Somogyi Néplap, 1959. november (16. évfolyam, 257-281. szám)
1959-11-11 / 265. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Szerda, 1339 november EL. A haladás és a muradiság harca Somogyssohoa Kultúrszomjúság Igáiban Samogyszob vasúti gócpont mellett fekszik. Négy Irányból futnak be ide a vonatok híreket hozva a közeli falvak és távoli vidékek lakóinak életéről. Minden adottsága megvan ahhoz, hogy lópást tartson a fejlődéssel. Mégis az itt élő emberek egy része nem él a lehetőségekkel. . Még nagyon iól emlékeznek a somogyszobiak arra, mélyen felhördülést váltott ki néhány emberből annak ideién a dohánybeváltó létesítésének terve. A most Nagyatádon lévő dohánybeváltót ugyanis ebben a községiben akartaik felépíteni. Sok napszámos és uradalmi cseléd várta tóle sorsának némi enyhülését. Jó munkaalkalmat jelentett volna. De a módosabb gazdák nem adták el teleknek való földjeiket. Sóla József, egy akkori vagyonosabb gazda meg is mondta, hogy miért: »Ha megengednénk, hogy felépüljön a beváltó, akkor én nem kapnék napszámost.« A harmincas éveik végén épülő köves útnak is sok ellenzője akadt. Dávidházi József például a rétje szélén állva dühében botjával verte a földet az' úttervezők előtt: »Ezen pedig nem vezetik át. mert ez ősi Davidházi -b i rtck.« Átvezették, s most mindenki örül neki. S örülnének a dohánybeváltónak is. Még sok példát lehetne említem arra, hogy az egykori hangadó gazdák mennyire ellenséged voltak a hasznosnak, a jónak, egyszóval a fejlődésnek. Tanult-e a múlt sok hibájából Samogyszob népe? A falu válaszút előtt r.es süldoszállást és egy ‘10 férőhelyes anyakoca-ólat. Hol tartanának már ok is. a másik közös erőfeszítéssel létrehozott gazdasági épületek nagyrészt kihasználatlanok. A baromfiéiban nádpállókat tart az fmsz. Nem fáj ez senkinek? De igen. Az elmúlt tavasszal 16 gazda már elhatározta, hogy tsz-t alakít. A maradi, gondolkodásúak azonban megállították ezt a folyamatot. Az idén is napirenden van a tsz-alakítás gondolata, sőt a tavalyihoz viszonyítva javult a hangulat. Természetesen nem ügy kell ezt érteni, hogy most már mindenki útón-útfélen a tsz előnyeit hirdeti’ De az emberek gondolkodásában változás történt a fejlődés javára. Megmutatkozik ez főleg a határban. A betakarítással végeztek. Kukoricaszár is csak itt-ott látható. Nőm halogatják a vetést sem. A tervezett 560 holdas vetésterületüknek több mint 30 százalékán elszórták a magot. Somogyszobon is egyre több azoknak a gazdáknak a száma, akik meggyőződve a közös gazdálkodás előnyeiről, már csak társakra várnak, hogy megalapozhassák közös das gazda is ezek közé tartozik. — Sokszor végeztem számadást — mondja Hóka bácsi —, getcg munkát ad. de jövedelmet keveset. Gazdasági befektetésre alig jut valami. Kisgyura György évek óta küszködik három hold saját és három hold bérelt földjén. Ö és felesége szorgalmasan dolgoznak. Idős koruk ellenére a termények betakarításával és a vetéssel is végeztek. — Nem félek én a tsz-töl — válaszol kérdésünkre —, voltam már benne. Aki becsülettel dolgozik ott, jól él kevesebb fáradság árán. Szántó László azok közül való. akik már tavaly tavasszal aláírták a belépési nyilatkozatot. .11 hold. földje van,, az istállóban 'két tehene, egy üszője, egy bikája, egy lova. Két süldő/és egy hízó nevelkedik az ólban. Miért elégedetlen mégis? Mert tudja, hogy' ezt kevesebb fáradsággal is elérhette volna. Sorolhatnám még sok olyan gazda nevét, aki ugyanígy vélekedik. Visszahúzó erők persze most is akadnak. Szerepük ■nem is kicsiny. De a fejlődés erői napról napra növekszenek. Samogyszob népe tanult a múlt hibáiból. Nem akar tovább egy helyben topogni; MEGFORRTAK A BOROK a pincékben, és Igái termelőszövetkezeti község dolgozó parasztsága cl is a lehetőséggel: oltcgalja szóraját a hegy levétel. De más-fajta szomjúság is tapasztalható Igáiban, amit egy szóval talán úgy lehetne kifejezni, hagy kultúrszomjóság. Az elmúlt években -pezsgő kulturális élet folyt a községben. Egy ideig azonban gátolta a fejlődést, .hogy nem volt megfelelő színpaddal ellátott művelődési otthonuk, ahol rendezvényeiket megtarthatták volna. Az Iparoskor helyiségének színpada kicsinek bizonyult. Azonban a parasztok, a földművesszövetkezet, a. tanács, a pedagógusok, az iparosok, a művelődés le Uses munkásai nem nyugodtak bele ebbe az állapotba, s 1958 nyarán megkenitek a mozihelyiség színpadának átépítését, meg- nagyobbitasát. A megyei tanács 50 000 forintot biztosított a színpad na- gyobbitásához. Az öltözőhelyiségeket társadalmi munkában az idén építették. Nagy segítséget adott ehhez az ez év tavaszán alakult Aranykalász Termelőszövetkezet tagsága-, de kivették részüket a társadalmi munkából a földmwvesszö- vetkeset tagjai, a pedagógusok, a tanács dolgozói és az iparosok is. A napokban fejeztekbe a művelődési ház festését, ennek anyagi terhét a Somogy megyei Moziüzemi Vállalat vállalta. Gyönyörű bársony- függönyt is vásároltak abból az összegből, melynek egy részét a lakosság adakozásából biztosították. Az fmsz dolgozói 500 forintot gyűjtőitek. Az, utolsó simítások folynak tehát a művelődési házban, mert arra mindig gondolnak az igaVak, hogy minél csinosabb legyen Thália hajléka. A villamos-művek. a földmüvesszövetkezat, a malom, a termelőszövetkezet és a tanács egy-egij csillárt vásárol, hogy még szebbé tegyék a rendbehozott, megnagyobbított színpadit, 300 személyes nézőterű kultúrházat. MINDEZEKNEK NAGYON ÖRÜLNEK az i.galiak, mert igénylik a kultúrát. Jó bizonyítéka ennek, hogy itt működik megyénk egyik legjobb színjátszó és tánccsoportból, énekés zenekarból álló földmüves- szóvetkezeti kultúrcsoportja. A. csaknem száz kultúrinun- kás a fáin minden rétegét képviseli. A pedagógusok nagy részt vállaltait al inépművelés feladataiból. A színjátszó csoportnak Tóth Mihály tanár, az énekkarnak Pető Gyula énektanár, a tánc csoportnak szintén pedagógus a vezetője. A zenekart a földművesszövelke- zct főkönyvelője, Károly János vezeti A Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulóját november 6-án este a művelődési házban rendezték meg. A földművesszövetkezet kórusá- nak, zenekarának műsorát az úttörőcsapat egészítette ki. Az átalakított es új,színpad- dal ellátott művelődési •ház fokozottabb tevékenységre biztatja a művészeti csoportokat, A színjátszók rövidesen megkezdik a -Nem vagyunk angyalok-- című darab próbáit, A zenekar és énekkar a tét elején m-egta rtandó Haydn• hangversenyre készül. Megrendezik a magyar dráma estjét is. November végén a pártkongresszus tiszteletére az ősz* szcs művészeti ágak bevonásával és az úttörőcsapat segítségével adnak műsort. Dalban, táncban, zenében és prózában mutatják be azt a nagy utat, amelyet pártunk az illegalitás időszakától kezdve a mai napig megtett. Az ismeretterjesztő előadásokat szintén itt tartják. Otthonira talál az új művelődési házban a Csiky Gergely Színház is. Az ünnepélyes megnyitást november közepére tervezik,' s összekötik a színház SybiVl előadásával. Érdemes megemlíteni, hogy a. kiadott bér leteltből 250 darabot egész évre élőre megvásároltak. Biztosítva van tehát színházunk előadásainak látogatottsága Igái községben! Az új művelődési házban jobban kibontakozhat majd az iskolások kulturális élete is. MEGÉRDEMLIK az igaliak a szép művelődési házat, megdolgoztak érte. U. Z. jövőjüket. Hóka József 14 hol- S. S. •iOeXIXDGOexiiOOOOOOOOOGGOOOOOOOGOOOOOOGOOOOOe. KUKORICAFOSZTÁS két tsz is. ha nem jön közbe az ellenforradalom? Ezek a közös gazdaságok felbomlót tak. Azóta egyetlen egy tsz sam alakúit. Az annak idején és mindig ag-ra az eredményre jutottam, hogy nem jól megy így az élet, A 14 hold föld renáH Megvalósuljon-© az új, vagy maradjon mindén a régi szerint. Környékükön ma már csaknem mindenütt nagyüzemi gazdálkodás folyik. A tavasz- szal vagy a korábbi években közös gazdálkodás útjára tért gazdák már olyan eredményeket mutathatnak féL melyeknek fényében jól látni a jövő perspektíváját 1952-től 56-ig három tsz működött náluk: az Úttörő, a Büzakalász és a Kossuth Termelőszövetkezet. A kezdet nehéz volt. Az Úttörő például 52-ben még mindössze 2,5 forintot osztott munkaegységenként. A belső hibák, vaüa- miint az aszály és a jégkár vitték el a hasznot. 55-ben ugyanez a tsz már 50 forintra növelte a munkaegység értékét. Építettek egy ötszázas baromfi- ólat, helyrehoztak egy 14 férőhelyes sertés&aztatót. egy ötveSZAKADÁS Lt- ég könyvtáravatás Gyugyon Eltelik egy-egy időszak, és az ember leteszi a szerszámot: számítást végez eddigi munkájáról. Meddig értünk el, honnan indultunk, merre, hogyan megyünk tovább ... Augusztusban jártak Gyugyon a megye tanácsi vezetői, szakemberek és a Hazafias Népfront képviselői, hogy megtanácskozzák a község lakóival : tudnak-e segíteni a íalu új útszakaszának elkészítésében. A gy agyiak elvállalták a földmunkát Nem volt könnyű dolguk, ekkor kellett a legtöbb erő a jövő évi kenyér biztosításához is. De megcsinálták. A tavasszal termelőszövetkezetié kovácsolódott kollektíva így akarta. Szombaton számadást végeztek és ünnepeltek a községbeliek. Az óta válást összekapcsolták a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 42. évfordulójának megünneplésével. Nagy Tibor és Fitos Gyula, a Somogy megyei Útfenntartó és Parképítő Vállalat mérnökei társadalmi munkában készítették el az út terveit, a falu lakói 3100 köbméter főidet mozgattak meg. ‘ László István dr., a megyei tanács v. b.-elnöke nyitotta Cr_T_-_-_-.j-.jwwwwww^^^JV^*M‘uw«*i',i|* * " * ».»Aw.,» - w m »i»,-,» »flés adta át a községnek az J1800 piéler hosszú utat. A HaLEV OVALÓ V A REZGOMB FORDÍTOTTA:BÁRÁNDI KOMOR VILMA elf! — kiáltotta az asszony. — Megmondtam: el kell tenned áb alól Ediwgert, különben... — Jól van, jól van! — szakívaXkodott' ezzel a kapcsolatával. Leben asszony teljesen je-1 lentéktelcn no volt. Az a hír \ 75. otta félbe békülékenyen a járta róla, hogy színésznő. Le- műlovar. — Csak azt mondd hét, hogy valóban holmi kis \ meg, hol, hogyan és mikor, színésznő volt, aki azért repült t ide, a megszállott Rigába, mint! 14. A szerenád légV az illatozó mézre, hogy ö is részesüljön az összerabolt \ Azt itt leírt drámai jelenet javakban. zafias Népfront kezdeményezésére társadalmi munkában megkezdett útépítések közül a gyugyi készült el elsőnek — 1 millió 30 ezer forint állami támogatással. (Országos viszonylatban a második vagy harmadik az ilyen módon készült utak közül.) — Csak Somogy ban több 'mint 73 millió forint jutott ebben az évben az utak karSzóval innen fúj a szel — londnak tartasz engem? Azt a lehető legprózaibb be- Nagy, több emeletes házban Sjbantartására és újak építésére mormogta Smith, és így szólt hiszed elfelejtettem azt az es- ggélgetés kezdődött. lakott, és igen kellemesen érezJankowskához: Legsziveseb- tét, amikor megakadalyoztad, Jankovska és Smith hideg- te magát annak az embernek ben azokat a férfiakat lőném hogy megfojtsam? Most mar vérrel vitatták meg Edinger az oltalma alatt, aki a helyit halomra, akik a szoknyád kő- nem engedem ki a kezem kő- rneggyilkolásának minden el- lakosságot rettegésben tartót- J rül ügyeskednek. zül, megyek a Gestapóra, és ^pzettiető módozatát. Számba ta. í 7 w ^ elmondom, hogy a te Blake-ed minden körülményt, ho• Az őrség nem zavarta jelen- 5 kod^od ~J/^dte^.TL’^vska- vagy Berzmy-ed, vagy a fene tehetik el a legegyszerűb- létével főnökét, amikor az a í ~ A sheriff követek Edinger tudja, hogy hívják, valójában [ab aló, mérlegelték a szerelem gyönyöreinek adta át S ti* or°S2t tiszt • • • rendelkezésükre álló eszközö- magát, úgyhogy Smith úgy ' felpattant, kezet keí> meghányták-vetették a vélte, ez az időpont a legalkal- táhnmo’-ról volt szó csípőre tette, most igazan irgavróbb részleteket, elvetet- masabb merénylet elkövetésé-TsnZem én^zt a sherif- oiyan AVolt’ £%' UtcaJAnv' ték az egyik megoldást, majd re. ismerem en azt a snenj — ^ gombot, Blake, a gom- -77^* _7~ fetl — mondta komoran Smith, _ kiáltotta — Ne teke- masikkal ciítafc ek>” ~ “ ■ A Gestapóra bejutni egyenlő a lehetetlennel. Edingert különben is munkatársainak tö— mondta László István dr. — Viseljék gondját, járjanak még nagyobb leplekkel a szocializmus építésének útján. ■A művelődési házban folytatódott az ünnepség. Látrányi Gyula, a Hazafias Népfront községi bizottságának titkára a régi gondokról, Csiga József, a tsz párttitkára 1917 októberéről és átalakult mai életünkről beszélt. Ez alkalommal adta át Bagó Gyula, a járási tanács v. b.- elnöke Gyugy községnek a most létesített 200 kötetés népkönyvtárat. Az egykori 600 holdas földbirtokosnak, Nádaséi- Kálmánnak a kastélya a kisiskolások kedves műsora után felhangzó tapsot visszhangozta. Odakint egyhangúan, kedvetlenül szemerkél a novemberi eső. A szívekben a »mindig előre« vágyát, a lelkesedést nem lohasztja álmos buborékjaival. Villany is lesz — már folyamatban van a munka. 15-én buszjáratot kap a falu. Jól van: a számadás után megint előre*. V. p. Felesleges huzavona avagy: hogyan lehet elvenni a vállalatok kedvét az önköltségoökkentő hiteltől? és rám mutatott. - Nyilván a tóriázzumk vele;'Mutassa meg Gestapo el akarja láb alól ten- ne^ a gombot! Engedelmesen elővettem a ni ezt a fickót, te pedig meg akarod menteni. — Ide figyel), Clärens... — Az asszony megragadta Smith kezét. — Ha nem teszed esi — Még a lovak is belebutul- ] nak a szerelembe — állapitól- r ta meg Smith hozzáértéssel ■— J Holnap este a mennyországba c rezgonibot, és a tenyeremen Smith orra elé tartottam. Igaza vált Jankó wskának, mege vette körül. Autójában menesztcm. még 'nekem, soha az ~életben talizmánnak nevezte ° . _ nritf — nr\t wW m ölen Hnariit lr Ebben meg is egyeztek. ij Másnap reggel megkérdez- '■ tem Jankowskától: nem látsz Texasban, Nem lesz se ház a ranchon, se jégszekrény, se mosógép. Kereshetsz magadnak más feleséget, — Mindig ámítasz — morogta Smith, azután újra kitört: — Nem, nem és nem! Dögöljenek meg mind az udvarlóid, ■mert csak akkor kaplak meg, ha már nem válogathatsz! — Clärens! — kiáltott rá Jankovjska. — Nem hallgatsz! — Talán nincs így?! — kiabált a férfi ú. — Egészen boezt a gombot. Ez a nekibőszült, makacs ember olyan lett a rézgomb láttán, mint akit meg- bűvölnek... megtámadni ugyancsak reménytelen kísérlet lett volna; a villát, amelyben lakott, jobban őrizték, mint a város börtönét. .. A legalkalmasabb helynek egy bizonyos Leben asszony Szánalmas volt a tekintete, Wcám látszott, ahol Edinger amikor eloszor a gombra, az- ....... ~után reám pillantott, és mint a ° estei£ töltötte, megszelídült vadállat, erőszak- Ez a kispolgár, aki minden Talán csak egyik-másik titkos kai fojtotta tússzá a már-már megengedhető és megengedhe- szervezetnek. / feltörő ordítást. tetten eszköz igénybevételével Elnevette magát, de jól lát— Maga győzött... — nyög- karriert csiráit, úgy látszik, tam rc^a> i^gy nincs vcaamx te ki nagy erőfeszítéssel. — illőnek találta szeretőt tartani, jókedve. Jól van, beszéljen... sőt nemhogy nem csinált bclő— Hányszor mondjam még le titkot, hanem egyenesen hí- — Folytatjuk — — Miféle alak ez? Hanyagul rántotta meg a vállát: — A barátom. Van valami joga rnagáKinek lehet hozzám joga? 700 ezer forint önköltség- csekken tó beruházási hitelt igényelt a Kaposvári Faipari Vállalat. Tette ezt pedig azért, mert egy kézi műhely létrehozásával növelni akarta a termelést, tekintette] a bútor keresettségére és a helyszűkére. A vállalat vezetői megértették azt a rendeletet. amely nemcsak lehetővé teszi önköltségcsökkentő hitel kérését, hanem ajánlja is azt korszerűsítésre, a termelékenység fokozására. Érthető, hogy törekvését támogatta a megyei tanács is, hiszen az önköltség csökkentő hitel visszafizetésének feltételeit biztosítva látta. Kijelölte tehát a Tatarozót az építkezés megkezdésére. Igen ám, csakhogy a Beruházási Bank központja belekötött a hitelkérelem indokolásába. Majd amikor kiderült, hogy gépek nem kellenek az épülethez, .mert szabadkézi műhely építéséről van szó — amely éppen egy ilyen műhely hiányában kd3 helyre szorult gépek kétszeres kihasználását teszi lehetővé —. akkor más ürügyet kerestek az engedély megtagadására. Az ügy még nem zárult le. A megyei tanács, a Beruházási Bank helyi fiókja és a Faipari Vállalat nem tudja mire vélni ezt a fele sieges huzavonát. I-Ia tudnák az iparági főigazgatóságon, hegy az önköltssgcsökkentö beruházás milyen nehezen vált népszerűvé Kaposvárott, akkor minden bizcnnVal rájönnének. hogy ez a hercehurca nemcsak fölösleges, hanem káros is. Elveszi a vállalatok, üzemek kedvét az önköüség- esökkenlő hiteltől.