Somogyi Néplap, 1959. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)

1959-09-02 / 205. szám

Szerda, 1959. szeptember 2. 2 SOMOGYI NÉPLAP (Folytatás az 1. oldalról.) nép ugyanúgy, mint a szovjet nép, minden más nép, békét akar. Nemcsak az amerikai mun­kásosztály és a farmerek, ha­nem az amerikai üzletemberek és értelmiségiek széles rétegei sem osztják a militaristáknak, a hidegháború és az erőpoli­tika szószólóinak nézeteit. Csak ez utóbbiak félnek, ha friss szelek kezdenek fújdo- gálni és e szelek eloszlathatják a nemzetközi feszültség fel­hőit, félnek, hogy csökken a fegyverkezés és így kevesebb előnyös fegyvergyártási meg­rendeléshez jutnak. Nem mu­tatkozott-e meg ez a félelem a tőzsdei részvények árfolya­mán, amikor napvilágot látott a hír, hogy a szovjet kormány­fő és Eisenhower amerikai el­nök kölcsönösén látogatást tesz egymás országában? , Nixon mélységesen téved a szovjet kormányról és a szov­jet . népről alkptott nézeteiben. Nem ismeri népünket- A Szov­jetunióban tett látogatása ide­jén barátságosan, tisztelettel fogadták, mint olyan ország képviselőjét, amellyel a Szov­jetunió jó kapcsolatokat kíván. Ez egyáltalán néha azt jelenti, hogy országunkban bárki is osztja Nixon politikai néze­teit. ■ A szovjet emberek megszok­ták, hogy tisztelettel fogadják kormányuk vendégéit. így is jártak el mindenütt, abban a reményben, hogy az ilyen lá­togatások növelik a lehetősé­geit a jobb, kölcsönös megér­tésre, a feszültség enyhülésé­re, a Szovjetunió és az Egye­sült Államok közötti béke biz­tosítására. . Nálunk a nép és a kor­mány között nincs és nem is lehet eltérés sem ebben, sem más kérdésekben. Túl­zás nélkül elmondhatjuk, , hogy nálunk a nép, a leg­tökéletesebben egyetért a kormány és á kommunis­ta párt szoros egységével. Ne is keressen senki sza­kadékot a nép és a szov­jet kormány között, mert ez hiábavaló fáiadság len­ne! (Viharos taps.) A napokban olvastam azt a beszédet, amelyet Nixon ame­rikai alelnök az amerikai lé­gió kongresszusán mondott. Olyan lei jelentések hangzottak el a felszólalásban á Szovjet­unióról, amelyeket nem lehet válasz nélkül hagyni. Amikor Nixon itt yolt a Szovjetunió­ban, én nyíltan megmondtam neki, hogy a szovjet emberek nem ismernek rá a régi Ni- xonra. Mi Maccarthy követő­jeként ismertük őt. Beszédei­ben viszont jelek mutatkoztak arra, hogy helyesen látja a mai helyzetet és a kialakult helyzetből kivezető út lehető­ségeit. Moszkvai beszélgeté­seink során szintén ilyen jó­zan nézetekről tett tanúságot Nixon. Még is' mondtam néki, hogy jelenlegi álláspontja sok­ban egyezik azzal, amit mi magunk mondottunk a nem­zetközi feszültség enyhítésének szükségességéről. Ilyennek ismertük Nixorl Moszkvában. Ámde mi történt elutazása után? Most Nixon úr szinte mentegetőzik a Szov­jetunióban tett kijelentéseiért, -a reakciós maccarthysták szab­ványos nyelvén szól, azokat az elcsépelt frázisokat ismételge­ti, hogy »kommunista uralom veszélye lebeg a világ minden népe felett«. Azt hisszük, nem lehet fel­támasztani a maccarthyzmus szellemét, ha őszintén törek­szünk a feszültség enyhítésére, a szovjet—amerikai kapcsola­tok javítására. Nixon azonban — a jelek szerint — máskép­pen gondolkozik. Szóbanforgó beszédében azt mondta, hogy »a kommunista párt az Egye­sült Államokban a világ ösz- szes kommunista pártjaihoz hasonlóan Moszkvából kapja az irányítást és Moszkva el­lenőrzése alatt áll; mint a múltban, úgy a jövőben is kémkedéssel és felforgató1 te­vékenységgel fog foglalkozni, hogy a kommunista kormá­nyok érdekeit szolgálja min­denütt, ahol ezek összeütköz­nek az Egyesült Államok vagy más szabad országok érdekei­.................................................... f N . Sz. Hruscsov vesenszhojol beszéde Ezek régi, elcsépelt kohol­mányok, amelyeknek célja a tapasztalatlan emberek megfélemlítése, a Szovjet­unió elleni uszítása. Milyen adatai vannak Nixon úrnak erre vonatkozólag? Semmilyenek, mert ilyen ada­tok nincsenek és nem is le­hetnek. Jobb lenne, ha többé nem kerülne sor ilyen kijelen­tésekre. Ezek csak a hideghá­ború, a nemzetközi feszültség fenntartására valók. Foglalkoznunk kell még egy állítással, amelyet sok nyu­gati politikus szintén gyakran ismételget. A kapitalista ál­lamokról szólva e politikusok «•szabad világnák«, »szabad társadalmaknak« nevezik eze­ket az országokat, a többi or­szágot pedig, ahol más az életforma, a jelek szerint a »nem szabad világhoz« sorol­ják. Az ilyen állításoknak az a céljuk, hogy félrevezessék a tömegeket. Az élet azonban le­leplezi e kijelentések hamis voltát és teljes tarthatatlansá­gát. Emberek százmilliói van­nak azon a véleményen, hogy a szocialista életfor­ma felel meg leginkább a népek alapvető érdekeinek és így ez az életforma a leginkább szabad. E mil­liókat senki sem tudia meggyőzni az ellenkezőről. (Taps.) Egyes urak úgy látszik Spa­nyolországot is az úgynevezett szabad világhoz sorolják. Vi­szont ismeretes, hogy Spanyol- ország jelenlegi kormányzói úgy szerezték meg a hatalmat, hogy fellázadtak a demokra­tikus úton megválasztott tör­vényes köztársasági kormány ellen. Kegyetlen diktatúrát ve­zettek be, hatalmukat hullahe­gyek és a spanyol népnek a fasiszták által ontott vére jel­lemzi. Most pedig Franco az Egyesült Államok szövetsége­sei közé számít. Spanyolország béklyókban sínylődik. A nép mukkanást sem tehet saját akaratából. Hol itt a szabad­ság? Más országokban, — nem Js egyben — szintén találhatunk kormányokat, amelyek lábbal tiporják a népek jogait, ke­gyetlen diktatúrával tartják fenn hatalmukat. Nem akarok idézni példá­kat, jóllehet sokat tudnék. Ha ez a »szabad világ«, akkor mi a »nem szabad világ«? Talán ott a »szabad világ«, ahol gyarmatosítók uralkodnak, el­nyomják az emberi szabadsá,- got és a demokráciának még hírmondója sincs? Nem, a népek nem így ér­telmezik a szabadságot. A népek ott látják a sza­badságot. ahol a kormá­nyok a munka embereiből állnak, elszámolással tartoz­nak a népnek, a nép érde­keit szolgálják, nincs ki­zsákmányolás és a népek nem szavakban, hanem ténylegesen ural sorsuknak. Ha a szocialista országokban kialakult helyzetről beszélünk, akkor elmondhatjuk, hogy ép­pen ezeknek a népei rendel­keznek az igazi szabadsággal és demokráciával. Minden or­szágnak megvan az alkotmá­nya, a nép megválasztja kép­viselőit, képviselőtestületeit. A kormányok beszámolnak a nép parlamentje előtt, a nép előtt. A szocialista országok politi­kájukban a nép életbevágó ér­dekeiből indulnak ki. Tényle­ges szabadságot, tényleges tör­vény előtti egyenlőséget bizto­sítanak minden állampolgár­nak, szakadatlanul növelik miijden dolgozó jólétét. Ezek­ben az országokban nincsenek kizsákmányolok és kizsákmá­nyoltak, mert minden terme­lőeszköz a népé. Mi lehet ma­gasabb, emberibb, szabadabb, mint a szocialista rendszer? (Hosszan tartó taps.) Nem tartunk igényt arra, hogy a kapitalista hatalmak államférfiai ugyanígy gondol­kodjanak. Jobb számolni az­zal, hogy különböző a felfogá­sunk a szabadságról. Ha sza­badjára engedjük az érzel­münket — és az ilyen kérdé­sekben mutatkozó nézeteltéré­seket felfújjuk, még hozzá ál­lami szinten —, akkor csak a nézeteltérések szítása, a népek egymás ellen uszítása szárma­zik belőle. Mi szilárdan tartjuk ma­gunkat a békés együttélés elveihez. Ezt mondjuk: ne avatkozzunk egymás bel- ügyeibe. Ne akarjuk fegy­veres erővel megoldani az ideológiai ellentéteket és más vitás kérdéseket. Ha ezen az alapon megegye­zünk, akkor könnyen megta­láljuk a közös nyelvet a hely­zetet bonyolító és az új hábo­rú veszélyét magában rejtő vi­tás kérdésekben is. Ebben az esetben meg tudunk egyezni a leszerelésrő’, a nukleáris fegy­verek eltiltásáról, és az egész világot aggasztó többi kérdés­ről is. Ekkor biztosítva lesz­nek azok a feltételek is, ame­lyek kiküszöbölik a háborút a társadalom életéből. Pártunknak és Központi Bi­zottságának, a szovjet kor­mánynak szilárd meggyőződé­se, hogy elérkeztünk annak az időszaknak a küszöbére, ami­kor ez valóra válik. A Szov­jetunió minden újabb sikere, a szocialista országok sikerei közelebb hozzák ezt az időt. A békés együttélés gondolata dia­dalmaskodni fog. Azt a kérdést, hol milyen rendszer legyen, kapitalis­ta, vagy szocialista, mi legyen Amerikában, Fran­ciaországban, Angliában, oldják meg maguk az amerikaiak, a franciák, az angolok. Ez az ő bel- ügyük és ninos szándé­kunkban rájuk kényeszrí- teni saját életformánkat. Valamennyiünknek és első­sorban a szovjet és az ameri­kai államférfiaknak, mint a legerősebb hatalmak államfér- fiainak mindent el kell követ­niük, hogy véget vessünk a hidegháborúnak, a fegyverke­zési versenynek, az erőpoliti- klának, amellyel már torkig van az Egyesült Államok és- minden más ország lakosságá­nak többsége. A pillanat fele­lősségét megértő államférfiak kötelessége, hogy ne tegyenek semmi olyant, ami rontja és újból izzóvá teszi a légkört. A józan ész, ne pedig az érzel­mek vezessenek bennünket to­vább a tárgyalásokra, a köl­csönösen elfogadható megoldá­sok 'keresésére, a feszültség enyhítésére. A kommunizmus megvédte jogát az élethez. A törté­nelem bizonyítja, hogy teljesen reménytelen ágyuk­kal és atombombákkal fel­lépni a kommunizmus el­len. Ha a nyugati politi­kusok úgy vélik, hogy az ő filozófiájuk életképes — bizonyítsák be tettekkel. Mi senkire sem akarjuk erő­szakkal rákényszeríteni filozó­fiánkat, életformánkat. Békés együttélést javasolunk: verse­nyezzünk a népek jólétének emelésében. Az az ideológia győz, amely jobb, szabadabb életet, magasabb életszínvona­lat ad a népnek, a legjobb fel­tételeket nyújtja a nép igé­nyeinek kielégítéséhez. Ha a kapitalista országok politikusai annyira biztosak saját filozófiájuk és életformá­juk fölényében, fogadják el a kihívást a békés versenyre. Az Egyesült Államok igen magas színvonalat ért el a gazdasági fejlődésben. Az egy lakosra eső termelése jelenleg a leg­nagyobb. Ilyen körülmények között hívjuk mi ki az Egye­sült Államokat békés verseny­re. Méltó partnerek akarunk lenni ebben a versenyben. Mu­tassa meg az idő, a történe­lem, hogy melyik jobb. Csak aki nem bízik nézetei helyes­ségében, nem hisz saját rend­szerében, az nem fogadja el kihívásunkat a békés verseny­re. így tehát mi békét aján­lunk, azok viszont, akik a hi­degháború hívei, a helyzet ki­éleződése felé akarnak sodor­ni, a fegyverkezési verseny folytatására akarnak kénysze­ríteni bennünket. Mi teljes leszerelést kívá­nunk, a hidegháború meg­szüntetését, tartós béke biztosítását akarjuk min­den nép számára. (Taps.) Tanulmányoztam Eisenho­wer amerikai elnök augusztus 25—i sajtóértekezletén tett nyi­latkozatát. * Bennünket teljesen kielégít az amerikai elnöknek a sajtó­értekezleten felolvasott nyi­latkozata. Á nyilatkozat azt mutatja, hogy Eisenhower haj­landó közreműködni az álla­mok közötti feszültség kikü­szöböléséhez. Ebben jó alapot látunk az elnökkel folytatandó gyümölcsöző eszmecserére. Mi osztjuk az elnök aggodalmait amiatt, hogy sok nemzetközi probléma megoldatlan. Nagy jelentőséget tulajdoní­tunk annak, hogy Eisenhower készségét nyilvánította »reális tárgyalásokra a Szovjetunió­val egy ésszerű és kölcsönösen szavatolt egyetemes leszerelési tervről, vagy a különleges fegyverfajtákat felölelő lesze­relési tervről, a megosztott Né­metországgal összefüggő prob­lémák tényleges rendezésének megkezdésére és a világon fennálló feszültség enyhülésé­nek egyéb úton-módon való elősegítésére«. Különösen jőlesik ezt hang­súlyoznom, mert úgy vélem, hogy a fenti nyilatkozat mély megfontolás eredménye volt és azok a gondolatok hatják át, amelyek a sajtóértekezletre készülve alakultak ki az el­nökben. Vagyis az elnök meg­értette, hogy ma a fő dolog a világ békéjének biztosítása. Ebben véleményünk nem tér el az elnökétől és én őszintén üdvözlöm nyilatkozatát. Sajnos, meg kell jegyeznem, hogy az újságírók kérdéseire válaszolva az amerikai elnök bizonyos mértékben megismé­telt egyes hidegháborús szelle­mű kifejezéseket. Szeretném azt hinni, hogy ebben az eset­ben csak korábbi előítéletek jutottak felszínre. A legjobb szándékokkal uta­zunk az Egyesült Államokba. Augusztus 5-i moszkvai sajtó- értekezletemen már beszéltem erről. Mindent $1 akarunk kö­vetni, hogy megszüntessük a hidegháborút, és enyhítsük a nemzetközi feszültséget, meg­teremtsük a nyugodt, békés élet feltételeit. A békés együtt­élés és idegen államok terü­letén kilövésre készen álló ra­kéták nem fémek meg egy­mással. Ezért ml hajlandók va­gyunk a fegyverzet csök­kentésére, hajlandók va­gyunk visszavonni csapa­tainkat saját határaink mö­gé a Német Demokratikus Köztársaságból, Lengyelor­szágból, Magyarországról, ha a nyugati hatalmak ugyanígy hajlandónak mu­tatkoznak csapataik kivo­nására más államok terü­letéről. Ha nyugati partnereink még nem készek arra, hogy egy­szerre kivonják csapataikat, egyezzünk meg a csapatok fo­kozatos kivonásáról. Hajlandók vagyunk elfogadni mindenne­mű hatékony ellenőrzést a .fegyverzet csökkentése és a csapatok kivonása fölött, ha a nyugati hatalmak hasonlókép­pen járnak el és beleegyeznek az atlanti támaszpontok meg­szüntetésébe. Ha azonban el­lenőrzést akarnak ránk kény­szeríteni és nálurfk mindenütt ellenőröket akarnak állítani, s ugyanakkor a hazánk körül fekvő atlanti támaszpontokat fenn akarják tartani, akkor nem leszerelésről, hanem ulti­mátumról van szó. Ez tulaj­donképpen kísérlet, hogy egy­oldalú feltételeket kényszerít­senek ránk, amelyek csupán azoknak előnyösek, akik ilyes­mivel próbálkoznak. Ellenőrö­ket akarnak küldeni gyáraink­ba és üzemeinkbe, s ugyanak­kor körülvenni országunkat tá­maszpontokkal és maguk akar­ják megválasztani a támadás időpontját. — Lehet, hogy nem követnek ilyen célokat, de mi, sajnos, nem gondolkodhatunk másképp, ha ilyen feltételeket ajánlanak nekünk. Mi természetesen tisztában vagyunk azzal, hogy a Szov­jetunió és az Égi mdk között nem kevés a nézet­eltérés. Nem is tagadjuk ezt. A kérdés azonban most irr áll: hagyjuk-e még to­vábbra is ezeket a nézet- eltéréseket, ne akadályoz­zuk esetleges kiéleződésü­ket, vagy pedig keressük a módot megszüntetésük­re? A Szovjetunió hajlan­dó keresni a kölcsönösen elfogadható megegyezést a legélesebb nemzetközi problémákban. Ha azonban valaki olyan áb­rándokban ringatja magát, hogy állami pozícióink feladá­sára, elveinkről való lemon­dásra is hajlandók vagyunk, ilyen egyezményeket kötni, az erősen téved. A vitás kérdéseket csak az összes érjntett államok ér­dekeinek figyelembevéte­lével lehet és szabad meg­oldani. Elsősorban meg kell oldani a legégetőbb kérdéseket, ame­lyek rendezetlensége akadá­lyozza az egészséges nemzet­közi légkör kialakulását. Ilyen kérdések közé sorol­juk mindenek előtt a né­met békeszerződés meg­kötését, mert ez normális helyzetet te­remtene Európában, eltüntet­né a sorompókat a két német állam között és megszüntetné Nyugat-Beirlinben a megszál­lási rendszer maradványait. Nyugaton igen sokan van­nak olyanok, akik — kezdve a NATO-országok magasrangú államférfiain és végezve a kisebb beosztású személyisége­ken — egyfelől azt mondják, hogy békére törekednek, a jég felolvasztását kívánják, ugyan­akkor kijelentik, hogy »meg­védik Berlin lakosságának sza­badságát és jólétét«. Ezt pél­dául az amerikai és a bonni kormányfő tárgyalásairól ki­adott közlemény, is hangsú­lyozza. E közlemény kijelenti, hogy Eisenhower elnök meg­erősítette »az Egyesült Álla­mok és szövetségeséinek azt az ígéretét, hogy megvédik a berlini lakosság szabadságát és jólétét.« Mi, a magunk részéről szin­tén ezt akarjuk. A Szovjetunió javasolta, hogy nyilvánítsák Nyugat-Berlint szabad város­sá. Mi hajlandók vagyunk közreműködni abban, hogy e szabad városnak bizto­sítva legyen szabadsága, jóléte, függetlensége, ne érje sérelem a lakosság kialakult életviszonyait, a lakosság maga választhas­sa meg kormányformáját, biztosítva legyen a szabad város kapcsolata a nyugati és keleti országokkal egy­aránt és e város fejlődjék, virágozzék. Ha a nyugati hatalmak szín­ién arra törekednek, hogy_ a berlini lakosság szabadságát és jólétét biztosítsák, ez nem mond ellent a mi céljainknak, sőt megegyezik vein1-' Párizs így várja Eisenhowert Párizs (MTI). Eisenhower elnök szerdán délelőtt érkezik Párizsba. Le Bourget repülő­terén az elnöki repülőgép le­szállása előtt és után fél óráig szünetel a polgári légi forga­lom, a fővárosba vezető útvo­nalakon pedig a közúti forgal­mat állítják meg az amerikai elnök gépkocsi-karavánja át­haladásának ideiére. A francia hatóságok mindent elkövetnek, hogy Párizs a lehető legszí- vfeyesebben fogadja Eisenho­wert. Az állami hivatalokban, üzemekben például szerdán délután korábban hagyják ab­ba a munkákat, hogy hat óra­kor, amikor de Gaulle tábor­nok és amerikai vendége vé­gigvonul a Champs Elyséen, minél nagyobb legyen a tö­meg. A postán 125 frank rek­lám-díjszabás ellenében veszik fel az »Eisenhower elnök, Pá­rizs« címzésű táviratokat, ha a magas vendéget a párizsi pol­gár tíz szóban köszönteni akarja..: v A hivatalos csinnadratta nem tudja azonban leplezni a francia kormánykörök nyugta­lan izgalmát a de Gaulle—Ei­senhower találkozó előtt, sőt csak még inkább kilátszik a ló­láb: a hivatalos propaganda azért igyekszik minden­áron baráti hangulatot te­remteni a találkozó idejé­re, hogy ezzel befolyásol­ja Eisenhowert. A francia pőlgári sajtó nem titkolt idegességgel ír arról, hogy az amerikai—angol ta­nácskozások középpontjában ott volt az az algériai kérdés is, és de Gaulle követelései ugyancsak fontos helyet fog­laltak el Eisenhower és Mac- mi'lan négyszemközti megbe­szélésein. A Monde azt állítja hogv most már a bizalom lé ’ ben kerül sor a francia és az amerikai elnök találkozójára, de állítását kevéssé támasztja alá az, hogy kénytelen elis­merni: rövid idővel ezelőtt még igen keserű volt a han­gulat a párizsi Elysée-palotá- ban és a Quai d. Orsay-n. A polgári lap megállapítja, hogy sem a köztársasági elnöki pa­lotában, sem a külügyminisz-. tóriumban nem fogadták vala­mi jól a Hruscsov—Eisenho­wer-tatálkozó hírét. Amíg a polgári sajtó to­vábbra is berzenkedik a szovjet—amerikai »csúcs- találkozó miatt, a francia dolgozók szemmel látha­tó bizakodással tekintenek Hruscsov amerikai útja és Eisenhower szovjetunióbeli látogatása elé. A békevágyó francia milliók gondolkodásának adott hangot legutóbbi nyilatkozatában a francia békemozgalom. A nyi­latkozat üdvözli Eisenhower és Hruscsov küszöbön álló meg­beszélését, majd rámutat, hogy a világ két legnagyobb hatal­ma kormány főj ének találko­zója megnyithatja az utat a békés együttélés, a világ min­den országának együttműködé­se felé. A francia békémozga- lom kifejezést ad annak a kí­vánságának, hogy e találkozó csúcsértekezlet előjátéka le­gyen. A francia kormánynak külön is hozzá kell járulnia a legfelső szinten összeülő ér­tekezlet létrehozásához. Eisenhower és Macmillan interjúja az angol televízióban London (MTI). Mint már je­lentettük, Eisenhower elnök és Macmillan miniszterelnök hét­főn este húszperces közös in­terjút adott az angol televízió­nak. A Reuter és az AP az inter­jút ismertetve arról számol be, hogy a két államférfi el­sősorban az angol—amerikai kapcsolatok kérdésével foglal­kozott. Eisenhower hangoztatta, hogy a két ország kapcsolatai »sohasem voltak jobbak és szilárdabbak, mint ma«. A beszélgetés ezután általá­ban a nemzetközi helyzet és különösen a tervezett csúcsta­lálkozó kérdéseire terelődött. Mindkét államférfi hangoz­tatta, hogy »olyan időket élünk, amelyek parancsoló szükségességgé teszik a bé­két-«. Eisenhower megjegyez­te: »A népek olyan erősen akarják a békét, hogy a kor-! mányok jobban teszik, ha nem állnak útjukba«. Az angol miniszterelnök hangoztatta, hogy véleménye szerint Eisenhower nyugat-eu­rópai körútja és közeli talál­kozója Hruscsov miniszterel­nökkel igen jó hozzájárulás a békéhez. »Meggyőződésem, hogy a Hruscsov—Eisenhower találkozó egyengetheti a csúcs- értekezlethez vivő utat. Soha­sem tagadtam — tette hozzá Macmillan —, hogy csúcsérte­kezletet akarok«. Eisenhower hangoztatta, hogy »mind nyugat-európai ta­nácskozásainak, mind a szov­jet miniszterelnökkel esedékes találkozójának hátterében a béke parancsoló szükségessége áll«. Eisenhower végül az úgyne­vezett gazdaságilag elmaradott országok megsegítésének szük­ségességéről beszélt.

Next

/
Oldalképek
Tartalom