Somogyi Néplap, 1959. október (16. évfolyam, 230-256. szám)
1959-10-01 / 230. szám
Csütörtök, 1959. október 1. 6 SOMOGYI NÉPLAP Pessdiilőhen a népművelési munka Gölten ,„Gyorshajtás“ FILMSZÍNHÁZAINK műsorából Az őszi. téli és kora tavaszi népművelési munkára készülődnek Gölle termelőszövetkezeti község tömegszervezetei. Már elkészültek a munkatervek, s azokat a közeli napokban hangolja össze a tanács. A teendők középpontjában felszabadulásunk 15. évfordulójának méltó megünneplése áll. Megalakult a TIT is. Tíz előadásban a község lakóit leginkább érdeklő kérdésekkel szándékozik foglalkozni az őszi és téli estéken. Megszervezték a KISZ politikai kört. A pedagógusok vállalták a kör foglalkozásainak irányítását. Valamennyi KISZ-fiatal részt kíván venni a politikai kör munkájában. A kultúrmun-kára is először a falu kommunista fiatalsága jelentkezett. Elkezdték tanulni Nagy Ignác Tisztú jí- tás című háromfelvonásos vígjátékát azzal a célkitűzéssel, hogy a göllei bemutató után ellátogatnak a darab előadásával a környező községekbe is. Mi újság még a művelődési házban és környékén? Alakulóban van egy felnőtt vegyeskar. Eddig negyvenöt férfi és nő jelentkezett a kórusba az énekelni szeretők közül. Előreláthatóan az őszi mezőgazdasági munkák után megkezdik a próbákat. A megyei KISZ-bizottság segítségével a község fiataljai klubszobát létesítettek. Szívesen töltik itt szabad idejüket mind a fiatalok, mind az idősebbek. Egy KISZ-zenekar is» alakult. A felvonulással egybe- ■ kötött szüreti mulatságon, me-* lyet október 4-én rendeznek a* fiatalok, valószínűleg ez a ze-„ nekar szolgáltatja majd a talp-« alávalót. A község tanulni vá-J gyó lakóinak részvételével ok-® tóber közepén kezdi meg má-' sodik évét a riépközépiskola. » Még egy eredményükre igen J büszkék — és joggal — a göl-, led fiatalok. Több mint ezer fo-« rint értékű könyvet adtak el a„ könyvhéten. Az elmúlt vasár-* nap ismét felállították könyv-J sátrukat a művelődési ház* előtt, és nem panaszkodhattak“ a forgalomra. « Reméljük, hogy a szép len-, dülettel induló őszi, téli, tava-« szí népművelési munka meg-I termi a várt gyümölcsöt. ■ H Kuminecz László l Gölle. Pénteken uapfogyaiJras* Október 2-án, pénteken nap-" fogyatkozás lesz. A ritka tér-* mészeti tünemény hazánkban* is megfigyelhető. Sötét szem- * üvegen lehet majd látni. A» napfogyatkozás 12 óra 40' perckor kezdődik és 14 óra 20,3 [ SZ£L percig tart. A legerősebb 13 óra 31 perckor lesz, ekkor Hold a Napnak mintegy százalékát fedi el. (MTI) A Városi Rendőrkapitányság szabálysértési előadójának irodája előtt néhányon várakoznak. Két-három fiatalember. két-három idősebb korosztálybeli. Nyílik az ajtó, magas férfi lép a folyosóra. — Nos? — 50 forint. — Nem is sok. A közös sors közlékennyé teszi az embereket, a magas is mondja, nem vár kérdéseket sem. — Nem volt nálam a jogosítvány, egy este aztán látom ám, hogy jelez a rendőr a lámpájával, kto. 70—80 méterre lehetett. Amilyen gyorsan tudtam, megfordultam, aztán ereszd neki! — Mégis megtudták? — Meg, valahogyan. Elmegy, a többiek összenéznek. Hát ilyen is van. A beszélgetés megszakad, aztán egy tüskésre nyírt és egy hosszú, hátrafésült hajú között újból megindul. — Hát maga? — a tüskéshajú a mellette ácsorgóhoz fordul. Amaz legyint csak, nem 4** •<SBS ihSm JSL'Sír íi? LÁNGOK A HATÁRON a» 23 I Megalakult a megyei Nyomolvasó Parancsnokság A KISZ Somogy megyei Bizottságán a közelmúltban megalakult a megyei Nyomotvasó Parancsnokság. Feladata, hogy mozgósítsa a KISZ- és az úttörőszervezeteket hazánk fel- szabadulása emlékeinek összegyűjtésére. A forradalmi nyomolvasó munkának már szép hagyományai vannak megyénkben. A tavasszal az úttörők, szerte a megyében a Tanácsköztársaság emlékeit keresték. felkutatták az akkori dicsőséges idők ma is élő hőseit. A végzett jó munkát minden járásban a Hősök Könyve dicséri. A Nyomolvasó Parancsnokság most ismét harcra szólítja fel a KISZ-tagokat és’ az úttörőket. Azt a feladatot adta a szervezeteknek, hogy elevenítsék fel felszabadulásunk eseményeit, gyűjtsék össze a hős magyar partizánok tetteinek emlékeit. Mivel a megye felszabadításában nagy szerepük volt a bolgár katonáknak, az ő harcaik emlékének a felkutatása is helvet kell kapjon a nyomolvasék munkájában. Az úttörők a fellelhető adatok alapján próbáljanak összeköttetést teremteni a harcokban részt vett bolgár katonákkal, hívják meg őket csapatukhoz. A parancsnokság javasolta a szervezeteknek, hogy dolgozzák fel lakóhelyük 15 éves fejlődését, és 'hasonlítsák össze a dolgozók életét a felszabadulás előttivel, kutassák fel az egykori uradalmak, egyházi nagybirtokok cselédeinek életét jellemző adatokat, gyűjtsenek anyagot a gyári munkások akkori helyzetéről, a kizsákmányolok embertelenségéről, írják meg a földosztás, a termelőszövetkezet vagy egy-egy üzem történetét, s azt, hogy mikor alakult meg a helyi pártszervezet és ifjúsági szövetség. Mindezeknek egyrészt az a céljuk, hogy ifjúságunk alapoBűn és hnnhodés Argentínában az egyik labdarúgó-mérkőzésen egy ismeretlen cowboy lasszót dobott a játékvezetőre, s eltávolította a pályáról. A bíróság előtt a cowboy elmondotta, hogy messzi vidékről jött, és életében először látott labdarúgó-mérkőzést. »Nagyon felháborított, hogy ez a fekete alak — mondta az alperes — minduntalan a játékosok között futkos, s csak zavarja őket«. A bíróság egyhangúlag elítélte a cowboyt. mert »mint szurkok5« megsértette a »magatartásbeli normákat«, s arra Ítélte, hogy »egy éven át köteles tisztán tartani a játékvezető autóját«, san megismerje, honnan indul-* tunk el. értékelni tudja a fel-“ szabadulást és az azóta elért« hatalmas fejlődést, másrészt, “ hogy kézzel foghatóbb, szilár-« dabb alapon bontakozhassék ki* a magyar és szovjet úttörők, testvéri barátsága és a szocia-« lizmus ügye dráti odaadó lelke-J hosszúhajút. — Csak nem halálos? — csillan nagyobb érdeklődés a tüskehajú szemében. — Nem... másnapra mind a ketten rendbejöttünk már. — Szerencse. — Látszik, hogy már nem érdekli any- nyira a dolog, azért megkérdezi. — Mennyivel ment? Gyorshajtás? — Elég gyorsan haladtunk. Másfél óra alatt fejenként egy liter kőröshegyi. A tüskehajú nem érti, az» tán kapcsol. — És? Nyílik az ajtó, hívják a séd és. Nagy feladat vár a KISZ- és* az úttörőcsapatok tagjaira. Ezt* csak úgy tudják jól elvégezni,, ha a felnőttek is segítik őket* az anyag összegyűjtésében, fel- * dolgozásában. Ha ez megtörté-* nlk, sikeres lesz a munka. — És... és ;.: És csendháborításért felírtak bennünket. — Menetközben félig visszafordulva mondja. A többiek összenéznek: hát ilyen js vám V. P. Dm Juan&U dzsemborita Az angol postaigazgatóság néhány héttel ezelőtt felkérte a telefonos kisasszonyokat, legyenek nagyon szívélyesek »ügyfeleikhez«. Nem látták előre, hogy ez milyen következményekkel jár: rengeteg angol Don Juan találkát kért a kisasszonyoktól. A birminghami telefonosnők már belefáradtak abba, hogy állandóan elutasítsák — természetesen a legudvariasabb formában — a túl figyelmes férfiakat, s összebeszéltek: valamennyinek egy meghatározott helyen és egy időben adtak randevút. Több száz Don Juan gyűlt össze egy üres ház előtt, amelynek ráadásul még az a híre, hogy kísértetek járnak benne. Boltok vándorlása Az üzletek ide-oda költöztetésének — azt hiszem — sem a vásárlók, sem a bolt dolgozói, sem pedig az illetékes vállalat vezetői nem örülnek különösképpen. A Május 1 utcában azonban néhány bolt »veszi a sátorfáját«, hamarosan más helyiségbe költözik. Az átszervezés bizonyára a vásárlók egyetértésével történik majd, hiszen bővül ezáltal — hogy csak egyet emíítsünk elöljáróban — a bútorüzlet is, amely eddig szűk helyiségeiben raktározási gondokkal küszködött. Az Útfenntartó Vállalat volt irodahelyiségei közül egy üresen áll. A másikba a Május 1 utcából kitelepített Fehérnemű Ktsz költözött ideiglenesen. A Leértékelt áruk boltja — szintén ideiglenesen — régebb óta dolgozik már a harmadik helyiségben. Ez és a fehérnemű- sok is az Ady Endre utcába, a RÖVIKÖT raktári helyére vonulnak (hamarosan kiköltözik a Textilművek mellett épült új raktárépületébe a RÖVIKÖT). A Május 1 utcai tejbolt régi, nem tudja ellátni a forgalmat. A mostani leértékelt áruk helyére költözik, útközben azonban egy korszerűsítési folyamaton esik át. Tervezik — az Élelmiszer Kisker vezetői már jártak Székesfehérváron ez ügyben —, hogy három: tej-, kakaó- és kávékiszolgáló automatát vásárolnak. (Fehérvári újítás.) Az automaták egy érme bedobására és gombnyomásra töltik a zártan tartott reggeliféleséget a tisztán, automatikusan csúszó poharakba. Sajnos, az automaták gyártására egyelőre nem vállalkozik Székesfehérvár, tudniillik kevés még a megrendelőjük. A most üresen álló helyiség és fehérneműsök helyén a Kisker nyitja meg könnyű vasáruk és háztartási áruk boltját. A tejivó mellől az Ady Eridre utcába távozik a nyomtatvány- bolt. E két helyiséget foglalja el a bútorüzlet, amely majd új portáljaival, egy-egy konyhának, szobának berendezett kirakatával bizonnyal egyik sokat nyújtó, szép üzlete lesz a város középpontjának. A bolt bővítésére egyrészt azért került sor, mert növekedett a bútorforgalom, másrészt pedig kb. 30—iO százalékkal jobb a bútorellátás is, mint a két évvel ezelőtti. A tervek rögzítése után most azt várjuk — gondoljuk — a város lakosaival egyetemben, hogy mihamarabb gyönyörködhessünk az új létesítmények nyújtotta szépben, élvezhessük előnyeit. A Lángok a határon című színes kínai film mai bemutatójára -nem mindennapi alkalomból kerül sor. A Kínai Népköztársaság megalakulásának 10. évfordulóját ünnepeljük vele. A festői környezetű falucska, a film- történet székhelye, bővizű folyó mellett fekszik. A túlsó parton még a laiomintan- gisták az urak, de emitt már a béke honol; a néphadsereg katonái itt táboroznak ugyan, de hallgatnak a fegyverek. Bár még katonák őrzik a kis falu népének életét, biztonságát, de már az építőmunkáé a szó. A szárazság okozta évszázados nyomor ellen készülődik a fiatal politikai biztos vezetésével a falu lakossága. Meipusank/an, az öreg paraszt, akire sokon hallgatnak a faluban, szilárd támasza a politikai biztosnak. Nem úgy fia, Tulung, akit megszédített a suttogás és barátja, Kotan, aki az ellenség zsoldjában áll. Feladata zavart |P| 'í. i|g§§ kelteni az új életre eszmélők, a békés építéshez hozzálátni akarók között. Tervei sikerülnek. Biztos támogatóra lel Tulung- ban, akivel elhiteti, loogy kisfiát Li doktornő megmérgezte. A férfi bosszúra készül, elrabolja a doktornőt, hogy végezzen vele. Tervében megakadályozzák, így a folyón túlra menekül, s esküt tesz a kuomintagistáknak. Megbízásukból vissza kell térnie falujába. Az őrség tud érkezéséről, de nem bántja. Feleségét ott találja az alatt a fa alatt a folyóparton, ahol valamikor eljegyezte az asszonyt. Mikor megtudja, hogy kisfia él, megbánja eltévelyedését. Továbbra is szívós harc az osztályrésze a falu lakóinak és a néphadsereg katonáinak. De csak kisüt a nap. A titokzatos for- radásos kéz gazdája, mely annyi szabotázs akciót hajtott végre, hurokra kerül. A gát is elkészül, s amikor ünnepélyesen felnyitják a zsilipet, az életet jelentő víz benyomul a medencébe mintegy bizonyítani, hogy mától fogva itt más élet kezdődik. ,|SÍ SZABAD IFJÚSÁG Rí. ”S (Október X—4-ig ) j!’ Várna kedvelt tengeri fürdőhely a Fekete-tenger partján, s országos hírű labdarúgó- csapata van. Az együttes legnagyobb erőssége a kitűnő centercsatár: Radoszlav Gala- bov. A legutóbbi mérkőzésre még Szófiából is érkeztek lelkes szurkolók. Közöttük van Elena, a bájos szófiai lány. Megismerkedik Radoszlavval a tengerparton, s kölcsönösen megtetszenek, egymásnak. Itt tulajdonképpen vége is lenne a film meséjének, ha nem volna a fiatal mérnöknek és kitűnő labdarúgónak egy ikertestvére, Radoszvet. ő külsőleg megszólalásig hasonmása ikertestvérének, jellemében azonban pontosan az ellentéte. Radoszvet könnyelmű, kalandkedvelő alakja bonyolítja tovább a vígjáték meséjét. Lel- kiismeretfurdalás nélkül vállalkozik center csatárnak, amikor felfedezi, hagy összetévesztik bátyjával, noha fut- balltudományát még egyetlen rúgással sem próbálta ki. De mindez még nem elég. Elervát kis híján végleg elidegeníti bátyjától. Radoszlav csak az utolsó percekben döbben a valóságra. Sok érdekes bonyodalom teszi élvezetessé a bolgárok e film- vigjátékát, mig elérkezik a sorsdöntő mérkőzés ideje. Radoszvet hiába tetteti betegnek magát, ki kell futnia a pályára. Nem gurul bele a labda a hálóba? Felkapja, és kézzel behelyezi. A botrány elkerülhetetlennek látszik, amikor megjelenik Radoszlav és Elena. A Vvtosa vezetői és a vállalat lelkes, futballért rajongó szakszervezeti vezetője csak most döbbennek rá tévedésükre. Radoszvet, hogy kínos helyzetéből meneküljön, vakbélgyulladást színlel. A kivonuló mentők kórházba szállítják, és nem kerülheti el az operálókést. A mérkőzés a Vitosa csapatának gyászos vereségével végződik., i Vallási őrület Az indiai Rajkot helységben mintegy 50 000 ember gyűlt össze, hogy szemtanúja legyen a csodatevő istennő »inkamá- ciójának«. A vollási szertartás alatt a túlbuzgó hívők őrjöngésbe törtek ki, s annak következtében 49 embert halálra tapostak, 29-en súlyosan megsebesültek. A hatóságok vizsgálatot rendeltek el. Egy szakszervezeti vezető csinos kis jövedelme Az AFL—CIO amerikai szakszervezeti szövetség elnöke, George Meany eddig »potom« évi 35 000 dollár fizetésből -nyomor gott«. Javaslat hangzott el, hogy Meany »szerény« jövedelmét évi 45 000 dollárra emeljék fel. Üj szavak a francia nyelvben A szovjet holdrakéta sikeres útja új szavakkal gazdagította a francia nyelvet. Az egyik »Alunir« (leszállni a Holdon), a másik a hozzá tartozó főnév: »Alunissage«. A Francia Akadémia »halhatatlanjai«, akiknek dönteniük kell arról, hogy mi válik a francia nyelv szókincsévé, meglepő gyorsasággal elfogadták az új szavakat. Apróhirdetések Apróhirdetés ára: hétköznap szavanként 1,- Ft, vasárnap 2,- Ft. Legkisebb hirdetés 10 szó. Az első szó két szónak számít. Hirdetéseket felvesz a Somogyi Néplap Ki- adóhivatala, Kaposvár, Latinka Sándor u. 2. Telefon: 15-16. A vidékiek postán is feladhatják hirdetésüket. Arát a megjelenés után közöljük a feladóval, s befizetési csekket küldünk. __________________ A DÁS-VÉTEL Családi ház beköitözhetőséggel, 1200 négyszögöl területtel eladó. Cím a Kiadóban. (10292) A belvárosban 500 négyszögöl telken romos családi ház beköltözhetően, 30 000 téglával, egy családi házra való tetőszerkezettel, 40 termő gyümölcsfával eladó. (Bontási, építkezési engedély van.) Cím a Kiadóban. (10293) Toponáron a Dimitrov u. 23. sz. alatti szoba, konyha, kamrás családi ház 200 négyszögöl területen eladó. Azonnal beköltözhető. Érdeklődni ugyanott. (809) 4000 db hazai cserép eladó. Czir- ják, Kaposszerdahely, Árpád u. 18. __________________________________(818) á llás Vasipari művezetői képesítéssel vagy gépipari (szakipari) technikumi végzettséggel rendelkező műhelyvezetőt keresünk balatonszaba- di műhelyünk részére. Az ajánlatokat képesítés megjelölésével és önéletrajz mellékelésével Siófokra kérjük. Állami Fuvarozási és Kor- délyozási Vállalat, siófoki kirendeltsége, Siófok, Széchenyi u. 4. sz. Telefon: 178.__________________(10002) H etesen szoba, konyha, mellék- helyiségből álló családi ház gazdasági felszerelésekkel eladó. Cím: Hetes, Petőfi u. 34. 4815) VEGYES Gyermektelen mérnök házaspár albérleti szobát keres lehetőleg a belvárosban. »811« jeligére a Hirdetőben. <811) Téli hagymaszükségletét legolcsóbban kielégítheti a Kaposvári Kertészeti Vállalatnál, Árok u. 4. alatt. (812) Somogyi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottsága és a Somogy megyei Tanács Lapja. Felelős szerkesztő: KíSDEAK JÓZSEF. Szerkesztőség: Kaposvár, Sztálin u. 14. Telefon: 15-10, 15-11» Kiadja: a Somogyi Néplap Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinka S. u. 2. Telefon: 15-16. Felelős kiadó: WIRTH LAJOS. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaaosvári tizemében, Kaposvár, Latinka S. u. 6. - 3287 Nyomdáért felel: LÁSZLÓ TIBOR igazgató. Terjeszti: a Magyar Posta. E16* fizethető: a helyi postahivataloknál és postáskézbesítőknél Előfizetési díj egy hónapra 11,- Ffc