Somogyi Néplap, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-11 / 239. szám
Vasárnap, 1959. október 11. SOMOGYI NÉPLAP Jtli újsáq a színházban? Már hírt adtunk olvasóinknak áriról-, toogy a társulati ülés napján megkezdődtek Kcdálv Háry János című dal ját ékának próbái. E darabot a Csiky Ger- •gely Színház a színházak államosításának 10: évfordulója alkalmából mutatja be. Mint a színház művészeti vezetői szerkesztőségünket értesítették, •az új évad nyitóelőadásán, mély egyúttal ünnepi megemlékezés is lesz, Kodály Zoltán is megjelenik. Szép daljátékát még nem játszotta ilyen fiatal színház. Sokaikat foglalkoztat az a kérdés, kiket fogunk látni a Háry János főbb szerepeiben. Eláruljuk, hogy a címszerepben a tavalyi sok színészi, énekesi próbát sikerrel kiállt Krémet Józsefet láthatjuk majd, kedvesét, Órásét pedig Farkas Anny Jászai-díjas játssza. A kitűnő humorú Csorba István Mard bácsi, a császásmő kocsisa szerepében, míg a szép hangú Pálfy Aliz Mária-Lujza szerepében, FUlár István pedig VIRÁNYI PÁL: BALATON PARTI ESTE Sötétedik. Cserfes habok halk szóval hívogatnak. Ä strand üres, a sétány elhagyott, kigyúltak most a lámpák. Fényoszlopuk — hosszú, ingó pillérei a partnak — a vízbe lesnek: létük értelmét tán ott találnák? Hajótülök kiált. Megszülte gyermekét a móló, s az útnak indul, sorsát anyás szemmel a torony vigyázza, amíg a távoli sötét bezárja, s innen már halódó kis fényeit a túlsó part hűen szeretni várja. Én hol kutassam, a habok között, mint a lámpákba célom? Vagy messze menjek; várna s befogadna tán a távol. A mélynek nem hiszek: üres habok, csábítóak, kacérok. Elmenni innen bátorság kell, s az út fárasztó lehet. Ha vágyom is, csak elmesélem; mert nincs merszem messze járnom. Sötét vizek felé így indul fehér hajóján a képzelet. Napóleon szerepében deríti majd közönségünket. Az egyre gyorsuló ütemű felkészülésből, a próbákról kiszűrődő hírekből azt következtetjük, hogy színházunk már a nyitásnál kedves meglepetésünkre szolgál majd a Háry János élőadásával. Figyelmet érdemlő színházi hír még, hogy bár esténként a vidéket járják társulatunk tagjai; a Háry Jánoson kívül párhuzamosán még két bemutatóra* készülnek művészeink. Az október 24—i Háiy-bemutató után kerül sor október 30-án Williams Tenessee Üvegfigurák című darabjának bemutatójára, majd november 20-án Bródy Sándor Tanítónő című színművének előadására. Az Üvegfigurákat, melynek próbáit és előadását az egyik főszereplő sajnálatos megbetegedése állította meg az elmúlt évadban, Seregi László rendezi mint vendég. A Tanítónő rendezésében színházunk új rendezője, Kamarás Gyula mutatkozik be közönségünknek. TÖRÖK ZSÓFI: ŐSZI GŐG Még büszke zászló egy kis falevél. Zöldje sárgul, de még fent lobog. Es boldogan szól, halkan lebeszél bús társának, mely már alant zokog: — Sajnállak, kedves, hidd el, oly nagyon, hogy szép nyaradból őszöd elragad! De érthető, hogy én még friss vagyok, hisz másfél nappal idősebb te vagy! Te már a sárban, ráncos nagyanyó, s én még a csúcson! Ünnepelt! Szabad! Becéz a szél: — Te csókolnivaló! — Csak érted égek! — harsan rám a nap ... Még büszke zászló egy kis falevél. Es azt hiszi: örökké fent lobog! De elfeledve földön üldögél, mikorra készek e kis verssorok. „ANATOLE FRANCE ÚR ELINDULT A KOMMUNIZMUS FELÉ“ Megemlékezés az író halála 35. évfordulóján gúnyolójává, A legvonzóbb France-képet Maxim Gorkij hagyta ránk, aki azt írjg róla, hogy »Ana- tole France sokoldalú és szoros kapcsolatban áll népével«. Valóban. France szerencséje, hogy nemcsak a könyvek gazdag világában otthonos, hanem jól ismeri az utcák, vásárcsarnokok, fogadók tarkabarka népét is. Szívesen járkál közöttük, ismerkedik életükkel, noha pályája elején ahhoz áll* közel, hogy a fától ne lássa az erdőt, anélkül essék az üres irodalmiaskodás- ba, hogy fogalma lenne az igazi irodalomról. Mint a francia romantika és realizmus nagy korszakának Komlós Aladár: PETŐFITŐL ADYIG BEÜTÖK LÁSZLÓ: * T O R Z O ző kor szemléletkészlete, hogy halnak el és készülnek stílusok és attitűdök, mi az oka, hagy óriások után törpék következnek, majd megint nagy egyéniségek, támadnak. A fejlődést tehát nemcsak abból a szempontból nézem (mint a konzervatív irodalomtörténet- írás tette), hogy milyen veszteségekkel járt az eltávolodás Petőfi és Arany klasszicizmusától, hanem abból is, hogy milyen nyereséggel- az új fénykorhoz, Adyékhoz való közeledés. De bármennyire érdeke] a műfaj és a közízlés fejlődése, nem áldozom fel érte az egyes költők és műveik szemügyre vételét. Az irodalomban mégis ők a legfontosabbak, nem a közízlés változása. így könyvemben Arany János, vlamust gátak közé szorító Arany László, Tompa, Gyulai, költészete, majd a századfordu- Vajda JánoSj Kiss József, Kelőn egy elszántan szubjektív viczky, Komjáth, s még vagy Könyvem azt kívánja bemu- _ _=_________ tát rai, hogyan alakult ki előbb műfaj sorsa, vagy a ♦ az 1850-es évek líraellen es, változása, vagy legalább is a szubjekti- megrajzolom Bemégy a cukrászdába, megiszol egy dupla feketét, elszívsz két cigarettát, és rájössz, milyen egyedül vagy, verset motydgsz a boldog beteljesült szerelemről, és örülsz, mert Leültében megvillantja a szoknya egy nő fehér combjait, szabályokba terelnéd szárnyas gondolataidat, de látod, szétfolynak, mint a rádió kétesértékű dallamai, érzékszerveiden táncoltatod a kisvárosi estét, s mire idegeidet a lényeges vételére behangolnád, olyan szánalmasan üres leszel, mint a rádió, mely éppen most hallgatott el. * IV. [szemléletű líra, egy. az értelem [által élesen megvilágított köl ítészeitől hogyan jutottunk egv ja lelki élet homályában mozgó harminc-negyven, az utóbbi időben háttérbe szorult költő arcképét. Könyvem körülbelül tíz év j lírához. A vizsgálat a történél- ■ kutatásainak összefoglalása.. De ímí TiÁcvI Cvf Q.mil o ó rfyMLr/~,v« hói1 i-<•>.***%•*~^ ~ ’ 1 ______ __ .. *1 _ | mi részlet-tanulságokon kívül Jelvi eredményekkel is jár: be- | Lelátunk az irodalomtörténeti jfejlődés szövőszékébe. Kiderül, : hogyan fogy el, illetve hígul i fel egy fényes kor szemléletianyaga s gyűlik fel a követketermészetesen' benne van korábbi írói és irodalmi tapasztalataim eredménye is, amelyeket akkor szereztem, mikor verset, vagy regényt írtam,- s nem is sejtettem, hogy ezt a könyvet megírom valaha. Ismerkedünk megyénk művészeti hagyományaival A művésze ttörténe t mint új - tantárgy köszöntött bennünket a IV. osztályban. Az új tantárgy, az első óra mindig izgalommal várt esemény. A somogyi föld szinte termi a szépet. Az ide való diáknak nem kell messzire zarándokolni, hogy találkozzék a művészettel; Zichy Mihály, Iványi- Grünwald, Vaszary, Rinpl-Rónai, Kunffy Lajos, Bernáth Aurél és Martyn Ferenc Somogy szülöttei. Amikor először csengetnek művészettörténelem órára, a IV. osztályosok már a Csalo- gányközben járnak. Végigmegyünk a szélesen, kényelmesen terpeszkedő kápoinás dorgbon. A színes, kora őszi Róma-hegyi táj a Rippl-Rónai-képek fin- gulatát idézi. Hamarosan feltűnik a Róma-villa vakítóan fehérre meszelt kapuja, a gesztenyesor, s távolabb, az öreg fák karéjában elbúvó, ódon ' emeletes villa s tőle jobbra, hatalma® mogyoróbokrok rejtőkében a műterem épülete. Itt élt, itt járt, itt festett Rippl- Rónai József. Szerette a »színek sokféleségét, finomságát, hangos vagy halk beszédét«. Ezt tükrözi otthona: a bútorok, a szőnyegek ' és elsősorban a képek. Lombjulutt hullató fák alatt ismerkedünk tanárunk előadásából Rippl-Rónáí Józseffel. Napfényben fürdik a Róraa- ^hegy, s amikor a nyárias melegben hazafelé ballagunk, visszatekintünk a még dús lombo atii fák mögött eltűnő Róma-villára, úgy érezzük: az élő Rippl-Rónai József szelleme kíséri utunkat vissza az iskolába, ahol könyvbeli tudást és élő hagyományt ígv összeötvözve kapunk útravalót egy életre. ff ét hét telt el a Róma- hegyi látogatás óta ... Már kicsit hűvös, őszies reggel van, de ez nem hűti izgalmunkat. Ki hallgat, ki vitatkozik, mindenki másképp vár és készül a nagy élményre, a találkozásra két európai hírű művésszel: Zichy Mihályival, akinek már csak emlékét köszöntjük és Kunffy Lajossal, megyénk »nagy öregével«. Sebesen száguldanak az autóbuszok, zeng, harsog a vidám nótaszó, s csak akkor csendesedik, el, amikor megérkezünk a Tab ■melletti kis Zala községbe, ahonnan a múlt század legnagyobb magyar grafikusa, Zichy Mihály elindult a világhírnév felé. Festményei, rajzai, palettája, ecsetjei, hangszerei körében megérinti a látogatót a zseni szelleme. Az ember tragédiáját, Arany balladáit, Petőfi költeményeit illusztrálta a messzi cári Oroszország fővárosában, aJiol megmaradt mindvégig magyarnak. A falon a művész apjának valóra vált jóslatát olvassuk: »Lesz még idő, amikor múzeumot emelnek Neked a hálásabb utódok és a gazdagabb ősök«. Alig tudunk betelni ennek a bűbájos, ragyogóan tiszta és rendezett kis múzeumnak a sokféle látnivalójával. Tanárunk Zichy Mihály életét és munkásságát ismertető, rövid előadása után a múzeum gondozója, Zichy Mihály unokája, Rónai Istvánná kalauzol bennünket lebilincselő előzékenységgel. Nem Is tudjuk, mit csodáljunk inkább: a kaukázusi szoba kincseket érő, temérdek ritkaságát-e, vagy a Zichy egykori műtermében, kiállított világhírű nagy festményeit, vagy a két terpmberi látható reprodukció- és dokumentum- kíállitá&t-e? Es mindezek tetejében itt van a múzeummal szemben -fekvő, hatalmas ősi park! Ennyi szépség és gazdag élmény után nehéz innét tovább rfienni... T assan mégis visszaülünk az autóbuszokba, s a két csoportban kiránduló 140 negyedikes leány máris robog Somogytúr felé. Beszélgetésünk témája — a nóták szünetében — a szép, őszhajú. fehérszakállú művész, aki Párizsból tért vissza megpihenni igazi otthonába, a túri. kúriába. Mindenki, tudni vél valamit a 90 éves mesterről. Édesapja 48-as honvéd volt, s a szabadságharc bukása után kiszökött Olaszországba, ott harcolt Garibaldi zászlói alatt. Érdekes könyvet is írt erről Megérkezünk. Meghatódva állunk a 90 éves ősz Mester előtt. Egy kicsit büszkék és nagyon boldogok vagyunk, hogy mi lehetünk az elsők, akik a kilencvenedik születés-, napján köszöntik. Kis ünnepséget rögtönzünk. Egyik társunk virágcsokorral köszönti az idős házaspárt, tanárunk Kunffy Lajos művészetét méltatja, s nehéz volna megmondani, ki volt meghatottabb azokban a pillanatokban: ők-é, vagy mi? Arra a közvetlen szeretetve egyikünk sem gondolhatott, amellyel a művész és felesége fogad bennünket. A Kunffykúrián találkozunk a művészettörténettel és az irodalom- történettel is. A századfordulónak szinte nincs is olyan jeles művésze, írója, akivel a Kunffy-házaSpár ne találkozott volna. Milyen természetes közvettéhséggel számolt be az aranyos Kunffyué, Elza néni pl. Adyval való találkozásáról. Elza néni kedves készséggel adta kezünkbe Csinszka leveleit, Ady, Kosztolányi dedikált könyveit. Meghatódva forgattuk ezeket a már történelmi emlékeket. A műteremben nekünk, fiataloknak ösztönző élményt nyújtott az idős művész töretlen munkakedve, öröm volt hallgatni tervezgetéseit, mintha a kor mit sem jelentene számára. Megtanulhattuk tőle, hogy a munka fiatalít! A nap mintha belefáradt volna abba, hogy a mi kedvünkért két napon át nyarat játszott, hamar nyugovóra tér. Nehéz szívvel búcsúzunk el a bennünket a kapuig kísérő idős . házaspártól. Amíg csak látjuk őket, integetünk nekik, s ők is sokáig integetnek utánunk. 'T'ele van a szívünk szépséggel és örömmel. Milyen szép is a világ! Milyen elbűvölő az alkonyi fénybeni ragyogó ősz eleji táj! Milyen♦ jó fiatalnak lenni és élvezni | mindazt a szépséget, amit a mi életünk nyújt! Munka és szépség, élet és művészet milyen tökéletes egységbe tud forrni a mi korunk nevelésében! Kellner Judit, Komáromi C ' iella, a leánygimn, IV, o, tanulói,* népes epigen-nemzedéke, ő is elszakad első írói lépéseivel az élettől, a társadalomtól, a nagy érzések valóságától. Azon az úton indult el, melyen legfeljebb finomkodó . parnasszistává, szimbolistává válhatott volna. Példa erre első megjelent műve, az Arany versek, melyben ugyan nagy verskultúráról és nyelvkultúráról adott számot, viszont tagadhatatlan, hogy e munkája másodlagos. Mint kortársainak, neki is nagy próbatételt jelent a Párizsi Kommün, a világ első proietárforradalma. France-ot sem érintette meg a bukás tragédiája; egyike volt azoknak, akik a Kommünnel rokonszenvező Verlaine-t kirekesztették irodalmi társaságukból. Fran- ce-nak kezdeti tévedésére egyetlen mentség a fiatalsága s az, hogy nagy szerelme a reakciós irodalmi szalonok egyikében bonyolódott. Művészi ízlése ekkor még meglehetősen korlátolt. Szemben áll Zola forradalmi naturalizmusával, Verlaine sejtelmességé- vel, Rimbaud látomásos erejével, Mallarmé újszerű elvontságával. Még fiatal, és nem csoda, ha alrhoz az oldalhoz csapódik, ahol a csatakürtök súlyos arany ozásúak. A tévelygés nem tart sokáig. Amint sikerül közvetlen közelről felfedeznie az életet, a társadalmat, kitör a szűk és szegényes papírvilágból, felismerésekkel a tarsolyában indul az irodalmi magaslatok felé. Népi eredete ekkor válik vezérlőjévé. A tősgyökeres párizsi fiatalember tolla alól — aki legfeljebb nyári napokban fordul meg a fővároson kívül eső helységekben — kikerül a korabeli francia kisváros mesteri kézzel .festett képe a Jelenkori történet köteteiben, a Lúdláb királynőben, és követi őket egy sereg súlyosan Bizonyító mű, hogy France-szal csoda történt. Természetes dolog, hogy a sokak által csodált férfias szellem elsősorban a vallásos nevelésnek és a bigott- ságnak, a lelki terrornak üzent hadat. Ez a szembeállás oda gyökerezik ifjúkorába, ott kelt az egyházi Stanislas-kollégium börtönszerű falai között, ahova apja sznobizmusa juttatta. Börtön ez az intézet. France tulajdonképpen itt válik egy életre az elmaradottság kérANATOLE FRANCE: A NYELV PÁSTÉTOM A Sátán ágyában feküdt lángoló függönyök mögött. A pokol orvosai és patikusai megállapították, hogy fehér a nyelve, abból arra következtettek, hogy gyomorrontásban szenved, s könnyű, s egyúttal tápláló ételeket rendeltek neki. A Sátán kijelentette, semmire sincs étvágya, csak egy bizonyos földi fogásra, amit olyan kitűnően készítenek el. a nők, ha összeverődnek, mégpedig' nyelvpástétomra. Az orvosok belátták, hogy valóban, ennél jobban semmi sem felelne meg a király gyomrának. Egy óra múlva a kívánt fogást fel is szolgálták Sátánnak. De kellemetlennek, ízetlennek találta. Behívatta föszakácsát, és megkérdezte tőle, honnan vették a pástétomot. — Párizsból, felség. Egészen friss: ma reggel sütötte a Marais-negyédben egy gyermekágyas asszony szobájában tizenkét trécselö asszony. — Most már értem, miért nincs semmi sava-borsa — felelte a poklok fejedelme. — Nem ott vettétek, ahol kellett volna. Az efféle fogást a polgárasszonyok olyan jól készítik, amennyire csak tőlük telik, dt nincs bennük semmi finomság, semmi igazi tehetség. A cselédasszonyok már kevésbé értenek hozzá. Ha 'jó nyelvpástétomot akartok, csakis zárdába menjetek érte. Csak a vén apácák tudnak beletenni mindent, ami szükséges hozzá, a harag fűszerszámait, a meg- szólás kakukkfüvét, a gyanúsítás édesköményét, a rágalom babérlevelét. Ez a példázat a jó Gilotm Landoulle atyának, a méltatlan kapucinusnak szentbeszédéből való. lelhetetlen gúnyolójává, gyűlölőjévé. Gorkij mondja róla: » ... orra megszimatolta a pokol rrtin- den bűzét, bármilyen finom illatokba bújt is«. Márpedig a Kommün leverése után, a -harmadik köztársaság« alatt finom illatokba burkolózva csak úgy bűzölgött a francia járadék-kapitalizmus világa, melynek egyre kevesebb köze volt a termeléshez. France elhatároló undo- rodása a »harmadik köztársaság« »burzsoá erényei iránt« egybeesik a francia munkás- mozgalom magához térésével a Kommün leverése után. A hetvenes években Marx vezetésével megalakult a .marxista munkáspárt, a kilencvenes években lépett fel a francia munkásmozgalom olyan alakja, mint Jean Jaurés, aki később eleven hatással van Fran- ce-ra. Az író nem egyik napról a másikra lepi meg kortársait az egyértelmű »balra át«-tal. Még kísérletezik, megpróbál járni, a neokatolicizmus kívül mázos, belül annál roskatagabb bástyái között. Ám amikor bekövetkezik a »balra át«, megindulnak ellene a támadások. A tűzzel-késsel folyó viták egyik lecsapódásának nevezhetnénk nálunk legnépszerűbb könyvét, a Lúdláb királynőt és a Nyársforgató Jakab meséit, melyekben Anatole France a toll művészének legtisztább derűjével, iróniájával a vallás lényegét vette célba, ezzel mindvégig a haladás ügyének szolgálatát vállalva magára. Egy dühödt reakciós bírálója írja róla ebben az időben: »Anatole France úr harcosan bemutatkozott a Dreyfus-ügy- ben, találkozott Jaurés-val és elindult a kommunizmus felé«. Valóban, France élete végén az Októberi Forradalom mellé állt, s hiába próbáltok ellenségei kisebbíteni e végleges színvallás értékét azzal, hogy csak »kacérkodik a kommunizmussal«. A nálunk különösen népszerű író művei adják legfényesebb cáfolatát ez állításnak. Ha France csak a Lúdláb királynővel köszöntött volna be hozzánk, akkor is szeretett úti- társunkként tartanánk számon. Halálának 35. évfordulóján kedvenc hőse, NyS-sforgató Jakab híres meséinek egyikét nyújtjuk át olvasóinknak. MEZEI MIHÁLY: BALLAGOK Dailol az Ember — dalol a Akácfa mellett a kis bicikli, Munka. Csengője sóhajt, akarja hívni Igazi testvér — soha nem unva Gazdáját haza. Egymást szeretni,.. .Esti harangszó ballag a fákoi Pacsirta nótás rozsmező szélén Ballagok én is. Megizzadt Ifjú pár pihen, kioldott kévén válla Alszik a gyermek. Pihen a Kasza.
