Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-22 / 196. szám

SOMOGYI NÉPLAP 3 Szombat, 1959, augusztus TÜk Kádár János elvtárs beszéde a győri nagygyűlésen (Folytatás az 1. oldalról.) Ezt a hatalmat erősíti, bizto­sítja és legyőzhetetlenné teszi a magyar dolgozók testvéri szövetsége a szocialista orszá­gok népeivel, élükön a nagy szovjet néppel. (Hosszan tartó nagy taps.) Mostanában ellenséges ele­mek és nemcsak ellenséges ele­mek — bizonytalan emberek is — különböző időnként fel­merülő rémhírekkel foglalkoz­nak. Májusban itt, Győr me­gyében prédikálták, hogy »lesz valami« majd május 26-án. No, elmúlt május 26-a. Akkor ki­találtak újabb dolgot: feszült­ség lesz a nemzetközi helyzet­ben. Nem lett feszültség a nemzetközi helyzetben! De tud­nia kell mindenkinek, hogy akár élesedik, akár enyhül a nemzetközi helyzet, a Magyar Népköztársaság, a munkás-pa­raszt hatalom él, és élni fog örökké. (Hosszan tartó lelkes, ütemes taps.) Azok a becsületes, de kissé bizonytalan emberek, akik a hatalom jövőjét illetően aggo­dalmaskodnak, vessék el aggo­dalmukat, legyenek öntudato­sak, bátrak és a jövőben biza­kodóak. Azok a becstelen em­berek, akik reményeiket vala­mi olyasmihez fűzik, hogy va­lami esemény következtében majd egyszer a Magyar Nép- köztársaság meggyengül, te­messék el örökre becstelen vá­gyaikat, amelyeket a Magyar Népköztársaság gyengüléséhez fűztek. (Taps.) A helyzet bizonyítja, hogy a párt és a nép őrködik a hatalom felett, és élni tud a hatalommal. A hatalom ellen áskálódókat kordában tartjuk, az ellene tá­madókat pedig leverjük. A becsületes milliók jogait bő­vítjük, a nép alkotó erőit fej lesztjük. (Nagy taps.) Van látszata és értelme a munkának Ezután megállapította, hogy elért eredményeink — ame­lyekről Dobi István is szólt —, a termelés fejlődése, a nép­gazdaság egészséges arányai­nak kialakítása, a dolgozó nép életszínvonalának emelkedése — bizonyítják, hogy gazdál­kodni, építeni is megtanult né­pünk. Ennek az évnek nagy társadalmi eredménye az a nagy lépés, amelyet az ország a falu szocialista átalakítása útján tett előre. Jelenleg mintegy fél millió parasztember dolgozik az or­szág szövetkezeteiben — foly­tatta. — Több mint 1300 szö­vetkezeti község van már ha­zánkban, s az ország néhány megyéje — így Szolnok, Veszp­rém és más megyék — közel van ahhoz, hogy termelőszö­vetkezeti megyévé fejlődjék. Az elmúlt fél évben megszü­letett a Magyar Népköztársa­ság első . termelőszövetkezeti megyéje: Győr-Sopron terme­lőszövetkezeti megye. (Hosszan tartó nagy taps.) Elvtársak! Ez történelmi tény, és olyan esemény, amelyre büszkék lehetünk mind­annyian, erről még az uno­kák is tudni fognak. Kádár János a továbbiakban hangsúlyozta: sikereink között igen jelentős, hogy tavaly szá­mottevően csökkentettük az ország külföldi adósságait. A mi hazánk gyönyörű ország, nagyszerű lehetőségeink van­nak; a munkások, a parasztok, a tudósok, az értelmiségiek ér­tenek a munkához, van tudá­suk és tudnak is dolgozni. Dol­goznunk kell, s ha a maga te­rületén mindenki helytáll, jó életünk lesz, saját erőnkből biztosíthatjuk a nép egészsé­ges életét. A párt által vezetett, a ha­talom birtokában lévő és az­zal élni tudó nép a szocialista lelkesedés és az alkotókedv nagyszerű példáit mutatta az elmúlt időkben — folytatta. — Honnan van ez a növekvő szo­cialista lelkesedés és alkotó­kedv? Hát többek között on­nan, hogy van látszatja és ér­telme a munkának. Azt hi­szem, minden dolgozó ember tudja, hogy rendkívüli nehéz akadályokat is le lehet küzde­ni, amikor az ember látja a munkának és a harcnak az értelmét. S most van értelme és látszatja a munkának! A tudat, hogy a nép önmagának dolgozik, ez az eredmények forrása. A szocialista lelkese­désnek óriási ereje van. Az egész nép köszönettel és elismeréssel tartozik azoknak a százezreknek, a kik ír a gukévá tették a Központi Bizottság márciu­si felhívását — hogy gyor­sítsuk meg a szocialista fejlődést —, és már eddig több mint két és fél mil­liárd forint értékű felaján­lást tettek a népgazdaság fejlesztésére. És nemcsak ígértek, hanem — mint a második negyedév eredményei is bizonyítják — hozzá is kezdtek a vállalás tel­jesítéséhez. A párt és a kormány gazda­ságpolitikája reális, megvalósít­ható, helyes politika. Látja a célt is, akadályokat is, amelyek a cél elérésének útjában áll­nak. Úgy gondoljuk: a dolgo­zók lelkesedését, önbizalmát, munkakedvét az is erősíti, hogy a vezetés erősen tartja a kezében a kormányrudat, A dolgozók látják, hogy amit a párt és a kormány mond, amire ígéretet tesz, az meg is valósul, a veze­tés betartja adott szavát. (Hosszan tartó taps.) Ismere­tes, hogy a múlt év decembe­rében — egy széleskörű vizs­gálat után — határozat szüle­tett néhány kérdés megoldá­sára. Felmerült az egyedül álló és gyermeket nevelő nők prob­lémája, a nyugdíjasok, a peda­gógusok és az egészségügyi dolgozók helyzete. Láthatják, hogy a párt és a kormány be­tűről betűre betartotta azt, amit decemberben mondott, végrehajtotta a határozatot, és a lehetőségek szerint könnyí­tett az érintett kategóriák hely­zetén. Itt, ezen a gyűlésen tel­jés felelősséggel szeretném ki­jelenteni, hogy — mint most már saját tapasztalatukból is sokszor meggyőződhettek erről a dolgozók — a magyar nép építhet pár­tunk és kormányunk sza­vára, pártunk és kormá­nyunk Pedig bízik a nép­ben, számít a néptömegek támogatására, és minden elhatározásnak szilárd alap­ja a népbe vetett bizalom. (Nagy taps.) mányzó párt, a társadalom ve­zető ereje. Munkájáért, csele­kedeteiért felelős az egész ma­gyar népnek és a nemzetközi munkásosztálynak is, felelősek vagyunk, hogy hazánkban jól vigyük előre a szocialista for­radalom ügyét. Bízunk abban, hogy kongresszusunk, annak számvetése és az ott kitűzött célok új lendületet adnak a népgazdaság fejlesztésének, a kultúrának, a nép jólétnek, az egész ország előrehaladásának. Pártunk, amely negyven esz­tendeje harcol a szocialista, a kommunista társadalom meg­valósításáért, ma határozottan és biztosan vezeti népünket a szocialista társadalom teljes posan megvizsgáljuk, tüzete­sen megvitatjuk, és miután határoztunk, a határozatot tel­jes egységben hajtjuk végre. Fecseghet bármit az ellenség, tanultunk a történelemből, és a döntő pontot illetően nem engedünk senkinek. Ez a párt a munkásosztály, a nép pártja, politikai vonalával és sorsával senki nem játszhat. Nem engedünk holt dogmát csinálni a marxizmus—leniniz- musból, és nem tűrjük, hogy a párton belül — revizionista vagy egyéb címen — még egy­miniszter személye változott Horváth Imre elvtárs halála után. A stabilitáshoz hozzátar­tozik az is, hogy minden ve­zetőt megismerjenek, meg­szokják jó tulajdonságait, ismerjék hibáit és össz­hangban dolgozzanak vele. Ha valahol vezető vezetőt követ, ott hovatovább megza= varodnak az emberek, és a ve­zető sem tud beletanulni a dol­gába. Felszámoltuk a gyanak­vás légkörét, egészében mér­legeljük az embert, stabilitást biztosítunk a vezetésben. Ezt a politikát kívánjuk folytatni. Még lobban tömirftiiik a nemzet minden alkotó ereiét Politikánk a párt és a tömegek kapcsolata |é helyes, Pártunk kongresszusra ké­szül. A kongresszus előkészíté­sének idején, majd a kong­resszuson a párt számba veszi harcunk eddigi tapasztalatait, helyzetünket, lehetőségeinket, és meghatározza azokat a cé­lokat, amelyeket a jövőben el kell érnünk. Nem titkokat tár­gyalunk a kongresszuson, nyílt választ adunk az 1954 tava­szán tartott pártkongresszus óta felmerült nehéz kérdések­re is. Központi Bizottságunk legutóbbi ülésén elhatározta, hogy széles körben ismerteti népünkkel, mit tárgyal majd a kongresszusunk. Jóval a kongresszus előtt a széles köz­vélemény nyilvánossága elé bo­csátjuk azokat az alapokmá­nyokat — így a kongresszus általános irányelveit, az ötéves terv irányelveit és a szerve­zeti szabályzat módosítására vonatkozó javaslatokat —, amelyeket a kongresszus meg­tárgyal. Együtt fogjuk megvi­tatni ezeket az alapokmányo­kat. Pártunk kongresszusa nagy jelentőségű, hiszen pár­tunk az egész magyar társa­dalom életét vezető munkás- osztály forradalmi pártja, kor­felépítése felé, s most elmond­hatjuk: íme, ennek a nagy célnak a megvalósulása történel­mileg már a láthatáron van! A pártban ma egység van, olyan egység, amilyennek egy forradalmi munkáspártban lennie kell: a tennivalókat ala­szer támaszt találjon magának az osztályellenség; és mert a pártban egység van, mert po­litikánk következetesen mar­xista—leninista, ez a politika immár közel három esztendeje eredményesnek, helyesnek mondható. A párt és a töme­gek kapcsolata jó, a viszony őszinte, nyílt. Felszámoltuk a gyanakvás légkörét, stabilitást biztosítunk a vezetésben Nagyon fontos — és mi ezt mindenkor be akarjuk tarta­ni —, hogy mielőtt valami nagy feladat végrehajtásához fognánk, mindig megmond­juk a tömegeknek, mit és miért akarunk. A tömegek nagyon jól tudják, hogy azt sem tartjuk titokban, ha komoly nehézségbe ütkö­zünk: megmondjuk az embe­reknek, hogy ilyen és ilyen ne­hézséggel találkoztunk. Hisz- szük, hogy a párt és a töme­gek közötti nyüt, őszinte vi­szony, az összeforrottság ezt is megkívánja. Siker van sok, és az embe­rek — emberek. Ha elmondják egyszer, tízszer, százszor, hogy a párt vonala helyes, a mun­kások dolgoznak, a parasztok is előbbre vannak, akkor las­sacskán egyes emberek fejé­ben kezd kialakulni egy kis »gőz«, és az elbizakodottság helyenként megint kezdi fel­ütni fejét a kommunisták so­raiban is. Arra gondolunk: a kongresszus, a területi párt­értekezletek és az alapszervi vezetőségválasztó gyűlések nagyszerű alkalmat nyújtanak ahhoz, hogyha van olyan em­ber, akinek a dicsőség már megint kezd a fejébe szállni, vegyék kicsit elő, önteltségét »smirglizzék« meg, és gyalul­ják le. (Derültség, nagy taps.) A kommunisták és a pár- tonkívüliek viszonyát a köl­csönös bizalom jellemzi. El­mondhatjuk, hogy egész köz­életünkben alapjában felszá­moltuk a gyanakvás légkörét. Talán emlékeznek még arra a nem egészséges helyzetre, amikor sok ember ellenséget kutatott a másikban. Mi meg­fordítottuk a dolgot, és azt mondtuk: normális körülmé­nyek és normális viszonyok között száz ember közül 95— 96 tisztességes és rendes. Van persze egy-két haszontalan is, de a nép esküdt ellensége még­is csak egy törpe kisebbség a normális emberek között. Ezért bízunk az emberekben. Dol­gozz, mutasd meg, mit tudsz, ember vagy-e a talpadon? Megtanultuk, és ajánljuk min­denkinek, aki emberek sorsá­val foglalkozik — dolgozzék a pártban, a tanácsban, okta­tási intézményben, a nép­frontban vagy másutt —, hogy minden embert nézzenek tel­jes egészében! Nézzék jó tu­lajdonságait és hibáit, szán­dékait, mert ha csak egyolda­lúan nézik az embert, akkor vagy istent csinálnak belőle — s őszintén szólva, mi vagyunk most már kilencmillió-nyolc­százezren, de isten ezek kö­zött nem sok van (derültség) —, vagy pedig ördögöt látnak benne, pedig ördög sincs olyan nagyon sok. Szigorú követelményeket kell támasztani, elvi, poli­tikai követelményeket, és azt is, hogy a munkáját mindenki becsülettel vé­gezze eL De ehhez türelem is kell. Mér­legeljék az egész embert, és segítsenek neki leküzdeni hi­báit. Általában abbahagytuk az emberek ide-oda cserélgetését és dobálását. Ehhez azonban hozzátartozik az is, hogy a vezetőket se cserélgessük. A pártban és a kormányban most már lassan három esztendeje azonos összetételű a vezetés: Központi Bizottságunkból csak olyan elvtársak maradtak ki, akik sajnos, meghaltak. A kor­Ami pedig az osztályokat il­leti, mindenki jól tudja, hogy társadalmunk vezető osztálya a munkásosztály. Pártunk a munkásosztály forradalmi párt­ja, politikánk alapja pedig a munkásosztály és a parasztság szövetsége, a munkásosztály vezetésével. Mi a viszonyunk a kispolgárokhoz? Gondolunk itt a városi kispolgárokra, a kisiparosokra, a kiskereske­dőkre. őket is bevonjuk a szo­cializmus építésébe, bár ők egyénileg talán nem is nagyon tudják vagy nem is nagyon akarják segíteni a szocializ­must. De ha gondoskodnak bi­zonyos szükségletekről — mondjuk a cipő vagy a ruha rendbehozataláról —, akkor hasznos munkát végeznek, és a társadalom egyik szükségle­tét elégítik ki. Itt vannak az osztályidegenek — azok a bi­zonyos volt gyárosok, földbir­tokosok, horthysta közigazga­tási emberek meg egyéb ha­sonlók. Hozzájuk mi a viszo­nyunk? Ezt is tisztázni kell. Ha ellenséges osztályként lép­nek fel a néphatalom ellen, akkor megmutatjuk nekik, hogy mi a munkásököl. Ha egyénileg állunk velük szem­ben, meg kell nézni, hogy az illető most mit csinál, ök is különböző emberek. Ha ma­kacs ellenség, és a rendszer el­len harcol, meg kell büntetni. Ha alkalmazkodik a rendszer­hez, betartja a törvényt, ak­kor a törvény védje meg őt is, mint állampolgárt. Ez a helyes politika Olyan is van, aki még jobban megváltozott — akinek, mondjuk, gyermeke van, és rájött arra, hogy itt már nem lesz kapitalizmus. Szeretne nyugodtan élni, és úgy gondolja, hogy a gyermekének is élnie kell, tehát igyekszik a mun­kájában. Az ilyen embert bá­torítani kell, hogy a helyes úton járjon. Az emberekhez való viszo­nyunkban az elmondottakból fakad politikánk lényege. Mindez része annak a törekvé­sünknek, hogy még jobban tö- mörítsük a nemzet minden al­kotó erejét, és aki képes be­csületes munkára, azt bevon­juk a szocializmus építésébe, Népfront-politikánk lényege: úgy véljük és valljuk, hogy a szocialista társadalom felépítése, az ország felvi­rágoztatása nagy nemzeti cél, és ennek megfelelően csaík az egész dolgozó nép műveként jöhet létre. Helyes tehát és szükséges a nemzet minden alkotó erejét tömöríteni e nagy célok meg­valósítására. Az eddigi helyes úton fogunk járni továbbra is. Van még igazítanivalénk is Szépek tehát az eredmények, sziti, gondoljon arra is, mivel de mindjárt megkérdezhetné kell hozzájárulnia a nemzet valaki: hát gond, nehézség ügyének előbbreviteléhez. nincs már ebben az országban? Vannak gondok is, vannak ne­hézségek is. Ezek azonban egy igaz ügyet jól képviselő párt és a hatalommal helyesen élő, saját szocialista életét építő nép gondjai. Ezek már olyan gondok, melyek a párt és a nép számára a szocializmus építése Az értelmiségnél is van meg igazítanivaló. Dobi elvtársnak igaza van, amikor azt mondja, hogy elért eredményeinkben az értelmiség munkája is benne van. Különösen vonatkozik ez a műszakiakra, mérnökökre, kutatókra, tudósokra és rész­ben a művészekre is. Sok szép menetében jelentkeznek, és művészeti alkotás született a amelyeket napról napra, hó­napról hónapra a fejlődés kö­vetelményeinek megfelelően oldunk meg. Az a szocialista lelkesedés és a társadalom ve­zetéséért érzett felelősség, ami a munkások nagy tömegeiben már él, hassa át az egész mun­kásosztályt. A parasztság egészét is has­sa át a felelősség a nép jobb életéért. A parasztember ne csak egyéni érdekeit nézze, ha­nem gondolkozzék mint kö­zösségi lény is, mint a társa­dalom tagja, a nemzetnek, a hazának hű fia. A föld a nem­zet kincse, a nemzet vagyona. Ki, hogyan gazdálkodik ve­le, ezért erkölcsi felelősség­gel tartozik az egész nem­zetnek. Most az ipar 350 százaléka an­nak, ami 1938-ban volt, a me­zőgazdaság viszont csak 115 százaléka. Azt hiszem, minden­ki érti, hogy a különbség elég nagy, és ennek a különbség­nek a hátrányát az egész nép érzi. A jó ipar mellett jó me­zőgazdaság is kell ahhoz, hogy a nép jobban, még jobban él­jen. Legyen a mezőgazdaság korszerű, s amikor a paraszt- ember a saját számvetését ké­közelmúltban: jó drámák, fil­mek, szobrok, képek. Az írók is írnak. írnak jó regényeket és szép költeményeket. De azért van még igazi tani való ja az értelmiségnek. Állítom, nincs az a magasrangú párt­funkcionárius, állami tisztvi­selő, és nincs az a még olyan nagy író sem, aki valami szí­vességet tett a népnek azzal, hogy melléje állt, és a szocia­lizmus ügyét segíti. A dolog fordítva van: a párt és az állami embe­rek, a tudósok, a művészek és az írók legyenek büsz­kék arra, hogy a nép ügyét segítik, hogy teljes mell­szélességgel állnak oda a szocializmus ügye mellé. Ez a népi hatalom még akkor is, amikor árnyék esett rá. Ra­gyogóbb, dicsőbb és nagysze­rűbb volt, mint a horthysta ha­talom bármikor, bárhogyan ki­sminkelte is magát. (Helyeslés, nagy taps.) És ezt az értelmi­ségieknek is tudniuk kell. Az igazság az: nem a nép van azért, hogy egy írónak legyen valamiről ímivalója, hanem fordítva: az író legszebb fel­adata, hogy a nép ügyét segít­se, a nép harcát támogassa. Gyorsakban, lobban dolgoztunk, több felelősséggel A közügyekkel foglalkozók, köztük az újságírók felelőssé­géről is beszélt Kádár János. Az újságírókról most már elmondhatjuk, hogy a mi új­ságíróink, s eszerint is dicsér­jük vagy korholjuk őket. A politikai kérdésekkel elég ren- mányban is egyedül a külügy- desen foglalkoznak, ilyen pa­naszunk nincs, de kissé több felelősséget várunk tőlük az építés kérdéseinek tárgyalásá­nál. Mindenki tudja — mon­dotta, hogy vannak bizonyos hiányosságok, nehézségek, amelyeket még nem oldottunk meg. Az újságok egyszer meg- (Folytatás a 4. oldalon.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom