Somogyi Néplap, 1959. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-06 / 209. szám
A Vasárnap, 1059. szeptember 6. SOMOGYI NÉPLAP ÉLMÉNY A BÁNYÁBAN A NAPTÄR szeptember elejét mutatta. A nap egyre kisebb körívet írt le az égbolton. A falevelek itt-ott sárgulni kezdtek. Az enyhe szél megsuhogtatta a hegy oldalán büszkélkedő fák lombját. Fátyolfelhő ri>’,atózott a magasban. és szomorkássá tette a hangulatot. Lent a völgyben szorongó Izgalommal ácsorogtunk a raktár előtt. Csendesen, suttogva beszéltünk. Tekintetünket kíváncsian végigjárattuk ezeken a »különleges« embereken. Ilyen embereket, Ilyen munkásokat nem mindenütt, lehet látni. Pár perc, s ml Is hasonlók leszünk hozzájuk. Legalábbis külsőnkben. Megjelenik a raktáros. Gyorsan kiosztja az »egyenruhákat«. Mosolyogtunk egymáson, miután átöltöztünk, De a viccelődésre nem jutott sok idő. Vezetőnk kíséretében elindultunk célunk felé. Az előbbi vidám arcok komollyá váltak. A nap egy pillanatra kitekintett a felhők mögül. A bányászok vidáman beszélgettek. ml pedig szótlanul, hűségesen követtük vezetőnket. Furcsa érzés szorongott . bennem. Ezernyi gondolat cikázott át agyamon, Milyen lehet lenn a föld alatt? Hogyan úszom meg az első utat? Milyen a bánya? Hamarosan választ kaptam minderre..; AZ IZGALOMTÓL észre sem vettem, hogy a liftben vagyok. Megindult lefelé. Még nem voltam bányában, s megvallom, féltem egy kicsit. Egy ideig láttam a felülről beszűrődő világosságot, majd eltűnt a szemem elől. Zökkenés. Máris 120 méternyire vagyunk a föld alatt Árnyékok futkosnak a' mintegy 4 méter magas vágat falán. Megijedtem. Kár volt. Hiszen a lámpák és az égők fénye emberek árnyékát vetítette a falra. De nekem ez mind furcsa, új, ismeretlen volt. Bányafák sorakoztak a fal mellett Vezetőnk felhívta figyelmünket, hogy mindenki készüljön fel az útra. Hát nem volt elég ennyi izgalom? Felszerelésünk: gumicsizma, bányászruha, kobak (bányász- sakpa) és karbidlámpa. Minden lépést vigyázva tettünk meg, fejünket néhányszor mégis beütöttük az alacsonyan levő támaszfákba. A kivilágított vágatokban szerteágazó kisvasutak kígyóztak. A kötelek szüntelenül mozogtak fejünk felett a levegőben. Ezzel az egész bányát behálózó kötélpályával — drótkötéllel — vontatták az üres és telt csilléket. Háromlépcsős lejtő után megérkeztünk a bánya legmélyebb részébe. Vagy háromszáz méter mélységben voltunk. Bármerre néztem is. mindenütt serényen dolgozó bányászokat láttam. Egy-egy pillanatra megálltak, hogy megtöröljék verejtékező homlokukat. Ácsok javították a megrongálódott támaszfákat, a kőművesek éppen egy megnagyobbítandó vágaton rakták a téglákat. Az üres és telt csillék megszámlálhatatlan sora haladt el mellettünk. Az aknász — aki a termelést irányítja, s. a bányászok biztonság gára ügyel — mondja, hogy most a frontfejtést nézzük meg. Itt termelik az ipar ke-j nyerét, a szenet. Egy alacsony vágatba ér-1 tünk. A futószalagok telten vitték a szenet a csillékbe. Kissé balra fordultunk, s a front előttünk állott. Éppen akkor érkeztünk oda. amikor a robbantást készítették elő. A lő- mester — aki a robbantást Irányítja — rövid, pattogó szavakban adta ki utasításait. A fúrás igen nehéz munka. A fúró sokszor elakad a kemény szénfalban. Vagy 15—20 lyukat fúrtak. Elhelyezték bennük a robbanóanyagot. Vezényszó. Mindenki biztonságos helyre vonult. Feszült pillanatok, lélegzetvisszafojtva figyelt mindenki, Mennydörgésszerű robbanás rázta meg a föld gyomrát. LENN A FÖLD ALATT az emberek fokozott együttérzése nyilvánul meg egymás Iránt. S ez természetes... A füst elszállt. Utána nyomban megfeszített munkához láttak. A lapátokról a szalagra, onnan a csillékbe, ki a világosra, a vagonokba, erőművekbe, mozdonyokba. iskolákba, hivatalokba jut a szén. Most láttam először, hogy milyen »úton« jut el rendeltetési helyére, mennyi ember munkájára van szükség, amig élvezhetjük hasznát. így múlott el az első nap. A következő napokban beleilleszkedtem a bányászok életébe. S megszerettem őket. Kozma György Kötelező Kinn sötét van. Itt jár még a nyár, de nyomában a körtek alatt oson az ősz. — Hej, el kéne menni már szabadságra — sóhajt az öreg Hamar Antal épí- tőmunkás. — Na, majd most Pestre, egy napra a fiammal. Alkatrész kell úgyis a motorhoz. A vállalat igazgatója felfigyel: — Mit, hagy maga még szabadságon sem volt, Hamar bácsi? — Nem ám — így az öreg —, üdülni sem, soha életemben. — Jómagam se — kapcsolódik a beszélgetésbe Baun János öreg munkás is —, pedig már tíz éve dolgozom. a vállalatnál. — Hasonlóan nyilatkozik a középső ágyon fekvő kopaszodó is. Az igazgató meghökken. Ha Itt volna most, riportra hívná az üdültetési felelőst. — Nem úgy kell azt felfogni — szól megint Hamar. — Hanem úgy, hogy ml nem akartunk elmenni. Hogy miért? Hát a kórság tudná megmondani. A sarokban lévő ágyán fejére húzva paplanét kuncog egy munkáslegény. — Azt nevétem — hahotázik —, hogy ebből a szobából én voltam egyedül üdülni, pedig háromszor olyan fiatal vagyok, mint ezek itt. Mondom én nekik, de nem akarják megérteni, mi a jó, csak a voltukat rángatják. Most is. Aztán fújják a füstöt valahová a mennyezetre. Nem marad más hátra, mondom az igazgatónak, jövőre az öregeket szolgálati utasítással az eyylk üdülőbe kell rendelni azzal, hogy tessék enni, inni, szórakozni, pihenni két hétig. De aztán elszomorodom. Azok a régi magyar falvak jutnak eszembe, ahonnan ezek az öreg munkások Is idekerültek. Voltaképpen egy egész életet töltöttek el úgy, hogy az üdülés szó nem került be a szótárukba, Számukra csak robot volt és nyomor az úri Magyarországon. Túlságosan megszokták azt az életmódot, és úgy vannak, mint a hallását vesztett ember, akinek hiába szól a szerenád, Ki tudna itt valami jó megoldást? Talán a fiatalok példája hat majd rájuk, akik lám, másképp kezdték az életet? Nem, a példa kevés lesz. Előbbi gondolataim kavarognak megint fejemben. Mégis meg kellene próbálni az »erőszakot«. Valahogy úgy, hegy az üdülés kötelező az öregeknek a jövő nyáron. És akkor, akkor talán 1961-ben Hamarék is önként jelentkeznének nyaralásra. Talán? Biztos. (Szegedi) Otthon érzik magukat Türelmetlen igyekezet a TRANSZVILL-ban A TRANSZVILL-ban járva az üzemben folyó munkaversenyt nem tudom máshoz hasonlítani, mint egy új' könyv- höz, melynek olvasása közben sorról sorra bontakozik ki a téma szépsége, érdekessége. Az üzemet a munka egyenletes zaja tölti be. A munkások versenyben vannak, terven felüli felajánlásaiknak akarnak eleget tenni. Türelmetlen igyekezet — talán ez a legjellemzőbb kifejezés arra a törekvésre, amely most itt tapasztalható. A dolgozók úgy határoztak, hogy a pártkongresszus tiszteletére a termelékenységet 1 százalékkal növelik. Éves viszonylatban ez 170 000 forint többletet jelent. Az önköltség 0,3 százalékos csökkentését is vállalták.« Tisztában voltak azzal, hogy mindezt a munkaidő, a szerszámok jobb kihasználásával, szilárd munkafegyelemmel, az anyag gazdaságosabb felhasználásával, műszaki ésszerűsítésekkel lehet elérni. Már a kezdet kezdetén párosversenyre hívták egymást a brigádok. De egyre-másra kerültek az sz. b.-titkár asztalára az egyéni felajár» ások is. Az eredmények grafikonja mind magasabbra szökött, s "mind több brigád lépte túl a piros határvonalat jelző vállalást. A TRANSZVILL műszaki emberei most azon dolgoznak, hogy felkutassák azokat a rejtett tartalékokat, melyekből pótvállalást lehetne tenni. Az üzem dolgozói azonban nem várnak e vizsgálat befejezésére, napról napra újabb és újabb felajánlásokat tesznek. A napokban például egy egész műhely, az öntöde adta át pótvállalásét. »Vállaljuk, hogy az eddigi átlag selejtet 1,5 százalékkal csökkentjük. A műhely- vezetőség felajánlja, hogy a műszaki feltételeket biztosítja. A gyengébb tudású dolgozókat képzett szakmunkások mellé osztjuk be, hogy azok is teljesíteni tudják vállalt kötelezettségüket» — hangzanak a sorok, s mindennap új levél bizonyítja, hogy tenni akarnak, minél többet tenni a kongresz- szusi verseny sikeréért. Bár a versenytáblán még az augusztusi eredmények szerepelnek, néhány kiragadott példa így is a munka erőteljes lendületét igazolja. A Kovács szerelőbrigád, amely 126 százalékos teljesítményt ajánlott fel, 147 százalék elérésével dicsekedhetett. Rajz Ferenc öntödei dolgozó 110 százalékos vállalásával szemben 127 százalékot ért el. Az Ifjúmunkás Acél-brigád 108 százalékos vállalása helyett 123 százalékról adott számot, a Balogh szerelőbrigád 128 százalékra teljesítette feladatát 115 százalékos felajánlásával szemben. Gyakran megszólal a hangos bemondó, s a legjobbaknak ajándékdalt küldenek. De pénzjutalmat is kariak a versenyben kiemelkedők. Az első félévben pl. mintegy 20 000 forintot osztottak ki jutalmazás címén. Augusztus 20-án négyen kapták meg a »Kiváló dolgozó« jelvényt, öten pedig a »Kiváló dolgozó« oklevelet. Arra is törekszenek, hogy szocialista brigádokat alakítsanak. Sok oktató-nevelő munka kell ahhoz, hogy megértsék a dolgozók: a szocialista brigádnak nemcsak a kiváló termelés a feladata, hanem mindazt a tulajdonságot magában kell hordoznia, ami jellemzője a szocialista embernek. Idő kell ehhez és akarat. A TRANSZVILL-ban tapasztaltak arra engednek következtetni, hogy sikerülni fog ez is éppúgy, mint amilyen sikerrel folytatják a kongresszusi munkaversenyt, V. M. — Erzsi nénit Szeretnék elmenni a moziba, elmehetek? — Ma szerda, van, fiam, itt Is lesz mozi. — Igen... de... S Erzsi néni — a gondnok — megérti a néma beszédet. Ismer minden lakót az Építőipari Vállalat munkásszállásán, pedig bizony majd Ötszázan vannak. •— Jól van, de idejében hazajönni dml A fiú boldogan szalad a mosdóba, s ha benéznénk, bizonyára egy nevetve mosakodó fiatalembert látnánk... Pillantsunk be inkább egy szobába. Nincs szerencsénk. Ahova benyitunk, üres. De legalább jót szétnézünk. Az ágyak szépen bevetve, a szoba kitakarítva. Az asztalon vizeskancsó, mellette poharak, a falon hangszóró. Itt nyolc munkás lakik. Két családi lakás A szemközti szobában meglepő kép fogad. VJ, barna hálószoba-bútorok, a falon képek, a sarokban konyhaszekrény, rádió. Azt hittük, rossz helyen Járunk, de Erzsi néni azonnal felvilágosít, itt egy házaspár lakik, Gyeneiék. A férj ács, a feleség a munkásszálló személyzetéhez tartozik. Még rsem sikerült lakást szerezniük, s hogii a feleségnek ne kelljen a női szállóban lakni, távol férjétől, itt kaptak egy különszobát, s már szépen be is rendezték. Az emeleten valahol súrolnak. Úgy látszik, ma elkéstek a takarítással. Tévedtünk. A munkásszálló másik házaspárja takarít. Most költöznek be. A gondos asszonyka. Tér Jánosné felgyürkőzve éppen a felmosással van elfoglalva. De nem marad el férje sem, ő is nagy buzgalommal igyekszik segíteni az ideiglenes »fészekrakásban'«. Fiatalok Az egyik szobában három ipari tanuló van. Sági Pista hellyel o kinál minket. Éppen unatkoztak; nem haragszanak hát a zavarásért. — Miért nem mennek le sétálni? — Ma mozi lesz a kultúrteremben. Ilyenkor bent maradunk. Milyen szakmát tanulnak? — Kőművesek vagyunk... Már másodévesek. Azt nem is kérdezzük meg, hogyan érzik magukat, mert látszik rajtuk. Jókedvnek, mosolyognak, biztosan jót mondanának. A folyosón megállunk egy pillanatra, az ablakkal szemben egy kéményseprő-létra vezet a tetőre. Egy fiatalember igyekszik rajta lefelé. Ha este volna, és történetesen lányok is laknának az épületben, akkor érthető volna ez a veszélyes létramászás. Mert két emelet, ' az ugye, két emelet. De így? — Hol mászkál világos nappal? — Fent voltam. Egy lóötéi van ott kifeszitve; a zoknimat szoktam odavinni szárítani, azt hoztam le. — Aztán, mint aki eleget mondott, nyugodtan ereszkedett tovább. Még másfél emelet van hátra. Persze könnyű neki, villanyszerelő, az idén szabadult. A könyvszekrény foghíjas polcai bizonyítják, hogy sok olvasója van a könyveknek. 320 kötetük van. Közöttük Móricz-, Mikszáth- müvek, Goda. Gábor Planétás embere, Siskov Sóhajok tava c. könyve, a másik polcon Montesquiau Perzsa Levelek c. alkotása mellett az Anyák könyve. — Szeretnek olvasni a lakók? — Hogyne, igen sok olvasónk van. Rendszeresen járnak cserélni. Bérezés Ernő festő például minden kedden és pénteken jön könyvért, 6 a legszorgalmasabb olvasónk.j Ha egy kis ideje van, már olvas. A fiatalok közül Pápai Pista festőtanuló olvas a legtöbbet. Egy pillanatra bekukkantunk a kultúrterembe, még üresek a padok. Csak nyolckor kezdődik az előadás. Hogy mit. játszanak?... Erről érdeklődik egy új lakó is, Kalocsai Sanyi. De sajnos, még a mindentudó Erzsi néni sem tud válaszolni. Az előbb telefonáltak, hogy a tervezett »Kettőnk titka« helyett más filmet hoznak, biztos, hogy jó lesz az is. A bejáratnál az üvegszekrényben levelek vannak. Most csak két levél szomor- kodik itt. Gazdái vidéken tartózkodnak. A képeslap Fe- renczi László tanulónak van címezve. Mi tagadás, az első sort elolvastuk. »Kedves Laci!« Az írásról látszott, hogy egy kislány írta, és szegény »Kedves Laci« most vidéken van. Nem is sejti, hogy az a levél, amit talán olyan régóta várt, már megérkezett. Közben •jönnek a dolgozók. Idősebbek és fiatal legények. Sietnek fel a lépcsőn, mint akik hazajönnek. Roland Ferenc 15 000 KILOMÉTER UTÄN A biztonságos vezetés megkívánja, hogy a gépkocsik kifogástalan állapotban legyenek. Éne ügyel a 23-as AKÖV 2. számú telepe. Itt minden 15 ezer kilométer után felülvizsgálják a gépkocsikat, és az esetleges hibákat igyekeznek minél előbb kijavítani, hogy a vállalatok, tsz-ek és magánosok nak igényeit zavartalanul kielégíthessék. Havonta ötven-hat van gépkocsi kerül a 2-e. zámú szemléra Mit láthatunk a mező» gazdasági kiállítás lengyel pavilonjában ? 1800 négyzetméter területen állít ki a Lengyel Népköztársaság. A kiállítás gerincét a Motorimport varsói vállalat alkotja. Ez a vállalat ötven különböző gépet hozott a magyar fővárosba. Többek között láthatjuk a JAK 12- M mintájú 500 kiló hasznos teher szállítására alkalmas repülőgépet. Legkülönbözőbb permetezési és szállítási, meteorológiai feladatokat látja el Lengyelországban. A lengyelek bemutatják az JURSUS 303 egytengelyes von- i tató-traktort. Ez a gép akkora, Jmint a Panni robogó, és mégis löt és fél mázsát tud vontatni. íEzfenkívül tizenhat más műveletet is elvégez a mezőgazda- 5ságban. A műhelyudvar. Puskás Gyula gépkocsivezető a motorcserét készíti elő. Farkas »r Henrik W javítják. ötösök a rakfelülete®