Somogyi Néplap, 1960. március (17. évfolyam, 51-77. szám)
1960-03-01 / 51. szám
©»SB ..... A VASARNAP SPORTJA l eases© VASÁRNAPI LABDARÚGÓ-MÉRLEG Megkezdődött. Hogy a szurkolók mennyire várták ezt a vasárnapot, ékesen bizonyítja a mérkőzések nézőszáma. Már szombaton a megyei bajnokság rangadóján kaposvári megyei nézőcsúcs született. A megyeszékhelyen, amióta a legjobbak a Nemzeti Bajnokságban küzdenek, önálló megyei mérkőzésen még sosem volt 1000 néző. A KMTE sem csábított még 3500 szurkolót a pályára, mint most vasár nap. És nemcsak Kaposvárott, hanem majd valamennyi mérkőzésen kirukkoltak a szurkolók. Kü előzték meg a komlói csapatot, túlönösen Lengyeltótiban volt .telt 900 ház-«; a hazaiak mérkőzésére «zurkoló gyűlt össze. . ,_a_ Ilfivan ho£rv Nos, a csapatok rá is szolgáltak | előtt 10 gólt rúgott a Bajai Építők nek. A KMTE azonban nem adta jelenleg a híz a 1) mra. Ál ta I ában megäüa-! S^zatln nK, £ '*o£ZÜ: Ät Ä“ olyan Ip”. mint a nyitány, ha ezzel a kapósaán NB-s csapatok a meg- ielkesedéssel é, akarással küzd a szerezhető 6 pont közül ötöt gyűjtöttek. Megyei csapataink is általában jó felkészültségről tettek tanúbizony s * got. KMTE együttese, akkor az idény végéig még sok minden történhet... NB Ill-as csapataink közül elsősorban a Dózsát illeti elismerés. Szekszárdim tíz emberrel győzött a csapat bizonyítván, hogy komo- MTE-t - még legvérmesebb hí- j lyan készült a tavaszi idényre, s vei is - az ellen a Komló ellen, hogy a lila-fehér csapat tíz kö- amely ma az NB II. egyik legjobb j römmcl harcol maid, hogy elke- együttese. No meg vészes hírek I rülje a kiesést. A KMTE-vel kezdjük a sort. Általában esélytelennek tartották az A Kinizsi egy félidőn at gyengélkedett. Nem tudni, ha nem jön közbe egy igazán szerencsés 11-es, miként alakul a mérkőzés. Igaz, a bajnoki táblázatra nem jegyzik fel, hogy a Kinizsinek meg kellett izzadnia a komlói 2:l-ért, a jövőt illetően azonban tovább kell javulnia ? csapatnak, ha az esélyesek sorában akar maradni. A megyei labdarúgó-bajnokság sok jó mérkőzést hozott, négy találkozó végződött döntetlenül. Az első fordulóban csupán Somogy- szob és Siófok csapata gyengélkedett. A gyékényesiek nagyobb vereségét az magyarázza, hogy a KMTE II. .bomba csapattal« lépett pályára. Elindult tehát a kerek bőrlabda. Mostantól kezdve öt hónapon át hétről hétre pályára lépnek a kedvenc labdarúgók, hogy örömet szerezzenek vagy bosszúságot okozzanak h veiknek. Szép volt a nyitány. A megyei I. osztályban ítt- ott mégis volt kisiklás, öt labdarúgót állítottak ki mindjárt az első héten. Ez bizony sok, és arra figyelmeztet, hogy nem elég a sportszerűségi versenyről csak beszelni, hanem cselekedni is kell. Derekasan harcolt a KMTE, s rászolgált az egy pontra KMTE—Komiéi Bányász 2:2 (1:1) Kaposvár, 3000 néző. V: Pillér. KMTE: Kovács - Szili, Danas, Takács — Gál, Pados — Jutási, Horváth, Zsoldos, Pammer, Papp. Edző: dr. Zádori László. Komló: Lukács — Kanizsai, Palotás, Komlói — Molnár n., Molnár I. — Ga- rai, Cziráki, Perényi, Sós, Faragó. Edző: Hemmer Lajos. Tavasznak is beülő idő fogadta az NB II. kaposvári nyitányát. Igen jól előkészítették a pálya talaját, ez azonban a szurkolók megállapítása szerint inkább a komlóiaknak kedvezett. Nagy taps köszöntötte a pályára lépő csapatokat. L FÉLIDŐ A KMTE középcsatára, Zsoldos indította el a labdát, s már az első kaposvári lefutás góllal végződött. Papp nyargalt el a balszélen, jól szállt a beadás, a védők késlekedtek, s a szemfüles Jutási a hálóba nyomta a labdát, 1:0. A gyors gól felrázta az MTE-t, s egymásután vezette támadásait ebben az időben. Papp kétszer is jól futott el, de beadás helyett messziről nehéz szögből lőtt — eléggé önzőén —, s a komlói kapus hárított. Negyedóra múltán jutott szóhoz meglepetéséből a komlói csapat. A kaposvári védelem egyre inkább bizonytalankodni kezdett. A 18. percben a kaposvári hátvédek késlekedtek a közbeavatkozással, Sós a jobbszélre keveredve tisztára játszotta magát, beadásnak szánt lövése a 16-os oldalvonaláról érkezett Kovács elé, s ő oly szerencsétlenül ütött a labdába , hogy az a kapufa éléről a hálóba vágódott, 1:1. A komlói csapat egyre jobban be lelendült, mezőnyfölényt harcol4 ki, de komoly gólhelyzet egyik oldalon sem adódott. II. FÉLIDŐ Most a komlóiak vezették az el ső veszélyes támadást. Cziráki a jobb oldalról az oldalhalót talált el. Még tartott a komlói nyomás, amikor váratlanul a KMTE ért el újabb gólt. Pados mintegy 45 méterre ? komlói kaputól kapta a labdát, a fedezet egyet igazított rajta, maid hirtelen lövésre szánta marrát, s a jól eltalált labda a kapufa felső éléről a meglepett Lukács mögött a kapuba jutott, 2:1. Most már nyugodtabban játszott az MTE, de a komlói csapat nem adta fel. Sőt a 12. percben parázs jelenet, iátszódott le Kovács kapuja előtt. Először Garai eresztet meg nagy lövést, de Kovács kiöklözte a labdát, ezt Perényi bombázta kapura, s Kovács másodszor is menteni tudott. Egy erőtlen KMTE-támadás következett válaszként, de a 18. percben ismét Kovács kapuja forgott veszélyben, azonban mentett a kapufa. A sorozatos komlói támadások a 22. percben mégis góllá értek. Cziráki veszélyeztetett. A veterán csatár nagy lövést eresztett meg, a labda ismét a kapufán csattant, majd visszaperdült Garai elé, s a szélső másodszorra nem hibázott, 2:2. Komlói percek következtek. Akkor volt különösen meleg a helyzet, amikor Szili »odaajándékozta« a labdát Sósnak, de a csatár hibázott. A másik oldalon a 39. percben a fiatal Horvátb- nak volt mérkőzéslabdája, de mcgilletődött, s nyolc méterről gyengén a kapusba lőtt. Ezzel aztán mindkét csapat el is lőtte puskaporát, s beletörődtek a döntetlenbe. BÍRÁLAT: Eszményi labdarúgó-időben, jó talajú pályán élvezetes, szép mérkőzést hozott a két csapat találkozója. Nem látszott, hogy még csak az idény elején tartunk, hisz kezdettől fogva szinte végig nagy volt az iram. A két jól felkészült csapat nagy küzdelmében az tükröződött, hogy a Komlói Bányász egyénileg jobb képességű labdarúgókból áll, mint a kaposvári csapat. Ezt a többletet azonban a hazai együttes határtalan lelkese*- déssel pótolt?.. Olykor meg-meg- csiUant mindkét csapat tudása. ttunk szép váltásokat, ötletes "kombinációkat. Mégis főleg a labdarúgás küzdő jellege domborodott ki. Küzdeni a KMTE tudott lobban. Ennek eredménye, hogy az NB II. sereghajtója kétszer is vezetést tudott szerezni, s percekre közelebb került a győzelemhez. Ha a kaposvári védelem több elgondolással játszik, s olykor nem kap kod, a másik pont is Kaposvárott maradhatott volna. Noha a Komlói Bányász jobb csapat, mint az MTE, a derekasan harcoló kapós váriak megérdemelten jutottak az egyik bajnoki pont birtokába. Egyénileg: a KMTE-ben Kovács az első gólban ludas. Volt viszont néhány parádés alakítása. A hátvédsor s egyben a csapat legjobbja Darvas volt: kitünően rombolt. s majdnem hiba nélkül látta el feladatát. Jól küzdött Takács is. Szili többször kcnnyelműsködött. A két fedezetnek nem ment. Pados góljával mégis részese lett a sikernek. A támadósorban csak Papp játékát lehet dicsérni. A többiek jó kezdés után visszaestek. A fiatal Horváth ereje Is elég hamar elfogyott, s a második félidőben már nagyon indiszponáltan játszott. A komlói csapat új kapusa nem remekelt, a második gól lelkén szárad. A hátvédsorban Komlói játszott legtisztábban hasznosabban, Kanizsai, de különösen Palotás sokat »faragtak«. A két fedezet volt a csapat legjobbja, különösen Molnár I. A támadósorban Garai, Sós és Cziráki jeleskedtek. Pillér játékvezető határozottan vezette a mérkőzést, és jól kézben tartotta azt, bár időnként I mérlegelt. MEGYEI BAJNOKSÁG KMTE II.—GYÉKÉNYES 3:0 (1:0) Kaposvár, 2000 néző. V: Kovács. KMTE H: Istvándi — Földi, Egres, Boldogh — Németh, Vígh — Laki II., Tiszagáti, Vajda. Laki I., Laki III. Edző: Radnai István. Gyékényes: Mészáros — Rltecz, Baróti, Aradi — Máté, Szolnoki — Sebestyén, Oletics, Ivancsics, Jánosa, Gergelics. Edző: Micsók János. Az NB Il-es játékosokkal telitűzdelt KMTE végig kezében tartotta a játék irányítását. A gyékényesiek szívósan és eredményesen védekeztek. G: Vígh, Vajda, Egres. Jók: Földi, Németh, ill. Mészáros, Baróti. K. H. VASUTAS—BARCS 1:1 (0:0) Kaposvár, Cseri pálya, 200 néző. V: Szigetvári. Kaposvár: Illés — Wéber, Nagy, Tihanyi — Karai, Miseta — Cze- ne, Németh, Benedek. Jónás, Horváth. Edző: Tőke János. Barcs: Jobbágy — Bednyák, Hamarics, Papp — Maróti, Otartics II. — Otartics I., Göncz, Filiszár, Mayer, András. Edző: Szóvári György. A vasutas rangadó nagy küzdelmet, de a vártnál alacsonyabb színvonalú játékot hozott. A nagy becsvággyal játszó vendégek szünet után hamarosan Papp váratlan lövéséből megszerezték a vezetést. Válaszként a kaposváriak Horváth révén egyenlítettek. Nagy küzdelem indult meg a győztes gólért, ennek hevében Papp elragadtatta magát, s tiszteletlen beszédért a játékvezető kiállította. A tíz főre olvadt barcsiak nem adták fel, sőt a vége felé ők támadtak többet. Igazságos döntetlen. Jók: Nagy, Karai. Németh, ill. Hamarics. Otartics II., Mayer, András. Határozott, jó játékvezetés. K. S. NAGYATÁD—SIÖFOK 4:1 (4:0) Nagyatád, 600 néző. V: NáraL Nagyatád: Köves — Bogdán, Vojkovics, Krivarics — Tálas, Sel- meezi II. — Makkos, Selmeczi I., Simon, Posta, Wirth. Edző: Selmeczi I. István. Siófok: Varga - Farkas, Balog, Egyed — Nagy, Györfi — Vörös, Sier, Tóth, Szabó, Búza. Edző: Haragh Tibor. Az első félidőben élvezetes já.ték folyt játékvezető előbb Simont, pályán. A jó napot kifogó ha- Surit kiállította. Igazságos hamarosan egyenlített. A hazaiak védekeztek. Ebben az időszakban egyre keményebbé vált a mérkőzés. sok volt a szabálytalanság, a majd dönzaiak ebben az időben sorra érték teilen. G: Nyers, illetve Lábas, el góljaikat. Szünet után viszont Jók: Jónás. Kovács, Németh, ül. mindkét csapat kifulladt. Ekkor Perreg, Jusits, Lábas. már sok volt a durvaság. Búza megsérült, és kiállni kényszerült. Simont a játékvezető állította ki. G: Selmeczi I., 3, Simon, ill. Sier. Jók: Bogdán, Selmeczi II., Selmeczi I., ill. Tóth, Búza. MARCALI—SOMOGYSZOB 5:2 (1:1) Marcali, 500 néző. V: L vak. Marcali: Szántó — Bácrics, Hajdú. Király — Ihász, Bertók — KisMagyar Ernő ZAMARDI—TAB 2:1 (1:0) Zamárdi. 500 néző. V.: Horváth G, Zamárdi: Mányoki — Lőrincz.II, Török I., Lőrincz I. — Vörös, Papp — Kriszbai, Friesz, Kertész, György, Török II. Edző: Győri János. — Tab: Veisz — Simon I.; Gj'örke I., Krutek — Györke II., Garabon — Simon II., Puha. Cza- bula I.. Szabó, Czabula II. Edző: borsó, Bene. Takács. Jakab, Far- j Barna Ferenc. A mély talajú pá- kas. Edző: Abonyi Károly. So- j lyán mindvégig heves küzdelem mogyszob: Angyal — Mayer. Hosz- j folyt. A hazai csapat főként nászú, Simon — Kovács II.. Németh gyobb lelkesedésének köszönheti Dombi, Kovács I.. Gőbölös, Bálint, Futó I. Edző: Kolozsvári István. Az első félidő kiegyenlített játékot hozott. Szünet után a hazai csapat szinte tetszés szerint érte el góljait. G: Takács 2, Jakab, Kisborsó, Bertók, ül. Bálint 2. Jók: Hajdú, Bene, Takács, ill. Mayer, Dombi, Bálint. Jó játékvezetés. Kálmán Sándor LENGYELTÓTI—K. V. LOBOGÓ 1:1 (1:0) Lengyeltóti, 900 néző. V: Szabó II. Lengyeltóti: Bódis — Jónás, Su- ri. Kovács — Németh, Porcz — Leier, Csordás, Helyes. Nyers, Mi- letics. Edző: Bodor József. K. V. Lobogó: Kaizer — Lukács, Perreg, Szilvási — Simon, Jusits — Végh, Zimonyi, Marton, Kovács II., Lábas. Edző: Horváth Lajos. A hazai csapat kapott jobban labra, s a 6. percben Nyers a vezetést is megszerezte a lengyeltótiaknak. Azután fokozatosan feljöttek a vendégek is. Szünet után a Vörös Lobogó volt a többet támadó, s értékes győzelmét. G.: Lőrincz I.; Kriszbai, ill. Puha I. Jók: Mányoki, Papo. Kriszbai. illetve Györke I.. Garabon, Szabó. Jó játék- vezetés. Dr. Fazekas Mihály CSURGÓ—BALATONLELLE 2:2 (1:0) Csurgó, 400 néző. V: Fenyvesi. Csurgó: Kepler — Németh, Hot- tó II., Olvasó — Bata, Varga — Sebestyén, Sótonyi, Nagy II., Hot- tó I.. Rostás. Edző: Pápa Imre. Balatonlelle: Takács — Petrus; Szabó, Kriska — Kindler, Szűcs I. — Pesti, Papp, Szűcs II., Cser, Horváth. Edző: Pesti János. Az első félidő kiegyensúlyozott, olykor élvezetes játékát a második félidőben kemény, inkább csapkodó játék váltotta fel. A hazaiak többet támadtak, a vendégek jól használták ki helyzeteiket. Olvasót a 70. percben kiállította a játékvezető. G: Nagy II.. Bata, ül. Papp, Szűcs II. Jók: Hottó II., Bata, Nagy II.. Hottó I., ill. Takács, Szűcs I., Papp, Szűcs II. Halmai Emil Ez történi még az NB ll-ben Kikapott a Székesfehérvári Vasas, méghozzá Fehérváron. Ez talán a forduló legvaskosabb meglepetése. Minthogy a Szállítók is csak döntetlent értek el a Láng ellen, így a győriek előnye már 4 pontra nőtt. Eredmények: Győri Vasas ETO—Sztálin város 2:0 (1:0) Váci Petőfi—Pápa 3:2 (3:0) Vác, 3500 néző. Mosonmagyaróvár—Székesfehérvár 1:0 (1:0) Székesfehérvár, 4500 néző. A bajnoki táblázaton a helyzet nem változott lényegesen. A sorrend a következő: Győr, 10 000 néző. 1. Győr 16 13 1 2 36:5 27 Szállítók—Láng 0:0. 2. Szállítók 16 10 3 3 28:13 23 Fóti út, 2800 néző. 3. Budafok 16 8 4 4 15:13 20 Zalaegereszegi TE—B. Spartacus 4. Sz.-fehérvár 16 9 1 6 38:23 19 3:1 (2:0) 5. Komló 16 7 4 5 30:18 18 Zalaegerszeg, 2500 néző. 6. B. Spartacus 16 7 3 6 27:27 17 Pécsi VSK—Oroszlány 2:2 (1:1) 7. Vác 16 7 2 7 20:22 16 Pécs. 4000 néző. 8. Láng 16 5 5 6 17:19 15 Budafok—EVTK 1:0 (0:0) 9. Magyaróvár 16 5 5 6 19:26 15 Budafok, 2500 néző. 10. Oroszlány 16 5 4 7 23:30 14 A KMTE jövő vasárnapi ellenfe11. ZTE 16 5 4 7 15:25 14 le. az EVTK nem játszott rosszul. 12. EVTK 16 6 1 9 19:29 13 Szünet után fölényben is volt a 13. Pápa 16 5 3 3 15:28 13 Budafokkal szemben, de az erzsé14. PVSK 16 4 4 8 21:25 12 berti támadósor gólképtelennele 15. Sztálinváros 16 5 t 10 28:30 11 bizonyult. 16. aROTT* KMTE 16 3 3 10 18:36 9 Á megyei bajnokság 1. K. Honvéd 16 13 2 1 53:13 28 2. Tab 16 106 44:20 20 3. Taszár 16 7 5 4 33:23 19 4. Csurgó 16 7 4 5 33:24 18 5. Marcali 16 8 1 7 42:31 17 6. Lengyeltóti 16 7 3 6 25:40 17 7. Barcs 16 5 6 5 22:20 16 8. Nagyatád* 16 8 1 7 41:31 15 9. KMTE II.* 16 8 1 7 43:36 15 10. Balatonlelle 16 5 5 6 32:37 15 11. Siótok 16 6 3 7 26:32 15 12. K. V. Lobogó 16 5 4 7 24:39 14 13. Zamárdi 16 7 1 9 26:39 13 14. K. H. Vasutas 16 5 1 10 22:38 11 15. Gyékényes 16 4 3 9 18:39 11 16. Somogyszob 16 2 4 10 24:47 8 * két büntetőpont levonva. Megyei ifjúsági bajnokság Meglepetés a lenje a Dózsa K. Kinizsi döntet« ellen. Ugyancsak Az NB 111-ból jelentjük Kovács Sándor Többet vártak a Kinizsitől Komlón K* Kinizsi—Komlói Béta-akna 2sl (Osl) Komló. 120) néző. V: Szabó I. Kinizsi: Őri - Tálas, Tóth, Gergely — Szigeti, Márkus — Szent- gróti, Mózsi, Acs, Herbei, Horváth. Edző: Avar István. Komló: Baksa- Somogyvári, Trischler, Takács- Göncz, Bocsor - Tóth II., Deák, Sör, Farkas, Király. Edző: Farkas József. v Az első negyedórában kiegyenlített játék folyt a pályán. Ebben az időszakban nem alakult ki komoly helyzet a kapuk előtt. Maid fokozatosan fölénybe került a Béta-akna. Király, Farkas és Sör óriási helyzeteket hagytak ki. A 39. percben veaetést szerzett a komlói csapat. Tóth II. ugrott ki, a csatár egérutat nyert, s amikor őri kimozdult kapu jából, a kapus felett a hálóba emelte a labdát, 0:1. A Kinizsi megzavarodott, s a gól után is a Komlói Béta játszott nagy fölényben. Szünet után feljött a Kinizsi. Egyre-másra vezette támadásait a kaposvári csapat, de a támadókor tervszerűtlen játékán minden elhalt. Az 57. percben szerencsés gólhoz jutottak a kaposváriak. Baksa kapus már birtokba vette a labdát, amikor beleütött Acs arcába. Minthogy az eset a 16-oson belül történt, a játékvezető ll-cst Ítélt. A büntetőt Horváth értékesítette, 1:1. A Kinizsi átcsoportosította tárna- dósorát, Horváth lett a középcsatár, Szentgróti a balszélső. Szentgróti új szerepkörében jól mutatkozott be, nagyszerűen futott el a »'alfélen, hirtelen lövésre • ■’? és a labda a meglő,: kanu: me1 lett a hálóba vágódott, 2:1« A másik oldalon még egyszeri méláz el a második gólnál, bizony Tóth n. veszélyeztetett, de felszabadult a kaposvári kapu. Az utolsó negyedórában a Kinizsi már csak az eredmény tartására törekedett. Közepes iramú és színvonalú mérkőzést hozott az élénk érdeklődéssel kísért találkozó. A labdarúgás komlói hívei csalódottan szemlélték a tavaly még NB Il-es K. Kinizsi csapatának olykor öt~ lettelen, tervszerűtlen játékát. Ha Baksa, a komlóiak kapuvédője nem ragadtatja el magát, s nem a kaposváriak aligha tértek volna győztesként haza a komlói találkozóról. A látottak alapján a Ki- n:zsi nem is szolgált rá a győzelemre. A lelkesen játszó hazaiak legalább egy pontot megérdemeltek volna. Egyénileg a Kinizsiből a fiatal Tálas, továbbá Tóth és Gergely, elöl Szentgróti és Acs tűnt ki. A hazai együttesben találjuk a mezőny legjobbját. Takácsot, rajta kívül Göncz játéka dicsérhető. Vízhányó Imre A pécsi csapatok »fekete vasárnapja« jeüemzi a Délnyugati NB III. első fordulóját. Arra még nem volt példa, ami most történt. Valamennyi pécsi együttes vereséget szenvedett! (Hogy teljes legyen a pécsiek »fekete vasárnapja«, kikapott a kedvenc Pécsi Dózsa is az NB I-ben. Csupán a PVSK szerzett egy pontot.) A legnagyobb érdeklődés a K.- halasi Dózsa—Pécsi BTC mérkőzést kísérte. A pécsiek simán vereséget szenvedtek Halason. Igaz, hogy a Kinizsi jövő vasárnapi ellenfele igen jó formában van. Nagy harc lesz a negyedik kieső hely elkerüléséért. A versenytfutó Bácsalmás, a K. Dózsa és a Székesfehérvári MÁV egyaránt győzni tudtak. Székesfehérvár és a K. Dózsa idegenben. A forduló eredményei: Kiskunhalasi Dózsa—Pécsi BTC 4:2 (2:1) Kiskunhalas, 2000 néző. Csepel Autó—Dombóvár 3:0 (1:0) Dunaharaszti, 800 néző. Székesfehérvár—Pécsi Vasas 5:2 (2:1) Csima sérülése miatt 10 főre olvadt a Dózsa K, Dóz«a—Szekszárdi Petőfi 2:1 (2:0) Szekszárd. 1200 néző. V: Ham- j mer. K. Dózsa: Molnár II. - Güth, Illés, Deák — Szvath, Kutasi — Ger« bely, Kecskeméti, Csima, Nagyréti, Molnár Hl, Edző: Zaborszki Jenő. Szekszárd: Frey - Szigeti, Cser, Prokli - Simon, Bosnyák - Hóman, Terebesi, Benács, Szörényi, Török. Edző: dr. Abrahám László. A kaposvári csapat nagy becsvággyal vetette magat a küzdelembe, s a kaposváriak gólra tőre játéka meg is hozta az eredményét. A 17. nercben Molnár kirúgását Kecskeméti ügyesen kezelte le, kiugratta Nagyrétit, o lefutotta védőit, kicselezte a kapust is és a hálóba lőtt, 1:0. A 29. percben úiabb kaposvári gól sz. letett. Molnár Hl. vezrf'e a t? marást ? baloldalon, középr játszott Nagy rétihez, s as ele méhen lévő csatár 11 méterről védhetetlenül bombázott a hálóba, 2:0. A második gól után a szekszáiv diak rájöttek, hogy ennek fele sem tréfa, ők próbálták átvenni a kezdeményezést, s a 38. percben Török előtt alkalom is nyílt a gólszerzésre, de a fiatal szélső a2 üres kapu fölé lőtt. A második félidő rosszul kezdődött a kaposváriak számára. Az 5. percben Csima egy összecsapásnál rosszul esett a földre, elvesztette eszméletét, s kórházba kellett szállítani. Néhány perc múlva folytatódott a játék, s a kaposváriak sorai érthetően megzavarodtak. Szinte nyomasztóvá vált a ■ zekszárdiak fölénye, de ól csak ? 16. percben szülésit 11-esből. Zörén: i átese t Güth lábán a 16-oson belül, a megítélt büntetőt Terebesi értékesítette, 2:1. Továbbra is a szekszárdi csapat játszott nagy fölényben. A kaposváriak azonban szívósan védekeztek, s ha a megerősített hátvédsort olykor áttörtek is a szekszárdi csatárok, akkor Molnár n. mindent hárított. A találkozóra — érthetően — rányomta bélyegét a kaposvári közép rsatár, Csima súlyos sérülése. A mérkőzés sorsát mégis eldöntötte az, hogy a kaposváriak gyors két góljára a tehetetlen hazai támadók szinte képtelenek voltak válaszolni. Hiába játszott a játékidő nagyobbik felében fölényben a hazai csapat, a vendég együttes - tegyük hozzá, megérdemelten — a két bajnoki pont birtokába jutott. Jók: Molnár II., a mezőny legjobbja, Illés, Szvath, Molnár III. ül. Simon és Török. Dr. Tucsni László Pécs. 300 néző. Bajai Bácska—Pécsi Dózsa II. 4:3 (2:1) Pécs. 200 néző. Bajai Építők—Pécsi Bányász 4:3 (1:1) Baja. 2500 néző. Bácsalmás—Bonyhád 2:1 (0:1) Bácsalmás, 700 néző. A bajnoki táblázaton egyre inkább megugranak a csepeliek. Előnyük most már 4 pont. A táblázat állása: 1. Csepel Autó 17 13 1 3 51:23 27 2. Bajai Építők 17 10 4 3 32:22 24 3. Pécsi BTC 17 9 5 3 42:26 23 4. K. Kinizsi 17 10 2 5 37:19 22 5. K.-halasi D. 17 10 1 6 42:27 21 6. Bajai Bácska 17 9 3 5 23:20 21 7. Szekszárd 17 8 3 6 30:30 19 8. P. Dózsa II. 17 8 2 7 44:32 18 9. Bonyhád 17 8 1 8 24:27 17 10. P. Bányász 17 7 2 8 30:28 16 11. P. Vasas 17 5 5 7 26:33 15 12. Sz.-fehérvár 17 7 10 32:36 14 13. K. Dózsa 17 5 4 8 27:35 14 14. Bácsalmás 17 5 4 8 25:35 14 15. K.-halasi K. 16 4 1 11 23:37 9 16. Komlói Béta 17 2 3 12 15:41 7 17. Dombóvár 17 2 3 12 16:53 7 siófoki ifik simán kikaptak Atá- don, a barcsiak pedig Kaposvárott a K. H. Vasutastól. A megyei ifi-bajnokság eredményei: K. H. Vasutas—Barcs 3:2. KMTE—Gyékényes 5:0. Nagyatád—Siófok 4:2. Lengyeltóti—K. V. Lobogó 4:1. Csurgó—Balatonlelle 4:0. Marcali—Somogyszob 8:0. K. Kinizsi—K. Dózsa 2:2. Zamárdi—Tab 2:0. NB !-es eredmények: Csepel-MTK 2:1 (1:1). 1 Újpesti Dózsa—Szeged 2:1 (1:0). BVSC—Tatabánya 1:1 (1:0). Bp. Honvéd—Dorog 5:1 (0:1). Vasas—Szombathely 4:2 (1:1). Diósgyőr—Pécsi Dózsa 5:0 (3:0). Ferencváros—Salgótarján 3:1 (1:1). A bajnokság állása: 1. Újpesti Dózsa 23, 2. MTK 18, 3. Bp. Honvéd 18, 4. Ferencváros 17. 5. Vasas 17, 6. Diósgyőr 15, 7. Tatabánya 15, 8. Csepel 14. 9. Szeged 12, 10. BVSC 11. 11. Dorog 10, 12. Szombathely 9, 13. Pécs 9, 14. Salgótarján 8 ponttal.- A totó 12 találatos szelvénye: Z 2 2 l x 1 1 1 x x x 2. A 12 találatos szelvény 203 324 forintot, a 11 találatos 5213 forintot, a 10 találatos 435 forintot fizet. A spaitakiád megyei döntőre készülnek a kiskorpám nöl sakkozók. Pump Margit (balról), a kaposvári jáí3S bajnoka szeretne a megyei bajnokságon is jól szerepelni.