Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)
1959-08-11 / 187. szám
SOMOGYI NÉPLAP 3 Eedd, 1959. augusztus II. MÉRTÉKTARTÓAN KJ em szándékozom vala- ■ miféle antialkoholista cikket fabrikálni, bár nem ártana. És nem a szeszről írok, mely ezerféleképpen hat a szervezetre, az idegekre, az ember magatartására, s képes megváltoztatni, gerinctelenné, kiábrándítóvá tenni olyan embereket, akik büszkeségeink voltak, s akiktől sokat várunk még. Az emberi méltóságra apelláltak inkább, az erkölcsi normákra, melyek írva és íratlanul kordont vonnak tévedéseink útjába? Igen, erről kell írnom, mert sajnos, át lehet hágni a kordonon. És minden ember átjuthat, aki nem acélozza akaratát. akinek szeszgőzős fejéből elvész az ítélőképesség önmaga, kötelességei iránt. Találunk ilyeneket a mindennapi életben. Sírjukat ássák, és nemcsak fizikai értelemben, egészségüket veszélyeztetve. Lassan, fokozatosan ereszkednek alá a lejtőn, s egy bizonyos ponton már hiába kiáltunk megállj-t. Elveszett ember lesz, kiveti magából a társadalom, melynek talán egyik tekintélyes vezetője volt valaha, vagy egyszerű, de értékes tagja. És akkor már hiába sápítozunk, hogy milyen jó lett volna megelőzni bukásukat : : Ismerek egy középkorú, sovány, morcos tekintetű embert. Csak azért nem írom ide a nevét. mert büntette már a 'társadalom, és büntette akaratlanul is önönmagát. Kicsi emberke volt valamikor, pendely is alig került rá, hogy eltakarja testét. Apja izzadt és fáradozott; ne,ki sem jutott más osztályrészül. A cukorról, csokoládéról csak álmodozott, a fiatalűr kezében látta egyszer. És kenyérgyürkét ebédelt vöröshagymával ..: Hittem és hiszem, hogy a műitat sohasem lehet felejteni. És lám, ismerősöm eldobta magától az emlékét is. Felnőtt, férfivá érett. Uj szeleik fújtak, s volt alapja ahhoz, hogy kommunistává nőjön a pendelyes cselédgyerek. Az osztály hű támasza volt, vezetővé magasodott. Ma nagy területek »ura«, emberek felett rendelkezik, s elvesztette emberségét. Szegény volt, és jó anyagi körülmények közé került. Igazgató. De nem sokáig. A változás megszédítette, és ma már aligha van visszaút. Ne higgye senki, hogy törvényszerű ez. Emberi gyengeség, amit nem lehet, nem szabad mentegetni... Iszik. Reggel kilenctől délután háromig hajszolja a kocsma billiárdgolyóit, s a féldecik, fröccsök, hitelben (!) emésztik agyát, testét. Látják őt, és tiltakoznak. Pártbüntetést kapott, szigorút és végsőt. Hogy ígérte: megváltozik! Két hét múlva újabb botrányt okozott társával, mert barát ilyenkor mindig akad, aki csak húzza, vonszolja lefelé a sárba ..: M egvallom, nehéz szívvel írok erről. Egy egész nép ereje, küzdelme emelte ki őt és társait. Nem, világért sem azért, hogy elveszítse fejét! Nincs visszaút? Ha egy kicsit még perzsel szíve fölött a párttagsági könyv, talán még mindig nem késő visszafordulni. Odaállni azok elé, akiket mámoros és később tiszta fejjel is durva szóval illetett, akiket megbántott, megalázott — a testvéreit... Még bevallhatná talán súlyos félrelépését. Nem, nem kérhet bizalmat, tovább, csak lehetőséget, hogy másutt tehesse tisztába lelkiismeretét ..; Milyen jó is lenne, ha senki sem törhetné át azt a bizonyos erkölcsi gátat!N Jó lenne? Miért? Hisz éppen az tesz bennünket emberré, hogy uralkodni tudunk magunkon; az tesz kommunistává, 'hogy elveink szellemében mértéktartóan élünk, s a funkciókban is azok maradunk, akik voltunk valaha. Csak nagyobb felelősséggel, nagyobb áldozatvállalással a társadalom iránt. Nagyobb szeretettel beszélünk, cselekszünk az emberért, s a magunk életét mutatjuk követendőnek. De ehhez nem vágy kell: akarat! És nem mondani a szépeket, hanem aszerint élni! És így is él minden kommunista. aki hivatást érez. Mert kommunistának lenni: hivatás. Uj fogalom ez, szép, felemelő. És nem éri meg eljátszani a szó, a név sokat jelentő értelmét Egy példát mondtam — többet tudok. Korántsem annyit, hogy vészharangot kongassak. De valahogy úgy látom, néhá- nyan már elengedték magukat, és hagyják, hogy sodorjon az ár. .. Valaki azt mondta nekem, amikor e »kényes« témáról beszélgettünk: »Hát nem veszi észre, hogy mindenki őt figyeli? Hisz alig várják, hogy valami rosszat mondhassalak róla. Igazán vigyázhatna ...« Azt gondoltam: csak ezért? A felelősségérzet, a kommunista erkölcs az semmi? Színjátszók vagyunk talán, és félrevezetünk másokat, álarcot kötünk, hogy jónak, jellemesnek mutatkozzunk? Nem! És ezerszer nem! Bizalomra és tekintélyre van szükségünk, hogy dolgozhassunk. De éppen életmódunkkal, magatartásunkkal, emberségünkkel lelhetünk barátokra embertársainkban, akik követik majd elveinket, cselekedeteinket Azt mondtam az előbb: kommunistának lenni hivatás! Érdemes lenne néhány .pohár borért feláldozni hivatásunkat? Megérné, hogy gorombasággal, igazságtalan ítéletekkel, botrányokkal vonjuk magunkra az emberek figyelmét? Nem! A mi országunkban nagy tetteket emberséget, szerete- tet, megértést, gondoskodást várnak a kommunistáktól. Nem igaz, hogy ezek tudatában is. hagyhatjuk elhomályosítani szemünk fényét a mámor percnyi öröméért. Sokan vagyunk, de nem annyian, hogy egyetlen kommunista is lemondhatna hivatásáról..: Egy idős parasztember mondta nekem: — Manapság nem látok pártjelvényt, és nem látok vörös nyakkendőt. De figyelem a szemeket. És megismerem a kommunistát. Szeretem őket, mint a fiaimat .. ! É rdemes vigyázni magunkra! A gyermek megundorodik, ha részegen látja apját, s mi józanok akarunk lenni. mérsékletesek. Mert apák vagyunk és jó édesapák, akikre feltekint a hatalmas gyermeksereg. -.: Jávori Béla Különben ma már nincs is értelme a város nevét titkolni, Rigáról van szó, Lettország fővárosáról, amely röviddel azelőtt csatlakozott a Szovjetunióhoz. Bizonyos gyakorlati meggondolásokból magánlakásban laktam, egy nagy mechanikai gyár munkásának családjánál. A családfő régi kommunista volt, akinek párthűségéről mág az illegalitás nehéz időszakában meggyőződhettünk. Külön szobám volt, a lakásban is, a szobámhoz is saját kulcsom, úgyhogy házigazdáimat nemigen zavartam. Ebben a félreeső kis házban jobban meghúzódhattam, mintha szállodában laktam volna. Azonkívül a mieink között voltam, nem kellett sem váratlan vendégektől, sem egy-egy túl kiváncsi szolgáló leskelödésétől tartanom. Egyébként ez az elbeszélés nem rólam szól... Elmondok mindent sorjában, s kezdem első találkozásommal Szofja Jankowskával. Úgy emlékszem, mintha ma lenne. Késő este indultam haza parancsnokomtól, akihez időnként jelentéstételre kellett mennem, hogy beszámoljak munkám menetéről. Június vége volt, pompás, száraz idő ... Amikor kiléptem a nagy, fényesen kivilágított épületből, amelyben a katonai parancsnokság székelt, a gyér világi- tású, keskeny mellékutcában lefelé fordultam, és néhány perc múlva kiértem a Daugava széles partjára, amelyet annyira kedveltem. A Baltikumban csodálatosan simogató a nyár. Akaratunk 2. ellenére szinte beburkol bá- gyasztá melegébe; az átmenet a tavaszból a nyárba annyira fokozatos, hogy az ember szinte a természettel együtt éli át az újjáéledésnek minden szépségét, és egyáltalán nem szenved a nap kegyetlen sugaraitól, amelyek délen olyan nyomasztóan hatnak ránk. A balti éjszakák pedig mintha csak természetes folytatásai volnának a ragyogó, derült nappaloknak. Az utcán szinte belemerültem az édes illatok árjába, amely a folyó és a nedves fák felöl lengett felém ... Későre járt: teljesen kihalt volt a környék. Civilben voltam ■— sötétszürke kabát, ugyanolyan színű kalap; a sötétben valósággal összeolvadtam a part mentén sorakozó súlyos épületek szürke gránitfalaival. Egy váratlan szélroham metsző hideget sodort felém a folyó felől. Megborzongtam a hirtelen támadt hűvös fuvallattól, és éppen fel akartam tűrni a galléromat, amikor a hátam mögött halkan megszólalt valaki: — Kérem, egy pillanatra! j. Az első percben azt hittem, hogy egy éjszakai tündér vadászik az arra tévedt járókelőkre, de ezt a gondolatot nyomban elvetettem. A hang ugyanis olyan szeszélyesen, sőt erélyesen csengett, hogy nem lehetett egy primitív utcalányé. Megfordultam. A széles járdán egy nő állt mögöttem, aki nem tudom, honnan kerülhetett oda. Könnyű, világos színű kabátot viselt, kezét zsebre dugta, bal hóna alatt akkoriban divatos, nagy táskát tartott, fején egyszerű, egyáltalán nem divatos, keskeny karimájú kalap. Az ember az első pillantásra láthatta, hogy igen korrekt, tisztességes hölggyel áll szemben. ■— Bocsássa meg, hogy feltartóztatom — mondotta, és bár csaknem kifogástalanul beszélt oroszul, mégis valami enyhe akcentus érződött beszédében. — Nagy kérésem volna... Remélem, nem tagadja meg. Felelet helyett némán meghajoltam. — Nagyon kérem, kísérjen el a part végéig — folytatta a nő. — Talán nem esik nehezére, habár. Valóban úgy találtam, hogy semmi nehézséget sem jelent végigkísérnem a parton, azt azonban, hogy mit rejtett a »habár« szócska, csak tízperces sétánk végén tudtam meg. A hölgy egyáltalán nem látszott ostobának vagy gyávának, de hát egy nőnek sok minden juthat az eszébe. Ezt végiggondolván, némán odanyújtottam karomat, és semmi különösebb jelentőséget sem tulajdonítottam kérésének. Mentünk a néma házak mellett, amelyek — magam sem tudtam, miért — hirtelen olyan zordnak, barátságtalannak rémlettek. Az ismeretlen nő hallgatott, nekem pedig még kevésbé volt kedvem kérdésekkel untatni. Sehol, semerre sem láttunk egyetlen járókelőt sem. A távolban a folyó vize csillogott. Az égen halványan fénylettek a csillagok. Még messzebb a folyó túlsó partján levő utcák ködös fényei pislákoltak. A csendet hirtelen egy suhanó autó zaja törte meg. Körülnéztem. A távolból egy autómobil közeledett felénk. Igen jó márkájú kocsi lehetett, mert olyan gyorsan és nesztelenül jött, hogy egy pillanat sem Könyvek között egy járási könyvesboltban SZEMET GYÖNYÖRKÖDTETŐ LÁTVÁNY ez a bolt, nem csoda, ha sok embert vonz, és a sok betérő közül csak nagyon kevés tud úgy távozni, hogy ne vásárolna valamit. Ha mást nem, az Olcsó Könyvtár-sorozatnak valamelyik még kapható darabját. S ha éppen nem csörög pénz a pénztárcában, akkor sem lehet csak »úgy elmenni« innen. Akkor a látogató neve előjegyzésbe kerül, mellette könyv, a kívánt mű címével. Alig négy héttel ezelőtt gazdagodott ismét új színnel Tab kereskedelmi hálózata. Ekkor nyílt meg ugyanis az FJK könyvesboltja, méghozzá ön- kiváigsztó könyvesboltja! A fő útvonalon szerényen meghúzódó kis üzlet az újranyitás óta ugrásszerűen megnőtt jelentőségében. ízléses berendezése, a falak mentén körbefutó és megrakott könyvespolcok nem nélkülözik azt a varázst, ami a járókelőt belépésre kényszeríti. Hát még ha elolvassa előzőleg, hogy nem akár- hova indul, hanem önkiválasztó könyvesboltba, ahol »szabad a gazda«, azaz kedvére válogathat az ember. Mint az üzlet vezetője, Németh Istvánná mosolyogva elmondta. kezdetben sokan viccelődtek a könyvesbolt önkiválasztó elnevezése miatt, nem láttak semmi újat a vevőközönség érdekeit szolgáló új kereskedelmi formában. — Eddig is azt vásároltuk meg. amit kiválasztottunk — vélekedtek kötődve. Azóta persze rájöttek már az önkiszolgálás, az önkiválasztás »ízére«, előnyeire. Az ember könyvet akar venni, vesz is, de nem mindegy, hogyan. Itt most végigtallózhatja — ha ideje engedi, és érdeklődése sarkantyúzza — akár az egész könyvállományt, míg vásárlásra szánja magát. Szóval megnőtt a tekintélye a boltnak azóta, mióta elhallgattak a tréfás megjegyzések. Ezzel magyarázható, hogy a viszonylag kicsiny könyvesbolt forgalma nőttön-nő. Németh Istvánná szerint az 1952-ben nyílt boltocska havonta 5—6 [ ezer forintos forgalmat bonyo- | lított le átlagosan. Ma — még ; a holtszezonnak cz.'.mitó nyárban is— havi 11—12 ezer forintos forgalom bonyolódik le a parányi helyi:,égben. Tabi viszonylatban az Olcsó Könyvtár- és a Kincses Könyvtár-sorozat népszerűségéé természetesen a pálma. Egyébként pedig ma is még a magyar klasszikusoké: Jókaié, Mikszáthé. Móricz Zsigmondi, Móra Ferencé. Tömörkényi Istváné a legnagyobb érdeklődés. — Az ingyen csztott cukor a gyerekek között nem lehetne naposabb! — mondja a vezető. Persze' van keletük a szak- könvveknek is. közöttük a földművelési, méhészeti, szőlészeti kiadványoknak. Igen keresettek a munkaegységkönyvek is. MÉG UGYAN NEM ADJAK a vevők egymás kezébe a kilincset. nem is lehetne, mivel a meleg miatt tárva-nyitva áll naphosszat az ajtó —, mégsem emelhet szót a könyvesbolt az érdeklődés hiánya vagy a közönyösség ellen. Ilyenkor, nyáron jobbára diákfiatalok járnak be vásárolni: érthető, a járás paraszti lakossága most nem ér rá betérni sem könyveket válogatni, sem pedig az olvasásra. Megjön annak is az ideje! Rendkívül rokonszenves az FJK könyvesbolt gondoskodása, hogy időnként körlevelekben ismerteti a megjelenő könyvek listáját az érdekeltekkel. E látszólag jelentéktelen munka nyomán szemlátomást terjed a fény a tabi járásban is. Mint megtudtuk, alig van például a járásban olyan orvos. akinek neve a megjelenő szakkönyvek mellett ne szerepeing rendszeresen! S nemcsak az orvostudomány területén tapasztaltuk ezt a távlatokra valló érdeklődést, más területek szakemberei is szár mon tartják a körlevelekből, mit kell beszerezniük, elolvasniuk, hegy önképzésük segítségével lépést tarthassanak a fejlődéssel. Az érkező könyvek megrendelésre jönnek, ezt viszont az igények arányában, az előjegyzéseknek megfelelően állítják időről időre össze. Tudvalevő, hogy könyvkiadásunk egy új sorozattal, az Arany Könyvtár sorozattal gazdagodik a közeljövőben. A sorozat ötven reprezentatív kiállítású kötetből áll . majd, benne jobbára klasszikusainké a szó, Jókaié, Mikszáthé és így tovább. Tabon e majd megjelenő sorozatnak eddig 180 előfizetője akadt, és ez annál is megbe- csülendőbb számadat, mivel Kaposvár eddig mindössze 184 előfizetőt tudott gyűjteni! Kis- bárapátiban az iskola lelkes igazgatója alig kapta meg a könyvesbolt körlevelét, amely az Arany Könyvtárról tájékoztatta a címzetteket, máris 28 előjegyzéssel köszöntött be a boltba, hozva mintegy biztosítékul az első részletet, a huszonhat forintokat is. A kis- bárapátiak biztosak akarnak lenni a dolgukban, hogy valóban megkapják az ötven kötetes kis könyvtár első kiadványát. Örömmel újságolta a boltvezető, hogy hamarosan megjelenik a járási könyvtár is, hogy a községi tanácstól kapott pénzösszeget — körülbelül ötezer forintot — könyvekre cserélje, új olvasnivalóra. MINDEZEK ÖRÖMET FAKASZTÓ ÚJSÁGOK Tabon. Alig egy évvel ezelőtt azt kényszerítették tollhegyre a tények, hogy nem lelkesednek az olvasásért a tabiak. Mára megváltozott a kép, s talán nem túlzás azt állítani, hogy ^z — az önművelés okosan felébresztett igényének megerősödése mellett — a megújult könyvesboltnak és nem utolsósorban a könyv szolgálatát önkéntesen vállalt pedagógusoknak köszönhető! L. I. Emeletráépítés tett bele, és fényszórója máris egészen elvakított. Még magamhoz sem térhettem, amikor az én különös társnőm heves mozdulattal magához rántott, úgyhogy háttal kerültem a kocsiútnak. Hozzám simult, fejemet arcához húzta — valami gyenge, fűszeres illatot éreztem — és ajkát ajkamra tapasztotta. Abban a pillanatban, amikor megcsókolt, hallottam, hogy az autó mellénk érve lelassít. Valaki menet közben kinyitotta, majd becsukta az ajtaját. Mire elhúzódhattam ettől a különös asszonytól, a kocsi már messze járt, csak hátsó lámpája villogott vörösen felém, mintha egy fenyegető, de tovatűnő veszedelmet jelzett volna. Mondanom sem kéü, hogy látható meglepetéssel bámulhattam hölgyemre, mert köny- nyedén felkacagott, és végigsimított a kabátujjamon. — Maga válóban kedves fiú... Igazán bele tudnék magába szeretni — mondta kacé- ran, majd gyorsan hozzátette: — No, ne ijedjen meg. Az egyenesen lehetetlen, hogy valaha is beleszeressek magába. Alig tettünk meg néhány lépést, amikor a városi nyár éjszaka titokzatos zörejekkel és rejtélyes hangokkal teli csöndjébe átható, dallamos, szinte figyelmeztető füttyszó hasított. Körülnézni már nem volt időm... Utitársnőm karon ragadott, a fái felé taszított, és egy, szinte férfias kézmozdulattal lenyomta a fejemet. Egy pillanatra az az érzésem támadt, hogy most mindjárt agyonlőnek... De nem, lövést nem hallottam. Ugyanakkor azonban világosan éreztem, valami levegőrezgést, mintha valami láthatatlan madár szállt volna el fölöttem, annyira közel, hogy szinte érintett a szárnyával... — Folytatjuk — A ma építkezésének egyik leggazdaságosabb formája. Marcaliban is emeletráépítéssel igyekeznek megoldani a járási tavlcs megfelelő elhelyezését. 3 millió 300 ezer tégla — Halló, Téglagyári Egyesülés? Az igazgatót, Fehér elvtár- ^sat kérjük. Érdeklődünk, mi újság, hogyan állnak a kongresszusi felajánlásokkal. — 4 millió tégla gyártását ajánlottuk fel a pártkongresz- szus tiszteletére. Ebből ez ideig 3 millió 300 ezer tégla készült el. Mivel az esős időjárás visz- szavetette a nyerstégla gyártását, összehívjuk az üzemi ta-‘ nácsot, és megbeszéljük, hogyan lehetne a legsürgősebben pótolni a lemaradást. — Milyen időközökben értékelik a versenyt? .— Tíznaponként. — Mi az eredménye a legutolsó értékelésnek? — A kaposvári Vöröshadsereg úti téglagyárunk lett az első. — Milyen eredményt ért el az üzem? — Ezt pontosan csak a versenytábláról tudom megmondani, tessék egy kicsit várni. Az igazgató letette a telefont, hogy megnézze, pontosan mi az eredmény. ' — Halló, mondom az adatokat. Tehát az első a Vöröshadsereg úti téglagyár égetett téglából 146 százalékos, nyerstéglából 120 százalékos teljesítéssel. A második a Szigetvári úti: égetettből 136 százalék, nyersből 115 százalék az ő eredményük. A harmadik a nagyatádi téglagyár. 116 százalékra teljesítette égetési és US százalékra nyersfelajánlását. Mindhárom eredmény jó munkáról tanúskodik. Remélhető, ez a lendület továbbra sem fog csökkenni.
