Somogyi Néplap, 1959. december (16. évfolyam, 282-306. szám)

1959-12-23 / 301. szám

Szerda, 1959. december 23.

SOMOGYI NÉPLAP

A szakmásít ás előrelépés

— tetszik a fiataloknak . . •

Szakmunkásképzés a Barcsi Fűrészüzemben

í

C s i b i bácsi

Eddig nem dolgoztak szakmunkások a fűrészüzemekben. A keret- és körfűrészes, a parkettagyalus csak betanított munkás volt. Nem is tartozott a szakmák közé ez a munka. Nagy fejlődést jelent, hogy az Erdészeti Főigazgatóság a faipar e munkaköreiben dolgozók részére kétéves tanfolyamot indított. A tanfolyam végeztével a hallgatók szakmunkás-bizonyítványt kapnak.

Barcson 36 hallgatóval indult meg a tanfolyam. Eleinte nem mindenkinek tetszett a tanulás. Sok idős munkás, aki 15—20 év óta dolgozik az üzemben, bizony húzódozott. Ök már minden csínját-bínját ismerik a szakmának — gondolták —, miért kell tanfoÁ Magyar-Szovjef Baráti Társaság terveiből

(Tudósítónktól.)

Megyénk tudományos és kulturális életének igen fontos szerve a Magyar—Szovjet Baráti Társaság. Rendezvényei, előadásai, baráti találkozói, nyelvtanfolyamai és kiállításai 1957 májusa, az MSZBT megalakulása óta nagy népszerűségre tettek szert, és eredményesen szolgálták a magyar—szovjet barátságot.

Kiss Józsefnétől. az MSZBT megyei titkárától érdeklődtünk az MSZBT megyei elnökségének terveiről.

— Terveink között első helyen az ismeretterjesztés áll — mondottá Kiss Józsefné. — Erőinket kiállítások, előadások, baráti találkozók, ankétok megrendezése köti majd le az elkövetkező időszakban is. Klubhelyiségünkben a jövőben folytatni kívánjuk a népszerűségnek örvendő irodalmi, tudományos, valamint zenei ismeretterjesztő klubestek sorozatát, amelyeken szakavatott előadók tartanak előadásokat az orosz és szovjet irodalom, tudomány, művészet nagyjairól. Az Irodalmi Színpad tagjainak közreműködésével a közeljövőben irodalmi estet rendezünk kiváló szovjet írók műveiből. E műsort Kaposvár után több falusi művelődési otthonban is el szándékozunk juttatni.

Mezőgazdasági napokat rendezünk a KlOSZ-székházban február negyediki kezdettel. A téli hónapokban egyébként igen sok élménybeszámoló szerepel programunkban. A tavasszal a Szovjetunióba induló barátsági vonatunkra már 250 jelentkezőnk van.

Nagyon közkedveltek orosz nyelvtanfolyamaink is, itt Kaposváron 23, vidéken hét tanfolyam indult az idén, átlag

18—20 résztvevővel.

Január közepe táján kerül sor egy igen érdekesnek ígérkező előadásra, melyet máris nagy érdeklődéssel várnak. Dr. Révai Tibor docens tart ekkor előadást »A szovjet igazságszolgáltatás szerkezeti felépítése és működése« címmel. Folytatni, sőt megsokszorozni kívánjuk az ifjúság részére rendezett filmankétok számát is — fejezte be nyilatkozatát Kiss Józsefné, az MSZBT megyei elnökségének titkára.

lyamra járniuk? De amikor látták, hogy érdekes és számukra eddig ismeretlen dolgokról van ott szó, lassan belenyugodtak. Akik továbbra is kellemetlennek tartották, azoknak a vállalat elengedte a rendszeres órahallgatást, csak a vizsgára kell majd elmenniük. Ugyanis a szabályzat egyik pontja lehetővé teszi, hogy á tíz évnél hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkezőknek csak vizsgázni kelljen.

Míg az idősebbek idegenkedtek a tanulástól, a fiatalok annál nagyobb örömmel fogadták. Akik gépen dolgoztak, vagy mellette végeztek segédmunkát, mind jelentkeztek. Így szakképesítést szereznek, s ez — különösen a segédmunkásoknak — jelentős béremelkedést jelent. Akad olyan, aki 4,80 forintos órabért kap jelenleg, s a tanfolyam után, ha gépre kerül, ez 7 forintra emelkedik.

A tanfolyam hallgatói számtant, szakmai és különböző ismereti tárgyakat tanulnak. Általános üzemi problémákról hallanak az egyes előadásokon. Jobb minőségű munkát végeznek, ésszerűbben kihasználják az anyagot. Több időt töltenek együtt, jobban megismerik egymást és az egyes üzemrészek gondjait.

A CUKORGYÁRBAN mindenfelé csak. Csábi bácsinak szólítják az ötvenkét éves, mosolygós szemű Kanizsai Józsefet, a lakatos részleg vezetőjét Amikor feltűnik barna svájci sapkájában, olajos ruhájában, az emberek már messziről üdvözlik. Megállnak, s hosszasan elbeszélgetnek vele. Ilyenkor az üzem gondjain-bajain kívül meg- hányják-vetik a napi politikai eseményeket is. Mert Csi- bi bácsi szereti mindenkivel megvitatni, mi történt a világban. Erre mindig szó kerül. Aztán a gépek. Ez a szerelme, mindene.

— Ügy őrzi. vigyázza őket, mint valami ereklyét —

£ mondja Major György párt- íj titkár. — Hozzá van nőve a |> gépekhez. Az ő műhelyében <J senki sem hagyja a gépet piszkosan. Ha új gép érkezik, az első, hogy hivatják Csibi bácsit. Bármilyen szerelésről van szó, el tudja végezni.

— Csibi bácsi tudása — amit negyvenkét év alatt szedett össze Weiszmanfré- déknál, a Ganzban, a Dunai Gépgyárban — nem vész el, tovább él, gyarapodik, gazdagszik a fiatalokban. Ipari tanulókat nevel most, s nem is akármilyeneket. Aki az ő keze alól kerül ki, bárhol

megállja helyét. Nem rest ötvenszer elmagyarázni, ha valamelyik tanuló nem ért valamit. De nála mindant el kell sajátítani, ami jó szakemberré teszi a fiatalokat. Szakmai tudásán kívül hatalmas élettapasztalatát is átadja a fiataloknak. Sokszor beszél a múltról, sztrájkokról, 1919-ről, a hajdani mun- kássorsról, inaséveiről. »Hadi tudják meg, milyen arany- életűk tan most« — mondogatja. Egész embert akar mindenkiből nevelni. Olyanná szeretne alakítani mindenkit, mint amilyen maga.

— NAGYON SZERETI A FIATALOKAT, és ért is a

nyelvükön — mondja Major elvtárs. — Mindennel törődik a műhelyben. Utánanéz, rendszeresen járnak-e iskolába, hogy tanulnak. Nekem is gyakran beszámol ipari tanulóiról: Ki milyen, kivel kell egy kicsit külön is foglalkozni. S ami igen fontos, mindenkit biztat, bátorít, hegy tovább tanuljon.

Csibi bácsi szavát sokan megszívlelték, ezt bizonyítja, hogy a dolgozók gimnáziumába, a cukoripari technikumba is járnak a műhelyből, sőt akad, aki azt forgatja fejében, hogy egyetemre iratkozik be.

— Ha mindenhol olyan

Szakszervezeti taggyűlés a MÁV Fűtiüiázban

Hétfőn délután taggyűlésen értékelték a kaposvári MÁV Fűtőház szakszervezeti bizottságának ez évben végzett munkáját Szécsényi Zoltán sz. b - titkár beszámolójában megemlékezett az 1959-ben elért szép eredményekről, de szólt a hiányosságokról is. Kijelentette, hogy a szakszervezet az új évben minden erejével a hibák kijavítására törekszik.

Több hozzászólás hangzott, el. A KISZ-fiatalok megígérték, hogy a beszámolóban elhangzott bírálatot megszívlelik, és sokkal tevékenyebben kapcsolódnak be a szakszervezet kulturális munkájába.

A taggyűlésen a szakszervezeti bizottság jutalmakat nyújtott át a jó közösségi munkát végző dolgozóknak.

Ismét fellendül a balatonbailári KISZ-szervezet élele

Az elmúlt években általában jól dolgozott a balaton- boglári községi KlSZ-szerve- zet. Ezért ejtette gondolkodóba a fain vezetőit, hogy az utóbhi hónapokban elszegényedett a szervezeti élet, rendszertelenekké váltak a taggyűlések, a téli munkatervet sem készítették el a szervezet vezetői kellő időben.

A hibák oka, hogy nem volt otthonuk a KISZ-fiataloknak. Igényeltek egy helyiséget, amely régebben a KlOSZ-é volt, s ezért az szerette .volna visszakapni. Már-már birtokába is vette isimét, amikor a községi pártszervezet javaslatára a tanács a község fiataljainak utalta ki a szóban forgó helyiséget.

— Otthonunk már van, csak ki kell festeni, be keflil rendezni! — adta ki a jelszót a

vezetőség. S nemhiába. Jöttek szívesen a fiatalok szépíteni, csinosítani a KlSZ-helyi- séget. Munkájukban természetesen nem maradtak egyedül. Kaptak némi anyagi segítséget is.

Most is nagy a sürgölődés. Öröm nézni a frissen festett falakat, a csillogó, tiszta ablakokat.

— Bútorokat a járási KISZ- bizotitságtól kapunk — mondja Somogyi Erzsiké, s arcát pirosra festi az öröm.

— Igen sok segítséget adott a járás — veszi át a szót Samu István, a KlSZ-szerve- zet új titkára. — Gyakran látogatnak meg bennünket, mindenben segítik szervezetünk erősödését.

Molnár Ferencné kultúrfelelős is bekapcsolódik a beszélgetésbe.

— Barta Lajos Tavaszi mámor című egyfelvonásosával1 és szavalatokkal akarunk fal-J készülni a felszabadulási kulturális versenyre. Ez lesz J munkánk komolyabbik része Ezenkívül klubesteket, táncos \ összejöveteleket is rendezünk.'

Több KISZ-fiatal tagja aj művelődési ház szakköreinek, i s tevékenykednek a műve- [ lődési ház művészeti csoport- > jai'ban is. Samu István titkár J és Somogyi Erzsiké a színjét- í dédelgetett terve: nyáron aü szó, Molnárné és férje a kép- ■ zőművészeti kör tagjai.

Most, hogy otthonhoz jutottak a balatonboglári KISZ- fiatalok, megindul számukra \ a politikai iskola, s többen1 vesznek részt az »Ifjúság a] szocializmusért" próba-mozga-1 lomhán is. Cs. B. ]

szeretettel és annyit foglalkoznának a fiatalokkal, mint Csibi bácsi műhelyében, állítom, semmi baj sem lenne velük — mondja Kohánka Rudolf. — Csibi bácsi személyes példamutatása, megértése nagy hatással van a tanulókra. Senkinek sincs titka előtte. Egyszer megtudta, hogy az egyik fiú szemtelen odahaza, nem viselkedik tisztességesen szüleivel. Másnap jól megleckéztette, azóta nem volt panasz a fiúra;

Mint egy nagy család, olyan a műhely kollektívája: Csibi bácsi délelőttönként ■számtanpéldákat ad fel, általános műveltséghez tartozó kérdéseket vitat meg a fiúkkal. Reggelente pedig az újságok fontosabb cjkkeit tárgyalja meg velük. Mindenre kiterjed a figyelme.

— CSIBI BÄCSI KOMMUNISTA — magyarázza Kohánka elvtárs. — Az emberek tudják ezt, és ezért szeretik annyira, mert egész ember, mindenki gondját a szívén viseli, a munka a mindene.

Kanizsai elvtárs munkája elismeréseképpen »Kiváló dől gozó"-jelvényt kapott novemberben. Ö maga így beszél munká járói:

— önállóvá akarom nevelni a fiatalokat Vannak a gyárban olyan segédek, akik 15 év óta a szakmában dolgoznak, és mégsem tudnak önállóan megállni a lábukon: A mai fiataloknak nem szabad ilyeneknek lenniük. Kis- ujjukban kell lenni az atomoknak, neutronoknak, modem technikának. Érezniük kell a kort és megérteni. Én a repülők korában éltem, de ők mér az űrhajózás korában kezdenek munkához. Űj kor, új követelmények. S azt szeretném, ha az én fiaim az új kor embereivé nevelődnének a kezem alatt.

CSIBI BÁCSINAK van egy

tóbuszt bérelni és elvinni a tanulókat Sztálinvárosba, hadd lássanak egy kis modem technikát, új gépeket: Kívánjuk, hogy terve megvalósuljon.

Lajos Géza

<£

A NAPTÁR 1930-AT MU- TATOTT. Hideg őszi estén indultunk el Magyarországról. Egy kislányom és egy kisfiam maradt itthon a feleségemmel, meg egy omladozó ház, amit már nem tudtam rendbehozni. Nem volt miből. Munkát sehol sem kaptam, saját földünk nem volt, így én is vándorbotot fogtam kezembe, ■mint annyi társam, és nyakamba vettem a világot.

Akkoriban mindenütt keresték az embereket, akik hajlandók kivándorolni Amerikába és ott munkát vállalni. Fényes jövőt és valóságos Kánaánt ígértek az ügynökök mondván: sokat lehet ott keresni. A csábító szavak nagyon sok honfitársamat csalták ■ át akkor a tengeren túlra. Abban bizakodtam, hogy odaát sokkal több munkalehetőség van. így majd szépen kereshetek, és fizetésemből támogathatom itthon élő családomat mindaddig, amíg megfelelő tökére nem teszek szert, aztán hazajövök.

Tizenegy napig hajóztunk az Atlanti-óceánon. Svédországból indultunk, és úgy tájékoztattak bennünket, hogy Kanadában kötünk majd ki. A hajón néhányon voltunk csak magyarok, legtöbbnyire romániai németek utaztak velünk. Ezek családostul vándoroltak ki. Volt velük egy pap is, s többször hangoztatta, hogy ő 1925-ben járt Kanadában, és akkor már nagy vagyonnal bírtak azok, akik régebben mentek ki. Áhítattal hallgattuk ezeket a reménykeltő szavakat, és nem is mertünk arra gondolni, hogy netleg nem fedik a valóságot.

Öídollápos létfeianí artás

A MIKOR HAJÚNK a kei- nadai partoknál kikötött, csoportba verődtünk a fedélzeten, és szorongó szívvel, kíváncsian néztük a lenyugvó nap sugaraiban fürdő tengerparti tájat. A kikötőben nem voltak sokan, itt-ott lehetett csak egy-egy csellengő munkást látni. Mindegyikünknek feltűnt egy közeli kétemeletes épület — kapujából fogadóink siettek elénk. Igazán remek építmény volt ez, márvány oszlopokkal és csupa szépmivű faragásokkal. Azt hiszem, amikor újra szárazföldre léptünk, mindegyikünk szívét ugyanaz az érzés járta át: ideérkeztünk ugyan, de vajon mikor és hogyan fogunk még egyszer visz- szatérni hazánkba, családunkhoz.

/V agyon CSALÓD1 * TUNK, amikor azt hittük, hogy mi, akik együtt utaztunk, Kanadában is együtt fogunk dolgozni. Közölték velünk, hogy egyelőre várnunk kell, amíg egy farmer vagy ipari cég be nem jelenti munkánkra vonatkozó igényét. És mi vártunk, hiszen bizonyosak voltunk abban, hogy a korlátlan munkalehetőségek hazájában nem sokáig kell munkára várni. Hetek, lassan hónapok teltek már el, és senkinek sem volt szüksége munkásra. Oda- érkezésünk után kb. négy hónappal mindegyikünknek adtak egy címet, és elküldték bennünket.

öt dollárt kantunk felenként. és enn°k fedezni-* kellett a költségeket, amíg révbe nem

jutunk, öt dollár! Még nem voltunk tisztában a kapott összeg értékével, és nyugodtan indultunk utunkra.

Én egy farmer címét kaptam. Társaim másfelé indultak. Egyedül maradtam. Most éreztem igazán először, hogy mit jelent egyedül lenni egy vadidegen országban. Különösen lehangolt, hogy a féltve őrzött öt dolláromat felemészti az útiköltség, ha vonaton akarok eljutni a farmra. Szerencsémre a kikötőből induló tehervonatok egyikére sikerült észrevétlenül felszöknöm, és így megmenthettem az útiköltséget.

A kezdeti örömben azonban később üröm vegyült. Ugyanis mint minden tehervonat, ez is sokat rostokolt a nagyobb állomásokon. Az idő egyre inkább éreztette velem, hogy ennivaló nélkül még Kanadában is nehéz napokig utazni. Az egyik állomáson, amíg a mozdony vizet vett és tolatott, vásároltam néhány doboz kon- zer«"t és egy darab kenyeret.

JSZAKA ÉRTEM a farmhoz legközelebb eső faluba. A községi kovácshoz tértem be. Lakásán még égett, a lámpa. Nehezen ugyan, de megértette kívánságomat, és útba igazított. Szerettem volna jó meleg ágyban kipihenni az utazás fáradalmait, de a kovács nem kínálta fel az ciszakai szállást. Így útnak indultam.

, A farmon mindenki aludt, amikor odaértem. Hatalmas istálló húzódott az apró lakóépület mögött, távolabb ma- és szénakazlak feketéinek.

E

Az egyik szénakazal tövében feküdtem le, gondoltam, majd reggel jelentkezem a gazdánál.

— Nem kell nekem munkás, ki a fene küldte magát hozzám? — ezzel fogadott a farmer. Szerettem volna szégyenemben a föld alá süllyedni. Német ember volt a farmer, így többé-kevésbé tudtunk egymással beszélni. Talán megsajnált, vagy belátással volt irántam, de egy hónapra felfogadott. Aludni azonban csak az istállóban aludhattam. Teheneket őriztem harmadma- gammal, és nem sokkal kerestem többet, mint amennyibe a napi étkezés került.

Többször észrevettem, hogy társaim nem néznek jó szemmel. Ennek okát a gazda magyarázta meg később, amikor lejárt az egy hónap, és tovább kellett menni. — Nem szeretik az itteni munkások a bevándorlókat, mert azok elfoglalják előlük a munkahelyeket, és eleszik előlük a kenyeret — mondta a gazda. Ekkor láttam, hogy mennyire félrevezettek, becsaptak bennünket otthon, amikor a tengeren túli Kánaánról beszéltek nekünk.

néltalánul banduKOLTAM egyik farmról a másikra, és szomorúan tapasztaltam, hogy salt kanadai munkanélküli is rója az utakat munkát keresve. Csupán a véletlen műve volt, hogy néhány hónapos tétlenkedés, csavargás után egy ci- r'cnvért'',n sikerült. munka.* kapnom. Egészségűéini szempontból egyáltalán nem megfelelő, hideg műhelyben dől goztam. Naphosszat betonon álltam, mert a műhelyben nem volt rács vagy gyékény, amit az ember a lába alá tehetett volna. így rövidésen izületi gyulladást kaptam, és mivel kiestem a munkából, azonnal fel is mondtak.

Erdőbe jártunk fát kitermelni. Talán ebben a munkában lehetett legjobban keresni. Kis barakkban laktunk egy erdei tisztáson, és csak fizetésért mentünk be a városba.

Volt köztünk néhány francia, ök általában külön csoportban dolgoztak. A többiek mondták, hogy nekik köszönhetjük a jó fizetést, ugyanis ök harcolták ki a béremelést, s ők — kommunisták. Ebédidőben újságot olvastak, és vasárnaponként együtt mentek be a városba. Gyűléseket tartottak. Egy vasárnap este hiába vártuk visz- sza őket. Munkaadónk mérges volt, kiabált, szidta a kommunizmust és a kommunistákat, és vissza akarta állítani a régebbi, jóval kisebb béreket. Talán az bátorította fel eny- nyire, hogy a franciákat letartóztatták, de akkor már mi sem engedtünk a negyven- nyolcból, és elhatároztuk, hogy valami módon mi is se gítünk a kommunistáknak. Egyik társunk felkereste a szervezet vezetőjét, és közölte vele, hogy mi minden fizetés alkalmával az összfizetés tíz százalékát átadjuk a szervezetnek.

Azután már gyakrabban jártunk be a városba. Jó nébán« ’---kő—"*"lést és bAl—úcllen?* tün‘r ’sen vettünk r’szt r gyári munkásokkal együtt.

Amikor a Szovjetunió győztesen került ki a második világháborúból, mindannyian örültünk, és már szövögettük a tarveket a hazautazásról.

Bár nem hittünk a tőkés sajtó híreszteléseinek a magyar népi demokráciával kapcsolatban, mégis nehéz volt elhinni, hogy itthon a föld végre jogos tulajdonosának, a parasztságnak a kezébe került, s Magyarországon a nép vette át a hatalmat.

Pénz, sok-sok dollár kellett az útra, és bizony lassan jött össze a szükséges összeg. Amikor már együtt volt a hajóegy ára, kiderült, hogy időközben megdrágultak a jegyek, i-s tovább kellett várni.

] gr:2-BEN VÉGRE EL- ÉRKEZETT a várva várt nap. Sok keserűséggel és nélkülözéssel terhelt 22 év után újra az Atlanti-óceánon hajóztunk.

Idehaza egy teljesen megváltozott, gazdag ország várt rám. Alig hittem a szememnek, amikor Budapest szépségét megláttam, hiszen fővárosunkban óriási károkat okozott a második világháború, és ennek már alig akadt nyoma.

Az erdészetnél kaptam állandó jellegű munkát, és ott dolgoztam ez év tavaszáig. Márciusban termelőszövetkezetbe léptem.

Nem kell többé munkáért idegenbe mennem, népi demokratikus rendszerünk biztosítja minden államvolnárá- nak a munkához való jógot. Minden reményem mártván arra, hogy a szuloki Dózsa 'Termelőszövetkezetben megta- ' ’ ’«m számításomat.

Elmondta: Wc' k - F ren®.

Feljegyezte: Hernesz Ferenc