Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)

1960-03-11 / 60. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Péntek, 1960. méretes H = SPORT Csak így tovább, somogyszentpáliak! Lassan két éve lesz, hogy egy kis »sportdelegáeió« kopogtatott be Marcaliban Kisgyura Károly­hoz, a JTST fiatal elnökéhez. Ko­vács József, a Somogy s::ent páll sportkör elnöke kezdte a szót ek­ként: — Ne haragudjon, Kisgyura elv­társ, de szeretnénk feltárni a mi kis községünk sportproblémái'. Aztán kíváncsiak lennénk a JTST. véleményére is — mondotta. E bevezetőt hosszú és meghitt be­szélgetés követte. Hogy nem volt | eredménytelen a tanácskozás, azt mutatják'az azóta történt esemé­nyek. Somogyszentpál kicsiny község, lakóinak száma 1000—1200. Azonban' legalább 50 fiaual foglalkozik rend­szeresen a testedzéssel. 12 női sportolót is nyilvántartanak a So~ mogyszentoáü SK-nál. Hogy’ meny­nyire sportra termettek a szent- páli lányok, azt bizonyítja a múlt évi nyári spartakiád, amikor en­nek a falunak a női röplabdázói nyerték a megyei bajnokságot. A járás majd valamennyi sportmeg­mozdulásán részt vesznek Szc-nt- pal fiataljai. Egyedül, a Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága előli nem találkoztunk még sohasem velük. Négy szakosztály működik a SoniogyszentpáU Falusi Sport Kör­nél: a labdarúgó, a röplabda, a sakk és az asztalitenisz. A röplab­da szakosztálynak van külön férfi- ; és női csapata. ! Biztató ‘tehát e. kis falu sport­életéről alkotott kép. Hát még ha a jövőt tekintjük! Mert Sornogy- szentpál is termelőszövetkezeti j község, s a tsz. szép példáját adta annak, hogy miként kell segíteni a sportoló fiatalckat. Persze áll a tétel fordítva is. A falu sportra termett fiai és lányai ugyanis nemcsak a sportpályán, hanem kapóval vagy kaszával a kézben is helytállnak. De nemcsak a ter­melőszövetkezet, hanem a tanács is segíti a sportolókat. Legutóbb 15 melegítőt vásárolt nekik. Helyes vágányon fut tehát So- mogyszentpálon a sport gépezete. Csak így tovább ... Két napon at ökölvívók zajától lesz hangos Kaposváro’t a Dóza sportcsarnoka. A délnyugati terü­let legjobb felnőtt öklözői lépnek kötelek közé, hogy eldöntsék, kit i HETI (IHM tv k Belelendült a sport. Vasárnap már nem helyesebb mint hét sportágban mérték össze erejüket a bajnoki pontokért a somogyi sportolók. Ha ehhez hozzávesszük a kerékpárosok és a motorosok területi értekezleteit, akkor kilenc sportág eseményeiről adhatunk számot. Örömből és ü ömből egyaránt jutott ezen a héten is, A számszerű eredmények ismeretesek, de talán nem lesznek érdektelenek az itt-olt ellesett vélemé­nyek sem. SZERÉNYEN MUNKÁLKOD­NAK, mégis egyre többet hallat­nak magukról a Somogy megyei kosárlabdázók. Igazán csak a di­cséret hangján lehet szólni azok­ról, akik módját ejtették, hogy megyei bajnoksággá nője ki magát a teremkosárlabda-torna. Az is örvendetes, hogy egyre több a női kosárlabda-csapat. Ez eddig a nap­fényes oldala. Van azonban árnyék is: a KMTE női kosárlabdázói ne­hezen tudták elviselni a siófokiak­tól a vereséget. Akadt bizony né­hány »nagyon férfias-« megnyilat­kozás is. Olyan, hogy a férfiak kissé szégyelltek magukat. »MÉLTÓAN KOVÁCS RE­ZSŐ EMLÉKÉHEZ/« Ezt i célt tűzte maga elé a Somogy megyei Röplabda Szövetség, amikor kiirta a téli teremröp- labda-tornát. Előrevetette ár­nyékát, hogy 11 fordulót alig­ha bírnak ki a csapatok. Bi­zony egyre nagyobb a lemor­zsolódás. E héten a K. V. Lo­bogó II. női és a Járási Kiég férficsapata viselkedett mél­tatlanul a Kovács Rezső em­lékversenyen, ugyanis nem je­lent meg a kitűzött mérkőzé­seken. A. BAJNOKVERES altalaban tét- Szik. a szurkolóknak. Annak azonban kevesen örvendtek, hogy a MEDOSZ ifjúsági birkózóbajno­kok sorra alulmaradtak a terüle'i egyéni birkózóbajnokságon. Külö­ncsen Papp keltett csalódást. Vé­leményünk szerint a tatai edzőtá­borban agyondolgoztatták ezt a fiatal versenyzőt, s ezért tört le most oly hirtelen. Reméljük azon­ban, ez csak átmeneti lesz. KELLEMES MEGLEPETÉS ERE­JÉVEL HATOTT a hír, hogy a KMTE labdarúgói pontot szereztek az erzsébeti »oA)szlánfoarlangban«. Ismét bebizonyosodott, hogy a KMTE játékosai akarnak. S az Is, hogy jó a csapat erőnléte. Az ön­zés azonban ismét megbosszulta magát. A múlt héten Papp, e hé­ten Jutási nem ismerte fel a hely- zete£ s önzőén kapura lőtt beadás helyett a döntő pillanatban. Ha Ju­tási a 89. percben begurít Zsoldos­hoz, talán még derűlátóbbak le­hetnének a jövőt illetően a szur­kolók a KMTE házatáján. * * * MINDEN ELISMERÉST MEGÉRDEMEL az a 3000 szurkoló, aki a cseppet sem kedvező időben kiment a Ki­nizsi—Kiskunhalas mérkőzés­re. A csapat néhány tagja meg is hálálta a szurkolók nagy ragaszkodását. A hátsó sorok szinte hibátlanul működtek, önfeláldozóan harcoltak. Ez azonban nem mondható el a támadósor minden tagjáról, s joggal bosszankodott a közön­ség Mózsi lélektelen játéka miatt. * * * A DÖ2SA HANGYASZORGA­LOMMAL GYŰJTÖGETI PONT­JAIT. A 18 pont talán meghozza a csapat önbizalmát is. Elégedet­tek a csápat teljesítményével a Dózsa szurkolói és vezetői egy­aránt. Most rtiar egyre inkább bi­66 versenyzői neveztek a területi Jelnőll egyéni bajnokságra illet a bajnoki cím, s hogy ki jo­gosult részt venni majd az orszá­gos egyéni vidéki bajnokságon. Már lejárt a nevezési határidő. Minthogy a MÖSZ kiírása most megszabja, hogy minden verseny­ző csak saját súlycsoportjában in­dulhat, így máris látható, hogy hol, milyen heves összecsapásokra van kilátás. A lég3ulyban Doroginak valószí­nűleg a komlói Fülöppel kell majd a döntőt vívnia. Ez a két verseny­ző erősebbnek látszik, mint a má­sik két légsúlyú, fitt négy induló van.) Karmatsúlyban hatan lépnek kö­telek közé. E súlyban Gombkötő (Pécs), a komlói Fodor, a szek­szárdi Markos és a kaposvári Illés között dől el az elsőség kérdése. Pehelysúlyban valószínűleg »há­zi bajnokság« lesz. Tóbit igyekez­tek elkerülni a pehely súlyúak. Négy induló van, s lehet, hogy Tóbi—Bedő döntő lesz. Tízen vannak a könnyfisúlyban; a pécsi Jámbor és Iványi, a kom­lót Mészáros mellett a kaposvári Sülé és Tamásovits látszik esé­lyesnek. A kisváltósúlyban heten küzde­nek majd. Papp Bélának az újból csatasorba állt hajdani válogatott, a nagykanizsai Bedi lesz a legve­szélyesebb ellenfele. Váltósúljban indulnak legtöb­ben: tizenegyen. Jakab, Brozo- vácz, Joó, továbbá a komlói Deák és az igen jó hírű nagykanizsai Sonkó lesfenek majd az élen. A nyolc nagyváltósúlyú között Miklai az első számú esélyes, ám­bár lehet, hogy a kaposvári Be- reczki László vagy a pécsi szí­nekben induló Bereczki Kázmér meglepetést okoz. Középsúlyban öt induló lesz: itt Riba valószínűleg a pécsi Hor­vátinál találkozik majd a döntő­ben. FéLnehézsúlyban hatan indul­nak. Tatai, Oláh, Varga. Gerber és Bednanics közül kerülhet ki a győztes. Nehézsúlyban négy induló lesz. Itt a kaposvári Kalmár és Cser­mely mellett Gindler és a pécsi Tantos lépnek kötelek közé. Szombaton délelőtt 11 órakor kezdődnek a versenyek, és foly­tatódnak a döntőkig. VasámaD reggel ugyanis már valamennyi súlycsoportban csak egy-egy pár marad állva. Minthogy a sorsolás nem irányított. így előfordulhat, hogy már a selejtezőkön vagy az elődöntőkön találkoznak a legesé­lyesebbek. Kíváncsian várjuk a Kaposvári Dózsa felnőtt ökölvívóinak idei első szereplését. Reméljük, hogy Szega László fiai a Dózsa hírne­véhez méltóan szerepelnek a te­rületi döntőn. zakodik a lila-feherek tabora, hogy a rosszul rajtoló K. Dózsa gyökeret ver az NB IH-ban. Van is a bizakodásnak alapja. * * * CSIMA JANOS, a K. Dózsa sé­rült labdarúgója vasárnap már mégjelent a pályán. No nem a já­téktéren, hanem a lelátón. A fia­tal, tehetséges, csupa szív labda­rúgó elmondotta, hogy jól érzi magát. 12 hétig azonban gipszmel­lényt hord, hogy teljesen kihever­je szekszárdi sérülését. * * * »BAJNOKVERÉSSEL« foly­tatódott a megyei labdarúgó- bajnokság. Tabon a lelkes ha­zaiak nem hatódtak meg a Honvéd nevétől. Teljesen va­lós körülmények között szen­vedett vereséget a Honvéd csapata, s a vereség jogosságát elismerte Gyenes Antal edző is. Tóth, a kapuvédő azonban nem. A mérkőzés lefújásakor a magáról megfeledkezett lab­darúgó a pályán megsértette a játékvezetőt. Ezért került a kiállítás sorsára a mérkőzés lefújása után. Hja, a fegyel­mezettség nemcsak sípszóig kötelező! * * * KELLEMETLEN INCIDENS ZA­VARTA MEG a megyei labdarúgó- bajnokság rendjét. Ma még nem egészen világos, miért maradt el a Siófok—KMTE II. találkozó. Akár így, akár úgy történt az eset, sür­gősen, pontnak kell kerülnie az ügy végére. A szövetségnek meg kell találni a módját, hogy ilyen mérkőzés-elmaradás semmiképp se zavarja a bajnokság rendjét még akkor se, ha a KMTE IT. eredmé­nyei a bajnokság és a feljutás szempontjából nem számítanak. * * * TÉVEDNI EMBERI DOLOG. í*?y mi is tévedtünk. A megyei labda­rúgó-bajnokság táblázatában, bm- helyesen tüntetttük fel, hogy a K. V, Lobogó 7 mérkőzésen győzött, 4 találkozón döntetlent harcolt ki, mégis csak 14 pöntot »ítéltünk« oda a Lobogósoknak. Valójában a K. V. Lobogónak 16 pontja van, s jelenleg a megyei bajnokság 7. helyén tanyázik a tavaszi idény­ben belelendült csapat. * * * A MEGYEI GÓT.LÖVÖ-TÁBLÁ­ZAT élcsoportjában alig-alig tör­tént változás. Jelenleg ez a hely­19 gólos: Máj zik (K. Honvéd). 13 gólos: Puha I. (Tab), Kisborsó (Marcali). 12 gólos: Barts (K. Honvéd), Pos­ta (Nagyatád), Boldog (KMTE). 11 gólos: Tóth (Siófok). 10 gólos: Selmeczi (Nagyatád). Balint (Somogyszob). 9 gólos: Tamás (K. Honvéd), Kertész (Zamárdi), Nagy TI. (Csur­gó), Gőbölös (Somogyszob). * * * MÉG EGY STATISZTIKAI ADAT. Már csak négy olyaa csapat van a megyei bajnok­ságban, amelyből még nem ál­lítottak ki senkit. Ezek: So­mogyszob, Siófok, Zamárdi, Gyékényes. Érdekes, hogy ép- p n a sereghajtók mutatnak jó példát az élenjáróknak. KOSÁRLABDA Most is akadt meglepetés Nagyon helyesen a Somogy me­gyei Kosárlabda Szövetség hétköz­ben is műsorra tűzi a mérkőzése­ket. E héten sem hiányoztak a meglepetések. Ennek számít első­sorban, hogy a siófoki lányok egymás után három mérkőzést is megnyertek, s legyőzték az első számú bajnokesélyesnek kikiáltott KMTE csapatát is. Eredmények: Nők: Siófok—KMTE 24:15 (10:8)! Siófck-Nagyatád 38:20 (15:10). KMTE-Nagyatád 26:17 (14:10). Siófok-Közgazd. Techn. 32:15 (12:8). Férfiak: Táncsics-Nagyatád n. 86:26 (42:17). Siófok-Nagyatád II. 54:20 (32:13). fl női egyes győztese Gál Anna, a nagyatádiak tehetsé­ges fiatal asztaliteniszezőnője biz­tosan nyerte a női egyest a me­gyei spartakiádon. Ezzel a tavalyi oi szágos spartakiádnyertes nagy­atádi csapat egyik tagja gyógyírt kapott a csapatversenyen elszen­vedett vereségre» — HÍREK­— 8 eaer gyümölcsfaeseme-1 tét juttatnak a barcsi járás tsz-tagjainak (háztáji gyümöl­csösök kialakítására) a földmű­vesszövetkezetek. Eddig mint­egy 5200 csemetét rendeltek meg a tsz-tagok. — A MEGYEI FELSZABA­DULÁSI SZAVALÓVERSENY kötelező verseit a Megyei Könyvtár sokszorosítottál A szavalóverseny résztvevői a Megyei Könyvtárban díjmen­tesen megkaphatják a verse­ket. — Végrehajtó bizottsági ülé­sen tárgyalta meg a megyei KISZ-bizotíság a nagyatádi já­rás al&psaervezeteinak szerep­lését a Felszabadulási Kultu­rális Szemle kulturális bemu­tatóin. —< 200 forintra büntette a szabálysértési előadó Bogdán József kaposvári lakost erdei falopás miatt — JÓSKÁK NAPJA A CSURGÓI DIÁKOTTHON­BAN. A kollégium 17 Jóskája március 19-én, szombaton dél­után ünnepséget rendez, mely­nek során a Józsefekből össze­állított futballcsapat megmér­kőzik a gimnázium válogatott csapatával. Utána »Dupla vagy semmi« játékot rendeznek, melyre meghívják a leány­diákotthon lakóit is. — Jókai: A kőszívű ember fiai című négyfelvonásos szín­művét tanulják a nagyatádi művelődési ház színjátszó kö­rének tagjai. — EZ ÉV TAVASZÁN ün­nepli fennállásának 15. évfor­dulóját az új ATbámia könyv­kiadása. Másfél évtized alatt több mint 25 millió könyvet nyomtattak ki. Statisztikai adatok szerint 1810 és 1910 kö­zött mindössze 282 könyv je­lent meg Albániában. — Tűzoltószertárat építenek ez évben Bizén 24 ezer forintos költséggel. A lakosság 10 ezer forint értékű helyi anyaggal és társadalmi munkával járul hozzá az épület létrehozásához. — Hármas ikerborjakat ho­zott világra a nagyberki Ka- posvölgye Termelőszövetkezet Zsömle nevű tehene. A kis- borjúk közül egy elpusztult, a másik kettő szépen fejlődik. — iraki küldöttség SIÓFOKON. Husszein Al Tala báni iraki közlekedésügyi mi­niszter és dr. Abdul Hűim Said Ali, az iraki külügymi­nisztérium gazdasági osztályá­nak vezetője Siófokra látogat­tak. Megtekintették a MA­HART telepét, majd hajóki­rándulást tettek a Balatonon. — Takarékszövetkezetet szer­veznek Szulokban és Felsőmo- csoládom — Budapesti vendégszerep­lésre indul április végén a Bukaresti Teatrul Municipál. Az együttes művészei többek között Gorkij Éjjeli menedék­hely és Lucia Demetrius Há­rom nemzedék című darabját mutatják be a fővárosi Ma­dách Színházban. — Földrengés Törökország­ban. A Reuter jelentése szerint szerdán földrengést észleltek Isztambulban, valamint Edime és Camakkale nyugat-törökor­szági városokban. Károkról nem érkezett jelentés. — Lebontották a bécsi Scala színházat. Az épület használ­hatatlan állapotban volt, s a városi hatóságok «-pénzügyi nehézségek-« miatt nem javít­tatták ki. — Elírás történt a lapunk teg­napi számában megjelent »Ün­nepségsorozat március 15-től ápri­lis 10-ig a KISZ rendezésében« cí­mű cikkben. Március 15-én a Vö­rös Csillag Filmszínházban tartan­dó ifjúsági gyűlés nem délután, hanem a koszorúzás után, délelőtt 11 órakor lesz. Virágos és tiszta Nagyatádért (Tudósítónktól.) Nagyatád rendezéséről, par­kosításáról tárgyalt az . elmúlt héten a végrehajtó bizottság előterjesztése alapján a közsé­gi tanácsülés. A korábbi évek­ben már hozott szabályrende­letet a tanácsülés a község parkosítására, azonban ered­ménye alig mutatkozott. Hat­hatósabb intézkedésre van te­hát szükség, hogy megteremt­sük a virágos és 'tiszta Nagy­atádot. A lakók legtöbbje eddig — nem törődve a közegészségügyi rendelkezésekkel — a szenny­vizet és konyha-hulladékot a házak előtti fedetlen árokba öntötte. Ott heteken át legyek tízezrei lakmározták a hulla­dékokon, terjesztve a legkü­lönbözőbb betegségeket. Az utcákon, járdákon mindenfelé lehetett látni szemetet. Na­gyobb megbecsülést, védelmet érdemelnek a park virágai és bokrai is. A tervek: füvesítik a Széche­nyi téren levő kiemelt járda- szegély és úttest közötti terü­letet, s a gruppok közepébe virágot ültetnek. A fűmagot és virággumót a tanács adja, csu­pán azt kéri a lakosságtól, hogy házuk e^őtt ássák fel a beültetendő területet, és nyá­ron gondozzák a növényeket. A Gyár utcai és Somogyszobi úti elágazásoknál is parkosíta­nak, s rendbehozzák Simon- gáton a Szabadság parkot. A régi laktanya előtti rendetlen, gyomos rész rendbetétele az egyik legsürgősebb községren­dezési feladat. A tanácsülés meghatározta, hogy melyik parkot milyen szerv felügyeletére bízza. A' Gyár utcai park ápolását a földművesszövetkezet; a Sza­badság utcai parkot az erdő- gazdaság, a TEFU, a Szorga­lom Tsz; a Baross utcát a területi KISZ; a Széchenyi té­ri parkot a gimnáziumi KISZ- szervezet gondjaira bíznák. E vállalatok, intézmények, szer­vezetek bizonnyal lelkiisme­retesen eleget tesznek a tanács kérésének. A községi tanács húsz darab hulladékgyűjtőt helyez el a forgalmasat) helyeken, a park­ban, üzletek, italboltok és a mozi előtt A tavasszal újabb padok kerülnek a park sétá­nyaira. és rövidesen ismét használhatóvá teszik a parki vécét is. A tervek szépek, most már csak rajtunk, a lakókon áll, hogy eredménnyel járjon a »virágos, tiszta Nagyatádért« mozgalom. A tahi színjátszók sikere A tabi földművesszövetkeze­ti színjátszó csoport a »Majd a papa« című zenés vígjáték­kal lépett közönség elé a tabi művelődési ház színpadán. Nagy érdeklődés előzte meg a jó hírű színjátszók szereplését, s a siker a várakozásnak meg­felelően nem is maradt el. Kellemes meglepetés erejé­vel hatott a szereplők szép szö­vegmondása, az énekek biztos és tiszta internálása, a táncok ötletessége és a nemes mérték- tartás. A kulturált környezet­iben igen jó benyomást keltet­tek az ízléses és divatos kosz­tümök. A siker egyik fő részese Mu- sitz János rendező, aki már nem egy ízben bizonyította be rátermettségét. Figyelmet kel­tett a pedagógus zenekar Len- gyök Péter vezetésével. Egyöntetű az a vélemény, hogy a tabi földművesszövet­kezeti színjátszó csoport eddi­gi sikere nehezebb feladatok vállalására is kötelez. Dietzel Ede ...... TaJa, M űvelődés Szórakozás Csiky Gergely Színház. Már­cius 11-én 7 órakor: Nebámcs- virág. Tájelőadás Csokonyavison-* tán: Elveszem a feéségem. Vörös Csi l'g. Március 18-igJ Tamango. (14 éven alul nem ajánlott.) 5, 7, 9 órakor. Szabad Ifjúság. Március 13- ig: 57-es ripart. (10 éven alul nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rcnai Múzeum: So­mogy meevei képzőművészek megyei kiáüítása. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—12 és 13—19 óráig, olvasótermi szolgálat 13—20 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—11 és 13—18 óráig. Időjárásjelentés Várható időjárás pénteken estig: az ország délnyugati fe­lében felhősebb idő, több he­lyen havazással, esővel. A Du­nántúlon élénk, helyenként erős délkeleti, déli szél. A hő­mérséklet alakulásában nem lesz változás. Várható legma­gasabb nappali hőmérséklet plusz 2—plusz 6 fok között. Távolabbi kilátások: a nappali hőmérséklet emelkedik. Érettségizettek közgazdasági technikumi levelező oktatása A művelődésügyi miniszter 108/1960. M. M. sz. utasításá­ban lehetővé tette gimnáziumi érettségivel vagy ezzel egyen­értékű érettségi bizonyítvány­nyal rendelkezők számára a közgazdasági technikum leve­lező úton történő elvégzését. A felvétel feltételei: a) gimnáziumi vagy ezzel egyenértékű érettségi bizonyít­vány; b) kétéves ügyviteli, illetve kereskedelmi gyakorlat; c) a munkáltató javaslata; d) közgazdasági technikumi képesítéshez kötött munkakör. Kellő számú jelentkező ese­tén az oktatást a Kaposvári Állami Közgazdasági Techni­kum (Kaposvár, Lenin u. 2.) 1960. október 1-ével megindít­ja. Az oktatás időtartama 1 naptári év, amelyet 4 hetes nyári szünet szakit meg. A tan­év végén a hallgatók kiegészí­tő képesítő vizsgát tesznek, amelynek oklevele képesített könyvelői, alapfokú tervezői és statisztikusi végzettséget ad. A képesítő vizsga tárgyai: po­litikai gazdaságtan, könyvvi­tel, tervezés, statisztika. Az oktatás heti egyszeri kon­zultáció formájában történik, az oktatás időtartama alatt két ízben beszámolót kell tenni. A hallgatókat megilleti a levele­ző hallgatók számára rendele­tileg biztosított tanulmányi szabadság, a vidékről bejárók utazási kedvezményben^ része­sülnek. Az oktatás önköltséges, a fizetendő tandíj összege 30— 40 forint. • Jelentkezési lap fenti címen személyesen vagy levélben igé­nyelhető június 1-től. A jelent­kezés határideje 1960. szep­tember 1, Büntetést kap a »menekülő" gyalogjáró Egy bécsi esküdtszék különös ítéletet hozott egy közlekedési bal­eset ügyében. Egy 58 éves nyom­dászt négyhónapi elzárásra ítél­tek, amiért egy motorkerékpáros balesetét okozta, azután pedig el­menekült ahelyett, hogy segítsé­gére sietett volna a sebesültnek. A nyomdász egy bécsi utcán sétált a kutyájával. A kutya hirtelen az úttestre rohant, és nekiugrott egy motorkerékpárosnak, az felborult, és súlyos sérüléseket szenvedett. A nyomdász ahelyett, hogy a se­besülttel törődött volna, kutyájá­val együtt futásnak eredt. Minden hónapban olimpiai utazás sorsolása a TOTÓN! (11414)

Next

/
Oldalképek
Tartalom