Somogyi Néplap, 1959. szeptember (16. évfolyam, 204-229. szám)
1959-09-23 / 223. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 IV# Sa, Hruscsov beszéde a 20«th Century Fox filmgyárban rendezett villásreg'gfelin (Hruscsov elvtórs a 20-th Century Fox filmgyárban elmondott beszéde tegnapi számunkból anyagtorlódás miatt kimaradt. Érdekességére való tekintettel a beszédet - ha megkésve is - kedves Olvasóink elé bocsátjuk.) Los Angeles, szeptember 21. (TASZSZ). Mint már jelentettük, N. Sz. Hruscsov részt vett és beszédet mondott azon a villásreggelin, amelyet Eric Johnston és Spy- ros P. Skouras, a >-20-th Century Fox« filmtársaság vezetői szeptember I9-én adtak tiszteletére a filmgyár éttermében. Alábbiadban közöljük a szovjet kormányfő beszédét. Johnston úr! Johnston asszonyt Önhöz is fordulok most, kedves görög testvérem! (Hruscsov szava Spyiris P. Skourashoz, a »20-th Century Fox« filmtársaság egyik vezetőjéhez szólnak.) Igen, uraim, az oroszok már régóta testvéreiknek nevezik a görögöket, mert az oroszok részt vettek a »törökök ellen« Görögország felszabadításáért vívott háborúban. Önöknek azt is tudniuk kell, hogy valamikor a régi időkben az oroszok a görögöktől vették át az egyházi, keresztény szertartásokat. így azután, bizonyos vonatkozásban testvérek vagyunk Krisztusban. (Élénkség a teremben, taps.) Önök azt vethetik a szememre, hogy ateista vagyok. Viszont én nemcsak a magam nevében, hanem egész népünk nevében is beszélek, nálunk pedig vannak ateisták, hívő keresztények, muzulmánok és más vallásúak. Köszönetét mondok Johnston úrnak, hogy meghívott erre a találkozóra. Örömmel találkozom az Egyesült Államok színház és filmművészetének itt megjelent színevirágával. N. Sz. Hruscsov: És önöknél hány elnök van? (Derültség, taps.) No, majd én válaszolok. Nálunk van egy szovjet kormány és én a minisztertanács elnöke vagyok. Van nálunk tizenöt szövetségi köztársaság és mindegyik köztársaságnak megvan a maga kormánya. Következésképpen tizenöt miniszterelnök van. Ezenkívül autonóm köztársaságainknak is vannak miniszterelnökei. Önöknél hány ilyen van? (Derültség, taps.) Skouras: Nálunk kétmillió részvénytársasági elnök van. (Derültség.) N. Sz. Hruscsov: Itt van Tyi- honov elvtárs. Kérem, álljon fel. Önöknél, Amerikában ki gazdagabb ennél az embernél? Kicsoda ő? Munkás volt, azután kohómérnök lett belőle. Most pedig a dnyepropetrovsz- ki népgazdasági tanács elnöke. Hatalmas kohászati vállalatok állnak vezetése alatt. Skouras: Szóval monopólium? N. Sz. Hruscsov: Igen, monopólium, de népi monopólium! Tyhinov elvtársnak nincs saját tőkéje. Mindazt, amit igazgat — a népé. (Taps.) Úgyhogy önök nemigen vitatkozhatnak velünk a tekintetben, kinek vannak nagyobb lehetőségei, nekünk, vagy önöknek, ebben a vonatkozásban nem kerekednek fölénk. Itt van Jemeljanov profesz- szor, atomerőszakértőnk. Ki ő? Volt munkás, aki főiskolát végzett, kohászati szakemberré lett. Most nagy tudós, az atomenergiával foglalkozik. íme, két elnökünk, és ilyen elnökünk milliószámra van. Uraim, hagyjuk inkább az egyszerű emberek kiemelkedésének kérdését. Jobb lesz az önök számára. (Vidám élénkség a teremben, taps.) Ezúttal csak egy orosz közmondásra hivatkoznék: »Vén verebet pelyvával nem lehet becsapni.« (Derültség.) hez. Az első ötéves terv éveiben több száz amerikai mérnök dolgozott iparunkban. Köszönetét mondunk ezért önöknek és mélyen meghajtunk a segítségért. (Taps.) Legyenek büszkék a mi sikereinkre, mint ahogy büszke egy jó tanár, egy professzor, aki munkájának jutalmát látja abban, hogy tanítványa méltó tanító- mesteréhez. Mi tanultunk önöktől és önöknek nem kell szégyenkezniük tanítványaik miatt, hanem büszkék lehetnek rájuk, hiszen most önöket is túl akarják szárnyalni. (Vidám élénkség.) Amikor Ford segített, hogy felépítsük a gorkiji autógyárat, jó néhány gépet összetörtünk, mire megtanultunk autót gyártani. És lám, mi, az önök volt tanítványai, rakétát lőttünk fel a világűrbe és a szovjet felség- jelvény ott van a Holdon. (Viharos taps.) Nem vagyunk rossz tanítványok! (Élénkség, taps.) S az önök országában egyesek még mindig azt mormogják, hogy a Szovjetunióban az emberek jóformán rabszolgasorban vannak. Miféle biztosíthatja-e a rabszolgarendszer a tudomány és a művészet olyan páratlan arányú virágzását, amilyen nálunk megfigyelhető? Kapitalista urak! A mi vonatunk megy tovább Róma kultúrája, akárcsak a görög kultúra, tisztelt Skouras úr, azért pusztult el, mert ezt a kultúrát rabszolgamunkával teremtették, amely bilincsbe verte az emberek erejét, akaratát, szabadságát. A tudomány és a művészet csakis az egyén és a társadalom legteljesebb szabadsága mellett érheti el igazi virágzását. (Taps.) Ebben a kérdésben merőben eltérő a .felfpgásunk. Önök azt mondják, hogy az emberek energiájának, gondolkodásának, kezdeményező készségének legfőbb motorja a nyereség, vagy ahogy önök mondják — a business. Mi mást hangoztatunk: a legfőbb mozgatóerö az emberi tudat, az a tudat, hogy szabad, hogy saját magának, saját hozzátartozóinak, saját társadalmának dolgozik, hogy a termelési eszközök a társadalom és nem egyes személyek birtokában vannak, akik más munkájának kizsákmányolásából gazdagodhatnának meg. Önök szemben állnak a mi felfogásunkkal, mi szemben állunk az önök felfogásával. Mit. lehet tenni? Éljenek csak a kapitalizmusban, a maguk konszernjeivel és mindazzal, amijük van. Ne segítsenek »az úr eltévelyedett bárányának«, a szovjet népnek, amely a szocializmus építésének útját választotta. Önöknek jobb lesz, ha mi hamarosan megbukunk, és visszatérünk a kapitalizmus uralma alá. Miért kellene önöknek nyugtalankodniuk, ha mi — ahogy önök gondolják — tényleg helytelen úton járunk? (Derültség.) önök megtették állampolgári kötelességüket. Felhívták a figyelmünket, hogy azon az úton, amelyen mi haladunk, az önök véleménye szerint egy árok van, amelybe mi beleesünk. Ez elég, köszönjük a figyelmeztetést. Én azonban azt mondom önöknek, hogy nem árkot látok magunk előtt, hanem nagyszerű távlatokat, az emberiség közelgő boldogságát. önök közül egyesek azt tarthatják, hogy én nem fogok fel néhány egyszerű dolgot. Ehhez természetesen joguk van, de nekem is jogom van megmondani az ilyen embereknek, hogy még nem értek meg azoknak az új fogalmaknak felfogására, amelyeket a kommunista építés tartalmaz. Nos, hol keressük a kivezető utat? összeverekedéssel oldjuk meg ezt a kérdést? Mert azelőtt így oldották meg a kérdéseket. Akkor azonban minden jóval egyszerűbb volt: egymásnak rontottak az emberek, kieibál- ták egymás jó csomó haját, szakállát vagy bajuszát, de aztán új szakáll és új bajusz nőtt. Most viszont önök tudják, hogyha újabb verekedés kezdődik, akkor nemigen fog semmi újból kinőni — ahogy az oroszok mondják: »Ha levágják a fejet, a hajat már nem siratják.-« (Derültség, taps.) Uraim, mi ezért ezt mondjuk: éljünk békében. (Viharos taps.) Úgy vélem, hogy görög testvérünkkel erről a kérdésről folytatott vitánk véget árt és hogy mindenki megmaradt saját véleményénél. Én tiszteletben tartom az önök véleményét, de ne bántsák az én véleményemet. (Derültség.) Éljenek csak kapitalizmusban, kísérje önöket, ahogy mondani szokták, isten áldása. (Nevetés, taps.) Mi pedig szocializmusban fogunk élni és a Kommunizmust fogjuk építeni. Gazdasági téren önök most előttünk járnak, nekünk még jócskán kell dolgoznunk és verejtékeznünk, hogy utolérjük önöket. Nekigyürkőzünk, utolérjük, elhagyjuk önöket és tovább megyünk előre. Ez az én meggyőződésem. önök egyelőre nevethetnek ezen, de jobb lesz várni a nevetéssel, amíg mi utolMár akkor dolgoztam, amikor járni kezdtem Meg kell mondanom, hogy kissé más vágányokon készültem fel erre a beszédre, de aztán Spyros Skouras úr kisiklatott engem. (Derültség, taps.) Nem akartam beszédemet abban az irányban felépíteni, amelyet Skouras úr beszédében követett — mivel valaki esetleg azzal gyanúsíthatna: azzal a céllal jöttem ide, hogy életmódunkat propagáljam önöknek és hogy talán hozzánk akarom átcsalogatni Amerika ilyen nagyszerű férfiait. Egyébként szeretném is. Aki akar, jöjjön — jóllakatjuk orosz tortával! (Nevetés, taps.) De ha már ön arról beszélt, hogyan emelkednek ki egyes emberek a népből, engedjék meg, hogy válaszoljak erre. Skouras úr azt mondotta, hogy az egyszerű emberek közül került ki. Mi volt ön Görögországban? (Skouras azt válaszolja, hogy 12 éves korában lett bérmunkás.) Ez természetesen hatással van rám és nagyrabecsülésemet fejezem ki önnek. De önnek ezzel még nincs nyert ügye velem szemben. Azt akarja tudni, hogy én ki vagyok? Én már akkor dolgoztam, amikor járni kezdtem. Tizenötáves koromig borjúkat, juhokat, majd teheneket legeltettem földesuraknál. Mindezt tizenötéves korom előtt. Azután dolgoztam egy gyárban, amelynek a tulajdonosai németek voltak, később bányákban, amelyek franciák tulajdonát képezték. Dolgoztam vegyiüzemben, amelynek gazdái belgák voltak, és most a nagy szovjet állam miniszterelnöke vagyok. (Viharos taps.) (Egy hang a teremből: — Ezt tudtuk.) És ha tudták? Nem szégyenlem múltamat. Piszkos munka nincs. Piszkos csak a lelkiismeret lehet. (Taps.) Minden becsületes munka tiszteletre méltó. Skouras: És hány miniszter- elnök van Oroszországban? Legyenek büszkék a mi sikereinkre! Nagyszerű Amerika becsületre méltó nagy népe! Amerika iránt annak idején rajongott a világ minden népe. Mindenkinek igen tanulságos dolgokat mutatott az ipar fejlesztésében. Amerika adta a futó- szalagos termelést — ezt a legkorszerűbb és legtermelékenyebb termelési eljárást. A forradalom után feladatul tűztük ki, hogy tanulunk az amerikaiaktól. Elküldtük tanulni önökhöz mérnökeinket. Az önök főiskoláin és egyetemein tanultak, egyszerű munkásként dolgoztak Ford és mások gyáraiban. A mi gépkocsiiparunkkal most Sztrokin mérnök, a szovjet kormány egyik minisztere foglalkozik. Ö egyike legjobb gépkocsiipari mérnökeinknek. Lám, ő is Fordnál dolgozott és Ford nagyra becsülte-őt: javasolta Sztr okinnak, hogy maradjon nála dolgozni. Ha élne a legidősebb Ford, megmondaná, mennyit ér ez a tanítványa. A Munka Vörös Zászló Rendjelével tüntették ki Cooper ezredes amerikai mérnököt, aki szaktanácsokat adott a únyeperi vízierőmű építésérabszolgarendszer ez? Vajon érjük önöket és azt mondjuk: kapitalista urak, a viszont látásra, a mi vonatunk megy tovább. (Vidám élénkség.) Egyébként az Egyesült Államok közgazdászainak egy csoportja, akik tanulmányozták országunk lehetőségeit az önök országával folytatott versenyben, arra a következtetésre jutott, hogy a Szovjetunió 1970- re utoléri a termelésben az Egyesült Államokat. Ismétlem, ezt nem én mondom, hanem maguk az amerikai közgazdászok. Ha akarják, odaadom elolvasni jelentésüket, ha még nem olvasták volna. Meg kell mondanom, hogy mostanában kevesebb szépirodalmat és politikai irodalmat olvasok, viszont többet kell olvasnom az amerikai szenátorok, közgazdászok, újságírók megnyilatkozásaiból. A mi értelmiségiéin k nem kimerültség ellen kérnek gyógyszert, hanem hízás ellen Én itt nem akartam politikai beszédet mondani. Skouras úr volt az, aki kiélezte az osztály- ellentéteket. (Derültség.) Nem én akartam ezt. Én kellemes dolgokat akartam mondani, közölni óhajtottam, hogy számunkra nagy öröm az önökkel való találkozás. Önök tudják ezt, hiszen nálunk a Szovjetunióban rendkívül tisztelettel és szeretettel veszik körül a szellemi dolgozóidat. Önök nemcsak szellemi dolgozóié, hanem a legpompásabb, mondhatni a legfinomabb, a legigényesebb művészet képviselői, és ezért különös figyelmet, udvariasságot és melegséget igényelnek magukkal szemben, mint az orchidea, amelynek megfelelő nedvesség, fény és meleg kell. Él sem tudjuk képzelni országunk előrehaladását saját értelmiségünk kialakítása, a kultúra sokoldalú fejlesztése nélkül. Uj társadalmat nem is lehet építeni anélkül. Néhány epizód jut eszembe a polgárháború idejéből, amikor az egykori cári Oroszország értelmiségének képviselőivel találkoztam és beszéltem. Amikor szétzúztuk és a Fekete-tengerbe hajították a fehér gárdistákat, a Vörös Hadsereg soraiban voltam. Alakulatunk Ku- bányban állomásozott. Én egy értelmiségi család házában kaptam szállást. A gazdasszony annak idején egy apácaiskolában végezte tanulmányait, Szentpétervárott. Én viszont meglehetősen szénszagú lehettem, amikor náluk laktam. Laktak ott más értelmiségiek is — jogász, mérnök, tanár, zenész. Mi, vöröskatonák elbeszélgettünk velük. Amikor ők megismerkedtek velem, a kommunistával, belátták, hogy nem eszem emberhúst, sőt, a szó szoros értelmében éhezem, olykor kenyerem sincs, de nemcsak, hogy nem veszem el mástól, henem nem is kérek semmit. Tisztelettel viseltettek irántam. A gazdasszony meggyőződött arról, hogy mi, bolsevikok egyáltalán nem olyan emberek vagyunk, mint amilyennek ellenségeink leírtak. A régi értelmiség képviselői mindinkább meggyőződtek arról, hogy a kommunisták becsületes emberek, akiktől távol áll az egyéni önzés, akik a köz javáról gondoskodnak. Akkor még pallérozatlan, képzetlen munkások voltunk, de tanulni akartunk, meg akartuk A mi katonáink az önök Most görög barátunk egyik kérdésére válaszolok. Egyébként, Skouras úr, ugye nem sértődik meg, hogy megszólításában ilyen nagyfokú szabadosságot vétek? Skouras: Megtiszteltetés számomra, hogy egy ilyen nagy ország miniszterelnöke vitába bocsátkozik velem. N. Sz. Hruscsov: Én nem vitázom, csupán beszélgetek. Vendég vagyok és nem vitázhatok a házigazdával! (Nevetés a teremben, taps.) Ráadásul ön indította meg a vitát, ha ezt ön vitának nevezi. (Derültség, taps.) ön beszélt itt arról a segítségről, amelyet a polgárháború idején, az 1921—1.922-es borzalmas éhínség idején nyújtottak a szovjet embereknek, akkor, mikor amerikai szervezet alakult az éhezők megsegítésére. Ennek a bizottságnak az elnöke Hoover volt. Jól emlékszünk erre és köszönetét mondunk érte. De szükségesnek tartok ezzel kapcsolatban egy »de«-t is mondani. Éz a »de« az, hogy népünk nemcsak az amerikai segítségre emlékszik, amely a Volga mellékén ezreket mentett meg az éhhaláltól: emlékszik arra is, hogy az októberi forradalmat követő nehéz időben amerikai katonák tábornokaik vezetésével partra szálltak szovjet földön, hogy segíttanulni az államigazgatást, új társadalom építésére készültünk, és minden erőnket sírra fordítottuk, hogy ezt megvalósítsuk. Emlékszem, hogy az asszony egyszer megkérdezte tőlem: — Mondja, ért maga valamit a balettből? Ahogy látom egyszerű bányász ... Meg kell vallanom, akkor valóban semmit nem értettem a balettművészethez, mert nemcsak, hogy balettet soha addig nem láttam, hanem még balett-táncosnővel sem találkoztam. (Derültség.) Amint mondani szokás, nem tudtam, hogy eszik-e vagy isszák. (Derültség.) De azt mondtam — várjon csak, nálunk lesz minden, balett is. Az igazat megmondva, ha valaki akkor megkérdezte volna tőlem, hogy mi lesz maguknál, nem is igen tudtam volna megmagyarázni, de szentül hittem, hogy jobb élet áll előttünk. Ezt a hitet Lenin pártja oltotta a szívünkbe. Most felteszek önöknek egy kérdést: melyik országban a legfejlettebb a balettművészet? önöknél? Nem. Önöknek még állami operájuk és balettszínházuk sincs. Az önök színházai gazdag emberek adományaiból élnek. Nálunk pedig az állam ad pénzt a művészet fejlesztésére. Az egész világ elismeri, hogy a balettművészet a legfejlettebb a Szovjetunióban, és ez büszkeség számunkra. Mi anyagilag is jól gondoskodunk értelmiségünkről. Mindenesetre nem kell orvoshoz járniuk azért, hogy kimerültség ellen kérjenek gyógyszert, inkább azért keresik fel az orvost, hogy segítsen nekik leadni néhány kilót. (Derültség.) Ez nem rossz tünet. Az itt jelenlevő Markov professzor, a híres orvos megerősítheti, amit mondtam. (Taps.) Művészeti dolgozóink nemcsak a megérdemelt anyagi honoráriumban részesülnek, hanem legjobbjainkat kitüntetjük, Lenin-díjat adományozunk nekik. Ez a nép és a kormány részéről az őszinte megbecsülés jele. Jöjjenek el, nézzék meg országunkat, beszéljenek maguk művészeinkkel! És az irodalom? Büszkék vagyunk rá: itt van közöttünk a doni kozák — Mihail Alekszandro- vies Solohov. Dicsőséget szerzett hazánknak olyan ragyogó alkotásaival, mint a Csendes Don, az Uj barázdát szánt az eke és mások. soha nem voltak földjén sék a fehérgárdistákat a szovjet rendszer ellen folytatott harcban. És nemcsak ők szálltak partra, hanem velük együtt japánok is. Ogyesszában franciák, jöttek a németek — ők egészen Szovjet-Kaukázusig jutottak; a burzsoá Lengyelország hadserege elfoglalta Jíije- vet: hadba indultak ellenünk az angolok is. Európa sok kapitalista országa, továbbá Amerika, Japán, támadást intézett a fiatal szovjet állam ellen, hogy elfojtsa forradalmunkat. El tudják önök képzelni, milyen volt akkor a helyzetünk? Az első világháború, majd a polgárháború koldusbotra juttatott bennünket. Bányáink nem dolgoztak, gyáraink álltak. Éhesek voltunk, nem volt mibe öltöznünk, mezítláb jártunk. És aztán? E borzalmas nehézségek ellenére szétvertük az önök ezredeit, a tengerbe zavartuk az intervenciósokat, szétzúztuk a fehérgárdistákat. < Miért emlékeztetek én most minderre? Azért, mert ha önök és szövetségeseik akkor nem teszik partra csapataikat, mi azonnal leszámoltunk volna a fehérgárdistákkal, nem lett volna nálunk polgárháború, szegénység, nem lettünk volna éhesek. És önöknek nem kellett volna akkor segíteniük a szovjet en- kereken azon a bizottságon keresztül, amelynek tevékenységéről az imént szólottám. Mi mégis, ilyen körülmények mellett is, megköszönjük az amerikaiaknak azt a segítséget, amelyet nekünk nyújtottak. Sajnálom, hogy nem járhatok Malhá.un az önök országálban Végezetül szeretnék még egyszer szívből jövő köszönetét mondani a meghívásért és szeretném kijelenteni, hogy én és elvtársaim elégedettek vagyunk az amerikai látogatással. De ki kell fejeznem elkeseredésemet, bizonyosfokú meglepődésemet is egy körülmény miatt. Mi mindig erős, jól szervezett államnak tekintettük az Egyesült Államokat, amelynek népe igen művelt. Ide jöttem az önök városába, itt olyan emberek élnek, akik a művészet sava-borsát teszik, ahogy önöknél mondják — filmcsillagok. Élnek itt gyári munkások, egyszerű amerikaiak is, a legkülönbözőbb foglalkozási ágak képviselői. Szerettem volna . találkozni velük, megnézni, hogyan élnek, dolgoznak és hogyan töltik szabad idejüket. És íme, ilyen helyzetbe hoztak. Én, szovjet ember, a Szovjetunió miniszterelnöke, ide utaztam vendégségbe önökhöz: kijelölték számomra az útvonalat, megmondták, mit nézhetek meg önöknél, hova mehetek. így például kijelölték, hogy meglátogathatom a Disney-landoti »Disney országát«. Most azonban odajöttek hozzám és ezt mondták: a Disney-országba ön nem mehet. (Derültség.) Vajon miért? Talán rakétakilövő állásokat létesítettek ott? (Kitörő nevetés.) Nem — mondták —, azért nem mehet ön oda, mert — hallják csak! — az amerikaiak nem tudják szavatolni az ön biztonságát, ha odautazik. Mi van önöknél ott, koleravagy pestisjárvány? És talán fertőzést kaphatok? (Derülség.) Vagy talán Disney országát banditák foglalták el, akik7 megölhetnek engem? De hiszen önöknek olyan derék rendőreik vannak, hogy még a bikát is megfékezik a szarvánál fogva és a banditákkal is nagyszerűen el tudnak bánni. Ezt mondtam: mindegy, nagyon szeretnék elmenni ebbe a parkba, megnézni, hogyan üdülnek az amerikaiak. (Taps.) Erre így válaszoltak: tegyen, ahogy jónak látja, de ebben az esetben nem szavatoljuk biztonságát. Hát mit tegyek, kövessek el öngyilkosságot? (Nevetés.) így fest a helyzetem, nekem, az önök vendégének! Ez számomra teljesen érthetetlen. Nem tudom megmagyarázni népemnek. Jöjjenek el hozzánk, ha akarnak, mi elvisszük önöket, ahova kívánják, sétálhatnak az utcákon, a parkokban és biztosíthatom önöket, hogy az üdvözlet és a tisztelet szavain kívül külföldi vendég a szovjet emberektől semmi egyebet nem hall! Mit mondjak amerikai utam szervezőiről? Azt olvastam, hogy önöknél szervezett gazdálkodás folyik. Nem abból áll az én biztonságom szavatolása, hogy beültetnek egy csukott autóba és a nap sugarai alatt aszalnak. Azt hittem, hogy szabadon jár- hatok-kelhetek az önök országában, találkozhatom az amerikaiakkal. Most azonban azt mondják, hogy ez lehetetlen. Ez a fordulat keserű sajnálkozást kelt bennem és nem hallgathatom el csalódásomat. Önök azt mondják: milyen rakoncátlan vendégünk van. Én azonban az orosz szabályt követem, ha megszeged valakinek kenyerét, sóját, akkor mondd az igazat. Nem szabad, hogy ez ártson baráti kapcsolatainknak. Bocsánatot kérek, hogy kissé panaszkodtam, keserű szavakat használtam. Bizonyos mértékben az önök éghajlata is elősegíti ezt. (Derültség.) Ezenkívül Skouras úr is feltüzelt engem. (Derültség, taps.) Ha valami olyasmit mondtam, amit önök nem szívesen hallottak, ha kitört belőlem valami, ami önöket kissé megbántotta, kérem, bocsássanak meg. Köszönöm figyelmüket. Köszönöm barátaim, köszönöm Mister Johnston. (Viharos, hosszan tartó taps.) Szerda, 1959. szeptember SS*
