Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-30 / 25. szám

SOMOGYI NÉPLAP 4 Szombat, 1960. január 30. _ SPORT NAGYATÁD: VOLT JOBB... Jegyzetek a nagyatádi JTST tanácsüléséről A nagyatádi járás megyénk sportéletének egyik bázisa. Mély­re visszanyúló hagyományai van­nak itt a sportnak, hisz több mint három évtized óta rendszeresen folyik a labdarúgás. Nagyatádi asztaliteniszezők vívtak ki orszá­gos sikert egy évvel ezelőtt a fa­lusi dolgozók téli soartakiadjanak döntőiében. A felsőboéáti ME- DOSZ női röplabdazóH ki nem is­meri e sportágon belül. Az eredmények mögött megta­láljuk a járási sporttanács veze­tőinek ió munkái át is. A le ríi ób­bak között emlegetik a megyében a Nagyatádi JTST-t. Ezen is ko­pogtattunk be nagv érdeklődéssel január 28-án a járási sporttanács ülésére. Talán éppen a korábbi eredmé­nyek és sikerek miatt túl sokat vártunk. Végül is kevesebbe«- kan­tunk a vártnál. Lejegyeztünk sok mindent. Ügy gondol luk, nem lesz érdektelen, mert a Nagj^atá^i JT-ST-ülés nemcsak az atádi sport­élet. hanem a többi snorttanács szempontjából is sok-sok tanul­sággal szolgált. * * * IDŐSZERŰ MAR A SPORTTA- NACSOK FELFRISSITESE. Két év­vel ezelőtt, amikor megalakultak a járási sporttanácsok, több he- lj'en jó csengésű nevekkel talál­koztunk a tanácsi névsorban. Ki­derült azonban, hogy bekerültek a tanácsokba olyan — egyébként igén derék és becsületes — sport­vezetők is, akik szolgálati vagy egyéb elfoglaltságuk miatt képte­lenek ellátni e tisztüket. Atádon iö akad érre példa. Ezért jött el a sporttanács ülésére a 18 tanács­tag közül 9. A vége felé megérke­zett a tizedik tanácstag is, akkor­ra azonban kettőnek már el kel­lett távoznia. Szóval nem árt egy kis felfris­sítés. ez bizonyosódótt be a Nagy­atádi JTST ülésén is. * * * SZÉP CÉLT TŰZÖTT MAGA ELÉ a JTST elnöksége. amikor leg­utóbbi ülésén úgy határozott hogy az elnök beszámolójában fel­méri:'mi történt a járás sportéle­tében 1939-ben, s nemcsak a rnú1- tat teszi mérlegre, hanem meg­szabja a jövő útját is. r ’ pdez azonban csak célkitűzés 1 d". Kiderült, hogy az évi l:e ~ i a JTST-elnök az utolsó ^Tárlat­ban készítette el. s azt nem vitat­ta meg az elnökséggel. Ho«v mi származik ebből, az is kiderült ha­marosan. A sebtiben összeállított beszámoló alig a töredékét mutat­ta be a járás múlt évi spoiie^ed- ményeinek. Nem tudtuk meg ab­ból azt sem. hányán sportoltak 1959-ben a járásban. A szakszövet­ségek munkájának vizsgálata ab­ból állt, hogy Bokor Antal meg­dicsérte — joggal a járási labda­rúgó szövetség vezetőit, s egy mon­datban elintézte a többi szövetsé­get. Az ilyen beszámoló semmit sem ér. Az is furcsa volt, hogy a JTST-elnök nem vázolta még nagy vonalakban sem a jövő terveit, hanem a dolog könnyebbik végét fogta, s felkérte a snorttanács tag­jait, mondiák el, mit csináljon a JTST 1960-ban. * * * VITA OTT KELETKEZHET, AHOL VAN MIRŐL VITATKOZ­NI. Az évi beszámoló nem szol­gáltatott okot vitára. Legfeljebb a ' bírálatra. A jelenlévő Vermes Imre, a Somogy megyei TST el­nöke kemény szavakkal véle­ményt is móndott a kapkodva el­készített beszámolóról, s a félig- meddig sikerült. sporttanácsülés­ről. — Megszoktuk, hogy Nagyatád mindig a legjobbak között jár. Ezért nagyobbak is az igényeink e járással szemben. A mai ülés sajnos a vártnál gyengébben si­került - mondotta a megyei TST elnöke. És ez így igaz. * * * FELENGEDETT A FAGY nem­csak a nagyatádi utcákon, hanem lassan a sporttánács ülésén is. Ha vontatottan is, de megkezdő­dött a járás majd minden sport­problémáját felölelő beszélgetés. Terítékre került az új sporttanács megalakulásának ügye. Az, hogy miként lehetne megrendezni a já­rási asztalitenisz és röplabda-baj­nokságot, no és a labdarúgás min­den gondja-baja is. Köztük a Nagyatádi Kinizsié is. A jelenlévő sportszakemberek jól látják az egyes problémákat. Azt is, hogy miként lehet és kell ismét a régi színvonalra emelni a Nagyatádi Kinizsi labdarúgó-csa­patát. Tessék munkához látni. * * * MINDEN JÓ, HA A VÉGE JÖ ­tartja a közmondás. S hógy ez így van, eáen a sporttanácsülésen is bebizonyosodott. Mert a vége jó volt. Akárva-akaratlan olyan me­derbe terelődött a JTST idei első ülése, hogy az egy alaposan meg­szervezett és jónak mondható ta­nácsülésnek is becsületére válna. Nem arra gondolunk csúpán, hogy Bokor Antal JTST-elnök őszinte önbírálatot gyakorolt, hanem hogy milyen egykettőre felszínre kerül­tek a problémák, milyen hozzáér­téssel és alapossággal hangzottak el a javaslatok a hibák kiküszö­bölésére. Bebizonyosodott tehát, hogy a Nagyatádi Járási Sport Ta­nácsot nem véletlenül tartják me- gyeszerte a legjobbak közé való­nak. Most már csak az a feladat, hogy a tanácsülés második felének szel­lemében dolgozzanak is a nagy­atádi járás sportvezetői. Kovács Sándor Kát sportág reodezvéitvel teszik színessé a hét végét A városi sakkbajnokság VL for­dulója, Megyei Tanács Klub, 17 ó. JANUÄJI 31., VASÁRNAP: Kosárlabda; Megyei bajnokság. I. forduló. Táncsics Gimnázium tornaterme 8 órától. Mérkőzések: Siófok—Nagy­atád I., Csurgó I.—Táncsics, Nagy­atád II.—Taszár. Taszár-Siófok, Leánygimn.— Felsőbogát, Kefeüzem —Lendület, Felsőbogát—K. V. Lo­bogó női, Taszár—Nagyatád, Fo­nyód—Tanítóképző, Zrínyi HSC— K Honvéd és Nagyatád-Fonyód férfimérkőzések* Asztalitenisz; A Somogy megyed A.sztalitenisz Szövetség utánpótlás versenye a Berzsenyi Dániel Általános Iskola tornatermében 9 órátóL Február 3-án döntenek a Kaposvári Dózsa székesfehérvári óvása ügyében Az elmúlt héten Pécsett is­mét napirendre került a Ka­könyvekért, s ez az edző »^elfe­lejtette« a csapatvezetőkkel utóbbi időben hanyatlásnak indult sportágat Somogybán. És e labdarúgók ? ök is megkezdik, természetesen mint mondottuk, barátságos ala­pon. A vasárnap délután sorra kerülő KMTE-K. Dózsa, valamint K. Kinizsi-K. H. Vasutas mérkő­zés némileg képet ad, hogy áll a felkészülés terén a három kapos­vári NB-s csapat. Sokan meg­nézték volna szívesén mind a két mérkőzést, csakhogy erre a ka­posvári sportkörök vezetői nin­csenek tekintettel. A sportköri jó viszony újabb gyümölcse ugyanis, hogy egy időben kerül sor a két kaposvári mérkőzésre a cseri pá­lyán, illetve a Dózsa-sporttelepen. hogy otthonukban majd vissza­vágnak. 8 kaposvári sakkbajnokság elérkezett a -félidőhöz«. Egyre látogatottabb a megyei tanács klubjában sorra kerülő verseny­sorozat, amely kedden, csütörtö­kön és szombaton szólítja héttől hétre a táblák mellé a kaposvári sakkozás híveit. Ma még nehéz volna jósolni a torna végeredmé­nyét illetően, de bizonyos, hogy. az újjáéledt sakk szövetség he­lyes útra lépett. Bizton remélhet­jük, hogy a városi sakkbajnoksá­got követi majd a megyei bajnok­ság, s aztán még jó néhány olyan verseny, amely előbbre lendíti az Bajnoki sportműsor Nagyatád II.—Csurgó I. és a Leány­gimnázium—Siófok női mérkőzés. Röplabda; Kovács Rezső röplabda-emlék­verseny, negyedik forduló. Taní­tóképző tornacsarnoka, 8 órától. Mérkőzések: KMTE-Somogyjád, JANUAR 50., SZOMBAT; Teke: K. Epitók-K. Spartacus teli ku­pa tarolóverseny. Építők-pálya. Í6 ó. Sakk: Most már valóban vége a téli álomnak. Január utolsó két nap­ján, szombaton és vasárnap olyan »nagyüzem« lesz a tornatermek­ben é$ a sportpályákon, ami a nyári főidénynek is becsületére válna. Hat sportágban folyik majd a nemes vetélkedés, öt sportág hívei a bajnoki pontokért küzde­nek, de most már pályára lépnek a labdarúgók is, hogy barátságos előkészületi mérkőzéseikkel ők Tó felvértezzék magukat az igazi bajnoki küzdelemre. Uj színfolt a kosárlabda bajnokság, amely vasárnap reggel 8 órakor kezdődik a Táncsics Gimnázium tornatermében. Hadd mondjuk el ezzel kapcsolatban, hogy a nagy­atádiak unták meg a tétlenséget. Vállalták, hogy létrehozzák a Megyei Kosárlabda Szövetséget, s hogy munkához is látták, azt bi­zonyítja: hét férfi- és négy női csapat részvételével vasárnap már megkezdődik a megyei bajnokság. A hét férficsapat közül kettő nagyatádi, kettő csurgói, egy sió­foki. egy taszári (a Honvéd) és mindössze egy a kaposvári csa­pat! A Táncsics Gimnázium men­tette meg a kaposváriak becsüle­tét, s indított férficsapatot a me­gyei tornán. A női csapatok ver­senyében a siófoki és a csurgói gimnázium mellett a kaposvári leánygimnázium és a nagyatádi KISZ csapata indul. Kíváncsian várjuk az első for­dulót, s főként a folytatást. Sze­retnénk hinni, hogy az újonnan alakult kosárlabda szövetség meg­birkózik a nehézségekkel, és hosz- szú szünet után ismét arról adha­tunk majd számot, hogy megyénk­ben feltámadt a kosárlabda-sport. A Kovács Rezső röplabda-emlékverseny negyedik fordulója ismét jó küz­delmeket ígér. Ez alkalommal ott lesz a női mezőnyben a felsőbo- gátí csapat,' a férfi mérkőzéseken Nagyatád és a Fonyódi SK is. Nagy küzdelmet ígér a Nagyatád -Fonyód »vidéki« rangadó. Az asztaliteniszezők is egyre jobban belelendülnek. Ez alkalommal a szövetség az utánpótlás versenyzőit szólítja küzdőtérre. A Berzsenyi Dániel Általános Iskolában megrendezen­dő versenyen azok indulhatnak - nemre és korra való tekintet nél­kül —, akik 1959-ben megyei vagy magasabb osztályú versenyen nem szerepeltek. Az első fordulóban kiesettek részére vigaszdíjat is írt ki az asztalitenisz szövetség. A tekézők téli kupa tarolóversenye már a döntőkhöz érkezett. Szom­baton az Építők—Spartacus csapa­tai mint csoportgyőztesek találkoz­nak újra. Az első mérkőzést a Spartacus nyerte 40 fa előnnyel. Aa Építők nagyon készülődnek, posvári Dózsa óvása a Székes- fehérvári MÁV Előre ellen. A Baranya megyei Labdarúgó Szövetség Fegyelmi Bizottsá­ga előtt álltak a csapatok ve­zetői, s a fegyelmi bizottság kihallgatta az érdekelt feleket. Völgyesi Mátyás játékvezető fenntartotta állítását, azt ti., hogy Neubauert, a székesfe­hérváriak fedezetét tisztelet- len megjegyzésért kiállította. A Székesfehérvári MÁV Előre képviselői a csapat jóhiszemű­ségét hangoztatták. Azt mond­ták, hogy nem a csapat inté­zője, hanem a második csapat edzője volt benn a iátékveze- . tői öltözőben a minősítési közölni, hogy mit mondott a játékvezető, csak azt említette, hogy Neubauer igazolványszá­mát a játékvezető felírta. Bár a szövetség fegyelmi bi­zottsága előtt tisztán álltak a tények, határozat mégsem szü­letett. Az ok: nem volt teljes létszámú a bizottság. Az eddi­giekből azonban arra lehet kö­vetkeztetni, hogy a Kaposvári Dózsa óvása jó lesz a Székes- fehérvári MÁV ellenében. Feb­ruár 3-án hoz majd határoza­tot a Baranya megyei Labda­rúgó Szövetség. A Kaposvári Dózsa vezetői azt remélik, hogy a csapat megkapja a szé­kesfehérvári két pontot —HÍREK­^y^űvelődés Szórakozás Rádióközvetítés az országgyűlésről Az Országgyűlés szombat délelőtti üléséről az- Élőszóval, muzsikával című műsorban 17,03-től 17,25-ig és az Esti krónika idejében, 20,00-tól 20,30-ig hangképekben és tudó­sításokban számol be a Kossuth-rádió. (MTI) A löttó nyerőszámai A loittó 5. játékheti sorsolá­sát pénteken délelőtt Pásztón tartotta a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. Erre a hét­re 4 255 053 szelvényt küldtek be a fogadók, s így egy-egy nyerőosZtályra 1 595 644 forint jut. A kisorsolt nyerőszámok a következők: 3, II, 27, 39, 82 A következő heti tárgynye- remény-húzáson a januári- 3. játékhét szelvényei vesznek részt. (MTI) — Kaposvár anyakönyvi hí­rei: Születés: Kard Tibor leá­nya, Piroska, Kovács József fia, Gábor, László Imre fia, János, Kóvács Béla fia, Béla, Varga János leánya, Mária, Pintér József leánya, Katalin, Lopat Kálmán fia, László, Gellért Ferenc leánya, Edit, Kovács György leánya, Kata­lin, Pintér Ernő leánya, Ibo­lya, Kálmán János leánya, Ág­nes, Kelemen András fia, Já­nos, Tamás László fia, László, Misefa János fia, Attila, Fülöp József leánya, Zsuzsanna, Kon­dor József fia, László. Halálo­zás: Horváth Imréné 77 éves. — 47 taggal megalakult a Magyar Honvédelmi Sport Szö­vetség somogyudvarhelyi alap- szervezete. A részvevők pon­tosan látogatják az előadáso­kat és a foglalkozásokat. — MEGTARTOTTA ZÁR- SZÁMADÓ közgyűlését a szuloki Dózsa Termelőszövetke­zet. Munkaegységenként 50,07 forint értékű részesedés jutott. — A Textilművek tánccso­portja készül a Felszabadulási Kulturális Szemlére. A 27 tagú csoport cigánytáncökaí, szólótáncokat és leánytáncakat tanul. — 1520 forintot fizetett ki az Állami Biztosító nagyatádi fiókja Tóth Ferenc szabási la­kosnak állatkárért. — MAGYAR NÉP KÖLTÉ­SZETE címmel előadást tar­tott Jancsó Adrienne a csur­gói Csokonai Művelődési Ház­ban január 28-án, csütörtökön. — Női ruhákat talá'tak. Iga­zolt tulajdonosuk átveheti a Kaposvári Városi és Járási Rencőrkapitányságon. — Ülést tart ma a kapos­vári KJ K igazgatósága. A szerződéses termeltetés helyze­tét, a könyvesbolt múlt évj munkáját és a járási központ első negyedévi munkajtervét vitatták meg. — A VILÁG VERSIRODAL- MÁNAK nagyjai címmel zenés irodalmi estet rendez ma a balatonbaglári Vikár Béla Mű­velődési Ház Irodalmi Szín­pada. — Bútorfestő részleget szer­vezett az igali földműveászö- vetkezet. — 26 700 for in lot helyeztek el takarékban a Petőfi Általá­nos Iskola tanulói. Az egy diákra jutó átlag 30 forint fe­lett van. Csiky Gergely Színház. Ja­nuár 30-án, szombaton este 7 órakor: Bolondos farsang. Bér­letszünet. Vörös Csillag. Február 3-ig: Megfelelő ember. (10 éven alul nem ajánlott.) 5, 7, 9 árakor. Szabad Ifjúság. Január 31- ig: Katonaszív. (10 éven álul nem ajánlott.) 4, 6, 8 órakor. Rippl-Rénai Múzeum: So­mogy megyei képzőművészek megyei kiállítása. Megyei Könyvtár: Könyv­kölcsönzés 9—12 és 13—19-ig, olvasótermi szolgálat 13—20 óráig. Ifjúsági Könyvtár: Könyv­köksönzés 13—18 óráig. Időjárás jelentéi Várható időjárás ma estig: felhőátvonulások, többfelé eső. Mérsékelt nyugati szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet mínusz 1—plusz 4. legmagasabb nappali hőmér­séklet 5—10 fok között. Távo­labbi kilátások: a hőmérséklet csökken. Felhívás A Kaposvári Járási Kiegészítő Parancsnokság a Kaposvár város és járás területén állandó lak­hellyel bíró, 1940. évben született magyar állampolgárú férfiak ré­szére 1960. február 1-16-ig Kapos­várott, a Vöröshadsereg u. 4. sz. alatti FDOSZ Kultúrofcthonban összeírást tart. Az összeírás naponta reggel fél S-kor kezdődik. Azok a fiatalok, akik névre szóló idézést nem kaptak, és ősz- ezeírva még nem lettek, kötele­sek jelentkezni összeírás céljábóL Az összeírásra a következő ok­A tárgyalóteremből Fiatalok a bíróság előtt mányokat hozzák magukkal: sze­mélyi igazolványt, párt- és KISZ- tagsági igazolványt, gk.-vez. jogo­sítványt, a legmagasabb iskola! végzettségüket igazoló bizonyít­ványt és 1 db 6x9-es fénj'képet* melyen a felvétel 4x5 cm-es. Üres nyaralókban szállást rendeztek be maguknak Január elején három gimná­ziumi tanuló, siófoki lakos ügyében hozott ítéletet a Ka­posvári Járásbíróság. Mind­hárman 15 évesek. P. Gy. elsőrendű és K. A. másodrendű vádlott a nyáron és az ősz elején Siófokon és más Balaton környéki nyaraló­helyeken villákba törtek be. A télre lezárt nyaralókat ál­kulccsal kinyitották, ahol ez nem sikerült, betörték az ab­lakot, vagy leszedték a csere­pet a tetőről és bemásztak. Az épületekben talált tárgyak kö­zül néhányat magukkal vittek, a villákban pedig éjszakai szál­lást rendeztek be. Így talált rájuk október közepén az egyik villa váratlanul megér­kező tulajdonosa. 1959 májusában a Magyar Távirati Iroda egyik munka­társa fényképezőgépét az út­testen parkírozó autó nyitott ablakán K. A. kiemelte, s eldugta T. V. A. harmadrendű vádlott lakásán. A fiú amikor rádöbbent, hogy milyen érté­kes fényképezőgépet lopott, felutazott Budapestre, és a gé­pet egy bérház szemétgyűjtőjé­be dobta. Nem jogerősen az elsőrendű vádlottat betöréses lopás és más bűncselekmények miatt 9 hónapi, a másodrendű vádlot­tat pedig 11 hónapi börtönbün­tetésre ítélte a bíróság. Mind­két ítélet végrehajtását há­romévi próbaidőre felfüggesz­tették. A harmadrendű vádlot­tat az ítélethozataltól számított egyévi időtartamra próbára bo­csátották. A meg nem jelenést a törvény szigorúan bünteti. Járási kiegészítő parancsnok^ Kaposvár.---------------------------------­H árom járás 12 tsz-ében lóriénak ellenőrzést A napokban ülésezett a So­mogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság mezőgazdasági szak- bizottsága. Szabados Dezső, a Kaposvári Állami Gazdaság főagronómusa ismertette a tsz-ek megsegítésében rájuk háruló feladatokat. Elkészítet­ték az első negyedévi tervet. Eszerint, 3 járás mintegy ti­zenkét termelőszövetkezetében tartanak vizsgálatot. Megnézik, hogy a vezetésben, a közös va­gyon őrzésében, felhasználásá­ban milyen hibák és milyen jó módszerek tapasztalhatók. 16 filmújdonságot mutatnak be februárban Új magyar filmek a falu mai életéről és az ellenforradalom napjairól Filmújdonságok bemutatói­ban gazdag hónapnak Ígérke­zik a február. A szokásosnál több, összesen 16 alkotást tűz­nek műsorra, s ebből három a magyar filmművészek mun­kája. Közönség elé kerül a Merénylet című film, amelyet Thurzó Gá­bor és Bacsó Péter írt, Várko- nyi Zoltán rendezett. A Hor- thy-fasizmus éveiben játszódó történet alapjául a hírhedt biatorbágyi vasúti hídrobban- tás szolgált, főszereplői: Básti Lajos, Páger Antal, Major Ta­más, Horváth Gyula, Tábori Nóra és Makiári Zoltán. A Kálvária című újdonsága magyar falu mai életéről szól. Forgatóköny­vét Túli József írta. Rendező Mészáros Gyula. A főszerep­lők: Páger Antal, Horváth Viola, Agárdi Gábor, Majcen Mária, Somogyi Nusi, F. Nagy Imre, Somló Ferenc, Makiári János, Vass Irma, Deák Sán­dor, Pásztor István és Pusztai Péter. Bemutatják a Tegnap második részét, amelynek cí­me: Virrad. A forgatókönyvet Dobozy Imre írta, a rendező Keleti Márton. Az ellenforradalom napjaiban játszódó film főszerepeit La­dányi Ferenc, Bicskei Tibor, Bessenyei Ferenc, Bihari Jó­zsef, Tolnai Klári és Ungvári László alakítják. Február kiemelkedő esemé­nye a szovjet film 12. ünnepe. A szovjet filmművészek több új alkotását vetítik a főváros­ban és vidéken az eseményso­rozat alkalmából. A béke első napja című újdonság egy tragikus szerelem története, a Kezedben az élet a szovjet tűzszerészek nagysze­rű helytállásának állít emlé­ket, az y Egy kis lány keresi az édesapját pedig a második világháború­ban partizánok között játszó­dik. Bemutatják a Fantasztikus utazás című filmet is, amely a nem' is olyan távoli jövő nagy ese­ményét, a bolygóközi utazást hozza közel a mozilátogatók­hoz. Ezenkívül egy vígjáték és egy színes rajzfilmsorozat egé­szíti ki a szovjet film ünnepé­nek műsorát. Február elején ezenkívül Számíthatsz rám cimmel még egy szovjet fil­met tűznek műsorra. Februárban kerül a közön­ség elé a világsikert aratott Tamago című szélesvásznú francia film, a Szent Johanna című amerikai film és a Szai- pan utolsó asszonya című ja­pán film. Bemutatják az 57-es riport című újdonságot, a Né­met Demokratikus Köztársaság filmművészeinek alkotását, a Szökés a szigetről című bol­gár filmet és a Bűntény, vagy .. .7 című kínai alkotást.

Next

/
Oldalképek
Tartalom