Somogyi Néplap, 1960. január (17. évfolyam, 1-26. szám)

1960-01-29 / 24. szám

A szülők — és a félévi bizonyítvány TANULÓINK ezekben a na­pokban kapják meg a félévi bizonyítványt. Nem hosszú idő telt el azóta, hogy az iskola ér­tesítette a szülőket, melyik az a tantárgy, amelyből gyerme­kük gyengén áll, vágy rosszabb eredményt mutatott eddigi osztályzataihoz viszonyítva. Sok szülő figyelmeztetését halljuk mostanában, amikor arra intik gyermekeiket, hogy használják ki ezt a pár napot, most tanuljanak, hiszen ezek­től a feleletektől függ, hogy milyen lesz osztályzatuk a fél­évi bizonyítványban. Engedjék meg, kedves szü­lők, hogy tévedésüket egy ki­csit helyreigazítsuk. Az a ta­nuló, aki fél éven át lustálko­dott, nem tanult, az utolsó órá­kon hiába igyekszik az eddig elvégzett anyagról számot ad­ni, mégsem kap jó jegyet. Ezt sokan talán igazságtalannak tartják, hiszen úgy vélik, hogy a tanuló ezzel tudását bebizo­nyította, tehát megérdemli a jobb osztályzatot. Az iskolában azonban nemcsak tanítunk, ha­nem nevelünk is. Az óráról órára való készüléssel a gye­reket az egyenletes, kitartó munkára neveljük, a helyes munkabeosztásra szoktatjuk. Ha a gyerek az utolsó na­pokban pótolja is azoknak az anyagrészeknek a megtanulá­sát, melyeket eddig elmulasz­tott, nem képes »megemészte­ni-“ azt rövid idő alatt, s el­felejti ismét, nincs mire építe­ni a következő anyagrészeket OTT, AHOL HELYESEN NEVELIK a gyermekeket a szülők fokozott figyelemmel kísérték gyermekük tanulmá­nyait azokból a tárgyakból, melyekből negyedévben gyen­gébb volt az eredmény. Meg­beszélték a tanárokkal, hogy hol, melyik anyagrésznél mu­tatkozott a lemaradás, megfo­gadták és gyermekükkel is megfogadtatták azokat az uta­sításokat, útmutatásokat, me­lyeket a szaktanár adott a tantárgy tanulására vonatko­zóan. A szülők sok esetben hiúsá­gi kérdést csinálnak abból, hogy gyermekük jeles legyen. Valljuk meg, a tanároknak is kényelmesebb lenne csupa je­les tanulót tanítani. A gyer­mekek képessége azonban nem egyforma. Érdeklődési körük sem azonos. Nem minden gye­rek képes arra, hogy minden tárgyat egyforma eredménnyel sajátítson el. Az is előfordul, hogy egy tárgyon belül egyik-másik anyagrész könnyebben elsajá títható számára, a másik rész viszont nehezebben marad meg benne. Szorgalommal a képesség gyakran pótolható, ha nem teljes mértékben is. A szülőknek is meg kell lát­niuk, milyen irányú gyerme­kük érdeklődése, és milyen fó- kú a tehetsége. Milyen arány­ban áll szorgalma a tehetség­gel. Ezeknek megállapítása után értékeljék gyermekük bi­zonyítványát. A SZÜLŐKNEK ARRA IS GONDOLNIUK KELL, hogy gyermeküket ne azért serkent­sék a jobb tanulmányi ered­mény elérésére, hogy bizonyít­ványuk jobb legyen, hanem azért, hogy gyermekük tudása alaposabb és ssélesebbkörű legyen. A műveltség iránti vágyat kell a gyermekben felkelteni. Ne maradjon számukra frázis, hogy a tudás hatalom. Érez tessük velük azt, hogy a mű­veltség érték. Másképpen lát a világban az, aki szélesebb lá­tókörrel rendelkezik. Máskép­pen fogja fel a világban vég­bemenő társadalmi és termé­szeti jelenségeket az, akinek tágabb az érdeklődési köre, megalapozottabb az ismerete. Ahhoz azonban, hogy a gyermekben ezt a helyes szem­léletet ki tudjuk alakítani, önmagunkat is művelni kell. Sok esétben módosítani kell eddigi állásfoglalásainkat, ma­gunkban is ki kell alakítani a megfelelő szemléletet. Apró tanácsok Az előszobában, de más szo­bában is igen célszerű, ha li­nóleummal borítjuk a padlót, j Hogy tisztán tartsuk, dörzsöl­jük le naponta száraz ruhával. Havonta egyszer szórjunk rá terpentinnel nedvesített fűrész­port, és dörzsöljük be vele enyhén. Ha valamilyen foltot vízzel és szappannal nem tu­dunk eltávolítani, dörzsöljük le nagyon finom üvegpapírral. * * * Az alumínium edény külö­nösen érzékeny. Ha alján hor­padás keletkezik, s az edény nem fekszik simán a tűzhely lapján, sokkal több tüzelőre van szükség, és több idő kell, amíg a víz vagy étel felforr benne. Az alumínium edényt, mivel kitűnő hővezető, egy­másra állíthatjuk, így is tovább fő benne az étel. Tisztításakor mellőzzünk minden éles tár­gyat, a leégett ételmaradékot ne kaparjuk, hanem inkább áztassuk, amíg feloldódik. ILLIK — NEM ILLIK fekete MM/eteuUa UabáiUáual Az összeállítás fekete bár­sony paszpolozással készült, úgyszintén az öv 4 cm széles bársony szalagból, melyet kö­zépen angol masni díszít. dl h mag,ázá& Tegezni vagy tnagazni — ez a kérdés ma, amikor ná­lunk a társadalmi gátakat ledöntöttük — sok. ember szá­mára megoldhatatlan problémát jelent. Ezen a téren gyak­ran hibák történnek. A tegezödés barátok, rokonok, szak­társak, gyerekek között, a felnőttek és a gyerekek közöt­ti kapcsolatban a felnőttek részéről stb. jogosult. A tegezés a partnerrel szemben tiszteletlenséget nem jelenthet. Ahogy ezt sokan tévesen gondolják — nem jo­gosíthat fel bennünket a. hanyag viselkedésre. Kétségtelen, hogy a rokonok és a jóbarátok között elmaradnak bizo­nyos külső, kevésbé lényeges formaságok, ez azonban sen­kit sem jogosíthat fel hanyagságra és tiszteletlenségre ép­pen azokkal szemben, akikhez szorosabb kapcsolatok fű­zik. Vannak olyan emberek, akik a barátság lényegét ab­ban látják, hogy elvetik a mások iránt tanúsított figyel­messég és tiszteletc.dás kötelességét. Ezért ajánlatos még előzőleg jól megismerni a jellemét és gondolkodását an­nak, akivel tegeződni akarunk. Régente, főleg a maradi szellemű családokban a szü­lők elvárták, hogy /Termékeik magázzák őket. Ma már csaknem minden r'’>""4i szokássá vált a tegezödés a szülők és gyermekek. 1' * n s átszármazott a további ro­konságra is. Sok csol 'j‘ "'\ ti gyermekek a nagybácsikat és nagynéniket is tegézik, tegeződnek a sógorók is stb. A tá­voli rokonok között a tegezödés a rokonság fokától és a személyi kapcsolatoktól függ. A tegezödést mindig az Idősebb és magasabb állású személy ajánlhatja fel a fiátalabbnak vágy alacsonyabb állású egyénnek. A férfi engedélyt kérhet a nőtől a tege- zödésre A fiatalok megkérhetik az idősebbeket, hogy te­gezzék őket, emellett ők továbbra is magázzák az így meg­kért idősebbeket. Tégezödést azonban nem indítványoz­hatnak. A tegezödés felajánlásával nagyon óvatosan kelt bánnunk; kínos, ha ezt még megfelelő indokolás eseten is — visszautasítják. A nők tegezödés felajánlását a férfiak­nak indokolás nélkül is visszautasíthatják. Nem lehet pontosan megszabni az előírásokat arra vo­natkozólag, mikor és milyen feltételekkel indokolt a te­gezödés. Ebben a kérdésben a legirányadóbb szempont az érdekelt személyek természete. A zárkózott természetű emberek idegenkednek a tegeződéstöl. Vannak viszont olyan emberek, akik az első találkozás alkalmával min­denkivel összebarátkoznak, és nehezükre esik valakit ma­gázniuk. Egyik szélsőség sem helyes. Legjobb a. középiit: a józanság és megfontoltság. Vannak egész életre szóló ba­rátságok, ahol a barátok egyike se érezte a tegezödés szük­ségességét, mégis feláldoznák egymásért életüket is. Ha valaki csak azért ajánlja fel a tegezödést, hogy ez­által valamit elérjen pl. hogy az illető elnéző legyen irán­ta, vagy valami más, meg nem érdemelt előnyben része­süljön, úgy itt nem lehet szó barátságról, sem tisztelet­nyilvánításról. Itt csak a társadalmi kapcsolatokkal való visszaélés jöhet számításba. A tegeződéstöl való tartózkodást főleg a nőknek ajánl­juk. A feleség sem köteles férje barátaival tegeződni, a barátságban levő házastársak sem kötelesek tegeződni. Nem szükséges, hogy az összetegeződést egy bizonyos szertartás előzze meg, mint ahogy ez régente szokás volt. Tegeződni alkoholfogyasztás nélkül is léhét. Nem az ivás, hanem az őszinteség és szívélyesség a fontos. A tegezödés felajánlására főleg a tapintatosság és megérzésünk sugall­ja a kellő lélektani pillanatot. Helytelen az a nézet, hogy a pártbeli összetartozás mindig, mindenkit és minden esetben feljogosít tegezódés- re. Ebben a kérdésben fontos szerepet játszanak a szemé­lyes kapcsolatok, a jó ismeretség, a környezet és más, fi­gyelemre méltó körülmények. Vajon helyes-e, ha egy fia­tal párttag az első találkozáskor letegezi a minisztert? Keresztpálcás csillagok Első son 12 láncszemből gyűrű. Második sor: A gyűrűbe 24 rö­vidpálcát öltünk. Harmadik sor: 8 keresztpálca, kö­vetkezik. Az elsőnél 9 láncszem után 2 ráhaj tássa! a harmadik szembe öltünk, s 1 újabb ráhaj tás- sal a második rövidpálcába szú­runk (tehát a keresztpálca 2 alsó szára között 1 rövidpálca kimarad). 2 láncszem után 1 egyráhajtásos pálca kerül az alsó szárak közös szemébe. A második és a további keresztpálcák úgy készülnek, hogy a 9. láncszem helyett 1 kétráhajtá- sos pálcát horgolunk, majd a pál­cát az alábbiak szerint fejezzük be. A 2 szomszédos keresztpálca felső szárai között 3—3 láncszem van, az alsó szárai viszont az egy­,másután következő rövldpálc-ákba kerülnek. Negyedik sor: Kétráhajtásos pál­cákból áll. A keresztpál­cák felső száraiba 1—1, a kétlánc- szemes ívekbe 3, a háromláncsze- mes ívekbe 5 kétráhajtásos pálca kerül. ötödik sor: Minden kétráhajtásos pálcába 1—1 rövidpálcát öltünk. Hatodik sor: A ha’rmadik sor leírása szerint 20 ke­resztpálcát horgolunk úgy, AZ ILLATRÓL A kellemes illat — a kölni hasz­nálata — hozzátartozik a jólápolt- sághoz. A hazai vegyészek sokféle, finom illatú kölnit készítenek, s felhasználják a növényi és a szin­tetikus illóolajok legkülönbözőbb összetételét, kompozícióját. A sima 4711-től — amely Kölnből indult hó­dító útjára — az egzotikus virágok illatára emlékeztető parfőmig na­gyon sok változatos illat áll a ve­vők rendelkezésére. Éppen ezért nehéz a választás. Ehhez szeret­nénk tanácsot adni. Minden nő az egyéniségének leg­megfelelőbb kölnit használjon, s az illatot ne változtassa. Az éppen úgy hozzátartozik, mint a haj szí- j ne vagy a természete. Ne vegyük , azt a márkát, amit a barátnőnk kapott, s ezért tetszett meg. Ha az illatot kiválasztjuk, először a leg- • kisebb üveget vegyük, s csak a »próbaviselés« után határozzur 0 A szőke, világos bőrű nőknek az enyhébb illatok illenek, például: Fantázia 103, Fantázia 107 és a vi­rágillatok. de a magas, nagy ter­metű szőke nők mégse válassza­nak ibolyaillatot. Barna, sötét hajú nőknek való a Velencei álom, Opera, Puck, Car­Édeskés illatok kedvelőinek a Caola, Tsoi, Bohém, Exotic kölni­ket készítik. A férfiaknak természetesen nem illik a virágillat, nekik a friss vagy fanyar illatot kell választani. Ilyen a 47ll*es, Levendula, MM Chipre; MM Rouz, Széna és a Tabak. A kölnit legjobb porlasztóval használni. Ha ez nincs, a kölnivi­zet ne használjuk a ruhára, esetleg maradandó foltot hagy. Sokkal kel­lemesebb. tartósabb az illat, ha testünket illatosítjuk le. így bő­rünk az alkohol elpárolgása után kellemes, tartós illatú lesz. GYERMEKEKNEK men, a Fantázia 1. közé 3—3 Ián esz e m' terűf "és Pt&G&P&öiS >iPf*:>gbi3£Og>P£&g>Pf!Ö8>iPgl>8>438©8biPSDÄMDgO a szomszédos pálcák alsó^ szárai között is kihagyunk Q; 1—1 pálcát. Hetedik sor: 1 egyráhajtá-3 sós pálca, 2 láncszem és li egyráhajtásos pálca kerülj az előző sor első keresztpál­cájának felső szárai közé, 2& láncszem után 1 egyráhajtá-? sós pálcát öltünk a követ- $$ kező háromláncszemes ívbe. majd 2 láncszem után kör-6< be ismétlünk. Nyolcadik sor: 1 egyráhaj- tásos pálca, 2 láncszem, és? 1 egyráhajtásos pálca kerüli az előző sor azonos motívu-.L A sárga gólya (Kínai mese) Mesélik, hogy élt valamikor í- lucsoban egy szegény diák, j bizonyos Mi nevezetű. Valószí- hiüleg éhen is halt volna, ha ma fölé, 4 láncszemet i rö- % nem latja, meg egy teahaz vidpáicávai öltünk a követ-gazdája. Az megsajnálta, meg­ffllnSzáemltíutónPálEmét f fte,tte> megitatta fizetség «él­lünk. ü kul. A csillagot ezen a soron u — És most elmegyek innét 3—s szomszédos kétiáncsze- *■“— mondta akkor Mi. — Nem m«s vVeL szerínt árok azonban hálátlan lenni! góljuk egymáshoz, 4 csillag ,-., , . . közé a következő pók kerülip.Idenezz! — Es elővett a zsebé­A pók első sora szemből gyűrű. Második sor: A feledkezz meg: sohase tán­coltasd a gólyát egy ember előtt. S ha ez a szerencsétlen­ség mégis megtörténnék, tudd meg, akkor táncolt utoljára. Ezekkel a szavakkal fordult is a diák és ment. Másnap, amikor a teaházban sok ember gyűlt össze, a tu­lajdonos megkérte őket, hogy háromszor tapsoljanak. A sár­ga madár le is szállt a falról és ■ 10 lánc-9kőí egy kis darab sárga krétát, táncolt. Aztán visszament a és azzal felrajzolt a teaház fa- hidra egy sárga gólyát. Szakasz- gyúrübe í0^ 0\yan volt, mintha élne, 44 kétráhajtásos pálcát éppen $arga VQÜ — Ezzel a gólyával tízszer annyi pénzt kereshetsz, mint amennyivel én tartozom. Min­den alkalommal, amikor az emberek itt összegyűlnek, és háromszor tapsolnak, lejön a fáról és táncol De egyről ne tünk. Harmadik sor: 6 rövidpál­ca után 4 láncszemmel kap­csoljuk az egyik csillag kö­zépső kétláncszemes ivét, majd 4 láncszemet a pók hatodik pálcájába öltünk, és élőiről, összesen négyszer teméteüük. falra. A vendégek alig hittek a szemüknek. A csoda híre mindenfelé el­terjedt. A nép özönlött a tea­házba, és a gazda gyorsan meggazdagodott. Egyszer azon­ban eljött egy gazdag hivatal­nok. Amint meglátta, hogy kö­rös-körül parasztok és mester­emberek ülnek, megdühödött, és megparancsolta, hogy min­denkit kergessenek ki. A nép széjjelment, és a hivatalnok egyedül maradt. Letett a gaz­da elé egy zacskó pénzt, és kö­vetelte, hogy mutassák meg neki a gólyát. A gazda min­denről megfeledkezett a pénz láttán, és háromszor tapsolt. A gólya kelletlenül lejött a fal­ról, táncolt egyet, aztán visz- szament a falra, és többet nem mozdult. A hivatalnok kiabált, dühöngött, minden hiába. Éj­jel a teaház ajtaján erős kopo- 1gás hallatszott Mi diák állt ott. Kivett zsebéből egy furu­lyát, eljátszott rajta valamit, majd elment, anélkül, hogy hátranézett volna. A gólya ösz- szexezzent, leugrott a falról, és követte őt. Többé senki sem látta Mi diákot és a csodálatos sárga madarát.

Next

/
Oldalképek
Tartalom