Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-05 / 286. szám

SOMOGYI NÉPLAP

4

Szombat. 1959. december &>

Kádár János elvtárs válasza

(Folytatás a 3. oldalról.)

okos dolognak nem ellensége, és ha akar, nagyszerű dolgokat csinál! Már az új termelő- szövetkezetekben is nekifogtak a munkának, és közülük sokan nagyon szép dolgokat csináltak. Azt hiszem, ha parasztságunk a szocialista útra lép, és jó központi vezetéssel, jó helyi irányítással dolgozik, akkor mi írről a bizonyos 115 Százalékos szintről -— amelyet a mezőgazdasági termelés 1938-hoz képest elért — nagyon hamar előre megyünk. Ezt a »haír,art« természetesen években számoljuk.

Ezután a tudomány és a kultúra egyes kérdéseiről beszélt Kádár elvtárs.

Központi Bizottságunk tisztában van azzal, hogy az elvont tudományos kutatás is szükséges, kell olyan kutató munka Is, amelynek nincs meghatározott, közvetlen gazdasági célja. Ebből születhetnek olyan ismeretek, amelyek később a munka, a termelés és a technika fejlesztésének alapjaivá válnak. Arra kérjük azonban a tudósokat, hogy a lehetőség szerint hangolják össze kutatómunkájukat a népgazdaság előtt álló feladatokkal. A tudósok és nemcsak a tudósok, hanem más kutatók, mérnökök, technikusok is nagyon jól tudják most már: mi tisztában vagyunk azzal, hogy eredmény csak kísérletekből születhet. Sőt, a nagy eredményekhez idő kell, munka kell, kísérletezni kell.

Igazat adok Novobátzky elvtársnak abban, amit ö úgy fejezett ki: tudomásul kell vennünk, hogy évről évre bővebb anyagi lehetőségeket kell a tudomány és a kutatás rendelkezésére bocsátanunk. Az emberi munka differenciáltsága növekszik, mind nagyobb és nagyobb teret nyer a technika, az pedig nem fejlődhet tudományos kutatás nélkül. Világos tehát, hogy a tudományt és a kutatást évről évre nagyobb anyagi segítséggel kell támogatni. Ez azonban csak az érem egyik oldala.

Egyik beszélgetésünk alkalmával azt kértük az akadémikusoktól, a Magyar Tudományos Akadémia elnökségének tagjaitól, hogy legyenek olyan szívesek és az ideálist kapcsolják össze a reálissal. Ez a dolog másik oldala. Hogy képletesen fejezzem ki magamat, nagyon jó az, ha a mi tudósaink gondolataikkal, merész elképzeléseikkel az egeket ostromolják, de lábukkal azért maradjanak a földön. (Nagy taps.)

Csak azt kériük: az ideális törekvéseket — hiszen tudóstól nem is lehet kívánni, hogy ne a lehető legjobbra törjön — kapcsol ják össze a mi reális lehetőségeinkkel. Ha így tesznek, megvalósíthatjuk azt. hogy a tudomány évről évre igenis növekvő arányban kaoion támogatást a kormánytól.

S hogy milyen lehetőségek állnak előttünk, arra csak egy példát. Bár nem ió korán dicsérni, mégis meg kell mondani:

nagyon dicséretes és jó

dolgokat lehet látni az

Akadémia Fizikai Kutató Intézetben.

amely még nem is nagyon régi. Az ott dolgozó tudósok kutatómunkájuk közben olyan műszereket állítanak elő, amelyek kísérleteikkel összefügg-, nek, s amelyeket már most exportálni is tudunk. Tehát egy elméleti kutatással foglalkozó intézmény gyakorlati munkával, ügyességével, öt le (ességével előteremteni saiát fenntartási költségeinek egy részét, mégha kisebbik részét is. Azt hiszem, további tényleges eredménnyel járna, ha ezt a pé'dát figyelembe vennék a hasonló tudóménv<* intézetekben.

Szó esett itt a kultúra munkásairól is. Sokan beszéltek erről a kérdésről, tehát nem akarom részletezni, mert véleményem szerint Kállai elvtárs felszólalása meglehetős teljességgel tartalmazza az elvégzendő munka lénvesát. Amit hozzá szeretnék fűzni, az a következő:

Közismert, hogy van az írók között egy-kettő, aki olyan ellenzék-féleségben van velünk. Ezen azt értjük, hósv 'dacosan «sem csinál sémitát (DerüUsé&)

Nincsenek sokan, es kissé az olyan szomorú pelikánra emlékeztetnek, amelyik szárnya alá dugja a fejét, féllábon állva gondolkodik: lenien-e egyet a jövő héten? (Derültség.) Nincsenek sokan, olyan kevesen vannak, hogy meg is tudnám itt nevezni, de nem nevezem meg. mert nem akarom őket megbántani. '

Pár hónappal ezelőtt vitatkoztunk az »ellenzékieskedő« írót.ársakkal. (Derültség.) A vita első stádiumában mi elsoroltuk az ő hibáikat, ők pedig a mi hibáinkat. Nekik az a fő problémájuk, hogv a párt vezet. és még az irodalmat is irányítani akarja. Azóta már' a második állásban rendezkedtek be. és azt mondják: amit a Központi Bizottság mond, azzal mi egyetértünk. de lejjebb vannak olvamek. akik helytelen vonalat visznek. (Derültség.) Így diskuráltunk. Gondolkoztam. és hallgattam őket. Aztán azt. mondtam: nézzétek, ne tegyünk egymásnak sok szemrehányást. Valahogy

ugyanis úgy érzi az ember, hogy ti egy kicsit jobb pártot kaptatok, mint amiivet megérdemeltetek. (Derültség.) Nekünk pedig olyan .íróink vannak. amilyeneket mi. megérdemlőnk. (Derültség.) A még berzenkedő és velőn'- nem túlságosan jóban lévő írókat is reálisan kell néznünk, és ha dolgunk van velük, arra kell törekednünk, hogy a mi pozíciónk megtámadhatatlan, igazságos legyen.

A továbbiakban a vezetés egyes kérdéseiről beszélt Kádár ©Ívtárs. Hangsúlyozta, hogy a háromnapos vitában sok elismerő szó hangzott el a vezetésről, de volt bírálat is. Mindkettő nagyon fontos, mert az

elismerés biztonságot, erőt

ad a vezetésnek, erősíti azt

a tudatot, hogy alapjában

véve helyesen irányít, és

sokat segít az is, ha bírálatot kap.

Söjtör elvtáns nagyon szépen határozta meg a vezetés lényegét, amikor — immár a nép vezetésére is értve a dolgot — azt mondta: a mi pár«, tunk 400 000 nyugodt és megfontolt ember, aki tudja, mit akar, és helyesen irányítja a munkát. Azt hiszem, ez a megfogalmazás alapjában véve meg is állja a helyét, egy kis kiegészítéssel. Legyünk mi nyugodtak és megfontoltak, amikor a helyzetet kell elemezni és a feladatot kell meghatározni. De én azt ajánlom, hogy legyünk ingerültek és türelmetlenek, ha hibákkal találkozunk. És légyünk haragosak, ha ellenséggel vagy bűntettel találkozunk. Mert hibák is vannak nálunk. Ezek részben revizionista, részben szektás eredetűek, részben azonban olyan tőről fakadnak, amelyeket már jóval előbb »feltaláltak?, mint akár a revizioniz- must, akár a szektairianizmust, mint a közönséges emberi butaság, a trehánvság, a felelőtlenség — és ezek ellen is harcolnunk kell. (Taps.)

Azt hiszem az a legfontosabb, hogy pártunk minden egyes tagja a párt vonalának, a párt határozatainak megfelelően járjon eh a párt szellemének, erkölcsének megfelelően éljen és dolgozzék. Ez a döntő, ez a legfőbb ^vezetés szempontjából.

Az a döntő tehát, hogy a párt minden tagja egységesen járjon el, egy vonalat vigyen. És itt nem lehet alkudozni. •

Ha valaki egyetért a párt

politikájával, akkor értsen

egyet annak egészével, és cselekedjék aszerint.

Ha nem ért egyet, mondja meg. Vitatkozzunk, beszélgessünk — aztán ha semmi sem segít, hát 1957-ben beiktattunk egv pontot a szervezeti szabályzatba: a párt minden tagjának erkölcsi elmarasztalás nélkül joga van saját akaratából kilépni a pártból. De alti azt mondja, hogy egyetért a párt politikájával, az ne válogasson a neki tetsző pontok között, és ne mel’ő^ze a többit, hanem köteles követni a párt vonalát a maga teljessé- gébeöi .

Ami az állami és gazdasági vezetést illeti, van még tennivaló itt is. Az államapparátösban tíz- és tízezer elvtárs derekasan és becsületesen dolgozott az elmúlt három évben. Másképp nem születhettek volna meg eredményeink. A rendesen dolgozó emberek mellett azonban van egy kisebbség, amelyik lelkiismeretlen vagy felületes vagy esetleg alkalmatlan a vezetésre. Ilyen is előfordulhat, de nem ez a többség. Miért nem boldogulunk hát gyorsabban a még meglévő hibáikkal? Azért, mert van nálunk egy betegség: ha például valamelyik állami vagy gazdasági vezetőtől megkérdezzük, van-e bürokrácia, azt mondja: »van egy kicsi«. Mindegyik ezt mondja. De ha azt kérdezzük: »És a te minisztériumodban van-e?« - azt feleli: »Ott nincs, ott mindenki .rendesen dolgozik«. (Derültség.) Ha a másikat kérdezzük, az is azt mondja, hogy nála sincs. (Derültség.) Ha a hibát szóvátesz- szük, sokszor előre tudóm a választ: »Rágalom, hazugság, nem igaz, kitalálták, illetve mégis igaz, de mi már négy hónapja a kollégiumon megtárgyaltuk, és már el is van intézve ...« (Derültség.)

Nem lehet ilyen receptekkel dolgozni.

Ismerek állami vezetőiket: szívük, lelkűk a munkáéi tudom- készek meghalni is a munkásosztályért. ha arra szükség lenne. Mindenre képesek. csak néha egyre nem: elismerni. hogv az általuk irányított területen valami hiba lehet. Ezzel kárt okoznak saját maguknak és hivatalukat is rossz megvilágításba helyezik a munka,sosztálv előtt, és nem segítik a hibák kijavítását. Olyan embernek, aki trösztök va<m minisztériumok élén dolgozik. ahová tíz- vagv százezrek tartoznak, meg kell szoknia, hogy ha észrevételt tesznek apparátusának irányító munkájára. azt először is vegye komolyan! Vegye úgy, ahogy igaz az. és ne mindjárt úgy, hogy nem igaz. Ha aztán kiderül, hogy nem igaz. akkor örüljön. de ne kezdje azzal a dolgot, hogv rágalom. És ne védje hamis presztízsből a »zászló becsületét«. Ezen változtatni kell.

Igaza van Kies Dezső elvtársnak és másoknak, akik szó- vátették: jelenleg ellentmondás van a nép öntudatos részének aktivitása, lelkesedése, lendülete és a vezetés hibái között. Ezt az ellentmondást fel fogjuk számolni. mégpedig nem úgy. hogy megtartjuk _a bürokráciát, a trehányságot és tönkretesszük a dolgozók lelkesedését. hanem ügy. hogy tönkretesszük a bürokráciát, a trehányságot és magasabbra szítjuk a lelkesedést. Gondoljanak csak arra. miiven nagy tömegek mozdultak meg a kongresszus előtti szocialista munka versenyben, és milyen gyönyörű példáját adtak az emberi helytállásnak!

Mind állami, mind partvonalon olyan vezetés kell, amelyik méltó az öntudatos dolgozók lendületéhez, lelkesedéséhez, s ha minden vezető úgy fogja fel saját feladatát, amint a kongresszusi versenyben részt vevő száz- és százezrek felfogták a párt szavának értelmét, akkor nyugodt lelkiismerettel tekinthetünk a jövőbe. (Hosszan, tartó tans.)

Kádár elvtárs ezután a pártról beszélt.

Nagyon örvendetes és egészséges dolog az. hogy a mindennapi pártélet és á pártmun- Ica belső tartalmát a párt központi politikai, gazdasági és kulturális feladatai képezik. Ez a helyes, és arra kell törekednünk. hogy a jövőben mógin- kább így legyen, hogy a párt- szervezetek tevékenységében a jövőben még nagyobb szerepet kapjon a gazdasági és kulturális munka. Ha ilyen tartalom h - ‘ át a pártmunkát. akikor az oktatás is. a szervezés is. sőt a tagdíjfizetés is rendben megv. A tagdíjfizetéssel is úgy vagyunk — bocsássanak meg a hasonlatért —. mint annak ideién a kölcsön jegyzésekkel.

Éveken át. egy álló hónapig, a párttagság a lesállhatatosabb ftártűíiikivüliekkel együtt kölcsön jegyzéssel ' foglalkozott.

Emlékeznek még rá: az egésznek annyi eredménye volt. hogy az utolsó években évi 700 —750 millió forintnyi összeg bekerült az állami forgóeszközök közé. Amióta ez nincs, egy teljes hónapot nyertünk az igazi pártmunkára. (Derültség.) Lehet, hogy egy kicsit ezért is megy most jobban a munka. Az a 700—750 millió forint is előkerül valahogy! Az egyik ember totózik, a másik lottózik. a harmadik csak egyszerűen beteszi pénzét a takarékba. Általában rend van az or- szágbarf. « ha a rendszer erős, ha a pénz stabil, ha az emberek normálisan élnek, akkor nem kell külön vitázni velük azért, amit ők önszántukból, jókedvűen ötszörösen, hatszorosan is túlteljesítenek. (Nagy taps.) ,

Ami a belső pártélet kérdéséit illeti, elmondhatjuk, hogy a párt általában véve egészséges, erős és betölti történelmi feladatát. A mi gondolkozásunkban már mély gyökeret vert az a tudat, hffgy a párt nem öncélú valarfü. A pártot mi felfoghatjuk eszköznek is, fegyvernek is.

Pártunk büszkesége, hogy eszköz és fegyver a munkásosztály, a nép kezében történelmi céljaink kiharcolásáért.

(Hosszan tartó, nagy taps.) Pártunk be is tölti ezt a feladatot: a munkásosztály akaratából, a munkásosztály harci céljainak megfelelően kormányozza az országot! De nem uralkodik, hanem szolgálja a népet! Azt hiszem, ez a régi, feudális kifejezés ebben az összefüggésben megmaradhat: mi arra vagyunk büszkék, hogy munkásosztályunkat és népünket szolgáljuk. (Nagy taps.)

A kommunistákról alkotott vélemény gyakran változott az elmúlt négy évtized alatt. Mindnyájan emlékszünk még arra, hogy Horthy idején még ellenségeink is tisztelték a kommunistákat, mert állhatatosak voltak, és önfeláldozóan küzdöttek a népért.

Nem kell másnak lenniük, mint a többi ember, nem kell különlegesnek lenniük — csak embernek, a szó igazi értelmében. (Hosszan tartó nagy taps.) Miért kell erről beszélni? Azt hiszem, nem hihetünk annak az embernek, aki azt állítja magáról: azért lett kommunista, hogy szenvedhessen a népért. Nem hiszem, hogy normális emberi ésszel és érzéssel bárki ráadná a fejét valamire csak azért, hogy szenvedhessen. A kommunisták emberek. Meggyőződésem, hogy az íróknak és költőknek van valami igazuk, amikor azt mondják: minden ember a boldogság kék madarát űzi. Ügy gondolom, nekünk sem kell szégyellnünk azt, hogy a kommunisták egész emberek, még ebben az értelemben is: a saját boldogságukat kereső emberek. Mégis, van egy nagyon lényeges különbség a kommunisták és az individuálisan gondolkodó vagy, önző emberek között. Tudniillik, hogy a kommunista csak úgy tud boldog lenni, ha minden dolgozó emberrel együtt lesz boldog. (Nagy taps.) Ez az óriási különbség a kommunisták és az individuálisan gondolkodó emberek között. Az az ember, aki szereti megrakni a hasát és jóízűen tud enni akkor is, ha körülötte a dolgozó emberek éheznek, szerintem az ember nevet sem érdemli meg. Nálunk jelenleg a kalóriaszint megfelelő. Hallották, hogy már Angliát is megelőztük. E jó szintnek a kommunisták is részesei. Szerintem ebben semmi bűn nincs, mert a kommunista is enni akar, ha éhes, és jól teszi, ha gondoskodik róla, hogy tányérjában legyen • ennivaló, de egyetlen kanál ételt sem tud lenyelni jóízűen, ha egy másik dolgozó • ember éhezik. Ilyen legyen a kommunista — ilyen ember, egész ember.

Ha kialakul egy olyan közvélemény, és állítom, hogy a hároméves munka után immár igenis van ilyen közvélemény, hogy a kommunistában olyan embert látnak, aki gondolkozik

és fáradozik a köz ügyéért: és ha ezt mirólunk a nem kommunisták mondják: ez a legnagyobb dicséret számunkra.

Prieszol elvtárs mondta: elhatározták, úgy fognak dolgozni, hogy soha többé ne legyen olyan becsületes ember, aki a kommunistáktól félne. Ez helyes, dicséretes elhatározás, és megfelel a jelenlegi tényleges helyzetnek.

Az emberek nálunk barátjukat látják a kommunistában, akihez őszintén fordulhatnak kérdéseikkel,

problémáikkal tanácsért, segítségért.

Az a. jó, ha a becsületes emberek nemcsak nem félnek a ’Kommunistáktól, de szeretik is őket, keresik társaságukat — a becstelen gazemberek pedig igenis félnek tőlük. Mert az sem lehet jó kommunista, akit mindenki szeret.

Ezután népi rendszerünk néhány sajátosságáról beszélt Kádár elvtárs. Hovatovább 15 esztendős lesz a népi hatalom. Ez idő alatt olyan változásokat vittünk keresztül, olyan eredményeket értünk el, hogy például a mai fiatalok el sem tudják már képzelni, milyen is volt a régi világban a munkásgyerek, vagy a falusi szegényember gyermekeinek helyzete. Azelőtt a munkás- és szegényparaszt gyerekek mezítláb jártak, télen reszkettek a hidegtől, és bizony nagyon sokszor anyjuk azzal küldte őket este aludni: »Fiam, a kenyér már alszik«. Bizony éhesen és sirdogálva szenderültek álomba azok a gyerekek. Nem egy ilyen volt, hanem tízezer, százezer gyermek élt így akkor Magyarországon. És most hogy élnek nálunk a gyerekek? Van ebben az országban olyan gyerek, akinek az édesanyja azt kell hogy mondja: »Fiam, a kenyér már alszik«? Ilyen nincs a mi országunkban! Elvtársak. ha pártunk negyvenéves harcának és- népi hatalmunk tizenöt évének csak ez az egy eredménye lenne, már elmondhatjuk: érdemes volt harcolni és minden áldozatot meghozni ezért. (Hosszan tartó nagy taps.)

És itt van a mi új fiatalságunk. Azok a fiaitok, akik nagyszerűen dolgoznak a termelésben, akik helytállnak, amikor önkéntes társadalmi munkáról van szó. Már szinte keresnünk kell a mocsarakat, mert lassan mind kiszárad a fiatalok jó munkája nyomán. Fiataljaink egyre jobban képezik magukat, egyre tágul az érdeklődési körük, egyre képzettebbek, műveltebbek. Erre az ifjúságra ne építhetnénk? Büszkeségünk ez, vívmánynak tartjuk, hogy ilyen az ifjúságunk. Ez maga megérte a párt négy évtizedes harcát.

A nők is felszabadultak . a Magyar Népköztársaságban, rendszerünk másik nagy vívmánya ez. (Nagy taps.) Központi Bizottságunk azt mondja: most az a döntő, az a feladat, hogy a törvényben biztosított egyenjogúságnak teljesen érvényt szerezzünk az élet minden területén. Másképpen élnek most a nők, mint a régi világban. Egyszer egy május elsején összetalálkoztunk a kender- és jutagyári nőkkel. Elmondtam nekik, hogy 1931- ben a gyár előtt tartottam egy illegális gyűlést. Sok dolgozó nő jött el arra. A május elsejei találkozáskor elmondtam a kender- és jutagyári asszonyoknak: kedves elvtársnők, emlékszem még magukra, egyikük, másikuk arcára is. Aki akkor 30 éves volt, 50 évesnek látszott, és aki most 50 éves. olvan. mintha 30 éves volna. (Derültség és taps.) Bizony, a 30 éves munkásasszony annak idején öregasszony volt a szó igazi értelmében. Nemcsak azért, mert fekete kendőben járt, hanem mert te&tileg- lelkileg összetört, megnyomo- rodott ember volt.

Most nézzenek körül, a mi országunkban: felszabadultak, emberekké vá'ts.k a nőik! Ha pártunk négy évtizedes harcának. e&ész demokráciánk

tizenöt esztendeiének más vívmánya nem lenne, akkor is elmondhatnánk: érdemes volt

fáradoznunk. érdemes volt küzd énünk.

Dobi elvtárs mondotta, hogy a magvar kérdést nem az ENSZ-ben döntik el. haatem a magyar nép dönti el. (Nagy taps.) Valóban, mondjuk 30 évvel ezelőtt mennvi szava volt a gyárban a munkásnak, vagy a faluban az egyszerű paraszt- embernek. Most a munkások, a Darusatok, mérnökök, technikusok. ' tanárok, pedagógusok itt ülnek, ebben a teremben, ott vannak a parlamentben és mindenütt, ahol eldöntik a kérdéseket. Ök mondják meg, mi történi ék' ebben az országban! (Hosszan tartó taps.) Ez a ma társadalmi rendszerünk, ez a mi vívmányunk. Ha mást nem értünk volna el. ez is megérte volna a harcot.

Ami a iövő munkáját illeti, vigyáznunk kell pártunk elvi alapjainak tisztaságává, a kommunista helytállásra. mert amíg ez megvan, semmiféle nehézségtől nem kell félnünk: Navvök a feladatok, de nagyok es. erők is. amelyek repdel,kezesünkre állnak. Népünk ismeri pártunk politikai fő vonalát, egyetért azzal, helyesli azt. Mi együtt harcolunk, együtt vagyunk a tömegekkel. Együtt harcolunk szovjet testvéreinkkel, a nemzetközi munkásosztállyal. S a mag var vonatkozású kérdéseket a iövőben sem az ENSZ-ben. hanem itt, Magyarországon — a pártkongresszuson. az országgyűlésben, a Központi Bizottságban —, a magyar dolgozó nép képviselői, dolgozó népünk fogia eldönteni. (Hosszan tartó taps.)

Kádár elvtáns ezután a párt- kongresszus külföldi visszhangjáról beszélt. A Pravdától angol és francia testvároártunk lapján keresztül az Indonéz Kommunista Párt lapjáig az egész baráti saitó állást foglalt mellettünk — mondotta. Az elvtársak megírták azt, amit itt képviselőik szóban is elmondtak, hogy egyetértenek harcunkkal, szolidárisak velünk. és örülnek eredményeinknek. Ha iól megfigyelték. azt is mondották, hogy vigyázzunk. ne legyünk beképzeltek ne kövessünk el ostobaságot. északkor semmiféle erő nem tud utunkba állni.

Van azonban másfajta visszhang is. Kapitalista visszhang. Ez a visszhang elég vegyes. Vannak a nyugati kapitalista sajtóban egészen reális, józan hangok, és vannak másfajták.- Va-nnak tudniillik Nyugaton pórul.i árt próféták, akik most kellemetlen helyzetben vannak és sületlenségekkel szeretnék magukat kivágni belőle.

A következő dolog történt: Egy hónappal ezelőtt olyan jóslatokat eresztettek meg, hogy Kádár a kongresszuson bejelenti: kivonulnak Magyar- országról a szovjet csapatok. Később azt mondották: csak a végén jelenti be. nem az elején. Amikor az előjelekből olvan érzésük támadt, hogy mi nemigen jelentünk t>e. akkor ezt mondták: maid Hruscsov jelenti be. Ügy beletüzelték magúikat, hogv most itt állnak és nem tudják, hogyan folytassák. A kivezető út első lépéseként régi ismerősünk, a Daily Herald a következőket írta: -Kádárnak a szovjet csapatokra vonatkozó beielentése nagy meglepetést okozott a küldöttség körében«. (Zaios derültség.)

Tisztázzuk elvtársak, amíg együtt vagyunk, tényleg nagy meglepetés volt? (Élénk derültség és taps.) Ez a mi tömegeinknek nem okozott meglepetést. A mi tömegeink tudják, ho<«v a szovjet csapatok a varsói szerződés értelmében tartózkodnak hazánkban, és azt is tudiák. ez a kérdés a mi belügyünik. kizárólag ránk tartozik.

Most arra van szükség, hogy tovább fokozzuk azt a lendületet. amelv széles hullámokat vert a tömegben, szocialista éoítőm unkánk meggyorsításáért. Hajtsuk vázre terveinket. dolgozzuk ki új ötéves tervünket és teremtsük meg annak jó alapjait. Ez a feladat. Tervezzünk az eddiginél is. nagyobb odaadással és a továto- biakban is őrizzük meg azt a köz~zéll3ínet, amelv ma a pártban és hazánkban kialakult. (Lelkes, hc-szan tartó nagy taps, mindenki feláll.)