bemutatják a Budapesti Ipari Vásáron és a nemzetközi építőipari konferencia alkalmából a Technika Házában is. (MTI) zsefné. < — MOSOTT GYÜMÖLCSÖT hoz forgalomba a nyári idényben a MÉK a Balaton partján. A MÉK mozgóboltja rendszeresen felkeresi majd a községeket és a nagyobb üdülőket. — Siófokon is egyre többen vásárolnak mirelit áruféleségeket. A 415-ös sz. áruházban az elmúlt napokban mirelit-kiállítást rendeztek. Bemutatták a forgalomban lévő összes mirelit-készítményeket. A kiállítás nagy sikert aratott. — EGYRE TÖBB FŰRÉSZGÉP DOLGOZIK a somogyi erdőkben. Az Észak-Somogyi Állami Erdőgazdaságnál az idén 24 fűrészgép könnyíti meg a favágók munkáját a tavalyi 16-tal szemben. — Darányban tartja ma ülését a Barcsi Járási Tanács Végrehajtó Bizottsága. Az ülésen megtárgyalják a Darányi Községi Tanács VB munkáját is. — KIÁLLÍTÁST RENDEZTEK a fonyódi általános iskola úttörői. A nagy gonddal elkészített kiállítás bemutatja képekben, mennyit fejlődött Fonyód az elmúlt 15 évben. — Az MSZBT ma reggel 9 órakor az Ifjúsági Házban tartja a harmadik országos kongresszust előkészítő megyei küldöttválasztó konferenciáját. — Országos állat- és kirakodóvásár lesz március 21-én Nágocs községben. (10197) Nagy elismeréssel szólt a fiatal szovjet tengerészek hősiességéről M. Young, az ismert oceanografus és dr. Dubbis, az ismert közéleti személyiség, antropologus és történész is. Csütörtökön este a négy szovjet katona — Z igansin, Poplavszkij, Krjucskovszkij és Fedatov — repülőgépen San Franciscóból New Yorkba érkezett. A fiatal hősök hazatérésük előtt néhány napot töltenek a Szovjetunió állandó ENSZ- képviseletének villájában. 1 négy hajótöreti távirata Hruscsov elvtaisn k Moszkva. A TASZSZ jelentése szerint a négy szovjet tengerész táviratban válaszolt Hruscsov üzenetére. »Jelentjük, hogy erőt gyűjtünk, gyógyulunk, és mielőbb haza akarunk jutni, hogy ismét elfoglalhassuk helyünket a poszton.« — írják. (MTI) Egy amerikai utas- szállító repülőgép katasztrófája Teli City (Reuter). Az Egyesült Államok Indiana állama fölött, Teli City közeiében felrobbant a Narthwest Airlines légiforgalmi vállalat egyik Lockheed-Electra típusú légsugárhajtású repülőgépe. Az Ohio-folyó szinte megközelíthetetlen sziklás vidékén mocsaras árterületre zuhant repülőgépen 57 utas és a gép 6 főnyi legénysége tartózkodott. Szemtanúk, akik a szerencsétlenség előtt több robbanást hallottak, elmondották, hogy a repülőgép szinte belefúródott a nedves talajba, roncsai és az utasok holtteste pedig több mérföldes körzetben szétszóródtak. (MTI) ^y/£űvelődés Szórakozás Csiky Gergely Színház. Március 19-én este 7 órakor: Ne- háncs virág. Tájelőacás Tolnán: E veszem a feleségem. Vörös Csillag. Március 20- ig: Az e’cserélt fénykép. (Korhatár nélkül.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Március 20- ig: Őfelsége kapitánya. (Korhatár nélkül.) 4, 6. 8 órakor. Vörös Csillag. Március 20- án fél 11 órakor matiné: Azon az éjszakán. (10 éven alul nem ajánlott.) Szabad Ifjúság. Március 20- án fél 11 órakor matiné: Varázsduda, (10 éven alul nem ajánlott.) Ripp'-Rönai Múzeum: Domanovszky Endre festőművész képkiállítása. Megyei Könyvtár: Könyvkölcsönzés 9—12-ig és 13—19 óráig. Olvasótermi szolgálat 13—20 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások néhány helyen kisebb esővel vagy futó hózáporral. Mérsékelt, helyenként még élénk északi, északkeleti szél. Az éjszakai lehűlés erősebb lesz. Többfelé újból fellépnek a hajnali fagyok. Az amerikai ítéletidő pusztításai New York (A.P). Csütörtökön újabb zivatar söpört végig Florida középső 'vidékein. A vihart követő felhőszakadás annyira felduzzasztottá a Magdelene-tó vizét, hogy a tampai gát fala megrepedt. A közeli Plant City városát emiatt árvíz fenyegeti. A város alacsonyabb fekvésű kerületeiből már 600 embert kilakoltattak. Az ítéletidő már harmadik napja tombol és csupán az épületkárokat több mint 100 000 dollárra becsülik. Hatalmas vihar pusztít a Cape Canaveral-i rakétakilö- vő telep térségében is. Emiatt elhalasztották a csütörtökre tervezett rakétakísérletek végrehajtását. Az Egyesült Államok keleti, déli és középnyugati államaiban csütörtökön ú4abb hóvihar söpört végig, amelynek mintegy 20 halálos áldozata van. (MTI) Megalakul! a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület A hazánkban élő lengyel és lengyel származású dolgozók művelődésének segítésére megalakult a Magyarországi Bem József Lengyel Kulturális Egyesület. Feladata, hogy a két ország szocialista építőmunkája eredményeinek népszerűsítésével tovább mélyítse a Magyar és a Lengyel Népköztársaság közötti barátságot, erősítse, fejlessze a hagyományos kulturális kapcsolatokat. (MTI) Monográfia a magyar vöröshsdsereg harcairól A Tanácsköztársaság 41. évfordulója alkalmából a Zrínyi Kiadó gondozásában napvilágot látott Liptai Ervin »A magyar vöröshadsereg harcai« című monográfiája. A kötet részletesen ismerteti a proletárdiktatúra hadseregének 1919-ben, az imperialista intervenció elleni hősi küzdelmét. Megismerteti az olvasót a magyar voröshadserég létre« jöttének körülményeivel, hadműveleteivel, a Tanácsköztársaság katonai intézkedéseivel. (MTI) Az Olasz Mezőgazdasági Szaksiertezet meghívására Halász József, a Mezőgazda- sági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének főtitkára a MEDOSZ képviseletében pénteken Olaszországba, Bariba utazott, s ott részt vett az olasz mezőgazdasági szakszervezet háronapos kongresszusán. (MTI) ezen a héten ismét jól járhat a csapat. A Csepel Autónak ugyanis JÁRÁSI LABDARÜGO-BAJNOKSAG Pontot vesztettek a balatonbogláriak A fonyódi járási labdarúgó-baj- ] riak csapata kénytelen volt don- nokság első fordulója vaskos meg- | tétlennel megelégedni Buzsákon. lepetést hozott. A balatonboglá- A fonyódi együttes küzdelem után, de megérdemelten győzött Szöllős- györökön. Eredmények: Balatonkeresztűr—Balatonfenyves 3:1, Balatonszentgyórgy—Pusztaszentgyörgy 1:2, Somogy vár-öreglak 1:0, Buzsák—Balatonboglár 1:1, Szoilősgyörök—Fonyód 0:2. A járási bajnokságon Fonyód csapata most már 4 tiszta ponttal vezet. SPORT, KÉPEKBEN Egyre több a sakkozó nő Somogybán. A spartakiád megyei döntőn négy női csapat szerepelt. Győztek a balatonszabadiak. Képünk a szabadi csapatot ábrázolja a táblánál. ASZTALITENISZ Ifjúsági tízekbajnokság Kaposvárott megrendezték az Ifjúsági tízekbajnokságot. A versenyt azonban végül is csak nyolc asztaliteniszező fejezte be, mert Zsideg (KMTE) és Kígyós! (IC. Előre) a harmadik mérkőzés után visszalépett. Nagy küzdelem folyt az elsőségért, és csak a jobb játszmaarány döntött. Eredmények: 1. Puska (Mezőgazd. T.) 6 gy 13:2 2. Kiss P. (Táncsics) 6 gy 12:3 3. Hűvösvölgyi (Mez. T.) 6 gy 12:4 4—5. Hajagos (KMTE) 3 gy 7:8 4—5. Keszthelyi (Mez. T.) 3 gy 7:8 6. András (Tanítóképző) 3 gy 6:8 7. László (Kinizsi) 1 gy 3:12 8. Zsalakovics - gy 0:14 Nemrégiben alakult újjá a Lendület Sportkör. Röplabda-csapatot is szerveztek a kórháziak, s női röpiabdázóik a vártnál jobb eredménnyel szerepeltek a Kovács Rezső teremröplabda-tornám Képünk a Lendület csapatát mutatja be. A szombat—vasárnap sportműsora: SZOMBAT Sakk: Megyei bajnokság, Kaposvár, megyei tanács, 15 ó. Kézilabda: Teremkézilabda-bajnokság, Kaposvár, Tanítóképző, 16 ó. Labdarúgás: NB HL: K. Dózsa—P. Dózsa n., Kaposvár, Dózsa-pálya, 15 ó (Juhász). Megyei bajnokság: K. V. Lobogó-K. H. Vasutas, Kaposvár, Textiles-pálya, 14,30 (Fenyvesi). Teke: összevont megyei bajnokság: K. Fáklya—P. Közlekedés, Spar- tacus-pálya, 13,30 ó. K. Spartacus—P. Építők, Sparta- cus-pálya, 17,30 ó. K. Petőfi-P. Kinizsi, Petőfi-pá- lya, 14,45 ó. VASÁRNAP Röplabda: Teremröplabda-bajnokság befejező fordulója és ünnepélyes eredményhirdetés, Kaposvár, Tanítóképző, tornacsarnok, 8 ó. Sakk: Megyei bajnokság, Kaposvár, megyei tanácsszékház, 8 és 14 ó. Atlétika: Kaposvár város mezei futóbajnoksága, Buzsáki dűlő, 10 ó. Labdarúgás: NB H.: A kispályás kézilabda egyre nagyobb teret hódit. Az idén első ízben teremben is folynak a kispályás kézilabda-küzdelmek. A terem- bajnokságban részt vesz a Taszári Honvéd II. csapata ifl* B. Spartacus—KMTE, Budapest, Mező u., 15 ó (Tárkány). NB HL: K. Kinizsi—Bajai Építők, Kaposvár, Kinizsi-pálya, 14,30 (Hernádi). Megyei bajnokság: Barcs—K. Honvéd, Barcs, 15,30 (Baranyából). Zamárdi—Marcali, Zamárdi, 15,30, (Gadányt). Soinogyszob—Nagyatád, Somogy- szob, 15,30 (Dombrovszki). Tab—Csurgó, Tab. 15,30 (Farkas). Taszári Honvéd—Lengyeltóti, Ta- szár, 15,30 (Kovács Gy.). Balatonlelle—KMTE II., Balaton- lelle. 15.30 (Isztl). Siófok—Gyékényes, Balatonúj- 15.3U (Kosaras). Tavaszi természetjáró találkozó lesz vasárnap Amerikai tudósok a négy fiatal szovjet katona hősi útjáról A hajótöröttek útjának tudományos jelentősége is van New York (TASZSZ). A TASZSZ tudósítói azzal a ké-