Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)
1960-01-06 / 4. szám
Szerda, 1960. január 6. 3 SOMOGYI NÉPLAP A szakszervezet jó segítőtársa a pártszervezetnek Kelemen János, a Faipari j Vállalat főkönyvelője, a pártvezetőség tagja elégedetten magyarázza: Az idén elkezdjük a »Békés« fényezett hálók gyártását — az országban először, öt évvel ezelőtt már készítettünk ebből a típusból, azonban a veszteség miatt abba kellett hagyni. A vállalat fejlődése ezen az egy tényen is lemérhető. A pártszervezet a szakszervezettel karöltve sokat segített abban, hogy a fejlődés minél előbb bekövetkezzék. Hasznos javaslatokkal, jó kezdeményezésekkel állnak elő nádról napra, hogy az üzem többet termelhessen, a gyártott áruk minősége folytonosan javuljon. — A harmadik negyedévben 14 ezer forint volt a termelési kiesés. Oka a munkaidő alatti gyakori kilépés. A pártszervezet és a szakszervezet azonnal napirendre tűzte a kérdés megtárgyalását. Azóta megszűnt a kiesés, mivel a kilépő dolgozó más napokon ledolgozza a kint töltött órákat — mondja Kelemen elvtárs. A pártszervezet tagjai úgy vélték, hogy még közelebbi kapcsolatba kell kerülniük a gyár dolgozóival, jobban meg kell ismerkedniük gondjaikkal, bajaikkal, családi körülményeikkel. így született meg az elhatározás: családlátogatásokat kell szervezni. — Reméljük, még jobb lesz a viszony a kommunisták és a párton kívüli dolgozók között e látogatások eredményeképpen — vélekedik Kelemen elvtárs. Csak a munkások állandó szakmai továbbképzésével biztosíthatják, hogy az üzem az egyre nagyobb feladatokat meg tudja oldani. A szakszervezet biztató szavára negyvenen jelentkeztek szakmai oktatásra. Matematikát, mértani is tanulnak majd a résztvevők, megismerkednek a bútoripar helyzetével, az új gépekkel. Például a poliészter fényezéséről is lesz előadás. A vállalattól tapasztalatcserére ment néhány dolgozó az Angyalföldi Bútorgyárba. A szakmai oktatáson erről a látogatásról is hallhatnak majd a dolgozók. A program igen gazdag. Aki jelentkezik a szakmai továbbképzésre, nem bánja meg, mert tudásban gazdagodva térhet haza minden előadás után. Ennek ellenére főleg a fiatalok jelentkeztek. — Az idősebbeknek az a véleményük. hogy tisztában vannak a szakma csíniával-bínjá- val, ők nem tanulhatnának ott semmit — mondja Szigeti Ferenc sz. b.-titkár. A pártszervezetnek segítenie kellene a szakszervezetnek az idősebb szakmunkások meggyőzésében. A jól összeállított előadások az idősebb szakmunkások tudását is gazdagítanák. Ugyanakkor az »öreg szakik« a fiataloknak is segíteni tudnának az oktatáson, egy-egy jó magyarázattal, világos példával, szakmai fogások ismertetésével. A tsz-községek ifjúságának helyzetéről tárgyalt a Marcali Járási Pártbizottság A tsz-községek ifjúságának helyzetét tárgyalta meg az első ülésén az újjáválasztott Marcali Járási Pártbizottság. Az ülésen részt vett Suszter István, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa, Dogó László megyei KISZ-tit- kár és Szőke Pál. a megyei pártbizottság munkatársa. Petrekanits Andor, a járási pártbizottság párt- és tömegszervezeti osztályának vezetője elmondotta, hogy a járás tsz-tagságának mintegy 8— ló százaléka 16—26 év közötti fiatal, de a közös munkában családtagként ennél többen vesznek részt. Az ifjúság faluról való elvágyódásának c ság helyzete, ahogy eddig értékelték. Figyelembe kell venni, hogy a jelentkező problémák társadalmi rendszerünk magasabbrendűségét igazolják. ' Suszter 'elvtárs arról szólt, mennyire szükséges, hogy fokozódjék a pártszervezetekben és a tsz-vezetőségekben a bizalom az ifjúság iránt. Szigeti István zárószavában megállapította, hogy az ülés a reális helyzetet figyelembe véve nagy felelősségérzettel tárgyalta a tsz-községek ifjúságának helyzetét. okait kutatva az anyagi lát- J» szik a legfontosabbnak: a rendszeres, havonkénti pénzhez jutás hiánya. De a tsz-ek vezetősége sem követett el mindent, hogy a fiatalok jól érezzék magukat a közös gazdaságban; hiányzik a bizalom az ifjúság iránt. Petrekanits elvtárs a továbbiakban a KISZ-nek az ifjúságra való hatását elemezte. Megállapította, hogy a tömegszervezetek és a pártszervezetek nem tettek meg mindent az ifjúság helyzetének javításáért. Tizennégy községben nincs a KISZ-nek önálló helyisége. Hiba az is, hogy az ifjúsági alapszervezetek nagy részében a vezetőség összetétele nem megfelelő. A 27 terme-í A kerekek egyhangúan kattogtak a síneken. Csakhamar álomba ringatott a vonat. Arra ébredtem, hogy egy kis állomáson veszteg- lünk. Kitekintettem. A lépcső előtt apró gyermekek álltak. Kacajuk száműzte álmosságomat, érdeklődéssel és nem titkolt jókedvvel néztem őket. A szemközti pádon idős munkásember ült. Ö is az apró emberkéket figyelte. A mi kocsinkba szálltak. A vonat tovább indult. Egy öt év körüli kisfiú odamerészkedett hozzánk, s az ablakból figyelte az elvonuló tájat. A képek változóak voltak. S a gyerek izgatott felkiáltással közölte ezt velünk. Szőke ha1 őszövetkezeti KISZ-szervezet S _ hullámzott a beáramló _: 1 ■■---------------1____1. „ J R?.plhpr> in.int n hn-tnrh/m k özül mindössze nvolcnak a titkára dolgozik a közös gazdaságban. A beszámoló ezután meghatá- »^•yta a feladatokat. Ezután több hozzászólás következett. Bállá László őrnagy elmondotta, hogy a katonák mezőgazdaságba való visszakerülése céliából traktorvezetői tanfolyamot szerveztek, és mezőgazdasági szakkört működtetnek. Farkas János somogyszent- páli tanácselnök arról beszélt. mennvi segítséget nyújt a tszí vezetősége és a tanács a fia- f talok sportolási és kulturális^ igényeinek kielégítésére. Nem-i lég pl. televíziót vásároltak. ' Tomity Ferenc gadányi párt-i titkár a kommunisták KISZ-1 ben való részvételének szüksé-i gességéről szólt. Bogó László örömmel üd-J vözölte e fontos téma napi-; rendre +”^ését. Hanesúlvozta, hoev ?> ♦-»’«■•M-nijji ellenére sem olyan sötét a tsz-ifjú-V szélben, mint a határban zsendülő búzatábla. Nagy, kék szemével hol rám. hol az idős munkásra nézett. Forgolódott, kacarászott térdeink között. Friss volt. mint a hajnali fény. öreg útitársam szóba ereszkedett vele. — Hogy hívnak, kisfiam? — kérdezte mosolyogva. — Jancsikának. — S honnan jöttök? — Kirándulásról — válaszolt a fiúcska. — Olyan sok mindent láttunk... — És aztán már csak úgy ömlött belőle a szó. — De azért most mégis örülsz, hogy hazamehetsz? Már biztosan nagyon várnak a szüleid, ugye, szeretnél már otthon lenni? — Én menhelyen élek, nekem nincsenek szüleim, csak sok-sok anyukám van — válaszolt Jancsika. Ütitársam szemében könv- nyek csWantnk. Magához vonta a kisfiút, megsimogatta a Miklósi Gyula technikus arról számol be, hogy az üzemben nemsokára megalakul a Faipari Tudományos Egyesület helyi csoportja. — Ez azt jelenti, hogy emelni tudjuk a dolgozók szakmai és általános műveltségi színvonalát. A Tudományos Egyesület ugyanis filmvetítéseket, előadókat, szakkönyveket, külföldi utazásokat, a külföldi tapasztalatok hozzáférhetőségét biztosítja a vállalat dolgozóinak. Az idén új típusú bútorokat gyárt az üzem. A terv is magasabb. 450 hálóval kell többet gyártani, mint 1959-ben. Az új műhely — decemberre kellett volna elkészülnie •— csak májusban lesz kész. Ezért nagy erőfeszítésekre van szükség, hogy a termelés zökkenő- mentes legyen. A szakszervezet mindenben segíti a kommunisták munkáját, s így együttesen könnyebben leküz- dik az időközben adódó akadályokat. December 1-én két műszak kezdődött az üzemben. A , bútoriparban általában nincs két műszak, mivel hosz- szú az átfutási idő. Ha például egy bútort fényezni kezdenek, még két nap múlva is dolgoznak rajta. Ha két műszak van, azt a munkát, amit az egyik brigád elkezdett, a másik folytatja. Megnövekedett a munkások, brigádvezetők felelőssége. — A szakszervezet mindenben segít, hogy a zökkenőket megszüntessük. Vállvetve dolgozunk a pártszervezet tagjaival, hogy a két műszak munkája gördülékenyen menjen. Az eddigi tapasztalatok szerint a sorozatmunkákban nem is lesz fennakadás. A szakszervezet segítőtársa a pártszervezetnek. Ha a jövőben még több kezdeményezés indul ki a szakszervezettől is, még jobban elősegíthetik a dolgozók megnövekedett bútorigényének kielégítését. Lajos Géza A zámámadó közgyűlések elé Ebben a hónapban a termelőszövetkezetek megtartják a zárszámadó közgyűléseket. Fontos esemény ez minden közös gazdaság életében. Ilyenkor mondják meg végérvényesen a számok: mit és hogyan dolgozott tavaly a szövetkezet tagsága, mennyivel gyarapodott a közös vagyon és mit ér a munkaegység. Mindezek együttesen megmutatják, hogy az elnök és a vezetőség hogyan töltötte be szerepét, teljesítette-e hiánytalanul kötelezettségét. A leltározások befejezése után készül el az elnök gazdasági beszámolója. Ez tartalmazza a szövetkezet tavalyi működésének legfőbb mutatóit, és elemzi az elmúlt év gazdálkodásának tapasztalatait. A beszámolót és a mérleget felülvizsgálja és jóváhagyja a járási mezőgazdasági osztály ‘ szakbizottsága. Gondosan ki- j munkált beszámolót, pontos j adatokat tartalmazó mérleget csakis így tárhat a vezetőség a közgyűlés elé. Mit várhatunk megyénk szövetkezeteinek 1958—59-es zárszámadásaitól? Tudjuk, hogy egy esztendővel ezelőtt mintegy száz közös gazdaság alig több mint 4300 tagjának munkáját vették számba. Most pedig a zárszámadások 235 szövetkezetünk mintegy 30 ezer tagjának tavalyi erőfeszítéseit foglalják magukban. E tsz-ek között 126 olyan közös gazdaság van, amely a múlt év tavaszán kezdte a közös munkát, tehát az első zárszámadását készíti. A megye szövetkezetei — régiek és újak egyaránt — általában sikerekben gazdag esztendőre tekinthetnek vissza. Mint ismeretes, kenyérgabonából 150, őszi árpából 140 kilóval termeltek többet egy-egy holdon, mint az egyéni gazdák. A régiek fejlesztették, az újak kialakították közös állatállományukat. Nagyarányú építési programot hajtottak végre, s a tavasszal alakult tsz-ek mintegy 20 millió forintot ruháztak be saját erőből. A megye minden táján — főleg a! fő törekvésük folytatni a megKaposvölgyében — új, nagyüzemi istállók egész sora nőtt ki a földből. Van jószág, mit beléjük köthetnek és takarmány is, amit a jászlakba vethetnek. Az első zárszámadás éppen ezt a tényt hirdeti a legmesszebbre hangzóan: 1959- ben megalapozták közös gazdaságukat a szövetkezetekbe tömörült dolgozó parasztok. A kedvező átlageredményt a 235 szövetkezet adatainak összessége adja. S a közös gazdaságok között — főleg az egyévesek között — vannak, kiválóak is, jók is, közepesek is, és akadnak gyengébbek is — ahogy mondám s rakás: szövetkezete válogatja. Ügy keli hát a zárszámadást elkészíteni mindenütt, hogy az világos és teljes képet mutasson az adott szövetkezetről A szuloki termelőszövetkezetek közgyűlésén nemigen lesz helye a sok beszédnek: önmagáért beszél, a jó vezetésről és a tagság szorgalmáról tanúskodik az kezdett, helyes, sokoldalú gazdálkodást. bővíteni a közös alapot, mindnyájuk jóléte további növelésének forrását. A szentai Aranykalászról is sok jót hallhattak megyeszer- te. Nem vittek véghez a tsz tagjai semmiféle emberfölötti cselekedetet, csupán kitartóan dolgoztak és okosan számoltak. Űk veszik hasznát. Ugyancsak a csurgói járásban van a por- rogi Napsugár Tsz. Ebben . a szövetkezetben soványabbak az eredmények. Ki ennek az oka? Egyedül a tagság. Emlékszünk, hogy pl. a nyáron a búcsúra való készülődést fontosabbnak tartották, mint a gabona betakarítását. Talán volt valaha is olyan világ, amikor a dolgozó emberek a munkára rendelt napokat ünnepléssel tölthették anélkül, hogy megrövidítették volna saját magukat? Nem, ilyen világ nem volt, s ilyen könnyelmű életet senki sem ígért a népnevelők közül egyetlen porrogi gazdának sem. • A lelencf fejét, és zsebéből egy, talán kis unokájának szánt cukros zacskót vett elő. — Tessék, kisfiam, ez a tiéd. — Köszönöm szépen — mondta a fiúcska. Valami régi, fájó emlék vonhatott mélabút útitársam arcára, de a kisfiú kedves közelsége leolvasztotta azt. Odavette az ölébe, most már ő mesélt neki az ablak előtt elvonuló tájról, a lovakról, a madarakról, mindenről. Olyan melegséggel szólt hozzá, annyira elmerültek mindketten a beszélgetésben, hogy meg sem hallották, amikor a nevelőnő Jancsikát szólította. — Kisfiam, búcsúzz el szépen a bácsitól. Mindjárt le- szállunk. A mikor a vidám ember- kék leszálltak a kocsiból, az ablakhoz álltunk, s még a távolság mindent eltakaró ködén túl is integettünk Jancsikának. Hosszú ideig álltunk így szótlanul, aztán útitársam halkan beszélni kezdett. — Valaha, amikor én is ilyen kisfiú voltam, meghalt az apám, és rövidesen anyám is. Lelencházba kerültem. Akkoriban a lelencfiúkat már hat-hétéves korukban kiadták annak, aki kérte, akinek szüksége volt libapásztorra vagy kis kanászra. Emlékszem, hatéves voltam, amikor enn nagygazdához kerültem. Ké* auerm»k° volt neki. ni**«■» korúak lehettek, mint én. ők átlagosnál magasabb részese- HÍnCS8iiek CSOdÓSf, nem lesz vá- des. Itt inkább o 7ovo terveire, a közös alapok szélesítésére kell a fő figyelmet. fordítani. Hadd emiílsük meg a példamutatók között a nagyoerki Győzelem Termelőszövetkezetet is. A tavasz óta folytatott hozzáértő gazdálkodás eredményeként csupán a 20 holdas konyhakertészetük ter- melvényeiből 350 ezer forintot vettek be. Volt miből osztani havonként pénzelőleget. A kertészetben 26 öreg ember dolgozott — olyanok, akik más, nehezebb munkát nem végezhettek volna. A magatehetetlen öregek egyenként 3 mázsa búzát kaptak csépléskor, most pedig 1000 forint készpénzt vehetnek fel. Fizeti a szövetkezet a törvényes föld járadékot is. Segítik a betegeket, a kisgyermekes anyákat. Tehát nemcsak termelő közösség, hanem gondoskodó emberi közösség is a nagyberki Győzelem. S ha a tsz új terveit vizsgáljuk, azokban azt láthatjuk: ratlan meglepetés a hibák kertelés nélküli feltárása Pamuton vagy Somogyvámoson sem. A zárszámadás milyensége nem a decemberi vagy januári papírmunkától függ — bár a tökéletes adminisztráció elengedhetetlen feltétele a mérleg pontosságának. A zárszámadást nem a könyvelő, az elnök vagy a járás készíti, hanem a tagság: január 1-e és december 31-e között végzett munkájával. Vajon a török- koppányi Becsület Tsz tagjai — akik a tavasszal kezdték a szövetkezeti gazdálkodást — kit okolnak amiatt, hogy a közös munkákat nem végezték el a jó gazda gondosságával, mivel a háztájit a megengedettnél nagyobbra méretezték? Csak magukra vethetnek, ha most a tervezettnél kisebb részesedést visznek haza. Azt viszont helyesen tették, hogy gondoskodtak a múlt évi hibák megismétlődésének megelőzéséről. A szorosadi Üi Elet az iskolába kerültek. Nagyon szerettem volna velük menni, szóltam is egy alkalommal a gazdámnak. »Minek az neked? Nem lesz arra szükséged soha. Nem mehetsz el« — válaszolta. És amikor továbbra is ott álltam, hisz gyerekeszem nem tudta felfogni, hogy nem enged el, rám mordult: »Lódulj a dolgodra, mert... « És már húzta is kifelé rövid nádpálcáját a csizma szárából. Elmentem. Szomorúság, tehetetlen gyűlölet tette nehézzé a szívemet. Hát mindig csak dolgozzam? És semmi örömöm ne legyen? Nem volt elég a fájdalom és szégyen, amikor a többi hozzám hasonló korú legényke kiöltözve, fütyörészve az utcán parádézhatott, én pedig mezítláb, rongyosan, az istálló ajtajából égő szemmel bámultam feléjük? Hát még iskolába se mehetek? Nekem nem lehet könyvem meg palatáblám? Átsóhajtoztam az éjszakát. Hajnalra megkeményített a dac, nekivágtam az országúinak. Ügy tíz kilométerre volt a vasút, onnan vonattal egy órányira a város. Az állomáson ott beszélgetett két kakastollas csendőr. Észrevették. Tisztességgel köszöntem nekik. »No. öcskös. ki fiaborja vagy?« — mordult rám az egyik. Megmondtam a nevem, de ahogy kimondtam, máris megijedtem, valahogy féltem a nevemtől, úgy éreztem, bűn, hogti én én vamok. Ostoba módon viselkedtem. előzetes számbavételnél tar- J« tott, amikor a könyvelő már Hazudnom kellett volna, de íj megállapíthatta: a növényter- hazudni olyan nehéz. LáttamS mesztésben bőkezűen bántak ne* n vnai Lrn + n e wonrowtí/Jtnw» -* a munkaegységgel. Így bizony nem szaporodik, hanem csökken az egységenkénti részesedés értéke azért is. mert többfelé kell elosztani a tagoknak járó jövedelmet, meg azért is, az arcukat, és megrémültem. S még jobban, amikor a kövér, csúnya, sebhelyes arcú csendőr elröhögte magát: »Hiszen éppen téged keresünk. Te gézengúz, csavargó!« Bevittek az őrsre, ott alo.posan elvertek. Néhány nap múlva visszavittek a gazdához. J mert a meg nem szolgált mun— Igen, ilyen volt a mii kaegység mögött nincs termeéletünk, lelencgyerekeké. ír-é lés! ök is okultak az ellenőrni-olvasni nem tudó cseléd-• - , , , . ., , . ^ , . . . , . ,, , -I zes elmulasztásából. Olyan briszolga, uradalmi beres lett be-í j ,., . .. , , • gadvezetot választottak, aki bi- lolunk. Tudja - nezett ram * ára pontosan beírja, ki mosolyogva - a felszabadul mekkora területet szántott fel las után tanultam meg írni/ kapált meg olvasni. Persze, mar deres* " fejjel. Nem maradhattam el/, A ZÓfSZÓíTiSdÖ iiOZ^üléS mindkét gyermekem iskolába? nem töltheti be rendeltetését, járt már... No de meg is ér-i ha hallgat a hanyagságról, a keztem. A fiamhoz jövök Iá/ nemtörődömségről, a tavalyi togatóba. Itt Kaposvárott or-í lazaságokról. Szóljanak hát a vos — tette hozzá mosolyog-5 tsz-elnökök a múlt év jó tava. Barátságosan kezet szőri-', pasztalatai mellett kellő rész- tottunk, és leszállt. V A vonat tovább indult,| egyedül maradtam gondolataimmal. A mellettünk haladó IBUSZ-vonat ablakainál sokan álltak. Talán' közöttük is voltak hajdani le-, lencfiúk. ma munkások, pa-' rasztok, mérnökök, orvosok., Öreg útitársam küzdelmes életére és orvosfiára gondol-', tam. Igen, ez a mi társadat-' műnk erőssége, ez a társadaletességgel és határozottan az előbbre haladás fékezőiröl is. Beszéljenek bírálóan, teljes nyíltsággal és személyre szólóan a közös erőfeszítések tétlen szemlélőiről, s igyekezzenek őket a becsületes munka útjára téríteni, rendszeres kö- telességteljesítésre szoktatni. Helyenként erre is szükség van. Másutt, a sok sikert elért szövetkezetekben pedig a jó tapasztalatok további hasznosílom formált az emberből iga-í tásának útjait-módiait keresse zán gondolkodni tudó embertS, mef a közgyűlés. S mindenütt az legyen a fő célkitűzés, hogy okulva a múlt év hibáiból, a sikerekre, a tagság szorgalmas derékhadára támaszkodva még szebb, még gazdagabb jövőt ígérő terveket készítsenek az új esztendőre. így válik a múlt év megannyi tanulsága ag _ 1960-as esztendő munkája Németh Sándor megjavításának kútforrásávi Ma már mindenki megtalálja a maga helyét. Jancsika, a kedves, árva, szőke kisfiú már\ más világban él. Akad, ki' gond iát viselte. és enuevnes- se életútiát. S ha felnő, tehetsége és tudása szerint érvényesülhet m«"d