Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-05 / 182. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Szerda, 1959. augusztus A A BÁRDIBÜKKI ÁLLATORVOS Dr. Écsy László, a Bárdi­bükki Állami Gazdaság állat­orvosa és Rajczi Kálmán állat- tenyésztő gyakran kocsi'káznak együtt a központtól eléggé tá­vol eső üzemegységekbe, üzemegység-részekbe vivő dü- lőutakan. Eső, szél, napsütés számítani számít ugyan, de cél­juk elérésében nem lehet aka­dály. A kötelesség mindennél előbbre való parancs. Rajczi Kálmán a gazdaság állatállományáért vállalt fele­lősséget. Az ő gondja, hogy rendjén menjenek a dolgok, a tehenek, üszőik, tinók, lovak, juhok, halak megkapják a gya­rapodásához szükséges táplálé­kot. De milyen szerepe van az orvosnak ? Látszatra az ő mun­kája a legkönnyebb. Autóba, motorra vagy kocsira ül és kész. Leüti a fiolák fejét, egy mozdulat az injekciós tűvel, és rendben van. Ha csak ilyen egyszerű lenne! Egy-egy jól te­jelő tehén értéke sok pénz. Nem mindegy, hogy mikor és mekkora adag szérumot kap a megbetegedett jószág. Az or­vos nem dönthet találomra Ha hívják ott kell hagynia fekhe­lyét is, hogy tudományával nyugalmat osszon a közös vagy saját állatért aggódó emberek­nek; Ha az állatorvosok naplót vezetnének, s apróra feljegyezi nék, hova, mikor siettek mű­szeres táskájukkal, hányszor kellett gyorsan és igen határo­zottan cselekedniük, sokra rúg­nának a sorok; Écsy Lászlónak, a Bárdibük- ki Állami Gazdaság állatorvo­sának naplója sem állna üre­sen. Bár még fiatal, múlt év­ben végzett, de,lenne mit föl­jegyeznie. Ez év áprilisáig a Nagybaráti Állami Gazdaság­ban gyakorolta hivatását. Ott is volt, Bárdibükkben is van feladata elég Bárdibükkben 460 szarvasmarha, több mint fél ezer sertés, ezenkívül ju­hok. lovak egészségén őrködik. Gyakran megszólítják a gazda - 6ág munkásai is: — Doktor űr, otthagyja a vá­lyút a hízóm, lenne szives megnézni. A Héricséről, vagy éppen a gazdaság távolabbi üzemegysé­géből fáradtan érkező' orvos igent mond. Nem is tudna el­zárkózni a kérés elől. Ám mé­gis annak örül legjobban, ha nincs beteg állat. »Az orvos nem azért orvos, hogy gyógyít­son, hanem elsősorban azért, hogy megelőzze a bajt« — ezt vallja. A gazdaságban a közelmúlt­ban az egyik legnagyobb fal­adat volt a »pozitív« és »nega­tiv« tehenek különválogatása. Fölösleges is mondani, hogy ebből a munkából nem marad­hatott ki az állatorvos. Ma már külön üzemegységekben van­nak a »be- és a be nem rea­gált« szarvasmarhák. Ha nincs beteg állat akkor is megy Écsy doktor. — A napi kőrútján 'látottakat pontosan megjegyzi. így nem érheti meglepetés. Tarsolyában gyűl­nek, szaporodnak a tapasztala­tok, s mikor elég rideg szállás­helyén esténként felkattintja a villanyt, előkerülnek a tudo­mányos folyóiratok és szak­könyvek. Elmélet és gyakorlat minél szorosabb közelsége! Fontos ez, főleg a még életpá­lyájuk elején tartó orvosoknak. Dr. Écsy László a városból került a paraszti élet csatate­reire. A falusi emberek — fő­leg állami gazdasági dolgozók — között eddig eltöltött időt jól használta ki ennek a világ­nak megismerésére. Érti és be­széli azt a nyelvet, amely — gyógyító munkája mellett — csak hasznos adalék az embe­rek tudomány iránti bizalmá­nak felébresztéséhez; Mert vannak még csodában, kotyva- lékok erejében bízó elmék. A sötétséggel beköszöntő babo­nák árnyainak eloszlatásában is szerepe van az orvosnak. Ilyen értelemben — bármily furcsán hangzik — embert is gyóga^a nem emberorvos: Göbölös Sándor Folyik a csépiés Messtegnyőn A TIKKADT MEZŐKÖN már nem hajlonganak a kalá­szok, a dőlt gabonák között nem berregnek a gépek, nem suhognak a kaszák. Másfél héttel ezelőtt végeztek a gabo­na aratásával a mesztegnyői gazdák. A kaszák egy időre pi­henni tértek, helyüket a ko­csik váltották fel. Hordják a gabonát; Mint nagy sátoros karavánok vonulnak a szeke­rek a dűlőűtakon, nyomukban egyre fogynak a keresztek, üresedik a határ. Ilyen a me­ző képe. Az aratás végeztével a falu­ban mozgalmasabb az élet, több látnivaló akad. Az utcá­kon mezőről hazaigyekvő ko­csik zörögnek, s egymásután Kevés járási székhelyűnk dicsekedhet olyan szép mozgóképszínházzal, mint Marcalt A több mint 400 személyt befogadó korszerű mozgóképszínházban szívesen szórakoznak a marcali dolgozók. Augusztus! történet SS. Jóska bácsi 191S-ban ke­rült basa hadifogságból Zá­kányba. 24 éves volt akkori­ban. ö beszélte el az alábbi történetet, amely 1919 au­gusztusában a zákányi vasút­állomás környékén zajlott le. IT isse hűvös augusztusi délután volt. A zákányi állomás körül egy katonákból álló csoportot vettem észre. Mivel már dühöngött a fehér- terror. óvatosan kikerültem a közelgő tiszteket. Ahogy job­ban szemügyre vettem őket, láttam, hogy egy véres fejű fiatalembert cipelnek. Kíván­csi voltam, vajon hova viszik, mit csinálnak vele. Óvatosan követtem őket. A csoport a Dráva félé tartott. A folyó mellett megálltak. Az egyik fehér tollas tiszt ravaszul oda­szólt a véres fiatalembernek: — Ha átúszol a túlsó oldal­ra, megmenekültél A fiatalember körülnézett, de a gyilkos arcokból nem sok jót olvashatott ki Néhány másodpercig töprengett a me­nekülés lehetőségén, aztán hirtelen mozdulattal beleve­tette magát a vízbe. A tisztek csak erre vártak. Előkapták revolverüket, és eszeveszetten lövöldözni kezdtek rá. A sebes víz elragadta a fiatalembert. Megpróbált úszni, de ereje már nem volt hozzá. Elmerült. Megkövültén álltam, de aztán észbekaptam,' és rohanni kezdtem a bokrok között lefe­lé. Mintegy háromszáz métert futottam. Itt egy kanyar volt, ide már nem láttak a tisztek. Figyeltem a vizet. A metnekü­Csákvári János: II I XEL Az asszony lefektette a gye­rekeket, akik ezen az estén nem játszottak a cirokból való cséplőgéppel, nem kérdezős­ködtek, miért nem jön az ap­juk, hanem nagy, kerekrenyílt szemmel néztek az anyjukra, mintha választ várnának tőle, valamire, amit nem értettek. Ez mindennél jobban fájt neki. Félig lecsavarta a lám­pát, odaült a kemencepadkára. Már tudta, ha eddig nem jött haza az ura, ma már nem lát­ja. S ki tudja, mikor újra?... A fehér hajra gondolt, arra az egyenes tartásra, a búcsúsza­vakra: »Feleségem, büszkén vi­seld a nevemet... És mondd meg a gyerekeknek, ha felnő­nek, hogy örökségbe hagyom rajuk, olyan székbe ültessék felebarátaikat, amibe ók is szí­vesen helyet foglalnak... -4.2 elle-nséget meg gyűlöljék, ül­dözzék, ahol érik <... Sírni kezdett. A szíve nyugtalanul vert, rémült érzések 'lopakod­tak belé. A gróf jutott eszé­be. Ellenség. Eddig azt sem tudta, mi az. Övta az emberét a politikától. De miért is óvta? 'lost kezdett világosodni min­den előtte... »Oh, de későn, édes uram, oh, de későn. Még én is húztalak vissza, nemcsak azok, akik most nevetnek fa ­lad... Édes úrim, egyetle­nem. » A szoba egyetlen nagy sóhaj A HŰSÉGESEK volt, tele múlt szerelmek, ne­vetések, munkásnapok emlé­keivel. Milyen vidám ember is volt a Józsi. Pattogott, tré­fált, mindenütt feltalálta ma­gát. Csupa élet, csupa szeretet, nem is értette, hogyan tudott gyűlölni!... És most mindez eltűnik? Csak árny lesz? Nem, soha. Ez nem lehet... Miért, hát miért?... Kínlódott, sze­rette volna álomba ringatni magát. De lehetetlen volt. A rémület mindig megmarkolta a szivét. Most mintha zöröglek volna. A lámpához ugrott, gyorsan elfújta. Az ablakon kapará­szott valami. Közel ment, el­húzta pillanatra a függönyt. A hold világosságában a kutyát látta ott. A Tisza. Ez ott lehetett. Ta­lán hozott valamit. Kiszaladt, a közös konyhaajtót türelmet­lenül szakította fel. — Tiszám, édes kutyám, gye­re be, gyorsan... Bent kapkodva felgyújtotta a lámpát. Megfordult. Az ál­lat lassan jött, halkan nyüszí­tett, aztán szinte csúszva ért a lábához. Az orvét tapogatta, hátha levél.,. De semmi nem volt. — Tiszám, hol a gazdád? —1 suttogta neki szivszorongva. A kutya nem mozdult. Fejét a lá­bára ejtette, elnyújtottan, szin­tű keservesen lélegzett. Az asszony felemelte a ku­tya fejét, de rögtön vissza is ejtette. A szemek, a hűséges, barna szemek bánatos vízten­gerben úsztak, beesettek vol­tak, megtört fénynek... De hi­szen ez sír, te jó ég, hát ez a kutya sír ... Teremtő ég, mi lesz velünk?... Gyerekeim, Józsim, Tiszám, mi lesz ve­lünk? Kiáltani, ordítani szeretett volna, de csak zokogott. Bele a zsebkendőjébe, bele a szoba csendjébe, bele a gyerekek halk szuszogásába. 10. Az éjféli harangútések tom.- pán szüremlettek be az abla­kon és furcsán keveredtek a földszinti folyosón a cellák mögötti hörgéssel, sóhajokkal. A nézőkék nyitva maradtak, így Gottwald tisztán hallotta, mi történik odakinn. A föld­szinten mindenki sorra került már. A nagy borzalmak látása után bizonyos megnyugvást ér­zett. Mi jöhet még ezután, gon­dolta. Talán még álhatik is, ha az idegei lecsillapulnak. A folyosó most ismét ihegtelt zajjal. — De méltóságos uram ■— kérdezte egy hang —, sokan még járni sem tudnak... Azokkal hogyan csináljuk? — Folytatjuk — löt ide kell hoznia a víz sod­rának. Ezt gyakorlatból tud­tam, hisz gyakran fürödtem itt, jól ismertem a Dráva e szakaszát. Jól számítottam. Alig telt el egy perc, egy kéz tűnt fél a vízben. Gondolko­dás nélkül belegázoltam az ár­ba, és kicipeltem a menekülőt. Vállamra vettem, és a sűrű bokrok közé -rejtőztem vele. Még élt, pedig három helyen érte a lövés. Ahogy tudtam, elláttam sebeit, de láttam, hogyha nem kerül sürgősein orvos kezébe, nem éri meg a holnappt. Sötétedett. Még vár­tam egy óráig, majd óvatosan felnyaláboltam a sebesültet, egy közeli elhagyott pincéhez lopakodtam vele, s ott úgy, ahogy tudtam, elhelyeztem. Siettem orvosért, mert a beteg sebei megint erősen vérezni kezdtek, és féltem, hogy el­pusztulj A z öreg orvos — atyai barátom — megdöbben­ve hallgatta szavaimat. — Szó sem lehet róla — vá­gott közbe —, ha a fehérek megtudják, hogy vöröst ke­zeltem azonnal felakasztanak. Hisz így is rettegésben élek, tudod, milyen nagy vétek zsi­dónak lenni; — Doktor úr — válaszoltam neki, és elővettem revolvere­met, mert mindig volt nálam fegyver —, ha nem jön, lelő vöm. Az orvos rá sem nézett a revolverre. — Tedd el azt a vacakot, még kárt teszel ma­gadban. Míg felkészülök, ülj le — mondta. Néhány perc múlva már mentünk is. Sem­mi gyanúsat nem észleltünk a közelben, így bementünk a se­besülthöz. Áz orvos gyertyát gyújtott, és hozzákezdett ne­héz munkájához. A sebesült rövidesen magához tért. Ha­talmas fájdalmai lehettek, de összeszorította fogait, és né­mán tűrte a műtétet. Eltelt néhány nap. A fiatal vöröska­tona vasszervezete rövidesen győzött. Felépült sebesülésé­ből, majd tovább szökött, de nem volt szerencséje, ismét el­fogták. Ekkor már nem ját­szottak vele a fehérek, hanem bestiálisán meggyilkolták. A vöröskatona neve isme- rétién, csupán annyit tudtunk meg róla, hogy a Vö­rös Hadsereg nemzetközi dan­dárjának egy katonája volt. A hős teste valahol a közelben porlad, nem tudni hol. De így ismeretlenül is' gondolunk rá, mert az eszme, amelyért har­céit és meghalt, mégiscsak győzött. Szönyi István tűnnek el az udvarokban. Gye- rekfek és öregek, akiknek még, s akiknek már nem lehet hasznukat venni a nehezebb munkában boros- és szódás­üvegekkel kezükben sürgölőd­nek. A gabonabehordás nagy ünnep. Szoros Összefogást, szo­ros baráti segítséget kíván, ezt pedig vízzel nem lehet megpecsételni. Sőt, ilyenkor még néhány tyúkot is levág­nak. Mert mit is szólna a sógor, koma, szomszéd, ha paprikás krumplival kínálnák, vagy ha lerakodás után, _rr.: előtt ismét mezőre indulna, vizet nyújta­nának fel hozzá a bakra. Na­gyon fontos munka a behor- dás, mért az asztaigba került kereszteket, ha jól összerak­ják, már nem verheti el az eső, a jég. Itt már biztonság­ban van a termés. — Eddig — mondja Molnár Ferenc v. b.-elinök — a gaz­dák több mint háromnegyed része asz tagban tudja gabo­náját. Az ötvenhatban kiadott behord ás i engedélyek ugyanis még érvényben vannak, s en­nek folytán a falu nagy ré­szén jóval a cséplés előtt hoz­záláttak a behordáshoz. A BEHORDÁSSAL PÁR­HUZAMOSAN megkezdődött a cséplés is. Három gép dolgo­zik a községben. Az egyik az északi, a másik a déli, a har­madik pedig a keleti részen. Ahogy gyarapodnak, úgy fogynak is az asztagok. A gazdák türelmetlenül tekin­getnek át a szomszéd portán zümmögő gépre. Húzatáskor pedig a világért sem mulaszta­nák el megkérdezni á trakto­rostól, mikorra ér hozzájuk. De hát ki ne igyekezne, hogy mielőbb padlásra kerüljön a gabonája, ahol már a barom­fiak sem tudják szemezgetni. Meg hát egy évvel ezelőtt töl­tötték meg a padlásukat, az­óta sok gazdának elfogyott a lisztje. Jó lenne néhány zsák­kal a kocsiderékban ellátogat­ni a malomba is. És valami másért is türel­metlenek. Szeretnék végre biz­tosan tudni, mennyi lett a ter­més, hogyan fizettek a gabo­nák. Mindenki, aki dolgozik, termel, így a gazdaember is, bizony kíváncsi munkája, erő­feszítései eredményeire. A ve­tés óta hányszor, de hányszor megtaksálták már a várható termést. A tavasszal, amikor szépen kezdett bokrosodni, még csak így: »Sokkal szebb, mint tavaly«. Virágzáskor már számokat is mondták. Aztán jött a sok eső, »na, vége van, egy-két mázsával kevesebb lesz« — panaszolták egymás között. Aratáskor egy-egy rö­vid cigarettaszünetben tenye­rükön morzsolgatták a kalá­szokat: »Mégiscsak jó fog fi­zetni« — vigasztalták egy­mást. SOK GOND. SOK MUNKA, sok verejték maradt mögöttük a gabonaföldeken, s most vég­re megtudták, mi lett a fizet­ség érte. Nyakas János — ná­luk csépel az egyik 'gép — azt sem tudja, hova fusson. Inte­get, mutogat, irányít, megné­zi a szalmát nem maradt-e benne szem, borral kínálja a munkásokat, de közben alá- alátartja kezét a zsákba ömlő gabonának, majd szeméhez közel emelve mosolyog: — Szép — mondja. — Bár jobb is lehetett volna. Búzája három és fél hold, 150 kereszt volt, tíz mázsát adott kataszteri holdanként. Tavaly nyolc mázsa körül fi­zetett. Az őszi árpával viszont nem dicsekedhet. Ez másfél holdról mindössze 12 mázsát adott. Nagyon felfutotta a bükköny. Farkas József 18 holdas min­tagazda udvarából már eűhú- zatott a gép. 280 keresztje volt összesen, s ebből 28 mázsa bú­zát, 32 mázsa rozsot és 11 má­zsa őszi árpát vitt a padlásra; — Tavaly 12 mázsás rozster­mésem volt — mondja —, az idén még jobban fizetett, 15 mázsa lett. ­AZ EGÉSZ FALUBAN JOB­BAK AZ EREDMÉNYEK, mint tavaly —* dicsekszik a tanács elnöke. — Eddig húsz vagonnal csépeltünk, s az ér­tékelések szerint őszi árpából a tavalyi 11 mázsával szemben 13, búzából 7 triászával szem­ben 9. rozsból pedig ts ugyan­csak 7 mázsás tavalyi holdan- kénti átlagnál 3 mázsával többre számítunk, összesen mintegy húsz vagonnal lesz több az idei termés a múlt évi­nél. És hogy ezek a számok meg­felelnek a valóságnak, azt biz­tosra vehetjük, mert az elnök nem az irodában számította ki őket, hanem minden nap a gépeknél van, s így saját szemével győződött meg róla. Szentai Sándor Több mint egyhavi fizetésnek megfelelő nyereségrészesedés a Hűtőipari Vállalatnál Az 1958—59-es gazdasági év március 31-én fejeződött he a Hűtőipari Vállalatnál. Tehát már néhány hónap távlatában került sor szombaton este a nyilvános 'kiértékelésre, a nye­reségrészesedés kiosztására. Mindig ünnepélyes perceket szerez a vállalatok életében egy-egy ilyen esemény. Erre az alkalomra mintegy 350 dolgozó jött össze. Mindnyájukat érde­kelte, mit mutat a vállalat múlt évi mérlege, még akkor is, ha közülük sokan csak egy hónapot, vagy ennél rövidebb időt töltöttek ott. Vajda János igazgató ismer­tette a műit évi munka mene­tét, az eredményeket, azt, hogy hány országba jutott el a ma­gyar hütöipar jó híre. Rámuta­tott a hiányosságra, hibákra is. Majd közölte, hogy most két­szer annyi nyereséget osztanak ki, mint tavaly. Mérlegre tette az 1959—60-as gazdasági évben eddig végzett munkát, és is­mertette a kongresszusi mun­kaverseny állását. — Felajánlásainkat — mon­dotta —, melyeket reális alapo­kon tettek meg dolgozónk, ez ideig teljesíteni tudtuk, s ha ez az ütem marac továbbra is, nem vallunk szégyent. — Mit mutat az elmúlt gaz­dasági év mérlege? — Mikor a tavalyi gazdasági év megkezdődött — mondotta Farkas László pírt ti'’"ár —. p vezetőség elsősorban írért-1-1 munkaerőkről gondoskodót t, Al munkák ideiglenes jellege elle­nére sikerült egy törzsgárdát kialakítani. Tagjai évről évre visszatérnek hozzánk. Nagy­részt ez segítette elő, hogy tervünket 140 százalékra telje­sítettük. s— Mennyi volt a nyereség? — A tervezett 75 ezer forint­tal szemben 328 ezer forint nyereséget értünk el. Ebből 112 729 Ft részesedést kapták a dolgozók, 24 ezer forintot pedig a vállalat fejlesztési alapjára tettünk. Meg kell jegyeznem, hogy az ország öt hűtőipari vállalata közül csak három lett nyereséges. — Hány dolgozó részesült jutalomban? — Százharminckettő. Ugyan­is ahhoz, hogy valaki nyere­ségrészesedést kapjon, legalább ötven napot kell folyamatosan munkában töltenie, összeg sze­rint: az egyhavi átlagfizetés minden forintjára 1,16 forint jutott, tehát a részesedés vala­mivel több volt, mint a havi átlagkereset. Ehhez hozzájárult az is, hogy a múlt évi eredményes munka­verseny segítette a terv túltel­jesítését. A dolgozók mindig nagyobb hányadában érlelődik meg a tudat: a vállalat az övék, s elsősorban saját érdekük jól elvégezni a rájuk mért felada­tokat. M»"",•'temelték lel-á1 a szép ’o-at. V. it.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom