Somogyi Néplap, 1959. augusztus (16. évfolyam, 179-203. szám)

1959-08-02 / 180. szám

^sáraap, 1959. augusztus 2, 8 somogyi néplap Hibás át Csehszlovák úttörők között A párt művelődéspolitikai irányelvei a kulturális munkát, az emberek gondolkodásának szocialista átformálását a szo­cializmus építésének fontos feltételeként emeli ki, és fel­hívja népünk figyelmét, hogy a lefektetett irányelvek alap­ján küzdjön a szocialista kul­túra nagy céljainak valóra vál­tásáért. Művelődésügyi szerveink, in­tézményeink és tanácsaink nagy része megértette, magáé­vá tette a párt útmutatását, és eredményes erőfeszítésekkel, számottevő anyagi áldozatok­kal munkálkodik az irányelvek gyakorlati megvalósításáért. Tanácsaink többsége jól meg­jegyezte az irányelvekből azt is, hogy »a könyvtárak jó mun­kája értékes hozzájárulást je­lent a tömegek ízlésének, mű­veltségének, erkölcsi és politi­kai arculatának formálásához«. Ennek megfelelően több fi­gyelemben részesítik könyvtá­raikat Jó példát nyújtott erre a Taszári Községi Tanács: eb­ben az évben 6000 forintot biz­tosított könyvtára felszerelésé­re és könyvállományának bő­vítésére. Követendő kezdemé­nyezés volt Kaposvár Város Tanácsa Végrehajtó Bizottsá­gának az a határozata, hogy a cseri városrészben könyvtárhe­lyiséget és olvasószobát épít. Több községünk könyvtárszo­bával bővíti művelődési ottho­nát Ugyanakkor néhány község­ben a kultúra és a kulturális munka lebecsülésével, a fenn­álló rendelkezések teljes mel­lőzésével lehetetlenné teszik a könyvtárak működését. Kőrös­hegyen a megye egyik legjob­ban működő népkönyvtárát egyik napról a másikra, azon­nali hatállyal kirakták a mű­velődési otthonból, és a kő­művesek mindjárt neki is áll­tak a helyiség átalakításának termelőszövetkezeti iroda cél­jaira. Kisgyalánbcn is tsz-iroda céljára vették igénybe a könyv­tárhelyiséget. Somogyaszaló- ban is útilaput kapott a könyv­tár, mert a művelődési otthon könyvtárszobájában a földmű­vesszövetkezet gyümölcs- és to- jásfelvésárlója kapott helyet. De másutt is felmerült a könyvtárak elfoglalásának hi­bás gondolata. Megyénkben a könyvtárak eredményesebb működésének legerősebb akadálya a megfe­lelő elhelyezés hiánya. A 241 falusi könyvtárból csak 75-nek van önálló helyisége. A könyv­tárak kitelepítésével, ezzel a kényelmes megoldással rosz- szul szolgálják tanácsaink a termelőszövetkezetek támoga­tását. Az irányelvek azt mond­ják: »A nagyüzemi gazdálko­dásra való áttérés és a mező­gazdasági termelés gyorsabb ütemű fejlesztése megköveteli, hogy emelkedjék a parasztság általános és agrotechnikai mű­veltségének színvonala, szak­mai tudásak. Ennek megvaló­sításához a könyvtárak műkö­désének megakadályozása rossz rrjódszer. Kellner Béla Búcsú a Balatontól LÁSZLÓ IBOLYA: A kályhazugban macska ül. y szemében sárga lobbanások ... Vacsorameleg bontja szárnyát, gazda kalapál csorba ásót. és asszonya két kavarás között könyvet lapoz, a háta görbedt. Cselédsors törte rég, ... negyven évesen szülte a szabadság fiatallá az életét! Könyvet lapoz, és szemüvegjén villanyfény játszik s értelem. Ha visszatérne egyszer még a grófné, ez asszony itt — mert maga a jelen — nem hullna csókkal a fehér kezekre, nem alázkodna, mint elődei, mert míg körötte vacsorameleg száll, ez asszony itt jövőnket ízleli! Eldőltek forradalmai e házban is már az időnek: mint bor letisztul: úgy tisztul az elme s a szív az újtól viselősnek. A kályhazugban macska ül. puha dorombja lustaságnak... Az ember matat: — olvass hangosan! — szól kérlelőn az asszonyának. S az olvas, olvas hangosan, szavára nyílnak a falak. Nem szűk e porta! Benne a világ, mit harcaink szabaddá oldanak! (Tudósítónktól.) E hét keddjén több mint kétezer szakszervezeti dolgozó gyermeke fejezte be nyaralá­sát a Balaton déli partjának üdülőhelyein. Helyettük újabb kétezer pihenni vágyó gyer­mek érkezik az ország külön­böző városaiból: Salgótarján­ból, Tataibányáról, Debrecen­ből, Békéscsabáról, Nyíregy­házáról, Szegedről, Szombat­helyről, s'ki győzné felsorolni, még honnan. Kedden a kora reggeli órák­ban kétszáz leány indult út­nak hazafelé Balatonmáriáról a külön úttörővonattal. A hosszú szerelvényt' a Keleti pályaudvar KISZ -hrigádj ának mozdonya vitte az újabb és újabb megállók felé, ahol nőt- tön-nőtt a kis utasok száma, f Végigkísértük útjukon a haza- \ utazó pajtásokat. Minden ál- lomásom meleg búcsúzkodiá- sokmak voltunk tanúi. A gyer­mekek megszerették a tábor- a vezetőiket, gondnokaikat, va- f lahánjóiktól a viszontlátás re- $ menyében vettek búcsút. A pajtások mindenkinek integet­nek a vonat ablakaiból. Tehát 4 nemcsak új ismerőseiktől bú- { csúztak, hanem a Balatontól, a ^ szép tájtól is. a nyárnak attól ^ a két hetétől, ‘amelyet itt tölt- t hettek, ahol arcuk kigömbö- ' lyödött, lebarnult, s ahol oly a sok szép élményben volt ré- } szűk. Mindegyikük számára f emlékezetesek maradnak a ki- j rándulások, a tábori s portver- A senyek, fiimvetítisék, a báb- 4 előadások, a tábortüzek. Buda- i pesten igy köszöntek el egy- 1 mástól: «-A viszontlátásra jö- , vőre!­Prágától mintegy 80 km-re ' délnyugat felé, a Százává partján meglátogattunk egy úttörőtábort. A kis folyó gyö­nyörű fenyvesekkel borított partján szebbnél szebb nyara­lók, vikendházak tarkádnak, legalább olyan sűrűn, mint nálunk a Velencei-tó környt- kén. Délelőtt 10 óra körül ér­keztünk a sátortáborba. A sátrak kétszemélyesek, vas­vázakkal vannak ellátva. E vázakra feszítik a ponyvát, s ezekhez vannak erősítve a priccsszerű fekvőhelyek is. A két ágy fejrésze között éjjeli- szekrény, benne és rajta apró használati tárgyak, a többi között zseblámpaelemmel mű­ködő olvasólámpa. (Persze, nem minden sátorban.) A sá­tor aljazatát deszkapadló bo­rítja, az ágyak alatt van el­helyezve a gyerekek csomag­ja. Nagyon célszerű sátor, nem ártana gondolkozni leg­alább a vasvázak bevezetésé­ről; hulladékanyagból, kevés költséggel el lehetne készíte­ni nálunk is. Legjobban a konyha kor­szerű felszerelése lepett meg bennünket. A tábor ugyanis be van kapcsolva a villany­hálózatba, így mód nyílt arra, hogy a konyhát különböző villanymeghajtású gépekkel rendezzék be. (Hűtőszekrény, mosogató gép, villanytűzhely, apróbb eszközök.) A konyha mellett zuhanyozó áll a gye­rekek rendelkezésére, a köz­ponti épületben elhelyezett kis motor nyomja fel hozzá a vizet. Közben a gyerekek is elő­kerülnek nevelőik vezetésé­vel. Sportfoglalkozást tartot­tak, az úszni nem tudók pe­dig a folyónak deszkákkal el­kerített részében úszóleckét kaptad. A tábor vezetője — közép­korú, prágai pedagógus — kedvesen fogad bennünket, és bemutatja munkatársait: a tábor orvosát, a három neve­lőt. Szívesen válaszol kérdé­seinkre. — Kinek a táborában var gyünk? — A prágai második kerü­leti úttörő-elnökség által szer­vezett és fenntartott tábor­ban van szerencsénk üdvözöl­ni magyar pedagógus bará­taink egy csoportját — hang­zik a választékosán megfogal­mazott felelet. — Mikor létesült a tábor? — 1957-ben nyaraltunk itt először. Azóta a kerület négy iskolája nyaranként négy vál­tással tartja a csapattáboro­zást e kedves helyen. Jelenleg a 27-es iskola úttörőcsapatá­nak tagjait láthatják. — Hogyan sikerült biztosí­tani ezt a jó felszerelést? — A tábor berendezését szinte teljes egészében a ke­rület üzemei készítették, il­letve járultak hozzá pénzzel, anyaggal a felszereléshez. Tá­borhelyünk állandó, ezért ru­háztunk be ide csaknem fél­százezer koronát. — Mennyibe kerül a pajtá­soknak a kétheti táborozás? — 180 koronát fizetnek, ez fedezi ellátásukat. A csapatzászló köré gyűltek a pajtások. Közéjük telepedve beszélgetni próbáltunk velük. Persze, nehezen ment, és a két tolmácsnak ugyancsak kellett kapkodni a fejét, hogy minden igényt kielégítsen. Mind közvetlenebbé, mele­gebbé válik a hangulat. Az egyik csoportban nóta csen­dül, átveszi az egész csapat. A Szazaváről szól a dal. Az­tán mi következünk magyar népdalokkal, sőt még csárdás­ra is perdülünk kérésükre. Tanitgatjuk őket a kettőt jobbra, kettőt bálra figurára, már egészen jól megy együtt a kör csárdás, az idő azonban rókán, menni kell. Nehéz a búcsúzás a kedves vendéglátóktól. Apró emlék­tárgyakat cserélünk, autó-' gramot osztogatunk, aztán messzire kísérnek bennünket, és két nyelven, de közös dal­lammal és egy szívvel énekel­jük a csodálatos szépségű tá­jon messzehangzón: »Egy a jelszónk, a béke P. U Szikra János: Mártírhalál az inkei erdőben. (Olaj.) ÚTRA V A LÓUL P éter bácsi az íróasztala -*■ mellett ül. Körülötte, mint a legszebb tavaszi virá­gok, a most végzett ifjú neve­lők. Éppen azon osztozkodnak, hogy ki hova kerül, hol lép először az iskolába, de már nem mint diák, hanem népünk hűséges nevelője, tanítójaként. Vidám percek suhantak egy­másután. Derűs jókedv pezs- dítette az ifjú szíveket. Csu­pán Marika, a kis Szöszi nem akart semmiképpen belenyu- gondi abba, hogy pusztára menjen. Péter bácsi 'hiába igyekezett minden képességét összeszedni, és megmagyaráz­ni, hogy a munka mindenütt munka, és annak öröme min­denütt 'boldoggá teszi az em­bert, és hogy a nevelői pálya hivatás, és. ha valahol, hát a pusztákon van szükség első­sorban arra, hogy az elmara­dottságot felszámoljuk, s hogy valamikor igen -boldogok let­ték volna, ha pusztai kenyeret is ehettek volna. — De máért éppen én? Egy eldugott helyre, ahol a madár sem jár. Se szórakozás, se semmi a világon. Egy puszta, egy nyomorúságos puszta! Hangja elcsuklott, és a bá­natos, szép kék szeméből ki­hulló könnycseppek, gyémánt­ként szikráztak a rájuk hulló napsugaraktól Péter bácsi arca elkomolyo­dott. Úgy érezte, mintha va­lami megragadta volna, és ha­talmas rohanással száguldana vele vissza, vissza az életút- ján. És emlékezetének széles- vásaaán pereg * ülm, peres önkiválasztó könyvesbolt Alig egy hónapja nyílt meg Marcaliban az fmsz önkivá­lasztó könyvesboltja, s máris megkedvelték a könyvbarátok. Érdekesebb a vásárlás, ha ma- «uk választhatják ki a megfe­lelő könyvet, nyugodtan bele­lapozhatnak, s egy-egy részt elolvashatnak belőle. Képünk Pados József iskolaigazgatót ábrázolja nézelődés közben. életének egy-egy része, bol­dogságának, küzdelmeinek, si­kereinek. sikertelenségeinek egy-egy darabja. És halkan beszélni kezd. u * * * 1 917. Különösen szép őszi délután volt. A nap aranyló sugarai bágyadtan hulltak a földre, és csupán langjttneleget árasztottak a pa- rászló nyárban eltikkadt élők­re. A természet nagy piktora megkezdte munkáját, s a ta­vasz és nyár üde zöldjét tarka­barkára pingálta. Nagy szövő­mestere pedig ragyogó ezüst­szálakat húzott a gyönyörűen kéklő égbolt alá, mintha be akarta volna fedni a földet a rohamosan közelgő tél elöl Mindenki kikívánkozott a sza­bad ég ajá. Felnőtt, gyermek mohón szívta magába a kelle­mes, tiszta levegőt, és élvezte, amint a nap újra meg újra megfürösztotte éltető fényzu- hatagában. A hivatal udvara gyermek- lármától volt hangos. A ház­ból is bőven jutott a zajból, hiszen a szolga hat szelet ke­nyeret szelt naponta, ha étke­zéshez hívta gyermekeit. De a szomszédból is idesereglettek. Igen jó játszótér volt a hiva­tal udvara; Most éppen az ölfa tetején hancúroztak. Hatalmas várrá varázsolta azt képzeletűik, a vár tetején Eger hős védői öl­töttek képzelet szülte testet, lenn pedig a janicsárok újra meg újra megújuló rohama ostromolta a várat. Vezényszavak hallatezóttak, csatakiáltások, és az tetrom folyt, egyre folyt. A szolga legkisebb fiát, Pe­tikét — akkor ötéves volt csak — a janicsárok közé so­rozták, mert az egri hősök csak a nagyobbaktól kerülhet­tek ki. Még úgy is szívesen küzdött, de minduntalan visz- szahullt a földre, amint a vár falán fel akart kúszni. Utolsó rohamra készülődött éppen alapos megfontolások közepet­te, mikor a vár kapitánya el­lentmondást nem tűrő hangon parancsot adott: — A vásártérre! A következő pillanatban az egri hősök és a janicsárok egyesült hatalmas seregként viharzottak a kerten át a vá­sártérre. Pétiké is egyesülni akart a sereggel, de szigorú hangon rászólt a kapitány: —• Te kicsi vagy! Te nem jöhetsz! Sírásra biggyedt ajka, és kék szeméből gyöngyszemek gördültek alá maszatos és iz­zadságtól nedves, lángoló ar­cán. Tétován, lassan mégis utánuk indult. Csak a kert végéig merész­kedett. Ott elővette piszkos zsebkendőjét, megtörölte sze­mét, arcát és valami kimond­hatatlan fájdalom nyomta az előbb még oly vidám, kicsi szívét Mint valami mellőzött hadvezér, kedvetlenül balla­gott vissza a játék színhelyé­re. Most már nem sírt de úgy érezte, hogy ezen a földön ő a legboldogtalanabb. Hirtelen felcsillant a szeme, es útját a faház felé vette, Eszébe jutott, hogy itt van Fe­renc bácsi, az öreg favágó, akivel úgy, de úgy szeretik egymást, és aki oly sok szépet mesélt neki. ha nehéz munká­ja közben öreg, ványadt tes­tét pihentette. Ilyenkor a leg­többször ölébe vette Petit, ked­vesen megsimogatta fekete, kócos fejét, és egyszerre me­sebeli csodává varázsolódott a poros, pókhálós faház. Ferenc bácsi jóval túl volt már a hatvanon. Parádésko­csis volt egész életében a gróf­nál. S most, hogy a tüzes.vérü lovak gyeplője már nem biz­tos remegő kezében, lányához kényszerült. Az uraság két mázsa búzát mért neki éven­te, pedig már tizenkét éves kora óta őt szolgálta. Nem pa­naszos a kenyér lánya házá­ban, mégis, hogy enyhítse a nvomorúságot, elvállalta év­ről évre a hivatal fájának fel­vágását. így aztán kora ősztől késő tavaszig mindennap a hi­vatal faházában küszködött a kemény fahasábokkal Délelőtt fűrészelni szokott, délután pedig a fejszét csattogtatta. Akkor is éppen egy tuskés fadarab szétszedésével bajló­dott, amikor Pétiké fekete, kó­cos fejét a faház ajtaján be­dugta. Ferenc bácsi , nem vette ész­re. Pétiké bámulta az öreget, ő pedig újra meg újra minded erejét összeszedve csapkodta a tuskához a fejszét. — Csak az óriások, akikről mesélni szokott, lehetnek erő­sebb^ gondolta Peti, mi-

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom