Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-09 / 7. szám
SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1960, Jaauá? A _ SPORT A Somogy megyei Labdarúgó Szövetség beszámoló jelentéséből Valamennyi szakszövetség elkészítette évi beszámoló jelentését, s benyújtotta azt a Megyei Testnevelési és Sport Tanácshoz. Sok érdekességet tartalmaznak ezek a jelentések. Sportéletünknek nemcsak napfényes, hanem árnyékos oldalát is bemutatják. íme néhány érdekesebb részlet a labdarúgók jelentéséből: Általában javult a szövetség munkája. Ezt bizonyítja, hogy az MLSZ-szel, a társszövetségekkel általában jó, az egyesületekkel amolyan közepes volt a kapcsolat. Rendszerint ott szakadt meg a jó kapcsolat a sportkörökkel, ahol a kiadott rendeleteket nem vagy csak részben hajtották végre. A nagyatádi, a marcali és a kaposvári járási labdarúgó szövetségek teljesen önállóan, csaknem hibamentesen látták el feladatukat. Hosszú időn át »döcögött« a csurgói, a tabi és a barcsi járási szövetségekben az élet, de a megyei szövetség segély- nyújtása után itt is rendes mederbe terelődött a munka . Kétezernél több felnőtt labdarúgó és majd ezer (846) ifjúsági játékos gondja-br;" összpontosult 1959-ben a F '"gy megyei Labdarúgó S?" '* ségnél. Azt bizonyítják ezek a számadatok, hopv esztendőről esztendőre növekszik az aktív labdarúgók száma. Sajnos, az edzökérdés nem áll egyenes arányban a játékosok létszámának növekedésével. Jelenleg csupán 14. minősítéssel rendelkező edző dolgozik a csapatoknál. Kicsi ez a szám, és mutatja, hogy hol szőrit a cinő. Maidnem hasonló a helyzet a játékvezetőket illetően is. 132 vizsgázott labdarúgójátékvezető van Somogybán, a valóban működő játékvezetők száma azonban ennél jóval kevesebb. A fegyelem terén is akad még javítanivaló. 54 felnőtt és 32 ijúsági játékos ügyében kellett fegyelmi határozatot hozniuk a bizottságoknak. Igaz, az átlagosnál súlyosabb fegyelmezetlenség a labdarúgók őszi idényében nem fordult elő, de úgy érezzük, hogy jó nevelőmunkával ezt a számot lejjebb lehetne faragni a felnőtteknél éppúgy, mint az ifjúságiaknál. A SLASZ ifjúsági bizottsága általában jól látta el feladatát. Egy súlyos hibát azonban mégis elkövettek az ifjúsági bizottság tagjai, az emlékez V- tes »Bene-ügyben«, amikor nem elég körültekintéssel jártak el, és eléggé kellemetlen helyzetbe hozták a megye labdarúgó-sportjának vezetőit, de magát az ifjúsági csapatot Is. Száraz jelentés? Korántsem az. Ügy érezzük, hogy a Labdarúgó Szövetség múlt évi beszámolója több a holt betűnél, elő valóság. Hű tükörképet ad arról, miként vonult el az 1959-es év labdarúgó-sportunk történetében, a különböző bajnokságokban részt vevő 143 csapat felett. Temesi Lajos Téli sparlakiádok a marcali járásban Helytelen volna örömujjongásba kitörve beszélni a marcali járás téli spartakiádjairól. Viszont nemcsak negatívumokat találunk, ha e spartakiádokat vizsgáljuk. Akad eredmény is. A következőkben bepillantunk négy falusi sportkör eletébe, hol. miként áli a sparta- kiádok ügye. NAGYSZAKÁCSI A sportkör és a KISZ-szervezet közösen láttak munkához. Együttesen készítették elő a községi spartakiád döntőjét, amelyen a járás sportvezetőit Mergancz Sándor járási KISZ-titkár képviselte. 28 férfi és 2 női sportoló vett részt a nemes vetélkedésben. A sakkozók közül Nemes Tibor. Sárdi László. Péter Mátyás és Niklai Sándor bizonyultak a legjobbaknak. Az asztaliteniszezők versenyében Be- reczk Sándor, Kkijber Imre. Sajkás Gell ért. Erdődi Ferenc, Sümegi Ibolya és Gabriella versenyzők tűntek ki. ök is képviselik községük színeit majd a járási döntőn. amelyre már folyik a készülődés. A jó szervező munkáért Máté Lajos KISZ-íitkárt. Nérryh Imrét és Sárdi Lászlót illeti dicséret. S OMOG YSZENTF AL- Tavaly nem jött ki a lépés a járási döntőn, majd az idén megmutatjuk — hajtogatták a szentpáli fiatalok. A községi döntőn látottak alapján arra lehet következtetni, hogy nemcsak fogadkoznak So- mogyszentpalon . . . De hogy fest az előkészület? 25 asztaliteniszező, 12 sakkozó küzdött egymással a »község legjobbja-« címért. Végül is az élen a következő sorrend alakult ki: Asztalitenisz: 1. Ülés Sándor, 2, Hosszú Sándor. 8. Simon László és Hosszú István. Sakk: 1. Hosszú Jenő, 2. Liszák János, 3. Kovács János és Bogdán László. Akadt szépséghibája is a versenynek. Nem indult egyetlen ne sem. Hol vannak a tehetséges so mogyszentpáli lányok, akik a nyári spartakiádon oly sok dicsőségei szereztek falujuknak? (Pl. a röp- labdázók a megyei elsőséget is megszerezték.) N^MESVID Vontatottan indult a szervezés, de Barna István sportköri vezetőségi tag addig nem tágított, amíg létre nem jött a községi döntő. 14 asztaliteniszező és 10 sakkozó all asztalhoz, illetve ül a sakktábla mellé, hogy eldöntsék, ki képviselheti a sportkör színeit a járási döntőn. RÉTHELY A szép múltra visszatekintő sportkör ez alkalommal nem remekelt, pedig Tüske Sándor és Markovics Ferenc sportköri vezetőségi tagok sokat fáradoztak ezért, hogy a községi döntőt sikeresen bonyolítsák le. Csakhogy lelkesedésük nem ragadt at a község fiatal sportolóira. Végül is elég vérszegény volt a /erseny, amelyen húsz fó vett részt, ezek I is főként az idősebb évjárathoz tartozó sportolókból tevődtek ösz- sze. Vajon mi történt Kéthelyen fiatalokkal? Miért nem tanulnak sportszeretetet, áldozatkészséget az idősebb sporttársaktc» 1? Risg.vura Károly Az NB II. Nyugati csoportjának góllövő-listája Kevés örömet, annál több bosz- szúságot hozott az NB II. őszi fordulója a kaposvári labdarúgás híveinek. A vártnál is gyengébben szerepelt a Kaposvári MTE. Ezt tükrözi az NB II. Nyugati csoportjának góllövő-táblázata is, amelyen bizony eléggé hátul kullognak a kaposvári góllövő-csatá- rok. Még úgy-ahogy Zsoldos tett ki magáért.. Az NB III. tavalyi gólzsákja az NB II-ben hat gólig vitte. Ezzel persze nem került az éllovasok közé. Az NB IIL Nyugati csoportjának gólszerzői: 13 gólos: Nagy máj dón (Sztálinvá- ros). 12 gólos: Szentes (Székesfehérvár). 9 gólos: Szőke (Sz.-fehérvár), Orosz (Győr). Csobai (MTE), Szent- annai (PVSK). 8 gólos: Szalontai (Szállítók), Háry (Oroszlány). 7 golos: Palotai (Győr). 6 gólos: Zsoldos (Kaposvári MTE), Cserháti (Szállítók), Szigeti (Spartacus). 5 gólos: Balogh. Horváth I. (Székesfehérvár), Takács I. (Sztálinvá- ros), Garai (Komló), Milosevics (Spartacus), Németh (Oroszlány), Frick (Vác), Kocsis (Pápa). 4 gólos: Németh (Sz.-feh^rvár), Vékony (Sztálin város), Kalász (Szállítók), Kékesi (Komló), Pálfi, Pió (Győr), Grubicska (EVTK), Kakuszí, Vincze (PVSK). 3 gólos: Morvái (Győr). Papp, Egres (KMTE), Zámbók (Szállítók), Pécseli, Schmidt (Budafok), Czi- ráki, Perényi, Sós (Komló), Kalmár (Spartacus), Molnár, Sztója. Szűcs (Láng), Csöbör, Gyolics (EVTK), Répási (Zalaegerszeg). Jutási, Nincsevics, Pammer, Ti- szagáti az 1 gólt rúgok listáján szerepel az NB II. góllövő-táblázatán. A vasárnap sportműsora A Kovács Rezső rőplabda-emlékverse&y Immár hagyományossá vált. A röplabda-sport vezetői méltó emléket állítottak a tragikus körülmények között elhunyt ismert nevű kaposvári sportembernek. Már tavaly nagy sikere volt a Kovács Rezső t-öplabda-tornának. Ez évben — úgy fest — még nagyobb érdeklődés előzi meg az év első komoly somogyi sporteseményének számító röplabda-tornát. A K. Honvéd, a a Kovács Rezső teremröplabda emlékverseny. Az idei év, reméljük, csak megerősíti ezt az állítást, s a tornán részt vevő városi és falusi sportkörök biztosítják azt a sportsikert, amely valóban méltó ehhez a most már hagyományossá lett Kovács Rezső röplabda-emlékversenyhez. ______ T EKE RÖPLABDA Kovács Rezső emlékverseny a Tanítóképző tornatermében. A mérkőzéseket az alábbi sorrendben bonyolítják le: 8.45 ó: Tanítóképző—K. V. Lobogó (női). 9,20 ó: K. V. Lobogó n.-Lendület (női). 9,55 ó: Nagyatád—K. Vasas (férfi.) I. 0.30 ó: K. V. Lobogó—K. Honvéd (férfi). II, 05 ó: Taszári Honvéd-Tanítóképző (férfi). 11,40 ó: Nagyatád—Honvéd Zrínyi SC (férfi). 12.25 6: Tanítóképző—Tejüzem (férfi). Zrínyi Honvéd SC, a Cukorgyár, a Taszári Honvéd, a Kaposvári. Vasas, Nagyatád, Fonyód, a Kaposvári Vörös Lobogó, a Tanítóképző SK. a Tejüzem férficsapatát találjuk az indulók között. A nőknél a Kaposvári Vörös Lobogó két csapata mellett a Leánygimnázium, a Lendület, a Kefeüzem és a Felsőbogáti ME- POSZ vesz részt a tornában. Tíz férfi- és hét női csapat! Figyelmet érdemlő számok ezek, mert röplabda-sporiunk előrehaladásáról tanúskodnak. A nagy létszámra való tekintettel, no és a vidéki sporTIcö- rök meghallgatása után úgy döntött a Megyei Röplabda Szövetség, hogy olykor egy csapat esetleg két mérkőzést is játszik egy vasárnapi. A vidékiek viszont kéthetenként utaznak majd Kaposvárra. Már tavaly bebizonyosodott, feelyes volt a kezdeményezés, Egyéni átlagok a városi ifi-bajnokságban Első ízben rendezte meg a megyei teke szövetség 1959-ben az ifjúsági bajnokság küzdelmeit. 1959 tavaszától az őszi idény befejezéséig nagyot lépett előre az ifjúsági tekézés a megyében. 26 versenyző szerepelt rendszeresen az ifi-csa- patbajnokságban. Az elsők aránylag jó eredményt értek el. Az ifjúságiakra jellemző, hogy olykor kirobbanó sikert érnek el, máskor messze átlag alatt szerepelnek. 12 versenyzőt rangsoroltak: 1. Ládonyi Attila (K. Építők) 386 2. Ládonyi Csaba (K. Ép.) 382,3 3. Bene István (K. Spart.) 377,1 4. Balogh János (K. Tipogr.) 374 5. Burcsa József (K. Tipogr.) 364,1 6. Somogyi Árpád (K. Tip.) 362.3 7. Kiss Lajos (K. Spart.) 355,3; 8. Sütő Árpád (K. Tipogr.) 352,71 9. Csordás Csaba (K. Ép.) 345,51 10. Árvái Emil (Dombóvár) 344,4 11. Németh László (K. Ép.) 337.5, 12. Szőke Attila (K. Ép.) 333,4 Évi beszámoló a fékcsőknél A Somogy megyei Teke Szövetség 9-én, szombaton 17 órai kezdettel tartja évi beszámolóját az 1959-es esztendőről, és akkor osztják ki a múlt évi bajnokságok díjait is. 1959 a megtorpanás éve volt a megj'e tekesportjában. A korábban felfelé ívelő sportág pályája megtört. Éppen ezért nem lesz érdektelen meghallgatni a szövetség beszámolóját, hogy szakvezetőink miként látják az egyre népszerűbbé váló tekesport helyzetét, s milyen megoldást választanak, hogy a sportág elmozduljon a holtpontról. A KISZÖV helyiségében megtartandó beszámolón mind a teke szakosztályok vezetői, mind sportolói részt vehetnek, de szívesen látják a szövetség vezetői az érdeklődőket ia,-HÍREK ^y^íűvelődés c^-zórakozás Az állatbarát — Jóska, miért nem teszed le a hatodról azokat a csomagokat9 — Nem akarom megterhelni a lovakat. Csiky Gergely Színház. Január 9-én este 7 óraikor: Elveszem a feleségem. Somlay-bérlet. Vörös Csillag. Január 10-ígS Cabiria éjszakái. Csak 18 éven felülieknek. 5, 7. 9 órakor. Szabad Ifjúság. Január 10-ig 4 órakor: Papírsárkány. (Korhatár nélkül.) Január 10-ig 6, 8 árakon Harmadik líceum. (14 éven alul nem ajánlott.) Rippl-Rónai Múzeum: Vietnami képkiállitás. Megyei Könyvtár: Könyv« kölcsönzés és olvasótermi szolgálat 13—19 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv- kölcsönzés 13—18 óráig. A lottó nyerőszámai A lottó 2. heti nyerőszámainak sorsolását január 8-án, pénteken délelőtt tartotta a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Erre a hétre 3 894 736 szelvényt küldtek be a fogadók, s így egy-egy nyerőosztályra 1 460 526 forint jut. A kisorsolt nyerőszámok a következők: 12, 29, 37, 40, 4L — Nagyatád anyakönyvi hírei. Születés: Árpád József, fia, Sándor, Kecskés Géza fia, Attila, Pintér György fia. János, Hirt József leánya, Piroska, Lakatos György leánya, Margit, Sárdi Ferenc fia, Ferenc. Házasság: Eszes Dezső- Imrei Margit, Kosaras József—Dömötör Mária, Antal László—Ker- nyák Maria, Koósz Ferenc—Ben- csik Hona, Gampli Károly—Tungli Ibolya. Halálozás: Pór Ferenc 59, Horváth Imrémé 67, Törkenczi János 75, Horváth Vendelné 68, Dani Imre 65 éves. — 2 millió 560 ezer forint értékű bútort adott el az elmúlt esztendőben a nagyatádi földművesszövetikezet bútorüzlete. Decemberi forgalmuk 400 ezer forint volt. — CAPEK-EV FO RD U LO. Csehszlovákiában e napokban emlékeznek meg Karel Cap ékről, a modern cseh irodalom kimagasló alakjáról, aki ma volna hetven éves. A jubileum, alkalmából újabb kiadásban jelennek meg Capek művei. Hazánkban 1955 óta Capeknak hat jelentős műve és valamennyi útirajza megjelent. — 23 egyénileg dolgozó paraszt iratkozott be Kisbajom- bam az ezüstkalászos gazdatan- folyam első évfolyamára. A tanfolyam vezetője Incze Gábor, a csökölyi VII. Pártkongresszus Tsz főmezőgazöásza. Mint ismeretes, 1959. július 1-től kormányrendelet alapján kötelező minden belföldi rendszámmal ellátott személyi és szövetkezeti tulajdonban lévő gépjárműre a gépjármű-szavatossági biztosítás. A kormányrendelet értelmében a biztosítás díját egy összegben 1960. január 31-ig kell befizetni. Ezzel kapcsolatban a következő felvilágosítást adták az Állam! Biztosító főigazgatóságán: A közeli napokban kapják kézhez a gépjármű-tulajdonosok a díjfizetési felszólítást. A biztosítási díjat saját érdekükben január 31-ig fizessék be, mert e határidő után késedelmi kamatot számítanak fel, a közlekedésrendészet pedig a hátralékos üzembentartók gépjárművét kitilthatja a forgalomból. A gépiármű-szava- tossági biztosítós díját a 10/1959. számú kormányrendelet igen méltányosan szabta meg. A korábbi korlátozott szavatossági bi^+nsítá«; r4iíq minfopv Vóf c7orpe«+ ki a mostaninak. A jelenlegi — AZ EGÉSZSÉGÜGY- BIOLÚG1A SZABADEGYETEM következő előadása január 14-én, szerdán este 6 órakor lesz a kórház könyvtártermében »Szaporodás az élők világában« címmel. Előadó: Matuszka József tanár. — 2,3 millió forint versenydíjat nyerteik tavaly az Állami Ménes somogysárdi telepének ügetőlovaa. A legtöbb díjat — 140 ezer forintot — a Gházi nevű ló nyerte. — KORSZERŰ ITALBOLTOT kap az öreglaki fmsz a község központjában. Az épületet 66 ezer forintért vásárolták. — Megváltozik a Megyei Könyvtár könyvkölcsönzésének időpontja. Január 11-től március 31-ig a megnövekedett forgalom miatt kedd délután kivételével minden munkanapon 3—12-ig és 13—19 óráig lesz kölcsönző szolgálat. — A TOPONARI PÁRTSZERVEZET megindította az »Időszerű kérdések« tanfolyamát. A hallgatók száma 42, ebből 24 az asszony, közülük 20-an szövetkezeti tagok. — Kétezer forintot adott a berzemcei tanács a népkönyvtár állományának gyarapítására. — Pénzt találtak. Igazolt tulajdonosa átveheti a Kaposvári Városi és Járási Rendörkapi- táinyságon. ídőjárásjelentés Várható időjárás ma estig: erősen felhős, párás idő, többfelé eső, havas eső, havazás. Mérsékelt szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 0 plusz 3 fok között. biztosítás előnye még az is, hogy összeghatárra való te-* kintet nélkül minden ténylé-J ges kárt megtérít. < Ismételten felhívjuk a gép-* jármű-tulajdonosok figyelmét,} hogy az egy összegben esedé-* kés szavatossági biztosítási dí-J jat január 31-ig a részükre ki-* küldött csekken fizessék be. a} díj befizetésének igazolására* szolgáló postai elismervény-} szelvén;7! az üzembentartó kö-* teles magánál tartani, s azt aj közlekedésrendészeti szervek* felszólítására felmutatni J (MTI) ; A Szovjetunió Tudományos Akadémiája összegyűjtve kiadta a Hold túlsó oldaláról készült első fényképfelvételeket, s kiegészítette számos eddig nyilvánosságra nem hozott olyan adattal, amely az önműködő bolygóközi laboratórium berendezésére, röppálvá- jára s a felvételekre vonatkoNyereményjegyzék a nyereménybetétkönyvek sorsolásáról A nyereménybetétkönyvek 1959, negyedik negyedévi sorsolását január 7-én tartották meg. A sorsoláson minden olyan érvényben lévő nyereménybetétkönyv részt vett, amelyet 1959. december 29-ig váltottak. Azok a nyereménybetétkönyvek,; amelyeknek utolsó három számjegye (számvégzödése) megegyezik az alább felsorolt számokkal, az 1959. negyedik negyedévi átíagbe- tétjüknek a számok mellett feltüntetett százalékát nyerték. A betétkönyvek sorczaszámát a nyerő könyvek megállapításánál figyelmen kívül kell hagyni. Számvégzödés: Nyeremény százalék: 1. 011 100 2. 018 100 3. 071 50 4. 092 50 5. 111 50 6. 116 50 7. 104 50 8. 562 50 9. 575 50 10. 607 50 11. 670 50 12. 770 50 13. 790 50 14. 947 200 A nyereményt hozzáírják a betét összegéhez. A jóváírt nyereményeket január 18-tól vehetik fel a betétkönyv tulajdonosok. KÓRHÁZI AGYHlANY AUSZTRIÁBAN Az osztrák központi statisztikai hivatal közlése szerint Bécs város 1 700 000 lakosára mindósz- sze 10 000 kórházi ágy jut. Ezzel a számmal Bécs hátulról a harmadik helyet foglalja el a világ fővárosai között. Ugyancsak ijesztő képet mutat az osztrák szülészeti klinikák helyzete: Becsben összesen két ilyen intézmény \anv 328 ággyal, míg Ausztria tartományai közül hétben egyáltalán nincs szülőotthon. MIT SZÖL HOZZA AZ IRANI NÉP? Az iráni sah nemrég lezajlott esküvőjét valóban fantasztikus pompával rendezték meg. Például Párizsból külön repülőgépen vitették el a két legdivatosabb női fodrászt, hogy elkészítse a menyasz- szony frizuráját. Egy másik repülő háromszáz kiló orchideát szállított a császári palota díszítésére. OSZTRÁK MUNKANÉLKÜLIEK Az osztrák munkaügyi hivatalok nyilvántartása szerint december közepén 112 540-re emelkedett a munkanélküliek száma, vagyis 20 650-nel több, mint november végén volt. A munkanélküliek között 48 682 a férfi éa 63 858 a nő. zik. Többek között ismerteti a kiadvány a laboratóriumba épített fototelevíziós szerkezetet, mely lehetővé tette, hogy a képeket 470 000 kilométer távolságból továbbítsák. A szovjet akadémia kiadványát január közepén magyar nyelvea közzéteszi az Akadémiai Ki» adó. (MTI) Január 31-ig kell befizetni a kötelező gépjármű-szavatossági biztosítást Könyvalakban kiadják a Hold túlsó oldaláról készített fényképfelvétele hét